Tiszavidék, 1957. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-03 / 29. szám

6 TISZAVIDÉK 1957. február 3. Pályázati felhívás A Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a ha­ladó hagyományok feltárása és hasznosítása céljából, fő­leg szülőföldismereti, hely­­történeti, munkásmozgalmi és néprajzi tárgykörből pályáza­tot hirdet. Javasolt témakörök: 1. Egy Szolnok megyei köz­ség, város, Tsz, üzem, föld­rajzi egység, stb. történeté­nek rövid monografikus fel­dolgozása o felszabadulás előtti* illetve utáni időszakot figyelembe véve. 2. Szolnok megye valamely községének, üzemének, terü­letének, stb. agrárszocialista, — munkásmozgalom történeti szempontból való feldolgozá­sa. '3. Egy-egy Szolnok megyei, község, város, vagy néprajzi egység összefoglaló néprajzi feldolgozása, vagy témakörön­ként népszokásainak, népze­ne-, tánc-, népmese-, népvi­selet anyagának részletesebb összegyűjtése. 4. Szolnok megyében talál­ható népi ipar (fazekasság-, szúr, illetve subakészités, stb.) ás mezőgazdasági termelési ág (szőlészet-, állattenyész­tés-, gabonatermelés, stb.) történetének és fejlődésének feldolgozása. A pályázaton résztvevőket két csoportban (20 éves ko­rig és azon felül) bíráljuk el és díjazzuk a megjelölt té­makörből. L Felnőtt korcsoport 20 éven felüliek): 1. díj: 2000 Ft; 2. díj: 1200 Ft. 3. díj: 800 Ft; 11. Ifjúsági korcsoport: (20 éven aluliak) 1. díj: 1.000 Ft 3. díj: 600 Ft; 3. díj: 400 Ft; A pályázaton résztvehetnek Szolnok megyei pedagógusok* népművelési-, üzemi és me­zőgazdasági dolgozók, — EPOSZ fiatalok, stb., a főfog­lalkozású múzeulógusok, — kutató és tudományos intéze­tek tudományos dolgozói ki­vételével, A pályamunkák terjedelme n felnőtt korcsoportban kb. 60 ritkán gépelt oldal (20x30 cm-es nagyság). Az ifjúsági korcsoportban kb. 30 oldal. Kívánatos fényképek, — képek, — rajzok, — térkép­­vázlatok mellékelése, amelyek a fenti terjedelembe nem számítanak bele. A jeligés pályamunkák há­rom gépelt példányban, vagy két kézírásos formában (a pa­pirosnak csak egyik oldalá­ra írva) küldendők be Szol­nok Megyei Tanács VB, Ok­tatási vagy Népművelési Osz­tályára (Szolnok, Kossuth La­jos utca 2.) Beküldési határidő: 1957. szeptember 30. A pályamunkákat a Me­gyei Tanács VB. Művelődési Osztálya, valamint a múze­um által — az egyes téma­köröknek megfelelően — ki­választott, illetve megbízott szakbizottság bírálja el. Eredményhirdetés a Tisza­­vtdék 1957. december 1. szá­mában. A pályadíjak kifizetésére 1957. december 15-ig kerül sor a Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságánál. A legjobb pályamunkákat a JASZKUNSAGI FÜZETEK sorozatában és a Szolnok Megyei Tanács VB. Művelő­dési Osztályának „Kultúrával Népünkért“ című kiadványá­ban megjelentetjük, melyért külön szerzői tiszteletdíjat is biztosítunk. A jeligés pályamunkák kül­ső borítékára rávezetendő: , ’Ifjúsági", vagy „Felnőtt*' megjelölés. Ezen kívül mel­lékelni kell zárt borítékban a jeligés pályázó személyi ada­tait (név, — működési hely és beosztás, — születési év, — lakhely.) A pályázattal kapcsolatos bárminemű kérdésre felvilá­gosítást a Szolnok Megyei Ta­nács VB. Művelődési Osztá­lya, valamint a Szolnoki Mú­zeum ad. (Bardócz Endre, Ká­dár Ágoston, és Kaposvári Gyula). A Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága PETŐFI SÁNDOR: ÚTI RAJZOK, ÚTI LEVELEK V. LEVÉL- — Nagy-Bánya, május 25. 1847, HONNAN is vetted utolsó levelemet, barátom? Nagy- Károiyból. ha jól emlékszem. Ah. olyan zavart fejem. Nem csoda, az események, mint tüzes patkójú paripák, nyar­galnak át rajtam; lelkem ég és vérzik, mint a kit száz gyi­­lokkal döfnek át s aztán a tüzokádó torkába vetik. Élet­­halál-harczát küzdőm jöven­dőm boldogságáért, kedve­semért. í;s — Most jut eszembe, hogy utazásomat kell írnom s nem szerelmemet. Bocsánat Visz­­szatérek hát az utazáshoz, s ígérem, hogy ezután tár­gyamnál maradok mathema­tical pontossággal;«i hacsak lehetséges. Nagy-Károlyból Erdődre jöttem, hol kedvesem lakik, óh, pardon! már megint ott vagyok, hói nem kellene len­nem. No. de többet nem mondok róla. csak hogy Er­dődön lakik. Erdőd falunak vagy városnak tökéletesen olyan rendes, mint szobának az én szobám.ss most már képzelheted, mily rendes. Ne­vezetessége nincs, kivevén kedvesemet (már megint itt van bizony isten nem akar­tam), tehát kivevén kedve­semet és a várat, melyben ő lakik. Még csaknem egészen ép vár, körülbelül a XV. szá­zadból. nem igen nagy dom­bon, két kicsiny és egy nagy toronnyal, honnét éjszakra ellátszanak Szatmár-Nómeti templomai. Hajdan Rákóczi bírta e várat; mostani birto­kosa.. s nem, ennek nevét nem írom le. Néhány napi muiatás után (hanem ilyen mulatást nem kívánok még izének se!) Er­dődről Nagy-Bánya felé in­dultam. Pünkösd első napját Zelestyén töltöttem, az üveg­hutában. mit még soha sem láttam, s így rám nézve igen érdekes volt. Láttál-e már üveget fújni? barátom, azok­nak az embereknek ez olyan könnyen megy. mint nekem a versírás, az ördög gondol­ta volna. Azt tudtam, hogy minden üvegnél egy-egy tüdő szakad meg, hát pedig de­hogy. A vidék gyönyörű; re­gényes, erdős völgy, Erdély tőszomszédságában. Különö­sen gyönyörködtem este, mi­dőn minden sötét volt, csak a hutából világított rám a po­koli tűz. Köröskörüi a rop­pant sötétség s középütt ez a láng.; s olyan volt a világ, mint egy haragom féllszemű sze recsen óriás. ZELESTYÉTÖL Bánya felé a Szamos, azután a Lápos völgyén visz az út. Balra Szi­­nyér-Váraljától kezdve ma­gas, meredek, zöld bérezek, jobbra Erdély szelíd dombjai s ezeken túl kéklő hegyei. Fölséges! A völgyben apró, elszórt oláh faluk, iszonyú nagy szalma födeüű házakkal, a földek nagyok, nem a há­zak. Épen olyanok, mintha Petrichevich Horváth Lázár egy gránátos-csákót tenne fe­jére. Végre eléri az ember az Őrhegyet, mely tulajdonkép­pen csak halom; s ha ennek tetejére följut. akkor fönn van és soká le nem megy róla, mert páratlan szépségű lát­vány nyílik meg előtte.:! Kelet felé a völgy vége. me­lyet félhold alakban kerítenek körül a roppant magasságú hegyeik. Ezeknek tövében fek­szik Nagy-Bánya ószerű épü­leteivel s góth tornyával, mint egy darab középkor, mit itt felejtett az idő. A város és az egész völgy felett sajátos tiszta kék köd, mintha az ég egészen leereszkedett volna a földre. Az ember nem hiszi, hogy nem álmodik, vagy azt gondolja, hogy csak emléke­zik, hogy nem most van itt, hanem régen, igen régen volt és boldog órákat élt itt;;. ki­vel és miként? már nem jut eszébe, csak azt tudja, hogy nagyon boldog órák voltak! Fél óra alatt benn voltam az Őrhegyről Nagy-Bányán! Oh mennyire szeretem e vá­rost! már negyedszer vagyok itt, s egyre joboan tetszik. Ezek a vén házak olyan ba­rátságosan köszöntik az érke­zőt, mint valami kedélyes öreg urak. — Azt óhajtom, hogy ott haljak meg. a hol születtem, az alföld rónáin, a Tisza és Duna között. Vigyék ki holttestemet messze, messze a világ zajától s a puszták közepén temessenek ed hol sírhalom, bármily ala­csony lenne is. a legmagasabb domb lesz a végtelen látha­táron, melyet senki meg nem látogat, csak a bujdosó par­lag kóré, a nyári délibáb és az ősz vándormadarai. De ha nem az alíöldön halok meg, ha hegyek között kell meg­halnom, úgy leginkább óhaj­tom, hogy itt temessenek el, Nagy-Bánya regényes völgyé­ben; MÁRIA-LIGETNEK híják a város mulató helyét. Oly szép, a milyet csak képzelni lehet. Tegnap délután (pün­kösd másod napján) velem együtt kinn volt a város nagy része, urak és nem urak, ösz­­sze-vissza : : ■ democraticus szívem hangosan dobogott örömében, mert szorosan és forrón ölelte meg a remény, hogy merész álmaim a világ jövendőjéről nem teljesülhe­­tetlen álmák. — Az itt levő színésztársaság a színkörben működött; benéztem hozzájok, hogy valami régi ismerőst ta­láljak köztük, s csakugyan itt leltem az öreg Rákosit, kivel ezelőtt négy évvel együtt bá­­joltam el a közönséget az Ér­­melléiken; Száraz. magas, szótalan, komoly ember, a ré­gi világból Inge hasítékát a hátán és nem a mellén viseli, arczát, hamar kifestette, já­tékig senkinek sem mutatná meg, aranyért sem. s a ba­juszt mai napig sem ragaszt­ja orr alá. hanem úgy akaszt­ja füléhez czérnával.: & kü­lönben igen jó ember, kit tár­saságunknál legjoboan sze­rettem. Nem ismert rám. a mint elébe álltam s űdvöz­­lém; hanem a mint a neve­met megmondtam, eszébe ju­tottam, s tőle kitelhetőleg örvendett, mondván, hogy sok szépet hallott rólam s ol­vasott tőlem, ö azon kevés vándorszínészek egyike, kik szoktak olvasni könyveket és újságokat, ha hozzáférnek; Ma lenn voltam többed ma­gammal a bányában. Irtózta­­tó mélység! Mi mintegy ezer ölnyire voltunk benn, s hol lehet még onnan a belső vé­ge? Mentünk, mentünk a hosszú, szűk folyósón befelé, mint a töltés a kolbászba, egy darabig egyenesen, az­tán föl és alá, végre távolról halk kalapácsolásokat hallot­tunk, s föl-föl kezdtek tüne­­dezni a bányászok lámpái, meg eltűntek, a mint tovább haladtunk, mint a csillagok a fekete felhők között. Talán nincs nyomorultabb élet, — mint a bányászok élete. Túr­nak, túrnak ezek a sápadt vakondok távol a napvilágtól, távol a zöld természettől, mind halálig és miért? hogy legyen gyermekeiknek és fe­­laségeiknek min tengődniük s legyen mit eltékozolni azok­nak, a kik nem gyermekeik és nem feleségeik. Mért nem támad olyan földindulás, mely a világ minden bányá­ját összerázná és a föld lég­­középéig sülyesztené? .;. nem lenne pénz-, és lenne boldog­ság.,, MÉG MA indulok vissza Erdődre: onnan hova és mi­kor? nem tudom ... talán a másvilágra. Ha elvesztem kedvesemet, nem élem túl. annyi szent: de az is szent. hogy ha már pokolba kell utaznom, szerzek magam mel­lé utitársakat. Isten áldjon, kedves barátom! ha ez talán utolsó levelem lenne, add tud­tára a világnak, hogy a szere­lem kétségbeesése, őrültsége ölt meg. Hirdessen T II ■ I ISZAV1DEKBEN ALTATÓ irta: JÓZSEF ATTILA Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház, dunna alatt alszik a rét — aludj el szépen, kis Balázs. Lábára lehajtja fejét, alszik a bogár, darázs, vele alszik a zümmögés — aludj el szépen, kis Balázs. A villamos is aluszik, s míg szendereg a robogás, álmában csönget egy picit — aludj el szépen, kis Balázs. Alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás. máma már nem hasad tovább — aludj cl szépen, kis Balázs, Szundít a labda, meg a síp, az erdő, a kirándulás, a jó cukor is aluszik — aludj el szépen, kis Balázs. A távolságot, mint üveg­golyót, megkapod, óriás leszel, csak hunyd le kis szemed — aludj el szépen, kis Balázs. Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka — aludj el szépen, kis Balázs. cSenkiit Ki csinál rendetlenséget Naponta a lakásban? Ki hagy kockát, könyvet babát A padlón egy rakásban? Keresték a haszontalant, De nem mentek semmire, Ha kérdezték; Halljam ki volt? Ez a válasz: Senkise! Ki volt az, ki a süteményt A szekrényből kicsente? Ki tört össze három tányért? A felelet; Senkise! Ki döntötte fel a tintát S töltött vizet helyibe? Mindig ugyan az a válasz: Senki! Senki! Senkise! Mérges lett a papa végül S szólt: Járjunk a végire. Bűnhődjék hát az a vásott Haszontalan Senkise! Figyeljetek mind a ketten Gyermekeim jól ide: Büntetésből moziba se Mehet cl ma — Senkise! Beküldte: ifi, Eke István; Zagyvarékas. GYERMEKEKNEK —— A Ml NAGYER­DŐNKBEN, az Orosz­lán-erdőben, a tanyák felé, nem messze a Szent Matwrus kápol­na forráskútjától la­kott egy favágó a fe­leségével. Ezt a derék embert gyakran így emlegették: jófejszéjű favágó. Abból éldegél­tek, amit az ember a favágással keresett. Két szép kis gyerek­kel áldotta meg őket az ég, egy héteszten­dős barna fiúcskával, Marcival, meg egy hatéves szőke kis­leánnyal, Marcellával. Volt azonfelül egy ku­tyájuk, nem holmi ké­nyes fajkutya, a szőre göndör és fekete, ép­pen csak az orra kö­rül vörhenyes: de asz úgy szerette a gazdáit, hogy messze földön nem volt jobb kutya nála. Héráinak hívták. Abban az időben valósággal elárasztot­ták a farkasok az Oroszlán-erdőt. Nagy hófúvások voltaic ezen a télen, s a sok sze­gény ember majd oda­lett a nyomorúságtól. Szörnyűséges Ínség sújtotta az egész vi­déket. A favágó minden áldott nap kiment az erdőre fát vágni, jó fejszéje volt, nem félt a farkasoktól. De mondja egy reggelen a feleségének: — Édes lelkem, vi­gyázz, nehogy Marci meg Marcella elcsa­varogjanak: míg a va­dászok be nem járják a környékünket, nem biztonságos nekik az erdőben. SzaladgaL íiama/c eleget a aomo meg a tó közt: nem kell félni, hogy a víz­be esnek, amióta kö­rülkerítettem a par­­tot. Meg ügyelj, lel­kem, a Hérára is, ne­hogy kiengedd, mert alig várja, hogy elkó­szálhasson. A favágó minden reggel elismételte ezt a feleségének. EGY ESTE aztán nem érkezett haza a megszokott időben. A jó asszony kiállt a küszöbre, visszament a házba, megint ki­kémlelt, össze-össze­­csayta a kezét: — Uram istenem, hol késik üyen so­káig . -.. Megint kiment, be­lekiabált a homályba, hívta az urát, hiába. A Héró meg ott ug­rált körülötte, majd hogy a vállára nem ugrott, mintha mon­daná: — Ne menjek érte, kedves gazdasszo­­nyom? — Nyughass —> .zólt rá az asszony. S a gyerekekhez: — Hal­lod-e, Marcella, kuk­kants csak ki a domb mögé, nézd meg, nem jön-e már édesapa. Te meg, Marcika, menj végig a tóparti ösvé­nyen, de jól vigyázz, hátha hiányzik vala­hol egy cövek a kerí­tésből. Es kiabálj erő­sen: „Édesapám! — Édesapám!” Nyug­hass te, HéróJ A gyerekek mentek, mentek, s aztán össze­találkoztak ott, ahol a tóparti ösvény keresz­tezi a lombon átvezet tőő ösvényt. t— Teringctte! — mondta Marci — meg­keresem édesapámat, ha megesznek is a far­kasok! — Teremtette! ■— mondta Marcella r— én is, ha megesznek is! KÖZBEN hazatért a favágó, nem a meg­szokott úton, hanem kerülővel az ország­úton, a klastrom fe­lől, mert egy kosár aprófát kellett elvin­­nie arrafelé az egyik tanyára. —( Találkoztál a gyerekekkel? — kér­dezte a felesége. — A gyerekekkel? *— hökkent meg a fa­vágó. — A mi gyere­keinkkel? Uram, te­remtöm, hát odakint vannak? — fflédküldtem őlcet, egyiket a domb­ra, a másikat a tóhoz, de hát más úton jöt­tél haza. A favágó még le som tette a fejszéjét. Szaladni kezdett a domb felé. — Nem viszed ma­gaddal a Hérát? — kiáltotta utána az asz­­szony. Hanem Héró akkor már messze járt. Olyan messze, hogy a favágó csak­hamar el is vesztette a szeme elől. Es hiába kiáltozta, hogy: Mar­cika, Marcella!” — nem felelt neki senki. Akkor a szegény fa­vágó elkezdett stmi, mert azt hitte, hogy a gyerekei odavesztek. Futott, futott so* káig, nagyon sokáig, mikor egyszerre csak mintha Héró hangját hallatta volna. Törte tett egyenest előre a bozótba, ahonnét a hangot hallotta, föl* emelte jó fejszéjét és berontott a bokrok kö­zé; A HERÓ éppen dk» kor ért oia, amikor Marcikát és Marcellát már-már megrohanta egy hatalmas farkast Elébük vetette magát, s vad csaholásba fo­­gott, hogy figyelmez­­tesse a gazdáját. A fa­­vágó meglóbálta a fej­széjét, s egyetlen csa­pással agyonsújtotta az ordast. De Hérán ez már nem segített: már nem élt. A favágó még a két gyereke visszamentek a házba. Volt nagy öröm, hogy újra együtt vottak: mégis mindannyian sírtak, És minden pillantá­sukkal csak a derék Hérát keresték. A favágó sirt ásott a kiskertben, oda te­mették Hérát egy nagy kő alá: a a kö lapjára ezt véste rá az iskolamester: Itt nyugszik Héra, a favágó derék kutyája, S attól fogva járja mifelénk a mondás: Szerencsétlen, mint a favágó kutyája: egy­szer megy ki az erdő­re, akkor is megeszi a farkas”. Charles Nedler Qialm-szappatt En még csak hathónapos baba vagyok, de a felnőttek máris sok bosszúságot okoznak nekem. Egy idő óta például figyelem a mániámat, mert minden tisztábatevés alkalmá­val piszkos pelenkát tesz utóm. Tegnap már odáig jutott a dolog, hogy végülis kikértem magamnak. Pirulva védeke­zett, s azt hozta fel mentségére, hogy nem leltet kapni szappant. A bottok ugyan osztanak néha, de aki dolgozik és nem ér rá egész nap a várost járni, az sehogy sem jut hozzá. Ha csak olyanoktól nem vesz, akik osztáskor ötször is oda állnalc, hogy azután 10 forintért adhassák az 5 forin­tos szappant. Beláttam, hogy a mamámnak igaza van, de megkértem, hogy mondja el javaslatomat az illetékes bá­csiknak, miszerint úgy, mint a citromot szokták, a szap­pant is adják először a tejjeggyel rendelkezőknek, amíg megfelelő mer.nyiség nem áll rendelkezésére. Köztudomású ugyanis, hogy rhol gyerek van, ott jóval többet kell mosni. S&^rZi SzerMői üzene’ek Dénner Bélának. Szolnok. Vöröshadsereg út 13 szám alá. Szép Ilonkának, Szolnok Vöröshadsereg u. 13. sz. alá. Pelczhoffer Katalinnak Hu­­nyadfalva, Rákóczi u. 2. sz( alá, Simon Ibolyának. Tur­­keve. Lisznyai u. 1; sz. alá; Pásztor Annának, Tiszabő, Újtelepre, Fülöp Máriának. Jászárokszállásra. Somodi Katalinnak, Tiszadcrzsre, s-s Pócz Nagy Katalinnak Jász­berénybe. és Major Erzsé­betnek Nagyrévre üzenjük, hogy a beküldött találóé kér­déseiket megkaptuk, a hely­szűke miatt mindet közölni nem tudjuk. Szeretettel vár­juk továbbra Is soraikat A faváaó kutuáia

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom