Tiszavidék, 1957. április (11. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-28 / 99.. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EÚYBSOUBTBKI mnwwMHirwwwn AZ MSZMP SZOLNOK MEGYEI ELNÖKSÉGE ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA w t ► ► ► t t ► ► ► t t ► : t II. évfolyam, 9*. szám. Ara: so fillér. 1951. április 28. vasárnap. KÍNAI útirajzok 70 000 forint kártérítésre Ítéltek egy tiszafüredi díszidenst A USZAVIDÉK GAZDA-ROVATA Még nem késői p ártunk nagy utat tett meg november 4-e óta. Magyar Dolgozók Pártját az áruló Nagy Imre—Losonczy-féle csoport feloszlatta. Igaz, a pórt nem szűnt meg létezni, ha szervezetei szét is zilálód­­tak, a kommunisták éltek és dolgoztak a legnehezebb időikben is. De mégiscsak új pártot kellett szervezni. Ez a munka nem volt könnyű, különösen az első hetek­ben. Az ellenforradalmárok mindent elkövettek, hogy a párt szervezését megakadályozzák; A kommunisták közül sokat eltávolítottak, az üzemekben a pártot „ka­­pun-kívül” akarták helyezni. Megfenyegették azokat, akik pártszervező munkát végeztek, de sokszor még azokat is üldözték, akik a pártba taginak jelentkeztek. A kommunistákat azonban nem lehetett megijeszteni, szilárdan állták a sarat és az ő áldozatos munkájuk­nak köszönhető, hogy az ellenforradalmat visszaszorí­tottuk, az országban helyreállt a rend, a nyugalom, lassan ránk köszöntöttek a békés építő munka napjai Nem vált be a vészmadarak jóslata, akik még januárban is azt károgták, hogy hasztalan kísérlet a pártat újraszervezni. Az elmúlt hat hónap alatt a párt megerősödött, ma már 250 ezer tagja, van. Nemcsak számban gyarapodott, hanem egységben, fegyelemben is sokat erősödött. Nyugodtan mondhatjuk: a párt ma sokkal szilárdabb, mint az október 23-a előtti időkben ass MDP volt. Pártunk csak szilárdult azáltal, hogy az ingadozók, a karrieristák, az érdekpárttagok nagyüésze kimaradt, vagy nem vették vissza, vagy nem is mertek jelentkezni, mert kiszimatolták, nem sok remény van arra, hogy újból befurakodhassanak. A párt csak erő­södött ázáltal, hogy semmiféle elvi engedményeket nem tett és eltökélt szándéka az ellenforradalom min­den maradványának a felszámolása. Éppen ennek a politikának köszönhető, hogy április hónapban már elég nagy számban jelentkeztek a pártba a volt MDP- tagok. Hat hónap alatt a szocializmus szilárd hívei meggyőződhettek arról, hogy az MSZMP örököse és folytatója mindannak, amit a magyar kommunisták több évtizedes kemény harcukkal kivívtak, megvédi és továbbfejleszti azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt években a szocializmus építése terén elértünk. De ez a hat hónap elegendő volt arra is, hogy aki kommunistának tartja magát és tagja volt az MDP- nek, döntsön: párttag kíván-e maradni továbbra is, vál­lalja-e a párttag olykor nehéz, kötelezettségekkel járó, de megtisztelő feladatát. Ezért csak helyeselni lehet az MSZMP Központi Bizottságának azt a határozatát, hogy május 1-el lezárja az átjelentkezést és ezidő után csak új tagot lehet felvenni. iy| ájus 1-től már csak két nap választ el ben­­nünket. Aki még május 1-ig jelentkezik és a pártszervezet arra alkalmasnak tartja, hogy párttag legyen, azt átigazolják akkor is, ha már ebben a hó­napban nem kerühet sor taggyűlésen elbírálni az ügyét. Ezt az időt a pártszervezetnék is fel kell használni arra, hogy akiket eddig még nem kerestek fel, elbe­szélgessenek velük. Mert vannak még olyan volt MDP-tagok is, akiket eddig senki sem keresett fel, nem kérdezték meg tőlük: párttag kíván-e maradni vagy sem. Sok helyen a párttagokat az is visszatar­totta, hogy a pártvezetők úgy vélekedtek, aki eddig nem jött, az ne is jöjjön ezután sem. Persze, elvi en­gedményeket most sem szabad tenni, aki alapvető elvi kérdésekben nem ért egyet vélünk, annak nincs helye a pártban. Nem lenne helyes, ha az utolsó napokban a páríszervező munka tagtoborzássá fajulna. Különö­sen vigyázni kell ezekben a napokban arra, hogy az ingadozó vagy karrierista elemek be ne jussanak a pártba. Helyenként tapasztalható otysn jelenség is, hogy azok, akik még egy-két hónappal ezelőtt szidták « rendszert, most látva, hogy mégiscsak megszilárdul, a tagsági könyvvel akarják menteni a bőrüket. De az is igaz, hogy a tagátjelentkezést csak ak­kor tudjuk tiszta lelkiismerettel lezárni, ha minden erre érdemes, volt MDP-taggal beszélgettünk, és tudja mindenki, hogy csak május 1-ig lehet átjelentkezni. Ezért kell még a hátralévő időt is felhasználni arm, hogy sorainkat ilyen tekintetben is rendezzük. Pásztorok tanácskozása Tiszaföldváron Átlátszó propaganda A CTK Csehszlovák Hír­­szolgálati Iroda pénteken es­te a következő közleményt adta ki: Több‘nyugateurópai ország, különösen a Német Szövetsé­gi Köztársaság, és Ausztria sajtójában a napokban ismét felbukkant az a hír, hogy Csehszlovákia területén szov­jet- Irányítható lövedékek ki­bocsátásra szolgáló támasz­pontok épültek. A Csehszlovák Hírszolgá­lati Irodát felhatalmazták annak közlésére, hogy Cseh­szlovákiában nincsenek ilyen támaszpontok és az említett sajtójclentésck teljesen lég­­bőtkapottak. Kétségtelen, hogy ezeknek az alaptalan jelentéseknek a terjesztése átlátszó propagan­damesterkedés, amelynek cél­ja elterelni a figyelmet ar­ról a tényről, hogy az Egye­sült Államok atomfegyverek­kel látja el a Német Szövet­ségi Köztársaságban állomá­sozó katonai támaszpontjait, mégpedig a nyugatnémet kor­mán" beleegyezésével és hogy a jelen pillanatban a Német Szövetségi Köztársaság kor­mánya is siet ellátni csapatait atomfegyverekkel. ^Doigúzé paiíuyJűk ! 'IDeimM j z&ae.thezeiL tagak ! cAllami gazdaságait dalgazói ! Biztosítsátok a nép kenyerét, tegyetek meg mindent a bő termésért! ’‘mkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkh.kkkkkkkkk.kkkkkkkkkskkkkkk* HURRA, ITT AZ ELSŐ ZSÁKMÁNY! Mintha csak a ml Tisza foüyónkat mutatná ez a kép, a vadregényes háttér után itelve. Pedig ezek a lelkes „pecázck” a Mazuri-íavakon gyakorolják a sporthorgászat nemes szenvedélyét. Amint látszik, sikerrel.., 'ftáldiketáit temtlató* pénteken este ■* mutatta be a szolnoki Szigligeti Színház Gorkij: Kispolgárok című négyf elv onásos színművét. Hosszú idő elteltével vég­re egy nagyigényű prózai darab elő­adásának feladatát vállalták magukra a színház művé­szei. Valljuk be, a közönség alaposan el is szokott ettől s a sok operett, ze­nés darab után ezen a bemutatón nem töltötte meg teljesen a színhá­zat. A jó „három­negyedes”-ház kö­zönsége azonban megmutatta, hogy értékelni és élvezni tudja az igazi mű­vészetet. Egymás­után csattant fel á taps egy-egy ki­emelkedő jelenet után s felvonások végén pedig hosz­­szasan ünnepelték a színészeket. Megrázó élményt jelentett a darab és számos egészen megkapó alakítást láthattunk. Iványi József erőteljes, vérbő figurát be­mutató Besszeme­­nov kereskedője, Győri Ilona életunt Tatjána tanítónő­je, Ruttkai Ottó Tyetyerev kántor figurája keltettek különösen figyel­met, de a többi művész is, különö­sen Németh Gab­riella, Lóránd Han­na, Paál László és Prókai István em­lékezetes alakítást nyújtott. Harsányt Margit az anya szerepé­ben mintha még kissé halvány és nem eléggé kimun­kált alakítást ad­na. Gettey Kornél — nagy feladat hárult ugyan rá — még birkózik a szerep nehézségei­vel, néhol — úgy éreztük — kissé színtelen, másutt túljátssza szerepét. Az „epizódisták" közül Czigány Ju­dit és Szöllősi Éva emelkedik lei, Ha­lász Lászlf, Siskin diákja viszont még egy kis csiszolásra szorul • • /i sszességében elmondhat­juk: Szolnok szín­házi eseményei kö­zül messze kima­gaslik ez a bemu­tató. Reméljük, a váró kultúrát sze­rető lakossága mél­tányolni fogja a művészek vagy és fáradságos munká­ját. — F. Tóth — Kél nan alatt ezer holdon végeztek vegyszeres gyomirtást Szolnok megyében A Kenderesi Növényvédő Állomás húsz permetező gépe munkába kezdett, öt perme­tező brigád Mezőtúr, Kisúj­szállás, Turkeve, Kunhegyes és Mezűhék határában terme­lőszövetkezetek és állami gaz­daságok földjein őszi búzán végez vegyszeres gyomirtást. Két nap alatt — csütörtökön és pénteken — ezer holdnyi területen irtották a gyomot dikonirt-tal. A kenderesi per­­metezö-mestereknak 13 500 holdon kell vegyszeres gyom­irtást végezni s éppen ezért a jó idő minden percét ki­használják. A permetezőgé­pek vasárnap is munkában lesznek s a brigádok az előre elkészített „menet-terv'“ sze­rint dolgoznak. Egy-egy bri­gádnak kijelölt körzete van mintegy 6—8 községgel, Külföldi mintára Saolnok megyében építik meg as orsság el»6 külső halágyas halastavát Szolnok megyében tovább fejlődik a tógazdaságok háló­zata. Jelenleg 12 tógazdaság üzemel, de még ebben az év­ben újabb 4 tógazdaság kez­di meg működését. Ezenkívül elkészült annak a korszerű halastónak a tervezete, ame­lyet Kunmadaras és Tisza­füred közötti kunsági részen építenek meg még ebben az évben. Nyolcvan holdon terül majd el az új tógazdaság. amelyet az országban elsőnek keletnémet mintára külső hal­ágyas módszerrel létesítenek. Ennek lényege, hogy lehalá­száskor nem az iszapos belső halágyban „hálózzák” a hala­kat. A halászásra külön épí­tenek külső halágyat s Ide te­relik a halakat. Ez a halágy csak a lehalászás időpontjá­ban kap vizet s így szinte iszapmentes, ..............***** Ez évben hat helyen tarta­nak 1 egei őszem 1 ével egybe­kötött, pésztortanácskozást. Az idei első pásztortanács­kozásra szombaton került sor Tiszaföldváron. A környék­beli községek pásztorai, pusz­tagazdái. apaállatgondozói és a legeltetési bizottságok elnö­kei gyűltek egybe. A mintegy száz résztvevővel megtartott egésznapos tanácskozás déle­lőttjén megtekintették a tisza­­földvári legeltetési bizottság kezelésében lévő úgynevezett szigeti legelőt, amely 360 hol­don terül el. Az egykor mo­csaras vidék kiszáradt terü­letén ma ősgyep van. Kitűnő legelő a jószágnak, de a le­geltetési bizottság szakszerű kezeléssel igyekszik javítani a legelőt. Szakaszos trágyá­zást végeznek rajta, hogy a fűállomány tovább javuljon. Szövetkezeti küldöttség járt Franciaországban Molnár Károlynak, a SZÖ­­VOSZ Igazgatósága megbízott elnökének vezetésével föld­művesszövetkezeti küldöttség tartózkodott Franciaország­ban. A küldöttség a korábban Magyarországon járt francia szövetkezeti delegációk láto­gatását viszonozta és a Dél­nyugat franciaországi Mező­­gazdasági Szövetkezeti Köz­pont, valamint a Bányász Fogyasztási Szövetkezetek Központja vezetőivel tárgyalt a két ország szövetkezeti mozgalmában a gazdasági és a kulturális kapcsolatok megszervezéséről. 3 kérdés válasz a villamos távveseték létesítéséről a nyári időszámítás bevezetéséről a setorok jótállási idejéről Több termelőszövetkezet­ben ez évben is villamosítani akarnak. Kevesen tudják azonban, hogy az 1957-es év­ben milyen lehetőségek van­nak villamos távvezetékek lé­­tsítesére. Nézzük, mit mond a rendelkezés? Akkor lehet villamos távvezetéket létesí­teni, ha 1. a Megyei Tanács a ter­melőszövetkezeti igényeket a hálózatfejlesztési tervébe be tudja építeni és ha a tsz a szükséges fedezetet biztostíja. 2. A távvezeték létesítése c.bban az esetben is lehetsé­ges, ha a termelőszövetkezet saját pénzeszközeiből vállalja a költségeket a közgyűlés ha­tározata alapján. A kivitele­zésre vonatkozó gyakorlati feladatokat a területileg ille­tékes áramszolgáltató vállalat látja el, ezért a tsz-nek ezzel a vállalattal kell felvennie a kapcsolatot. 3. Villamosvezetők létesíté­sének költségeire a Magyar Nemzeti Bank nem folyósít hitelt. n. A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány határo­zatot hozott a nyári időszámí­tás bevezetéséről. A határozat a következőket írja elő: „1957., évi június hó 2-átől szeptem­ber hó 29-ig terjedő időszakra a nyári időszámítást kell be­vezetni. 1957. június 2-án 2 órakor az órákat 3 órára kell előre igazítani. 1057. szeptem­ber 29-én 3 órakor pedtg az órákat 2 órára kell visszaiga­zítani”, III. Az idén több Szolnok me­gyei termelőszövetkezet vá­sárolt Zetort. Ezeknek a gé­peknek nagytöbbsége telje­sen új. Kevesen tudják, hogy a Zetorok után egy évi jótál­lás jár. Amenyiben tehát a Földművesszövetkezet Ároel- Iátó Vállalatától vásárolt Ze­­tor megrongálódik, a közös gazdaság a hibát azonnal je­lentse Szolnokon a vállalat­nál. Ezután az eladó gyár el­küldi képviselőjét és ameny­­nyiben megállapítja, hogy a Zetor megrongálódása nem kezelési hibától származik, úgy a gyár a hibát díjtalan»! kijavítja. ; 1 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom