Szolnok Megyei Néplap, 1956. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1956-09-12 / 213. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1956. szeptember 12. A MÁS BAJA Vologya Nyükiskov körűi a leghétköznapibb foglalkozású emberek jártak-keltek: az anyja szakácsnő, a nagyanyja takarítónő. A szomszédok sem voltak valami nevezetes emberek. Vlagyimir azonban tankot szeretett volna vezetni, vagy arról álmodozott, hogy rakéta-repülőgép piiótája lesz. Elvégre 13 éves. Ebben a korban a kisfiúk nagyon szeretnek álmodozni. Apja a frontom esett el, s ő úgy szerelme hasonlítani hozzá.-.-. A házban azonban, valami nem volt rendben. Anyja már nem fiatal, sohasem tudott megbékélni szeretett férje elvesztésével. Gyakran hajtogatta:-r Vele együtt az én szívem is odaveszett, t, Elhagyta magát, miniden érdeklődés kiveszett belőle az élet iránit. Fiával sem törődött igazam. Pedig egy serdülő fiúnak ezekben az években, különösen nagy szüksége van kemény, ugyanakkor becéző, irányító kézre. A kis legénynek nem volt köny- nyű élete. Ráadásul még anyja is megbetegedett. A szomszédok azt mondták: — Mit lehet tenni, ilyen a sors!... Egyszer az Oszipenko-utca 22. számú házban megjelent egy jól megtermett, sötét ruhát viselő férfi. A lakók tisztelettudóan köszöntöttük: — Jő napot, Pjotr Arszentyevics! Jöjjön be hozzánk Krupnov elvtársi Vlagyimir megkérdezte: ki ez az ember? De rögtön ki is ábrámdult: „A moszkvai kábelhálózati igazgatóság gazdasági vezetője. Népnevelő! Eljön és beszélget velünk.” Egyszer véletlenül jelen volt az egyik beszégetésnél, s megállapította, hogy az ismeretlen a politikában sem valami jártas. Valami komolyab kérdést adhattak fel neki, mert így válaszok: — Elvtársak! Most nem tudok erre válaszaim. Utánanézek és legközelebb részletesen megvitatjuk. Beszélgetés közben Krupnov elvtárs gyakran érdeklődött, hogy kinek mire van szüksége, nem kell-e segíteni valamiben. De ez, Vo- logyka Nyükiskov szempontjából még unalmasabb volt. Az együk azt kérte, hogy minél előbb tatarozzák a lakását, mások a házkezelőségre panaszkodtak. Krupnov mindenkit figyelmesen meghallgatott és megígérte, hogy segít, Egyszer a népnevelő beáiUitott Ny ikiskovékhoz. Arról kezdett beszélni az anyával, hogy neveli fiát. Az első pillanatban az anya tiltakozni próbált: Irtai A. BOHUCSAJEP — Milyen jogon avatkozik mások életébe? De a hangjából Vlagyimir nem érzett igazi megbántottságot. Ezen a napon Krupnov hosszú és meghitt beszélgetést folytatott Nyikiskovék szomszédaival. Azután elment az iskolába is, ahol Vlagyimir tanult, beszélgetett a tanárokkal. A szomszédok és az iskola együttes erőfeszítései nyomán a fiúnak lehetősége nyílt arra, hogy tanuljon. A nyár pedig, az volt csak igazán nagyszerű!-.-., Krupnov elintézte, hogy a moszkvai „Korov" élelmezési tröszt beutalja Vlagyimirt egy pionírtáborba. A fiú maga sem vette észre, hogy egyre gyakrabban beszélget Pjotr Arszentyeviccsel. Sok újat vett észre az életben. Valahogy tudomására jutott, hogy még 1928-ban Krupnov magához vett hat árva gyermeket. Alek- szamdr és Pjotr, a két legidősebb örökbefogadott fvú elesett — az együk KalinyimnM, a másik pedig a Baltikumban. Négy örökbefogadott lányának már saját családja van, de fenntartják a kapcsolatot KrupnovékkaJ. Pjotr Arszentyevics beszélt Vlagyimirnak a gyermekeiről és Vlagyimir nagy figyelemmel hallgatta Pjotmák, a bátor vörös matróznak az élettörténetét. — Jó lakatos szeretett volna len ni, — mesélte Krupnov, — nagyszerű dolgokat akart készíteni. És a gyermek lelkivilágában fokozatosan változás állt be. Megértette, hogy minden hivatásnak megvan a maga romantikája. Csák meg kell találni. Észrevétlenül repült az idő. Krupnov azt is elintézte, hogy Vlagyimir anyját kórházba utálják gyógykezelésre, a fiúcskát pedig a 22-es számú ipariskolában helyezte el, ahol kitanulja a lakatos szakmát. Míg Vlagyimir tanult. állandóan érezte atyai gondoskodását. Pjotr Arszentyevics gratulált elsőnek, amikor a fiú egyik munkáját kiállították. Vlagyimir nemrég állt munkába az egyik moszkvai viMamoskocsi- szinben. Krupnov elkísérte oda, bátorította önálló életének első időszakában. — Vigyázni kell a serdülőkre, — mondja. — Különben a legényke letérhet a helyes útról ...Él még a régi felfogás: „Mit törődöm a más bajávalDe nálunk ne legyen semmi, csak a „más” baja. Éppen ezért egy egyszerű szovjet ember, Pjotr Arszentyevics Krupnov szerető gondoskodással simította el a Nyükiskov család bajait. Jobb gréphíhaszott fás A hétfői londoni tárgyalások lefolyása London (MTI.) Az AFP jelenti: a hétfői londoni angol-francia megbeszéléseiken a szuezi-ügy- nek az ENSZ elé terjesztését is tanulmányozták, mint a kérdés megoldásának egyik lehetőségét. Űgylátszik, a jelenlegi londoni megbeszélések csak első részét képezik a szuezi probléma közös tanulmányozásának. Állítólag az Egyesült Államok véleményét is meghallgatják mielőtt végleg döntenek; A hétfői megbeszélések a vacsora előtt másfél óráig tartottak. Ezen csak a francia és brit miniszterek voltak jelien. Menzies csak az esti órákiban csatlakozott hozzájuk. A vacsora előtti eszmecserék a problémák összesógére vonatkoztak. A két kormány továbbra is ragaszkodik a csatorna nemzetközi kezelésének elveihez. Véleményük szerint ebben a pontban az Egyesült Államok is osztja nézetüket. Nasz- szer hétfőn tett javaslata a miniszterek véleménye szerint „semmiféle elfogadható alapot nem nyújt az újabb tárgyalásokhoz.” A vacsora után Menzies részletesen ismertette kamrái megbeszéléseit: Nem titkolta azt a csalódást, amit a tárgyalófél álláspontja keltett benne. A vacsora után újabb ülést tartották. (MTI.) Francia sajtó a szuezi helyzetről Párizs (MTI). A keddi francia jobboldali sajtónak a szuezi helyzettel kapcsolatos tanácstalanság az alaphangja. A jobboldali lapok általában azt a tézist fejtegetik, hogy elérkezett a döntés órája Francia- ország és Nagy-Britannáa számára: vagy meghajlanak a befejezett tények előtt és akkor Nasszer kihasználja gyengeségüket, vagy a megtorlások útjára lépnek s akkor vállalják az esetleges fegyveres konfliktus kockázatát. Az Aurora kommentárjában azt hangoztatja, hogy ha Egyiptom megkülönböztető intézkedéseiket merészelne foganatosítani francia, vagy angol hajókkal szemben, „akkor a Cipruson, illetve Máltán ösz- szevont francia és angol haderők azonnal visszavágnának." Ugyanilyen helyzet alakulna ki abban az esetben, ha az egyiptomiak kényszer intézkedéseket foganatosítanának azokkal a révkalauzokkal szemben, akik el akarnák hagyni szolgálatukat: A Combat gazdasági megtoriiso- \at javasol, hangsúlyozva, hogy ha Franciaország és Anglia nyíltan olyan megoldás mellé állna, amely kizárja az erőszakhoz való folyamodást. Amerikának nem lenne lehetősége arra, hogy ne tanúsítson irántuk szolidaritást, i A francia sajtó egy része tovóbb- ! ra is erősen bírálja az Amerikai Egyesült Államok magatartását. A Figaro kommentárja szerint a a közel-keletetn még soha sem volt komolyabb a háborús veszély, mint most. A nyugati szolidaritás veszély ben forog és az Amerikai Egyesült Államok erős pofont kapott." A lapnak az a véleménye, hogy Nasszer elutasító magatartása „sokkal sértőbb az Amerikai Egyesült Államokra, mint Franciaországra éa Nagy-Britanniára, mert az utóbbiaknak már kezdetben sem voltak illúzióik,” Az Humamite kommentárjában Pierre Courtade leszögezi: a béke és az igazság számára szerencse, hogy a fehér nagyurak (szánk, megj, a nyugati hatalmak) között széthúzás uralkodik: Eden kénytelen megalkudni azzal a hatalmas és bátor ellenzékkel, amely a munkáspártból, valamint a liberálisok jó- részéből áll, s ugyanakkor szembe kell néznie Washington kiszámítottam hideg magatartásával, —i mert Washington érdekei, különösen kőolajérdekiei egészen mások, mint Nagy-Britanmdáé. T— Vajon mit ramélhet ilyen kő* rülmények között Guy Mollet kérdi a lap. — Vajon nem lenne-e bölcs dolog részéről, s nem lenne-e már ideje, hogy megértse: nemcsak a háború, hanem az ő nevetségessé válása elkerülésének is egyetlen módja a tárgyalások útja. (MTI] I KÜLFÖLDI HÍREK A MEVIEP-nek ötven darab DT 413-as magyar gyártmányú, lánctalpas traktora van. Megfelelő szerszámok hiányában eddig nem tudták gazdaságosan foglalkoztatni ezeket. Nemrégiben szerkesztettek egy tolóberendezést, mely a traktor elejére szerelhető. Ezzel a szerkezettel felhasználhatják a traktorokat földfelület egyengetésére, rizstelepek építésére. Fokozatosan mind az ötven darab DT 413-as traktort felszerelik a képen látható szerkezettel. Megkezdődött a SZOT IX, teljes ülése Hétfőn reggel a SZOT székházé ban megkezdődött a Szakszervezetek Országos Tanácsénak IX; teljes ülése. A tanácskozást Fock Jenő, a SZOT titkára nyitotta meg, majd Gáspár Sándor, az MDP Politikai Bizottságának póttagja, a SZOT elnöke tartott beszámolót az első napirendi pont. a szakszervezetek feladatairól a dolgozók élet- és munkakörülményeinek megjavításában: Gáspár Sándor hangsúlyozta: a tanácskozás jelentőségét az határozza meg, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége júliusi ülése után ült össze, amikor hazánkban igen kedvező politikai légkör alakult ki. Részletesen foglalkozott néhány fontosabb szakszervezeti feladattal, majd a nemzeti jövedelem megoszlásáról, a reálbér emelkedéséről szólott; — Az életszínvonal emelkedését a nemzeti jövedelemiben való részesedés aránya szabja meg ugyan — mondotta, —- de nem lényegtelen az sem, hogy a rendelkezésre álló összegleket elsősorban magát a béralapot mi módon használjuk, fel. Bérrendszerünk átmeneti jellegű, azaz már nem kapitalista, de még korántsem szocialista bérrendszer, mert nem érvényesül benne megfelelően a munka szerinti elosztás elvej Ezután bérrendszerünk hiányosságait részletezte, majd több példával illusztrálta, hogy számos területen az anyagi érdekeltség elveit fogyatékoson, sőt helytelenül alkalmazzák. Túlzott mértékben alkalmazzák például a darabbért, moha ez helytelen és káros olyan területen, ahol a munika jellege nem teszi lehetővé a helyes műszaki normák megállapítását: A bértarifák differendálteága sem kielégítő — mondotta. — A munkások többsége érdemben négy bértarifa csoportban helyezkedik el, de az I.—XIII. kategóriák közötti alapbér arány sem megfelélő; A műszakiak prémiuma bizonytalan és sokszor nem is a közvetlen anyagi érdekeltet kifejező része fizetésüknek. A prémium-feladatok zöme a terv menyiségi teljesítésére irányul, s ennek következménye a hóvégi, vagy negyedévi rohammunka. Ez a bérezési rendszer a túlzott központosítás szülötte — állapította meg Gáspár Sándor, majd leszögezte: a bérhelyzetben bekövetkezett torzulást a szocialista munkaverseny helytelen alkalmazása is elősegítette. Beszélt a munkaversenyben mutatkozó hibákról, majd hangsúlyozta, hogy az eddiginél nagyobb mértékben kell támaszkodni a munkásosztály zömére, anyagi és erkölcsi megbecsülésben kell részesíteni azokat, akik normájukat ugyan csak néhány százalékkal teljesítik túl, de akiknél a kevesebb többet jelent, mert mindig minőségi munkát adnák ki a kezükből. A vállalati munka eredményességét a mennyiségi tervteljesítés mellett elsősorban a vállalat jövedelmezősége alapján kell nézni: Gáspár Sándor ezután a dolgozók egyik legégetőbb anyagi kérdésére, a lakáskérdésne tért át. Nyíltan meg kell mondanunk: bár javítunk a jelenlegi helyzeten, a következő néhány év atett döntő változást nem tudtunk elérni hangoztatta^ A beszámoló további részéiben a nyugdíjkérdés rendezéséről, majd a munikásvédelem, a Munka Törvénykönyve és a munkaügyi és munkajogi törvények megtartásáról szólott. A vállalatok egy részénél rendszerré vált például, hogy a Munika Törvénykönyvében megszabott mértéken túl veszik igénybe a túlórákat. Bőségesen akad tennivaló a munkavédelmi és üzemegészségügyi rendeletek betartása terén is. Nem kielégítő a fiatalkorúak és a nők védelme sem. A fiatalkorúaknál igen magas a baleseti arány. A közeljövőben életbe lép a munkavállalást szabályozó új rendelet; Ennek egy pontja szerint, ha az üzem nem teljesíti a törvényes kötelezettségét a dolgozóval szemben, úgy a dolgozó kiléphet anélkül, hogy hátrányos helyzetbe kerülne Gáspár Sándor ezután a szak- szervezeti demokrácia kiszélesítésének lehetőségéről beszélt: Ezekkel kapcsolatban több javaslatot tett: A beszámoló elhangzása után hozzászólások következtek. A vállalati nyereség negyedrésvét fordítsák lakásépítésre Ács Antal elvtárs, a martfűi Tisza Cipőgyár igazgatója foglalkozott a gazdaságosság kérdésével, az egyszerűsítéssel és részletesen beszélt a lakásépítés problémájáról Az utóbbival kapcsolatban elmondotta, hogy a vállalatoknál a nyereség 25 százaléka marad visz- sza jelenleg. Javasolta, hogy ezt emeljék fel 50 százalékra és az így nyert második 25 százalékból építsenek lakásokat a vállalatok. Ugyancsak a lakásépítés meggyorsítására, az anyagi alap előteremtésére javasolta, hogy a 2,1 százalékos igazgatói alap ne legyen plafon, hanem rugalmasabban értelmezzék. A családi házépítési akció körüli hibákat is bírálta, valamint az építési határidők elodázását , : a Kifogásolta, hogy miért nem szerepel a határozat tervezetben az adminisztratív dolgozók bérezésének a kérdése. Példákkal bizonyította, hogy az adminisztratív dolgozók bérezése megoldatlan kérdés a vállalatoknál. Szólt még a számvitel gépesítéséről, a természetbeni juttatásiról is. Berlin (MTI.) Az elmúlt hét vegén öt amerikai páncélos érkezett Hamburgba, a megalakítandó nyugat-német NATO-hadsereg számára. A páncélosokat rendőri fedezettel egy környékbeli katonai gyakorló-térre szállították. A közeli napokban további kilencvenöt páncélos érkezik Hamburgba, a nyugatnémet hadsereg számára: • Tokió (Dj Kína). Tokió lakossága szeptember 10-én gyűlésen követelte szovjet—japán tárgyalások sikeres befejezését. A gyűlést, amelyen több mint ezer ember vett részt, a Japán és a Szovjetunió, valamiint a Japán és Kína közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításáért küzdő országos tanács rendezte; T. Hata, a Japán Szocialista Párt Országos Irodájának vezetője a gyűlésen kijelentette: pártja a szovjet—japán diplomáciai kapcsolatok azonnali helyreállításában látja a legjob lehetőségét annak, hogy megszűnjék Japán függősége az Egyesült Államoktól. Belgrád (MTI.) A közlése szerint Vas Zoltánnal, a SZÖVOSZ elnökével az élen a mamagyar szövetkezeti küldöttség megérkezett Jugoszláviába. • Damaszkusz (MTI.) Szabii Asszak szíriai miniszterelnök felhívta Franciaország figyelmét arra, hogy Szíriát „nyugtalansággal tölti el’1 a francia csapatok nemrégiben történt Ciprusira szállítása: A szíriai kormány szóvivője uj- ságírókkai közölte, hogy Asszál! hétfőn értesítette C. A. darac francia nagykövetet a fentiekről; A miniszterelnök kijelentette, hogy Szíria úgy tekinti ezeket a csapatösszevonásokat, mint „fenyegetést a középkéletá békéire és biztonságra és különösképpen Szíria és Libanon békéjére és biztonságára nézve.” darac azt hangoztatta, hogy a csapatmegmozdulások „nem Szíria vagy Libanon ellen irányulnak*^ • Belgrád (MTI-.) Joszip Broz Tito, jugoszláv köztársasági elnök kedden délelőtt búcsúlátogatáson fogadta Kunimszky Sándort, a távozó belgrádi magyar követet: y * Tokió (MTI.) Az AP hfrügy- nöksóg jelentése szerint kedden csaknem valamennyi japán napilap közölte, hogy Icsiro Hatojama miniszterelnök szeptember 26-án Indul Moszkvába, ahol újból folytatják a megszakadt japán—szovjet béketárgyalásokat. (MTI.) * London (MTI.) Kedden délelőtt az angol miniszterelnökségen megkezdődött, az angol-francia államférfiak tárgyalásainak második napi ülése; Diplomáciai források jelentése szJerint eddig még nem döntötték él. hogy az ENSZ elé vigyék-e a szuezi ügyet. (MTI.) Lakóházak Yáglatörmelékböl készült elemekből Madeburgban ebben az évben kísérletképpen öt lakóházat építenek ftéglatörmelékből. készült elemekből. Az építőipari dolgozók így kívánják biztosítani, hogy a második ötéves terv előirányzatát teljesíthessék, mely szerint 1960- ban a lakásépületieknek ötvein százalékát nagyelemes építkezési módszerrel kell felépíteniök. A most épülő öt négyemeletes házban 55 lakás lesz. A házakat úgy tervezték meg, hogy egy-egy házhoz 56 előregyártott tipuselem- re van szükség. A drezdai építőiparban. a hol jelenleg is már előregyártott elemekkel dolgoznak, 230 tipuselemet használnak fel. A mag* debungi építési kísérleteknél tég- latörmelék-betonból készült, 740 kg-os nagyelemeket alkalmaznak, továbbá előregyártott tetőszerkezetet és lameltelépcsőt. Teljesen gépesített be'enmű Gera-Langenbergben megkezdték egy teljesen beépített betonmű építését. Az üzem május közepétől kezdve 400 kilogrammos nehézbeton elemeket gyárt pincefalak és pinceközfalak építéséhez a türingi- ai főváros részéire. A betonmű ebből az értékes építő alapanyagból évente 10.000 tonnát gyárt majd: Az üzemet teljesen gépesítik, — a nyersanyagszáilításra függővasuta- kat, kötélpályás kotróládákat, darukat és vederkacsifcat szerelnek fél. A betontömörítés rázóeljárással történik