Szolnok Megyei Néplap, 1956. július (8. évfolyam, 155-180. szám)

1956-07-13 / 165. szám

1956. július 15.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

’.®r

HUNYADI JÁNOS EMLÉKEZETE

* 456-t61 egy félezred választ el bennünket s méa- gis töretlen fénynyel világít, a késői utókornak, példát ad a világraszóló nándorfe- iérvári győzelem hőseinek : a nép- i felkelőknek és vezérüknek Hunyadi Jánosnak önfeláldozó hazaszeretete.

Mit jelentettek Hunyadi János a török elleni harcai, saját korunkban és mit példáznak számunkra?

Népünket szinte a honfoglalástól kezdve állandóan veszélyeztették külső támadások, de talán egv támadás sem jelentett olyan nagy veszélyt, mint a XIV. században már Európában terjeszkedő katonailag erős és jól szervezett ozmántörök birodalom. A törökök a XrV. század végére már leigázták Görögországot, Macedóniát, s már Magyarországot veszélyeztették támadásaikkal.

„Semmit sem hagytak épen, aminek tüzzel-vassal, rabigával, rémuralommal ártani lehetet. Gyalázatba döntöttek mindent, amihez közel értek” — írta róluk a kor tudós humanistája. Vitéz János.

Magyarország számára, népünk fejlődése szempontjából életkérdés volt, hogy ki tudja-e kerülni a török igát. De ép ebben a veszélyes időben a belső helyzet igen zilált volt. A főúri Lgák hatalmi versengése nem szolgálta a katonai védelem érdekeit, összefogásra csak a jogfosztott, végletekig kizsákmányolt parasztság felkelése késztette őket. A török veszély elhárítását másoktól várták. Egyetlen nagybirtokos emelkedett ki ebben az időben az egymással folyton viszály- kodó nagybirtokosok közül, aki nemcsak felismerte a török hódító törekvésekben rejlő nagy veszélyt, hanem el is akarta azt véglegesen h ■ rítani. Ez a nagybirtokos Hunyadi János volt.

Hunyadi, amint egyik politikai ellenfele, a német császár volt titkára írta: „Nem származott nagy nemzetségből, de fegyverei annál nagyobbá tették. Ö tanította meg a magyarokat arra, hogy lehet arcvonalban megtörni és legyőzni a törököt.“

Hunyadi katonának nevelkedett: katonai sikereinek jutalmai, a birtokadományok tették az ország legnagyobb birtokosává. Katonai sikerei révén emelkedett országos tisztségekre: erdélyi vajda, temesi ispán, nándorfejérvári főkapitány, majd 1446-ban a király kiskorúsága idején az ország kormányzója lett. Mindezek a tisztségek egyik legfontosabb feladatatává tették a török elleni védelem megszervezését, a török elleni harcot.

Uunyadi nagysága abban állt. * hogy mindenkinél világosabban látta a legfontosabb kérdést: a török elleni összefogás szükségességét. Belpolitikájában arra törekedett, hogy a legnagyobb erőket mozgósítsa a török veszély ellen, ezért igyekezett kormányzósága ideién a központi hatalmat megerősíteni. Külpolitikájában a szomszéd népek számára igyekezett lehetővé tenni a magyarokkal való katonai együttműködést. mert ezeket is' ugyanúgy, fenyegette a török hódítás veszélye, mint Magyarországot.

Az 1440-es évekig a török ellenes harcaink arra irányultak, hogy visz- szaverlék az ország határától a török támadásokat. Hunyadival nagy fordulat állt be a török háborúk menetében. A passzív védelmet felváltotta az aktiv védelem: a török támadás megelőzése. Hu nyadi így írt egyik levelében: „Ellenségeink, kik annyiszor támadtak ránk, sohasem fogják abbahagyni támadásaikat, ha le nem verjük őket. Velük nincs, nem lehel tarlós béke. Tehát szilárdan helyt kell állni----",

A passzív védekezést tehát a támadás váltja fel. Ebben a szellemben szervezi Hunyadi az 1443-ban indított hosszú hadjáratot, s a várnái vereség után, mint az ország kormányzója készül az újabb leszámolásra, az újabb támadásra. Nem rajta és katonai hősiességén múlott, hogy nem jártak mindig sikerrel támadásai. Irigység, ármánykodás. az ellene indított politikai támadások gátolták az itthoni erők összefogásában, s 1448-ban Higóme- zőnél ellenfeleivel, a Chileiekkel szövetséges Brankovics szerb fejedelem árulása segítette elő a török győzelmet. További támadó hadiáratok előkészítését a főurak aknamunkája és háttérbe szorítása akadályozta meg. Mikor azonban a török, Bizánc elfoglalása után., ismét Magyarországot támadta roppant seregével, s 1456 nyarán Magyarország kulcsát, Nándorfejérvárt veszélyeztette, Hunyadi félretéve egyéni sérelmeit, harcba szállt a török ellen, harcba szólította a veszélyeztetett területek lakosságát. Ekkor aratta legnagyobb győzelmét, 1456. július 14—22 között megtörte a török hadak legyőzhetetlennek hitt erejét, ik voltak Hunyadi János érde- mei a török elleni harcokban?

Hunyadi az ország egyik legnagyobb birtokosa, de magyar nagy- birtokosok közül ő az egyetlen, aki tettekkel bizonyította be, hogy a „haza mindenek előtt.“ Hatalmas birtokainak jövedelmét a török elleni harcokra fordította. Jövedelméből jói szervezett és jól. a kornak megfelelően a legmodernebbül felszerelt zsoldos hadsereget szervezett. Zsoldos hadserege azonban kicsiny volt a török katonai erővel szemben. Ezért szólította a haza védelmére a népi erőket. Mert és tudott a dolgozó nép önfeláldozó hazaszeretetére támaszkodni. Fegyvert mert adni az 1437-es parasztfelkelés leverése után néhány évvel a parasztság kezébe. A népfelkelőkkel vívja egyik nagy diadalát az 1442- ben Erdélyre támadó túlerővel szemben. Mikor a törökök Hunyadi csekély haderejét szétverik s a török már diadalittasan rabol, fosztogat, elhurcolja a lakosságot. Hunyadi fegyverbe hívja a lakosságot, s megsemmisíti a török haderőt.

Hunyadi a török elleni harcokban a szomszédos törököktől veszélyeztetett népek összefogására is törekedett. Támadó hadjáratait 1443- ban 1448-ban is úgy vezette a Balkán szívében, hogy lehetőséget adjon Balkán népeinek a felszabadító harc kiszélesítésére, a török elleni támadáshoz csatlakozásra. Hisz katonai és politikai célkitűzése az volt, hogy necsak Magyarországot védje meg a török támadástól, hanem hogy a török erőket kiszorítsa Európából, megsemmisítse a törökök európai hatalmát. Ezért találjuk ott harcaiban a magyar népfelkelők mellett a szerb, a román, bolgár és albán nép fiait is.

Aszódi Imre ;

HUNYADI JANOS

(Részlet a XI. énekből. A nándorfehérvári diadal utáni reggel)

Majd felvirradt az utolsó reggel a várás

csendje után és nem fogadott senkit lármás

dobolás, vagy harcrahívó trombita üvöltése sem,

gazdátlan a hegyhát, díszsátrak lógnak üresen

ka dombon. Hideg tűzhelyről szél viszi a pernyét

es nincs őr, ki zavarná ágyús magaslatok reggeli csendjét.

mert hiába forgatták a Koránt az imámok,

Hunyadi csodája nincs írva ott, ellene imákat sohase leltek, s kinek dölyfe nőtt sok csatatéren, itt bukás várta, harctéri szégyen, szökött katonák lopták a lovát,

már nem raboltak, csak menekültek árkon és ablakon át.

Szepegve keresik a drinápolyi utat

az árnyékok nőtte után, sírnak, szorulnak,

ha szerb téved arra lován, vagy csapatostól pásztor

keres a tájban. A felkelt nép is öldös belőlük és százszor

átkozza Allaht, ki Szófia felé szállongva szökik:

csapatok, seregek mind követik.

Fut, fut, fut hát a nagy császár, a lovas padisah mellé most nem kell huri, hárem, még sisak sincs fején, pedig pirult homlokára most szégyenét rejteni lenne derék, nincs harsona, kis dobos ünnepi céllal, vagy ajtónálló, ki lába elé terítne szmirnai szőnyeget drágát: halottak alszanak, kik nyitott szemmel sem látják az eget.

Magyar katonák! Ott lett belőletek susogó esti rengeteg melyen átfut a titokzatos moraj s megfesti az eget, a széltől támadott hold álmodozó színnel, harsogó fodru sebes inda ered ki s így ver a lombok közé a kerek ég déli heve, fűbe-fába így virul át a holt ereje.

Ott bontja ki a liliom buzogányos ágát és ott terjed a szénaillat, a mályvák és a zsályák ott szeretnek, hol üszőjárta napos legelőkön felveri a virág a gyepet, dárda a szúrós őszi árpa s bólogatva leng leves kalásza.

Téged meg leborult dicsők áldanak, áld ez a nép és áldása áthalad- a megmentett mezők zöldjein, merre szántóvető nép porol és szerelme érted buzogva egyre árad, nem tudta elmosni öt évszázad.

A magmától az éterig zeng rivalgő nevedtől minden élet,

Erdőelve, Havasok-alja, magyar és román vidékek,

Kumánia vadvíz terelő partja, bérces Bosznia sziklája széltől kimarva, vendek vesztegelő erdeje,

Dráván innen és túl tele

van neveddel nemzedékek szíve és szemébe

könny szökik, ki Rólad áhítattal beszélni kezd, példaképe

lettél küzdő századoknak- erő és a bálvány

Te vagy, magad kitöltesz egy középkort és drágán

írt könyvek lapja szüntelen csak Veled forog,

s mi legbüszkébbek vagyunk Rád, magyarok

H

unyadi török elleni harcai, különösen utolsó nagy győzelme Nándorfejérvámál igen nagy jelentőségű. A török támadás veszélyét nemcsak Magyarországról, hanem a többi európai országról is elhárította mintegy 70 évre. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Hunyadi harc« európai ügy volt. Ezért írta az egykorú olasz forrás, hogy ha Hunyadi meg nem állítja a török hódító útját, vége lett volna Magyarországnak, s a környező országoknak is, köztük Itáliának. Ezért őrizik kegyelettel emlékét és emlegetik nemzeti hősükként Hunyadit a Balkán népei: bolgárok, szer- bek, románok, albánok.

Hunyadi hadvezér!, emberi nagysága félévezred múltán is fényes példaként áll előttünk. Élete példája tanít, buzdít, lelkesít bennün- k~t ma is. Egész életét az igazságos ügyért folyó harcnak szentelte- Követendő példa számunkra önfeláldozó hazaszeretete, áldozatkészsége, hősi kitartása és helytállása.

Mohácsi Ilona leájnygimn. tanár, a TTIT tagja

Építkezésen kapott munkát. Cefetül nekigyűrkőzött a dolognak. Kezdetben téglát hajigáit, aztán a betonozáshoz szükséges gömbvas- 6zerkezeteket húzta fel csigán harmadmagával, emeletől-emeletre. — Megpróbálta a kubi'kolást is. Ott sem volt hiba. Csakugyan sok pénzt keresett, haza is küldött belőle, meg ki is öltözködött, de még olyan há- romcsattos cipőt nem vett magának. Ellenben haazutazott.

Olgán valami változást tapasztalt, de még szelidebb, még jóságosabb lett az asszony, s amikor azt bevallotta, hogy gyereke lesz, Antal nagy örömet érzett. S hogy ennek tanujtlét is adja, gyorsan elszaladt a földművesszövetkezetbe, választott egy tarka rózsáskendőt és maga kötötte felesége fejére. Olga kissé megnyugodott, mégis csak jóravaló, hűséges ura van neki.

És a jóravaló ember visszament a varosba, hogy tovább oltsa a meszel és reggeltől estig hordja a téglát a kőművesek keze alá. Na jó, így estig meg is járná, de hát utána mégsem íekhet le az embér. akármennyire fáradt. Néhányszor összecsavarogta már a várost, ez nem érdekes, mégis, mivel üthetné agyon az időt?

Aztán eléje állt az egyik szobatársa kimosakodva, tiszta ingben.

— Gyere velünk babázni — mondja kegyesen és leereszkedő vigyorral néz Antalra.

— Mi az. hogy babázni? — kérdi Antal ártatlanul, kissé bizalmatlan- kodva. mert ez a vigyorgó, tagbaszakadt legény alattomosnak látszik. a pallér is rászólt tegnap reggel, hogy dől belőle a pálinkaszag.

— Hát koslatni, *e mamlasz — szól egy másik legény, aki a háta- mögött áll, szintén puccba vágva magát, készen a koslatásra.

Mit tehetne. Elmegy, persze, hogy elmegy. Városi nőket még úgy sem látott közelebbről. De milyen szép dolog a szabadság! A kutyafáját, hogy nem jutott előbb az eszébe.

Kellemesen dübörög a dob, sikoltoznak a fényes trombiták, mennyi cifra oszlop! Mennyi szép nő! Ahova néz, mindenütt tükör. Hiába, ilyet aztán hiába keresne a falujában. Mégis csak jól tette, hogy eljött a városba.

— Ne bámészkodj, mint a borjú — intette a tagbaszakadt legény — inkább szemezz a csajokkal, nézd, azt a szőke debellát, pont hozzád szabták.

A két cimbora táncolni ment, Antal pedig nézte azt a szőke nőt, akire felhívták a figyelmét. Mond valamit ez a pálinkaszagú. Micsoda nő. Moziban is ritkán látni ilyen. Cigarettázik! A faluban csak a postáskisasszony szívja a bagót, de eldugja, ha belépnek a parasztok, mégis azt mondják rá, hogy rossz erkölcsű. De ennek nagyon jól áll. Árad belőle a büszkeség, ahogy fújja a füstöt. Most ide néz! Ez nem igaz, mosolyog! Ide mosolyog!

— Egy életem, egy halálom — gondolta kissé remegve az elfogódottságtól, s már ment a szőke- nő asztalához, hogy felkérje táncolni.

A nő kegyesen elnyomta a cigarettát, körmei virítottak, mintha csirkét ölt volna. Antal arra gondolt, hogy Olga is kipirosíthatná ilyen szépre a körmeit... Olga ... Halvány szégyenérzet fogta el, eszébe jutott a tarka kendő, meg minden, de ezek homályosan elvonultak, keze már ott volt a puha, vastag derékon és táncolt. Maga se tudta, hogyan szedi a lábát.

— Hogy maga milyen nagyvonalú! Milyen modern! — dicsérte a nő és olyan jószagúan virított az arca, mintha rózsát vacsorázott volna. Antal értetlenül bámult rá, mire a nő lomha, búja hangon folytatta. — Nem törődik az ósdi szokásokkal. Most már ne is mondja meg a nevét, maradjon csak titokzatos, maga név nélkül is egyéniség.

Antal csak a szavakat értette, az értelmüket nem, de ez nem is volt. fontos. Annyi bizonyos, hogy ez a nő nagyon művelt, okosabb, mint

otthon az igazgató felesége és lám, azonnal felfedezte bennem az értékeket.

Ittak, ittak, aztán megint ittak. Antal egész éjszaka nem aludt, már nem emlékszik rá, merre cipelte el a vastagcsípejű nő, valahol a város szélén egy földszintes házban fejezték be az éjszakát és először történt, hogy nem Antal volt a kezdeményező.

És este megint elment a szőke nőhöz.

Nem tudott kimászni a kelepcéből. Elköltözött a szép, hervadni kezdő ibolyához és most már neki adta oda a fizetését. Hamarosan szertefoszlott minden férfiasság«, olyan hallgatag lett, mint a vezeklő. Azok, akik első ízben elcsalták szórakozni, most állandóan heccelték, nem maradt más választása, minthogy kérte az áthelyezését egy másik építkezésre.

Ibolya mást se csinált egész nap, csak a díványon hevert. Nem mosdott, nem főzött, igaz, mulatni se járt, ehetett állandóan olvasott. Antalt csak az ágyban ismerte el hozzátartozónak. Antal pedig tűrt, mint a világ legjámborabb birkája és szerelmes volt az összes viszontagság ellenére is.

De a legnagyobb tűrés, a legnagyobb jámborság sem bizonyult elegendőnek, mert jött a hír, hogy megszületett a gyerek, s ettől kezdve könyörtelenül levonták a fizetéséből azt a bizonyt® húsz százalékot. S ez a bizonyos húsz százalék volt az oka. hogy a fonnyadásnak induló Ibolya elkergette, mivel a teljes fizetését is kevesellette már,

így adta bújdosásra a fejét szegény Antal. Csúfondáros nyelvek mindenütt alt adnak, üldözték a gúnnyal, hogy még egy prostituáltnak se kell. Sokat gondolt arra. hogy haza kellene menni, de hogy lett volna ehhez bátorsága?

Mégis hazament, titokban. A vonat még világossal beérkezett, de 6 a határban várta meg az estét, és csak azután mert hazasettenkedni, de akkor se be a lakásba hanem csak az istállóba, tudván, hogy ott alszik az apja. Neki majd elpanaszol mindent, a bűnét is, a szerencsétlenségét is és az öreg megbocsát. Mert áldott jó ember az örpg. Meg a gyerekét is nagyon szeretné látni, hiszen ő már apa, apa, jaj, mennyire hihetetlen. Azt a szőke nőt törjp fel a rossznyavalya, már nem szereti, dehogy szereti, jobban útálja, mint a leggonoszabb rosszakaróját.

Ügy osont be az istállóba, mint az árnyék. Apja horkolt a friss alomszalmán, amit reggelre készített a belső sarokba. A háztáji tehén, meg a két borjú feküdt és úgy sóhajtottak, mintha Antalt sajnálnák.

Antal pedig állt és soha nem érezte magát ilyen gyámoltalannak. Az alvó ember meggyanította, hogy valaki a közelében van, fölserkent és Antal olyan ingert érzett, hogy azonnal el kell szaladnia.

— Te vagy az, szégyentelen ku- rafi? — ismerte meg az öreg azonnal, még félálomban.

— Visszajöttem ... — szólalt meg Antal nagyon halkan, majd hosszú szünetet tartott. S amíg apja fölkelt, baljóslatúan járkált, mindent elmondott, semmit se szépített, de hogy valamit mégis megmentsen, valamit igazoljon, ezzel fejezte be vallomását: — Ne haragudjon, hiszen csak egyszer élünk;.:

— De nem mindegy, hogy hogyan — suttogta visszafojtottan az öreg és akkora pofont adott a fiának, hogy az hirtelen belepördült az alomszalmába.

Aztán fogta a kis fejőszéket, az istállóajtóba állította, kiült a fekete ég alá és egy szemernyit se aludt egész éjszaka^

De Antal se. Hajnal felé félénken, lábújjhegyen apja mögé ballagott és megkérdezte:

— Olga? s s. a gyerek?:. s

— Elmentek. Azt mondta, azt is elfelejti, hogy a világon vagy.

Antal most csakugyan jobb szerette volna, ha nem lenne a világon. Ott állt apja mögött a sötétkék, hajnali találkozó éjszakában, nehezen, zsibbadtan a fáradtságtól, nagyon szégyelte magát és nagyon, nagyon sajnálta Olgát. Milyen jó lett volna bocsánatot kérni tőle, mint akkor, amikor elsőízben kiengesztelte.

Elhatározta, hogy soha nem hagyja el a faluját és soha se fogja ostobaságba cipelni a könnyelműsége.

Dehát ez a fogadalom már nem sokat segített. Igaz, az utolsó nagy kaland után nagyon megjuhászo- dott, a remete is duhaj volt hozzá- képest, csakhogy jött az írás, hogy Ibolya, a fonnyadásnak indult vastagcsípejű szőke nő ikreket szült. És Kökény Antal, a hajdani híres legény ettől kezdve három szép fiúgyermekért fizetett,