Szolnok Megyei Néplap, 1956. augusztus (8. évfolyam, 181-203. szám)

1956-08-04 / 184. szám

1956- augusztus 4, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 " ,1 A KQZPOMI VEZEIOSÉG HniflROZfllflHSK MEGVflLÓSirÁSflÉRf Bízunk a párt és a kormány helyes intézkedéseiben J^<KSQS<KSQScKS<»CKfOÍCK^C5gKW8QSaH®08aKS<XaK3CSCKSQSCK8C^ A MOSZKVA! GORKIJKULTÚRPARKBAN Hegedűs András elvtárs, a Mi­nisztertanács elnöke, országgyűlési beszámolójában több figyelemre méltó bejelentést tett. Különösen jelentősnek tartom — a szövetke­zeti gazdák szemszögéből nézve azt, hogy kormányzatunk új ked­vezőbb hitelfeltételeket biztosít a tsz-ek számára. Ezenkívül intéz­kedések történtek arra nézve is, hogy a régi hitelek jelentős több­sége kedvezőbb feltételek mellett kerüljön visszafizetésre- Részlete­sen még nem ismerjük a hozandó intézkedéseket, de máris meg va­gyunk róla győződve, hogy ezzel a szövetkezeti mozgalom még erőtel­jesebb fejlődését segíti elő pártunk és államunkj Itt van a mi termelőszövetkeze­tünk. Évről-évre rohamosan fejlő­dött. Hogy mást ne mondjak, egy év alatt a taglétszám 305 főről 605 főre emelkedett. A földterület pe­dig közel 2100 holddal nőtt. Ehhez a gyors fejlődéshez újabb és újabb beruházásokra volt szükség- Istál­lókat kellett építeni, különböző gazdasági felszereléseket vásárolni. Nyilvánvaló, hogy erre kezdetben csak állami segítséggel voltunk ké­pesek. Az idén már jelentősen megerő­södtünk és beruházásaink egyré- szét, több mint félmillió forint ér­tékben saját erőnkből valósítottuk meg. Hat kislakást építettünk a jószággondozóknak, tető alá rak­tunk egy kukoricagórét és egy 1000 férőhelyes süldőszállást. Hangsú­lyozom, mindezt saját erőből. De még mindig szükség volt állami se­gítségre is­Régebbi beruházásainkat pedig szinte teljes egészében állami hi­telekből végeztük. Most a befekte­tett pénz még nem forogta ki ma­gát, és bizony elég nehéz az állam­nak járó nagy összeget visszafizet­ni. Annyira nehéz, hogy azt meg­érzi a tagság. Nálunk például az idei gazdasági év végén 2 millió > forint hitel kifizetése esedékes. Nem tudjuk még pontosan, hogy a határidők kitolása milyen köny-| nyebbséget jelent, de ha mondjuk í a 2 millió forint helyett csak 1 mil-t liót kell visszafizetni, akikor ennek -j a jelentősége szövetkezetünk gaz-S dálkodásában, tovább fejlődésében j felmérhetetlen. A visszamaradó 1) millió forintot ugyanis olyan célra \ fordítanánk, amely egy év alatt) 1957-ig legalább 2—3 millió forint^ bevétehez juttatná szövetkezetün­ket? Elmondta: Szabó Miklós a kunhegyes! Vörös Október elnöke' Az önállóság előrevisz bennünket Örömmel fogadtuk a Központi Vezetőség július 21-i határozatát — írja levelében Csótó Géza elvtárs, a turkevei Vörös Csillag Tsz tagja — Nagy reményt fűzünk ahhoz, hogy termelőszövetkezetünk tagjai­nak is tovább emelkedjék az élet- színvonala. Helyes az is, hogy na­gyobb önállóságot kapnak a tsz-ek. Ez előrevisz bennünket. Eddig sok hiba származott abból, hogy a fel­sőbb szervek beleszóltak terveink­be, s nem úgy gazdálkodhattunk, ahogyan mi szerettünk volna. Csak egu példát említek, a nagyarányú építkezést, ami elég sok terhet rótt a közös gazdaságra. Ezért lesz helyes a jövőben, ha csak addig nyújtózkodunk, amed­dig a takaró ér. Tagságunk egyetért a Központi Vezetőség határozatá­val, s annak megvalósításához jó munkával járul hozzá. A terméshozam növelésért harcolunk A moszkvaiak kedveno pihenő- és szórakozóhelye a Gorkij- park. Délelőtt a gyermekek, este a fiatalok és felnőttek kere­sik fel a parkot, ahol szabadtéri színpad, előadóterem, olvasó, sporttelep, csónakállomás, teniszpálya áll az érdeklődők rendel­kezésére- A képen: Tóparti étterem a moszkvai Gorkij-kultur- parkban. kedves vendégeink Csehszlovák műszaki delegáció a Szolnoki Gépállomáson I Termelőiszövetkezetünkben nagy munikakedvvel dolgoznak a tagok. Különösen megmutatkozott ez a gazdag termés betakarításánál. — Mindenki azon volt, hogy határ­időre és jó minőségben végezzünk az aratással. A gépeket is jobban igénybe vettük. Bod a János kom­bájnvezető társával, Handzsur Sán­dorral 243 holdon aratta le és csé­pelte el a gabonát. Beadási kötele­zettségünket búzából teljesítettük, s a tagoknak munkaegységeikre előlegként 4 kg búzát osztunk­A cséplés jó ütemben halad. Na­ponta 130—140 mázsa gabonát já­ratnak le tagjaink. Termésátlagaink jónak mondhatók .búzából 11—11 mázsás átlagot várunk. A sok rnnlca közben figyelemmel kísérjük a Központi Vezetőség ha­tározatában foglaltakat. Körülte­kintően felmérjük területünk adottságait és mindent megteszünk a terméshozam növeléséért- Mint­egy három hónappal ezelőtt párt- szervezetünk vezetősége, karöltve a tsz vezetőségével, a szakemberek bevonásával olyan kimutatást ké­szített, amelyben szerepel az elmúlt évi terméshozam, vagy termék végleges mennyisége, mind a nö- vényterm esz tón él, mind az állat- tenyésztésnél. Feltüntettük, hogy ez évben mennyivel kell többet termelnünk;, s mit jelent ez terme­lőszövetkezetünk összeségéinek és egy munkaegységre. A kimutatá­sokat a brigádok központi tanyájá­ban kifüggesztettük, s így a tsz tagok ismerik a tervet és eszerint tudják fokozni munkájukat. A július 28-án megtartott párt­taggyűlésen határoztuk el, hogy létrehozunk egy bizottságot, mely­nek az lesz a feladata, hogy kidol­gozza, mit kell tennünk a második ötéves terv időszakában a termés­hozam 27 százalékos növeléséért, A gyermek is felszólal A „Hogyan Ítélnének?" c. cikk utolsó hozzászólása. Miután hazaérkeztem az én jó nevelő Édesanyámhoz, legelső dol­gom, hogy köszönetét mondjak an­nak a sok néninek, bácsinak, aki­nek sorsom a szívügye volt és ve­lem érzett. Segítettek, hogy haza­kerülhessek otthonomba s ahhoz, akit én szeretek. Sok nehézség gördült elém, mig elértem célomat. Az intézetből, ahová Anyám adott, többször meg­szöktem, hogy megláthassam az én jó Apukámat és Anyukámat. Saj­nos, Apukám közben meghalt. Ne­velő Anyámat tekintem anyának, aki engem felnevelt. Még egyszer megköszönöm a né­niknek, bácsiknak, hogy velem együtt éreztek és hazasegítettek. Surányi Béla termelőszövetkezetünk fejlesztéséi­ért, szilárdításáért, a tagok jöve­delmének emeléséért, A taggyűlés másik határozata alapján az augusztus 4-én megtar­tandó közgyűlésen döntünk arról, hogy az idős és munkaképtelen tagjaink nyugdíjazását milyen for­mában valósítjuk meg. Szabó István Kótpó, Szabadság Tsz Megje'ent az Anyag- és Ada'szo'gáltalás uj száma Az Anyag- és Adatszolgáltatás üj, jú­liusi száma közli I. Trahtenberg: A tő­kés gazdaság militariz&lása és az újra­termelés, Sz. Procerov: Az üzemen be­lüli önálló elszámolásról című cikkét, a szocializmust építő országok életéről, Teng Ce-huJ: A szövetkezett mozgalom nagy győzelme Kínában, valamint Ed­vard KardeJ: Szövetkezeti politikánk feladatairól című írását. Megjelent a folyóiratban Togliatti elvtárs nyilatkozata az SZKP XX. kongreszusa által felvetett kérdésekről, J. Hmelnyickaja: A Német Szövetségi Köztársaság gazdasági fejlődésének né­hány vonása című írása, a kultúra és a tudomány problémáiról, V. Jermilov: Mire tanttja Gorkij az írókat? és Dl- mltrij Sosztakovics: A zeneművészet néhány Időszerű kérdéseiről című cikke. A testvéri csehszlovák nép ha­zánkban tartózkodó műszaki dele­gációjának néhány tagja baráti lá­togatásra érkezett pénteken dél­előtt Szolnok megyébe. A kedves vendégek először a Szolnoki Gép­állomást keresték fel, ahol hossza­san elbeszélgettek a dolgozókkal, megtekintették a gépállomás labo­ratóriumát, majd a mezőgazdasági munkák végzése után érdeklődtek, A gépállomáson tett látogatás után hosszabb séta- közben megte­kintették Szolnok nevezetességeit, utána a Cibakházi Gépállomásra mentek, ahonnan továbbfolytatták útjukat Heves megyébe. A román kisipari szövetkezeti küldöttek látogatása Az Országos Kisipari Szövetke­zeti Központ meghívására román szövetkezeti küldöttség érkezett ha­zánkba. A delegáció hat tagja pén­teken délelőtt ellátogatott Szol­nokra is. Szolnokon a kisipari termelőszö­vetkezetek vezetői és legkiválóbb do'gozói fogadták őket. Az érkezé­sükkor Szebeni János, a KISZÖV elnöke' virágcsokorral köszöntötte a vendégeket, majd a két nép kö­zötti barátság jeléül selyemzászlót adott át a román kisipari szövet­kezetek képviselőinek. Hosszasan elbeszélgettek a kis­ipari szövetkezetek munkáiról, ter- melvényeiről. A román küldöttek főként a szövetkezetek és a tanács kapcsolatairól érdeklődtek. Elmond­ták, hogy Romániában a kisipar egészen a felszabadulásig nem tu­dott kellőképpen fejlődni. Csak most kezd igazán kibontakozni és termelni. A KISZÖV központjában lefoly­tatott beszélgetés után a vendégek megtekintették a szolnoki kisipari üzemeket. Először a Bőripari KTSZ-be men­tek, ahol megnézték a teljesen mű­anyagból készült női szandálok gyártását. Elégedcttségüket fejez­ték ki a KTSZ műanyag készítmé­nyei iránt. A meggy- és krémszínű női szandálok — mint ahogy a kül­döttek egyik tagja megjegyezte — nagyon szép, modern, kényelmes és ami a legfontosabb, olcsó, 88 fo­rintért megvásárolható. Náluk eze­ket még nem készítik, de az itteni tapasztalatok alapján hozzákezde­nek a gyártásukhoz. Ebéd előtt megtekintették még a Mezőgazdasági KTSZ-t, ebéd után pedig az újonnan épült ruházati üzemet, HÁRMÁN ültek az autóban. Elől a gépkocsivezető mellett a járási pártiitkár, a hátsó ülésen két inst­ruktor. Rövidre nyírt szőke haja, vidám szeme, erőteljes álla volt a párUitJcárnak s mindig valami vá­ratlan kérdése. Most is. Alig suhant el a Skoda a kis községet átszelő kanyar fekete- fehértarka korlátái mellett, megszó­lalt: — Nem nézed meg az öregeket, Kincses elvtárs? A szólított elvtárs vére a fejébe szökött. Érzéseit nagyon telibe ta­lálta az érdeklődés. Sisteregve ug­rottak el az autó mellett az útmen­ti fák, megütötte őket a száguldás légárama. Már elhagyták a kis folyó hídját, közeledett a régen be­csukott csárda rozzant épületei Utána pedig az öregei következ­nek. Az ő szülőháza. De miért kel­lett elvörösödni? Miért ver szíve a torkában? Miért nem tud mindjárt válaszolni? Úgy érzi magát, mint a vizsgán sarokba szorított tanuló, akiről ki­derül, hogy rosszul készült egész éven át. S a rossz vizsga következ­ménye könnyen a bukás lehet. Egészen megzavaradodott s nem tudott menekülni a titkár elvtárs kutató szemétől, mikor a sofőr szó nélkül fékezett. Egy pillanatra meg­bénult. Mi lesz, ha a többiek is ki­szállnak? Mi lesz, ha bejönnek? Szégyenben marad, mert az elvtár- sok biztosan számítanak rá, hogy mint másoknál, itt is megkínálják őket. Egy kis kenyér-szalonnával, ha egyébbel nem. Úgy otthonosan, egyszerűen. Hiszen ugyanúgy érzik magúkat bármelyik családjánál, mint a sajátjuknál. Még azt is megteszi akármelyi­kül:. hogy ha így kiszálláskor is­merős elvtárs szüleihez érnek s úgy adódik, hogy nem jutnak néhány falathoz, mert az üzletek zárva van­nak bátran beköszönnek. — Jöttünk hívatlanul is, Marosi néni. Adjon már enni valami kis falósat, mert éhenhalunkj — Adok én, kedves elvtársak. Üljetek már le. Hát Laci fiam merre jár ? .., Szeretitek a zöld­paprikát, vagy hagymát hozzak a füstölt szalonna mellé? Ez már természetes . , i Termé­szetes a többi elvtársnál, akik a JB-n dolgoznak.. De az ö szülei valahogy kívül maradtak ezen a szokáson. Nem azért, mert ők nem adnának szívesen. De úgy áll a do­log, hogy még nem is navyon hívott be magukhoz egy elvtársat sem. Legtöbbször az történt, hogy már elhagyták néhány száz méterre a házukat s mintha akkor jutott vol­na eszébe, megveregette a sofőr elv­társ hátát: — Ejnye, álljon már meg Birkás elvtárs. Beugrók az öregékhez, Ilyenkor látták az utitársak is, tényleg C3ak beugrásról van szó és nem is igényelték, hogy ők is be­nézzenek. MINDEZ villámgyorsan lobbant fel benne és szinte akaratán kívül hagyta el a gépkocsit. Egész testét gúzsbafogta a szégyen s még az árokhídon js arra fülelt minden ér­zékszerve, nem követi-e valaki az elvtá.sak közül. Mert ő egy szóval sem hívta őket. Nem ám! Egyetlen mondat égé.te. Gulácsi elvtárs szegezte neki éppen egy hete. „Kincses elvtárs ... Segíted te erődhöz képest öreg szüléidét?” S ő akkor is zavarba jött, lehet, hogy el is pirult. Mindenesetre aka­dozva nyögte ki. — Igen .,. titkár elvtárs ,,; kül­dök havonta .,. egy kis pénzt. Többet nem faggatta a titkár. Ö akkor elhatáiozta, hogy „nagyobb súllyal kezeli ezt a kérdést“ s még aznap feladott szüleinek 50 forin­tot. Igaz, azelőtt másfél hónappal küldött egy százast, de az már az ő egyéni baja volt. -.. igen-igen, baja, hogy ezer forintot egyszerre fizetett ki előlegbe a KTSZ-nél egy szép szurka kamgam ruhára* Á RVA K Hiába, egy funkcionáriusnak erre is kell adni. Lépten-nyomon ki van téve annak, hogy gyűlésre kell menni s ott reprezentálni kell. A kommunistáknak vigyázni kell arra is, hogyan ‘jelennek meg valahol. Az ellenség rögtön felfújná, ha szedett-vedett ruhában látná: — Hiába kiabál az életszínvonalról, még rendes ruhája sincs." PERSZE nem jó lett volna bele­látni Kincses elvtársba, mert a szi­ve táján szégyen reszketett, Szé­gyen, hogy magának *s hazudott. Kibirt, volna még egy hónapot a kamgárn-öltöny, hiszen van rendes ünneplője s az öregeknek küldhe­tett volna legalább 500 forintot. Egy hónapon belül úgysem készül el a ruha. Mégis védekezett a lelkiismeret- furdalás ellen. Az öregeknek már nem olyan végzetes, ha egy kicsit szűkösködnek. Hol vannak az ő igényeik? Egy kis kenyér, egy kis szalonna, egy kis liszt, só, paprika. El lehet abból főzőcskéim s a kis­kertben is akad paszuly, uborka. Tovább nem ment Kincses elv­társ. Behunyta azt a bizonyos „bel­ső” szemét. Tudniillik már tolako­dott elébe a kérdés. Igenám, de mi­ből lenne a kis kenyér, kis szalon­na, só, paprika, az uborkához való? Nem öltek az öregek istentudja mi­óta. Nem is arattak. ■,, No, de ő mit mondhatott volna előtte való hónapban is a feleségének, mikor a fehér kosztümöt kunyerálta tőle? Azt, hogy az öregeknek is küldeni kellene egy kis pénzt? Akkor meg­lenne a családi békétlenség. Hiába, nem szeret vele összekülönbözni. . Az ember sokmindent át tud érezni egyszerre. így volt ezzel Kin­cses elvtárs is. Ösztönösen húzta el a kapu tetején benyúlva a riglit. Izmaiban a remegés: mikor szólal meg valamelyik elvtárs, kivált a I titkár a hátamögött: „Talán előre engednél bennünket?” Megkönnyebbült. Mialatt belé­pett, csukta a kaput is, sőt ördögi ügyességgel a riglit is ráhajtotta, egy mozdulattal. Talán akkor vett először lélegzetet is percek óta.,, Nagy kő esett le a szívéről — ahogy mondani szokták. Senki nem követte. HOMLOKÁT törölve nyomta be térdével a kiszáradt festékű, recse­gő ajtót. Köszönt: „Szabadság!” Olyan tettetett hangzása volt most szájában ennek a szónak. Alig tudta kimondani, úgy összeragadt a torka. — Érkeztél, fiam? — kérdezte fakón, reszketegen az apja. Ott ült soványan, kíszlkkadtan a kanapé végében. Kitudja, milyen színű volt valamikor konyaszélű kalapja? Haja is ritka, piszkos­szürke színű, bajusza is csak tessék- lássék hervad az orra alatt. — Üljél lei-,. — Anyám? — Elment már, hanta,,, gyónni kéne. Hideg, sivár volt odabent a le­vegő, bár kint tüzelt a nap. A kis vaksi ablak alatt a vizeskanna, horpadt, mocskos jószág. A pará­nyi kályha süket, kihűlt. A kari­káin látszik, hogy a rozsda zavar­talanul rágja régóta. A fiú szeme a kanapé ellenkező sarkába tévedt. Ott terebélyesedett, lógott lefelé a lapos, régesrégi szalma kenyeres- kosár. Nem látszott abban még morzsa se. Apja görbeélű bicskája porosán, rozsdapettyeket fogva bú­sul az ablakban .,. Régen szelhetett szalonnát. Kincses elvlársat kiverte a verej­ték. Az öreg Kincses csontos térde megmoccant, erőtlenül markolt rá hámló, színtelen kezefeje. Alatta éppencsak elbújt egy szakadás. Rongyos az öreg egyetlen nadrág­ja... És nem szól. Nem az egy ár­va hangot sem-.a j A fiú rémülten pillantott a der­medt függönyű ablakfa. Hangokat hallott. Jaj, csak nem jönnek be a többiek az anyjával? Kétségbeess sében szinte azt kívánta, ne látná az anyját, ha már amazok is jön­nek vele. De már nyílt az ajtó. Tö­pörödötten, halkan, olyan szeré­nyen, mint azok az időt megért- cselédek szoktak, akik érzik, hogy már nagyon, vagyon láb alatt van­nak, belépett az anyja. Fekete ken­dőjén a gyűrődések sokkal sötéteb- bek voltak, mint a kisimult része­ken Annyira közömbös már az élettel szemben, hogy a kendőt sa veszi le? — szúrt bele a fiúba. — De rosszul nézel ki, kedves fiam?.-., Nincs tán valami bajod? — kapaszkodott a nyakáig a kis öreg és pikkelyes, gyevgecsonlú karja aggódva mozgatta bizonyta­lanul simogató kezét. Mint két ki­száradt, zörgő faág. a — Ejnye, ejnyehogy nem tud­lak mivel kínálni — sopánkodott Kincses néni és kötője elülső nagy zsebéből fehéres-barnás héjú ke­nyérszeletet ráncigáit elő... Éppen kifogyott a kenyerünk ,., Kértem már addig innen Bukóéktói, mig holnap... veszünk. aj, ne haragudjanak, rohan­nom kell — nyúlt halottsá- radian a belsőzsebébe Kincses elv­társ. Rendkívül vagy zavarban vett ki noteszából harminc forintot és szemét lesütve az asztalra csúsz­tatta. Soha nem sajnálta így, hogy nincs nála elég pénz s úgy fogadta meg magában: Rögtön hazaérkezése u*&:; küld szüleinek párszáz forin­tot .,. ,. Csak az elvtársak ne vegyék észre rajta odakint, hogy... szóval, hogy.., Hiába mosolygott kínosan, bután. Kár volt erőlködnie. Az elvtársak borzasztó buzgalommal néztek más­felé, míg beszállt az autóba, TÓTH ISTVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom