Tiszavidék, 1957. április (11. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-14 / 88. szám

Erősítsük a párt egységét, a proletariátus diktatúráját, Fet* Péli teremtsünk szorosabb kapcsolatot a dolgozó tömegekkel

— Párta Utiva-ü lé* Szolnokon —

Az ellenforradalmárok •—

hosszú ideig azzal operáltak, hogy a mi pártunk a funkcionáriusok pártja. A munkások és az értelmiségiek körében nem tud gyökeret verni. Nos, a szolnoki pártaktíva csaltanós választ adott erre a jóslatra. Igaz, hogy szép számmal vettek részt funkcionárusok: igazgatók, alapszervi párttitkárok, üb. elnökök, munkástanácsok elnökei (hiszen az aktívák jöttek el), de ha szétnézett az ember a terembe mindenfelé kékruhás, overálos munkásokat lehetett látni, akik munkaidő végeztével a környező üzemekből egyenesen erre az aktívára jöttek. Megfelelő számban volt képviselve az értelmiség is.

Az aktíva azt is megmutatta. milyen nagy most a dolgozók körében a politikai kérdések iránti érdeklődés. Két órás alapos beszámoló után, amely úgyszólván minden időszerű kérdésre kimerítő választ adott. még 19 kérdést tettek fel a jelenlévők — többségében munkások — az előadónak. Örvendetes, hogy az a lelkesedés, — amely az elmúlt hónapokban a párttagságot jellemezte, változatlanul tart.

Az előadó Bíró Antal elv-* társ — eltérően az előző hónapok gyakorlatától — részletesen elemezte a nemzetközi helyzetet is. Ez az elgondolás feltétlenül helyes volt. Az ellenforradalom elleni harc túlságosan lekötött bennünket az utóbbi időkben, a fő figyelmet belső ügyeink felé fordítottuk. Pedig a magyarországi eseményeket, nem lehet megértem a nemzetközi helyzettől függetlenül, azok alapos ismerete nélkül. A szociálisai tábor erősödése, az imperialisták belső ellentétei, a gyarmati rendszer összeomlása, a nemzeti mozgalmak fellángolása, és eredményessége, a közelkeleti váltság, mind olyan tényezők, amelyek fokozottabb aknamunkára sarkalja az imperialista erőket a szocialista tábor országai ellen. Ezért megpróbálják ezekben az országokban a reakciós elemeket, a kizsákmányoló osztályok maradványait ezek szövetségeseit a revizionistákat és a nemzeti •— kommunistákat egv táborba gyűjteni és nyílt támadást indítani a proletárdiktatúra rendszere ellen. Ennek a jól átgondolt koncentrált támadásnak volt a része a magyarországi ellenforradalom kirobbantása is. Nem árt ezt ismételten hangsúlyozni. — mert hajlamosak vagyunk arra, hogy az imperialisták ilyenirányú erőfeszítéseit lebecsüljük, kézlegyintéssel elintézzük. Sokszor nem látunk tovább városunk határánál.

Sokszor beszéltünk és vitatkoztunk már eddig is az ellenforradalom okairól. A beszámoló erre is kitér. Helyes voJit, hogy ezzel is foglalkozott, mert még mindig találkozunk olyan nézetekkel, hogy a fő ok az elkövetett hibák'voltak. Az előadó cáfolta ezt a nézetet;

A munkáshaialom megterem tése nem hiba volt, hanem soha el nem múló érdem

— mondotta. Nem igaz azon állítás sem, hogy a szegénység robbantotta ki az eülernfanradaimat: Mindszemfhy

állította ezt. Az igazság az, hogy 12 év alatt többet emelkedett a magyar nép életszínvonala, mint azelőtt 100 év alatt. Igaz, hogy 1951 és 53 között csak nagyon keveset emelkedett, de előtte és utána is kielégítően nőtt. Ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi életszínvonalat nagyon magasnak tartjuk, és nem teszünk további erőfeszítéseket azért, hogy emelkedjem

A párbalktíva a legnagyobb figyelmet a pártegység erősítésére és a proletárdiktatúra további szilárdításának kér2 1 H*7ruH/te&-i

193fi. április 14,

déseire fordította. Ez érthető is. Az ellenség most ezt támadja leginkább. Azzal vádolnak bennünket, hogy nálunk parancsuralom van. Helyesen jegyezte meg az előadó, hogy olyan nagy demokrácia a dolgozó tömegek száméra soha nem volt Magyarországon, mint a felszabadulás óta. De az igaz, hogy nincs és nem is lesz demokrácia az ellenfanradalmároknak. Október 23-a előtt éppen az volt a baj, hogy mindenkinek demokrácia volt. A sajtóban, a rádióban, a különböző társadalmi szervezetekben minden bántódás nélkül, nyíltan hirdethették ellenséges nézeteiket. Most akár tetszik egyeseknek, akár nem, a munkáshatalom igenis felszámolja az ellenforradalom minden maradványát. Akiket bűnök terhelnek, azokra a törvény minden szigorával lesújtunk. Igazságos, de kemény ítéleteiket kell hozni a nép ellenségéivel szemben. Ahhoz, hogy ezt következetesen végrehajtsuk, rendet kell teremteni az államhatalmi szervékben. Akik az eülienforradalmat támogatták, azokat el kell távolítani, de ugyanakkor meg kell védeni azokat, akiket igazságtalanul megvádolnak. Az előadó édesen bírálta a minisztériumokat, mert a szakmai tudásra hivatkozva

mentegetnek

ellenforradalmórokat.

Ide-oda Aeäyezgetdk őket, így akarják elbújtatni a nép

haragja elöl. Ennek a helyzetnek az a magyarázata, hogy a minisztériumokat még nem tisztították meg Ha rendlet akarunk teremteni, akkor ezt sürgősen meg kell tenni.

Az ügyészség, bíróság, a rendőrség, a karhatalom és a hadsereg helyzetével foglalkozva a beszámoló cáfolja azt az állítást, hogy a rendőrség és a honvédség is egészen lecsatlakozott az ellenforradalom mellé. Az igazság az, hogy akadtak olyanok, aídk átálltak, mások ingadoztak, de a többség becsületesen kitartott a proletárdiktatúra mellett. Ezek a szervek már talpraálltak. A továbbiakban az a feladat, hogy megteremtsük ezen szarvek között a jó együttműködést, mert ez alapja annak, hogy határozottan le tudjunk számolni az eälenforrradia!om maradványaival.

A párt helyzetéről szólva kiemélte, hogy

a párt egységének erősítése a legfontosabb,

Vannak és lesznek is véleménykülönbségek a párton belül is, de az alapvető kérdésekben nem lehet vita. A határozat meghozatala előtt lehet vitatkozni, de amikor az határozattá emelkedik, nincs többé vita, végre kell hajtani annak is, aki nőm ért egyet vele. Soha többé nem engedjük meg, hogy a pártot a frakciózás bomlaszsza — jelentette M az előadó az aktíva résztvevőinek nagy tapßa közepette.

Bíró elvtárs beszélt a Szovjetunióban járt párt és kormánydelegáció útjáról és az ott kötött egyezményekről. Az aktíva résztvevői hangosan helyeseltek, amikor kijelentette: A szovjet csapatok a varsói szerződés értelmében Magyarországon maradnak és mindaddig itt lesznek, míg az angol, amerikai imperialisták ki nem vonják csapataikat Nyugat-Európából. a magyar dolgozó nép és a szoicalizmus érdeke azt kívánja.

Az ország gazdasági helyzetével foglalkozva, arra figyelmeztette az aktíva résztvevőit, hogy a legfontosabb feladatnak tartsák: rendet teremteni a termelésben, növelni a munka termelékenységét, csökkenteni az önköltséget és meg kell szilárdítani a munkafegyelmet.

Hitelekből

nem élhetünk örökké.

Az üasmdk kommunistái álljanak ennek a harcnak

élére.

Ha megpróbáljuk összegezni a pártaktíva eredményét, nyugodtan mondhatjuk: nagy segítséget adott a kommunistáknak. Egyrészt tisztázott néhány olyan fontos kérdést, amély hosszú időn keresztül foglalkoztatta a párttagságot és a közvéleményt, másrészt útmutatást adott a további munkát illetően. Ezekután az alapszervezeteken és a kommunistákon van a sor, hogy az aktíva tapasztalatait hasznosítsák.

Hozzászólások

„Mi legyen a 14—16 éves fiatalokkal66

című cikkhez

A szülőket hibáztatom

Úgy is, mint pedagógus, úgy is mint fiatal, szeretnék szót kérni a Tiszavidék ifjúsági vitájában. Talán azzal kezdeném, hogy nagyon nehéz a fiatalokkal boldogulni. Ennek a jelenségnek nem az ifik, hanem a szülők az okai, ők követik el a gondatlanságot, amikor elkényeztetik gyermeküket, vagy nem törődnek vele.

Mint óvónő szereztem nagyon sok tapasztalatot ezen a téren. Találkoztam olyan anyával, aki félóráig könyörgött gyermekének, hogy maradjon az óvodában. De ha annak még sem volt kedve, akkor haza vitte. Tehát a gyermeké volt az utolsó szó.

Milyen nevelés ez? Nemcsoda, ha a szülő 5 éves korában már nem tud parancsolni gyermekének, s az 16 éves korában észre sem veszi szüleit S nemcsak a szülők nem parancsolnak neki, de más idősebbektől sem tartanak a fiatalok.

Hányszor látom, hogy a szülők 9—10 éves gyermekeiket, nyilvános helyekre, esti mozielőadásokra viszik. Nem tudom mi helyük van ilyen helyeken késő este.

Semmi, A 16 éves lányok is nagyon ráérnek még később is bálba menni, s főleg minden vasárnap szórakozni Az ilyen korosztályúak még nyugodtan megelégedhetnek egy-egy jó mozielőadással is. Az igaz, hogy nekik is szükségük van társas összejövetelekre, de nem együtt a felnőttekkel. Véleményem szerint meg kellene oldani, hogy a 14—16 évesek számára külön délutáni bálákat, — teadélutánokat rendezzenek. Abban támogatom a tiszaföldvári „Rózsa” véleményét, hogy a kiskorúakat a rendezők ne engedjék be se moziba, se bálákba.

Sztojkov Paula

Kunszentmáton

Addig legyetek gyerekek, amíg lehet

„Rózsa” levelének elolvasása után talán mindenkinek az az első gondolata, hogy akik még nincsenek 16

évesek, azoknak otthon a helyük. De gondolunk-e arra, hogy mit is csináljanak ezek a gyerekek? Csak azt mondjuk róluk, ne járjanak táncmulatságokba, ne látogassák a kocsmát, de arra nem válaszolunk, hol is töltsék el szabadidejüket, ami falu helyen úgyis eléggé unalmas.

Rózsának igaza van, hogy táncmulatságokba ne járjanak, és én is ezt tanácsolom a 14—16 éveseknek. Higygyétek el, tapasztalatból beszélek, hisz én is voltam 16 éves és azt hiszem 18 éves korban elég megkezdeni a szórakozásokat. Most még

éretlenek vagytok 14—16 éves fejjel, nem tudtok mértéket tartani, s könnyen elronthatjátok az életeteket.

Még fiatalok vagytok ahhoz, hogy megértsétek és tudjátok, hogyan kell felnöttesen viselkedni. A szabadidőtöket nyugodtan eltölthetitek a családi otthonban, barátaitok, barátnőitek társaságában.

Fogadjátok meg tanácsainkat, s ha majd személyi igazolványaitok tanúsága szerint is „fiatalok” lesztek, lesz még módotok arra, hogy kihasználjátok ifjú éveiteket.

Lovász Júlia Kőtelek

If ovik vasárnap a barátomat látogattam volna meg — ott a piactér mögött épülő új házak egyikében}

a „C” épületben. Hiába csengettem, nem jött lei senki. Egy kicsit viszolyogva vettem tudomásul, hogy nincsenek otthon — mint minden ember, aki dolgavégezetlenül tesz meg egy utat. Már hazafelé indultam, amikor eszembe villant: évek óta hallom, olvasom, hogy városunkban épül a Ságvári körút, de belőle soha többet nem láttam, mint a „C” épületet és mellette a rendezetlen földet, össze csavarodott drótkerítéseket, részeg villanykarókat, irdatlan meszes gödröket, no meg — a közelében még megmaradt apró, nádtetős házakat, lebontásra ítélt régi — egyébként kedves épületeket. Soha nem gondoltam arra, hogy alaposabban megnézzem ezt az évek óta épülő újat, azt a bizonyos Körutat. S akkor

— ahelyett, hogy visszaindultam volna, megfordultam — végigmentem a rendezetlen földterületen, rákanyarodtam az utolsó ház mellett a körútra vezető betonra és

— kiértem egy számomra eddig ismeretlen helyre. Egy helyre, amely Szolnokon van, 5 perc járásnyira a lakásomtól, s amit még sem láttam ezideig.

Kiértem az épület, sarkára és meglepődtem: láttam az épülő Körút egy részét, az egymásra kacsintó imponáló házsorokat •— a többméter széles, kényelmes beton * járdákkal és az egyelőre még betonozatlan hatalmas úttestet. (Gondolatban már mást is láttam: forgalmat, troli ■ buszt, virágot, szerelmespárokat, pezsgő életet, de erről most semmit. Semmit most a holnapról, csak. a máról és a tegnapokról, csak a valóságról — cárról, ami van...) Szóval — elém tárult egy kép, amely nem hagyott nyu godni, de eszembe ötlött a gondolat is, hogy íme menynyire nem ismerem az igazi újat, a valóságot. Átölelt a felismerés polipkarja, hogy eddig csak úgy áltálában beszéltünk arról a sokról, amit lettünk a 12 év alatt — és ez csak úgy „általában" maradt meg bennem minden mélyebb nyom és valódi hatás nélkül. Abban a pillanat • ban, amikor kitárult előttem a váratlan és eddig ismeretlen kép, belémkapaszkodot t a tépdeső igazság: ha engem csak 1957. áprilisában kapott el a bámulat ilyen ereje, biztosan mások is vannak ezzel ígji. Akiknek szintén csak úgy ,,általában” beszéltünk erről is — arról is, de arra már nem volt időnk (vagy akaratunk), hogy elültessük bennük a tényleges helyzet magjcM, hogy azt ápolva és nevelve kiteljesedjen a minden vihart kiálló tölgy: az öntudat, az igazság tényleges ereje.

És ez a gondolat ettől kezdve — mint egy bábbal játszott velem. Egyszerűen törpének éreztem magam az óriás házsorok között, a házfalak tövében pedig kis ijedt valaminek, aki szinte menekül az igazság elől. A két házsor mintha össze akart volna nyomni és az ablakok — mint szemek, a kémények — mint ujjak, bámultak és mutooattak volna rám.

Jfz az érzés azonban nem sokáig tartott: igaz, törpének éreztem magam mindvégig a hatalmas méretek mellett, de mégis — óriásnak. Óriásnak, hisz ember vagyok és ezt az alkotást emberek csinálták. S eszembe jutott más. Az, orrúkor olyan „elhíhetően” mondták, hogy nem építettünk mi semmit és hogy minden rossz volt, amit csináltunk az elmúlt években. (Volt rossz is — elég.) Eszembe jutott sok egyszerű ember (sok vezető is), aki nem itta még be szemével a teljes igazságot úgy, mint vizet issza a szivacs; altit még nem fogott el a teljes valóság győzedelmes ereje. És abban a percben, mikor ezekre gondoltam, szerettem volna bekopogtatni a város házaiba és hívni az embereket, ezt mondogatva meghívó gyanánt:

— Gyertek velem.,. elkísérlek benneteket valahová .;. — és közben beszélgetünk. Mindenről: a jóról is, a rosszról is. S majd ha odaérünk, csak egyet kérek tőletek: nézzetek szét, s közben, amíg néztek, lássatok is.

Menjetek.ki az épülő Körútra, álljatok meg a kellős közepén és törpüljetek el ti is egy pillanatra, de azután emberségben nőjjetek óriásokká!

gyéhként — ne haragudj, barátom, hogy gZt mondom, de most az egyszer örültem, hogy nem voltál otthon s valami újjal, de nagyon fontossal ajándékozott meg a véletlen. Ennyivel is gazdagabb lettem.

gyomrom, ajjaim elerőlűenedtek, már-már eleresztettem a srfkMt.

— Tudor bécsi..i — suttogtam erőtlenül.

Szerencsére az utolsó pillanatban elkapott

Talán húsz métert kúszhattunk lefelé a szakadék falán, nyaktörő úton, igazán csak kézzel-lábbal tapogatva ki a helyet, ahol megtámaszkodhatunik. Vízmosáson csúsztunk le, aztán átbújtunk egy alig észrevehető szűk hasadókon. és vaskos köpetem alá kerültünk. A sziklafal most fölénk borult, mint egy kiálló eresz s odafentről nem láthatott meg senki.

Ezt főzte ki hát Tudor bácsi!

Pompás rejtekhely, az igaz. — Itt nem fedezhették

fel, egyelőre biztonságban voltunk.

De miféle biztonság az, ha az ember feje fölött, alig húsz méternyire ott a mindenre kész ellenség?

Odafentről azonban egyelőre semmi sem hallatszott:

Vajon elérték már a szakadékot?

Ha igen, bizonyára nem értik, mi történhetett velünk. A föld nyelt el?

Aztán Máltás harsont íel. Itt vannak tehát!

Jól ki lehetett venni a lépések kopogását, a csizmatalp csikordűlását a kövön, mintha egy emelettel lettek volna felettünk.

Éppen a fejünk fölött álltak, úgy látszik, tanácskoztak, aztán jól hallatszott, hogy óvatosan ereszkedni kezdtek.

Tudor bácsi leemelte a válláról az éjszaka zsákmányolt géppisztolyt, megvizsgálta, aztán ismét a vállára akasztotta.

Most felém fordult, egy cseppett elmosolyodott és intett a leiével, biztatón.

— Félsz?

Keményen megráztam a fejemet.

És igazán nem is féltem már, csak na gyom izgatott, voltam, mint amikor vizsgázik az ember s a gyomra elszorul, de közben a feje olyan tiszta, mint soha máskor.

Én is pontosan így voltam.

Tudor bácsi ezt meg is láthatta rajtam, mert megbiccentette a fejét:

— Jól van, öcskös, de vigyázz, a nehezebbje most következik. Leereszkedünk a szakadékba.

— És apáék?

— Eljutunk hozzájuk is, ne félj. Csak keffletf m a kis kerülő, ezek miatt.

(Folytatjuk.)

M6*S GYÖRGY

GyéiiinimicéL

Kalnndos regény

(41.)

Tudor bácsi felránt és máris futunk a kősarkantyú mögé. De hirtelen megtorpanok. A sziklafal mögött mély, völgyszakadék nyűik meg a lábunk előtt, mintha a hegy kettészakadt volna és most száját tátogatná, hogy lenyeljen, felfelé meredező sziklák rettentő agyarai.

Lenyűgöző a táj s ugyanakkor mégis Idétlen, holt vidék. A holdbéli tájak lehetnek ilyenek.

Az Ördögtorok, csak az lehet! — villant meg bennem. Itt tátong lábam előtt a mélység. Feneketlennek, tűnik, sötétnek, mintha oda a mélybe soha el nem hatolhatott volna a napfény, A szakadékban fenyegetően zúg a patak.

Megtorpanva állunk egy pillanatig, aztán Tudor bácsi magával ránt

— Mozogj, Laci!

Futottunk. Nem értettem ugyan, mit akar Tudor bácsi, de engedelmeskedtem. A helyzetünk azonban továbbra is reménytelennek látszott, hiszen a hátunk mögött bármelyik pillanatban felbukkanhat az SS-különítmény.

Nem olyan legények azok, hogy a végtelenségig ott gunnyasszanak az oldalban, mert hisz azt mégse remélhettük, hogy valamennyit elsodorta a kőgörgeteg. Merre menekülhetnének? Fejünk fölött meredek sziklafal, alattunk tátongó szakadék, mögöttünk az SS-ek, előttünk pedig keskeny sziklaösvény. Pusztán csalt annyi különbség lehet, hogy nem száz, hanem kétszáz méternyire jutunk előre az ösvényen, de akkorra fel kell bukkannlok az SS-eksnek és egy géppisztoly-sorozat örökre elintéz bennünket.

Dehát választás nem volt, futottam a bácsi mögött.

A bácsi hirtelen megállt, mintha a szemével keresne egy bizonyos helyet, aztán letérdelt és egy ripacsos felületű kőbe kapaszkodva kezdett lefelé kúszni.

Intett, majd lesegített a kezével és utána ereszkedtem.

Azonban meggondolatlanul lenéztem és megláttam magam alatt a mélységet. Jóformán csak a lábujjunk hegyén és a kezünkön függtünk. Hirtelen felkavarodott a