Szolnok Megyei Néplap, 1956. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1956-09-19 / 219. szám

1956. szeptember 19. SZOLNOK MEGYEI lYEn-A» 3 Beszélgetés egy bíróval a munkáról, az értelmiségi határozatról Késő délután volt, amikor felke­restem hivatalában dr. Tóth László elvtársat, a jászberényi járásbíró­ság elnökét. Nem a legjobbkor ér­keztem, mert éppen hazafelé indult. Látszott rajta, hogy fáradt, a napi munka nagyon igénybevette. Amint megtudtam, tárgyalási napja volt cs ez mindig kifárasztja. Készsége­sen vállalkozott azonban arra, hogy elbeszélgessünk egy kicsit munka- iáról, problémáiról és nem utolsó­sorban az értelmiségről szóló párt- határozatról. Munkájával kezdte. — Hetenként háromszor vezetek tárgyalást. Nagyon fárasztó mun­ka, mert állandóan figyelni és be­szélni kell. Ezentúl természetesen sokat kell gondolkodni is. Számta­lanszor előfordul az is, hogy a tár­gyalás ugyan már befejeződött, de én még mindig az ott lezajlott ese­ményekre gondolok. Sokszor fek­szem és kelek egy-egy ügy problé­máival. Nagy felelősségtudatra, megfontoltságra van szükség a mi munkáinkban, hiszen emberekről, azok sorsáról döntünk. Már a beszélgetés kezdetén arról győződtem meg, hogy Tóth elvtárs szereti a munkáját. Megérdeklőd­tem ezért, hogyan került erre a pá­lyára. <— Elég nehezen jutottam el a diplomáig. Nem azért, mert nem szerettem tanulni, más oka volt. Édesapám nem bírta anyagilag a taníttatás költségeit teljes egészé­ben fedezni. Mindössze 11 hold gyenge minőségű földünk volt, en­nek a terméséből nem telt. A napi tanulás mellett ezért vállalnom kel­lett mások tanítását is. Ilyen kö­rülmények ellenére kitüntetéssel végeztem 1937-ben. Nagy remé­nyekkel indultam én is — mások­hoz hasonlóan — az életnek. Ak­kor még nem tudtam, hogy az mennyire tövises lesz. Csalódtam. — Sok kilincselés ellenére sem tud­tam sehogyan sem álláshoz jutni. Törtem a fejem, hogy mi lehet en­nek az oka, hiszen többen azok kö­zül, akik nálamnál gyengébb ered­ménnyel végeztek ekkora már kap­tak helyet. Az ok keresése közben megkérdeztem az egyik személy­zeti osztályvezetőt is, akit méltósá- gos úrnak kellett szólítanom, ö ezt válaszolta: „Maga fiatal még ah­hoz, hogy ezt megértse.’' Tévedett, mert mégis megértettem. Nem vol­tak „előkelő’’ szüleim, nem volt magasrangú „keresztapám.“ — Ezt annyira éreztették velem később is, hogy lehetetlen volt meg nem ér­teni. — Végül is sikerült valahol elhe­lyezkednie? — Később igen, képességeimnél alacsonyabb munkakörbe. Nem so­kat dolgozhattam azonban, mert sűrűn behívtak katonának. A front­ra is kivittek, majd hadifogságba kerültem. Már a Szovjetunióban hallottam arról, hogy itthon új vi­lág épül. Olvasgattam Lenin elv­társ egyes német nyelven megje­lent műveit és érdekesnek talál­tam. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon nálunk milyen lesz az új rend. Sok bizalommal és lelkese­déssel tértem haza 1947-ben. őszin­tén mondom, hogy az első időszak­ban csalódtam. Ügy éreztem, hogy a városban egyesek bizalmatlanok velem szemben. Kerestem ennek is az okát. Vajon miért? Azért talán mért én is régi értelmiségi vagyok? Igaz, dolgoz­tam a múltban — próbáltam ma­gyarázatot adni, de alacsony mun­kakörben, Kitaszított voltam a múltban, talán újra az leszek? Töprengtem tovább. Ezek szerint akkor én is úgy lebegek a térben, mint a mondabeli Mohamed-ko- porsó. Rosszul éreztem magam két­ségtelenül. Elhatároztam azonban, hogy bebizonyítom; tévednek, akik nem értik meg a helyzetemet. Tel­jesen, a munkámnak éltem. Tettek­kel tanúsítottam, hogy őszinte hí­ve vagyok az új, a szocialista tár­sadalomnak. Később sikerült is né­mileg eloszlatni a bizalmatlanságot, amit bizonyít az is, hogy 1951-ben kineveztek ide Jászberénybe a bí­róság elnökének. Azóta itt dolgo­zom. Ismerem és megszerettem a járást és a várost egyaránt. — Mi a véleménye a legutóbb megjelent értelmiséggel kapcsola­tos párthatározatról? — érdeklő­döm tovább. — Nehéz szavakba foglalni azit az érzést, ami felülkerekedett ben­nem a határozat tanulmányozása során. Ebből éreztem meg végleg, hogy nem lebegek üres térben, mint Mohamed koporsója hanem megvan a helyem a szocialista tár­sadalomban. Jólesett olvasnom, hogy a bizalom mellé a jövőben mé" több megbecsülést kapunk. A határozat nyílt! őszinte hangja na­gyon megnyugtató. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdés ezzel nincs megoldva. A dolog nehezebb olda­la — a végrehajtás — még hátra van. Jászberényben megtették már az első lépést, tanácskoztak ve­lünk. Kétségtelen, hogy ez bizta­tó kezdet. Nem lesz azonban köny- nyű a folytatása. A járásban ta­pasztaltam például, hogy több vezető van, aki még nem győződött meg arról hogy mennyi­re időszerű és fontos az a prob­léma. amit a határozat felvet. Meg kel értetni ezekkel az elvtársakkal, hogy a hazáját szerető értelmiségi célja sem más, mint a szocializmus építése. Egyesekkel szemben, én nem vagyok türelmetlen. Bízom abban, hogy a sok egyéb feladat mellet ennek a határozatnak a végrehajtása sem sikkad el. Mire a beszélgetés végéhez ér­tünk, Tóth elvtársion alig lehetett észrevenni a fáradtság jeleit. — Munkájáról, és az uj párthatáro­zatról olyan lelkesen beszélt, hogy szinte felfrissült. Megértettem őt. Munkáját is szereti, a határozat is azokkal a problémákkal foglalko­zik, amelyek őt is éveken át foglal­koztatták. Bizakodva tekint a hol­nap elé. — Gál Gyula. — A kisiparosság érdekében Ä kisiparosok, mesteremberek élnek a lehetőséggel — a számuk­ra hozott könnyítésekkel — és fél­állítják műhelyüket ott. ahol szük­ség vám kezük munkájára. A la­kosság is jól jár velük, mert pél­dául faluhelyen aranyát ér a min­denhez értő kovács, városban az ügyeskezű szabó, fodrász, sitb. Megyénkben elég tekintélyes dol­gozó réteget — mintegy három­ezerötszáz főt — tesznek ki az iparengedéllyel rendelkező kismes­terek. Köz ülök 3.200 szakszerveze­tt tag, and azt jelenti, hogy se­gítséget kapnak az anyagbeszer­zéshez, — szervezett életet élnék Megyénkben nine» olyan járda vagy hSaaég, ahol ne lenne kisiparos tanácstag. Aktívan kiveszik részüket a Ha­zafias Népfront és különféle tö­megszervezet munkájábéiL Kultúr­termeket, székházakat tartanak fenn. amelyeket szívesen keres­nék fel a község lakói és az ide­genek is. Tiszafüreden például a kisiparosok saját erejükből — cse­kély hozzájárulással — 80.000 fo­rintos költséggel székházat építet­tek. Sok helyen újra életrehívták a helyi csoportokat, mélyek ösz- szefogják a kismesterek munkáját, intézik ügyes-bajos dolgaikat. A régi hibák nagyrészét így or­vosoltuk, megszűntek a kisipar „teljes felszámolására” irányuló törekvések. Természetesen ezek ellenére siem mondhatjuk azt, hogy életük most már idillikus, s probléma mentes a tanács és a helyi csoportok kap­csolata. Egyes községekben még most is úgy tekintenek a kismes­terekre, mint valamiféle leegysze­rűsödött tőkésre, egy szükséges rosszra. Átlagban, mintegy IS—30 iparengedélyről mondanak le havonta. Ez magában nem volna baj, az egészséges szelekció jele. Nagyobb hiba az, hogy a vissza­adott iparengedélyek között arány­talanul sok a falusi mesterek le­mondása. így például a kunszent­mártoni járás három községében a szolnoki járás hét községében, nem maradt bognár, pedig ez vi­déken nélkülözhetetlen szakma. — Hasonló a helyet több más ipar­ágban. Mesterszálláson nincs ci­pész, Tiszaörvényen még borotvál­kozni is a szomszéd községbe kell menni az ottani gazdáknak. Most nem célunk azt fejtegetni, hogy mi okozza ezt a kevébé szerencsés állapotot. Nem túlzás azonban azt kérni tanácsainktól, hogy az adó­kivetésnél vegyék figyelembe a falusi mesterek szűkös lehetősé­geit. hogy ezek tulajdonképpen fé­lig földművelő emberek, mert egy kisebb község vagy település nem tudja állandó ipari munkával el­látni őket. Egyébként az adózás az Iparos­ságnak igen fontos létkérdése. — Eddig a pénzügyi osztályok a me­gyei, illetve a helyi axaltmaer remeti esoportok meghallgatásával, javaslatukra vetették lei az adót. Az idén már a szakszervezetnek nincs biztosítva ez az intézményes joga. Gyakran találkozunk olyan in­tézkedésekkel is, amelyek a tör­vényesség határát súrolják. Leg­utóbb a jászberényi tanács — a megyei ipari osztály rendeletére hivatkozva — úgy intézkedett, Új közszükségleti cikkek A Törökszentmiklósi ”?»»••• Vas. és Fémipari Ktsz- ben 55 termelő mun­kás dolgozik, tizen­négy szakmában. Ezek közül legnagyobb a lakatos részleg, amely 15 főt foglalkozhat. A lakosság felé történő közvetlen szolgáltatá­sok mellett új gyárt­mányok sorozatbeli előállításával is foglal­koznak. * Nagy tételben készí­tik horganyzott vasle­mezből a bádog moso- teknöke'. Ezt a. mun­kát a 65 éves Kormos János részlegvezető irányítja, — Jellemző munkájára, hogy keze alól csak kifogástalan árut enged ki. A ké­pen a részlegvezető az elkészült teknő minő­ségét ellenőrzi. • Ceglédi kannákat is készít a szövetkezet. Ebben a negyedévben 2000 darabra kaptak rendelést. A képen Ja­kab Sándor látható munka közben. juAcda Három termelőszövetkezeti elnök azon vitatkozott a minap, hogy mire kötelez a magyaros vendég- szeretet s mire a takarékosság. Az egyik erősen kardoskodott, hogy „mindent bele”, a vendégeknek a fehér asztalon is meg kell mutatni, mit tud a közös gazdaság. Itt tartottak, amikor közelebb lé­pett a beszélgető csoporthoz Bocs- kor János éjjeliőr. Hvllószőrű, öreg suba volt a hátán, mert már felké­szült íz éjszakázásra. Vállát meg­rángatva kiegyenesedett és így szólt: — Elmondanék én maguknak egy történetet, ha meghallgatnák. Ép­pen így szüreti időben esett meg, S már mondta is. Volt régebben egy elszegényedett dzsentri birtokos, úgy hívták, hogy Bodó Iván. Nem tudott az gazdál­kodni, tanyáját még az első világ- házború előtt lebontották. No, ez a Bodó nagyon szerette a gyerekeket. Egyszer bennjárt a községben egy- lovas rongyospámájú kisbricskúján és észrevette, hogy táti szájjal bá­mulom a dinnyeárus szekeret. — Szereted a gyümölcsöt? — így szólított meg. — Igenis, Iván nagyságos úr. — A szőlőt is szereted? — Igenis, szolgalatjára. — Hát akkor holnapután gyere ki hozzám egy kosárral, mert szü­ret lesz nálam. Ha segítesz, telerak­hatod magadat szőlővel. Mentem én, hogyne mentem volna. Már hajnaltájban ott ólál­kodtam az Iván nagyságos tanyája körül. Ijesztően nag” volt a csend, így nem tudtam magam rászánni, hogy bemenjek a kastélynak ne­vezett kopár négyszögletes épület­be. Végülis úgy nyolc óra tájban — összeszedve a bátorságomat — megindultam. A kétszámyú ajtó nyitva volt. Az első szobában tö- rötilábú székeket találtam, a máso­dikban egy félig megnyúzott bőrdí­hogy a fodrászok hétköznap reg­gel 7-től délután 3-ig tartsanak nyitva szombaton és vasárnap vi­szont zárva legyenek. A fényképé­szeknek ugyancsak megtiltották, hogy vasárnap kinyithassanak. — Márpedig feltehető, hogy a fény­képészek éppen vasárnap, a fod­rászok szombatom és a késő dél­utáni órákban várják a vendégek zömét. Az intézkedést azzal okol­ták. hogy a lakosság szükséglett nem követeli meg azt, hogy nyit­va legyenek. Gyenge indokolás, — fényképből, vagy borotválásból hogyan lehet megállapítani egy va­ros szükségletét? A szövetkeze­ti részlegek és a magánmesterek versenyét kár i'ien módtxerekkel befolyásolni. A cél az hogy a kisiparosok sa­ját meggyőződésük alapján keres­sék a szövetkezés útját. Addig azonban míg él nem jutattak az ilyen belátáshoz — a törvényes ke­reteit között és állampolgári köte­lességeiket teljesítve — zavarta­lanul folytathassák mesterségüket. — A pulykagondozők? Hát ők bizony derék lá­nyok. Megérdemlik a di­cséretet. Csuka elvtárs, a mező­túri Petőfi Tsz elnöke mondja ezt Molnár Má­riáról és Márton Rózáról, a termelőszövetkezet pulykagondozóiról. Alig telik el utána fél­óra, már ott vagyok a csugari tanyában, e tarlón és a lucemaföldön bogár- rászó baromfiak rengete­gében. Boglyas puli vak­kant rám a kútkáva ár­nyékából, de biztatóan in­kább, mint ellenségesen. Arra gondol nyilván 5 is, amire én a, pulykákat szemlélve: hogy aki ide téved, innen csak jó ta­pasztalatot vihet magá­val. Kéi lány jön az udvar ron elébem, egyforma szőke mind a kettő, mint- ha édes testvérek volná­nak. Pedig nem azok. A pulykákkal való bajló­dást, meg az* a kellemes tudatot, hogy sikerrel járt a fáradozásuk, ezt persze Pulykagondozók Is — nem haladja meg a hetven ezret. A pulykák tehát 70 ezer forint tiszta hasznot hoznak ősszel a termelőszövetkezetnek. Egyszóval: jól jövedelme­ző a pulykanevelés. Tücs­köt, bogarat hernyót, ege­ret s tömérdek másfajta férget pusztít el a pulyka- falka. Zsákból keveset fogyaszt, alig egy kilót havonta darabonként. Hely se kell neki valami különleges Olcsón, házi­lag elkészíthető az a ve­remszerű ól, amib-’n a kispulykák nevelő ,ek. Amíg az idő hűvös, mély almozás védi őket a meg­fázástól. Később a fák gallyait választják éjjeli széVásul. Nem volt hát hiábavaló a pulykákkal való bajló­dás a Petőfi Tsz-ben Hetven ezret hoznak ház­hoz a fittyzgő szárnyasok és hogy még többed hoz­zanak: jövőre 3000-rét ne­vel belőlük a két szőke leány. Szerényen mosolyog Mária. Hirtelen megfor­dul, jobb karjával fél- költ ír a levegőbe: — Nézze csak, hogy ki­válnak a mieink... De azok az anyátlanok, ami­ket Csató Esztertől vet­tünk át, még mindig csak a másfélkilót környéke­zik. Mert Csató Eszter gondozott hétszázat az 1231-ből. Most már azok is „emberednek”. ügy számítom, egyre-másra elütik a hét kilót decem­berre. Papírt veszek elő, szá­molgatok egy darabig. Ezer pulyka maradt meg összesen. Darabját hét ki­lóra becsülve, hetven má­zsát nyomnak december­ben, amikor rr. : 'i piacra kerülitek. Ha többet nem is, de húsz forintot megér kilója. Aszerint 140 ezer forint jár majd a hetven mázsáért. És a kiadás — beleértve a ráfordított rrju.nliw-'aységek értékét ványt. Így haladtam kopogtatva, s választ nem kapva tovább-tovább, még vagy három elhagyott helyisé­gen át. Gyerek létemre már félni kezdtem. Végre is az egyik ajtó mögül ki­szólt az Iván nagyságos, hogy ki az? — Én vagyok. — Ki az az én? — Bocskor Jani. — Mit akarsz? — A szüretre jöttem. Egy darabig csend volt a szobá­ban, majd mocorgást hallottam s kijött hozzám tarka hálórokkban a nagyságos úr. Pofaszakálla csoda mókásan fel volt borzolódva, s most láttam csak, mennyire kopasz, úgy­hogy majdnem elnevettem maga­mat. Adott egy barackot, aztán odavezetett az ablakhoz. — A szüret ma elmárad. Hanem 'Mod ott azt a csemegeszőlőt. Menj le, egyél, amennyi jólesik, szedd tele a kosarat, aztán gyere vissza. Úgy is lett. Én bizony — ahogy csak bírtam — megtömtem a hasa­mat. A legszebb fürtökkel telepőr holtam a kosarat, azzal mentem újra a rozoga kastélyba. Iván nagyságos nagyon szívélye­sen fogadott. Beengedett a lakószo­bába, le is ültetett volna, de gya­nús volt nekem, hogy nem bír meg a szék, így nem mertem letenni a hátsó felemet, ö meg a szőlő egy- részét kipakolta, csak úgy egyene­sen a politúros asztalra. A kosár rat néhány fürttel együtt vissza­adta. — Vannak-e testvéreid? — Igenis vannak. — Hát akkor vidd haza nekik. — Köszönöm szépen, nagyságos úr. — No, száladj. Nótaszóval bandukoltam hazafelé ez országúton. Samu Illés bátyám, aki éppen a ganajt hordta, rám is szólt a szekérről. — Hol voltál, te gyerek? — Iván nagyságos úrnál szüre­ten. — Hát az meg hogy lehet? — Úgy hogy meghívott. — Buta vagy, fiacskám. Bodó Iván tavaly eladta az utolsó darab szőlejét is. A szekér elkocogott, én meg só­bálvánnyá válva értetlenül bámul­tam utána. Jó időbe telt, amíg tel­jes egészében rájöttem, hogy lopni küldött engem Iván nagyságos és a máséból szedtem a szőlőt, magam­nak is, de neki is. * Bocskor Jani bácsi itt szünetet tar­tott. Látszott, még mondani akar valamit, de aztán meggondolta. Nyütt subájának hátulját mutatva az elnököknek elkocogott, rájuk bízva, gondoljanak amit jólesik. Solymár testvériesen megosztják egymással, Molnár Mária megfog egy pár fittyegő jószágot, kezembe adja a lábukat, öt kilóra becsülöm a ket­tői., de kitűnik hamaro­san, hogy hiányos a súly­érzékem. Három kilót nyomnak a pulykák dara­bonként. Bólogatok nagy elismeréssel, érdeklődőm egyről-másról. Először Márton Róza válaszolgat: — A kispulyka kényes jószág. Türelmet és hoz­záértést követel a gondo­zótól. Főleg addig, amíg a bibircséjét ki nem hány­ta. Mária türelmes is, meg ért is a pulykákhoz. Olyan szeretettel babusgatja őket, akár a gondos anya a póyásbabát. Aludt tej­jel kevert zabdarát adott nekik kicsi korukban, s gyakran éjfélig ott forgo­lódott közöttük. Ez rí pusztult el oly kevés, az 531-ből mindössze 48. Uave. Mária.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom