Tiszavidék, 1957. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-24 / 47. szám
Mindent lehet — csak akarni kell... Sokat vitatott kérdés az üzemekben a pártszervezet és a munkástanács együttműködése. Arról már nem igen vitatkoznak, hogy kell-e pártszervezet az üzemben vagy nem. De a munkástanácsok egy része még ma is bizalmatlan a pártszervezettel szemben, nem jó szemmel nézi erősödését, attól fél, hogy a pártszervezet beleavatkozik a munkájába, s ezzel korlátozza önállóságát. Ugyanez áll fordítva is. A kommunisták között is vannak, akik nem bíznak a munkástanácsban. Ilyen volt a helyzet a szolnoki Járműjavítóban is. Ezért elhatározták, hogy a vitás kérdéseket közös megbeszélésen tisztázzák. Csütörtökön délután azután erre is sor került. A pártszervezet taggyűlést hívott össze, amelyre meghívták a munkástanács tagjait is. A vitaindító beszédet Rácz hajós, a munkástanács elnöke tartotta. Beszédében áttekintést adott a munkástanács eddigi tevékenységéről. Elmondotta, hogy az első munkástanácsot október 26- án a szabadtéri színpadon választották meg. 11 tagú munkástanácsot választottak, nagyrészt olyan emberekből, a leiknek eddig semmiféle munkásmozgalmi tapasztalatuk. nem volt. EH lehet képzelni, milyen nehéz helyzetben voltak ebben az időben. Nem tudták, mihez fogjanak, — hisz fogalmunk sem volt arról, mi a munkástanácsok feladata. Harcolni kellett a felkorbácsolt szenvedélyek ellen is. Napokon keresztül ostromolták őket azért, hogy osszák ki a személyi lapokat. A forrófejűek fegyvert követeltek. Le kellett szerelni azokat, akiket személyi bosszú fűtött. Segítséget sehonnan sem kaptak. Ellenkezőleg, szakadatlan harcot kellett vívni a kívülrőljövő nyomással szemben. Az elljnforradalmároknak sehogysem tetszett, a Járműjavítóban viszonylag símán zajlottak le az októberi események. Küldöttséget küldöttség után kellett fogadni a megye különböző üzemeiből, amelyek tőlük várták a „kezdeményezést”. Nem tudott segíteni a pártszervezet sem, mert az első napokban széthullott. Ilyen helyzetben nehéz volt kitartani — nehéz volt meggátolni a komolyabb atrocitásokat, de a munkástanács szilárdan helyt állt és ennek is köszönhető, hogy Szolnok az egyetlen olyan ipari város, ahol nem volt halálos áldozata az októberi eseményeknek. Később 33 tagú végleges munkástanácsot választottak. Megjelent az elnöki tanács rendelete a munkástanácsok működéséről, azóta a munkástanács, minden hibája ellenére, komoly eredményeket is tud felmutatni. Rendezték e béreket — s ami még nem fordult elő a járműjavítók történetében, vidéki üzemnek, a Szolnoki Járműjavítónak a bérezési javaslatát fogadta el a Minisztertanács. A bérrendezés eredményeként emelkedtek a keresetek. A „nagy sztrájk” után beindították az üzemben a munkát, harcoltak a munkafegyelem megszilárdításáért és ma már a tervet teljesíteni tudják. Elismerte: az eredmények mellett vannak még komoly hibái is a munkástanácsnak. Olyan személyek is bekerültek, akik erre a tisztségre nem felelnek meg. Most, hogy népszerűtlen feladatokat is végezni kell, le akarnak mondani. A feladatokat illetően elmondotta: emelni kell a termelékenységet, különben a Jelenlegi órabéreket nem tudják fenntartani. Meg kell szilárdítani a munkafegyelmet. Ehhez kérte a pártszervezet, a kommunisták segítségét. A pártszervezet és a mun kástanács kapcsolatáról szólva elmondotta: hiányzik a kölcsönös bizalom, a pártszervezet nem bízik a munkástanácsban. Kijelentette: a munkástanács tagjainak jórésze MDP-tag volt és ma sem gátolja senki, hogy ismét belépjenek. Aki be akar lépni, fogadják bizalommal. A munkástanácsnak az a véleménye, hogy lehet, sőt szükséges együtt dolgozni, de ?z csak akkor lehetséges, ha megszűnik a személyeskedés. A bevezető után a kommunisták és a munkástanács tagjai is elmondták észrevételeiket. A vita őszinte és baráti légkörben folyt le. Sokszor keményen, de őszintén megmondták egymásnak véleményüket. A kommunisták sérelmesnek tartották, hogy egyes munkástanácstagok tiltakoztak az ellen, hogy az üzemben pártszervezet lep-en. Elvették a pártszervezet helyiségét és helyette egy olyan lyukat adtak, hogy ha három ember bemegy, egynek ki kell jönni. Szemére vetették a munkástanácsnak, hogy nem védelmezte meg a kommunistákat — tűrte, hogy csak azért, mert az illető kommunista volt, beosztásából leváltották. Egyöntetű vélemény volt: együtt kell dolgozni a munkástanáccsal, mert egy célért harcolnak, de ennek az a feltétele, hogy a munkástanácsot megtisztítsák az ellenséges elemektől. Nyilvános üzemi gyűlésen jelentse ki a munkástanács elnöke, hogy a pártszervezettél együtt akar dolgozni. Rehabilitálják azokat, akiket minden különösebb indok nélkül leváltottak. A munkástanács tagjai szemére vetették a kommunistáknak, hogy bizalmatlanak velük szemben. Igaz, hogy voltaik és vannak is a munkástanácsban olyanok, akik ellene voltak a párt szervezésének, de ebből nem szabad azt a következtetést levonni, hogy az egész munkástanács ellensége a pártnak. Ha a kommunisták így közelednek a munkástanácshoz, azokat is elriasztják, akik be szeretnének lépni a pártba. Hosszú vita után megállapodtak abban, hogy a munkástanács elnöke nyilvános üzemi gyűlésen kijelenti: a párttal együtt kíván dolgozni. A kommunisták viszont támogatják a munkástanácsot minden olyan int tézkedésében, amely a munkafegyelem megszilárdítására, a termelés jobb megszervezésére, a dolgozók jogos panaszainak orvoslására irányul. A vita mindkét fél számára hasznos volt. Mindenekelőtt bebizonyította, hogy tárgyalások útján lehet a vitás kérdéseket rendezni, hogy kölcsönös bizalom nélkül sem a pártszervezet, sem a munkástanács nem tud eredményes munkát végezni. Tisztázódott. hogy tulajdonképpen komolyabb nézeteltérés nincs ;s közöttük. Remélni lehet, hogy a megbeszélés után közös erőfeszítéssel még nagyobb eredményeket tudnak felmutatni, mint eddig. Hasznos lenne, ha a többi üzemeikben ts, ahol még a munkástanács és a pártszervezet között súrlódások vannak, hasonló módon próbálnák rendezni. a „Mit akar as EPOSZ?“ c. cikkhez A mai fiatalsággal kissé nehéz boldogulni... HOZZÁSZÓLÁSOK A február 15-én megjelent lapszámukban olvastam a — „Mit akar az EPOSZ" című cikket. Mivel vitacikk, én is szeretnék röviden hozzászólni. Nagyon helyes, hogy Sillye Gábor, megyei EPOSZ elnök leírta az EPOSZ feladatait és terveit. De a terveket valóra is kell váltani. A mai fiatalsággal azonban kissé nehéz boldogulni, s ez nem véletlen. Én két évig dolgoztam Öcsödön. Az ottani DISZ szervezetnek 150 tagja volt, a taggyűlésen viszont csak 10—18 fiatal volt jelen. Sziníelőadást nem lehetett rendezni, mert szerepet nem vállalt senki. Esténként 5—6 fiatal bejárt ping-pongozni, de ezek is csak fiúk voltak. 5.000 forint értékű felszerelést kapott a szervezet. Az utóbbi időben ennek legtöbb részét széthordták, vagy pedig ott porosodott a szekrényben és tönkrement. Ilyen volt nálunk a DISZ-élet. de úgy gondolom, hogy a legtöbb helyen felmerültek hasonló problémák. Csak azért beszéltem itt röviden a DlSZ-életről, mert nálunk az EPOSZ is kezd hasonlítani a DISZ-hez, mind programja, mind pedig tervei szerint. Szerintem kell a parasztifjúságnak egy szövetség, de az valóban a parasztifjúságé legyen. A falvak, a községek ne kezeljék mostohagyermekként az EPOSZ-t. Csak úgy lehet boldogulni, ha támogatja murkáiukat a párt, a tanács, a MAFISZ és a többi tömegszervezet. A kezdet ta ’án nehéz, de a sok javaslat ból össze lehet hozni egv jó programot. A magam részéről azt mondom, hogv ót EPOS*-naW minden faluban és községben sziaorúsn fel kell lépnie a rendbontókkal szemben. Helyes volna már az első taggyűlésen a tegvelmi követelmények ismertetése. Például: 1. Az EPOSZ helyiségében nem verekszem. 2. A lányokkal és barátaimmal udvarias leszek. 3. A rámbízott feladatokat becsületesen elvégzem. Ha valamelyik fiatal megszegi ezeket a pontokat, pl. verekszik az EPOSZ helyiségében, döntse el a vezetőség, hogy milyen büntetést kapjon ezért. Mondjuk néhány hétig nem mehet bálba, vagy szórakozni az EPOSZ helyiségbe. Lehet, hogy ez a fegyelmi eljárás kissé gyerekes, de szükséges. Dolgozni csak fegyelmezett fiatalokkal lehet. Szerintem helyes, ha éves ütemtervet készít az EPOSZ vezetősége, pl. tavasszal egy háromfelvon ásos színdarab betanulása, a bevételből pedig júniusban vagy júliusban kirándulás, de csak a szereplő, vagy az előadás megrendezésében segrtkező tagoknak. Ez jobban serkentené a fiatalokat a kollektív munkára. Mivel a lányok sem szeretnek otthon ülni. meg lehetne alatani a kézimunka és főző szakköri. Itt biztos nem unatkoznának; E célokat csak úgy lehet megvalósítani, ha minden — EPOSZ-tag szívügyének is tekinti ezt. Csak így válhat második otthonává az EPOSZ minden egyes tagjának. Sztojkov Paula Kunszentmárton Külváros 5/a. Szükség van-e az EPOSZ-ra Jászásón ? Szerintem: igen. Ha Jászágó fiatalsága szervezetbe tömörülne, bővülnének a szórakozási lehetőségek is. Ehhez azonban olyan helyiségre lenne szükség, amely a fiatalság rendelkezésére áll. S mert nincs helyiség, talán ezért nem foglalkoznak az EPOSZ megalakításának gondolatával községünkben. De nem is olyan megoldhatatlan probléma ez. A megoldáshoz a fiatalok aktivitása, a volt DISZ- tagok kezdeményezése kellene. Úgy érzem, közös erővel lehetne Jászágón egészséges szervezetet létrehozni, és nem néznénk tétlenül, hogy például a Tsz fiataljai és öregjei milyen lelkesen készülnek a farsang megünneplésére. Ezt mi is megcsinálhatnánk. Egy jó előadást bizonyára húsúéikor is szívesen megnéznének a jaszágóiak. Ha mi is így tennénk, egyben mi is szórakozhatnánk. De beszélhetnénk még több szórakozási lehetőségről is. Például tánc- és olvasószakkör, stb. Mindez talán uj dolog községünkben, de meg lehetne valósítani. Persze ehhez akaratra és összefogásra van szükség. Lehet, hogy mindezek jelentőségét még sok fiatal nem látja, de úgy hiszem, van aki cikkemmel egyetért és azzal is, hogy Jászágón sem lenne most már korai az EPOSZ megalakítása. FILKVS ROZÁLIA Jászágó. A volt MŰSZAKI BIZOMÁNYI VALLALAT debreceni kirendeltsége állami vállalattól, kisipari és termelőszövetkezetektől, valamint magániparosoktól és magánosoktól átvesz bizományi eladásra és vételre mindenféle műszert, ipari, mezőgazdasági gépet, berendezéseket, berendezési tárgyakat, valamint autóalkatrészeket, stb. Kérjük megkeresésükkel: Debrecen, Külsővásártér 3. sz. alá fordulni, vagy a 43—67 telefon alatt felkeresni. Nagyobb gépek, berendezések megbecslésére helyszínre kiszállunk. Műszaki Anyag és Gépkereskedelmi Vállalat kirendeltsége Debrecen. MÉHES GYÖRGY eyémnnTicsl uuü .uot re >ény KALAND A LÁTHATÁRON (1) Ott ültem a kerítés tetején és unatkoztam. Pedig az ember vakáció alatt nem szokott unatkozni. Dehát... tudhatja azt valaki, rttiKor mi szakad a nyakába? A délelőtt egészen simán folyt le. Csináltuk azt a gépet Zolival meg Ferivel. Már majdnem dél volt, mikor azt mondja Zoli: — Ebből fiam sose lesz csónakmotor. — Már miért ne lenne? — mérgelődött Feri. — Mert csak vacakolunk. Szerszám kellene. Erre aztán bementünk édesapa szerszámoskamrájaba, elővettem a fúrót és túrni kezdtem. Aránylag egészen jól ment, de egyszerre megmakacsolta magát. Éppen a harmadik hegyet törtem el. mikor bejött édesapa. Hogy ezután mi következett, azt csak olyanva’.aki kérdezheti, aki nem ismeri apámat, Győrbíró Áron vasúti kocsimestert. Ezért nem mehettem se fürödni, se halászni. Kellett nekem csónakmotor! Pedig bizisten előre ludtam, hogy úgyse lesz belőle semmi. Konzervdobozból, meg drótból és ócskavasból még a világ legnagyobb feltalálója se csinálhat motort. De ez a Gergely Feri napokig szédített, hogy a motorcsónakkal majd leereszkedünk a fo- Jvón. és meg se állunk a tengerig. Tudtuk, hogy szamárságot beszél, ilyen háborús időkben úgysem lehet csak úgy csónakázni. De addig beszélt, míg mi is kedvet kaptunk. Jól van, gyerünk, lássunk hozzá. Így jár, aki nem válogatja meg barátait. Azt szokták mondani, hogy kicsi dolgok árulják el az embert. Ez a Gergely az iskolában minden reggel körülrágja az uzsonnáját, nehogy valakinek adnia kelljen. És emellett folyton hazudik, a múltkor is azzal dicsekedett, hogy neki tengerésztábornok a nagybátyja és hogy nekik külön hajójuk van. és ő is oda fog kerülni zászlósnak. Pimasz, hazug fickó. Most bezzeg fürdik s fütyül rá, hogy én itt ülök a kerítésen és majd kiadom a lelkemet az unalomtól. Sehol egy lélek, sehol egy emberi lény, akivel szóba lehetne ereszkedni. Semmi izgalmas, semmi érdekes, semmi szívszorongató ... Még egy jó ponyvaregényem sincsen. Felnéztem az égre. Legalább ott történnék valami, ha a föld kihalt. Mi lenne például... például, ha megjelennék az égen egy repülőgép, a motorja füstölni kezdene, a szárnyak megbillennének, aztán..; kényszerleszállás! Igen, pont ide a kertbe. Tönkremennének a gyümölcsfák. Nem baj, egy ényszerlesaállás megéri. Rögtön odaugranék, felszakitanám a gép ajtaját, s vállamra véve sorra kihoznám az ájult utasokat meg a pilótát a lángoló fülkéből. Mire az emberek összeszaladnának, már a tüzet is eloltanám s megmenteném a gépet. Rettenetes látványt nyújt a kert. Minden megpörkólődött, a fák ágai letöredeztek, három-négy derékban tört ketté. Szóval először is persze megmenteném a pilótát az utasokat és a gépet. Az utasok vezetője, egy híres észsksark-kutató és feltaláló, sok pénzt akar nekem adni, de én persze visszautasítom. — Uram — így szólnék neki —, amit tettem, nem pénzért tettem. Nemesleikűségem mélyen meghatja a sark-kutatót., és hosszan szorongatja kezemet. Másnap aztán nekilátunk és megjavítjuk a gépet. Azaz: főképpen én, be is vesznek maguk közé segéd-pilótának. Nem volt időm részletesen végiggondolni, hogy mi minden történik velem, amíg kitanulom a repülőgép-vezetést. Végül a híres sark-kutató és feltaláló nekem ajándékozza a repülőgépet. A pénzt elutasítottam, de a repülőgép, az más, azt el lehet fogadni. Ha az embernek a munkába a markába nyomják egy töltőtoll árát. természetesen visszautasítja, de ha a töltőtollat ajándékozzák, azt már zsebre lehet rakni Ha már enyém a repülőgép, néhány javítást végzek rajta, néhány új találmányt találok fel és megjavítom a géppel a magassági és sebességi világcsúcsot. Mi következik ezután? Világhír! Körútra indulok a gépemmel, mindenütt engem ünnepelnek majd, az újságírók az egész világon mindenütt leközlik a fényképemet ezzel az aláírással: GYŐRBÍRÓ LÄSZLÖ pllótakapitány a világ legelső repülője Idáig jutottam, mikor egyszerre, egyetlen szempillantás alatt minden véget ért. Azaz. rosszul beszélek, csak az álmodozás ért véget. A dolog a következőképpen történt. Az utcasarkon megjelent egy ember. Megállt és körülnézett. őszülő, szikárarcú férfi volt, eléggé vállas és magas. Ügy első pillantásra negyven-negyvenöt évesnek néztem. Vastag táskát tartott a kezében; láttam, hogy nehéz lehet, mert lehúzta a vállát Állt egy pillanatig, mintha nem tudná, merre menjen, aztán elindult felém. De olyan furcsán lépkedett, mintha vak volna. Nem tántorgott, de azért mégis olyan különösen, bizonytalanul mozgott. A feltűnőbb azonban az volt, hogy a halántékáról sűrű, sötét csíkban csurgott a vér. Odaszorította ugyan arcához a zsebkendőjét, de hiába, azt már átitatta a vér és csöpögött jócskán drapp vászonruhájára is . Rögtön tudtam, hogy itt valami rettentően izgalmas dologról lehet szó. Leugrottam a kerítésről s odaléptem az idegen elé, aki meg se várta, mit akarok, megfordult és — ügyetlenül futni kezdett.' Egy pillanatra meghökkentem. Hát ebbe mi ütött? Aztán utána vetettem magam. Persze egy-kettőre beértem s odakiáltottam néki: — Valami baj történt? Nem segíthetnék? Erre az idegen megállt, bizonytalanul felém fordult, az arcához kapta ismét zsebkendőjét, majd előrehajolt. Ügy hunyorgott, mint nagymama, aki szemüveggel is alig sejti, ki áll előtte, annyira rövidlátó. Egészen közel dugta az arcát, hogy majdnem összevertük az orrunkat. Most már értem. Ez az ember alig lát. • A vérző arcú ismeretlen csak egy pillanatig habozo't. majd bizonyos félszegséggel így szólt: — Bocsásson meg, egészen megzavart. Meg kell értenie ... szinte a nyakam közé ugrott. Megint egészen közel hajolt. — Tudniillik nem látok valami jól. Ez is nagyon zavar. Ha nem haragszik: hogy hívják? Bátorítóan rámosolyogtam: — Győrbíró László vagyok. — S te. hm... hogy úgy mondjam ... kisfiam ... Tudniillik nemigen látlak Egy kicsit bántott ezzel. Kisfiú! Mindig lekezelik az embert. Jó keményen feleltem: — Én nem vagyok kisfiú! Most megyek negyedik gimnáziumba. — Oh, bocsáss meg. Persze i.; hát persze, hogy nem vagy már gyerek... Hát, kedves László, tényleg segítenél nekem? — Tessék ideadni a táskát. Az idegen azonban olyan gyorsan inlelt nemet, mintha féltené a táskát. — Nem, a táska jó helyen van... De ha elvezethetnél valahová, attól... hm... kimoshatnám a sebemet... rendbehozhatnám magam. Ha lehetséges volna .. . Óh. hisz ez semmiség! Ezt nevezi segítségnek? — Tessék, hát hogyne. Ez itt már a mi kertünk, a sarkon túl a bejárta. Ott ni... Az idegen furcsán elhúzta a száját. Lehet, hogy mosolyogni próbált. — Sajnos, jóformán semmit se látok. Vagy ezt már mondtam? Ugyanis.:, hm.-., eltört a szemüvegem::! (Folytatjuk.)