Szolnok Megyei Néplap, 1956. augusztus (8. évfolyam, 181-203. szám)

1956-08-03 / 183. szám

1959. aueuszutus 3, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 II szocialista törvényesség megszilárdítása növeli állami életünk demokratizmusát Hz igazságügyi szervek feladatai a K. V. 1956 VII. hó 21-i határozata után A szocialista törvényesség kér­désével az utóbbi időben megyénk­ben egyre többen és egyre széle­sebb rétegek foglalkoznak. Érthető ez az érdeklődés, mert a szocialista törvényesség megszilárdulása álla­munk demokratizmusának tovább­fejlődését nagymértékben fogja szolgálni; Mi is tulajdonképpen a szocia­lista törvényesség? Nem egyéb, mint az, hogy úgy az állampolgá­rok, mint az állam különböző szer­vei és intézményei a törvényeket betartsák, vagyis a törvények szi­gorú betartása és betartatása; A szocialista társadalom fejlődé­sének, erősödésének tehát igen fon­tos követelménye a szocialista tör­vényesség megtartása. A dolgozók­nak nem lehet érdeke, hogy a saját politikai-, társadalmi-, gazdasági rendjük megszilárdítása érdekében hozott törvényeket megszegjék. Amikor pártunk Központi Ve­zetősége határozatában leszö­gez! a szocialista törvényesség következetes védelmét, a dol­gozó nép érdekeit tartja szem előtt­A törvényesség megszilárdítása harci feladat az igazságügyi szer­vek részére. E harc sikerét biztossá teszi a párt, a dolgozó nép támo­gatása; Az utóbbi időben jó eredménye­ket értünk el a szocialista törvé­nyesség megszilárdításában. Meg kell azonban említeni egy-két ko­moly hiányosságot, hogy a jövőben ezeket elkerüljük; Megyénkben is előfordultak tör­vénytelen elítélések, letartóztatá­sok, adminisztratív úton akartunk olyan feladatokat is megoldani, amelyeknél ez nem volt teljesen in­dokolt. Nem minden esetben jár­tunk e1 helyesen osztályidegen sze­mélyekkel szemben, tevékenységü­ket az élettől elszakítva bíráltuk el. Igen sok esetben elfogadtuk a nyo­mozó szervek által elénktárt anya­got anélkül, hogy alapos vizsgálat alá vettük volna. így fordulhattak elő olyan esetek, hogy oknélkül és törvénysértően tartottuk fenn a vádlott előzetes letartóztatását, és a bűnvádi eljárás befejezése után ügyében felmentő ítéletet kellett hozni a bíróságnak. Az előzetes le­tartóztatást szinte már a büntetés megkezdéseképpen kezeltük és az eredményes bűnüldözés egyik elő­feltételének tekintettük. Nemcsak büntető, hanem polgári perekben is számos hiba fordult elő a bíróságok munkájában. Az gyik legkirívóbb hiba volt, hogy „népgazdasági' érdekekre hi­vatkozva elutasítottuk sok eset­ben a dolgozók jogos munka­ügyi, munkabérre vonatkozó kereseteit, Az ilyen határozatokkal megsértet­tük a dolgozók érdekeit, ugyanak­kor bíztatást adtunk egyes vállala­tok, intézmények, hatóságok veze­tőinek a további törvénysértések elkövetéséhez. A párt határozatai és az igazság­ügyi kormányzat intézkedései nyo­mán megyénkben is megkezdődött a hibák és hiányosságok felszámo­lása, kijavítása. Megyei viszonylat­ban elsősorban azokat az ügyeket kellet, felülvizsgálni, ah 1 a helyte­len büntető politika alkalmazása során maga az elítélés, vagy a ki­szabott büntetés helytelensége nyil­vánvalóvá lett. Ezt a vizsgálatot az igazságügyi szervek 1955. december 31-ig elvégezték, és számos elítéltet helyeztek szabadlábra feltételesen, vagy tettek kegyelmi előterjesztést az ügyében, alacsonyabb, vagv más büntetés kiszabására vonatkozólag. Az alaptalan elítélések tekinteté­ben pedig a megyei ügyészség tör­vényességi óvásokkal igyekezett a hibákat kijavítani. A következő igen fontos fel­adata a bíróságoknak, de az egész igazságügyi apparátusnak, a széles dolgozó rétegek állam- polgári fegyelemre való neve­lése, a bűnözéstől való visszatartása. A bírói ítélkezés során egyre inkább előtérbe kell helyezni a megtévedt dolgozók nevelését, ezzel párhuza­mosan azonban továbbra is szigo­rúan felelősségre kell vonni a tör­vényt megsértő ellenséges eleme­ket; A Központi Vezetőség folyó hó 23-án hozott határozata világosan megszabja a bíróság feladatait is, a szocialista törvényesség megvalósí­tása és a dolgozó nép védelme ér­dekében. Mindenekelőtt ki kell emelni a határozatnak azt a pont­ját, amely felhívja a figyelmünket, hogy az államrendünk bizton­ságát veszélyeztető ellenséges ele­mek és a szokásos bűnözők ellen a jövőben is erélyesen lépjünk fel. Ugyanakkor leszögezi a határozat azt is, hogy ezekkel szemben is maradéktalanul érvényesülnie kell a Büntető Perrendtartásnak; A másik igen fontos pontja a ha­tározatnak, mely leszögezi, hogy csupán a vádlott beismerése — bi­zonyítékok hiányában — elítélésé­nek alapjául nem szolgálhat. Ez a határozati pont különösképpen a politikai jellegű bűncselekmények­nél komoly jelentőségű; A jövőben minden esetben, a nyomozó szervek feladata, hogy a vádlott beismerő vallomását alátá­masztó, a büntetés kiszabását eny­hítő, vagy súlyosbító körülménye­ket a bíróság elé tárja. Szól a határozat a dolgozók ne­veléséről és a jelentéktelen bűncse­lekményt elkövető bűnösökkel szemben, a nevelő jellegű bünteté­sek kiszabásáról; A bírói apparátus nagy meg­elégedéssel fogadta a szocialis­ta törvényesség megszilárdítá­sára vonatkozó párt- és kor­mányhatározatokat és minden igyekezetével azon van, hogy erejéhez cs működési köréhez képest elősegítse azt, A szocialista törvényesség megszi­lárdítása, a dolgozó nép érdekeit, de nem utolsó sorban a bírói hiva­tás fokozottabb megbecsülését is jelenti. Nyilvánvaló, hogy a bírósá­gok és általában az igazságügyi szervek a szocialista törvényesség megvalósítását, a széles dolgozó tö­megek, becsületes állampolgárok részvétele nélkül megoldani nem képesek. Ezért kérjük azt, hogy a dolgo zók a jövőben fokozottabb mérték­ben kapcsolódjanak be a társada lom nevelésébe, a bűnözés leküz dése, a bűnüldözés eredményesebbé tétele érdekében. BURKA FERENC, a Megyei Bíróság elnöke Megyénk gépállomásainak körze­tében alig van olyan hely, abo! még nem arattak le, s előrelátha­tólag péntek, vagy szombat estére be is fejezik a gabona aratását. A gépállomások azonban már július 31-re teljesítették a 84 717 holdas aratási tervet. A kombájnosok az előirányzott 32 760 hold helyett 33 105 hoidnyi területetről vágták le a gabonát és a 187 gépállomási kombájn átlagos teljesítménye ed­dig az időpontig 177 holdat tesz ki. Különösen elismerés illeti az abádszalóki elvtársakat, mivel az ottani gépállomás körzetében a kombájnosok átlagosan 261 holdat arattak le, de Mezőtúron is meg­haladta a 180 holdat az egy kom­bájn által levágott terület. Jól jár­tak azokban a termelőszövetkeze­ELŐRENÉZÜNK Az üt közepén kósza forgószél " kavarja a port. A tanya vé­gében cséplőgép zümmög. Az etető nem figyel sehová. Kimért, szabá­lyos mozdulatokkal eregeti a gép gyomrába a búzakévéket. Hátúról nézve úgy tűnik, mintha harmoni- kázna. Ez a kis sereg először csé­pel igy közösen, mivel új a szövet­kezet és ez az első közös esztendő. Amúgy ezt nem igen lehet észre­venni, az emberek már igen jól összeszoktak. A jószággondozó ott áU az istálló előtt, derűs nyugalom­mal cigarettázik, a cséplőket nézi. A napi munkáját elvégezte, a tehe­neket is megfejte, így hát ráér egy kicsit. Tűnődve figyel kelet felé, ahonnét esőszagot hoz a szél. De jó is lenne valami kiadós zuhatag, különösen a kukoricára. Mi F. Kovács Péterrel ott ülünk a tanyaudvar közepén. Nagy rakás épületfa vám itt felhalmozva és az egyik gerenda nagyon alkalmatos ülőhely. Régen beszélgettünk, már. Amikor legutóbb találkoztunk, tél volt. Péter bátyánk azokban a na­pokban írta alá a belépési nyilat­kozatot és éppen akkor volt szüle- tőfélben ez a közös gazdaság, amelynek a neve: örményest Béke Tsz. F. Kovács Pétert elnöknek vá­lasztották. Elgondolkodva fújja a füstkarikákat és elmesél egyet- mást a szövetkezetről. AM inden lesz, mondták elvtársak a járásnál, ami­kor megalakultunk. Utána meg felénk se néztek. És ez bizony baj, mert volt itt sok olyan prob léma, amelynek a megoldásához a mi erőnk nem elegendő. No, de végül mégis csak kicsaltam őket Jóízűen nevet. Azt csinálta, hogy nemrég betelefonált a járási párt- bizottsághoz, hogy jöjjenek ki, mert máskép nagy baj lesz. Jöttek is azonnal. — És segítenek? — Igen. Ehhez persze bizonyára hozzájárult a Központi Vezetőség legutóbbi határozata ts. Jobban meghallgatnak bennünket. Megér­tették azt is, hogy ahogy eddig gaz­dálkodtunk, tovább nem gazdál­kodhatunk, Félkört ír le, a kulcoricások felé mutat. — Nézzék aZ elvtársak. Ott egy hold kukorica, amott két hold, más­felé három hold. Földjeink szárá­szé j jel. Tagosítani kell. Ez a legna­gyobb gondunk. Amíg a tagosítás nem történik meg, nem lesz itt igazi nagyüzemi gazdálkodás. Már­pedig mi valódi szövetkezetei aka­runk csinálni. Sok az akarat, de a segítés még mindig kevés, vagy nem elég megértő. Mesélek egy történe­tet, Hallgatjuk. m /~ktt van a vasútállomás mel- ^ lett a Misákrféle raktár. Üres évek óta. Mi most kölcsön akartuk kérni, hogy legyen hová tenni a gabonánkat. És mit gondol­nak, megkaptuk? Dehogy kaptuk meg. Azt mondták, nem tudjuk ki­használni. Eszi az embert a méreg, de nem tehet semmit. Megérteném persze, ha a raktárra szükség len­ne, de mondom, üres volt évekig. Most talán tesznek bele néhány zsák búzát, hogy elhaUgattassanak bennünketi Amit az elnök mond, arra igazán nem tud az ember mit válaszolni. Azzal próbáljuk megnyugtatni, hogy a Központi Vezetőség határo­zata után bizonyára sok változás történik. Bólogat, — Mi is ebben bízunk. És ha már megkezdtük, nem adjuk fel a har­cot. Előrenézünk. Látják ezt a sok épületfát, amott a vályog. Hamaro­san megkezdjük az építkezést. Is­tállókat, silógödröket csinálunk. Nemsokára érkezik 15 anyakoca. Hacsak 6 malacot nevelünk fel egytől-egytől, két eilest számítva tavaszig közel 200-ra szaporodik a közös sertésállományunk. Nemrég határoztuk el, hogy juhászatot is létesítünk 100 birkával. A tagok­nak egytől egyig az a véleménye, hogy legelsősorban az állatállo­mányt gyarapítsuk, ez adja majd a jövedelmet. Igazat adunk az elnöknek, ö csendesen tovább beszéli IVagyon fontos az őszinte szó. L ' Nincs annak értelme, hogy hencegjünk. Ma még elég iáratla­A Földművelésügyi Minisztérium köszöneté a Szo’nok megyei gépállomási és termelőszövetkezi dolgozóknak lekben, ahol a betakarítást teljesen gépesítették, mert az aratással szinte egyidőben a csépléssel is végeztek, mint a karcagi Szabad­ság, valamint a tiszaugi és a mező­túri Petőfi Tsz-ben. Az aratógépvezetők is kitettek magukért, hiszen 2 és félezer hold­dal többet vágtak le az előirány­zottnál és egy-egy aratógépre 155 holdas teljesítmény jut. Szőke Má­tyás földművelésügyi miniszterhe­lyettes elvtárs a minisztérium ne­vében ezúton mond köszönetét mindazoknak a gépállomási, ter­melőszövetkezeti és tanácsi dolgo­zóknak, akik elősegítették a Szol­nok megyei gépállomások gépi ara­tási tervének 103,2 százalékos tel­jesítését; , ___ Ma csehszlovák műszaki küldöttség érkezik a Szolnoki és a Cibakház! Gépállomásra Ma csehszlovák műszaki küldött­ség érkezik baráti látogatásra Szol­nok megyébe. A vendégek felkere­sik a Szolnoki és a Cibakházi Gép­állomást, hogy megismerkedjenek a mezőgazdaság gépesítésének ha­zai tapasztalataival. Ezúton is üd­vözöljük csehszlovák vendégeinket. Román kisipari küldöttség Szó nokon A naí napon román küldöttség érkezését várják Szolnokra. Az OKISz meghívására hazánkba ér­kezett kisipari delegáció látogat el városunkba s itt a Kisipari Szövet­kezetek Szolnok megyei Szövetsé­gének vendégeként megnézik a leg­jobban működő kisipari szövetke­zeteket, átadják tapasztalatukat. A szolnoki kisipari dolgozók sze­retettel várják a külföldi vendége­ket és felkészültek fogadásukra. nők vagyunk. Bajok is vannak, és ezekről beszélni kell. Azért kell beszélni, hogy meg lehessen őket szüntetni, és hogy olyan legyen ez a termelőszövetkezet, amilyennek mi elképzeljük. Erős, gazdag, amelynek a tagjai megelégedettek. Hogy ilyen lesz-e? Egészen biztos. Egészen biztos — mondogatja nagy- nagy bizakodással a szövetkezet el­nöke. öreg este lett. A cséplőgépesek abbahagyták a munkát, ott a tanya­mögötti szérűn végeztek is a gépe­léssel és tovább húzattak. Az istál­ló előtt nem áll már senki. A jó­szággondozó is hazament. A tehe­nek nagy nyugalommal kérődzenek a fák alatt. Egy asszony vizet mer a kútból, néhány ember a szérűn maradt zsákokat takarja ■ le a ponyvával, aztán azok is elköszön­nek. Csak Matyi bácsi bóklássza körül mégegyszer a tanyát, meg­nézi, rendben van-e minden. Ö már ilyen. 82 évet hordoz a vállán, de elnyühetetlen. Nyugdíjazásról, vagy eféléről majd legfeljebb csak 20 év múlva akar hallani. Miután mindent rendben talál, az elnökkel együtt 6 is pihenni tér. SZEKUUTT PÉTER Kom bájnvezetok tapasztalatcseréié Karcagon A négy szövetkezeti város és a környező gépállomások kombájn­vezetői ma délelőtt tapasztalatcse­re értekezletet tartanak Karcagon, a MEDOSZ kultúrházban. Az érte­kezleten résztvesz és felszólal Sző­ke Mátyás földművelésügyi minisz­terhelyettes elvtárs is. HIRDESSEN o Szolnok megyei NÉPLAP-ban! A jászberényi Fémnyomő-klub esemény naplójából A jászberényi Eérrvnyomó- és Lemezárugyár Klubját egyre na­gyobb számban ismeri meg a város közönsége. A beindulás sok prob­lémáit leküzdve egyre elevenebb az élet és gazdag, nívós műsort Ígér az őszi klubműsor is, A május 5-i megnyitón 350-en vettek részt, a gyermeknapon 240 ember jelent meg. A június 24-i „Denevér” előadását, a teljes operettestet már 750-en nézték végig. Az elmübt hónapban helyet kapott itt a budapesti RM Művek Csőgyárának kwlturegyüttese és si­keres ismerkedési estet tartott a gyár TMK üzemi részlege. A színelőadásokon, kultúrműsorokon Távul más célja is van a klubnak. A még meglévő üzemi sovinizmus felszámolásához is hozzá kíván járulni. A vezetőség olyan kérdésekkel foglalkozik, hogy külön klubdélutánok keretében tartsanak ismerkedési összejöveteleket a jászberényi Aprítógépgyár klubtagjai részére, Augusztusra ismét jó műsor ígérkezik. A többek között terv­ben van a budapesti Kulich-szinpadon nagy sikerrel fellépett debre­ceni „Dongó“, budapesti „Görbe Tüköra és „Tüske" szatirikus együt­tesek fellépése, Bz ötéves terv irányelvei szerint olyan bútorokat készítünk, mely megfelel a lakosság ízlésének Ä második ötéves terv fő fel­adataként jelöli meg a dolgozók anyagi- és kulturális színvonalának emelését, igényeik fokozottab kielé­gítését. Ezt a célt szolgálja közvet­lenül a könnyűipar termelésének 40 százalékos növelése is. Emellett fontos szerep jut a mi­nőség javításának is. A kereskede­lemnek, a közvetlen szükségletre termelő vállalatoknak és kisipari szövetkezeteknek gondoskodni kell arról, hogy elegendő mennyiség, ki­váló minőség és nagy választék áll­jon a dolgozók rendelkezésére. A jászjákóhalmi vegyesipari ktsz dolgozói megértették ezeket az irányelveket és igyekeznek olyan bútorokat készíteni, mely megfelel a környező lakosság ízlésének, anyagi lehetőségeinek. Szövetkeze­tünk az elmúlt évben hatalmas gazdasági fejlődésen ment keresz­tül ás nyugodtan mondhatjuk, hogy jó hírnévnek örvend nemcsak Szolnok megyében, hanem Buda­pesten is ismerik. A környező öt megyéből is kaptunk megrendelé­seket. Gyakran a vevők el sem jönnek, hanem csak levélben ren­delik meg a kívánt bútort, mert bíznak bennünk. És má egyetlen esetben sem éltünk vissza ezzel a bizalommal, sőt a jövőben a gyors és jóminőségű munkánkkal tovább kívánjuk azt fokozni; Herkules Ferenc, alapszervi titkár. Eredményesen csökkentik az önköltséget a szolnoki üzemek azonos szinten A szolnoki üzemekben a terme­lés mennyisége és minősége mellett nagy gondot fordítanak a gazdasá­gosságra, az önköltség csökkenté­sére is. Legjobb eredményt e téren két­ségtelenül a szolnoki Tisza Bútor­gyár érte el. A komyhagamiturák előállítási költsége csaknem 190 fo­rinttal lett kevesebb. A szolnoki Tejipari Vállalat a vaj termelői költségét csökkentette 128 forinttal mázsánként. Fogyasztási cikkek kö­zül a kenyér és a tej előállítási költsége csaknem mozog. Fontos ipari termékeink közül a Tiszamenti Vegyiművekben gyár­tott kénsav önköltségcsökkentése teTén is jó eredmények születtek. Ezzel szemben egyik fontos alap­anyagunk, a szalmacellulóze gyár­tási költsége tonnánként több mint 300 forinttal nagyobb az előirány­zottnál Itt főleg az előre nem lát­ható objektív okok, kezelési költ­ség befolyásolta kedvezőtlenül az önköltség alakulását; Készülnek az ünneoi vásárra megyénk töidművesszövetkezetei Megyénk földművesszövetkezetei is készülnek már az augusz­tus 20-i ünnepi vásárra, ahol mintegy 28 millió forint értékű ipar­cikkel állnak majd a vásárlók rendelkezésére. Szakpavilonokat ren­deznek be és itt bő választékot biztosítanak szövetekből, vásznakból, selymekből és csizmákból. Mintegy 40 méteres aluminium edény pa­vilon lesz, ahol a sokfajta háztartási eszközökben válogathatnak a vásárlók. Mezőgazdasági kisgépek, rádiók, kerékpárok szintén bő vá­lasztékban lesznek. A földművesszövetkezetek vendéglátó egységei több borkósto­lót. lacikonyhát, vendéglőt és halászcsárdát állítanak fel. A ken der esi földművesszövetkezet különleges húskészítményeivel, füstölt és pap­rikás szalonnával vesz részt a vásáron- A kunszentmártoni és rákó- czifalvi földművesszövetkezetek cukrászdái fagylaltot, csokoládé des­sert különlegességeket, cukrász készítményeket biztosítanak. A föld­művesszövetkezetek legjobb áruikat, legízleíesebb ételeiket és italai­kat készítik és hozzák el az ünnepi vásárra. Tolnai Sándor MÉSZÖV >

Next

/
Oldalképek
Tartalom