Tiszavidék, 1957. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-22 / 45. szám

H-I-R-E-K A nap kiél 6.39 h-kor, nyugszik 17.17 h-kor. A hold kél: 1.4: h-kor, nyugszik 10.48 h-kor. —i Országszerte több mint 13 500 családi ház épült az el­múlt évben. Szolnok megyé­ben 465 család költözött új otthonba, melyet az OTP út­ján kapott kölcsönökből épí­tettek, — Tokajban a napokban megsárgult írást vettek el a pedagógusok a játszadozó gyerekektől. A vékony per­­gamentre írott szövegről ki­derült, hogy aszu-recept. — írója szerzetes volt, a helyi kolostor egyik régi „vörös barátja". A hagyomány sze­rint a tokaji aszú „feltalá­lása” az ő nevükhöz fűződik, s a most előkerült recept ar­ról tanúskodik, hegy már 250 évvel ezelőtt kiváló minősé­gű aszút tudtak készíteni. — Kawalerowicz lengyel rendező, a „Frigiai csillag alatt’“ és „Keresem az igaz­ságot” alkotója nyilatkozott új filmjéről, melynek címe: „A HÁBORÚ VÉGE”. A lé­lektani filmnek 4 szereplője van és azt mutatja be, ho­gyan hat a háború egy csa­lád életében még akkor is, amikor a fegyverek már nem szólnak, — A szolnoki Járműjavító kulturcsoportja február 23-án szombaton este 7 óráitól reg­gel 4 óráig tartó álarcosbált rendez. A legszebb jelmeze­ket jutalmazzák. — 7 hold gyümölcsöse van a mezőtúri Szebb Élet Tsz­­nek. Amíg az idő olyan volt, hogy a szántókra nem me­hettek, a kertet ápolták. Ki­szedték a kivénhedt fákat és ősszel nemesített, fiatal cse­metéket ültetnek helyükbe. — Szerdán este a Szigligeti Színház mintegy 500 néző előtt nagy sikerrel mutatta be Karcagon a „Doktor úr“’ c. színdarabot. — Elkészült a Székesfehér­vári Vadásztölténygyárban a Moped elnevezésű, pedállal is hajtható motorkerékpár első példánya. Sebessége órán­ként 40 kilométer. A motor kezelése könnyen elsajátít' ható, a gépet nem kell rend­számtáblával ellátni. A Va­dásztölténygyár a tervek sze­rint még a harmadik negyed­évben megkezdi a motorok sorozatgyártását; — A törökországi demok­rata kormánypárt törvényja­vaslatot nyújtott be, amely meg kívánja tiltani a képvi­selőknek a szátkozódást és a káaomkodást. A javaslat cél­ja, hogy a viták „magasabb’“ színvonalúak legyenek. cdiiz&ngi gondok Kényelmesség vagy ... Előrebocsájtom, hogy úgy van, ahogy a cikk végén töb­ben megállapítják majd: Ké­nyelmes vagyok és módfelett tud bosszantani, ha egy-egy áruért többször végig kell járnom az üzleteket. Sokszor keresek valamit, a végén mégsem olyat veszek, amilyet előre elterveztem, mert meg­unom a keresését. Nem tu­dom most ezenkívül mással magyarázni azt, hogy az utób­bi években, nagyon megszok­tam a szombat délutáni vá­sárlást. A heti munka gond­jait letéve, karomra akasztot­tam hol egy kisebb, hol egy nagyobb hálót, vagy kosarat. Elindultam a főút egyik olda­lán, s mire a másik oldalon ugyanoda visszatértem, meg­volt minden, amit hétközben feljegyeztem. Ha úgy tetszett, válogattam is. De mostanában? Mit is mondhatnék mostanában, amikor ettől a — gyakran egyedüli — szombati szórako­zástól is elestem. Vásárolok azóta is, az igaz, mert a pénzköltést most is elsődle­ges tennivalónak tartam. De hogyan? 8—5-ig dolgo­zom, s az üzletek legnagyobb íésze ezidő alatt van nyitva. Találtam újabb megoldást, de mivel a főnököm igen rend­szerető, szigorú ember, nem j avail ja ennek gyakorlását. Sehogysem engedi, hogy munkakezdés vagy éppen ebédidő után. járjam az üzle­teket, amíg végre vehetek valami olyat, amit akartam, ami nem csak „ahelyett” van, amit szeretnék. (De még így is előfordul az, hogy férjemnek másfélszer akkora a zokni, mint kellene, a méretét elve­szítem és a gyereknek boká­jáig ér a ruha, vagy fülehe­­gyéig a sapka.) Meglehet, már túl sokat be­széltem belső dolgokról s még most sem tudni, mi hát a szí­­veravágya. íme: Szombat dél­után is találjak nyitva textil és rövidáru üzletet; A követ­kezőt pedig leírni is alig me­rem: vasárnap is tartson nyit­va élelmiszerbolt. Hál igen! Máris hallom a kereskedelmi emberek „szak­­véleményét”: „Az üzletekben is dolgozók vannak, nekik is kell a pihenés”. Ezt ne is vi­tassa senki, mert ez így igaz. Egy javaslatot mégis megkoc­káztatok: Ha másként nem, a nagyobb és kétműszakos üz­letek egymást váltva tartsa­nak nyitva. Valahogy így: egyik szombat délután az Ál­lami Áruház, másikon a 33-as. ' égül a 39-es. Élelmiszernél esetleg az 1-es, a 60-as és a Gl-es váltsa egymást. Ilyen számítással kb. minden 8-ik héten kerülne sor arra, hogy egy-egy elárusító szombat délután vagy vasárnap dél­előtt szolgálatban legyen. A vásárlók érdeke viszont eny­­nyit megérdemelne. Annál is bátrabban mondom ezt, mert mielőtt a cikkíráshoz kezd­tem, több háziasszonyt is megkérdeztem, mi a vélemé­nye az eféle „kényelmesség­ről”. Cseppet sem igényteleneb­bek nálam. — borsi — * * ‘ >*44444444444444444444+4**4444+44« TAVASZI HÍR ADAS A tavasz hírnökei általában a hóvirág, az ibolya és a fecs­kék. Az utóbbiak így többes­számban: fecskék, mivel köz­tudomású, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Most azonban más hírnö­kökről adunk számot, de ők is a tavasz csalhatatlan elő­őrsei; Szolnokon láttam a Kossuth téren és mosolyog­tam. Aki csak látta őket, mind mosolygott, olyan ked­vesek, pajkosak, vidámak vol­tak; Talán csak egy bácsi volt mogorva, aki kellemet­len összeütközésbe került ve­lük, de látva, hogy körülötte mindenki derűs arcot vág, ő is megenyhült és megsímo­­gatva az egyik kisfiú fejét, útjára engedte. Az, a hirte­len jött szabadságát kihasz­nálva, merészen száguldott tovább korcsolyáján. Ugyan már! — hökkennek meg, akik eddig olvasták ezt a kis írást. Micsoda .tavasz hírnökök azok, akik korcso­lyával törnek utat megbízó­juknak. Semmi csodálkozás. Igenis a korcsolyázó gyere­kek jelentik a tél múlását. Persze, nem éles, jégensikló acélszenszámra kell gondol­ni, hanem görkorcsolyára. Az én hírnökeim ugyanis gör­korcsolyán róják a száraz, sima betont. Összefogóznak. versenyeznek, s mint az előbb történt, neki-neki ütköznek a járókelőknek. De még ezt is olyan ártatlanul csinálják, hogy mindenképpen meg kell nekik bocsájtani. Mert mit el nem tűrne az ember azért, hogy végre le­kerüljön a már különösen nehéznek tűnő nagykabát. — csillag — Lengyelország legnagyobb víztárolója Az 1957—60 évek során kell megépülnie Lengyelország legnagyobb víztárolójának a Prosna folyón; A duzzasztás] magaság a poznani öntőzés­ügyi tervezőintézet tervei sze­rint 14 méter, úgy, hogy 277 hektár felületű és 150 millió köbméter befogadóképességű mesterséges tó létesül. A víz­tároló létesítésével a Warta és Prosna árvízkárait jelentős mértékben ki lehet küszöbölni és 4000 hektárnyi halgazdasá­got látnak el vízzel. A talaj­­javítási intézkedésiek 85.000 hektár mezőgazdasági termő­területet érintenek. A^+éUUdetéufc NAGY Béla műszerész; rádió, hangerősítő berendezés, Írógép, varrógép Javítása; Jászberény, VI.; Rákóczi in S, Telefon: 244. Figyelem! Megalakul Szolnokon az Első Szolnoki Hulladék és Helyi­anyag Feldolgozó-Javító Kis­ipari Termelőszövetkezet. A szövetkezet február 22-én, pénteken 9 órakor tartja ala­kuló közgyűlését. (Ságvárl E. u. S. sz. I. cm.) Kérjük az ér­deklődők megjelenését, varr­ni tudók, börszakmában jár­tasak előnyben; ZAGYVARÉ KASON az állomás­nál házhelyek Igényelhetők. 1 ItizomdZfáÁ} 1057. február 22» SALAK a helyszínre fuvarozva kap­ható a Szolnoki Cukorgyár­tól. — Érdeklődés telefonon: 10—88, vagy 10—89 158 mel­lékállomás. HÁZTARTÁSI alkalmazottnak elhelyezkednék Szolnokon. Cím a kiadóhivatalban; 120-as TLLO-Tronax motorkerék­pár új állapotban eladó. Szalal, Tiszaföldvár, öszöllő, fő út 58. ELADÓ 1 db jó karban lévő há­romtonnás Rába-Super teherautó Kisújszállás, Ady Tsz, Petőfi u. 22. Telefon: 86. SZAKKÉPZETT vízvezeték és — villanyszerelőt vidéki munkákra azonnali belépésre felvesz a Szol­nok megyei Mezőgazdasági Gép­javító Vállalat, Szolnok. Vörös­­hadsereg u. 33. Jelentkezés feb­ruár 25-én (hétfőn) 12—17 óráig. ÜZLETSZERZESBEN jártas fér­fiakat felveszünk március 1-i hatállyal. — Jelentkezni lehet: Tiszavldék Kiadóhivatalá­ban szombaton 7—10 óráig. ELADÓ családi ház Szolnok, Hu­nyadi János u. 20. Két szoba konyha azonnal beköltözhető. KÉT és fél tonnás „Ford“ gyárt­mányú tehergépkocsi eladó. — Földművesszövetkezet, Tiszapüs­­pöki; 9 SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ ÉS KAMHRASZINHflZáNIX MŰSORA Február 32. péntek d.u. 6 óra A NÉMA LEVENTE Február 23. szombat 6 óra A NÉMA LEVENTE Február 24. vasárnap fél 3 ó. A NÉMA LEVENTE Február 24. vasárnap fél 7 ó. A NÉMA LEVENTE KAMARASZÍNHÁZ: Február 22. péntek fél 7 óra GYERTYAFÉNYKERINGÖ (Minden jegy elkelt) Február 23. szombat fél 7 ó. GYERTYAFÉNYKERINGÖ (Minden Jegy elkelt) Február 24. vasárnap fél 3 ő. GYERTYAFÉNYKERINGÖ Február 24. vasárnap fél 7 ó. GYERTYAFÉNYKERINGÖ MEGJELENT a parasztság kedvelt kalendáriuma Kincses KALENDÁRIUM kapható a postáskézbesítílknél, postahivatalokban és hírlapá r usoknál. A magyar testnevelési és sportmozgalom átszervezésével megbízott kormánybizottság ügyeimébe! Miért még mindég a sok huzavona? Az idő kezd egyre rohamo­sabban jóra fordulni, és ez igen kedvező a sportolók számára. Ha a sporttelepek környékén járunk szerte a megyében, — délutánonként harsány lárma üti meg fülün­ket. Benépesülnek már ilyen­kor a sporttelepek. Szabad­ban edzenek már a labdarú­gók, az atléták, a kézilabdá­zók, de ezt tapasztalhatjuk az evezősöknél is. Tehát mind­jobban közeleg a bajnoki idény kezdete. Éppen ez, ami aggodalommal tödti el a spor­tolók, vezetők és sportkedve­lők népes táborát. Nem azért, mert a bajnoki idény kezdetét veszi rövide­sen, ennek ugyanis csak örül­ni lehet. Van azonban egy másik körülmény, mégpedig az, hogy hosszú hónapok vitája, tervezgetése ellenére sem született még döntés, hogy milyen is lesz az egész magyar testnevelés- és sportrendszer új szerve­zeti felépítése. — Milyen legfelsőbb sporthatóság irányítja majd a magyar sportot és kik is lesznek ennek a szervnek a tagjai? Már eddig is javaslatok tömkelegé futott be az átszer­vezéssel megbízott kormány­­bizottsághoz. — Ankétokat is tartottak a bizottság tagjai az ország különböző területein, ahol meghallgatták a legille­­tékesebbeket, magukat a ver­senyzőket. vezetőket és szak­embereket, valamint a szur­kolók népes táborát. Tapasz­talat van már bőven. Se­gítséget is kaptak, nem is ke­veset munkájukhoz. A végső határozat megszületése azon­ban még késik.- Hallottunk már arról is, hogy a Művelő­dési Minisztériumon belül alakul egy Legfelsőbb Sport­­hatóság. A falu sportját pedig a megyei tanácsok művelő­dési osztályain belül működő sportelőadó ellenőrzi és irá­nyítja majd. Most, a legutóbbi napokban azonban erről a szervezeti felépítésről már r.em beszélnek. Újabb terv látott napvilágot. — Eszerint „Magyar Testnevelési és Sporthivatal’“ működne köz­vetlenül a Minisztertanács mellett. A vidéki sport állami irányítását ég ellen önzését pedig „megyei testnevelési és sportf elü gy előségek’ ’ látnák el; Most aztán már végleg nem tudjuk, hogy mi lesz a való helyzet. Ilyenformán lehetsé­ges, hogy rövid időn belül is­mét egy újabb javaslat lát majd napvilágot, és nem tud­juk, meddig is folytatódik ez a huzavona tovább. Emellett még az is aggo­dalommal tölt el ben­nünket, hogy az átszer­vezés során legkevesebb szó esik a vidéki, a falusi sport helyzetéről. Ez pe­dig nem lehet közömbös számunkra. El kell ismer­ni, hogy vidékről számos tehetséges versenyző ke­rült már fel egészen az országos válogatottságig is. Éppen ezért a bizottság további munkája során pótolni kell eddigi hiá­nyosságait és az átszer­vezés hátralévő időszaká­ban nagyobb súlyt helyez­zenek a falusi sport kér­déseinek megtárgyalár sára. Szólni kell még az egyes szakszövetségek, vidéki alszö­­vetségek helyzetéről is. Az ok­tóberi események után az egyes sportágaik szakszövetsé­gei voltak azok, melyek leg­először életre kelitek és ke­zükbe vették sportáguk irá­nyítását. Ebben az időben át­szervezési kormánybizottság­ról még szó sem volt. Ezek a szakszövetségek igyekeztek mielőbb rendet teremteni te­rületükön, országos viszony­latban összefogni a sportág­hoz tartozókat és igyekeztek a már régebben jólbevált ke­rületi, területi, illetve alszö­­vetségi rendszert létrehoz­ni és a bajnoki idény ver­senykiírását — ilyenformán megalkotni. Hogy csak a leg­nagyobb tömegeket megmoz­gató és legnépszerűbb sport­ágról, a labdarúgásról be­széljünk. Az MLSZ — felszá­molva az eddigi megyei rend­szert — 12 alszövetséget és négy alosztályt hozott létre. Elég hosszú huzavona után végre kijelölték ezen alszö­­vetségek és alosztályok mű­ködési területét is. Alig három hét múlva, március 17-én már meg is kezdődik a tavaszi bajnoki idény; S íme, most az átszerve­zéssel foglalkozó kor­mánybizottság, mintha az eddig megtett intéz­kedésekről mit sem hal­lott volna, felfedezi a spanyoiviaszkot, és meg-Sserdán délután , a Szolnoki MÁV sporttelepén Gyönyörű napsütéses délután van. Mozgalmas a Szolnoki MÁV sporttelepe is. Teljes létszámban ott látjuk a labdarúgó csapat NB II.-es keretének tagjait. Ott látjuk Cselényit, Soltit, Fackel­­mant, Szecseit, Fehérvárit, Len­gyelt, Tóthot, Darvastt, Dobost, Kegyest, Ivánt, Sza6zákot, Ra­gót, Szabót, Csákot. Illést, Ma­­kalt és Serfőzöt. Most Kollátli edző sípja harsan. Futás, majd rövid vágta, lazitás stb. gyakor­latok váltják egymást. — A fiúk nagy kedvvel végzik a gyakor­latokat. Csak a partvonal mel­lett elhelyezkedő szurkolók ide­gesek már; Mindjárt meg is tudjuk nyug­talanságuk okát. Ugyanis már meg kellett volna érkezni a Marfűi Tisza MSE együttesének, amellyel kétkapus edzőmérkő­zést beszeltek meg. Közben a szurkolók gyönyörködnek a nagy pálya szép új gyepszőnyegében és nézik a munkásokat, akik dolgoznak az új, megnagyobbí­tott, fedett állóhely vasszerke­zetének létrehozásán. Többen a kapu felől nagyobb csoportra lesznek figyelmesek, örömmel szemlélik, hogy mégis megér­keztek a martfűi labdarúgók és létrejön a kétkapus edzés. — A Szolnoki MÁV két csapata már kétkapuzik is. A martfűiek is bemelegítenek és rövidesen kez­detét veszi az edzőmérkőzés. ■ ??olnokl fiúk nagy lendület­­tel játszanak és már az 5-lk percben Iván bombája zúg a martfűi Csendes hálójába. A t~-ik percben Dobos 2:0-ra nö­veli a szolnokiak előnyét. Majd feljönnek a martfűiek is. Külö­nösen a középhátvéd Seres játé­ka tetszik a közönségnek. Meg js jegyzik — elkelne még az NB fl.-ben is. A csatársorban pedig Mikus osztogatott jó labdát tár­sainak. Ott van a martfűi csa­patban még Pál, Gazsó, Szűcs, Révész, Horász és Bőkai Is. Nagy akarással játszik mindkét együt­tes. A MAV-ban a balszéíső Iván fut el többször is veszélyesen. S Íme most összesúgnak a nézők. Tanakodnak, hogy ki is lehet az a fiatal, vékony nyurga játé­kos a MÁV csatársorának tenge­lyében, akit ők még nem ismer­nek, merthát igen ügyesen mo­zog a fiú. Akkor tudják meg, hogy az egykori Szolnoki Hala­dás próbajátékon lévő csatárá­ról, Császárról van • szó. Az új játékos több jó elfutásával és cselezésével elégedettek a né­zők. Meg is állapítják, hogy te­hetséges fiú, érdemes vele fog­lalkozni. — Bizonyára tavasszal sokszor tapsol majd neki a szur­kológárda. Most ismét a mart­fűieknek sikerült elfutniok, de ekkor viszont Cselényi gyönyörű védésének örülnek a szurkolók. Látni, hogy mennyire boldogok csapatuk lelkes készülődése lát­tán. Leolvashatjuk arcukról, alig várják majd, hogy komoly mér­kőzésen szurkolhassanak nekik. • & » Most pedig a szurkolók kérésé­re közreadjuk a Szolnoki MÁV folyamatos tavaszi műsorát. II. hó 24-én, vasárnap: 14.45 li­kőr Szolnoki MÁV I. —Ceglédi VSC I. Barátságos visszavágó. A mérkőzéseken a próbajátékosok is részt vesznek. II. hó 27-én, szerdán: 15 h-kor Szolnoki MÁV I—Ceglédi Építők I. Edzőmérkőzés. in. hó 3-án, vasárnap: Egri SC—Szolnoki MÁV I. barátságos mérkőzés Egerben. III. hó 6-án, szerdán: Edző­mérkőzés Budapesten. Hl. hó 10, vasárnap: Szolnoki MÁV I.—Dorogi AC NB I. Barát­ságos mérkőzés. Bajnoki mérkőzések: III. hó 17: Salgótarjáni SE— Szolnoki MÁV. IH. hó 24: Szolnoki MAV—Deb­receni VSC. Hl. hő 31: KISTEXT—Szolnoki MÁV. IV. hó 4: Szolnok—Eger. IV. hó 8: Bp. Meteor—Szolnoki MÁV. V. hő 12: Szolnok—özd; V. hó 19: Szolnok—Diósgyőr. Az előlálló csapatok a pálya­­választók; állapítja, hogy a szak­szövetségek általában nem vették tekintetbe a közigazgatási határokat hálózatuk kiépítésénél. Könnyen elképzelhető, hogy ennek alapján most fel kell rúgni a szakszövetségek, al­­szövetségek eddig már elvég­zett munkáját és hozzá kell fogni egy újaibb területi il­letve megyei szövetség fel­állításéhoz; De itt van az átigazolás kérdése is. A bajnokság rajtja előtt ez is egyik legsürgősebb megoldásra váró probléma. Már két hónapja a Ma* gyár Labdarúgók Szövet­sége, illetve annak részé­ről Nagy Marcel sport­társ ígéretet tett, hogy egy héten belül nyilvánosságra hozzák az átigazolások, illet­ve igazolások új rendszerét. Ez azonban azóta is ígéret maradt és minduntalan újabb határidőket tűznek ki. Igaz, hogy a szövetség illetékes bizottsága már a múlt héten elkészítette azt a tervezetet, amely az átigazolásokat meg­nyugtató módon kívánja ren­delni, De ez a kérdés nem­csak labdarúgó ügy és így az átszervezéssel megbízott kor­mánybizottság jóvoltából még nem hozhatták ezt nyil­vánosságra, mert az ő álta­luk kidolgozott általános át­igazolási szabálytervezetbe kell azt beleilleszteni. — Az egyesületek labdarúgó szak­osztályának edzésein ott van­nak már az új erősítésre szánt próbajátékosok. Az ed­zők igyekeznek is azokat „bedolgozni” a csapatba. De lehet, hogy az utolsó pilla­natban tollvonással keresztül húzzák az egész eddigi mun­kát s akkor hiába minden, nem lehet őket leigazolni. Éppen a fentebb elmon­dottak miatt Is elérke­zett a 12. óra, amikor végre pontot kellene ten­nie az egész magyar sport átszervezésének ügyére. Meg kell szüntetni az eddi­gi huzavonát, bizonytalansá­got és lehetőséget kell nyúj­tani a szakszövetségeknek, sportegyesületeknek, klubok­nak és csapiatoknak, hogy megismerjék végre miért is dolgoznak, miire is készül­nek. A további huzavonának csakis a magyar sport lát­ja majd ikárát, éppen azért sürgősen meg kell azt szün­tetni; Vincze János A Labdarúgó-Edzők Testületének életéből A Közép-Tiszai Labdarúgó Ed­zők Testületé ez év elején kezdte meg működését. Az ügyekét je­lenleg ideiglenes intéző bizottság viszi a végleges választásokig; Minden hétfőn megtalálhatók a volt MTSB helyiségében; ahol szakmai továbbképzésen vesz­nek részt. Ezenkívül labdarúgá­sunk jelenlegi helyzetének kiér­tékelése van napirenden; Kollátb Ferenc a testület el­nöke a megbeszéléséken szokott beszámolni az Országos Edző­­testület értekezletein elhangzot­takról. A beszámolót vita követi; Sok értékes javaslat hangzik el egy-egy összejövélelen, mely nagyban elősegíti a jelenleg még kialakulóban lévő Közép- Tiszai Alszövelség munkáját. Az Edzők Testületé szorosan együtt kíván működni az alszövetséggel és a Játékvezetők Testületével, Tisztában vannak azzal, hogy csakis jó együttes munkával le­het labdarúgásunkat eredmé­nyesebbé tenni és továbbfejlesz­teni: Ezúton Is felhívják a. terüle­tükön működő edző sporttársak figyelmét, hogy az Edzők Orszá­gos Testületének határozata -ér­telmében csak azok működhet­nek, akik tagjai a testületnek' és új igazolvánnyal is rendelkez­nek. Ezért saját érdekükben je­lentkezzenek a legközelebbi tgg­­értekezleten, amelyet március 4-én hétfőn) 17 órától tartanak meg Szolnokon a volt MTSB he­lyiségében; Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei elnöksége és a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: Kálmán István Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok Felelős vezető: Mészáros Sánto* I

Next

/
Oldalképek
Tartalom