Szolnok Megyei Néplap, 1956. augusztus (8. évfolyam, 181-203. szám)
1956-08-31 / 203. szám
SZOLNOKI ^ NAPLÓ TÓTH KORNÉL: ÉHE A SZÓNAK ... ÉHE A SZÉPNEK ... IV; A kép, amit idáig leírtam, nem valami megnyugtató. Már egy csomó jegyzetem volt és úgy éreztem: talán torz a kép. Éppen ezért kértem meg a Városi DISZ Bizottságot: hozzon össze pár fiatallal. A megbeszélés résztvevőit ők hívják meg az egyes üzemekből. Hatan jöttek el, öt fiú, egy lány, valamennyien ipari szakmunkások. Itt is megtartottuk a műveltségi vizsgát. Az eredmény valamennyivel jobb volt, mint a kőművesipari tanulóknál, de nem sokkal. Hat közül kettő tudta, ki volt Edison, hol van az Atlanti- és a Csendesóceán, ketten tudták megmondani, hogy Brazília fővárosa Rió de Janeiro. Arra a kérdésre ők sem tudtak válaszolná, hogy mit értenek hazaszeretet alatt és miért büszkék arra, hogy magyarok. Valamennyi jár moziba, kettő rendszeresen színházba, a hat közül három rendszeresen olvas. Kíváncsi lettem, hogy az alapszervezeti párttitkárok vajon foglalkoznak-e a fiatalokkal. A válaszok a következők voltak: — Három éve dolgozom az üzemben, de a párttitkár csak egyszer jött oda hozzám, Tegnap. (Papírgyár.) — Nálunk a párttitíkár sohasem megy oda a fiatalokhoz. Januárban meghívtuk a DISZ taggyűlésire, nem jött el. (Olajkutató). — Ml nem is látjuk a párttitkárt. (Építőipar). — Nálunk az alaipszervezefd párttitkár, Fogarasi elvtárs, nemcsak a munkáról, hanem az életünkről is beszél velünk, (Cukorgyár). — Nálunk az alapszervezeti párt- titkár, az idősebb szakmunkások szeretettel foglalkoznak a fiatalokkal; (Járműjavító, VI. osztály). Itt merül fed először a DISZ Petőfi iskoláról a vélemény, Valamennyien azt mondták: száraz, unalmas, szűk körben mozog, nem ad szelesebb tudást. Az esztergályos-lány a Cukorgyárból elmondja, hogy a Petőfi iskolán mindössze hat fiatal vett részt; Mi lenne a kívánság? Amit mondanak, azt így foglalhatnám egybe: A fiataloknak évek óta csak politikáról és munkáról beszélnek. Nem azt mondják, hogy erre nincs szükség, de másról is szeretnének hallani. Miért nincsen Szolnokon is ifjúsági szabadegyetem, ahol szakmai, természettudományos, társadalomtudományi, történelmi, irodalmi és más sokfajta előadást lehetne hallgatni az élet minden területéről. Még egy helyre mentem el: a Járműjavítóba. A VII. a) osztályon összeismerkedtem Lapu Endre gőzfűtéslakatos ifi brigádjával. Ez a brigád a műhelyben a legjobb, átlag 140 százalékot teljesít. És ennek megvan a magyarázata is. Olyasmit mondanak el például, hogy ők együtt, rendszeresen járnak színházba, minden új színdarabot megnéznek, még Pestre is feljárnak egy-egy jó előadásért; Rajtuk kivül még sok fiatallal beszéltem, ide csak egy lakatos- lánnyal való beszélgetést írom le, aki jövőre végez a Gépipari Technikum esti tagozatán. Feltettem neki is a kérdést: miért büszke arra, hogy magyar? A válasz nagyon meglepő volt: — Azért, mert Magyarországnak van a legjobb futballcsapata, és van egy szép tavunk, a Balaton. És ekkor nem tudtam visszatartani, kitört belőlem: — Hát arra nem büszke az elvtársnő, hogy mi, a magyar nép, több mint másfél évszázadig feltartóztattuk a törököt és megvédtük Európát. Arra nem büszke, hogy 1848—49-ben mi voltunk a szabadság zászlóvivői, hogy 1919-ben az orosz proletárok mellett mi emeltük magasba a forradalom zászlaját, hogy a felszabadulás óta más eredményeink is vannak, mint az, hogy futballban elsők közé tartozunk a világon? Ö is indulatosan válaszol: — Ezt ne tőlem kérje számon az elvtárs. Nálunk az iskolában beszélnek politikáról, de tudja, milyen szárazon? Egyáltalán nem köti le a figyelmünket, nem ébreszt bennünk sem érzelmeket, sem gondolatokat. Nem mentem, nem kérdeztem tovább. Teljesen megvilágosodott bennem az a gondolat, amely a sorozatos beszélgetések során minduntalan felmerült. Mégpedig az, hogy nem a fiatalságban van a hiba, hanem bennünk, valameny- nyiünkben, akik neveljük, tanítjuk őket, akik felelősek vagyunk az életükért és a jövőjükért: Éveken keresztül érvényesült a fiatalság nevelésében a szektáriá- nizmus, a dogmatizmus, a személyi kultusz. A mi fiatalságunkban benne él éhség a szó és a szép iránt, csak mi ezt nem jól és nem az élet teljességében elégítettük ki. Nem tanítottuk és nem vezettük rá őket arra, hogy hogyan lehet teljes, szép életet élni, igénybe- véve mindazt, amit mi nyújtani tudunk: a tudást, a kultúrát a szépnek, a magasztosnak a megbecsülését. Leszűkítettük és elszür- kítettük az életüket. Beszéltünk velük a munkáról, a politikáról, a hazaszeretetről, a kultúra igényességéről, de mindezt öregesen, szárazon, brossúra-ízűem, idézetekkel tele úgy, hogy nem keltettünk bennük mélyebb érzéseket és méKezdődik a tanév Szeptember 1-én lesznek az összes iskolában a tanévnyitó ünnepségek. Ezt megelőzik az alakuló tanári értekezletek, amiket augusztus 30-án és 31-én tartanak meg a legtöbb iskolában. Az első oktatási nap az általános és középiskolákban szeptember 3-án lesz. Az általános iskolák alsó tagozatában új tanterv lépett életbe. Az Iskolák már megkapták az új tantervet és ez világnézeti és hazafias nevelésnek is igen fontos bázisa, mindemellett előkészíti a negyedik osztályos földrajzot. Az általános iskolák felső tagozatainak új tanterve még nem készült el, pedig erre is már igen nagy szükség volna; a hírek szerint a minisztérium a jövő esztendőre elkészíti; Szolnokon a nevelői ellátottság az új tanév kezdetén jónak mondható, Tizenlyebb érzelmeket. Ezért veszélyeztet a cinizmus, a durvaság, egy részénél ezért lett jóformán kizárólagos életcélja a sport, a nemi élet, a tánc. Többet, szeretetteljesebben, szélesebb körben kell foglalkoznunk a fiatalokkal és ne írjunk megelégedett jelentéseket arról, hogy hány ifjúsági brigád alakult, hányán milyen százalékra teljesítették a normát, ha ugyanakkor nem tudjuk, hogy ezek a fiatalok az üzem kapuján kivül hogyan, miként élnek, miként gondolkoznak. Az idősebbek érezzék magukat minden fiatal édesapjának. Nincsen egyikünknek sem joga becsmérelni a mi ifjúságunkat. Az olyanná válik, amilyenné neveljük. tfUityíitz HÍREK Nagy az érdeklődés a Szolnoki Munkás Horgász Egyesület szeptember 1—2-i horgászversenyére. Eddig 70 benevezés érkezett, köztük számos más vidéki horgász egyesület tagjai is. Különösen a Járműjavító Vállalat, a MÁV és a Papírgyár horgászai jelentkeztek nagy számban. Sokan az üvegbotot, vagy a peremfutós orsót szeretnék megnyerni; • Kindlovits István a Vasipari Vállalat órás részlegének sztahanovista dolgozója az elmúlt vasárnap egy szép 3 kg-os süllöt fogott halszelet csalival. Siska Béla Nagykörű, Táncsics u. 43. sz. alatti lakost horgászati ellenőrzés során tetten érték, amikor az általa fogott méreten aluli pontyot haza akarta vinni. Az országos horgászrendünk 23. pontja kimondja, hogy a kifogott méreten aluli halat még akkor is vissza kell ereszteni a vízbe, ha, az már élettelen állapotban került is szárazra. Siska Béla cselekménye súlyos kihágásnak minősült. Állami horgászje- gyét és területi engedélyét elkobozták. Ügyét most tárgyalja az egyesület fegyelmi bizottsága; Az Alcsiszigeti Állami Gazdaság rizstelepérc kihelyezett másfélmillió darab zsenge ponty-ivadék már másfél, kétcentiméleres nagyságra fejlődött. A rizstelcp lecsapolásakor a vízzel együtt a holtágba kerülnek az ivadékok, ahol két-három év múlva már zsinórt szaggató pontyokká nőnek. A jelenlegi tisza vízben próbálkozzunk meg „kuttyogatással“, ezzel az ősi halászati módszerrel harcsát fogni. Nálunk ez a módszer még nem eléggé közhasználatú, pedig igen eredményes és sportszerű horgászás! mód. A szolnoki Honvédkórháza! polgári használatra adják át A 250 ágyas korszerűen felszerelt szolnoki hoTivédkórházat október 1-ével átadják a Szolnok megyei tanács irányítása alá. Az egészség- ügyi dolgozók többsége a továbbiakban is a kórház állományában marad. A mégyei tanács egészség- ügyi osztálya úgy tervezi, hogy a 250 ágyas kórházzal elsősorban a város egészségügyi ellátását javítja meg, s ezzel csökken a megyei kórház túlterheltsége, s jobb körülmények között foglalkozhatnak a megyéiből beérkezett, valamint a súlyosabb betegekkel; A NAPLÓ szavával Kérdezzük az illetékeseket című, augusztus 10-i számunkban megjeleni cikkre a megyei tanács VB ipari osztálya válaszolt. Megemlíti, hogy az állami fodrászat csupán ideiglenesen tartozik a Szolnoki Patyolat Vállalathoz, de rövidesen önállóan fog működni. A vállalatnál alkalmazott bérezéssel kapcsolatosan megjegyzi, hogy a fodrászok és a Patyolat betanított munkásai között kifejezésre kell juttatni a szaktudásibeli különbséget. Ebben a megyei tanács ipari osztályának kétségbevonhatatlanul igaza van, s ezt mi sem tagadtuk. A baj a fizetések és így a normák hihetetlen alacsonyságában rejlik; Erre vonatkozóan az ipari osztály megjegyzi, hogy ezek országos normákon alapulnak. Éppen itt, ebben lehet a hiba. Mert valószínűnek látszik, hogy a normák egy részét jobban gépesített üzemek alapulvételével hozták. Ebben az esetben nem lehet az ipari osztálynak sem az országos normákkal takarózni, hanem javítani kell ezen az áldatlan állapoton, hogy mint már megírtuk — például egy katonaing vasalásáért 8 fillért kapjon egy kézivasalónő. Egyébként a Minisztérium cikkünk hatására olyanformán Intézkedett, hogy a III. és IV. negyedévre pótlólag adott a Patyolatnak béralapot, az ipari osztály pedig megígérte, hogy a jövőben külön fogja megadni a fodrászok és külön a mosoda terviszámait. A megyei tanáés élei misser ipari osztályát Jobb lesz a kenyér! A Napló keddi számában panaszos levelet közöltünk, melynek nyomán Turóczi elvtársnő, a megyei tanács élelmiszeripari osztályának vezetője arról nyilatkozott, hogy az Országos Gabona- és Lisztkísérleti Intézet kedden és szerdán vizsgálja meg azokat a Usztmintá- kat, amelyekből a szolnoki kenyeret sütik. Tegnap ismételten felkerestük a megyei tanács élelmiszeripari osztályát, ahol Gálos! József, a malomipari csoport vezetője a vizsgálat eredményéről a következőket mondta: — Az intézetben megállapították, hogy a felvitt lisztminták színre megfelelőek, a liszt egészséges, sikértartalma is megvan; Ennek ellenére az a liszt, amelyből a szolnoki kenyeret sütik, C 1 minőségű, gyenge, önmagában nem alkalmas jó kenyér előállítására. Az intézet kenyereket is sütött a mintákból, ezek ragacsosak, csúnyák lettek. A vizsgálat eredménye alapján megbeszélést folytatunk a malomipar. egyesülés igazgatójával, aki ígéretet tett arra, hogy a jövőben csakis jó minőségű lisztet szállít a Szolnoki Sütőipari Vállalat számára. — Értesítést kaptunk a Begyűjtési Minisztériumtól, hogy az eddigi 60—40 százalékos keverési arány helyett mától kezdve 70 százalék *búzaliszt, 30 százalék rozsliszt lesz a keverési arány. A kenyér minősége most már kizárólag a sütőipar dolgozóin múlik; Az ötéves tervben épül A Szolnok megyei tanács város- és községgazdálkodási osztályának vezetője, Csorna Kálmán elvtárs tájékoztatta munkatársunkat az ötéves terv során Szolnokon tervbevett városfejlesztésről. Elmondotta, hogy tovább folyik majd a szolnoki vízművek korszerűsítése, a vízszivattyúk kapacitásának növelése és a hálózat továbbfejlesztése. A csaknem 20 millió forintos beruházás megjavítja Szolnok város vízellátását, ugyanekkor a vízhálózat növelése négy és félezer lakost érint. Saját nagykapacitású áramfejlesztőgépet is kap a szolnoki vízművek, így függetleníteni tudja magát, az országom villamosenergiahálózattól. Ennek előnye, hogy megszűnnek a vízszolgáltatási zavarok. Tovább folytatják a csatornahálózat bővítését is. A város húszéves csatornázási programjából már ötévi programot teljesítettek és az elkövetkező öt év során ismét több városrészt kapcsolnak be -a hálózatba: A jövő évben megépítik a már régóta várva várt Zagyva hidat ist Ezzel egyidejűleg kiépítik a Ság- vári út új részletét egészen a Zagyva hídig. Itt jelentős számú új la> kás is épül részben ■ népgazdasági ráfordításból, részben pedig szövetkezeti alapon. Magánerőből és kölcsönnel 600 kislakás épül majd az ötéves terv során. Úgy tervezik, hogy vagy a Tisza Szálló kibővítésével, vagy a város más pontján egy fürdőt építenek az ötéves tervben. A terv során járdák építésére is gondoltak. Ez nem a népgazdasági beruházási keretből, hanem a város községfejlesztési alapjából lenne, amennyiben megszavazza a városi tanács. Erre különös mértékben azért lenne szükség, mert a város útjainak mindössze 69 száza- léka mellett van megfelelő járda. A város- és községfejlesztési alapból még további lényeges beruházásokat eszközölhet majd a városi tanács. Ssásötven új pedagógus a megyében Megyénkben az 1956/57-es tanévben 160 új pedagógus kezdi meg a tanítást a közép és általános iskolákban. ötven fiatal tanár is érkezett a megyében és közülük negyven egyetemi képesítésű fiatal nagyobb, szakosított általános iskolában tanít majd. Az iskolákban mindenütt ünnepélyesen fogadták a kezdő pedagógusokat és messzemenő segítséget nyújtottak nékik a jó munkakörülmények kialakítás áhoa r Szolnoki hírek — Harmadszor nyerte el a szolnoki földművesszövetkezet a „Kiváló Pöldművesszövetkezet" címet; Az oklevelet ünnepi termelési értekezleten augusztus 31-én este fél 8 árakor adják át a szövetkezet dolgozóinak; •* i—* Az IBUSZ által; szeptember 2-ára hirdetett hajduszoboszlói kü- lömvonart technikai okok miatt elmarad. A kiadott jegyeket visszaváltják; évben a nevelők már aszerint oktatnak. Az új tanterv igen helyesen elveti az eddigi hibás maximalizmust a gyermekek oktatásában és a nevelők igyekeznek az egyes tantárgyak lényegére megtanítani a gyerekeket. Inkább meseszerűen ismertetik a tanulókkal a tantárgyak alapvető problémáit, nem pedig olyan formán, mint eddig például nehéz közigazgatási problémákat boncolgatott az általános Iskolák alsó tagozatának tankönyve. Sok rendszertelenség Is volt az eddigi tanításban, amiket az új tanterv alapján igyekeznek kiküszöbölni; Üj módszerrel hatékonyabban biztosítják az elméletet és a gyakorlat kapcsolatát is. Az általános iskolák alsó tagozatában tanítanak majd kézimunkát is. Ez egy időben meg volt, aztán eltörölték és most rájöttek, hogy mégis csak szükséges. A gyerekek papírral, agyaggal játszva; szórakozva tanulnak, dolgoznak. így megszokják és megszeretik a munkát is; A harmadik osztályban új tantárgyat tanulnak, bevezetik a lakóhely ismeretet. Célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek közvetlen környezetükkel, sétákat, kirándulásokat tegyenek lakóhelyük környékén. Az új tantárgy a két új pedagógust kaptak most a szolnoki iskolák, mind szaktanár, legnagyobb részt középiskolai tanárok, Az általános iskolák felső tagozatában már csak szaktanárok tanítanak, s ez a körülmény nagyban elősegíti a jobb oktatást. — Az Iskolák szaktanárai a napközi otthonokban is tanítanak majd, előkészítik a tanulókat az anyag jó feldolgozásával a másnapi felkészülésre. Meg kell jegyezni azonban, hogy a nevelők jó munkáját nagymértékben akadályozza rossz lakásellátottságuk; Ezen a tanácsnak még sokat kell segíteni. Holnap újra Iskolába indulnak a gyerekek. A nevelőknek és tanulóknak egyaránt sok sikert kívánunk az új tanévben. ‘•■■■■uiaiiiiíiiiiiiit VÖRÖS CSILLAG: Egy szép lány tériét keres (16 éven felülieknek) (Olasz). TISZA; Utak és sorsok (Szovjet). — KERT: Sötét csillag (Németh KÁNIKULA