Szolnok Megyei Néplap, 1956. október (8. évfolyam, 230-251. szám), A Nép Lapja
1956-10-18 / 244. szám
1956 október 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Uj termelő üzem születik Szolnokon — Az igazgató effivtórasal szeretnék beszélni — mondom a portásbácsinak. — Szerencséje van — nyugtat meg a portás. — Ma itthon van. Az irodában megtalálom Magas igazgató és Lendvai pórttiifckár elvtársiakat. Leülünk beszélgetni, sok érdekes dolgot tudok meg. — A héten megkezdik a Diesel- Zeter axeretömülieiyttnh építését. — kezdi Magas elvtáns. — Hétfőn tárgyaltunk a Szolnok megyei Építőipari Vállalat vezetőivel. Soron kívül elváll alt ék a munkát. Kedden már jelentkezett is az építésvezető és megtekintette a munkahelyet. Sok érdekes dolgot megtudok a vállalatról. Az elmúlt esztendők téli hónapjaiban legnagyobb munkájuk az izzófejes traktorok javítása volt. Ilyen erőgéppel az idén már nem foglalkoznak. A gépállomásokat sikerült annyira berendezni, hogy a Hoffher gyártmányú traktoraikat saját műhelyeikben ki tudják javítani. A Megyei Gépjavítóra ezentúl más feladat hárul. Egymillió forintos beruházással december végére elkészül az új műhely, ahol csak Diesel- és Zetor-motorokat fognak javítani. Kallós Ernő mérnök és Kurdics István üzemvezető elv társak néhány napja felmentek Budapestre és a Csepeli Autógyárban ismerkednek a Diesel-motorokkal kapcsolatos munkálatokkal, műszerek kezelésével. A szolnoki javítóműhelyt is korszerű fékpadokkal és mérőműszerekkel szerelik fel. Ez szükséges is, hiszen az országban csak itt javítanak mezőgazdaságban dolgozó. Diesel- és Zetor motorokat. Megszervezik majd a cserejavítást. Az üzemben tartalékolnak motorokait és ha egy gépállomás vagy termelőszövetkezet behozza Diesel vagy Zetor gépjének motorját, a tartalékból adnak nekik. Az erőgépeknek így nem kell hetekig javítás miaitt állni. Ez óv márciusában, — a téli gépjavítás befejezése után — a gépjavítóban nagy lendülettel kezdték gyártani a vasvázas tetőszerkezeteket. örvendetes, hogy ezt az árut Miért nincs burgonya a Kisker V. boltjaiban? Több panasz érkezett szerkesztőségünkbe, hogy a kiskereskedelmi vállalatoknál nem lehet burgonyát kapni. Megkérdeztük a MÉK Szolnok megyei központját és a következő választ kaptuk: Október f—20-ig terjedő időszakra Szabolcs, valamint Bács megy ének 101 vagon burgonyát kellett volna teljesíteni, ae ezt nem tudták biztosítani megyén K számára. Így a MÉK megbízott munkatársai beszerző körútra indultak és munkájuk sikerrel járt. Szabolcs megyéből napi 3 vagon (kb. 450 mázsa) burgonyát kapunk, amelyet előreláthatólag már ma árusítának a kiskereskedelmi boltok, valamint a MÉK elárusító helyek. De kap városunk Tiszafüredről is 4 vagon burgonyát, amely a közeli napokban szintén kiárusításra kerül. a gépjavítás megindulása után is teljes kapacitással gyártják. A Megyei Gépjavító mind jobban átatni.ul gjdrlífijenimé. A jövő év elején már mezőgazdasági kisgépeket is készítenek. Ezideig megrendelést kaptak 150 darab nagyteljesítményű silótöltő, 150 darab szártépő és 400 darab kisvasúti csille gyártására. Ezek gyártástechnológiájának kidolgozása most folyik. Rövidesen megkezdik a gyártásukhoz szükséges szerszámok elkészítését is. Sokat fejlődött az idén a Megyei Gépjavító. A rnunkaeredményék negyedévről-negyedévre javultak. Erre büszkéi!: is az üzem dolgozói ..Vissza hozzuk a Bútorgyártól s vándorzászlót” — mondogatják. — Van Is rája kilátásuk. Az elmúlt hónapban például olyan alacsony volt az önköltségük, hogy a minisztériumból lejöttek megvizsgálni, nem hamis adatokat közölt e velük a vállalat vezetősége. Ez esetben azonban kellemesen csalódtak. A Szolnoki Gépjavító a jövő évben már termelő üzemmé alakul eszerint a neve is megváltozik. Az új név, — ez még nem végleges, csak így gondolják a vezetők — Mezőgazdasági Kisgépek Gyára lesz. A javítások csak mintegy 40 százalékát teszik majd ki tervüknek. A gépjavító átalakulásával új gyártóüzemmel bővül Szolnok város ipara, s ez maga utón vonja a munkalehetőség növekedését is. V. J. Miért késifi a kendere»! filmszínház átalakítása ? A Megyei Moziüzemi Vállalat 43.000 forintos költséggel nagyobb épületátalakítási munkát rendelt el a kenderest mozinál, mivel normál egységgé akarják fejleszteni. Az építkezés kivitelezésével a kenderesi Vegyesipari KTSZ-t bízta meg. A szerződést, ezt május 3-án kötötték meg azzal, hogy június 30-án átadják rendeltetésének a helyiséget. A KTSZ többszöri figyelmeztetés után sem kezdett hozzá a munkákhoz, különböző nehézségekre hivatkozott a sürgetések alkalmával Üjabb szerződésben azt vállalták, hogy október 15-re befejezik az átalakítást; Október 12-én a Moziüzemi Vállalat műszaki vezetője személyesen utazott el Kenderesre, hogy meggyőződjön a munkált állásáról. Szomorúan tapasztalta, hogy a színpadot ugyan lebontották, a faanyagot a KTSZ elszállította, (hogy miiért, azt nem tudjuk), de ennéd több nem történt. A Vegyesipari KTSZ nemtörődömsége miatt a község lakosai hónapok óta várnait a normál mozira. Az őszi idő beálltával az épület nehezen szárad, már pedig nedves falba nem lehet elhelyezni a villanyvezetéket. Reméljük, a nyilvános bírálat nyomán gyors intézkedés történik, s rövid időn belül megkezdhetik a szerelési munkákat a mozi dolgozói. Berkes Rudolf, Szolnok. c>(/// wál) h útját élete-halá/a . Az alábbi levelet kapta szerkesztőségünk: „1956 október 16-án, a délelőtti órákban Jászberényben az egyik csemegeüzletben vásároltam 1,20 kg kenyeret, melynek cimkéje „III/l. fehérkenyér, Jászberény”. Étkezés előtt levágtam egy szeletet s a szeletben egy svábbogár volt. Ezen kenyérrészt és a címkét mellékelem. Javaslom az illetékes szerveknek, hogy a sütőipar üzemeiben fokozottabb ellenőrzést tartsanak és rendeljék el a svábbogár irtását. Ennek örülni fog a háztartási bolt, mert fogy a rovarirtószer és a kenyérfogyasztók sem bosszankodnak majd, ha megmarad az étvágyuk és nem kell a kenyeret a házőrző kutyával megetetni. Még azt is szeretném az illetékesek tudomására hozni, hogy általában kevés azon kenyérfogyasztók száma, akik úgy szeretik a kenyeret, ha a svábbogár is bele van sütve.” Veles István 51. sz. AKÖV, Szolnok * Itt van az orrom előtt az íróasztalon. Egy fél karaj kenyér, benne a piros-pozsgásra sült hulla. Feje, üvege6 szeme rám mered és mesél, szomorú történetet: — Voltam cn is fiatal, fürge falánk. Boldogan éltem tíz-íred magammal a Jászberényi Sütőipari Vállalat egyik üzemében, összemászkáltam mindent, lisztet, kenyeret, kiflit, zsömlét, míg egyszer megtörtént a tragédia. A plafonról beleestem egy csomó liszt kellős közepébe. Ki akartam mászni, de már késő volt. Megfúrtak. Valami nagy edénybe öntöttek a liszttel együtt, még abban reménykedtem, hogy szitálásnál felszínen maradok. Csalódtam. Nem szitáltak. A többire már csak halványan emlékszem. Ragacsos maszszával össze-vissza forogtam, amely lassan annyira megkeményedett, hogy mozdulni sem tudtam. Majd rettenetes meleget éreztem. Hirtelen rádöbbentem a valóságra. Belesültem a kenyérbe! De tessék elhinni, -nem én tehetek róla! Himer Zoltán RUDOLFFAL régebbi az ismeretségünk. Ezelőtt három évvel találkoztunk először. Nyár volt és én az ártézi kúthoz mentem inni. Nem tudom, honnan került elő olyan hirtelen az a kis satnya cigánygyerek. Elképesztően mocskos, rongyos volt. Keze, lába fekete, red vés volt a rászáradt kosztóL Akármit mondtam neki. csak egyet hajtogatott: „Tessé’ anni ekkis kenyérre valót!” Hiába kértem, mossa meg a kezét, lábát a jó meleg ártézi vízben, nem ért neki semmit a szó. Addig viszont nem tágított mellőlem, míg pénzt nem adtam neki. Akkor tíz éves volt. Azt hittem ezzel véget ért Ismeretségünk, de nem. Azóta akárhányszor megyek Jászapátiba, mindig találkozunk. Mintha a gépkocsi tompa fénye szippantaná fel ezt a kis ördögöt, rögtön ott terem. Végig maszatolja a gépet, aztán megáll mellettem és mondja: „Tessé’ anni ekkis...” Egyszer úgy tettem, hogy nem veszem észre. Végigloholt utánam az utcán és amikor a „riport alanytól” kijöttem, még 'TjllsJl anni zkkis . . . ott kuporgott a kapuban. Mint a rossz emlék, el nem maradt egy percre sem, míg valamit nem adtam neki. Ahogy két almát a kezébe nyomtam, elkezdett morfondírozni: „Ünnye, hát nem pízt ad...!” Aztán belemart az almába és mint a kámfor, úgy eltűnt. A NAPOKBAN ismét „találkoztunk”, a községháza előtti piactéren. Nincs az a megbeszélt találka. ahol a szerelmesek pontosabbak legyenek, mint Rudolf volt most is. Most már három évvel évvel nagyobb, öregebb, s valamivel jobb ruha volt rajta. Minden köszönés nélkül tolakodott egészen a közelebbe és rákezd Le: „Tessé’ anni...” Nem tudtam ellenállni: — Hogy hívnak? — Kállai Rudolf. — Hány éves vagy? — Tizenhárom. — Milyen nap van ma? — Azt én nem tudom. — Milyen évszak van, ősz, vagy nyár? — Azt én nem tudom. Tessé anni ekkis; s. — Miért nem mégy dolgozni? — Majd megyek, ha katona leszek, aztán. — Le tudod inti a neved? — Nem tudom én. nem járok én iskolába. Tessé’ anni ekkis.:; — Dohányzol? — Nem én. — Mondd meg őszintén, menyit szívsz egy nap, mert másképp nem kapsz pénzt. — Legalább négyet, de meg amilyen a kereset... amennyi van, meg a esik-HARMINC fillérrel megelégedett s ahogy jött, minden köszönés és köszönöm nélkül elpárolgott. Másnap a Szabad Nép a tárgyalóteremből ilyen címmel közölt cikket: ..Tizenhárom betörésért hét és félévi börtön”. Már a cím láttán Rudolf jutott eszembe, az a kis mindentől elrugaszkodott ember, aki mn«t még csak „ekkis kenyérre valót” kér. de már azt is cigarettára költi, azt is hazugsággal szerzi. Erőszakosan tolakodik, s % Aki talán soha nem tudta, mi az, tiszta ágyban aludni, vagy mi az, iskolába járni. Aki talán soha nem mossa meleg vízben a lábát és soha nem jár cipőben. Vajon mi lesz vele? Néhány év múlva talán az ő nevét is a betörésért elítélteké között olvasom? Mondhatná valaki, nekem is van családom, gyerekem, törődjem azzal és ne avatkozzam mások családi ügyeibe, más anyák gyermeknevelési módszerébe. Nem bírom megtenni. Kísért a gondolat, hogy elég-e a sok harminc fillér, az egy-két alma, amit Rudolfnak adok. vagy adun!; mindannyian, akikhez hozzáköti magát. Nem elég! FILLÉREKKEL nem lehet az ő életkörülményeit megváltoztatni. Gondolatokkal nem lehet megakadályozni. hogy ő is a betörők listáiéra kertiliön. Valami más módját kell ennek keresni. Egészen más médiát. Talán azzal heil k'zde ni. hogv tekintsük a cigányokat Is embereknek, törődjünk velük is úgy, mint emberekkel. Borsi Eszter Mégegyszer a folyóiratról t1 jgyeimet igénylő vita zajlott le a Szolnok megyei Néplapban egy újonnan indítandó folyóirat gondolatának felvetése körül. Egymást követték a tennivágvás szenvedélyétől fűtött vitacikkek. Aztán a vita befejeződött. Eddig rendjén is van. Nem mondhatom azonban ugyanezt arra a jelenségre. hegy a vita befejeztével maga a folyóirat gondolata Csipke Rózsiira sorsára jutott, s ezzel a folyóirat történetében egy új korszak indult meg, mégpedig a konok hallgatásba burkolózás, mely még ebben a pillanatban is tart. Ha hónapokkal, hetekkel, vagy — ha úgy tetszik — napokkal mérjük az utolsó vitacikk óta eltelt időt. különösebb kétségbeesésre nincs okunk. Továbbra patópáloskodhatunk, továbbra is zavartalanul sütkérezhetünk a kényelmes semmittevésben. De megkérdem: szabad-e ez esetben naptárral mérni az időt? Nem lenne-e helyesebb, ha a tétlenséggel eltöltött időt az eseményekkel mérnénk? Ha nem csak hangoztatjuk, de valóban felelősséget érzünk egyaránt mindazért, amit cselekszünk, vagy mulasztunk, vajon nyugodt lehet-e lelkiismeretünk? Vajon találnánk-e indokot tétlenségünkre, ha azt egy folyóirat ma-szabta missiójának górcsövével vizsgálnánk meg? A vita során az olvasók tábora hallgatott. Alkalmam volt azonban meggyőződni, hogy e hallgatás egyben nem jelenteje azt, hogy ugyanakkor nem tanúsítottak élénk érdeklődést. Sőt! Akadtak — persze a hiszékenyebbek — akik úgy vélték. hogy a vitát menten tett kövei, s egy-két hét múltán ajtójukon kooog az úi folyóirat első évfolyamának első száma. Ma..am mértéktartóbb voltam. Nem bitiem, hogy rövid időn belül körülálljuk az újszülött folyóirat bölcsőjét. De reméltem, hogy a vitacikkek láncolatát végülis összefogja valamiféle kapocs, mondjuk egv záró-vitacikk, melynek feladata lehetett volna az érdeklődést tanúsítók egybehívása. Természetes a dolgok ezután sem oldódtak volna meg önmaguktól. de egy ilyen megbeszélés közelebb vitt volna a célhoz. Czívből örülök, hogy a vidéki *'■' városokban egyre több folyóirat jelenik meg. E jelenség képzeletemben úgy tűnik, mintha egy nagy terem mennyezetéről lelógó csillár gyertyáit egymásután gyújtanák fel, hogy erősödjön a fény, legyen minél nagyobb világosság. De mi tagadás, ugyanakkor egyre keserűbb a szám íze, ha a régi szegedi Tiszatáj, a pécsi Dunántúl és a debreceni Alföld mellett újabb folyóirat tűnik fel, mint például a Soproni Szemle, Békéscsabai Üzenet, Vásárhelyi Szó, a kecskeméti Kiskunság, a győri Jövendő, a zalaegerszegi Zalamentén, vagy Miskolcon a Széphálom mellett a Kilátó. Szekszárdon a Sárköz, Székesfehérváron a Fehérvár. Számuk már olyan nagy, ha netán megszületne a mi folyóiratunk, a keresztelő napján nem kis gondot adna már maga a névadás. Keserű hangon kérdem: csak nálunk veszett el a sok bába között a gyerek? Nem szándékom meghúzni a lélekharangot a még meg sem született folyóiratunk felett. E pillanatban a diagnózissal sem foglalkozom, melynek feladata lenne folyóiratunk létrejöttét fékező kór megállapítása. Megemlítem azonban, mint e kérdéshez szorosan kapcsolódó mulasztást, mégpedig azt. hogy a vita körül érdeklődést tanúsítók széles rétegét hosszú ideig tartjuk tájékozatlanságban. Más szóval: ahelyett, hogy hírt adtunk volna megfogamzott folyóiratunk egészségi állapotáról, születésének előrelátható időpontjáról, mély hallgatásba burkolóztunk. Ezzel szabadszárat adtunk a képzeletnek, s jogos a találgatás: nem tudnak, nem akarnak, nem mernek folyóiratot indítani, vagy éppen engedé1”* nem tudnak szerezni? A kik olvasták és még emlékeznek ..Valamit tenni kell” című vitacikkemre, joggal tehetik fel a kérdést: mi történt? Te voltál az egyedüli, aki ellene szóltál egy időnként megjelenő szépirodalmi folyóiratnak és most éppen te hiányolod? így igaz! Álláspontom azonban e tekintetben a mai napig sem vátozott, sőt, ha egyáltalán lehetséges, csak erősbödött. Cikkemben javasoltam szépirodalmi folyóiratot, de mint a Szolnok megyei Néplap melléklete. Ez álláspontomat — időközben szerzett ilyen irányú tapasztalatom alapján —* meg kellett változtatnom. Ma már azt vallom, hogy megyénk dolgozó népe igényel ugyan hetenként megjelenő, önálló folyóiratot, de nem sajátosan szépirodalmit. Olyant, melyben ugyan a szépirodalom is helyet kapna, de éppenséggel nem az jellemezné; Talán azzal tudom legjobban érzékeltetni, hogy milyen folyóiratra gondolok, ha így jelölöm meg jellegét: a közügyek fóruma. Ismeretesek előttem a hetenként megvlenő folyóirattal járó nehéz feladatok. Tudom milyen erőpróbával jár színvonalas tartalommal való megtöltése. Mégis azt mondom, hogy ne ijedjünk meg a nehézségektől; Vannak íróink, képző-, szín- és zeneművészeink. gazdasági szakembereink, pedagógusaink, műszaki értelmiségünk. kiváló munkásaink, parasztjaink, ifjúságunk. Nyilván lenne mondani valójuk. S mennyi anyag! Csak ki kell lépnünk a szobánkból. Teljes felsorolásuk itt lehetetlen, de példakép említem: Vannak gyáraink, üzemeink, művésztelepünk. könyvtárunk, iskoláink, múzeumunk, színházunk. Nem kellett volna már írni róluk? Vajon minden rendben van? Nincsenek hibák, melyeket bátran, őszintén fel kellene tárni, hogy elejét vegyük az újabb hibáknak? Nem kellene beszélnünk eredményeinkről őszinte szóval? Nem kelletne-e részt vállalnunk azokban az erőfeszítésekben, melyeknek célja bizalmát vesztett dolgozóink bizalmának visszaszerzése? Nem feladatunk-e az ízlés, a népművelés helyes irányítása? De ez általánosan említettele mellett hadd ragadjak ki közelebbi módon megjelöltet, mely e sorok írása közben jut eszembe: Színházunk művészgárdája és igazgatója célul tűzte ki, hogy városunk és megyéink dolgozóinak színházigényét maradéktalanul kielégíti. Bizony már segítségükre kellett volna sietnünk, segítő kritikákkal. de egyéb más módon is támogatnunk és népszerűsítenünk kellett volna színházunkat. Sokunk előtt ismeretesek azok a „belső" bajok, melyekkel a szíház igazgatója küzd. Ha lenne folyhatunk, már módját találtuk volna, hogy miképpen segítsünk e nehézségek leküzdésében. Vagy még egy példái A Verseghy-gimmázium ez évben évfordulót ünnepel. Ideje lett volna már az érdemben gazdag Alma Mater-nak ez alkalommal őszinte szóval való méltatása. Jelent meg ugyan ezzel kapcsolatosan egy cikkecske, de ez csak arra volt a’kalmas. hogy állításának erősen kétségbevonható igazságával megrontsa a vén gimnázium ünnepét, rágalmazza régi és mai igen érdemes tanári-karát, felháborítsa végzett diákjait. Tudatosan nem szedtem rendszerbe az anyaggyűjtés lehetőségeit. így talán több ízt, változatosabb színt sikerült érzékeltetnem. Mennyi tenni való, mennyi kötelesség! Eddigi semmittevésünk terhe mily nagy! Itt a huszonnegyedik óra. valamit tennünk kell! A helyi — hadd nevezzem így — írócsoport; titkára hívja össze a csoport tagjait, s mind azokat, akik a folyóirat vitája körül érdeklődést tanúsítottak. mindazokat, akik a folyóirat élehnehívása és éle then tartása körül segítőkezet tudnak, akarnak nyújtani. Adjon alkalmat véleményeink szemtől-szembeni, élőszóval va’ó egyeztetésére, s legközelebbi tennivalók meghatározására. Tegyük meg végre az első lépést! SÁRY ISTVÁN ÍJnnepeljünk szerényebben Ünnepség volt október 14-én Kunszentmártonban abból az alkalomból, hogy e'ké-zült a Cserkeszöllő-Békésszentandi-ás közötti műút. Mind a környék lakosai, mind az átmenő utasok örülnek ennek, mivel kényelmesebben közlekedhetnek, s a járművek élettartama is megnövekedett — nem rongálódnak a kátyús úton. Az ünnepséget a kulturházban rendezték százötven személy részére. Itt adták át a jó munkát végző dolgozóknak a juta’makat, kitüntetéseket. Nagy hiba. hogy a fizikai dolgozók közül csak igen kevesen vettek részt, annál több volt a vidéki vendég. 16 személygépkocsit olvastunk meg a kulturház előtt. (A járókelők úgy vélekedtek; nem igaz az, hogy elvizesedett a nagylengyel! o'ajmező, ha ennyi üzemanyag van sétakocsizásra). A másik bosszantó dolog pedig az, hogy az ebéd elkészítéséhez Budapestről hoztak le szakácsokat, pincéreket. Onnan hozták az összes edényeket, asztalokat, székeket, — még a hamutálcákat is. — Mégis csak igényes emberek vagyunk. Népgazdaságunk pénzéből úgy csinálunk mindent, ahogy az többe kerül. A he'yi földművesszövetkezet fele költségért előállította volna az ebédet. S mi, kunszentmártoniak azért is meg vagyunk sértődve, mert az ez évben újjáépített vendéglőnket megszégyenítettek azzal, hogy nem ott rendezték az ünnepséget; Karács Balázs levelező, Kunszemtmártojv
