A Nép Lapja, Tiszavidék, 1956. november

1956-11-23 / Tiszavidék

4 TISZAVIDÉK U58. november U. A PÁRTOK ÉLETÉBŐL Az M SZ M P szervezéséről, szerepéről Megyénkben legtöbb helyein megkezdték a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezését.. Üzemek­ben, hivatalokban, tsz-ekbesn sorra alakulnak az alapszervezetek. Az eürnűlt idők ngy csalódásai után azonban sok helyen még a pártot bizalmatlanul fogadják. Nem lát­ják világosan, milyen lesz az új pánt, milyen szerepe lesz gazda­sági és társadalmi életünkben. Az emberek attól félnek, hogy vissza­térnek a régi módszerek, a régi vezetési stílus. Nem akarnak olyan pártot, ahol egy-két „csa hatatlan’' vezetőn kívül senkinek sincs szava ahol a demokrácia csak odáig ten­­led, hogy a párttagoknak megad­ják azt a jogot, hogy a felülről ki­jelöld vezetőket kézfetayújtáseal megszavazzák. Világosan látják azt is, hogy gazdaságpolitikánkban el­követett hibáknak is a régi párt bürokratikus, hozzá nem értő ve­zetése az oka. Egyszóval az embe­rek sokat csalódtak az MDP-ben és nem akarnak ismétt egy olyan pártnak a tagjai lenni, amilyené voltak. A becsületes, szocializmus eszméihez hű munkások, parasz­tok, értelmiségiek valódi munkás­pártot akarnak, amely egy a nép­pel, meghallgatja véleményét, har­col jólétéinek emeléséért, az ország függetlenségéért. Lapunk munkátánsa felkereste az MSZMP Szolnok Városi Elnöksé­géit és az MSZMP szervezésével, céljával kapcsolatosan néhány kép dést tett fel: — Milyen lesz az új párt, milyen szerepe lesz gazdasági és társa­dalmi életünkben? A kérdésekre Biró Antal, a párt városi elnöke a kővetkezőket vá­laszolta: — A párt programját már min­denki ismeri, a sajtó és a rádió is közölte. Ebből a programból ki­tűnik, hogy mi olyan pártot aka­runk, amely a marxizmus—lenin izmus talaján áll, a párt célja a szocializmus építése, de nem úgy, ahogy eddig csináltuk. Nekünk nem szabad más országok mód szereit szolgai módon lemásolni, hanem meg kell találnunk a ma gyár társadalmi életnek megfelelő formákat és módszerekeit. —- Az MSZMP sfkraszáll országunk füg­getlenségéért. Ugyanakkor azt is látni kell, országunk függetlensé­gét csak úgy tudjuk megvédeni ha testvéri barátságban élünk többi szocialista országokkal. So­kan nem bíznak éppen az ország­ban lévő szovjet csapatok jelen léte miatt abban, hogy ez a füg getíenség meg is valósul. Magyar­­ország semlegességét és a szovjet csapatok azonnali kivonását köve telik. Mindenki megértheti azon ban, hogy olyan helyzetben, ami­kor az országban nincs fegyveres erő és a szocializmus vívmányai forognak veszélyben, a szovjet csa­patok azonnal nem vonulhatnak ki. Azzal is tisztában kell lenni, hogy ez nem csak a magyar nép ügye, hanem a többi szocialista országé is. Az ellenforradalom fe­­lülkenekedése egy új világháború veszélyét rejtette volna magában, ezt pedig egyetlen becsületes em­ber sem akarja. A párt és a kor­mány be fogja tartani szavát, ahogy helyre ál a rend, a szovjet csapatokat kivonják az országból. Ez a párt következetesen har­colni fog társadalmi életünk de­mokratizálásáért. Nem akarunk párt-monopóliumot, ami az elmúlt időben volt. Az ország vezetésének gondját meg akarjuk osztani más pártokkal és társadalmi szerve­zeteidre!. Természetesen csak olya­nokkal. amelyek e rendszer alap­ján állanak, de ki kell rekeszteni azokból mindazokat, akik a népi demokratikus rendszerünkkel szem­ben ellenséges érzésekkel viseltet­nek. A mi pártunk nem akar mindenkinél okosabb lenni, már pedig, ha nincsenek olyan csopor­tok, amelyek kívülről bírálják, a vezetők azt hihetik, hogy ők min­denkinél okosabbak s ez öntelt­ségre, parancsolgatásra, a néptől való elszakadásra vezet. Ezt a ka­tasztrófa-politikát mi nem akarjuk megismételni. Olyan gazdasági és államveze­tést akarunk, ahol a demokrácia nem csak papíron van meg, hanem a tömegek tényleg élhetnék is vele őszintén elmondhatják véleményü­ket, és érvényre is juttathatják akaratukat. Hogy ez megvalósul­jon, a legnagyobb mértékben nö­velni kell az üzemek, vállalatok és állami szervek ftná’lóságát. A nél külözhetetlen felsőbb szervekben r dolgozók létszámát a minim álisrr kell csökkenteni, a felesleges szer» reket meg kell szüntetni. Ha ijelenlegi bürokratikus apparátus megmarad, lehetnek akármilyen választások, a demokrácia csak. ki­nyilatkoztatás lesz, az életben nem valósulhat meg, mert továbbra is mindent felülről intéznek, utasíta­nak, parancsolgatnak, nem hagy­ják, hogy az emberek maguk in­tézzék sorsukat A forradalom en­nek megvalósítását már él is kezdte. így vannak például a mun­kástanácsok. Ezeket nekünk támo­gatni kell, nagyobb hatáskört kell adni nekik, hogy tényleg megvaló­sulhasson az üzemeik önkormány­zata A széleskörű demokrácia biztosíték arra is, hogy olyan in­tézkedések, amelyek nem szolgál­ják a nép ügyét, nem születhet­nek meg. Nem lehet majd folytan normarendezést csinálni, különböző adókat emelni, burkoltan, vagy nyíltan a nép életszínvonalát ál­landóan lejebb szorítani. — Mi a biztosítéka orrnak, hogy a párt nem tér vissza a régihez, nem követi el ugyanazokat a hibá kát, amelyeket az elmúlt években elkövetett? — A történtek után ez talán már a legmegrögzöttébb sztálinisták is megértették, a régihez visszatérni lehetetlen. Ezt a párt tagság, a nép nem tűrné. A párt teljesein újjá­szerveződik, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy más lesz a párttagság összetétele, más lesz a vezetés. A régi párt összetételében nem volt igazi marxista párt. So­kan egyéni céljaik elérésének esz­közét látták a pártban. A párt erősen felhígult, erejéből sokat ve­szített. Azok az elvtáirsak, akik ezekben a nehéz napokban jönnek közénk, tényleg meggyőződésből lépnek be. Nekünk nincs szükségünk nyolc százezres pártra, sőt az a jó, ha a párt létszámában kisebb, de erő­sebb lesz. Persze a párttagság nagyrésze eddig is becsületes, a szocializmushoz hű emberekből állott, akikre most is nagy szükség van. Elsősorban ezeket az elvtár­­eakat várjuk. Mi azt javasoltuk az alapszervezeteknek, hogy maga tagság döntsön, kit vesznek fel párt soraiba. Nagyon fontos kérdés most, hogy kik lesznek az első belépők. Az emberek ezt figyelik és ettől te­szik függővé, hogy ők belépnek-e, A Járműjavítóban a munkások azt kérték, mutassák meg nekik, hogy eddig kik jelentkeztek náluk pártba, öt személyre rögtön meg­jegyezték, hogy ezek nem valók fi Szo!nok városi Testnevelési és Sportbizottság ntegHezdte működését — Beszélgetés Honthi Lászlóval a VTSB elnökével — Lapunk munkatársa felkereste Honüii Lászlót, a Szolnok városi TSB elnökét és arról érdeklődött hogy a VTSB mit kíván tenni a sportélet megindítása érdekében. — Honthi László röviden az alábbiak­ban adta meg válaszát: — A társadalmi szövetségek ve­zetőivel már elkészítettük a terve­zetet, hogy az egyes sportagakban hogyan kívánjuk újra megkezdeni munkát. így Szolnok város 1956. évi egyéni sakkbajnokságának elő­döntőit két csoportban megrendez­tük. Tizenhatan kerültek a döntő­be, melynek küzdelmeit november 26-tóJ december 5-ig rendezzük meg. Az itt legjobb helyezést elér­tek jogot nyernek a megyei döntő­ben való részvételre. — Egyéb spotágakban mi a hely­zet? — Rövidesen megrendezzük a vá­rosi férfi és női terem röplabda, ké­zilabda és kosárlabda városi serleg bajnokságot. Ezekben a sportágak­ban a városi sportkörök csapatai már rendszeres edzésre készülnek; Az asztali tenisz szövetséggel együtt ugyancsak városi serleg mér­kőzéseket rendezünk. A többi sport­ágak társadalmi szövetségeivel ál­landó kapcsolatban van a TSB és amint arra lehetőség nyílik, úgy teljes ütemben munkához látunk; Most az elkövetkezendő téli idő­szak alatt városunk sportolóinak rendszeres versenyzési lehetőséget biztosítunk a terembajnokságokon keresztül. Jövő héten a városi labdarugó szövetség is összeül és tervezetet ké­szítünk. városi labdarúgó-serleg, mérkőzések rendezésére. Ezzel biz­tosítani kívánjuk, hogy labdarúgó­ink továbbra is formában marad­janak, — fejezte be nyilatkozatát Honthi László. MenaJaFu’l a Magyar Labdarúgók Szövetségének Közép-Magyar Labdarúgó fllsmetsége Előkészítő Bizottsága ia. Elsősorban olyanokra van j I tükség, akikben bíznak a dalgo- I' 5tk. Egy szóval: ennek a pártnak I 1 kell határolnia magát a kar-1 eristáktól, talpnyalóktól és az 1 lyan elemektől, akik az elmúlt I vekben lejáratták magukat Hogy a párton belül a régi hi-1 ; ák soha többé vissza ne terhes-1 enek, egyik legfőbb biztosíték a I aljec demokrácia megteremtése 1 le felülről nevezzék ki a vezető- I :et, hanem a tagság minden kény-1 zer nélkül maga válassza. Az új-1 onnan alakult pártszervezetekben nőst még nincs meg a teljes de- 1 nokrácia, ideiglenes vezetőségek I annak. A városi elnökségnek az I íz álláspontja, hogy rövid időn | »elül meg kell választani a vég-1 eges vezetőséget, utána a városi, I árási, megyei vezetőket is. Párt­­longresszust kell összehívni, amely □do1 goza a párt szervezeti sza-1 lályzatát, végleges programját és I ne írválassza az új központi veze-1 őségét. — Hogyan óíltmfc jelenleg a pórt I izervezésével? Vannak olyan vé-1 .emények, hogy az üzemekben, in­tézményekben nem keU pártszer- ] vezet. Mi az álláspontja ebben a kérdésben az elnökségnek? A párt szervezését mindazokon a helyeken megkezdtük, ahol ed­dig MDP alapszervezetek voltak. Az elnökség ideiglenes szervezőket bíz meg, akik beszélgetnek a volt MDP tagokkal, akamak-e az MSZMP-be lépni. A jelentkezők j azután összejönnek, ideiglenes ve­zetőséget választanak és döntenek abban is, hogy kit vesznek fel a pártba. Felvesznek olyan embere­ket is, akik nem voltak az MDP tagjai A régi MDP tagéit tehát nem lesznek automatikusain az MSZMP-nck tagjai. Nem veszik fel az olyanokat, akik a jelenlegi időkben olyan magatartást tanú­sítottak, amely lázárja, hogy a párt tagjai legyenek. Az elnökségnek az a véleménye, hogy a pártnak elsősorban az üzemi alapszervezetekre kell fel­épülnie, nem lehet tehát azzal a nézettel egyetérteni, hogy az üze­mekben ne legyen pártiszervezet. Ez már egyébként is túlhaladott álláspont, mert az üzemekben sorra alakulnak meg az új párt­­szervezetek. Legfőbb célunk az, hogy jól mű­ködő, erős, szervezett, a dolgozók bizalmát élvező pártot hozzuk létre. Mint ismeretes az emum napokoan a Testnevelés és sport terén lényeges szervezett változások történtek. Töb­bek közöt nagyjelentőségű az önálló és szabad szakszövetségeknek vissza­állítása. Budapesten már működik a magyar labdarúgók szövetségének for­radalmi bizottsága, mely felhívta, a korábban megszüntetett kerületi alszö­­vetségeket az újjáalakulásra. Ennek nyomán a volt KOLASZ vezetők 1956. november 21-én — a Közép Magyar Labdarúgók Alszövetsége újjáalakítá­sára — előkészítő bizottságot hívtak össze. A bizottság tagjai: dr. Várhelyi Béla, Hámori Jenő, Hamar Antal, Nyá­ri Endre, Fazekas László, Kalocsai Béla. Jelen volt még az MTSB képvi­seletében Orosházy Jenő elnök, a Me­gyei Testnevelési és Sport-Forradalmi Tanács részéről pedig Pázmány Kál­mán és Vince János. A bizottság foglalkozott a legújabb szervezeti változásokkal és egyhangúlag örömmel üdvözölte a Magyar Labda­rúgó Szövetség megalakulását. Kimon­dotta, a régen Szolnokon működött KOLASZ újraalakítását. Tizenkét pontból álló tervezetet és Javaslatot állítottak össze,, melyet az MLSZ forra­dalmi bizottságának Is megküldték; Egyben haztározatot hoztak, hogy a részletkérdések megismerésére az elő­készítő bizottság megbízottat küld az Országos Szövetség november 24-1 ülé­sére és az ott szerzett tapasztalat alap­ján mondja ki az Alszövetség véglege« megalakulását. Örömmel üdvözöljük a forradalmi tanácsok eddigi munkáját, mellyel visszaadták a nagymúltu és gazdag ta­pasztalattal rendelkező Magyar Labda­rúgó S; övetség önállóságát. Reméljük; hogy ez a szervezeti változás nagyban elősegíti majd azon kérdések megoldá­sát, melyet a sport közvélemény ed­dig hiába követelt éa sürgetett Ünnepélyesen meg, nyitották a XVI. Nyári Olimpiai íátékokat D Peififi Part is imkáiisz lálolt A múlt hét közepéin a budapesti municástainács küldöttei felkeres­ték Kádár Jánost, a Miniszterta­nács elnökét, s hosszasan elbeszél­gettek vele. Ez alkalommal Kádár János a munkásiküldöbtek előtt ki­jelentette: — „Feladjuk a párt mo­nopolhelyzetét, több pártrendszert tiszta, becsületes, választásokat akarunk”. A kijelentés megerősí­tette az ország dolgozóiban a Ká­dár-kormányba vetett hitüket, s bíznak a rend, beütés élet kibonta­kozásában. Bár az eltelt idő alatt nem hallottunk egy szót sem ezek­ről a pártokról. Ez érthető is. Helyesen mondja a magyar ember: „Akit egyszer a kígyó megmar, az a gyíktól is óva­kodik.” Jelen pillanatban azért ha­lad vontatottan a demokratikus pártok újbóli szervezése, mert szer­vezőik félnek — a múlt tapaszta­ltain okulva — attól, hogy eset­leg ismét szélsőjobboldali elhajlók­nak bélyegzik őket. S hogy ez nem történik meg, arra mi a garancia? Kádár János nyilatkozatában be­jelentette a tiszta, becsületes vá­lasztásokat. Vajon becsületes len­ne-e a választás, ha csupán a vá­­sztás napjának a kitűzése előtt néhány héttel léphetnének a nyil­vánosság elé a pártok s csalt ak­kor ismertethetnék program jukaP Ugye nem? Tehát már most lehe­­■ őséget kell adni a pártoknak néze­teik, programjuk ismertetéséhez. Ébren tartja, érdekli a közvéle­ményt,, mi történik a két-három héttel ezelőtt megalakult demokra­tikus pártokkal. Továbbra illegáli­san működnek? A Petőfi Párt (a volt N’emzeti Paraszt Párt) ismét életre kapott. Egykori szervezője Kovács Mihály, a Hazafias Nép­front helyiségéiben Szolnokom már hozzákezdett a párt továbbszerve •őséhez. Munkaidő után délutánon ként 4 órától este 7 óráig benn le­het találni a régi párt tagjait, akik vitatkoznak, tervezgetnek, hogyan tenne jobb. Felvetődött a Petőfi Párt tagjai között az a kérdés, hogy Kádár Já­nos emlékeze nyilatkozatában kijelentette, a kormányt ki fogják egészíteni a demokratikus pártok vezetőiből A mai napig mégsem történt semmi ennek érdekében. Hogyan is történt volna, mikor je­lenleg csak a Magyar Szocialista Munkáspárt működik. A többi párt nem. Először alakuljanak meg, válasszanak vezetőket, s a kor­mány kiegészítésére csak akkor kerülhet sor. Most még kezdeti nehézség­gel küzdenek. Nincs kapcsolatuk a vidékkel. Nem tudják, vidéken va­jon van-e hasonló mozgolódás. Ké­rik a vidéki régi tagságot, gyűlje­nek össze, alakítsák meg újra a pártot s keressék a kapcsolatot a szolnoki szervezettek Ennyit most röviden az újraéledő Petőfi, a volt Nemzeti Paraszt Pártról. Cs. F. Tegnap reggel Melboumeben az Olim­piai Stadionban magyar Időszámítás szerint reggel 6 órakor ünnepélyesen megnyitották a XVI. Nyárt Olimpiai já­tékokat. A stadion nyolcvanötezer ülő­éi huszezr állóhelyét zsúfolásig megtöl­tötték az érdeklődők. A stadionban el­helyezett Olimpiai lángot a jelenlévők nagy üdvrivalgása közben gyújtották meg. Hazánk versenyzői a résztvevő orszá­gok felvonulásával Honkong után és Izland előtt vonultak. A Kossuth címe­res nemzeti zászlót kiváló oUmptai baj­ismét megkezdődik a taniiás a dolgozók iskolájában A szolnoki Beloiannisz úti iskola igazgatósága közli, hogy november 23-áin, péntektől kezdődően a dol­gozók iskolája és a levelező tagozat hui«f j i részére a tanítás ismé megindul. Az előadásokat — tekintettel kijárási tilalomra — délután fé! kor kezdik. * A Közgazdasági Technikum esti 'dolgozók) tagozatának tanulói f 'tás újbóli megindításának meg ;oszélése céljából ma. pénteken 23-án délután 4 óraikor gyülekezze­nek az iskola épületében. — Igaz gatósác. nokunk, Csermák József vitte. A mint­egy egyórás menetet az ausztrál ver­senyzők csoportja nyitotta meg éa a görögök együttese zárta be. Az olimpia színhelyén 69 ország 5009 versenyzője találkozik egymással. A megnyitó napján csupán két ko­sárlabda mérkőzésre került sor. A ma­gyar versenyzők csak 23-án lépnek küzdőtérre. Az Olimpia Ideje alatt a Melboumeből érkező legfrissebb hírekről rendszeresen tájékoztatjuk olvasóinkat, Sporthírek sorokban A Bp Honvéd labdarúgó csapata leg­utóbb Saarbrückenben vendégszerepeit. A magyar bajnokcsapat 35000 néző előtt az ottani FC ellen szép Játékkal 4:2 (1:2) arányú győzelmet ért el. A gólo­kat Cibor (2), Macbos és Puskás lőtte. A csapat ma Spanyolországban a Bilbaó ellen Játszik. Az OTSB ismételten felkéri a külöm­­böző sportágak szakszövetségeit, hogy alakítsák meg intézőbizottságukat és kezdjék meg önálló működésüket. A Labdarúgók Edző Testület felhívta az MLSZ vidéki alszövetségeit, hogy alakítsák meg a helyi Edző Tanácsokat; • A külföldön portyázó MTK labdarúgó csapata Hamburg Város válogatottja ellen 13:1 arányú fölényes győzelmet aratott. Következő mérkőzésüket Lon­donban a Sunderland ellen játszák; • A Magyar Labdarúgó Szövetség nem engedélyezte a Németországba portyázó Ifjúsági válogatottunk további kinntlé­­tét. Azonnali hatályai hazarendelte • csapatot. * A Ferencvárosi Torna Klub az MLSZ- tői megkapta az engedélyt ausztriai portyájára. APRÓHIRDETÉSEK FÉRFI MUNKAERŐT NEO „barach“ új kombináltszekrény eladó. Szolnok, Tőr út. 4 .szám. IDŐSEBB házaspár örökbevenne ma­gányos negyven évnél fiatalabb jobb­­lelkü nőt. — K. Szabó Zsigmond. — Rákóczlfalva. 1 Budapest. R ÉH S ö YGYüR Bp. IX Kén úf 5. férfi segédmunkásokai felvesz nehéz fizikai munkára. deresed lehetőség 900- 1300 Fl-ig \ dolgozókat munkaruhával ellátjuk Vidéken lakók a vállalati szállást igényűi vehetik. — TISZ AV1DÉK A Magyar szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Elnöksége ás a Megyei Tanács lapjai Felelős kiadó: Kármán István Szolnoki Nyomd» Vállalat. Szolnok Felelőt vezető: Mészáros Sándor (segédmunkást) Budapest te­rületére 18. éven felül, villa­mos vágányépítési munkára felveszünk. Dolgozóinknak mun­karuhát, bakauesot, kedvez­ményes üzemi étkezést, in­gyenes villamosutazási Iga­zolványt, a vidékieknek mun­kásszállást, a családfenntar­­tartoknak napi 6 Ft külön­élés! pótlékot biztosítunk. — Jelentkezés: a Fővárosi vasút­építő vállalat központjában: Bu­rt apes t, VL, Akácfa utca 1*. tv« emelet, 409 szoba. FIGYELEM! FIGYELEM! A Rákóczifalvi Földműves­­szövetkezet megnyitotta Kis­­vendégőjét. Állandó meleg ételek, szolid árak. Előfizeté­ses üzemétkeztetés 5 90 Ft-ért. üililiilillllMlíll^

Next

/
Oldalképek
Tartalom