Szolnok Megyei Néplap, 1956. augusztus (8. évfolyam, 181-203. szám)
1956-08-29 / 201. szám
!9?0, augusztus 29. tfőUUVIUK HKiílil rrEMjAF Egy kihasználatlan vakolőgép nyomában Az utóbbi időben mind gyakrabban olvashatjuk az országos lapokból, hogy a sztálinvárosi, vagy a komiói nagy építkezéseken sikerrel alkalmazzák a vakológépeket. Ez a szerkezet nagy segítséget jelent a kőműveseknek, mert hiszen a vakolás nem könnyű munka. Azt csak az tudja igazán, aki napokon keresztül csinálja. — Az emberek csuklóját erősen igénybe veszi, mikor kanállal csapkodják a habarcsot a falra. A vakológép alkalmazásának előnye nemcsak abban áll, hogy könnyíti a munkát, hanem meg is gyorsítja^ Szolnokon is nagyarányú építkezés folyik, különösen a leendő Ságvári körúton. Kíváncsi voltam, ugyan használnak-e vakológépet ezen a munkahelyen. Mielőtt azonban az építkezés színhelyére mentem volna, alkalmam nyílt beszélni a Szolnok megyei Építőipari Vállalat műszaki osztályának vezetőjével, Miczikovits Károly elvtárssal. Mit mond a műszaki osztály vezető ? — Van ugyan vakológépünk — adja meg a választ — de nem használjuk egyik munkahelyen sem. — Ennek talán az az oka, hogy nincs emberünk, aki értené a szerkezet kezelését. Másik pedig, az emberek sem kedvelik. Ez a tapasztalatom. „Az emberek sem kedvelik’1. Ha valóban így van — gondoltam — az okot is meg kell tudnom; Kimentem hát a munkahelyre. Elsőnek az építésvezető véleményét kértem kL —> Nem tartanám helyesnek, ha csak én fejteném ki nézetem a vakológéppel kapcsolatosan. Hívjuk talán ide Szilágyi Ferenc kőműves brigádvezető elvtársat is. Néhány perccel később már a napbarnított arcú csoportvezető is a beszélgetés részese volt. ELsőnek Juhász építésvezető elvtárs nyilatkozott. — Sok helyen láttam már alkalmazni ezt a gépet, méghozzá eredménnyel. Nálunk azonban a próbálkozások eddig csak bosszúságot okoztak, semmi egyebet Az elmúlt év végén kíséreltük meg a gépi vakolást sajnos sikertelenül. Hol a szivattyú mondta fel a szolgálatot, hoi a gumitömlő dugult él. Az emberek végül is elveszítették a türelmüket és félredobták a gépet. Kézzel végezték el a munkát. A tavasz folyamán szintén kísérleteztünk többször is. A szerkezetet hiába javíttattuk ki, nem ért semmit. Nem lehetett gazdaságosan használni; Meg kell mondanom őszintén, nincs is a vállalatunknál olyan ember, aki értene a kezeléséhez. Ezt még súlyosbítja az is, hogy mi mindig üzemképtelen gépet kapunk a kölcsönzőtől. A brigádvezetS közbeszól s-i Hagy mondjam el én is a véleményem — szól közbe Szilágyi elvtárs. Lehet, hogy a vállalat úgy fogja fel a dolgot, hogy mi nem | szeretjük az ilyenfajta gépeket- Ezt a nézetet elítélem. Mi szeretnénk dolgozni a vakolóval- Könnyebb vele a munka és a teljesítményt is meg lehetne kétszerezni. De ilyen rossz géppel, mint ami nálunk van, — egy félnapot sem bír ki, hogy baja ne történjen, — nem óhajtunk vakolni. Mi lenne a megoldás? — kérdezem; — Mindenek előtt üzemképes, és ezt különösen hangsúlyozom, korszerű gép. Ezzel még nem oldódna meg minden. Nekünk is érteni kellene a használatához. El kellene mennünk tapasztalatcserére oda, ahol eredményesen alkalmazzák. Ezt kértük is már a vállalattól többízben, de szavunk nem lett más, mint falra hányt borsó. Több mint két éve itt dolgozom, de nem emlékszem, hogy ez idő alatt valakit is elküldték volna tapasztalatcserére más építkezésre; Ezt nagyon hiányoljuk. És ne mondjak többet, ha vakolunk, a segédmunkás lányoknak kell felhúzgálni a habarcsot az emeletekre. A jó vakológép ezt a munkát is elvégezné— Még egyet. Egy jói megszervezett tapasztalatcsere nem csupán a vakoiógép helyes kezelésével, hanem új, nálunk nem alkalmazott Pártszervezetünk javaslatára a szakvezetők a napokban arról tanácskoztak, hogyan biztosítsuk a munka gyors menetét, s a dolgozókról való fokozott gondoskodást a rizsbetakarítás idején. A megbeszélésen sok technikai és az egészségvédelemre vonatkozó kérdés hangzott el. Többek között: vizsgáljuk felül az aratáshoz és a betakarításhoz szükséges munkaeszközök mennyiségi és minőségi állapotát, időben készüljünk fel a rizsterületek osztályozására, különös gonddal ügyeljünk arra, hogy az aratóknak megfelelő szállást és jó ellátást, főleg jó ivóvizet biztosítsunk. Pártszervezetünk tagságával tagmódszerekkel is megismertetne bennünket. A gépészeti osztályon Az építkezésről a vállalat gépészeti osztályára mentem. Itt Kalácska István energetikussal beszélgettem. Véleménye megegyezik Szilágyi brigádvezetőjóvel. — Hosszú idő kellett ahhoz, hogy más építkezéseken kifejlesz- szék azt a vakológéptípust, amelyik legmegfelelőbb a munka elvégzésére. Igaz, ott a segítséget is megkapták a dolgozók, nem úgy, mint nálunk. El kellene mennünk megnézni ezeket a jól bevált géptípusokat és utána talán mi is tudnánk azokhoz hasonlót szerkeszteni. Nagyon fontos lenne a gépi vakolás technológiájának megismerése. E nélkül egyetlen gépet sem lehet helyesen kezelni. Egy szó, mint száz, a vállalat keveset törődik a munkások fejlődésével. A példák legalább is ezt bizonyítják. Az üzemi bizottságnak is lett volna tennivalója. Neki kellett volna már követelni a vállalattól, hogy szervezzék meg a tapasztalatcseréket más építkezések dolgozóival. Természetesen a gépekkel is többet kellene törődni. Használható gépeket kémek a munkások, nem pedig ócskavasat. Ha mindezt megcsinálják, sikerül gépesíteni az egyik legmunkaigényesebb folyamatot is. Varga János. gyűlésen is felkészülünk a nagy munkára. A taggyűlésre meghívjuk a pártonkívüli gazdasági vezetőket és megkérdezzük tőlük: milyen segítséget várnak a kommunistáktól. Ha tudjuk, hol mit kell tenni, akkor megfelelő ellenőrzést gyakorolhatunk. Az elmúlt heti pártvezető- ségd ülésünkön úgy beszéltük meg, hogy a vezetőség minden egyes tagja egy-egy terület munkájáért felélős. Ügy véljük, hogy az idejében szervezett előkészületek meghozzák a kívánt eredményt, hogy az eddigieknél több, jobb rizst adhatunk népünknek. Vadas István párttitkár, Tiszasülyi Állami Gazdaság. Több mini háromszáz iigvet intézeit el egy év alatt a szolnoki földmérő mun aközösség Szolnokon egy évvel ezelőtt alakult meg a földmérő munkaközösség, amelynek feladata, hogy a termelőszövetkezetek, egyénileg gazdálkodók földelosztásai és egyéb ügyeihez gyorsan elvégezze a mérési munkákat. Nyolc mérnök és két technikus dolgozik együtt; A munkaközösség elnöke Szeberényi Jenő aranydiplomás mérnök, aki több mint ötven éve folytat mérnöki tevékenységet. A munkaközösség tagjai egy év alatt több mint 300 ügy lebonyolításában segítettek és a megye minden városénak és községének határában dolgoztak. Jó munkakörülmények várják a rizsaratókat Kavarodás egy rádió körül Az élenjáró — így tartotta nyilván a jél falu Csordás Bénit. Margitka, a begyűjtési hivatal dolgozója ugyanis amikor három évvel ezelőtt a községbe került, úgy találta, hogy Béni gazda begyűjtési állapota a legkedvezőbb és azóta, ha a megyei vagy a járási tanácstól, a laptól, vagy a rádiótól élenjárót kerestek, hűségesen mindig Csordás Bénit jelentette. így történt, hogy Béni oklevelekkel tapétázhatta ki a tiszta szobájuk jalát, tízszer volt díszelnök különböző nagygyűléseken, háromszor kapott nótát a rádiótól és a ládafiában több olyan újság porosodott, amelyekben mint igen élenjáró volt megemlítve. A nagy dicsőséget már nem is szerette, mert félt, hogy ragadvány névként végleg a Csordás famílián marad ez a fikciós élenjáró szó. Meg is említette ezt egyszer a tanácselnökének: jusson már a nótából másnak is. No, amikor szót emelt az ajnározás ellen, a tanácselnök tovább mondta Margitkának, hogy sok lesz már a jóból, válasz- szón kedve szerint másik gazdát. E figyelmeztetés után nemsokkal felberregett a telefon a begyűjtési hivatalban. — H amar-hamar Margitka, mondjon egy jó beadót. A járástól vagyok, siessen, mert drága a telefon és csökkentsük az önköltséget. Margitkának már a száján volt Csőlátás Béni neve, de aztán lenyelte. Beletúrt az iratok közé s mivel úgy látta, hogy Balázs Péter is elég jól áll, bediktálta öt. Nem is kérdezte, hogy minek kell. Néhány ap múlva csomag érkezett a tanácsházára s rajta felírá°: „Ajándék Balázs Péternek”. Kibontották, hát egy világ- vevő rádió volt benne. — No csak, no csak — hajtogatta zavartan a tanácselnök, Margitka a begyűjtéstől pedig falfehér lett. — Mit szól ehhez Csordás Béni, akinek három esztendőn 't csak oklevéllel és nótával jutalmazták az igyekezetét? A nóta mégsem rádió. Megtanácskozták a dolgot és úgy döntöttek, hogy a rádiót Béninek adják és csak aztán fognak hozzá a személyi kultusz felszámolásához. Balázs is kezdje csak szépen oklevéllel, meg nótával. A határozat így megszületett és azt is elrendezték, hogy ünnepi tanácsülésen adják át a jutalmat. Igen ám, de a postás gyerek keresztfia volt Balázs Péternek és sietett megvinni a jó hírt. Nem is csalódott, frissensült túróslepényt kapott ezért az újságért. Eljött a tanácsülés napja. Csordás Béni és Balázs Péter egyforma gonddal, kevélységgel öltötte fel az ünneplő ruháját. Béni a bajuszát is kipödörte, Péter csak azért tekintett el ettől a művelettől, mert ő fiatalabb lévén már a bajuszellenesek táborába tartozott. Elég sok lapos beszéd hangzott el — mert ez a tanácsülés még tavaly volt — végül az elnök felragadva a már kibontott rádiót, magához szólította Csordás Bénit. Kedves Csordás gazdatársam — mondotta szépen rezgő hangon. — Élenjáró munkájáért fogadja ezt a rádiót. A hátsó sorokban megreccsent egy szék. Balázs Péter rúgta ki maga alól az ülőkét és indult az ajtó felé. Az elnök torkában megakadt a szó. — Hová megy, Balázs gazdatársam — nyögte ki végre. — Haza, — vágta oda Péter szárazon. — És miért? — Mert itt csalás történt. — Halljuk, kivele! — zúgtak az emberek és a tanácselnök legjobbnak látta, ha maga tárja fel a kellemetlen helyzetet. — Igaza van Péternek — morogta dühösen Béni — adják csak oda neki a rádiót. — Nekem nem, kell — rántotta meg derekán a nadrágot a másik. — Neked szánták — azzal az ajtónak fordult s otthagyta a megrökönyödött gyülekezetei. Alig lépett kettőt-hár- mat, Béni csatlakozott melléje. — Hát te? — Csak nem gondolod, hogy elveszem, amit neked küldtek. Ezzel ők meg is békéitek s hanotalanul, de barátságosan ballagtak egymás mellett hazafelé. Egyszeresük Péter hangosan felnevetett. — Mi lett? — nézett rá Béni. — No, ezeket most jól bennehagyluk a csávában. Törhetik a fejüket. Hát törték is, s végül úgy határoztak, hogy venni kell még egy rádiót a község pénzén, pontosan olvat, amilyen a járóétól jött. Mindkettőnek jogos, c ak így lehet helyreállítani a becsületet. A kedélyek ezzel elcsitultak. Lám, csak egy kis faluban is milyen bajokat csinálhat a személyi kultusz. (solymár) 3 Gondolatok megyénk nemléteső irodalmi fórumának helyzetéről f I rszágsz>erte újság-, folyó^ irat alapitó láz van. Mindenki bővíteni, létesíteni akar. Egy-egy járványnak mindig megvan az elindító csírája, így ennek is. Kevés a szépirodalmi követelményeket szolgáló nyomtatott betű. Ha például elmondjuk, hogy az Űj Hang „költészet felelőse” Csoóri Sándor naponta százával kapja a verseket — jót, rosszat vegyest — és hiába igyekszik mindenkinek lelkiismeretesen válaszolni, nem jut elég idő, hogy megfelelő türelemmel bátorítsa a szikrányi tehetséget, vagy buzdítsa a jót, beláthatjuk, hogy így az ocsú közt könnyen elvész a tiszta búza. Vannak olyan vélemények, hogy egyes lapok óldálszámát kellene növelni. Szolnoki viszonylatban ez szerintem nem volna elegendő. Nem hiszem, hogy a Néplap az eddigiekkel elemiéiben nem kéthetenként egy, hanem hetenként két irodalmi oldalt közölne, már minden megoldódna. Nem oldódna meg, mert itt elsősorban a programos irodalom kapna helyet. Ez pedig nem lehet cél. Nem lehet cél, hogy aki júliusban ír egy aratási történetet és írása valamilyen oknál fogva nem kap nyomdafestéket, várjon szépen a következő júliusig, míg újra aktuális lesz. Egy új folyóirat adna ennyi időtől való függetlenséget, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Hangsúlyozom, csak ennyit és nem pedig annyit, hogy figyelmen kívül hagyjuk a művészeti és politikai életben zajló eseményeket, a nagy évfordulókat; egyszóval nem szolgáltathatna talajt az üvegbúra alatt kuksoló irodalmárkodásnak. A Néplapban kéthetenként ^ megjelenő irodalmi oldal — ha helyébe nem fészkeli magát a Kakas — nagyon kevés. Ezzel szemben összehasonlításként megnézhetjük, hogy minden nap majd teljes, vagy néha teljes sportrovatot közöl. Nem hiába hangoztatják egyre többen, hogy a sport és elsősorban a labdarúgás kiszorítja a művészeteket. Van ebben némi igazság, bár a sport tiltakozik ellene, mint a rádióban is hallhattuk. Én nem vagyok sportellenes, de szeretem az irodalmat. Adjuk hát mindkettőt mértékkel. Ez nem azt jelenti, hogy kurtítsuk meg a sportközleményeket, hanem: teremtsünk önálló irodalmi-művészeti folyóiratot. Ennek szükségességét azt hiszem, senki se vitatja. írók és olvasók szempontjából egyformán kifogásolható a mostani állapot. Az írók, ha nincs művük nyilvánosságra hozva, kimondhatjuk: nem is írók. Nem a maguk szórakoztatására írnak, akik írnak. S az emberek egyre nagyobb számmal szeretnek olvasni. Bizonyítja ezt nem egy személyes tapasztalatom. Láttam parasztasszonyokat a piacon, akik a Kujon-ért vették meg a Néplapot és pergő nyelvvel szidták az újságárust, mikor anyagtorlódás, vagy más okból kimaradt egy-egy folytatás, mondván: miért csapta be őket. S láttam a csalódott arcokat a kényszerbefejezést kárhoztatva. Minden bizonnyal kivárták volna a valódi végét. Mennyivel inkább megvennék ezek az emberek a folyóiratot, amiben tetszés szerint volna novella, tárca, vers, folytatásos kisregény, vitacikk, kritika, festészeti ismertetés, népdalkotta, kinek mi a legkedvesebb. Az eddigi hozzászólók jórészt szolnokiak. Miért nem hallatják hangjukat a megye városainak, községeinek írói, művészei — és ugyanúgy az olvasók? Nekik nem szívügyük a folyóirat? lb's most kérdezem-, mit tett az írócsoport — amelynek végeredményben elsőrendű feladata lenne — a folyóirat érdekében? Fordult-e felhívással a megye dolgozóihoz előfizetőket toborozni az anyagig alap megteremtésére? Hozzáfogott-e a meginduláshoz szükséges anyag összegyűjtéséhez, hogy letegye az illetékesek elé: ime, ezt akarjuk, járuljatok hozzá. Sajnos- nemNéhány szót még a fiatalok segítségéről. A szolnoki, ezen túlmenően a Szolnok megyei értelmiségi fiatalok hozzáfogták egy, a TTIT keretén belül működő ifjúsági kör szervezéséhez- A szervezés a Petőfi-kör jogos megbírálása után alábbhagyott- Talán megszeppentek és „mi nem csináltunk semmi rosszat" jelszóval lemondanák a terveikről? Jó volna, ha nem mondanának le, sőt hathatós támogatást nyújtanának a folyóirat létrehozásában is, hiszen a folyóiraton keresztül könnyebben hállathatnák hangjukat- Lehet, hogy eleinte újra közzétenné szisszeneteit Bóka László az Irodalmi Újságban, de tudom, mindenki úgy igyekezne, hogy idővel lehajoljon és szeretettel simogassa meg a kis csemete folyóirat akaratos fejét; aminek, ha lehet, én ezt a nevet adnám: Szép Szó. SZABÓ ZOLTÁN UJ KÖNYVEK Karoszlavov: Egy szegény leány szerelme (Oj Magyar Kiadó.) Kopp Jenő; Kisfalud! Strobl Zsíamond (Képzőművészeti Alap.) Illusztráció Karoszlavov „Egy szegény leány szerelme•* a- kötetéből) Az első világháború utáni években egy kis bulgáriai faluba új tanító érkezik. A tanító egy ügyvéd fia. Szíve telve a legnemesebb érzelmekkel. Szeme megakad egy lányon, szomszédja Sztankáján, s a fiatalok megszeretik egymást. A fiú úgy érzi, megtalálta a párját, de amikor döntő lépésre szánja magát, megjelenik az apja és a fiatalok minden ábrándja, tervezge- tése semmivé lesz; kiviláglik a szegények és gazdagok örök ellentéte. A kiváló bolgár író e művét mély realizmussal, élvezetes stílusban irta meg. „ V-& ~~í PkSSw; -/"sí o is Illusztráció Kopp Jenő „Kisfaludig Stróbl Zsigmond” c, kötetéből. Ez a tanulmány a mester életútját, művészi egyéniségének, alkotó módszerének kialakulását mutatja be. Több mint 60 kép egészíti ki a szeretettel, egyszerű, vont stílusban megírt könyvet. HIRDESSEN a Szolnok negytrt NEPLAP-ban!