Szolnok Megyei Néplap, 1956. július (8. évfolyam, 155-180. szám)
1956-07-13 / 165. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1956. július 14. FfllDMÜ¥ESSZÖVETKEZEÍE1WX ELEIÉBŐL Munkában a mozgoboltok Mint minden évben, most is megszervezték a földművesszövet- kezetek a moagóbolt hálózatot. A mezőgazdasági munkákban dolgozók nyári hűsítő italokkal, cukorkával, s ezen kívül a legszükségesebb fogyasztási cikkekkel való ellátását segítik ezzel elő. A tiszaföldvári földművesszövetkezet mozgóboltját a Lenfa- és a Petőfi Termelőszövetkezetek dolgozói már jól ismerik. Tudják azt, hogy csemege és füstölt szalonnát, hideg szörpöt és szódavizet ugyanúgy megvehetik, mint a dohányárut. Nagy segítséget ad a dolgozóknak a mezőn a kunszentmártoni földművesszövetkezet mozgóboltja is. A Zalka Máté és a Rákóczi Termelőszövetkezet tagjai sokat köszönhetnek a szerető gondoskodás nyomán létesített mozgóboltnak. A tilalmas! Állami Gazdaságba is ellátogatnak a mozgóbolttal. Megkezdte működését a megyei méhészeti szakbizottság E hó első napjaiban alakult meg a megyei méhészeti szak- bizottság. Komoly lépés ez megyénk méhészetének fejlesztésében, mert szervezetten tudnak segítséget, szakmai tanácsot adni a méhészeknek. A húsz főből álló bizottságban olyan méhészek szerepelnek, mint pl. Turkevéről Rácz Imre, Szolnokról Móra István, vagy Mezőtúrról Nagy János, akik eddig is fáradságot nem ismerve működtek a méhészcsoportoik fellendítésén. / U/abb helyeken nyitottak cukrászdákat A második negyedévben újabb 6 helyen létesítettek földművesszövetkezeteink cukrászdái egységeket. Mindenütt szemelőtt tartották a lakosság egyre növekvő igényeinek kielégítését. Cukrászdát kapott többek között Szajol és Jánoshida is. így ezekben a községekben is megvásárolhatják a cukrászkészítményeket és az annyira közkedvelt fagylaltot. APRÓHIRDETÉSEK VONTATÓVEZETŐT és traktorost hosz- szabb gyakorlattal azonnali alkalmazásra keresünk. Martfűi Állami Gazdaság. (VTI. 22.) GÉPIPARI technikumot végzett, lehetőleg kompresszorokhoz értő technikust keresünk azonnali belépéssel. Hűtőipari Vállalat. Kecskemét, Rákóczi- város 20. (VII. 19.) 130-es ZETKA motorkerékpár teljesen új eladó. Szolnok, Ostor u. 2. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Szolnok, Móra Ferenc u. 12. (VII. 14.) 125-ös CSEPEL első-hátsó teleszkópos generálozott — üzemképes — eladó. Szabó Károly, Szolnok, Alcsi-sziget 82. (VH. 14.) BELSPED tiszaföldvári kirendeltsége telepvezetőt keres azonnaU belépésre. Lehetőleg tiszaföldvári lakost. Jelentkezés: BELSPED. Szolnok, Kossuth tér 3. szám. (VII. 15.) HOMOKON, Bátor 1. üt 38. sz. alatti lakóház 1 hold szőlővel, gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni lehet: Bátor III. út 14. szám. ót a dili, átírni, eurilni akar ? Hirdessen a Szolnok megyei NÉPLIPBBH Hirdetéseit Szolnok kivételével a megye valamennyi postahivatalánál > is feladhatja. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház sürgősen eladó. Szolnok, Madách u. 15. (VII. 14.) NAGY gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót azonnali belépésre keresünk. Jelentkezéseket; ,,Gyakorlattal“ jeligére vagy személyesen kérünk a Szolnok megyei Néplap kiadóhivatalában Szolnok. Irodaház, fsz. 3. (VII. 14.) A SZOLNOKI állomásépltkezés keres azonnali belépésre férfi segédmunkásokat (férfiak 18 évtől) szolnoki építkezéseire, valamint állványozókat és vasbetonszerelőket Dudapesti munkahelyre. Jelentkezni lehet: mindennap reggel 1 Arától este 1 óráig a 22. sz. Építőipari vállalat állomáséoltésl Irodáiéban Szolnokon. Vidékieknek szállás dlltalan. Nap) telles ellátást 6.4G Ft-ért biztosítanak é9 négyhetenként utazási költséget térítenek. Egy évre szerződőknek aoo Ft Jutalom, Jelentkezéssel kapcsolatos utazási költséget felvétel esetén megtérítenek. PÉNZTÁROST és egy számlavezetőt, valamint gyakorlott gyors- és gépírót felveszünk. Jelentkezni lehet önéletrajzzal július 20-ig. Karcag-Tila Imasí Állami Gazdaság. Karcag, Berekfürdő 6. Állami gazdasági gyakorlattal rendelkezők előnyben. Szolnok me övei NÉPLAP politikai napilap Felelős szerkesztői DÁVID FERENC Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor A kunhegyest járás sportéletéből A kunhegyest járásban fiúk és leányok röplabda bajnokságot rendeztek. A fiúknál három, a leányoknál négy csapat küzdött a helyezések eldöntéséért. A bajnokság befejezésével a következő helyezési sorend alakult ki. Fiúk: 1. Kunhegyesi Kossuth iskola, 2. Kunhegyest Dózsa iskola, 3. Tiszagyendal Iskola. Leányok: 1. Kunhegyesi Kossuth Iskola, 2. Kunhegyesi Dózsa iskola, 3. Abádszalóki Iskola, 4. Tiszagyendal iskola. A járási úttörő kézilabda bajnokságban a fiúknál és leányoknál három—három együttes versengett egymással. A bajnokság végeredménye: fiúk: 1. Kunhegyesi Kossuth iskola, 2. Abádszalóki iskola L, 3. Abádszalóki iskola II. Leányok: 1. Kunhegyesi Kossuth iskola, 2. Abádszalóki Iskola I,, 3. Abádszalóki Iskola H. A két csoportos járási úttörő labdarúgó bajnokság végeredménye a következőképpen alakult ki: 1. Kunmadaras: általános iskola, 2. Tiszaroffl általános iskola, 3. Kunhegyesi Kossuth Iskola, 4. Tiszabural általános Iskola, 5, Abádszalóki általános iskola. A járási felnőtt labdarúgó bajnokság állása: 1. Abádszalóki Tr. 14 11 2 1 38: 9 24 2. Kmadarasi H. II. 13 10 1 2 29: 7 21 3. Tiszabural Len. 13 8 1 4 32:19 17 4. Tlszaroffi KSK 13 8 4 1 19:15 17 5. Tmonostora 74 8 — 6 24:23 76 6. Tiszagyenda II. 12 3 2 7 15:28 8 7. Kenderes U. 11 4 — 7 4:20 8 8. Khegyesi Tr. n. 12 3 1 8 22:43 7 9. Kmadar. Tr. n. 13 3 — 10 20:26 6 10. Khegyesi VM n. 9 — — 9 l: 9 — Több m nt kétszáz dolgozó ve é kedet! e Szó noki Vörös Meteor sportünnepélyén Szolnokon, a vidámkerti sportpályán rendezte meg a Szolnoki Vörös Meteor SK szakszervezeti sportünnepélyét. E megmozduláson a Vörös Meteor SK-hoz tartozó vállalatok dolgozói közül több mint 200 fö vett részt. A verseny során az atlétikai számokból 136-an tettek részleges MHK próbát. Az egyes számokban a következő eredmények születtek: Atlétika: férfiak, 100 méteres síkfutás: 1. Utiséra István (Terményforgalmi V.) 13, 2. Hájas Ottó (Kisker) 13.2 mp. 400 méteres síkfutás: 1. Ora- vecz Elemér (Tüzép) 70, 2. Kozma Géza (Magtisztító V.) 70.5. Súlylökés: I. Mózer Rezső (TV) 10.01, 2. Paál Lajos (Kisker) 9.63 m. Távolugrás: 1. Veres Imre (Kisker) 5.29, 2. Serfőző Ernő (TV) 5.08 m. Gránátdobás: 1, Veres Imre (Klsker) 68, 2. Molnár András (MNB) 65 m. Nők: 100 méteres síkfutás: l, Bede Éva (Mészöv) 15.2, 2. Pásztor Erzsébet (Központi Szakosztály) 15.5 mp. Távolugrás: 1. Bede Éva (Mészöv) 3.96, 2. Csizmadia Erzsébet (Közp. Szakoszt.) 3.75 m. Az atlétikai számok után labdarúgó mérkőzést játszottak, ahol a Kiskereskedelmi Vállalat és a Terményforgalmi V. csapatai, mint a nyolcas csoport Ma indu'mk az ediö’i a s’ófok* táborba A labdarúgó Játékvezetők országos tanácsa július 15—27. között rendezi meg Siófokon országos továbbképző edzőtáborozását. — A táborozáson megyénk játékvezetői is részt vesznek. Az országos keret tagjai közül Bállá Gyula, Horváth Lajos, Kiss Sándor, Balczó Lajos és Hamar Antal utaznak Siófokra. verseny győztesei játszottak döntőt. A mérkőzést a Terményforgalmi Vállalat együttese 3:0 arányban nyerte meg. A mérkőzés kezdetén a sportkör galambszakosztályának 500 galambja röppent fel a magasba. Nagy sikert aratott a mérkőzés szünetében megrendezett látványos tornabemutató, melyen a közönség tapsviharral jutalmazta az egyes számokat. Külön kiemelkedtek az úttörők és felnőttek talaj gyakorlatai, különösen Cs. Farkas II. Erzsébet, Pénzes Magdolna II. osztályú és Koncz Ildikó Ifjúsági tornászok nyújtottak szép teljesítményt. Hasonló nagy tetszéssel fogadták a résztvevők a csapat gúlagyakorlatát. népszerű pincér verseny, ahol a Vendéglátóipari Vállalat és a Tisza Szálló dolgozói vettek részt. A győztes Kiss » Tisza Szálló dolgozója lett. A vetélkedés igen érdekes volt, és az egybegyűlt közönség nagy tetszéssel üdvözölte és biztatta a résztvevőket. Az ünnepséget a legifjabbak kiske- rékpár és roller verseny-száma zárta be. Fenti kép a Szolnoki Vörös Meteor SK vidámkerti szakszervezeti sportünnepségén készült, A központi torna szakosztály jól sikerült gülagyakorlatát mutatja be. Megváltozott a húsboltok nyitvatartási ideje A Szolnoki Tanács Végrehajtó Bizottságának Kereskedelmi Osztálya a Kiskereskedelmi Vállalattal egyetértésben a húsboltok nyitvatartási rendjét július 16-tól, hétfőtől kezdve megváltoztatja. A változást az tette szükségessé, hogy a húsboltok áruválasztéka jelentősen bővült és a nyitvatartási idő bővítésével biztosítható a lakosság igényeinek jobb kielégítése. Az alábbiakban közöljük a húsboltok nyltvatartásának új időpontjait: A húsbolt nyitvatartási időszak; telephelye; hétfő kedd szerda csütör, . péntek szomb, . vasára. Verseghy út: 6—11 6—10 — 6—11 6—10 6—12 6— 9 — 17—20 — 18—20 14—20 _„ Vörös Csillag u. 6—10 — 6—10 6—11 6—10 6—12 6— 9 18—20 — 16—20 — _ 14—20 Ady Endre u. 13. — 6—10 6—10 6—13 6—10 6—12 6—10 — 16—20 — __ 16—20 Ady E. u. 57/a. 6—13 6—10 — 6—13 6—10 6—12 6—10 —■ — — — — 15—20 Beloiannisz út 23. 6—10 — 6—10 6—11 6—10 6—12 6— 9 16—19 — — 17—20 __ 14—20 _ Thököly úti: — 6—11 6—10 6—12 6—10 6—12 6— 9 — 18—20 — 18—20 __ 14 —20 Ságvári úti: 6—10 — 6—10 6—12 6—10 6—13 6— 9 18—20 — 18—20 — 14—20 József AttUa u. 4. 6—10 6—10 — 6—12 6—10 6—13 6— 9 — 18—20 — 18—20 _ 14—20 Temető úti *— 6—10 6—10 6—11 6—10 6—12 6— 9 — 18—20 — 18—20 — 14—20 Attila úti: 6—10 6—10 — 6—11 6—10 6—12 6—10 16—20 — — / 18—20 — 14—20 _ Cukorgyári — 6—11 6—10 6—12 6—10 6—12 6— 9 — — — 16—20 14—20 __ Vegyiművek: 6—13 7—12 7—12 6—13 7—12 6—20 — — — — __ Csallóköz utcai 6—11 6—10 — 6—11 6—10 6—12 6— 9 — 18—20 — 18—20 _ 14—20 Abonyl úti: — 6—10 6—10 6—12 6-10 6—12 6— 9 —— 18—20 — 17—20 14—20 A nyitvatartási rend megváltoztatásáról a Kiskereskedelmi Vállalat < a húsboltok vezetői 3ól látható helyen kifüggesztett feliratok útján is tájéko; tátják a fogyasztókat. Közlemény A Mezőgazdasági Igazgatóság közű, hogy a másodvetéshez szükséges szokvány kukoricavetőmag a Terményforgalmi Vállalatnál cseretermény ellenében igényelhető. ________ Bo qárfoqó... ::. gépet Igényelhetnek a tsz-ek és az egyénileg dolgozó parasztok. A lucerna magfogásra szerződött tsz-ek és az egyénileg dolgozó parasztok részére a Kenderesl Növényvédő Állomás Man- ninger féle lóvontatásű bogárfogó gépet kölcsönöz. A kölcsöndij napi 10, illetve havi 200 forint. Az érdeklődők forduljanak közvetlenül a Növényvédő Állomáshoz. _________ Cs éplési balesetbiztosítás A cséplő brigádok tagjaira nagy felelősség hárul. Az Alami Biztosító a cséplési Idényre a cséplő munkacsapatok tagjai körében baleset biztosítási akciót szervez. Az akcióhoz való csatlakozás a gépállomások brigádvezetői útján történik. Balesetből eredő halálesetre 10 000 forintot, balesetből eredő állandó rokkantság esetén 20 ooo forintot fizet az Állami Biztosító. A biztosítás 6 hónapig érvényes — cséplés közben, vagy más munkahelyen bárhol és bármikor előforduló balesetekre, és mindössze 24.— forintba kerüL A biztosítási dij nemcsak készpénzben, hanem gabonában is kiegyenlíthető. RÁDIÓMŰSOR 1956. július 15-től 21-ig: ALLANDO MCSORSZAMOK Kossuth Rádiói 4.30—8.00-lg: zenés músor. — Közben: 5.00: Falurádió. 5.30: Előadás. — 6.00: Hírek. — 6.05: Falus: blradó. — 6.40: Színházak és mozik műsora. — 7.00: A Szabad Nép mai vezércikke. — Hírek, ldő- larásleientés. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. — 12.00, Hírek Időjárásjelentés. — 13.00: Fa tusi híradó. — 15.00: Hírek. — 17.00. Hírek. — Sport, — Időjárásjelen tés. — 19.52: Jó éjszakát, gyerekek, - 20.00: Esti níradó. — Időjárásjelentés. — 23 00: Hírek. Idöjárásjelen- tés Sport. — 0.22: Himnusz. Utána: Vizteizoszolgálat. Petőfi Rádió 7.00 — ll.57-tg: azonos a Kossuth Rádió műsorával. — 11.57: Műsorzárás. — 23.00: Műsorzárás. Vasárnap, július 15. KOSSUTH RADIO: 6.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Hangverseny- kalauz. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi versek. — 10.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 11.00: Könnyű zene. — 11.30: Világjáró mikrofon. — 12.15: Jó ebédhez szól.a nóta. — 13.00: Hangverseny. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.15: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: „Nem hullanak le a csillagok.“ — 17.25: Kincses Kalendárium. — 18.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Közvetítés a Magyarország—Lengyelország nemzetek közötti labdarúgó mérkőzés félidejéről. — 20.20: Sporthírek. — 20.30: „Manón Lescaut.“ Prévost elbeszélése. — 21.52: Kulikov: Variáció balalajkára. — 22.10: A vasárnap sportja. Totó. — 22.30: Kedves, régi melódiák.— 23.00: Zenekari hangverseny,.— 0.10: Magyar nóták. • PETŐFI RADIO: 8.00: Táncok — dalok. — 9.00: Részletek Kemény Egon Valahol délen c. operettjéből. — 9.30: Miska bácsi leme- '. esládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Berlioz: Faust elkárhozása — oratórium. — 13.00: A világirodalom humora. — 13.86. Művészíemezek, — 14.00: Emil és a detektívek, —i 14.40: Palestrina műveiből. — 15.00: Rejtvényrádió. — 16.25: Elmúlt századok tánczenéje. — 17.25: Könnyű zene. — 17.40: Basilides Mária énekel. —18.15: Verses-zenés jelenet. — 18.40: Legkedvesebb verseim. — 19.00: Könnyű zene. — 19.25: „Varsó — Berlin — Prága". — 20.20: Irodalmi múzeumok a Balaton partján. — 20.45: Tánczene. — 21.30: Operettmuzsika. — 22.00: Magyar nó- ták. Hétfő, július 16. KOSSUTH RADIO: 8.10: Sporthírek. — 8-15: Zenekari hangverseny. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: A Matyóíöld dalaiból. — 9.40: Orgonaművek. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.40: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Népszerű operettek. — 13.15: Horváth Elemér és zenekara játszik. — 14.15: Ajándékműsor a gyermekek kívánságára. — 14.40: Üttörőhiradó. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Ifjúsági műsor. — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.45: Szemtankina énekel. — 17.18: Kyoko Shishido Tanaka zongorázik. — 17.35: Kórusok. — 18.00: Az ifjúság hullámhosszán. — 18.20: Astrid Varnay és Set Svanhoim énekel. — 19.00: Az orvos szemével.., — 19.10: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 20.27: Operettrészletek. — 20.50: A máglya történetéből. — 21.08: Lengyel Zenei Hét. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 23.20: Hires nótaszerzők dalai. — 0.10: Népdalok. PETŐFI RADIO: 14.00: Táncok fúvószenekarral. 14.15: Operarészletek. — 15.10: Könnyű muzsika. >— 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Szovjet filmek zenéjéből. — 16.50: Díszlet a csillagos ég . : . — 17.00: Régi katonadalok. — 17.30: Innen — onnan ... — 17.50: Gyermeki ele- netek. — 18.20: Hidy Márta hegedül. — 19.10: Az épülő kommunzimus nagy országában. — 19.40: Művészlemezek. — 20.40: Sporthfradó. — 21.00: Üzemi lapok szemléje. — 21.00: Fúvószenekari hangverseny. — 21.30: A gavallérok. — 22.00: „Felgördül a függöny.“ Kedd. július 17KOSSUTH RADIO: 8.10: Szovjet népek dalai. — 8.40: Indulók és dalok. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Táborozás. — 10.10: Szimfónikus könnyű zene. 11.00: Lányok, asszonyok ... — 11.15: Jó mun- kárét — szép muzsikát. — 11.40: Kicsi madár. — 12.10: Népdalcsokor. — 13.15: Operarészletek. — 14.15: Ifjúsági műsor. — 15.10: Lengyel Zenei Hét. — 15.40: Egyre messzebb.:. — 16.00: A Gyermekrádió műsoraj n> 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.40: Kórusművek. — 17.10: Operettrészletek. — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.02: Rombadőlt fellegvár. Közvetítés a miskolci Déryné Színházból. — 22.28: Victor Silvester zenekara játszik. — 23.00: Enrico Málnáról gordonkaestje, — 0.10: Burka Sándor tárogatózik, PETŐFI RADIO: 14.00: Mal operettekből. — 14.15: Nemzetközi kérdések. — 15.00: Népek zenéje. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: A Budapesti Koncerté fúvószenekar játszik. — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.45: Zongoraművek. — 17.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17.40: Ml újság a tudomány világában. — 18.00: Ki kit szeret? — 18.30: Rádióegyetem. — 19.10: Mozart operáiból. — 20.10: Népdalok. — 20.30: Csajkovszkij: D-dur vonósnégyes. — 21.00: Tudományos lapok szemléje. — 21.10: Tánczene. — 21.40: Filmzene. — 22.00: A Magyar Rádió zenekara játszik. Szerda, július 18. KOSSUTH RADIO: 8.10: Operarészletek, — 9.00: Rádióegyetem. — 9.40: A zirci népi zenekar játszik. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.40: Pillantás a nagyvilágba. — 10.50: Adám Teréz énekel. — 11.10: Günter Friedrich: Békekantáta. — il.35: Koch- mann: Humoreszk. — 11.40: Szülők — nevelők — gyerekek. — 12.10: Pergő ritmusok. — 13.15: Halló! Itt Varsó! — 14.15: Kamarazene. — 15.10: Az ifjúsági Rádió műsora. — 15.35: Fiatalok sporthíradója. — 15.55: Zenekari hangverseny. — 16.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.40: A Balaton partján. — 18.00: Ismerkedés a zeneirodalommal.— 19.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19.10: Jó munkáért — szép muzsikát. — 20.27: Közvetítés az Ezerjó étteremből. — 21.00: Palotai Boris szerzői estje. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. — 23.40: Ring a csónak. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO: 14.00: Operaáriák. — 14.15: Crttörőhiradó. — 14.35: Operettrészletek. 15.10: „Madrid határán.“ — 15.30: Magyar népi muzsika. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Ajándékhangverseny. — 17.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17.40: Részletek Butykal Ákos Ezüstsirály című operettjéből. — 18.00: A Gyermekrádió műsora. — 18.30: A Rádió nyári szabadegyeteme. — 19.00: Fauré' g-moll zongoranégyes. — 19.35: Irodalmi jegyzet. — 19.40: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak, — 20.00: Lengyel Zenei Hét. 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Petri Endre zongorázik. — 21.00: Tanácslapok szemléje. — 21.10: Tánczene. — 21.50: Az orvostudomány eredményeiről. — 22.00: Vidám magyar népdalok. 22.20: Esti muzsika. Csütörtök, július 19. KOSSUTH RADIO: 8.10: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. — 8.40: Reggeli hangverseny. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: A Bezerédi Amália óvónőképző énekkara énekel. — 10.10: A Rádió nyári szabadegyeteme. — 10.40: A Pro Arte Antiqua együttes játszik. — 11.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.15: Fúvós- Indulók. — 11.25: Mit olvassunk? 12.10: Madrigálok. — 12.30: Erkel operáiból. — 13.15: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. — 14.50: Üttörő-mikrofon- nal az országban. — 15.10: Madrid határán. — 15.30: Kamarazene. — 16.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 16.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Hajdú Péter ‘együttese Játszik. — 17.40: Beethoven: c-moll szonáta. — 18.00: önállóan gazdálkodnak. — 18.15: Lengyel népi muzsika. — 19.05: Jegyezze meg ezt a dalt. — 19.17: Verdi: A trubadúr. — 22.20: Dél-amerikai szerenád. — 23.20: Keringő. — 23.35: Éji zepe. — 0.10: Népdalcsárdások. PETŐFI RADIO: 14.00: Zenekari hangverseny. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.40: A Gyermekrádió műsora. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Markó királyfi. — 16.50: Kamarazene. — 17.45: Csodálatos átalakulás. — 18.00: Magyarország népe cseh írók szemével. — 19.00: Polgár Tibor: Budapest filmzeneszvit. — 19.30: Lányok, asszonyok ... — 19.45: Tánczene. — 20.20: A világ vége. 21.00: Külföldi lapok hasábjairól. — 21.10: Olasz és osztrák népdalok. — 21.40: Sporthíradó. — 22.00: Lengyel Zenei Hét. Péntek, július 20. KOSSUTH RADIO: 8.10: Verbunkosok. — 9.00: Aktuális Írás. — 9.10: Operarészletek. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 10.40: Dalok. — 11.10: Lányok, asszonyok... — 11.25: Szimfónikus zene. — 12.10: Népdalok. — 13.15: Tánczene. — 14.15: Üttörőhíradó. — 14.35: Monluszko operáiból. — 15.10: Mit olvassunk? — 15.30: Leo Ferré énekel. 16.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.40: Lakatos Vince és zenekara játszik. — 17.10: Jó munkáért — szép muzsikát. — 18.00: A VHI. kerületiek javasolják. — 18.10: Az úi francia zene. Előadás. — 18.50: Ifjú Figyelő. — 19,20: Szív küldi szívnek szívesen, —< 20.25: Részletek Suppé Boccaccio c. operettjébőL — 21.05: Sporthiradó. — 21.25: Nagy szimfóniák. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 23.00: Szerelem. Versek. — 23.10: Oj felvételeinkből. — 23.40: Még néhány perc és éjfélt üt az óra::; — 0.10: Verbunkosok, PETŐFI RADIO» 14.00: Halló, itt Moszkva! — 15.00: Ze* nekari hangverseny. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Népszerű operettrészletek. — 17.00: Kamarazene. — 17.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 18.00: Vidéki népi zenekarok műsora. — 18.30: Az osztályharc kérdései. — 18.50: Ottörő- kórusok énekelnek. — 19.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 19.45: Egy nap az üdülőben. Bohózat. — 21.00: Kórushangverseny. — 21.15: Az orvos beszél... Dr, Buga László a vakbélgyulladásról. — 21.20: Filmdalok. — 21.50: „Lemezbál ,,.“ — 22.45: Könnyű zene. Szombat, július 21. KOSSUTH RADIO» 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: A lengyel nép zenéje. — 9.40: Johann Strauss műveiből. — 10.10: Balettrészletek operákból. — 10.40: Lakatos Sándor és zenekara játszik. — 11.00: Tollal a hátra- mozdítók ellen. — 11.15: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 12.10: A Rádió operettjeiből. — 13.15: Művészlemezek. — 14.15: Köny- nyű zene. — 14.55: A Szabad Ifjúság és a Rádió nyári rejtvényversenye. 15.10: Lengyel Zenei Hét. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Kórusok. — 16.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17.15: Tánczene. — 18.00: Poroló ..; — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Népszerű hangverseny. — 20.27: A Rádiószínház bemutatója: A francia postakocsi. — 22.15: Sporthíradó. — 22.30: Tánc éjfélig. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO» 14.00: A Harsányi-együttes énekel. — 14.10: Az opera mindenkié. — 15.10: Fotóamatőrök öt perce. — 15.15: Népek dalai. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Zenés hétvége. — 17.25: Meteorológia és mezőgazdaság. — 17.45: Muszorgszkij leveleiblő. 18.20: A halk- szavú költő. — 18.40: Tánczene. — 19.20: Külpolitikai kalauz. — 19.30: • Zongora- művészeink műsorából. — 20.00: Magyar történelmi dalok. — 20.30: Hűség. — 21.00: Képeslapokról — képek nélkül. — 21.10: Operarészletek. — 22.00: Zenekari hangverseny. (A Magyar Rádió a müsorvältoztatfia jogát fenntartja.) t