Szolnok Megyei Néplap, 1956. október (8. évfolyam, 230-251. szám), A Nép Lapja

1956-10-07 / 235. szám

1966, október 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 VISSZA TÉRŐK (Regényrészlet) Irénke korán ébredt. Még csak * négy óra volt, s félötkor szo­kott rendesen felkelni. Mióta azon­ban Jcificamodott” az Ábrahám Mátyás bokája, és egyedül őrá há­rult a tehenek gondozása, meg kel­lett kissé nyújtani a napot. Reggel félórával, este pedig jó másféllel. Így is alig győzte az állatok körüli tömérdek tennivalót. Szerencsére itató vízről nem, neki kellett regge­lenként gondoslcodni. Azt meghúzta Ferenc, az új traktoros, mielőtt ki­ment a laposba szántani. Gyorsan megmosakodott, magára kapta kékpöttyes ruháját és elin­dult az istállóba. Erőteljes hajnali szél fújt. Az utcasarkon nagyokat bólintott a két fiatal jegenye, mint­ha jó reggelt kívánna egyik a má­siknak. A hajnal pírja, mint valami mesteri szövésű biborfátyöl, széle­sen tündökölt a keleti ég álján. Va­lahol kakas kukorékolt teletorok­­kai, amire éhes kismalac válaszolt dobhártyát tépő visítással A szom­szédban kútgém nyikordult, majd viz loccsant az itató vályúba... Fehér libák gyalogoltak az ú* köze­pén, zsinóregyenes sorban, mintha jólneveltségilkkel akarnának büsz­kélkedni. Tücsök, a hűséges pajtás már ott várta írónkét az istálló ajtóban. Egy darabig kedveskedve ugrán­dozott körülötte, aztán figyelmesen lesett rá fekete gyöngygomb sze­meivel hogy mikor hangzik el a szokásos parancs .. ■. Irénke lám­pát gyújtott. Fénysugarak futottak szed az istállóban s kiűzték onnan a párával telített sötétséget. Álmosan hunyorogtak a tehenek, farkukkal gépiesen hessegették a közelükbe settenkedő szúnyogokat. — Tücsök! — szólalt meg Irénke. t—i Költögesd, fel a lustákat. Nem kérette magát kétszer a für­ge kis jószág. Végigkocogott az ál­latok faránál, s halkan, de azért jól érthetően morogta el az ébresz­tőt. A tehenek feltápászkodtak, Tü­csök meg leült a küszöbre s moz­gatta csipetnyi farkát szaporán, ügyes pulihoz illően. Mert ügyes puli volt ám a macskányi Tücsök! Alighanem utolsónak érkezett arra a helyre, ahol a kutyaértelmet osz­togatták, s ennélfogva a maradékot is ő kapta meg. Ügyességének azu­tán adta különösen tanújelét, miu­tán egy titokzatos nyavalya a fél­karú Bende Jóskát, az éjjeli őrt is leverte lábáról. Ettől kezdve Tü­csök látta el a teheneknél az éjjeli­őri teendőket. Dicséretére legyen neki mondva, elhárított ő minden bajt éjjelenként a kajlaszarvuak feje fölül. Tehénnek kellett volna annak lenni a pajtában, amelyik ki mert volna mozdulni a jászol mel­lől, ha elszabadult véletlenül. Sőt mi több: Sandri, a tizenegy mázsás bika is őszinte tisztelettel viselte­tett Tücsök iránt, amit azzal bizo­nyított a napnál is fényesebben, hogy ha Tücsök mellette volt, a bá­rányon is túltett Sandri olyankor a jámborságban. p nni adott Irénke a tehenek­­^ nek, és már az istállót is ki­takarította félig-meddig, amikor belépett Szalai Antal, a termelő­­szövetkezet idős párttitkára. Kezet szorított a lánnyal, s vállon vere­gette tenyerével: — Álmos a szemed, kislány. Ta­lán sokáig udvarolt az este Ferkó? Irénke szomorúan legyintett: — A gond, titkár elvtárs, az ud­­varolgat nekem mostanában.-.. Az ember szinte beleörül, annyi a csi­nálni való. Hosszút sóhajtott Szálai Antal. Mély, felfelé ívelő ránc képződött domború homlokán. — Sajnos, egyelőre nem tudok melléd embert adni. ; ■. Ott maradt Szalai, nem volt szí­ve magára hagyni a két ember he­lyett dolgozó tehenészt. Takar­mányt készített az állatoknak, meg­vakarta őket, szalmát hordott alá­juk a közeli kazalból, amíg Irénke a fejéssel volt elfoglalva. Hat órára végeztek a reggeü munkával. Ek­korra meg kellett volna érkezni Kovács Péternek, a tejet szállító fiatal kocsisnak is. Máskor már itt ácsorog háromnegyed hatkor, rend­szerint fényesre vikszolt csizmájá­ban. Zsörtölődik, sürgeti a fejéh, tréfásan naplopással gyav.úsítgatja írónkét. Mi történt vajon a pontossághoz csökönyösen ragaszkodó legényké­vel? Tanakodva nézett a lány Szá­laira, Szalai meg Irénkére pislogott kérdöleg. S közben eltelt egy jó ne­gyedóra, mire odahajtott Péter az épület elébe. Szőke haja ziláltan meredt az ég felé, nagy feje mámo­rosán ingott hol jobbra, hol balra. A ló hátán pedig csimbókos ostor nyomai hurkálottak hosszában-ke­­resztben. — Miért bántottad Kesejt? — kérdezte Irénke, végigmérve a le­gényt haragos pillantásával. >— Az annak az orvossága — vá­laszolt Péter egykedvűen. S miután a kannákat felrakták, megint a lóra csapott az ostorral. Csak úgy repült a szőre a szegény Kesejnek. Irénke szemrehányóan tekintett a párttitkárra: — Megmocskolhatta volna lega­lább. Én a maga helyében a kör­nyékről is elzavarnám. —■ Elzavarnád? — kérdezte Sza­lai. — Kár lenne érte, hidd el, nagy kár lenne. Péter becsületes ember, egyike a legbecsületesebbeknek. Es ha most mégis így viselkedik, ez csupán az ő hibája. — Ezt már tegnap is hallottam t.tkár elvtárstól — szólt közbe Irénke türelmetlenül. — Nem csu­pán az ő hibájuk ... A múlt héten kilenc tag hagyott itt bennünket. Kinek a hibája ez, ha nem az övéké? — Az enyém is, meg az elnöké is, meg a brigádvezetőké is — felelte Szalai határozottan. — Legyünk őszinték: nagyon hozzá voltunk szokva a parancsolgatáshoz. A bí­rálattól viszont úgy irtóztunk, mint a kopasz csirke az esőtől... Ebből keletkezett a baj, kislányom, legin­kább ebből. Ihállgattott. Tekintete, mint­ha reményt ébresztő lát­ványt kutatna valahol, izgatottan siklott végig a láthatáron. A közel­ben, úgy kétszáz lépésnyire az is­tállótól, az aratás közeledését jelez­ve szőkéiéit egy búzatábla. Arrébb kukorica zöldéit, napraforgó inte­getett széles leveleivel, az öntöző csatorna csillogtatta sima víztükrét. A csatorna partján libák legelész­tek. Mellettük a tizennégy eszten­dős Balog Rózsiké. álldogált, vidám dalokat énekelve . -. Elmosolyodott Szalai Antal. A kisleány vidámsá­ga, melyből ösztönös bizalom érző­dött a jövő iránt, lassan őrá is átra­gadt. Cigarettát vett elő zsebéből, rágyújtott s jólesően szívta mellre a kesernyés füstöt. — Estére — fordult hirtelen Irénkéhez — összehívom a pártta­gokat. Holnap meg egyenként, munkaközben beszélgetek az embe­rekkel ... Mit gondolsz, boldogu­lok velük? — Talán — felelte Irénke bi­zonytalanul. — De először is azokat győzze meg, akik már kiléptek a termelőszövetkezetből. *—* Ha jól dolgozunk — nevetett Szálai — nem lesz nehéz őket visszahozni. Busi Vince Kátai Gábor (Születésének 125. évfordulójára) Katai Gabor alacsony sorból, egyszerű földműves családból emel­kedett a maga erejéből, szellemi képességei folytán magasra és ezt az önmaga alttal kiharcolt ered­ményt és sikereit embertársai ja­vára, a köz szolgálatára hasznosí­totta. 1831 október 5-én született Kátai Gábor éís Vince Sára szülők gyer­mekeként. Az igen éleseszű gyer­mek már 4 éves korában tud ol­vasná. Szülei, miután nyugtalan ter­mészete miatt szeretett bolyongani, a koraérett gyermeket már ekkor beadták az iskolába, így azt koráb­ban végezte el, mint társai 12 éves korában az elemi és középiskola IV. osztályát végezve, búcsút mon­dott szülei akaratából az iskolának. Ennek kettős oka volt, mert a sze­gény parasztszülők nem gondolhat­tak gyermekük továbbtaníttatására, ugyanis erre anyagi fedezetük nem volt, viszont apjának segítségre volt szüksége a nehéz paraszti munkában. A szülök terve azonban meghiúsult, mert a zsenge ifjúnak sem érzéke, sem kedve nem volt a paraszti munkához, de ereje sem volt, hanem minden idejében a könyvet bújta és a tudássszomját kívánta kielégíteni. Nevelői, szomszédok, ismerősök, a család barátai felismerték az ifjúban az igen kivételes szellemi képességet s meggyőzték a szülő­ket arról, hogy gyermekük tovább­tanulását bdztosítaniok kell Az ifjú Kátai önképzéssel mű­velte magát és 1845-ben a Hollay József gyógyszerész gyógyszertárá­ba ment gyakornoknak. (A Dózsa György-út sarkán volt e patika, ahol a Földművesszövetkezet tex­tilüzlete van.) 3 évi gyakornokos­­kodás után 1848-ban, a szabadság­­harc évében, gy ogysze részsegéd i vizsgát tesz, majd továbbtanul, de a szabadságharc utáni absolutizmus idejéh tanulmányait egyelőre nem folytathatja. 1851-ben beiratkozik a pesti egyetemre, majd 1853-ban a bácsin folytatja tanulmányait s ez évben itt igen fényes siker mellett gyógyszerészmesteri vizsgát tesz. E vizsga felhívta iá a figyelmet, mert Kátai, aki nem is beszelt folyéko­nyan németül, továbbá is gyűlölte nemzeti érzésből az osztrák ural­mat, arra kérte az egyetem tanári karát, engedjék meg neki, hogy a gyógyszerészmesteri vizsgát latin nyelven tehesse le, ami páratlan teljesítmény volt; Oly szép tiszta latinsággal felégetett, hogy tanárai teljes elismerését váltotta ki; Fényessikerű vizsgája után egy­­ideig Karcagon, majd vidéken, ké­sőbb pedig Pesten működik, mint gyógyszerész. Ugyanakkor beirat­kozik a pesti egyetem orvosi ka­rára s egyidőben dolgozik, tanul, sőt magánitanításból is tartja ma­gát. 1857-tŐl a szakirodalomnak lesz jeles művelője, tollából 4 önálló könyv, illetve fordítás, 20 önálló cikk, több mint 100 referátum, kisebb cikk, könyvismertetés és 6 útinapló jelenik meg. Különösen a gyógyszerészképzés fejlesztése érdekében igen sokat fáradozik és a gyógyszerész szakiro­dalom megindítása érdekében buz­­gólkodik. Méltán tekintik Kátait a magyar gyógyszerészképzés és iro­dalom úttörőjének, áld az orvosi diploma megszerzése után is gyógy­szerésznek is vallja magát; Egész sereg szakirodalmi cikket, sőt könyvet ír és fordít magyarra. A Természettudományi Társa­ságnak 1860-tól másodtitkára s mint ilyen, rendkívül szorgalmas egyén, felbecsülhetetlen szolgálatot tett a tudomány ügyében. A Társu­lat könyvtárát is ő rendezte. 1861-ben, amikor az orvosi képe­sítést és diplomát megszerzi, elfo­gadja szülővárosa, Karcag meghí­vását és a Nagykunság kerületi főorvosává választják. Mielőtt mű­ködését megkezdette volna, az egyébként szűkmarkú város 2000 forintot szavaz meg külföldi tanul­mányút jára. Bejárja Nyugat- és Közép-Európa országait, Svájc Franciaország, Anglia, Hollandia, Belgium és Németország tanul­mányúdéinak helye, ahol gazdag is­meretekkel gyarapítja tudását. Ta­nulmányút járói gazdag és értékes úti leveleikben számol be* Hazatérte után nem foglalhatja el állását, hazafias érzésből, mert a Schmerlingi-provizórium absolu­­tizmusát nem hajlandó szolgáim, hanem magán-orvosként működik. Közben gyógyszerész és orvosi munkákat, tankönyveket ír. A Bu­dapesti Gyógyszerész Testület meg­bízásából 3 kötetes művet ír, me­lyet 1867-ben ki is adtak. 1869-ben megnősül, Poroszlay Karolint, Poroszlay László debre­ceni városi tanácsnok leányát vette el, tőle egy Gabriella nevű leá­nya született, aki gyermekbetegség következtében gyengeelméjű lett. Családi élete nem volt hosszú ideig tartó és boldog, mert szeretett fe­leségét a tüdőgümőkór 1877-ben el­vitte. 1873-ban a kolerajárvány idején az egész Tiszántúl kormánybiztosa és rendkívüli lelki ismeretesiséggel végezte munkáját, amiért a legma­gasabb elismerésben részesült; 1877 decemberében az 1877. évi I t V; alapján létrejött Jász-nagy­­kun-szolndk megye első főorvos­nak hívta meg. Karcagról 1878 ja­nuár 10-én beköltözött Szolnokra, így rövid időre búcsút mondott szülőföldjének. Felesége súlyos, gyógyíthatatlan betegsége, majd halála miatt évek óta tartó szervi szívbaja erősödik s emiatt Karlsbadba megy gyógyke­zelésre, ami csak pillanatnyi gyó­gyulást jelentett, mert 1878 február 24-én Kunszentmártonban, ahová sorozásra kellet kiszállnia, az 1877. év óta jelentkezett gutaütési roham megismétlődött s 1878 február 28- án kedves barátja, dr. Fray József városi főorvos lakásán fiatalon, 47 éves korában elhalt; A rövid, de közszolgálatban igen eredményes és gazdag, mindvégig Egy nép nevelőjének temetésére li/lindent elvehetnek tőled; rágalmazhatnak, üldözhetnek s éle­­tedtől is megfoszthatnak. De ha becsületed tiszta, ha igaz­ságod tisztább s erősebb a hazugok s tévedők igazságánál, emléked az egyszerű emberek szivében örökké él s tiszteleted csak növekedik. Nem is tudom, hogyan élt, élt tisztán s minden rágalom és hamis bűnperek mesterkélt vádjaitól mentesen emléked az ifjúság szívében éveken át. De élt! S most már élni is fog örökké. Te kedves, feledhetetlen emlékű Rajk elvtárs, ki nemcsak a magyar munkásmoz­galomnak lettél messze kiemelkedő alakja, Te a spanyolországi parti­zán-tiszt, hajdani „erőskezű” magyar köztársasági belügyminiszter, az ifjúság sem feled el Téged soha! Eddig is mindig emlékeztünk Rád. Magam sem tudom, de most, a Központi Vezetőség közleménye után a csillogó gyermekszemek erről beszéltek. Rólad s társaidról. Kaszab Évi még kicsiny gyerek volt Jászárokszálláson, amikor a párt nagygyűlé­sén ott járt Pálffy György elvtársat üdvözölte, s akkor megölelte őt Pálffy elvtárs. Megigazította a kis úttörőnek az izgalom hevében fél­recsúszott nyakkendőjét. És ma egy egész osztály így emlékezik: Pálffy elvtársat temetik, ki megölelte Évit Jászárokszálláson a nagygyűlésen. Évi azóta már nagy leány, jövőre tanítónő lesz. De ahogy nőtt, emléke­zetetek is nőttön nőtt e fiatalokban. Mások filmhíradókból ismerik Rajk elvtársat. Avatják az út­­törŐvasutat s Rajk elvtársnak az első úton nincs jegye. A kis úttörő­­kalauz megbünteti Rajk elvtársat. Egy forint helyett két forintot kell fizetnie. Rajk elvtárs nevet, megöleli, megcsókolja a kisfiúcskát. Tet­szik néki, hogy az igazság vele szemben is igazság. Ilyen emlékek tolulnak föl hirtelen. Hiszen hirtelen szövődő asz­­szociációk maradtak csak meg az elmúlt évek során, melyeken nem fognak s nem fogtak a könyvek, brossurák, a politikai perek s a sze­mélyi kultusz légkörében született oly téves rágalmak, vádasko­dások. Te, kedves emlékezetű Rajk elvtárs, te mindig oly vidám, de oly szigorú és oly pontos, felnőtten is oly tisztán gyermekarcú férfi, ki nemcsak a munkásmozgalom nagy harcosa és mártírja, de az ifjú­ságnak is szerető nevelője, pedagógusa voltál — tegnap kísértek utolsó utódra díszpompával a Kerepesi úti temetőben; itt élsz Te mindörökre szivünkben s ifjúságunk szívében. A becsületes élet, a népért való élet, a mindig győzedelmeskedő élet, Igazság és becsületesség példa­képeként élsz emlékezetünkben s uralkodói ott mindörökké. Pajtások, elvtársak! A gyászindulók hangja mögött halljátok meg az emberi igazság és becsület, a proletárforradalom dicsőségé­nek és győzelmének nagy himnuszát, mit semmi, de semmi el nem némíthat többé...! _ CSÁSZTVAT ISTVÁN s1- Jászberény Történeti emlék a Jászkunság életéből Kun László király adományleve­le az 1279. évtől védte a hármas­­kerületnek, s népének függetlensé­gét. E nép szabad volt, földje nem volt eladományozható, Albert ki­rály idejében az 1439. évi ország­­gyűlés határozattal erősítette meg a szabadalmat. Ennek ellenére első Lipót megfosztja szabadságától a népet, katonai kormányzatot vezet be, földjét eladja; Az eladási okmánynak 12 ponto­­zata van. A hármaskerületnek e gyászos emlékét ma, 254 esztendő múltán bemutatom; hazájának, szülőföldjének, a füg­getlenségi gondolatnak élő élete megfutása után hozták haza ham­vait szülővárosába, ahol élete leg­nagyobb részét töltötte. Itt temet­ték el március 3-án, óriási részvét mellett; Kátai Gábor tudomámyszerető és könyvkedvelő, szorgalmas, kutató, gondolkodó és alkotó egyéniség volt Buzgó akaratú, erélyes és egyenes jellemű, szókimondó (ezért mellőzték az Akadémia tagsági vá­lasztásnál ellenfelei). Népszerű, ko­moly, de azért kedélyes, humort kel relő tudós volt. Hagyatékában több, mint 10.000 kötetnyi könyvtára maradt, mely számos hungaricummal, uni­­cuminai igen sok ritkasággal volt tele. Minden jövedelmét éveken át erre áldozta. Könyvtára egy kis tö­redékét testvére: Kátai Katica a gimnázium könyvtárának adomá­nyozta. Ma is megvannak e kin­cset érő könyvek. Ezenkívül igen gazdag érem, címer, ásvány, bioló­giai és fizikai szemléltető eszköz, gyűjteménye, orvosi műszerei, mik­roszkóp hirdették ennek a kivéte­les tehetségű, a tudományoknak és fejlődésnek élő férfiúnak nagy­ságát; \ Kátai Gáborról, a magyar tudo­mányos élet eme igen sokoldalú és naáy eredményeket felmutató ve­zető-egyéniségéről halálakor a szak­sajtó és lapok igen melegen em­lékeztek meg, a Természettudomá­nyi Társulat emlékének áldozott és alapítvánnyal örökítette meg kiváló szolgálatát és rendkívüli munkás­ságát; A mostani emlékezéssel kívánjuk őt a mai nemzedék előtt az isme­retlenségből kiemelni és értékét bemutatva, megbecsültté tenni. (Szülőháza, a karcagi árvaház mai épülete). CSAVAS SÁNDOR tanár, Karcag. Az eladási okmány így szól: „Mt, I. Lipót emlékezetül rendelt­jük, hogy a boldogságos Szűz Má­riáról nevezett jeruzsálemi vitéz né­­met rend főkormányzójának, más­helyeken, így Németországban, Olaszországban, és a tengeren túli részeken nagy mesternek nevezett kormányzónak Felséges Ferenc La­jos hercegnek 500 ezer rénes forint összegért Heves és Külső Szolnok megyékben és a Duna és Tisza közt fekvő területeken kiterjedő Nagy és Kiskunságot a jászkerulettel együtt eladjuk, és pedig összes tartozandó-­­ságaikkal, városaikkal és lákotti mint elhagyott falvaikkal és pusz­­fáikkal.” Felsorolja az eladási okmány a Nagykunság és Jászság eladott he­lyeit, ezek: Karcagszállás, Puszta­­bócsa, Pusztakápolna, Fábiánka, Kolbász, Magyarka majd Mária­­laka, Pusztakaba, Kevi, ennek kör­zetében Póhamara, Felemlíti Kisúj­szállást, ennek területén Puszta, Tóth és Kisturgonyt, Csorbát. Majd Mesterszállást, Kunszentmártont, Kunhegyest, ennek határában Pusztamokócsát és Pusztamadarast; A Jászságból említve van Jász­berény, Jászárokszállás, Jászfény­­szaru, Felsőszentgyörgy, Dózsa, Jákóhalma, Mihálytelke, Jászalsó­­szentgyörgy, Jászladány, Jászapáti és Jász kisér. „Eladjuk hozzájuk tartozó lako­sokkal és zsellérekkel, bármely ösz­­szes járandóságaikkal és hasznaik­kal, szántható, művelt és parlag­földekkel, szántóföldekkel, rétekkel, legelőkkel, zónákkal, kaszálókkal, szénásokkal, kertekkel, gyümöl­csösökkel, erdőkkel, ligetekkel, tö­vises cserjésekkel, berkekkel, he­gyekkel. halmokkal a hármaskerü­let földjét. Eladjuk a parőkhíális egyházak kegyúri jogát (de csak arra méltó 7 ómai kathólikus vallású személyek javára gijakorolhat.ólag) ugyancsak pallos tiszta és vegyes közigazgatá­si. vásár és piaci, közmunka robot­­szolgálattal.” A közadózás, katonák beszállá­solása és egyéb ilyen minőségű jog, az előbb említett és alábbi né­met lovag-rendé lesz, 500 000 ré­nes forintért, törvényes szerződés és vétel címén, az Ur 1702 éve márczius havának 22 napján. Elkeseredés szállotta meg a hár­maskerület néoét. Többízben folya­modnak Lipóthoz, kérik jogaikba, birtokaikba a visszahelyezést. Mind­hiába! így szenvedett népünk, mígnem Mária Terézia királynő 1745-ben külpolitikai események hatása alatt visszaadta a hármaskerület földjét a népnek. Nem éppen a jó­szándék vezette, ez alkalommal sem a Habsburg dinastiát, azonban I; Frigyes porosz király támadása, és Szászhon királyának támadó fel­lépése oly nehéz körülményeket teremtett a monarchiában, hogy az uralkodónő belement e föld­terület visszaadásába. Barla Szabó Jenő Kisújszállás

Next

/
Oldalképek
Tartalom