Szolnok Megyei Néplap, 1956. június (8. évfolyam, 128-154. szám)
1956-06-21 / 146. szám
1956. június 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Egy cikk, egy levél és az újságíró válasza, avagy miért nem tudott résztvenni a csépai parasztkórus a Ságvári Endre kultúrverseny megyei döntőjén? Annakidején — június 10-én, vasárnap — résztvettem a Ságvári Endre kulturverseny megyei döntőjén. Cikket is írtam azok alapján, amiket tapasztaltam. A cikk megjelent s vele kapcsolatban a napokban levelet kapott szerkesztőségünk. Dénes Pál, a kunszentmártoni járási tanács VB népművelési csoportjának vezetője irta. Idézem a levelet. „A naturalizmus, az újságírói felületesség megtestesült példája ez a cikk, amely a Néplap f. hó 12-i számában „Dal, tánc, zene — reggeltől estig” címmel jelent meg. Péteri elvtárs, a lap munkatársa egyszerűen lefényképezte gorombaságot okádó ceruzá- •jával Halász elvtárs (A csépai parasztkórus vezetője. — A szerk.) bcsszankodását. Pedig az újságíró vehetett volna annyi fáradságot magának, hogy először megnézi a megyei verseny forgatókönyvét s azután kéri számon a csépai parasztkórust. Arról van szó ugyanis, hogy a járási verseny bírálóbizottsága Csépáról az úttörőkórust javasolta megyei döntőre. Ennélfogva a megyei verseny tervezetében nem is szerepelt a parasztkórus. Kétségtelen, voltak hibák a szállítás körül. Alaposan megittuk a levét a számtalan ígérgetésnek. A megyei DISZ bizottság ágit. prop. titkára például hetekkel a megyei verseny előtt kijelentette, annyi szállítási engedély» lesz, amennyire szükségünk lesz. S a végén, az utolsó pillanatban kidugták a szemünket egy darabbal. ..A járási tanács népművelési csoportja nem gondoskodott járműről« — írja Péteri elvtárs. Ennek okát abban látja, hogy »mindennapi életünk rákfenéje, a gondatlanság, a nemtörődömség űzte ismét (???) kisded játékait.-« Nagyon szeretném, ha személyesen is eljönnének az elvtársak járásunkba és meggyőződnének arról, hogy valóban gondatlanok, nemtörődömök vagyunk-e? Nagyon szerettem volna, ha Péteri elvtárs megmondta volna, hogy egy szállítási engedéllyel hogyan lehet 350 embert Szolnokra, 60 kilométer távolságra vinni úgy. hogy még a délután folyamán ismét szerepelhessenek a .. traktoros napon? Nagyon szeretném, ha a körülmények, a járási DISZ bizottság nemtörődömsége közepette megmutatná, hogy a népművelési csoport szegényes, mondhatnám pár forintos költségvetéséből hogyan gondoskodna méregdrága szállítóeszközről? (Csak 1 kocsiért 950 forintot fizettünk ki a TEFU-nak.) Mindent összegezve: az ilyen bírálat, amikor üres falakat dönget — pem segít. Inkább elveszi kedvünket. Körültekintőbb, alaposabb értékelést kérünk amúgysem könnyű munkánkról.” Eddig a levél. Kénytelen vagyok vitába szállni. Nem újságírói voltomat sértő kifejezései miatt. Erre nem érdemes szót vesztegetni. Más miatt vitázom. A csépai parasztkórus miatt. Ma is úgy érzem és hittel vallom, hogy a csépai parasztkórus elmaradása a kulturális seregszemle megyei döntőjéről komoly hiba volt. Lehet — sőt bizonyára megvoltak az objektív okai is. Előrelátóbb gondoskodással azonban ezeket el lehetett volna távolítani. A népművelési csoport rendelkezésre álló anyagi ereje a megyei döntő megrendezése előtt is ismeretes volt. A költségkeretre való hivatkozás nem bizonyító erejű: a nagyiváni parasztkórust jelentősen nagyobb távolságról, nagyobb költséggel, de mégis beszállították Szolnokra s a bíráló bizottság a verseny nagy eredményeként könyvelte el szereplését. Dénes Pál elvtárs levele a megyei és a járási DISZ bizottság nemtörődömségéről ír, s elhárítja a népművelési csoportot ért bírálatot. Részben igaza van: szánom- bánom, hogy a DISZ illetékes szerveit nem marasztaltam el a csépai parasztkórus ügyében. Ugyanakkor azonban azt is meg kell mondanom, hogy a járási tanács népművelési csoportjának a felelősségét ez semmiképpen nem csökkenti. Ez határozott véleményem. Dénes Pál elvtárs azt írja levelében, hogy az általam alkalmazott bírálat elveszi a kedvüket amúgysem könnyű munkájuktól. Mit szóljanak akkor a csépai pa- rasztkórus tagjai, azok az emberek, akik napi nehéz munkájuk után időt és fáradságot nem kímélve vesznek részt a próbákon, mert dalolni akarnak, mert szeretik a zenét? Vajon őket nem kedvetlenítette el az a tény, hogy nem vehettek részt a megyei döntőn, bár a részvételükről határoztak végül az illetékesek a járási verseny bírálóbizottságának álláspontja ellenére is. S különben is, vajon nem vakság volt-e egy úttörőkórust javasolni a megyei versenyre, s a parasztkórust nem ? Kulturális életünk jelentős tette az, hogy egyáltalán parasztkórusok alakultak, mint a nagyiváni és a csépai. Egy- egy ilyen parasztkórus — ha művészi színvonalban nem is éri el a könnyebb szervezési lehetőségekkel rendelkező iskolai, üzemi, városi kórusokat — semmivel sem ér kevesebbet azoknál. A kunszentmártoni járásból elsősorban a csépai parasztkórust kellett volna szerepeltetni a megyei döntőn, mint megváltozott kulturális életünk olyan jellemzőjét, amely példásan bizonyítja, hogy a kultúra valóban és egyre inkább a falué is. Csak ezt szerettem volna még hozzáfűzni Dénes Pál elvtárs leveléhez s elnézését kérem, ha véleményünk nem találkozott. PÉTERI ISTVÁN HAZANK ÉLETÉBŐL Jubileumi készülődés a 60 éves pápai tanítóképzőben A május és a június minden iskolában a készülődés, a számadás hónapja. Taníványok és nevelők egyaránt kíváncsian várják az egészévi munka eredményét. Ez az időszak azonban nemcsak a jelenlegi tanítványoknak jelent elhatározó lépést, hanem a sok évvel ezelőtt végzett volt növendékek is meg-megrezdülő szívvel, diákemlékektől mosolygós arccal gondolnak ilyenkor régi iskolájukra. Érthető, hogy országszerte nagy visszhangot keltett a pápai állami tanítóképző volt tanítványai között az intézet 60 éves fennállásának emlékére rendezendő jubileumi és névadó ünnepségek híre. Az intézőbizottság sajtófelhivására százával érkezett az intézethez az ország minden tájáról a volt növendékek jelentkezése. De érkezett híradás pl. Ausztriából is, kimentette magát az Állami Népi Együttes nyugateurópai útja miatt, egy volt tantívány Londonból. A jubiláló iskola nevelőtestülete és tanulóifjúsága az évvégi vizsgák közepette is nagy lelkesedéssel készül a jubileumi ünnepségekre. Az ének- és zenekar, a tánccsoport, a gyakorló iskolai énekkar a műsor zenei részét készíti elő. A szakkörök szervezik és gyűjtik a kiállítás anyagát. Az évtizedekkel előbb végzett tanítványok a kiállítás történeti anyagához saját tablóképeikkel járulnak hozzá. Készülőben van az intézet rövid története. A volt tanítványok képzőművészeti kiállítása is szép sikerre számíthat. Nagy segítséget nyújt a pedagógus szakszervezet pápai csoportja, amikor zenekara és színjátszói — mint az intézet volt és jelenlegi növendékei, nevelői — közreműködnek az ünnepségen. Komoly munkát ad az intéző- bizottságnak az ünnepségekre érkező vendégek elszállásolása és étkeztetésének megoldása. A gondos felkészülést látva a megyei oktatási osztály, valamint Pápa város segítőkészségét tapasztalva, minden bizonnyal ez a kérdés is zavartalanul megoldódik. A jubileumi ünnepségeket gazdagítja az intézet névadó ünnepélye is. Az iskola a jubileum emlékére névadójául Apáczai Csere Jánost választotta. Erre az alkalomra Czi- ráki Lajos festőművész, az intézet rajztanára, volt növendék elkészíti Apáczai Csere János szoborportréját. Az ünnepségek a jubiláló intézet parkjában kerülnek megrendezésre június 30. és július 1-én. A nagy- találkozóra összegyűlt régi diákok, az intézet volt tanárai ébresztgetik majd a múltat és találkoznak a jelennel, a mostani tanítványokkal és a nevelőtestülettel. A találkozók és az ünnepségek nemcsak emlékezésre lesznek alkalmasak, hanem erősítik a nevelői hivatásra készülő tanítójelöltek elindulását is. Az ünnepségek előkészületei arra engednek következtetni, hogy azok túllépnek Pápa város keretein, és ráirányítják a társadalom széles rétegeinek figyelmét a nagymúltú pápai tanítóképzőre s a nevelői munka jövőtépitő szerepére. Hét éve termelőszövetkezeti tagok Dorkota Lajos és felesége hét éve tagjai a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezetnek. Mindketten a baromfitelepen dolgoznak, s igyekezetükkel elérték, hogy a baromfitenyésztés közel 100 ezer forintos jövedelmet hozott a Lenin Tsz-nek. BEL-AMI Új színes francia — osztrák film A szolnoki Vörös Csillag cs Tisza filmszínház ma mutatja be és június 27-ig tartja műsorán a Bel-Ami című új színes francia-osztrák filmet, melyet Maupassant hasonló című világhírű regénye alapján készítetlek. A jó tanulás eredménye A Magyar Beruházási Bank Szolnoki megyei fiókjánál folyó évben szakmai továbbképző tanfolyam és a politikai gazdaságtan I. és II. évfolyam anyagának oktatására is sor került. A tanfolyamok hallgatói nagy izgalommal készültek a hónap elején megtartott vizsgákra és azt is elmondhatjuk, hogy jól felkészültek. Az eredmény kihirdetésénél nagy öröm ért bennünket: a jótanulás meghozta a kívánt eredményt. A szakmai tanfolyam és a politikai gazdaságtan II. évfolyamának hallgatói kivétel nélkül kiváló eredményt értek el, az I. évfolyam hallgatóinak nagy többsége is kiváló. A párttagok a tanulásban példát mutattak. A következő oktatási évben azon leszünk, hogv lemaradó: egyálta'án ne legyen nálunk. Bozsik Jánosné levelező AZ AMUL £ gij falusi táncmulatságon találkoztam vele. Bőre barna colt a naptól, mégis hamvas mint az őszibarack. Nagy diószemében az ifjúság örök tüze lobogott. Köny- nyű, rózsaszín gyári ruhát viselt, amely nyakát, kerek vállát látni engedte. Az egész lány nem volt több 17 évesnél. Hosszan figyeltem ártatlan szilaj- ságát. Mindegy volt neki, ki kéri, ki viszi, csak hogy táncos lábának ne kelljen megállni egy pillanatra sem. Alig mertem felkérni, hogy buta szóval el ne rontsa azt a kedves élményt, amit látása keltett. Mégis táncra kértem. Ahogy óvatosan átfogtam derekát, tekintetem a nyakán függő amulettre esett. Olcsó, de nagyon furcsa kis jószág volt. Aranyutánzat, a tetején üvegszilánk féle csillogó, villogó apró szemecskékböl egy kérdőjel. Az egyszerű holmi finomnak látszott a bársonyos lánynyákon és azt is egy pillantásra meg lehetett állapítani, hogy nem előző nap került ki valamelyik bizsuboltból. — Mondja, Annuska — mert így hívták a lányt —, miféle^ titkot rejt az amulettje? Huncut vidámság futott át arcán, a szemétől indult és egy csufondáros kis ránc formájában a szája sarkában állapodott meg. — Egy fénykép van benne — válaszolta kényeskedve. Abban a pillanatán el is kérték tőlem. Uj tánc- cosa válla fölött még kötekedőn rámmosolygott, mintha a szeme azt mondta volna, „gyere majd vissza, mert erről a témáról szívesen beszélgetek”. Hát fel is kértem, mihelyst az illendőség megengedte és azonnal az amulettre tereltem a beszélgetést. — Szóval egy fénykép van benne? — Igen. — Férfi az illető? — Természetesen. — Nem szégyenli kimondani ilyen kislány létére? — Cseppet sem... Újra elkérték. Már nem is nagyon sántám. Ha szerelmes a kislány, minek raboljam el az idejét. Leültem s néztem. Próbáltam kitalálni, hogy a népes udvarlótábor- ból, kinek a képe lehet benn az amulettben. Hol az egyikre, hol a másikra gyanakodtam. Egyszer már meg mertem volna esküdni, hogy a göndör feketehajú agronómus az illető, de aztán láttam, milyen gyorsan és erélyesen hárítja el bizalmasabb közeledését Annuska. Elvetettem lassan minden gyanúmat. Ugylátszik, nincs itt az illető. így üldögéltem a megfejtetlen gondoktól rosszkedvűen, amikor mellettem elperdülve rám nevetett. — Maga mit búsul? Ezután természetesn újra felkértem. Meggyóntam neki tépelőáése- met. — Ugye, nincs itt az illető. — Nincs — mondta és kacagott. — És ... Nagyon szereti őt? — Ki sem tudom mondani, menynyire. Talán az én nagy szomorúságomat megérezve még a zenészek is letették a vonót. A klarinét nyik- kantott még egy keserveset, aztán csak az eresz alól csapott fel a vidám múlatozók borízű nótája. — Mondja, Annuska, kérhetek magától valamit — szedtem össze bátorságomat. — Csak tessék, ki vele — biztatott bájosan. — Mutassa meg nekem a képet az amulettben. — Jó, nem bánom — felelte és egész lénye ismét tele lett jókedvvel. Izgatott várakozással hajoltam előre. Ki lehet vajon akinek képe ott van a kedves lányka szíve fölött? Hadd lássam hát a boldog ismeretlent. Valami kattant a lány ujjal alatt és a kérdőjeles arany- utánzatú lapocska félrecsápódott. Nagy megrökönyödésemre megfakult sárga papírról egy kunkori bajuszt! férfi nézett velem farkasszemet. — Ki ez? — nyögtem ki a kérdést. — Az én drága nagyapám, ö adta ajándékba ezt a kis semmiséget a nagymamámnak, azért szeretem ennyire. Nézze, ott iszik a kertben az öreg, az az ősz ember a tajtékpipával. Bemutathatom, ha személyesen is meg akarja ismerni. Kacagott, kacagott, a könnyek szinte potyogtak dióbama szeméből j bár mindez az én számlámra történt, nem • tehettem egyebet, minthogy vele nevettem. Solymár József II tiszafüredi járási begyűjtési hivatal köszöneté A tiszafüredi járás begyűjtési hivatala köszönetét mond a járás termelőszövetkezeteinek, egyénileg dolgozó parasztjainak azért a lelkes igyekezetért, amellyel elősegítették a begyűjtési tervek teljesítéséit. Különösképpen köszönetét mondunk a tiszaderzsi Szabadság Tsz tagjainak, Török József tiszaörsi, Kántor György tiszafüredi, id. S. Tóth Sándor tiszaszötlősi egyénileg dolgozó parasztoknak, akik félévi begyűjtési tervüket jóval 100 százalékon felül teljesítették és vállalták, hogy június 30-ig eleget tesznek egész évi beadási kötelezettségüknek is. A TISZAFÜREDI JÁR. BEGY. HIVATAL. Eredeti sterilizátor A sterilizátor minden műtő elengedhetetlen kelléke. A most használt sterilizátorok egyik legnagyobb hibája, hogy kezelésük körülményes, sok villamosáramot fogyasztanak és elkészítésükhöz nagy- mennyiségű értékes színesfém kell. Az NDK két mérnöke, akik az egyik johannstadti gyárban dolgoznak, teljesen újtípusú eredeti sterilizátort szerkesztett: a sebészeti eszközök fertőtlenítéséhez az ibolyántúli sugarakat használják fel. Sugárforrásul kisnyomású higanylámpa szolgál. Eladni, venni, € eierétni nkae • Hirdessen Szolnok megyei NÉPLAPBAN Hirdetéseit Szolnok kivételével a megye valamennyi pos'aMalánál is feladhatja.
