Szolnok Megyei Néplap, 1956. augusztus (8. évfolyam, 181-203. szám)

1956-08-19 / 194. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1956, augusztus 19ÚJRA MEGBECSÜLIK

A zzal a szándékkal zörgettem

‘rx~ be Oláh Mátyásék kapuján, hogy megkérdezzem: hogyan érez most, amikor sok megkeserített év után visszakapta becsületes nevét, nem tartják küLáiknak többé;

A legmyéjasabb ezó, a legmelegebb kézfogás, a legőszintébb bocsánr.tkérés sem volna sok azért, ami ezt az embert érte;

Égette, marta a gondolat; Nem! Nem lehet igaz, hogy 5, akinek annyi verejtéke hullott arra a 18 hold földre, aki mindig a maga emberségéből élt, most egyszerre senki lett;

Ha magába nem hitte is el, jött a valóság, az elszámoltatás, a jogtalan zaklatások. Ment a tanácshoz, párthoz, hisz ott is érző emberek vannak, nem vehetik egy kalap alá azokkal a nagy Vargákkal, akik tényleg a szegények legnagyobb vérszívói voltak Alattyánban. Nem dobhatják el, hisz a község apraja- nagyja ismeri, tudja, hogy a munkába betegedett bele, attól csontosodott így meg a keze, s hogy legtöbbet a gyerekeivel dolgozott éveken át;

Míg önmagában vívódott, lassan szétszóródott a család. A gyerekek rest élték, hogy az apjuk így járt, elhagyták a szülői házat; A gépállomáson mind a két fiú munkáját elismerték, megfizették, de a becsületen esett sérelmet nem lehetett pénzzel pótolni. S 6 ott maradt az igazságtalanság ütötte szüntelenül sajgó sebével. Egyedül a felesége, ez a szelíd szavú, fehérhajú asszony maradt mellette;

Ilyen volt nagyon röviden az a közelmúlt, amit Oláh Mátyás most megpróbál elfelejteni;

j|/f őst; vendége van, a községi tanácselnök; Ahogy beszélgetnek, úgy oldódnak fel bennem a nehéz, ólomsúlyú gondolatok;

— Egyedül ment, Oláh szomszéd? . — kérdezi az einöfo

— Egyedül. Hornácsik László nem jött. Nem tanácstaghoz ülő, ahogy bánt velem. Biztatott, hogy várjam meg, majd elmegyünk együtt: Aztán mégse jött els Miatta a színházat is elszalasztottam. Ha tudom, hogy nem jön, a korábbi vonattal elmentem volna;

Mindjárt meg is egyeznek. Megbírságolják Homácsikot egy pohár sörre, s amellett kell neki végighallgatni, mit látott Mátyás bácsi a kunhegyesi Lenin Tsz-ben. Mert ott volt az elmúlt hét végén egy kis látogatáson;

— Mit látott hát, kedves bátyám? Beszéljen ~ biztatja az elnök;

Oláh Mátyás pedig mondja, Fejből sorolja a számokat: Tizenhét taggal, 70 hold földdel kezdte az a csoport. Most a háromszázötven tagnak 3600 kh. földje van. A föld mellé 130 fejőstehén, 1200 kisebb- nagyobb sertés :,

Őszintén csodálom, hogy milyen pontosan tud mindent. Mondja, mondja, ahogy csak az a gyerek mesél, aki az első napot töltötte az iskolában. S én arra kérem a Lenin Tsz tagjait, ne sértődjenek meg, ha esetleg valamelyik számot mégis eltévesztette;

*“ Hát a tagok hogy élnek?

— Nem volt elég időm, pedig jó lett volna egy-két kamrát végignézni; De esett az eső, autóval nem lelhetett menni, gyalog meg öt hét alatt sem érkeztem volna össze- 5 árai, amit szeretteim volna. De a sertéstenyészetben megkérdeztem egy ötven év körüli tagtól, szereti-e a szövetkezetei: Az azt mondta: M '.:- hogy kérdezhet ilyet, mikor 2' mázsa búzát vittem haza előlegosztásikor, évvégén meg számolok olyan 9 mázsára.

Azt mondám, és tartom is a szavam: le a kalappal a „Lenin” előtt. Nagyon szép gazdaság. Mennyit

oáriuik — a nyelőA TfIT vásárfiája Együnk halat !

Ez kell a magyarnak, különösen, ha Szolnokon lakik, a Tisza partján. Hal, valódi tiszai hal, sülve, vagy rántva, vagy halásziénak elkészítve; Ahogy a tiszafüredi halászcsárdában ettem, az első Ünnepi Vásáron s azóta minden évben, mindhárom változatban; A vásár megnyitásának előestéjén ki is mentem szemrevételezni a tiszafürediek előkészületeit; Megszokott helyükön azonban, a honvéd emlékmű előtt, az abádszalókiakat találtam.- Őszintén szólva, sajnálom a tiszafürediek távolmaradását: Az ők hálkonyháját ismerem, bár az abádszalókiak konyhaművészete sem lehet rossz, ha a jóhímevű tiszafürediek helyére merészkedtek telepedni; Majd elválik a vallatásnál, azonban, amit eddig tudok róluk, nem éppen biztató.

Eddigi értesülésemet pedig a földművesszövetkezetek vásári plakátjáról szereztem: (Elolvasható Szolnok város bármelyik hirdetőoszlopán.) Ez pedig így szól: — „Együnk halat, a legjobb falati” Utána a szöveg meg is mondja, hogy az abádszalóki földművesszövetkezet csárdájában. Ó, kedves plakátszöveg-író —bocsánat: költői — még a rím kedvéért sem vagyok hajlandó elhinni, hogy a hal újabban: fal. Még akkor sem, ha legjobbnak nevezed. S még azt mered ajánlani nekem, hogy falat egyem? Nem ettem én meszet! Vagy talán mégis azt akartad volna Írni, hogy a hal a legjobb falat? Ha ez volt a szándékod, osztom véleményedet, azonban akkor félreérthetetlenül azt kellett volna írnod. így: „Együnk halat, mert az a legjobb falat!” Vagy, ha mindenáron tömören akarsz írni, így is lehetett volna; „Együnk halat, az a legjobb falat!” Ugyan lesznek a vásáron olyanok is, akik a halnak még a szagát sem szeretik. Ez emberi gusztus dolga.- A nyelvnek azonban ilyenféle gusztusai vannak: világosság, helyesség, érthetőség. Egyébként pedig elárulhatom: az emberek is ezt szeretik, legyenek bár a halnak barátai, vagy e’enségel:

Nem ismerem a halak iránt táplált érzelmeidet, arról azonban meg kellett győződnöm, hogy a magyar nyelvnek — akarva-akaratlanul — ellenségévé váltál. Más helyen ezt írod a plakáton: „Rádió, tűzhely, kerékpár és kerékpártömlőket beszerezheti a kunhegyesi::. stb. földművesszövetkezetek vas és műszaki pavilonjaiban”. Furcsa egy rádió, meg tűzhely lehet, amelyiknek tömlője van. Vagy azt akartad írni, hogy a rádiót, tűzhelyet stb.? Akkor mért nem írtad úgy? — E helyütt a t-vel spóroltál,

máshol egy egész állítmánnyal. Amíg helyszínen meg nem győződöm, nem tudom eldönteni magamban, hogy a csépaá földművesszövetkezetben kisüsti pálinkát csak látni lehet majd, vagy inni is. En tudom, hogy inni is lehet, de te miért titkolod ezt a dolgozók előtt? Nem gondolod, hogy a csépaiak megharagusznak rád az üzletrontás miatt?

Ne haragudjál meg, kedves ismeretlen barátom — (hiszem, hogy barátoddá fogadsz s bizalommal kérsz segítséget, ha szükségét érzed), de a Vásárrendező Bizottság nak is kell küldemem vásárfiát. Plakátjukon ilyen mondatot olvastam: „Sorazathúzással kerül kisorsolásra.” Haj, micsoda rfbillió lenne, ha azok a bizonyos sorsolási tárgyak el kezdenék kerülni a Kossuth teret, vagy éppen elkerülnék még a vásárt is. Hajaj, menynyibe kerülne a bizottságnak a rakoncátlan áruk visszaszállítása! Ha viszont így írták volna: „Sorozathúzással sorsoljuk;;.", — bizony

ők is elkerülhették volna ezt a vásárfiát;

Ferencz hajós

dolgoznak és milyen könnyen. Mindenütt a gép, a gép, meg a gép

dolgozik helyettük;

*

tokáig beszélgettek még, mire ^ Oláh Mátyás nyíltan kitárta szíve legmélyén hordott bánatát is.

— Hisz ha fiatal 'ölnék, azonnal belépnék. De idős vagyok már meg bet-g is; Hat évtized áll mögöttem :; s Nem merek vállalkozni arra, hogy a közösbe menjek. Egyik sebem begyógyult, s tegyem ki magam annak, hogy újat ütnek bennem azzal, hogy a fiatalabbak tehetetlennek nevezzenek::: Úgy is csak ezt kapnám:. Tudom én, hogy az Úttörőnek most is 12 mázsájával adta a búzája. Az enyém meg csak kilenccel. Nem is csoda, nem tudom úgy művelni, ahogy megkívánná; — Mély sóbaj szakad ki kebléből. — Hisz, ha a gyermekeim itthon volnának; De most már azok is családot alapítottak.

Nézem, nézem ezt a munkában meggömyedt, magánnyal küzdő idős embert; Nézem, de már nem figyelek szavára:

Arra gondolok, milyen sokat jelentene, ennek az embernek a tsz- beliek néhány kedves szava. Talán ha ők is hívnák i;, Ha elmondanák neki ,hogy a nagy családban senki nincs egyedül, hogy a közösben a nehéz munka is könnyebb. Talán akkor el tudná felejteni nagy bánatát, a magányt;

Borsi Eszter

FÁBTAN ZÖLTAN:

LEGYEN - NE LEGYEN

Tietek óta folyik a vita a Szalmok megyei Néplapban: legyen-e Szalmáknak irodalmi-művészeti folyóirata, vagy ne legyen. Nem is olyast, régen én is Szolnokon laktam-, s egy kicsit — gondolom joggal —> szolnoki, nagykunsági írónőik tartom magamat, hadd szóljak hát hozzá a vitához.

Azokkal tartok, akik a folyóiratért hadakoznak. Legyen. Éppen itt az ideje, hogy kmöjjön Szolnok, s általában a jász-kunság abból az elszomorítóam provinciális, jellegtelen massza állapotból, amelyben már évek, sőt évtizedek óta leledzik. (Elnézést a kemény szavakért, de vorn, cumikon a szeretet ostorozásra késztet.) Képtelenségnek tartom, hogy ez, a Miskolc után legrohamosabban növekvő városunk, itt, Európa egyik legrégibb útvonala mentén, a magyar történelemnek szinte mündig a forr pontjában néma gyerekként tengődjek. Ahol az olyan bizarr emlékeket őrző múltnak és az ennyire merészen neki-rugaszkodó jelennek a pólusai között szikrázik a jelen, ott az élet állandóm újat és újat szülő feszültség. (Jusson csak észtünkbe az afféle apróság, hogy az irodaház korszerű betonlábas alapjainak lerakásakor, a lábak kútjaiból török cserépedények kerültek elő.)

Vallani kell erről. És kik valljanak, ha nem magúik a szolnokiak, írók és nem Írók, festők és nem festők, zenészek és nem zenészek, mind azok, akiket már hosszú évek óta feszít a mondanivaló. A saját múltúnkkal, jelenünkkel és jövendőnkkel váló azonosulás nemcsak Szolnok, de az egész ország legnagyobb művelődési gondja. Egy nép igazán csak akkor váíhatik nemzetté, erős és művelt nemzetté, ha tudván tudja, honnan jött, s látván látja, merre tart;

KeM tehát az Stmérniyétevó és értelmező szó, akár a falait kenyér. Régi tapasztalat, hogy kultúráit közösségi élet mindig ott alakult ki, ahol lapok és folyóiratok megteremtették ennek az életfeltételét: az egészséges szellemi atmoszféráit. A folyóirat először is egybemarkolja a köréje sereglett álkotóemberek edfecséredödő energiáit, másodszor mederbe tereli olvasótáborának szerteágazó érdeklődését, harmadszor pedig — e kettő eredményeként —i tudatosan kialakított, sajátos arcullastot ad gazdájának: a városnak, tájegységnek. (Gondoljunk csak például a „Dunántúl"-ra, vagy az „Alföld”-re.)

Tehát folyóirat, folyóirat! Szolnoknak, és minden más vidéki városnak, ahol erre a kellő érettség megvan;

Biztosan vannak nálam higgadtabb, megfontoltabb emberek, akik erre azt mondják, hogy Szolmok alkotó emberei nem tudnak számról-számra színvonalas anyaggal megtölteni egy rendszeres folyóiratot. En ugyan kételkedem benne, de lehet, hogy tényleg így van. Ez a vita azonban — mimt az élet minden komoly vitája — csakis a gyakorlatban dőlhet el. Meg kell indulni, s akkor majd kiderül, hogy az erőből mennyire futja. Eleinte legyen vékony az a folyóirat, s jelenjék meg negyedévenként. De legyen, mert a semmiből eddig még nem szüleitett semmi. Valószínűleg ezután sem fog.

JCaimg. idea 26 ?—Cf eqjj,oem£k uieán kaim, 3Cunhe.g-y.eiuieán fobbia! Szolnok megye Budapesten

ELTERJEDT szokás a fővárosokban, hogy utcáik, tereik jórészét országuk tájairól, városairól, íal- vairól, népéről nevezik eL A jó vidéki természetesen büszkeséget érez, ha látja, hogy szülőföldjét, lakóhelyét utcaelnevezésre találták méltónak az ország fővárosában.

Ami megyénket illeti,' eddig igazán csak a jászberényiek büszkélkedhettek, mert róluk sók kilométer hosszú utat neveztek el Kőbányám Nem mondhatjuk, hogy szép volna ez az út, de annál fontosabb, hiszen olyan jelentős gyárak sorakoznak mellette, mint a Sörgyár, az Orion, a Dohánygyár, a Porcelángyár, a Téglagyár;

De megyénk hosszú ideig alig is szerepelt más elnevezésekkel Budapesten; Igaz, hogy van. egy rövid Kun-utca a VIII.- kerületben, egy hosszú és jelentős Jász-utca a XIII; kerület külső részén, egy szerényebb Tisza-utca a XIII. kerület belső részén, egy nyúlfarknyi Zagyva-utca a III .kerületben, de alig hiszem, hogy ezek a nevek bármelyikünknek is annyira megdobogtatnák a szívét, mint az enyémet a Kisújszállás (szülővárosom) utcája; Két évvel ezelőtt bukkantam rá a telefonkönyvben arra, hogy Budapest XI. kerületében, az 1950-ben odacsatolt Albertfalván Kisújszállásról és Karcagról utca van elnevezve: — Az elhatározás, hogy ezeket a híres utcákat felkeresem, tüstént megérlelődött bennem, de sokáig nem került kivitelre. Pedig földijeim, akiknek kíváncsiságát felcsigáztam, eleget bíztattak.

AZ IDÉN azután sok került rá. A Móricz Zsigmond-körtérről a Fe- hórvári-úton a 47-es villamossal negyedóra alatt kiértem az Albert- falva-utcáig. Itt jobbra indultam el. Üj utcanevek voltaic, de nem megyéntobeliek.

Végre kérdezősködtem: a Karcag és a Kisúj szállás-utca az ellenkező irányban van a „Kertváros’‘-ban, Mezőtúr- és Turkeve-utcát nem ismernek; Egyelőre nem fordultam vissza, hátha találok valami mást is. Szerencsém van, egyszerre Itt a Kenderes-utca; Kertes családi házak, gyümölcsösök, Pedig ez nem is a „Kertváros,”

Visszafordulva a Duna felé, a Fehérvári-útan túl megkezdődtek a felfedezések. Az első keresztutcát Fegyvemek-utcámak hívják. Azután sorba jönnek az Abádi-utca, a Kisújszállás-utca és a Karcag- utoa. A lakótelep közepén egy közepes nagyságú, sűrű fűzfasoraival elragadó térre bukkantam: az Abádi-térre. Ezt délről a Kunhegyes-utca határolja, és innen nyílik a Derzsi-utoa, meg a Szalóki- utca. Csupán egy „idegen”, a Gyékényes-utca zavarja az összhangot. Mind a rövidebb utcák közül valók, a Karcag-utcát és a Fegyvernek-utcát kivéve; Ez utóbbiak szélesebb, burkolt utak; A Fehérvári- útt javítása miatt az országúti forgalom is ezeken bonyolódik le, itt jár a 3-as és a 10-es autóbusz, melyek a Móricz Zsigmond-körtérről indulnak. A Vegyész-utcától északra eső részen van a régi „Kertváros." Kertes családi házat ugyan alig találná, hanem egybeépített sötétszürke földszintes és egyemeletes házsorokat,

NEMSOKÁRA megtudtam, hogy a kapott felvilágosítással ellentétben, a szomszédos Kelenvölgyben található a Mezőtur-utca. Ez a vasút mellett fekszik, néhány perccel távolabb, már a dombóldaian, Turkevóről és Szajolról van utca elnevezve. Megközelíthetők a Móricz Zsigmand-körtérről a HÉvvel, vagy a Kdenföldi-pályaurvar- ról a 43-as autóbusszal!

Ezek az elnevezések már többévesek. Egészen frissek a jász községek utcái a XVII. kerületben, Rákoscsaba-Uj telepen. Ez a vasúti megálló a Keleti pu.—Gödöllő— Hatvan vonalon, autóbuszok a 62-es busz (Kőbánya alsó), a 61-es buszra Rákosligett irányában való átszállással. Megállójuk a XX; utcánál. Itt van a Jászapáti-utca, a Jászkisér-utca, a Jászladány-utca és a Jásztelek-utca. Kissé kijebb Rákoscsaba. Rákoskerten Tiszafürednek és Tiszaörsnek van utcája hasonló egyszerű családi házaskertes településben, A XVII. kerületben, Sashalmon, pedig Ujszászt tisztelték meg utcaelnevezéssel.

DEHÁT magáról Szolnokról megfeledkeztek? Óh, bárcsak azt tették volna, minthogy csúfot űzzenek belőle! Van ám, nem is utca, hanem egyenesen Szalnők-úti Található ugyanis Sashalmon, a Kere- pesi-útnál, rögtön a körvasút mentén, északra Ráköss zen tmlhályig. Csakhogy.;: az elején nem látunk mást, mint egy szénsalakos csíkot a töltés aljában, mellette fűbe taposott ösvényt és széles mezőt. Később egy mélyedésben, egyetlen elhanyagolt kertes házat találunk, utána szemétlerakó helyet. Végül szántóföldek között feltűnik egy öt házból álló tömb, melyből négynek híres útunkra van kapuja. Azután park jön, az út összeszűkül, jobhol * dalt akácos. A partról viszont szép a kilátás Zuglóra, Pestre és a budai hegyekre. Az ismeretlen, jelentéktelen utacska elnevezése még a múlt bűne, akkor Zuglóhoz tartozott, s csak a rendezés idején sózták a külvárosi XVI. kerület nyakába. Én azt hiszem, nem tesz- szük magunkat nevetségessé, ha azt javasoljuk a fővárosi tanácsnak, hogy az albertfalvai új lakótelep szép terét nevezze el Szol- nok-témék, a körülötte levő utcák és terek elnevezésénél pedig folytassa a Szolnok megyei nevek adását. Törökszentmiklós, Kunszent- márton, Tiszaföldvár, Kunmadaras stb. megérdemelnének egy-egy utcát; Gyáni Sámdor

^ kettyb a álcái

Amt hallottam, hogy az Ünnepi Vásáron a többéves hagyományok szerint új lisztből készült házi sü- tésű kenyeret is árusítanak. Erről jutott eszembe ez a kis történet.

István király napja volt. A felhőtlen égen olyan vakítóan ragyogott a nap, mintha maga sem hitte volna, hogy lassan őszbe fordul az idő. A birkajárás dűlőben hárman bandukoltunk. Elől Mocskos, a puli, aztán Anti gyerek, s leghátul Jákó Dezső, az öreg kerülőt Kétoldalt aranyló torzsájú friss tarló, sárguló levelű kukoricák, bódító illatú kenderföldek szegélyezték útjukat;

A pulit néha felidegesítette egy- egy tarlót böngésző hörcsög, vagy egér, a gyereket a gyorslábú nyu- lak izgatták, csak az öreg lépdelt nyugodt bölcsességgel. Igen összeszoktak így hárman, hiszen évek óta együtt éltek, — télen a cselédházak utolján, nyáron a csőszkunyhóban.

— Nézze már, hogy letaposták a tisztást tegnap este — állt meg Anti a legelő széléhez érve. A bokrok között a dúsabb gyep valóban úgy lefeküdt, mint a búza szokott pusztító vihar után. Táncos lábak tiporták le a gyepet. Aratóünnepet tartottak és a fiatalokkal nem lehet annyi dolgoztatni, hogyha megszólal a hegedű, ki ne szaladjon belőlük a fáradtság.

Szomorú képet nyújtott a letiport tisztás. Jákó bácsi, de még Anti is elgondolkozva ácsorgott. Csak Mocskos szaladgált lógó nyelvvel, őt nem hatotta meg a füvek panasza. Ahogy futkározott farkával legyezve, egyszerre csak vidám nyüszítésbe kezdett. Anti utána ugrott és ahogy meglátta, mit talált a kutya, örömével túltett rajta.

A» egyik bokor alatt, mintha kései romba lett volna, gyürkés kenyér domborodott. A földbirtokosnak adták tegnap az aratók, aki rögtön tovább is nyújtotta az intézőnek, az intéző a bandagazdának, az pedig valamelyik cselédlánynak, aki úgylátszik, félretette a bokor alá, hogy bele ne rúgjon valaki. Mocskos szagolgatta, Anti simogatta a rózsaszín héjú kenyeret, s mindketten úgy néztek rá, mint az égi csodára. Végül a fiúcska két kezébe fogta, s ahogy a templomban a minisztráns gyerekek a díszpárnát szokták, vitte nagyapja elébe.

— Apóka, nézze csak, itt az új kenyé^. Mocskos találta meg a bokor alatt.

Az öreg nézte, nézte a mindenütt kerek, újbúzából sült kenyeret, s félre kellett forduljon, hogy a gyerek ne lássa a szemét, Odébb telepedtek le, ahol a gyep még töretlen volt. Az öreg elővette a szegedi halas bicskát, amit még katonai szolgálata alatt vásárolt, s keresztet karcolva a kenyár aljára, leszelt egy jó karéjt. Mivel ennek a kenyérnek a haja éppen olyan jó volt, mint a bele, a domót elosztotta kétfelé az unoka és a kutya között. Mocskos is rendes adagot kapott, hiszen az ő szemfülességének köszönhették a nagyszerű lakomát.

Amtá n magának akart vágni egy darabot az öreg, de bicskája megakadt valamiben. Az ám, az üveg. Hallotta már, hogy az úr első kenyerébe borosüveget szoktak belesütni, méghozzá jófajta többéves borral tele.

Csakugyan egy üveg bor volt benne a javából, olyan igazi vadkörte ízű, zamatos. Mivel erre sem Anti, sem Mocskos igényt nem tartott, teljes egészében Dezső bácsi zsákmánya lett.

Miután étvágyukat mohón lecsillapították, csendesen csipegették a kenyér foszlós belét, rágcsálták a rózsásra sült héját. Dezső bácsi néha-néha áhítatosan kortyantott az üvegből. így ünnepelte meg a birkajárásban az aratóbál másnapján az új kenyeret egy öreg, egy gyerek, meg egy kutya.

(S oly már)