Szolnok Megyei Néplap, 1956. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1956-09-04 / 206. szám
A MEGYEI pártbizottság és a megyei tanács lapja LEVELEZŐINK ÍRJÁK „lekvJrgtJr„ kát a K; V; határozatainak szellemében; A kedves szülőket arra kérem — mondotta a miniszter —, hogy segítsék a tanítók, tanárok munkáját, vegyenek aktív részt a szülői munkaközösségek munkájában. Minden szülő kartársa a pedagógusnak, gyermeke nevelésében. Az iskola nevelő hatása akkor bontakozhat ki igazán, ha az a család, a szülők szerető gondoskodásával párosul, azzal összhangban van. Az új tanév megnyitása alkalmával azt kívánom tanulóifjúságunknak, tanítóinknak és tanárainknak, a kedves szülőknek, hogy jó egészségben eredményes munkát végezzenek az új tanév folyamán — fejezte be rádióbeszédét Kónya Albert, (MTI.) VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKl OK VIII' évfolyam. 206 szám, 1956. szeptember 4. kedd. MEG VEI Újabb tagokkal erősödött a mezőhéki Augusztus 20* Tsz Alig múlt még egy éve, hogy a mezőhéki Augusztus 20 Termelőszövetkezet tagjai megkezdték a közös munkát. Azóta szorgalmasan dolgoztaik, szép eredményeket értek eL Ennek láttán csaknem négyszeresére emelkedett a taglétszám, A cséples befejezése után ifi- Fodor Miklós 20, Lehóczki János 16 mázsa búzát vitt haza előlegként. A tervkészítés alkalmával egy munkaegység értékét 43 forintban állapították meg. Ezt el is érik .így nem kevesebb mint 18— 20 000 forint jövedelme lesz a legtöbb tagnak^ Augusztus 31-én közgyűlést tartottak a szövetkezetben. Eljöttek ide Nagy Frigyes 8, Tóth Ferenc és Blaskó Mihály 6 holdas egyénileg dolgozó parasztok is, akik meghallgatva a közgyűlés beszámolóját, felvételüket kérték a szövetkezetbe. A tagok elfogadták a kérelmet. Rajtuk kívül felvették még Olasz Lajos és Járvás Imre dolgozó parasztokat is. A jól dolgozó termelőszövetkezetek így erősödnek nemcsak gazdaságilag, hanem számbelileg ísí Grósz Ferenc Szolnok Aratják a rizst a mezőtúri Bercsényi Isz-ben Augusztus 31-én megkezdték a rizs aratását a mezőtúri Bercsényi Tsz-ben. 615 hold rizse van a szövetkezetnek. A szakemberek becslése szerint egyes táblákon a 30 mázsát is meghaladja holdanként a terméshozam; Az átlagtermés előreláthatólag 20—21 mázsa lesz és így összesen mintegy 12—13 000 mázsa rizst takarítanak be a Bercsényi Tsz tagjai, Busi Vince Mezőtúr Ismét a közönség elé lép a Déryné színjá tszóegyüttes Hosszú hallgatás után ismét a közönség elé lép a Jászberényi Déryné Színjátszó Együttes, a város művelődési házának színjátszó szakköre, Úgy látszik, hogy az öntevékeny csoportoknál is megvan a nyári szünet, A „Koratavasz" sikeres áprilisi bemutatója után együttesünknek sem sikerült újabb darabot színpadra vinmis Most viszont annál nagyobb a készülődés. Slotwinsiky — Tabi László: „Az igazgató úr nevenapja” című pompás vígjátékát szándékozik bemutatni az együttes. A próbák már lázas ütemben folynak. Tervünk az, hogy e hónap 14-én, vagy 15-én rendezzük a bemutató előadástAz együttes alig kétesztendős fennállása óta ez a bemutató az ötödik lesz. Reméljük, hogy — az eddigiekhez hasonlóan — ezzel is sikerünk lesz. Szí vós J őzsef Jászberény Kónya Albert oktatásügyi miniszter rádióbeszéde Kónya Albert oktatásügyi miniszter az első tanítási nap alkalmából rádióbeszédet mondott, Köszöntötte tanulóifjúságunkat, tanítókat és tanárokat, az iskolák minden dolgozóját és a szülőket; Az első osztályosokhoz szólva többek között hangoztatta: — Sokan közületek alig voltak még távol otthonról; Ismeretlen, szokatlan számotokra az a hely, ahol vagytok, az a pad, amelyben ültök, ezért most kíváncsian, talán kicsit idegenkedve is nézték körül — sőt biztosan olyan is akad, akit félelem fogott éL Szeretném, ha félelmetek gyorsan elmúlna, ide- genkedéstek megszűnne és most iskolás életetek első órájában meg- éreznétek: az iskola otthonotok mellett második otthonotok. Szeressétek nagyon iskolátokat és tanítótokat Legyetek szorgalmas kis diákok, szófogadó jó fiúk és lányok, tartsátok me» szüléitek és tanítótok tanácsait — A felsőbb osztályos és közép- iskolás tanulókhoz szólva megemlékezett a miniszter úttörőmozgal- munkről, mely a nyáron fejezte be jubileumi évét Úttörőmozgalmunk új évtizedet kezdve — mondotta a miniszter — pajtások és vezetők egyaránt arra törekedjetek, hogy segítsék színesebbé, vonzóbbá, eredményesebbé tenni az iskolai munkát, a szakköri foglalkozásokat. A középiskolás tanulók már DISZ tagok. A DISZ tevékenységével segítse a tanulást, egészséges klubéletével adjon lehetőséget nemes szórakozásra, kellemes időtöltésre, segítse a kulturált magatartás kialakítását. A tanítókhoz és tanárokhoz szólt ezután a miniszter. — Az üdvözlésen túl azt szeretném lelkére kötni tanítóinknak és tanárainknak — mondotta —, hogy az új tanévben jól gazdálkodjanak idejükkel, a részükre is nyugodtabbnak biztosított nyár alatt felfrissített erejükkel arra törekedjenek, hogy iskoláinkban a most életbe lépő új rendtartásnak az iskolai élet alkotmányának szelleméoen folyjék a munka. Végezzék pedagógusaink ez új tanévben minden munkáju3z Országos Mezőgazdasági Kiállítás saíióbí mutatóján (3. old ) Október elején he fejesik as építkesést Az idén már dolgozik az új Szolnoki Dohányfermentáló Még áprilisban történt, hogy az építők mindazok, akiknek útja a szolnoki dohánybeváltó telepére vitt, megcsodálták a dohányfermentáló gépóriását. A hatalmas szerkezet 35 méter hosszú, s kereken 800 légköbméternyi helyet foglal el. A monstrumot fürgekezű szerelők állították össze. Mikor készen voltak, felszólították az építőket: Na, kedves szaktársak, most már magukon a sor. Itt a fermentáló gép, azután építsenek fölé olyan csarnokot, amely méltó hozzá. Az építőmunkásak — miután az alapozást jó előre elkészítették, hozzá is fogtak, hogy a falakat felhúzzák; Ma már a födém építésénél tartanak A tíztagú Kozmák komplexbrigád, a hattagú Hajdú kőműves brigád és Nagy József kőműves csoportja dolgozott az épületen nagy szorgalommal. Igen jó munkát végzett az építkezés derékhada — sok ember, akik nem értek el ugyan kiugró eredményeket, de 120—140 százalékukkal megbízható, szilárd támaszai az építésvezetőségnek. Volt is, van is munka bőven itt, mert a régi dohánybeváltónak ezen a telepén a gépóriást rejtő termen kívül gépterem, présterem épül még. Lesz egy négyemelet magasságú hatalmas kazánház. A tégla- és betonóriás egy 14 méter hosszú 200 mázsás kazánt rejteget a gyomrában. Ezt kereken egy hét alatt tudták csak „begyömöszölni" a_ka- zánház homlokzati nyüásán. Míg a Kazánjavító Vállalat szerelőinek serege valósággal meglovagolta az óriási szénbendőt, kalapáltak, hegesztettek, fúrtak-faragtak rajta jobbról-balról, addig az építőmunkások a vasbeton keretvázak között a falakat húzták fel s ma már tető alatt áll ez az épület is. Vajon miért hagynánk ki a felsorolásból a 30-as számú Gyá.rké- ményépítő Vállalat embereit, akik a kazánház mellett pompás, 55 méter magas kéményt emeltek, amely azóta, mintegy felkiáltójel hirdeti a derék építőkollektíva nagyszerű munkáját. A Szolnoki Dohányfermentáló, a meglévő debreceni és nyíregyházi hasonló ilyen üzemek mellett ez év október elején megkezdi a szükség- üzemet. Ez annyit jelent, hogy a jóféle füstölnivalók mesterei már bevonulnak a még friss falak közé, bár az építők „vertikális részlegei" még itt jelen lesznek és végzik az utolsó simításokat; A fermentáló országos jelentőségű beruházás. A Dohányipari Igazgatóság létesítményeinek számát szaporítja. S ha majd egy év múlva a dohányos ember a mai Kossuthot sokkal jobbnak találja, gondoljon vissza arra, hogy ebben része van a Szolnoki Dohányfermentálónak és építőinek is. Államunk több mint 5 millió forintot fordított arra, hogy jobban kielégítse a dohányosok igényeit. így ünnepeltek az olajbányászok Három év óta a Nagy-Alföldnek is vannak már bányászai. Nem személytelen ünnep sem a bányásznap. Szeretetímket, megbecsülésünket megmutathatjuk a közöttünk dolgozó olajbányászoknak. Vasárnap nemcsak a környékbeli fúrótornyok munkásai ültek össze Szolnokon a Tisza Szálló kerthelyiségében, hanem az Alföld távoli vidékeiről, így a Hajdúságból és a borsodi hegyek lábától is voltak vendégek, a Nádudvaron és Mező- csáton dolgozó olajbányászok. Az ünnepi beszédet Csabai István, a Vegyipari Minisztérium Kőolajipari Igazgatóságának vezetője mondotta. Ismertette az alföldi olajkutatás eredményeit és igen elismerőleg szólt arról, hogy ezeken a területeken annak ellenére, hogy komoly gép- és anyagellátási nehézségekkel kellett megküzdeni, az elmúlt évben eredményesen folyt a kutatás. A feltárt kutaknál is teljesítették a termelési tervet. A megye dolgozóinak nevében Papp József élvtárs, a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője köszöntötte az olajbányászokat. Rövid felszólalásában hangsúlyom, ta, hogy az eddiginél fokozottabb gondot kell fordítani az olajbányászok életkörülményeinek megjavítására. Szatmári Ferenc elvtárs, a Kő- olajkutató és Feltáró Vállalat Alföldi Kerületének vezetője még az ünnepi alkalommal is rámutatott azokra az elengedhetetlen követelményekre, amelyek a jobb munkához feltétlenül szükségesek. Sürgette, hogy mielőbb hajtsák végre az olajkutatásra és feltárásra vonatkozó párthatározatot. Az olaj bányászok helytállására mindig lehet számítani. Az elmúlt hónapokban nem egyszer megtörtént, hogy a szerelők heteken át nem utaztak haza családjukhoz, hanem ünnepnapokon is a helyükön maradtak, hogy a gépeket üzemben tartsák. Ezután került sor a kormánykitüntetések és jutalmak átadására. Kormánykitüntetést kapott Buda Ernő főmérnök, Barka Vilmos bányamérnök. valamint Eszenyi Dezső és Szabó János fúrómesterek; .Csaknem hatvanan kaptak kiváló és érdemes dolgozó jelvényt és oklevelet. Pénzjutalomban százharminc dolgozót részesítettek; Ezt követően a megjelentek közös ebéden vettek részt. Ez idő alatt a Szolnoki Kilián György Repülő-Hajózó Tiszti Iskola zenekara szolgáltatott műsort. A koradélutáni órákban sportműsor zajlott le a vidámkerti sportpályán. Este fél 6 órakor pedig a csehszlovákiai vendégszerepléséről nemrég hazatért Abonyi Kultur- együttes szórakoztatta az ünnepnapon összegyűlt olajbányászokat,- akik egészen a késő esti órákig együtt maradtak. Nagydijat nyert a turkevei Táncsics Tsz juhtenyészete Az Országos Mezőgazdasági Kiállításon bemutatott juhok közül a következők nyertek díjat: A kecskeméti Kinizsi Konzervgyár tiszakürti telepén főzik és csomagolják az országszerte jólismert vegyes gyümölcsízt- A hatalmas vákuumüstből egy műszak alatt 250—260 láda lekvárt mérnek és csomagolnak Hajdú Zsigmondnéi, Szabó István és Tompa Lídia, Elutazott az egyiptomi mezőgazdasági küldöttség A dr. Mohamed el Kilany, volt földművelésügyi miniszter vezetésével hazánkban járt egyiptomi mezőgazdasági küldöttség tagjai szeptember 2-án éjjel elutaztak Magyarországról. (MTI.) A BÁNYÁSZNAP UTÁN ÉPÜL A FÚRÓIOROHY Nagydíj: turkevei Táncsics Tsz tenyészete; Kosok 1. díj: Nagykunsági Állami Gazdaság négy, Szolnoki Cél- gazdaság nyolc kosa; Anyák, 1. díj: Tiszafüred-Kőcsi Állami Gazdaság négy; Karcagi Táncsics Tsz négy anyaállata. — (MTI). ______ Ül ést tartott a nőtanaes Máté János, a toronyszerelocsoport vezetője a földről irányítja a munkát. A magasban az emberek apró pontnak látszanak. A tizenhattagú brigádból nyolcán vannak odafenn, a többiek az alkatrészeket szállítják. Hetenként egy 48 méter magas vastornyot építenek fel, Az elmúlt napokban nőtanács- ülésf tartottunk. Igen örvendetes volt, hogy ezen az ülésén olyan asszonyok és lányok is részt vettek, akik az MNDSZ-be nem jártak el. Sok jó javaslatot és tanácsot mondtak arra, hogyan dolgozzon a nőtanács. Bátran elmondták azt is, miyen hibákat tapasztaltak a községben, kijavításukhoz milyen segítséget adhatnak. A vendégek Ígéretet tettek arra, hogy a jövőben még jobban támogatják a községi tanácsot és a népfront nőtanácsát. Kovács Istvánná, Kunszentmárton.