Szolnok Megyei Néplap, 1956. október (8. évfolyam, 230-251. szám), A Nép Lapja
1956-10-11 / 238. szám
6 SZOLNOK MEGFEJ NEPUF 1956 ofctáber II. Kosérdekű közlemények A Szolnok megyei Ügyészség Közli hogy Kiss Endre megyei ügyész, vagy helyettese, Szabó András minden héten szerdán 8 órától 16.30 óráig a megyei ügyészségen (Szolnok, Tisza Antal u.) fogadónapot tartanak. Ez alkalommal a dolgozók panaszaikkal, bejelentéseikkel közvetlenül fordulhatnak a megyei ügyészség vezetőihez. Vidéken fogadónapjaikat az alábbiak szerint tartják a városi, illetve a járási ügyészségeken: Október 19-én Törökszentmlklóson, október 26-án Jászapátin, november 3-án Mezőtúron, november 16-án Jászberényben, november 23- án Kunhegyesen, nov. 30-án Runszentmártonban, dce. 7-én Tiszafüreden, december 14-én Karcagon. A B. M. Szolnok megyei Főosztály közlekedésrendészeti osztálya értesíti a megye területén lévő gépkocsivezetőket, motorkerékpár tulajdonosokat, vontatóvezetőket, hogy a „Vezess Baleset Nélkül“ mozgalom III. negyedévi értékelését október 14-én tartja Szolnokon a József Attila kulturotthonban (Malinovszkl utca 38. sz.) A közlekedésrendészeti osztály kéri a fenti dolgozókat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg, s javaslataikkal segítsék a balesetmentes közlekedést. Miért nem kaphatnak a Járműjavító do goi ói épületfát ? Sok dolgozó panaszolja üzemünkben, hogy hiába akarnak építkezni, a nehéz lakásgondokon segíteni, — nem tudnak, mivel nem kapnak épületfát. Többen nem tudják befejezni a megkezdett építkezést anyag hiányában. Az helyes, hogy terménybeszolgáltatáshoz is kötik- az anyagkiadást, de nem tudjuk, mi lesz a félkész épületekkel, ha az esőzés beáll, Kérjük az illetékesek sürgős intézkedését. Cseh Zoltán, tudósító, Szolnok, Járműjavító. Idöjáránjelentés — Várható időjárás csütörtökön estig; Változó felhőzet, néhány helyen futó eső, mérsékelt északi, északkeleti szél. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9—12 fok, helyenként 12 fok felett. (MTI). Szabad nap lesz vasárnap a lasdaiugő NB ll-ben A labdarúgó NB 11.-ben a válogatott mérkőzésekre való tekintettel, október 14-én nem lesz bajnoki forduló. Az erre a napra kitűzött mérkőzéseket október 21-én kell lejátszani. így a bajnoki fordulók eggyel eltolódnak. APRÓHIRDETÉSEK — Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét a városi Vöröskereszt vezetőségének azért, hogy az anyatejgyűjtő állomás mamáit vasárnap, f. hó 7-én délután uzsonnára vendégül látta, a megyei tanácsházán levő helyiségükben. Anyatejgyűjtő Állomás, Szolnok. ELADÓ beköltözhető családi ház, mellékhelyiségekkel, 189 n-öl telekkel, 25 ezerért. Szolnok, Daru út 2. sz. KÖZÉPISKOLAI tanár bútorozott szobát keres. — Cím: Szolnoki Gépipari Technikum; ELCSERÉLNÉM Nyíregyháza központjában kettő szobás fürdőszobás összkomfortos príma lakásomat, Szolnok központjában ugyanilyenért. Zogh János Nyíregyháza, Széchenyi út 17. sz. KÖZPONTI fűtéshez fűtőt azonnalra felveszünk. Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat Szolnok, Petőfi üt 30/a szám; — Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondok hálás köszönetét mindazoknak, akik férjem, Vály György váratlan tragikus halála alkalmával részvétüket fejezték ki és segítséget, nyújtottak, özv. Vály Györgyné, Szolnok. A MEZŐTÚRI Sállal Tsz felvesz november 1-re tagként három tehenészt. Lakás, háztáji biztosítva. Előnyben dolgozó családtagosok. Jelentkezés: Pusztabánréve. 51. sz. AUTÓKÖZLEKEDÉSI Vállalat kétéves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket vesz fel azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Verseghy út 5. sz. alatt. AZONNALI belépésre főzni tüdő mindenes háztartási alkalmazottat keresek. A levél bélyege: Kovács. Felvétel esetén a vonatköltséget megtérítem. Dr. Túri Sándor fogorvas, Budapest —Újpest, Lorántffy Zsuzsánna út 5. sz, BAROMFI TOLLAT (*ibo, itatja, tyúk, pulykás, tib ) vásárolunk magas napi áron. Szövetkezei; tagoktái vásárolt to'lat a felvásárlási könyvbe beírjuk. Kunhegyes ás Vidéke Köri. Földm üvesszö vetkezet U T 1 Ö R O ELET Dolgozó Parasztok Figyelem! Kössetek sertéshizlalási szerződést az Allatforgalmi Vállalat felvásárlóival, kukoricaszerződés helyett. — Aki köt, az: hízottsertés darabonként 400 kg, baconsertés darabonként 250 kg. bacon minőségnek meg nem felelő keresztezett híisjellegű 90—125 kg sertés helyett darabonként 250 kg májusi morzsolt kukoricának megfelelő minőségű kukoricaszállítási szerződés kötése alól mentesül. Szerzüdés kittéig a SZOLNOK MEGYEI HlUTfORGllMI Vámul felvásárlóival Érdeklődni lehet: az Allatforgalmi Vállalat és annak járási kirendeltségeinél, valamint a Begyültésj Hivatal községi megbízottainál és a községi tanácsoknál. SZOLNOK MEGYEI ALLATFORGALMI VÁLLALAT MODERN komplett sötét hálószobabútor eladó. Cím: A Szolnoki TOTÖZO- ban, Ságvári Endre üt 4. ELADÓ Koszorú út 11. sz. ház. Érdeklődni: Keskeny János út 25. sz. alatt. A KARCAGI Általános Szerelő és Gépjavító KSz keres azonnali belépésre szakképzett esztergályosokat IDŐSEBB házaspár örökbe venne egy magányos, negyven évnél fiatalabb jólelkű nőt. K. Szabó Zsigmond, Rákóczifalva. FŐTÖKET felvesz az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem. Szolnok. Mrssuth Lajos út 1. Vidékieknek szállás biztosítva. IflHIIflIlllMIIMIIlIflIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIl A Budapesti KÉNSAVGYAR Bp. IX. Kén út 5. férfi segédmunkásokat jelvesz nehéz fizikai munkára. Kereseti lehetőség 900- 1300 Ft-ig A dolgozókat munkaruhával ellátják Vidéken lakók a vállalati szállást igénybe vehetik. — iiiijiiiiiiiiiiminiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiii' KÉTSZOBÁS beköltözhető családi ház eladó. Szolnok, Béke út, mellékköz. — (Járműjavítónál). FELHÍVJUK a vállalatok és üzemek, kórházak, orvosi rendelők és orvosok figyelmét, nogy a szolnoki Vasipari VáUalat orvosi műszerjavító részlege, Szolnok, Hunyadi út 4. sz. mindenfajta műszereket, kórházi és laboratóriumi felszereléseket, valamint hűtő és pressógépeket, elektromos készülékeket szakszerűén javít és nlkkelez, KÉT házhely eladó Szolnokon. Érdeklődni lehet: Szolnok, Aradi út 4. sz. 125 kem-es első-hátsó teleszkópos „Csepel“ eladó, Törökszentmlklós, Lenin út 52. szám. A SZOLNOKI Sütőipari Vállalat idevaló lakosú férfi szállító és rakodó munkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Sallai Imre út 17. sz. alatt. mmmtmmunitmmuiimmm,mtiHtmnnnMiwt FÉRFI MUNKAERŐT (segédmunkást) BUDAPEST területére 18 éven télül, villamos vágányépítési munkára (elveszünk. Dolgozóinknak munkaruhái* bakancsot, kedvezményes üzemi étkezést, ingyenes villamos utazási igazolványt, a vidé, kleknek munkásszállást, a családfenntartóknak napi 6 Ft, különélést pótlékot biztositank. Jelentkezés: a fovaros VASÚTÉPÍTŐ VALLALAT köz pontjában: Budapest, VIL Akácfa a 15. IV emelet 109. szoba amummiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiuiiniiiuiiiiiiii Szolnok megyei NÉPLAP politikai napilap Szerkeszti a szerkesztő Dlzottság. Felelős Kiadó KALMAN ISTVÁN Terjeszti a Megyei Hlrlapnivatai Előfizetési ár i hóra 11 torint Szolnoki Nyomdaipart vállalat Szolnok. Malinovszkl u. 18. Felelős vezetői Mészáros Sándor „Gyermekjátszó" bemutatóra készülnek a jászárokszállási úttörők Jászárokszálláson gazdag hagyományai vauinak a gyermekjátékoknak, vagy ahogy mondják „Agyermekjáts2óknak.’‘ A falu úttörő pe.gadógusaik segítségével egy nagyszabású bemutatóra készülnek fel. Az öregek erre az alkalomra több, már évtizedek óta nem’ játszott régi játékot mutattak be. Értékes hagyományokra hívta fel a figyelmet többek között a 82 éves Antal József, Csitári Ferenc és Dudás Jánosmé, akik már a 70-ik életévüket haladták meg. Nekik köszönhető, hogy a Jászárokszálláson még ismert Fakaíamus, Csücscsapás és más játékok mellett a Kirá'ybiztost, a Csiga ide páromat és más most megismert népi játékot is bemutathatnak a pajtások a tavasszal megrendezett „Gyermek jászójukon.” Barátságot kötöttünk „Csapatunk története“ c. naplónkban új lapok kezdődnek. Érdekesebbek, eseménydúsabbak az eddigieknél. Ebben az iskolaévben úttörőszobáit kaptunk. Nagy lelkesedéssel, izgalommal, rendeztük be, hogy kedves, barátságos otthonunkká alakítsuk. Asztalokat, székeket szereztünk s szorgalmasan súroltuk, tisztogattuk. Egyik örömünk után jött a másik. A napokban csomagot hozott a posta a Szovjetunióból. Nagy érdeklődéssel bontottuk fel. A meglepetés örömteljes sóhaja szállt fel az ajkakról. A csomagban egy nagy szovjet úttörőzászló volt. Az Orbudád város középiskolájának úttörőcsapata küldte. Az egyik oldalára azt hímezték: „A Kommunista Pártért: Előre!”, a másik oldalán az iskola úttörőcsapatának a neve. Kedves, meleghangú levélben köszönték meg hála-zászlónkat. Azt kérik, hogy a válasz-zászló, amit ők küldtek, legyen záloga soha el nem múló barátságunknak. A pajtások nagyon örültek a zászlónak és a levélnek. Még a héten válaszolni fogunk a kedves ajándékra és levélre. Mi is szeretnénk, ha valóban soha el nem múló barátság alakulna ki Iwzöttünk. A Braun Éva leány úttörőcsapat nevében: TASST LÍDIA csop. vezető, Tiszaikürt. Távoli ismerős Október elsején nagy esemény történt csapatunkban. Egy régi vöröskatonát láttunk vendégül. Űttörőszol>ánk megtelt pajtásokkal Megszólalt a 3 órát jelző csengő. „Jön, jön!” — zúgott végig a termen a hír. S valóban, ősz, idős bácsi kopogtatott be az ajtón. Nagy örömmel fogadtuk. Hellyel kínáltuk, s megkezdődött a beszélgetés. Legelőször bemutatkozott a bácsi: — „Papp Ferenc vagyok. Itt, Turkevén születtem ...“ S elmesélte élete történetét. Hogyan osztogatta a röpiratokat 1905-ben az orosz kommunistákkal együtt, s hogyan fogták el, hogy jutott Uzsgorodba, ahol most él. Mesélt a szovjet emberek életéről, a szovjet iskolákról. Megkérdeztük, hogyan mehetnénk mi el az ő városát». Megígérte, hogy elintézi. S reméljük, sikerülni is fog. Mi is látnánk vendégül aztán szovjet pionírokat. Mesélte, hogy náluk is vetítenek magyar filmeket. Beszélt családjáról, ismerőseiről. Azt mondta, küld nekünk fényképeket. Gyorsan eltelt az idő. Elbúcsúztunk a bácsitól a legközelebbi viszontlátásig. Emléket is adtunk neki: selyem vörösnyakkendőt, egy fényképet és egy csokor rózsát Árvái Katalin, Turkeve, Vámos-u. 4. Levél a csapoitcnócs e'nökhöi I Az Achlm úti, Abonyi úti, Kassai úti, Kertvárosi, Rákóczi úti Sípostéri és Török úti iskolákban. Kedves Csapattanács Elnök Pajtás! Értesítünk, hogy a Szolnok megyei Néplapban minden héten csütörtökön megjelenő „Üttörö Élet° rovat szerkesztőbizottságában mind máig üresen maradt a számotokra fenntartott hely. Kérünk Benneteket, hogy a csapat faliújság felelősöket minden héten kedden du. 4 őrára küldjétek be az Úttörő Házba a szerkesztőbizottsági ülésre. Felkérjük egyben a Szolnok megyei iskolák csapatvezetőit, hogy Szolnok megyei Néplapot, — mely minden• iskolában megtalálható — adják át Nektek rendszeres elolvasásra, hogy mindenkor tájékozottak legyetek a Szolnok megyei Úttörő Élet eseményeiről. Várjuk eredményes, segítő közbelépésteket! Üdvözlettel: Szerkesztő bizottság • MEGHÍVÓI A ,Kiváló Fémgyűjtök Kőre" vasárnap, f. bó 14-én d. e. 9 órakor összejövetelt tart a Beloiannisz úti iskolában. Megtárgyalják a novemberi fémgyüjtő hónap feladatait, szervezési előkészületeit. Úttörő levelezők íriák Luzsányí Ilona pajtásunk Tószegről ír: Tűz volt a falunkban. A termés égett. Zsidai László, Fehér Ferenc és Zs. Szabó László pajtások elsőnek siettek a helyszínre és Nász Imre osztályfőnökükkel fáradhatatlanul részt vettek a tűzoltásban. — Tettükkel példát mutattak minden úttörőnek. * A Karcag, Kálvinién iskolából. — Az elmúlt tanévben 22 mulasztásmentes héttel nyerték a versenyt a IV. fiúosztály tanulói. Ebben a tanévben mégjobb eredményt akarnak elérni, túlszárnyalni, mely szerint az osztály tanulóinak 68 százaléka egyetlen napot sem mulasztott. • Szandaszőllősről írja Bódi Mária VII. o. t.: Ebben a tanévijén jobiban sikerültek a tanév eleji ismétlések. — Lelkesen fogtunk munkához. Az uj tantárgyakat: a fizikát, az állattant nagyon megszerették. Az osztály magatartása is nagyon sokat javult. Csapatéletünk is szervezettebb. Minden szünetet jól kihasználunk úttörő szervezési feladatok elvégzésére. * Törökszentmlklósról Csik József pajtás jelentkezett az úttörő levelezők táborába. Örömmel fogadják a szolnoki levelezők Csík pajtást és arra kérik, ne csak a csapata, hanem az egész környék úttörő eseményeiről írjom Jól sikerült a megyei felnőtt atlétikai bajnokság Hűvös, őszles időben öt sportkör versenyzőinek részvételével rendezte meg az MTSB a megyei felnőtt atlétikai bajnokságot. — Megállapítható, hogy mind az Indulók száma, — mind az elért eredmények szempontjából hosszú évek legsikeresebb felnőtt bajnoksága volt az idei év versenye, örvendetes, hogy a fiatal atléták mellett — akikből mindig színvonalas gárdával rendelkezett megyénk — van már cgyro népesedő eléggé kiegyensúlyozottnak mondbato felnőtt férfi ' gárdánk is. Sajnálatos, hogy nem mondható ez cl felnőtt női atlétagárdánkról. A megyei bajnokságon Is a tényleges helyzet hű tükreként. csupán egyetlen női Induló volt. Hiányoltuk, hogy a legjobbak kózul nem láthattuk az Indulók között a két évvel ezelőtt még elsőosztályú sportolót, Bíró Pált, a Szolnoki Törekvés tagját, valamint Kiss Antalt és Hermanlcz Ágostont a Szolnoki Honvéd versenyzőit, akik valamennyien a megyei válogatott erősségei. Az új városi pálya talaja, a hiányos gondozás következtében még Igen laza volt és károsan befolyásolta az eredmények alakulását, Szóvá kell tenni, hogy igen hiányos volt a pálya előkészítése. Főleg a dobó helyek és ugrópályák voltak roszszak. Ezeknek még —a futópályát úgyahogy „helyrehozó“ — eső sem használt. Ismételten csak azt mondhatjuk, sokkal több gondot kell fordítani a megyei székhely egyetlen most újjáépített pályájára. A 17 férfi bajnoki szám közül hét egyéni és egy csapatbajnokságot a Szolnoki Honvéd versenyzői nyertek. A Szolnoki Törekvés atlétái nyolc egyéni bajnokságot szereztek, Egy bajnokság került vidékre, a Törökszentmiklósi Kinizsi Ricza István nevű versenyzője révén. Részletes eredmények: 100 méteres síkfutás: 1. Visnyei János (Szolnoki Honvéd) 11.5, 2. Oros János (Sz. Törekvés) 11.5, 3. Berkes Miklós (Sz. Honvéd) 11.7 mp. 200 méteres síkfutás: 1. Oros János (Sz. Törekvés) 23, 2. Göbrich Zoltán (Sz. Honvéd) 24.1, 3. Visnyei János (Sz. Honvéd) 25.2 mp. 800 m-es síkfutás: 1. Kiss Emil (Sz. Honvéd) 2:13, 2. Ricza István (Törökszentmiklósi Kinizsi) 2:22.3, 3. Fülöp Sándor (Martfűi Vörös Lobogó) 2:26.5 p 1500 méteres síkfutás: l. Kiss Emil (Szolnoki Honvéd) 4:45, 2, Ricza István (Törökszentmiklósi Kinizsi) 4:55.8, 3. Jaksi Ernő (Szolnoki Honvéd) 4:56.3 p. 400 méteres síkfutás: 1. Oros János (Szolnoki Törekvés) 56.2, 2. Ruder István 60.8, 3. Tamási Imre (Martfűi Vörös Lobogó) 63.5 mp. 3000 méteres síkfutás: 1. Ricza István 11:04.00, 2. Csák László (Sz. Szpartakusz) 11:05.4, 3. Oravecz Elemér (Sz. Törekvés) 11:32.3 p. 110 méteres gátfutás: 1. dr. Gárdonyi István (Sz. Törekvés) 17.7 mp. 200 méteres gátfutás: 1. Berkes Miklós (Sz. Honvéd) 28.5 mp. 4x100 méteres valtofutás: 1. Szolnoki Honvéd (Berkes, Kerekes, Gödriéit, Visnyei) 49.6. 2. Törökszentmiklósi Kinizsi 50.5, 3. Szolnoki Törekvés) 52 mp. 10 Km-es gyaloglás: 1. Szabó József (Sz. Törekvés) 49:46.4, 2. Boros Ottó (Szolnoki Honvéd) 55:08 p. Súlylökés: j. Porcsalmi Lajos (Szolnoki Törekvés) 12.15, 2. Bíró Boldizsár (Szolnoki Törekvés) 11.57, 3. Tóth Miklós (Sz. Honvéd) 10.95 m. Távolugras: 1. visnyei János (Szolnok Honvéd) 6.32, 2. Kerekes Mihály (Szolnoki Honvéd) 5.91, 3. Kovács András (Martfűi Vörös Lobogó) 5.85 m. Magasugrás: 1. Bánfalvi Tamás (Szolnoki Honvéd) 160, 2. Jávor László (Törökszentmiklósi Kinizsi) 160, 3. Ruder István (Törökszentmoklósi Kinizsi) 150 cm. Hármasugrás: I. Kerekes Mihály (Szolnoki Honvéd) 12, 2. Wisnyel János (Szolnoki Honvéd) II. 60, 3. Jávor László (Törökszentmiklósi Kinizsi) 11.02 m. Kalapácsvetés: L Bíró Boldizsár (Sz. Törekvés) 38.29, 2. Porcsalmi Lajos (Sz. Törekvés) 34 m. Gerelyhajítás: 1. Földes Attila (Szolnoki Törekvés) 55.02, 2. Bíró Boldizsár (Szolnoki Törekvés) 39.90, 3. Porcsalmi Lajos (Szolnoki Törekvés) 36.75 m. Diszkoszvetés: 1. Bíró Boldizsár (Sz. Törekvés) 39.86, 2. Porcsalmi Lajos (Szolnoki Törekvés) 32.85, 3. Oros János (Sz. Törekvés) 30.15 m. Női számok: 100 m-es síkfutás: i. Várbíró Borbála (Szolnoki Törekvés) 13.2 mp. 200 méteres síkfutás: 1. Várbíró Borbála 27.2 mp. Távolugrás: U Várbíró Borbála 511 cm. Dr. KORPÁS LÁSZLÓ a Szolnoki Törekvés SK sportbarátainak egyik leglelkesebb tagja, hirtelen elhúnyt. Fiatal korában maga is aktív sportoló volt. A Törekvés SK sportolói és szurkolói szomorú szívvel mondanak búcsút a sport őszinte támogatójának és barátjának. Temetése ma délután 4 órakor lesz Szolnokon, az új református temető halottasházáből. HOGYAN TIPPELJÜNK ? 1. Ausztria—Magyarország válogatott mérkőzés. Bécsben sem vár kisebb feladat válogatottunkra, mint Moszkvában, vagy Párizsban. Elbizakodottságra nincs okunk. Ha fiaink betartják a kapott utasításokat: Bécsben is győzünk. t * * 2. Ausztria Ifj.—Magyarország ifj. válogatott mérkőzés. Erős iramú, változatos mérkőzésen a küzdőképesebb magyar ifik győzelmét várjuk. Már az osztrákokra nézve hízelgő döntetlen Is csalódást keltene. s 2 3. Magyarország B.—Ausztria B. válogatott mérkőzés. Jól sikerült öszszeállításban lép pályára csapatunk. Győzelmünket legfeljebb az esetleges elbizakodottság veszélyezteti, Színvonalas mérkőzés és l-es várható. ’ 1 4. internazlonale (8—4)—Juventus (3—6) olasz bajnokság. Az Inter megnyugtatóan Javuló csaptára nagy feladatot ró a veretlenségbe megvédéséért küzdő Juventus. Erős iramú, változatos küzdelem várható pontosztozással. 1 x 5. Lazjo (15—S)—Roma (7—5) olasz bajnokság. Rendszerint a legbizonytalanabb kimenetelű és váratlan eredményeket hozó helyi-rangadó esélyese a jobb formában levő Roma. Ajánlatos a Lazio „feltámadásával“ Is számolni. 1x2 6. Napoli (2—71—Bologna (9-10—3) olasz bajnokság. A nagyszerű formába lendült, egységes Napoli a Bolognát javulása ellenére is biztosan győzi le. A vendégek megszoríthatják a hazaiakat, de ez a pontszerzéshez kevés lesz. I 7. Palermo (9-10—3)Genoa (6—5) olasz bajnokság. A Genoa veretlensége komoly veszélybe forog Pelarmóban. A hazai pálya előnyét a vendégek nagyobb tudásukkal egyenlíthetik ki. A pontosztozás nem keltene csalódást. I x 8. Sampdorla (1—7)—Florentlna (5—5) olasz bajnokság. A Sampdorla formája töretlen, a Florentlna Idegenben komoly meglepetésre Is képes. A hazai pálya előnye és a nagyobb egység a Sampdorla győzelme mellett szól. 4 9. Padova (16—2)—Milan (4—6) olasz bajnokság. A Milan nincs megnyugtató formában. Vasárnapi eredményéből Inkább további visszaesésére, mbit javulásra következtethetünk. Meglepőbb lenne a pontosztozás, mint a hazai győzelem. I x 10. Sedan (13—6) — Strasbourg (5—8) francia bajnokság. A Sedan jó kezdés után visszaesett, a Strasbourg szeszélyesen szerepel. A hazaiak a bajnoki szünetet kemény munkával hasznosították. Csalódást aligha okoznak. I 11. Toulouse (11—6)—Reims (2—10) francia bajnokság. A Toulouse négy hazai mérkőzésén mindössze 3 pontot szerzett, a Reims három idegenbelin négyet. A minden részében jobb és egységesebb vendégek pontvesztesége Is meglepetés lenne. x X 12. velenciennes (16—4)—Racing Paris (3—10) francia bajnokság. A Velenclennes valamennyi pontját hazai pályán szerezte a Racing négy idegenbeli mérkőzéséről 5 ponttal tért haza. Nem forog veszélyben a tapsztaltabb vendégek veretlensége. 2 A pótmérkőzéseken: x, 1, x, 1 várható. A zárójelben lévő számok közül az első a csapat helyezését, a második pontszámát jelöli meg.