Tiszavidék, 1957. április (11. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-21 / 94. szám

Y

IRODALOM i MŰVÉSZET

.........................................m’rrTTmr'TYW'r’Ti'rrHrmTrrrrwrrTmmrwrw’HWTfr'rTTr'

Szabó Lőrinc;

NVITNIKÉIi

LÁTOGATÁS MIHAIL SOLOHOVNAL

Irta: M. SKLRIN

Alszik a hóban a hegy, a völgy: hallgat az erdő, hallgat a föld.

Mikor legutóbb jártam itt, nyár nyitogatta pipacsait,

a nyár nyitogatta, temette az ősz; és volt, aki vesztett, és nincs, aki győz. Lombnak, virágnak nyoma sehol, fekete csontváz a fa, a bokor,

s halotti csipke

a díszük is, az a töiyény tündéri dísz,

mit rájuk aggat . éjszaka fchérkezével a zúzmara.

Alszik a hóban a hegy, a völgy, hallgat az erdő, hallgat a föld.

Egyszerre mégis rezzen a táj: hármat fütyül egy kis madár.

Háromszor hármat lüktet a dala, vígan, szaporán, mint éles fuvola.

Az a fuvolás a Nyitni kék!

Már kezdi is újra az énekét:

két füttyre mindig kvart lefelé: nem sok, de örülni ez is elég.

Nyitni, de — nyitni, de —

nyitni kék!

Fütyülöm én Is énekét.

Nyitni kék, fütyüli, nyitni kék. a telet birni illenék!

Birni és bfznl illenék!

Fütyül és elszáll a Nyitnikék.

Nyitni kék! — fütyülök utána

s nézek az eltűnő madárra.

Nyitni kék, fütyülöm, nyitni kék, hinni és bízni kellcnék,

mint az a fázó kis madár, aki sírja, de birja, ami fáj,

akinek tele rosszabb, mint az enyém, és aki mégis csupa remény.

Nyitni kék, indulok, nyitni kék, fog az én szívem is nyitni még.

Nyitni kék! Ébred a hegy, a völgy, tudom, mire gondol a néma föld.

0 volt a szája, a Nyitnikék,

elmondta a holnap üzenetét:

a hitet, a vágyat

fütyülte szét. kinyitotta a föld örök szívét:

Nyitni kék, fütyüli, nyitni kék, szívnek és tavasznak nyílni kék!

(Szabó Löi-lne költs és mflfordító Kossuth-díjat munkásságáért.)

fütty-fütty-ffitty, nyitni kék, nyitni kék —

Nyisd ki, te, versem, az emberekét!

márclm lJ-én kapott

ezév

Jvfagyat? könyokíadá?

a Ssoüjetuntóban

A szovjet szépirodalmi

, könyvkiadó vállalat mind több és több magyar szerző alkotásával ismerteti meg a jszovjet olvasókat. Idén több mint 500 ezer példányban adnak ki magyar könyveket. — Megjelenik többek között Móricz Zsdgmond válogatott

műveinek kétkötetes kiadása, Petőfi Sándor születésének 125. évfordulójára újból kiadják válogatott versgyűjteményét. Napvilágot lát Ady Endre és József Attila verseinek gyűjteményes kiadása is. A fentieken kívül több más magyar író és költő műveit adják ki.

ti zen az őszön került sor az első tanításokra is,

Október 10-én Örkényi Saci tanított először az osztályból. Mindenki izgalommal készült. Az egész ősztály. Hiszen éveken át annyi sokszor esett szó már erről, amolyan nagyon sokat sejtető, de soha be nem fejezett mondatokkal: „Ha majd tanítunk.. A vagy éppen „Majd akkor... amikor!“’ S most itt van, elérkezett ez a sok „majd” .meg „amikor’"-,

Első osztálytól kezdve magam is végigéltem nem egyszer újra és újra azokat az élményeket, izgalmakat, melyeket a tantervi anyag egy-egy része, feladatköre növendékeimben felidézett. Az első évben magam is heteken át a kis Jávorka-Csapodi-val jártarn-keltem hónom alatt s nagyítóval zsebemben. Másodikban a rovargyűjtés lett az osztályban tömegmozgalom, meg a tanyai iskolák számára a szemléltetőeszközök készítése Darányi tanítóbácsi vezetésével. Az ilyen időszakokban magam is „rámentem“ a növénygyüjtésre. a növényhatározásra, tavaly meg, amikor az osztály didaktikát tanult, az oktatástanra, Olvastam és jegyzeteltem, mintha nekem is vizsgáznom kellene év végén a második osztály anyagából. Harmadikban jön majd a szakdidaktikai Sok órát meglátogattam az idők során, s mindig részese voltam azoknak az izgalmaknak, melyek az órákon s azt követően lázban tartották egyszer-egyszer az osztályt. De az egyes szaktanárok is „összetartottak”, „összedolgoztakNagy vonalakban ismerték egymás munkáját az osztályban lantió nevelők. Nem egyszer mi, magunk is végignéztük egy-egy este a kísérleteket, amelyeket másnap délelőtt azután az egész osztály látott. így azután, ahogy teltek a hetek, nem csupán a pedagógiai szakosok és az osztályfőnökök, de valamennyi. az osztályban tanító nevelő várta az osztály első ör.álló tanítását.

Szerdán második óra volt a tanítási gyakorlat. Egész héten mindenki az új tantervet bújta, s^ még a szünetben is hurcolta óra alatt, könyökével magához szorítva a gyönyörű, új ábécés-könyvet. Nem azért, mintha olvasni akarta volna. De olyan jó érzés már előre annak a hangulatában élni, amire annyira készülünk.

Jött a tanrendi óra. melyen kijelölik, ki tanítson az első alkalommal. Mindenki fülelt. A haló-, a látó- és tapintó idegvégződések, mint csápok emelkedtek idegesen fölfelé a levegőben. A lehajtott fejek is csak arra voltak jól, hogy a hallás idegvéqzödései annál jobban, annál biztosabban felfogjanak minden hangot, mozzanatot. Fülelt az osztály. De mindezt most senki el nem árulta volna, még a mellette ülőnek sem, a legjobb barátnőjének sem. Hogyis ne! Méghogy azt higgyék, hogy ő, éppen ő szeretne elsőnek tanítani. Isten őrizz! Pedig biztos önként kell majd most, először jelentkezni. S akkor senki sem fog szólni egy szót sem. Már előre látták, az osztályfőnök s a pedagógia s:akos tanárok; Keszthelyi Márta néni meg Kassai tanár úr milyen mérgesek lesznek. De nem.. nem jelentkezik senki, Ez biztos. Hiszen úgyis a kitűnőek, meg a jelesek közül jelölnek ki valakit.. Bizonyosan, Hidegkúti Kati is

Császtvay István:

Az első tanítás

(Részlet az Esztendők termése c. pedagógiai riport-regényből)

kényelmesen üti a helyén. Ha kitűnőrendű tanít először, csak őt szólíthatják. Kővári Hilda Pestre költözése óta ő az egyetlen kitűnőrendű az osztályban. Majd kicsit kéreti magát, de aztán elvállalja. S úgy is tett, mintha nem figyelne mindarra, ami körötte történik. Pedig figyelt. Nagyon figyelt. Még a cipők órák alatti mocorgását is hallotta tisztán.

Az óra meg csak ment a maga útján. Telt az idő,

már a jelző csöngetés is elmúlt. De a tanítást előkészítő Kassai tanár úr csak magyarázott. Mozgás, ideges reflexvillanások az osztályon. Vége az órának. Mindenki mozdulatlan. A tanár megy vissza a katedrához, hajtogatja öszsze jegyzeteit. Semmit sem szól. Valakinek meg kellene kérdezni, ki tanítson a jövőhéten, de senki sem mozdul. Mintha azalatt elszaladna a vonat, amely csak egy pillanatra áll meg ezen a furcsa állomáson. S míg ő a csomagokat segíti másnak, éppen ő maradna le. Hiszen aki kérdezi, azt biztos nem jelölik.

ff/ assai tanár úr összecsukja füzeteit, jelzi ezzel is *“ az óra végét. Befejezte. Elmondott mindent. Most már azon a sor, aki majd tanít. Riadt zavarral áll fel az osztály. Én a leghátsó padban ülök hospitálóként, így avatkozom közbe;

— Ki is fog akkor tanítani szerdán?

— Tanítani? Hát persze! — jön vissza az osztály elé Kassai.

— Jelöljük ki, jelöld ki, légy szíves, — mondom.

A pedagógia szakos vezető tanár végignéz az osztályon, a lányokon s megkérdi:

T- Ki tanított már valaha? Ügy „feketén“’? Titokban a gyakorlóban vagy máshol.

Mindenki összenéz. Azt hiszem, talán már mindenki egyszer-egyszer. Bizonyosan. De senki sem jelentkezik. Ügy, ahogy előre gondoltam magam is. De nem. Örkényi Sári keze a magasba lendül.

— Én már tanítottam.

— No, akkor majd maga kezdi szerdán.

S már megy is kifelé a teremből az osztály. Magában mindenki bosszankodik. Mért nem fs jelentkezett ő is? Sári meg csak mosolyog, még nevet is már. öleli a mellette állót. Nem szégyenli, hogy elébe ugratott mindenkinek. Talán még készült is erre. Tavaly is furcsa volt az a betegsége a vizsgák előtt. Beszélte akkor az egész osztály. De én valahogy, ahogy nézem, amint ölelkezik, nem tudok

rá haragudni. Most sokkal természetesebben viselkedett mindenkinél. Nem szégyetie, nem titkolta, amit érzett. így aztán szerdán tanítani fog.

Most meg már az első meglepődés és összenézés után újra közügy lett a tanítás. Saci tanítása. Ezer tanáccsal fegyverezte azon a héten mindenki. Olvasták, újra és újra átnézték, javították tanítási tervezetét, jegyzeteit. Hagytuk is most. Hiszen valóban ez a szerdai randevú az egész osztály találkozása lesz a pedagógus munkával. A lányok ezen a héten ezernyi kérdéssel mentek a pedagógia szakom sokhoz s hozzám, a szaktanárhoz, meg a gyakorló iskolábai S már rohantak is tovább szédítő sebességgel. Szerda reggel úgy öltöztették Sárit, akár a menyasszonyt. Mindenki körötte siirgött.

— El ne vigyétek a tervezetem! Tedd már la te is! — idegeskedett Sári, s újra meg újra kiszedte a lapozgatók kezéből.

Óra előtt az osztályban találkoztam még vele. Túl volt már a hosszú napok izgalmán, s nagyon is magabiztosan, nyugodtan viselkedett.

— Ha jelesre tanít, kap egy tábla csokoládét, — mondtam.

— Ugyan, ugyan! — húzódozott.

— No, miért?

— Ügy sem lesz ez jeles.

— Mit lehet tudni.

— Dehogy!

— Hátha?

— Mit tudod le azt! — léptek közbe a többiek, akik

egy pillanat alatt átlátták, nekik nincs veszteni valójuk, csak nyerhetnek az ajánlaton.

Kezet fogtunk.

A körülállók kisérték Sárit a gyakorló iskolába, s

nem sokkal később már pergett is az óra. Beszélgettek a képről, megálltak egy mondatnál, kiemelték azt a beszédből, részekre szedték. Aztán közelítették a szavakat, szótagokra bontották, majd meg hangokra s eljutottak a „t’’-hez. Hangoztatták, Saci felrajzolta a táblára az új, s most megismert betűt kicsiben, nagyban, kékben és pirosban. talán még sárgában is. A gyerekek keresték a kártyák között, rakták bele a betüsinbe, s szövegben is kezdték felismerni. Saci meg örült, módfelett örült, ha ment minden jól, s mérges volt, ha valaki nem figyelt. Haragudott ilyenkor. A kis Barka Józsit majd megölelte, amikor az először megtalálta az leiri Piciri mesé* illusztráló rajz alatt a szövegben az új b'’*~<> .amásV’at meg olyan takarosán összeteremtette, amiért nem figyelt, mintha saját kicsi fia lett volna. Ű meg a szigorú, fiatal mama. De ment is minden a rendjén, csak úgy sodort bennünket, a nézőket s a hallgatókat is a ritmus, az óra ritmusa, mintha Toscanini vezényelt volna egy zenekart, amely már az egész lenne/ I ele harsogta ellenállhatatlan cr-secndéjávctL Mire csöngetlek •-— Saci megnyerte a csokoládét.

i

4

I-4

KORAN REGGEL, körülbelül 9 óra felé látogattam el Mihail Soiohov lakására. Az író az asztalkájánál ült és valamit írt. Időnkínt végigsimította haját, gondolkodott, majd folytatta munkáját

— Ülj le, — mondotta —* anélkül, hogy egy pillanatra is felnézett volna a papírról. — Néhány perc az egész...

Alighogy leültem, máris félretette a ceruzát és felállt. Most szemügyre vettem élénk arcát; harciasán felpenderített bajuszát és a szemét, amelyből fiatalos hév áradt

— Hát úgy látszik, mégis megírom az elbeszélést a szűzföldekről — jegyezne meg, miközben üdvözölt, — Tavaly ősszel több hőnapot töltöttem Kazahsztánban. Sokat utaztam a mezőkön és rengeteget tapasztaltam.

Ezután beszélni kezdett a földeken dolgozó emberekről, a szűzföldek gazdag terméshozamáról, a végtelen sztyeppe uj lakótelepeiről, az uj élet kezdett nehézségeiről és arról a lelkesedésről, amelyl.vel a fiatalok minden akadályon túljutnak;

•— No, és mi lesz az elbeszéléssel, — kérdeztem

Soiohov mosolygott.

— Az elbeszélés még a toliamban van. Egyelőre csak a vázlatokat írom, — s mintegy igazolva szavait hozzátette: — Hát igen, az újságíróknál ez gyorsan menne. De éUiS. — s legyintett kezével hiszen, tudod, hogy milyen lassan dolgozom, De azért elkészúl majd az elbeszélés is.

Felállt, és »» íróasztalához lépett, ahonnan egy köteg g4*lt papírt nyújtott felém.

e» Ez minden. Akarod, hogy felolvassam?

Hát hogyne akartam volna!

SOLOHOV CSENDESEN, csaknem suttogva, de csodálatosan szépen olvasott. — Hanglejtése olyan változatos, ás annyira pontosan fejezi ki az érzéseket, hogy ehhez hasonlóval még egy írónál sem i találkoztam. A költők vagy i fennhangon szólnak, vagy < pattognak szavaik, a prózai i műveket azonban a hangár- < nyalatok teszik színessé. A ; költő kiáltása már egymagában is magára vonja a hall- • gatók figyelmét, regényt • azonban csak Igazi művé- : szék tolmácsolhatnak élet- i hűen. ,

„AZ EMBER SORSA” című regényét olvasta. De, amikor a 14. oldalhoz ért és a , regény hőse a vasűtáliomá- | son feleségétől búcsúzik (ez a regény legszebb jelenete), ; egy pillanatra elhallgatott és ; kitekintett az ablakon. Rö- • vid gondolkodás után foly- : folytatta az olvasást. Amikor befejezte, félretette a lapokat és elmondta a tervezett folytatást.

Az író sajátos modorban, szűkszavúan, röviden és a szavak között kis szünetekkel beszélt. Gondolatainak heves áradatát nem mindig érték utói a szavak. De azért mindent megértettem, mert szavait élénk arcjátéka kísérte. Aki vele beszél, érdeklődéssel figyeli arcát.

Ifjú koromban, amikor csupán fényképről és művei alapján ismertem Solohyvot — büszke, megközelíthetetlen mesebeli daliának hittem. Az első beszélgetésünknél azonban egy középmagas termetű, szokatlanul szerény és rendkívül szívélyes emberrel találkoztam. Soiohov mindenkivel megtalálja a megfelelő társalgási módot. Ha egy akadémikussal beszél, a tudós észre sem veszi, hogy nem egy kollégája áll vele szemben. Az irodalmár a toll szerelmesét látja benne. A paraszttal úgy beszélget, — mintha maga is a földet művelné. A katona a társalgás köziben baj társának tekinti. De már az első percekben mindenki érzi, az író, az „egyszerű ember" szellemi nagyságát;

MINDEZT AZONBAN nehéz szavakban kifejezni. Irodalmi nagysága talán abban

mutatkozik meg, hogy szavai

mindig mélyértelmű, nemcsak egy jelentésük van, hanem sok más is és ezekre csak gondolatainkba merülve jövünk rá.

Vesenszkaja v* -oskában, ahol Soiohov él, sokszor látják az írót, aki hosszú órákon át szótlanul sétál kertjében. Tekintete messzire néz és gondolkodik.

Soiohov rendkívül igényes 6aját magával szemben, de éppen ilyen igényességgel figyel minden irodalmi alkotást Ilyen magas követelményeket talán egy jelenkori író sem állít magával szemben. Gyakran előfordul, hogy egy ismert orosz vagy nyugateurópai író művét olvassa, majd haragosan megjegyzi:

*— Hát nem szégyellt magát, hogy ilyen müvet kiadott?

— Hiszen tehetséges író! Akkor miért siette el a munkát?

Soiohov íróasztalán gyak- ^

ran láttam regényeket, ame- ^ lyeknek oldalaira ceruza jegy- > zeteket írt. Egyszer megkér- í deztem tőle. y

— Mondd, Mihail Alekszand- ) rovics, a jegyzetekkel ellá-S tott példányt elküldöd az) íróknak? 0

Úgy nézett rám, mint egyU iskolásgyerekre.

— De naiv vagy! A regény % Íróját a kritikusok az egekigg magasztalták. Akkor az én ki széljegyzeteimet fogja bújni?ft Mihail Soiohov jelenleg a’í> „Felszántott föld” című regé-':? nyének második könyvén döl-Ú gozik. Nemrégen azt mondta,?? hogy idén, tavasszal, vagyf legkésőbb nyárra befejezi ezt;', a művét is. Mert nagy mun-£ ka vár rá. Regényt ír a szov-x jet nép Nagy Honvédő Hábo-S rújárói a hitleri fasiszták el-E len. $

E rövid látogatáson meg-’ö győződtem arról, hogy az 52 •» éves Mihail Soiohov teremtőd erejének és alkotó gondolatainak teljében él. &

.-o>- ......Szamuelly Tibor:

RIADÓ

A magyar nép, a magyar munkásosztály történetének kevés 4olyan alakja volt, akit annyira támadtak, rágalmaztak a haladás kerékkötői, — mint Szamuelly Tibort — és akit oly kevéssé ismertek volna a dolgozó tömegek, mint őt. A Riadó kiadása az első lépés ennek a méltánytalan helyzetnek a megszüntetéséhez. E kötet Szamuelly válogatott írásait és beszédeit tartalmazza. Olvasása köziben megismerkedhetünk Szamuelly Tibornak az oroszországi magyar kommunista hadifoglyok lapjába fa-t cikkeivel, amelyekben megmutatja a felszabadulás egyetlen útját: a proletárforradalmat. A forradalom közeli elkerülhetetlenségét bizonyítja; és a szükséges feladatokról! beszél a KMP központi lap-« jában, — a Vörös Újságban" megjelent cikkeiben. — Aj könyv legszebb lapjai azok.í amelyek a Tanácsköztársa-' ság idején végzett tevékeny-; ségének dokumentumait rög-! zítik. A kötetnék ez a része! tartalmazza Szamuellynek aj Budapesti Munkás- és Kato-j natanáos 1919. május 31-i| ülésén, az Országos Tanács-kongresszuson, valamint aj júniusi pártkongreszuson el-i hangzott nagyjelentőségű be-{ szádéit. A kötetet Kun Béla! terjedelmes megemlékezése« vezeti be, amelyet egy azo-j nos című, 1932-ben megjelent« moszkvai válogatáshoz írt '