Szolnok Megyei Néplap, 1956. június (8. évfolyam, 128-154. szám)

1956-06-03 / 130. szám

1956, júniu» J. KÖLNÖK MEGYEI NÉPLAP V Tamási Áron: OKOS SZEKÉR Tamási Áron Kossuth-díjas Író résztvesz az Ünnepi Könyvhét szolnoki és Jászberényi meg­nyitóján. Ebből az alkalomból közöljük Írását. A kaszárnya körül nyüzsög a föld. Otromba ládákkal tarisznyákkal és zsákokkal újoncok jönnek. Tar­kák, rongyosak és ember létükre úgy ömlenek, mint a barmok. De a virág, amellyel telerakták a lányok, széppé teszi őket. És erőssé az, hogy sokan vannak. Ellepik az egész kaszárnyát és ülepedni kezdenek. A kiszolgált katonák helyére telepednek, akik fütyörészve készülődnek a haza­vivő útra. A napos végigjárja a megdagadt termeket és neveket ordít. Négy kiszolgált katona nevét. Eléhalász- sza végre mind a négyet és közli velük a parancsot: — A századparancsnok úrnál rögtön megjelenni! Tisztogatják magukat a legé­nyek. Gombolkoznak, oldalfegyvert kötnek és megindulnak. Útjukban mindenünnen, mint a csigák un­dok és szarvas okok maiznak elé a félelemre. Szorongásukban párosán mennek, mintha testvérek volná­nak. Pedig még csak nem is egy­azon nemzetbe valók, hanem né­gyen háromféle nyelven beszélnek. Aki elől megy és balról, az Dá­niel, a földim. Szakaszvezető. A másik három is az. Nem beszélnek, csak fogdossák és ölik a sok futkosó rossz gondo­latot és nézik a vékony cémaszá- lat, amelynek végén úgy lóg a sza­badságuk, mint egy megijedt, kö­vér pók. A századparancsnok türelmetle­nül várja az ügyeletes tiszti szobá­ba i őket. Sápadt arca van s az is frissen puderezve. Feszes, cicomás ruhája és csintalan fekete bajusz- kája­Szép buta férfi. Mindegyre lesi az időt az órán, amit finoman balcsuklóján hord. Nyugtalanságában az ajtót is ki­nyitja és a küszöbön áll. Innét nézi a zajgó kaszárnyát és az új kato­nákat, akik tétován és mégis félig szaladva járnak s mindegyre meg- megállnák, mint a likat nem lelő egerek. A századparancsnok ezt sem tud­ja élvezni, csak egy percig. Pedig szereti a sok katonát, mert sok ka­tonának élvezet parancsolni. Az éjjel ivott és most selyem- szemű nőkre vágyik. Visszamegy az asztalhoz, csörgeti a kardját, ásít és leül. És ekkor megérkeznek a legények. Egymás­után jönnek bé a szobába és egy­másután jelentkeznek külön. Egyik sem vág a másik szavába, hanem megvárja, amíg az előtteszóló vé­gez. Egyvonalban állanak és feszesen. A századparancsnok beteszi az ajtót és barátságosan pihenj-t en­ged nekik. Aztán odaáll eléjük, né­hány szóval megdicséri őket és ar­ra biztatja, hogy legyenek zupások. — Holnap reggelig gondolkoz hattok — úgymond. — Aki vissza­marad, az őrmester lesz rögtön, jó- megélhetésű és rendeséletü ember. A szakaszvezetők arcán öröm látszik. Zupások lesznek, mindenképpen olyanok a jelek. Mielőtt elhagynák a szobát, egy őrmester érkezik és altisztet kér a századpar.ancsnoktól. Egy ál tisztet felügyelőnek a szekér mellé, mellyel a raktárból ruhát kell hoz­ni az új katonáknak. A felügyelőséget Dániel kapja; Az udvaron már befogva állnak a lovak. Jóltartott, erős állatok. De a szekér is nagybelű, lajtorjáé sze­kér. A hajcsárkatona is fent ül már egy átrakott deszkán. Türel­metlenül forgatja a fejét, mert na­gyon várja, hogy futtathassa a ki­nyugodott lovakat. Dániel felugrik és odaszól neki: — Eresztheted! A katona megmozgatja a gyeplőt és a szájával is biztatja a lovakat, mint a makrancos gyermekeket. A két pej rágja a zabolát, dús farká­val csapkod és egyhelyben kapál. Cifrázzák a dolgot, mint az embe­rek is, amíg fiatalok és erősek. Az­tán röhögnek egy kicsit és elin­dulnak. Aprókat lépnek és szaporán, mert a katona nem akarja engedni, hogy mindjárt vágtassamak. Dániel pártját fogja a lovaknak és szól a gyeplösnek, hogy enged­jen nekik kellő szabadságot. Röhint egyet a két pej és neki- ugrik az útnak, amely romlott és éktelenül dobálja a zörgő szekeret. A kerekek ugrálnak, mint vaká­cióra bocsátott kamasz diákok és a deszkák nyikorogva feszengnek. Dániel ott ül a jobbik lajtorja állán, ami cudarul vágja a tompo- ráját. Előbbre csúszik és hátrább csúszik, majd a két kezével pró­bálja emelni magát, de a lajtorja utánaharap, mint a felingerelt kutya. Gondolkozik, hogy mitévő le­gyen. Egyszerre, mintha ismerős ba­ráti szellemek húznák, feláll a sze­kérben és szétveti a lábát. Áll biz­tosan és egyenesen és dús örömmel telik meg az arca, mint a rózsabo­kor. A szekér is boldogan nevet. És nevetve hozza oda Dánielnek a fa lut, amelyben született s amelynek utcáin és határában így egyenesre felállva és szétvetett lábakkal szokta hajtani az otthoni lovakat. Csodamódon, halottaiból kelti fel a boldog, szelíd és termékeny otthoni időket ez az okos, nevető szekér!.-. -. Odavarázsolja Dánielnek a falu házait sorba, a mezei munkáról megtérő daloló lányokat, a búza­földeket és a virágos rétet, a temp­lom őrtálló tornyát és a meleg, tiszta kenyerek És amikor megállnak a raktár előtt a lovak, két meleg karját fel­nyújtja a legényért a falu, átöleli, hogy levegye és így szól: — Egy zupássál kevesebb lesz, Dániel! Dániel körülnéz és nem messze embereket lát, akik összebújva, csendesen beszélgetnek. Egyszerű emberek, bajlátók és kopottak. Elindul feleiük, de az embe rek elhallgatnak jöttére és katona volta miatt bizalmatlanul néznek reá. — Ne féljetek, én vagyok —szól nekik Dániel, ahogy szólott volt Krisztus a tanítványoknak. Az emberek felismerik és maguk közé fogadják. Dániel együtt beszéli meg velük, hogy a szenvedők miképpen te­remthetnének egy jobb világot. 1931, EGRI LAJOS. RŐZSELÁNG VERSEK Ferenci Lajos Cseresznyefa virága aggódva ült az ágra; az almafa virága lopakodott nyomába; a körtefa virága fütyörészett utána; a barackfa virága kacagott a világba. Kacagott a világba a barackfa virága; Sólyom Tibor Tavaszi ének fütyörészett utána a körtefa virága; lopakodott nyomába az almafa virága; aggódva ült az ágra cseresznyefa virága. Így borult a hazám is, bej, tavaszi virágbal Ebéd előtt Zöld rtetáblák közepén gólya áHt, A tajtékzó, zúgó tengerre gondolt. Két tenger közt hasonlatot talált; Ott a vihar, Itt a nap heve tombolt Ál-bambuszok: sásbugák hajladoztak; Hullámzott a zöldtarajú tenger; Sorban a gáton vén gémek napoztak, Mint sok szürkekabátos öreg ember. A rizs közé egy dankasirály csapott le Egy vigyázatlan halat véve szemre; Zsákmányával megvillanva szállt. Kecskebékák felelgettek egymásnak Itt-ott meglökve a tövét a sásnak, S a gólya merev-mozdulatlan állt Csomag Húsz évedet rejti magában, S ahogy tanácstalan fogod, Szeretnél újat, szépet írni, De szemed beteg, szinte vak. Valamit láttál és azt hitted, Kicsit fényes, hát az a nap. Élsz: egyik nap másikra múlik. Nyomot benned ugyan mi hagy? Nem tudod, várj-e, lelkesedj-e; Saját magad vendége vagy. Vendég, ki ül üres szobában. A gazda percre távozott S 6 nem tudja, hogy letegye-e, Vagy fogja-e, amit hozott. Szobád a föld, e földi élet, Szépen átkötött csomagod A töprengés szobra lehetnél. Ne lássa senki, mit hozol; Vigyáztál, amíg eddig értél És most még sem tudod, hogy hol Vagy, kihez jöttél, mit akarsz itt. Szakítsd hát fel a csomagod Kopott, barna, gyűrött papírját, S ha portékádat kirakod, Vagy elfogadják, vagy kidobnak. De bármelyik jobb lesz, mint ma ez, Hogy bámulsz, vársz, míg körülöt- Oj hajnal, új nap ébredez. Lted ÜHHEPI KtlHYVHÉt Urbán Ernő: TÜNDÉRMAJOR Tíz-tízenkét házból álló kis telep a Ba­konyban Tündérmajor, egykori urasági birtok. Mint cseppben a tenger, tükrö­ződik benne az ország sorsa; szabadu­lás a földesúr igájából, a földosztás, harc a szabdság és a föld megtartásá­ért, míg végül a majoriak is megtalál­ják az egyetlen helyes utat: szövetke­zetét alapítanak. Az elbeszélő költe­ményt Szőnyi Gyula művészi rajzai il­lusztrálják. (Ifjúsági Kiadó) Kormos István: MESE A VACKORRÓL Ssép kiállításban, ízléses fedő­lappal jelent meg Egri Lajos új könyve, csábít az olvasásra s csá­bít maga a tény, hogy egy szolnoki író alkotó gondolatait ismerhetjük meg benne. Kíváncsian ütjük fel, lapozzuk át az első oldalakat, vajon mit rejtegetnek a sorok, van-e ben­nük valami, ami mindjárt elöljáró­ban is megfogja, rabulejti az olva­sót és kényszeríti, hogy lapozzon tovább, még tovább, míg csak a végére nem ér? Vagy engedve a csábításnaik — mint én is ezalka- lommal — beleolvasunk az utolsó sorokba, hogy megtudjuk, mi lesz a vége, mit tartogat az író és az élet ott. ahol befejeződik a könyv, amikor majd letesszük a könyvet és magunk fantáziálunk tovább: — így is lehetett volna ... Az első sorok már foglyul ejtet­tek. „A Tiszáról sokat énekelnek, a Körösről meg alig. Pedig a Körös a folyók árvája, könnyékből szü­letett a mese szerint. Azért olyan homályos — mondják —, mint a megtört szemek fénye. Sziics Ágnes a Körös partján lett híres” — így kezdődik a könyv, mint a mese, vagy legenda, egy hí­res szép lány, Szűcs Ágnes élete történetével. Aztán a befejezés- „Ceglédbencélén túl rákiált egy hang: — Halt! Mária nem felelt, futni kezdett jobbra a fás felé. Eldördült egy fegyver, de a hang végét már nem hallotta” — meg­döbbentő befejezés. De Iá az a Má­ria, akinek ez a tragikus sors ju­tott? És lassan olvasni kezdem. íz­lelgetem a szavakat, méricskélem a szinte már szokatlanul szép, tiszta magyar beszédet — amilyent talán még beszélnek a jászsági, vagy karcagkömyéki parasztok, de vala­hogy mintha kiszorult volna a mai magyar irodalomból. Igen, a pusz­tai képek érzékletes kifejezése, ha­sonlatai ragadják meg először is az embert, melyek olyan nagyon ille­nek a hamvas és piros Szűcs Ac­res induló élete folyásához. És megmarad az emlékezetemben, lát­juk, ha nem is nézünk a könyvre Hajdú János, a férj, alakját, moz­dulását, aki Goreczkynek, a nagy- úrnak a birtokán is megmaradt be­csületes munkájú, de haüilhatatlan gerincű, rideg pásztorembernek. És a kettejük második gyermeke Má­ria — akinek sorsa, a csendes, szinte eseménytelen tanyai élet után váratlanul, de kikerülhetetlen logikával másfelé kanyarodik, arra az útra. amit már olyan sokan jártak előtte tanyasi lányok, a falusi szegények gyermekei, cse­lédnek áll a messzi nagyvárosban Budapesten — őt is érteni kezdjük lassan. Haidu Mária aldkja úgy nő, ma­gasodik ebben a könyvben, ahogy a valóságban nőttek azidőtájt a gyermekek. Ahogy követik egymást az események, a kis tanyai lányból, aki még félelmekkel, rossz sejtel­mekkel küszködik, a próbák során harcos ember lesz és nem tud már megnyugodni aibban, hogy az élet a régi megszokott rendjén menjen már tovább. S amíg szinte látjuk magunk előtt az úri ház konyhájában a mo­sogatóedény fölé görnyedve, vagy később a váci kis vendéglőben — észrevé&en megszeretjük minden mozdulatát, hűségét, emberségét, mely piros virágként üt el a sötét, sízennyes környezettől. Ha valaki megkérdezné, hogy egy mondatban kifejezve mi a vé­leményem Egri Lajos könyvétől, miért ajánlom olvasásra, csak az­zal a sablonosnak látszó kifejezés­sel tudnék élni, — mert szép és ta­nulságos könyv. Szép, mert szép gondolatokkal formálja, igazítja és próbálja az olvasóban is kiváltani az író élm.ényanyagát és tanulsá­gos, mert nem okoskodik, tudálé­koskodik. hanem az érzelmekre hat és maradandó képeket fest a múlt­ról, amit sokan átéltünk, de nem mindannyian láttunk ilyen élesen, még ha benne is éltünk a sűrűjé­ben. A Kedves, mulatságos, verses mesében, egy pisze kölyökmackó kalandjain ke­resztül a kicsinyek ráismernek saját világukra, az óvodai élet apró esemé­nyeire, nagy örömeire. Számos színes kép tarkítja a kötetet. (Ifjúsági Kiadó) Szépirodalmi művek: Felsőtiszai, népmesék 29.—, Bárány Tamás: Csigalépcső. Regény 18.—, Ber- náth Aurél: így éltünk Pannóniában. 53.—. Dobozi Imre: Mindennapi törté­netek. Elbeszélések 18.—. GeUért Osz­kár: Nem vagy egyedül. Versek 5.50. Vészi Endre: Csillagtérkép, Régi és új versek 24.50. • Ifjúsági művek: Az aranyláncon függő kastély. 28.—. Ilanké Béla: Balatoni kirándulás. 12.—. Politikai művek: Friss László: Dialektikus materializ­mus és kommunizmus 28,—. Odaadnám én ezt o könyvet min­den könnyen felejtő, vagy cinikus ember kezébe, hogy magához tér­jen, minden fiatalnak, hogy oko­sodjon, s annak is, aki azt hiszi, hogy az élet csak sablonok gyűjte­ménye, — de odatenném azoknak az asztalára is, akik napi munká­juk, a hétköznapok gondjai közben sem felejtik el keresni a szépet fű­ben, fában, könyvben és emberben. Különösen pedig ajánlanám a Szol­nok megyeieknek, akiknek szivén itt nőét íróvá Egri Lajos, s akit úgy látom és érzem, még ma sem be­csülnek meg eléggé. De az írónője is szeretném, mint könyvének olvasója, elmondani vé­leményemet. Nem mint hivatásos kritikus, mert ahhoz nem értek, de olvasása közben támadt néhány olyan gondolatom, ami talán leg­inkább az Íróra tartozik, őt érdekli. S a nyilvánosság közbetktaitása csu­pán azért lesz hasznos, mert ki tudja, hátha ezek az észrevételek is felkeltik néhány emberben az ér­deklődést a könyv iránt. A% első üyen szakmábavágó gon­dolat az volt, hogy a könyv elején Mária érzelmi világának, az élettől való félelmének és környezetének, a tárgyaknak szinte babonás meg­személyesítése, mintha túlságosan misztikus lenne. Az ősi sejtelmek boronganak ezekben a képekben s bevallom, elég ködösen hatottak rám. Az volt az érzésem, sőt meg­győződésem, hogy Máriát e nélkül is — sőt méginkább — el tudnám és tudom képzelni hús-vér ember­nek, hitelesnek, élő álaknak. A másik észrevételem az volt, hogy néhol az események sodrában, a kifejlődés során, az ábrázolás nem mindég olyan meggyőző, mint például a tanyai élet bemutastásá- nál. Gondolok pl. a tüntetési jele­netre, aminek a leírása szerintem kissé külsöséges, hogy úgymond­jam — dekoratív hatásokra épül fel. S ez a hiba onnét eredhet, hogy az író egy pillanatra elveszítette a meseszövés nyugodt, vagy izgatott, de mindég az előzményeket is szemmeltartó biztos fonalát. Az tró kerül előtérbe a leány helyett, az lát mai szemmel s szavai nem min­dég hatnak hitelesen, hiszen fejlő­désének abban a szakaszéban a könyv hőse még nem gondolkozha­tott így. Lehet, hogy nem pontosan fejeztem ki magam, az esztétikának biztosan megvannak erre a pontos kifejezései — nézőpont, ha jól tu­dom — de az író biztosan rátapint majd. höl vétette el a dolgot, ha az olvasó egy bizonyos ponton nem érzi hitelesnek a szavait. A könyvet egyébként mély em­berismeret hatja át. Olyan részle­tekre figyelünk fel benne, amit mi magunk is sokszor látunk az élet­ben és értelme mégis rejtve ma­rad előttünk. Az író éles meg­figyelő-készsége hámozza ki belőle a lényeget. A közvetlen élmény ha­tása izzik át a sorokon s az ismerős tájak, városok leírása, képének fel­villantása teszi még közvetlenebb hatásúvá a történetet. A finom és ugyancsak jó megfigyelőkészségre valló jellemábrázolás — gondolok itt pl. a munkások név nélküli, csupán foglalkozásuk említésével, a típusok kihangsúlyozásával való szerepeltetésére stb. — ugyancsak a könyv erényei közé tartozik. Egri La fon könyve véleményem szerint nyeresége egyetemes irodal­munknak és külön büszkesége le­het a Szolnok megyeieknek. Be­csüljük meg a szerzőt azzal is — írónak ez a legigazibb megbecsülés — hogy elolvassuk könyvét és el is mondjuk véleményünket róla. Ezzel segítünk neki is további munkájá­ban és magunknak olyan élmémrt szerzünk vele, amely maradandó lesz. Elkísér bennünket akkor is, amikor már becsuktuk a könyvet s gondolkozunk, hogyan is alakul­hatott volna Mária sorsa, ha ott n mesgyén, a két világ határán nem úgy történik vele minden, mint ahogyan történt..; F. TÓTH PÁL műsora: Június 3-án, vasárnap Szolnokon: d. e. 10 és 12 órakor; HAMUPIPŐ­KE, meseoperett 3 felvonásban; este 8 órakor MÁGNÁS MISKA — Jászjákóhaimán este fél 8 órakor: TITKÁRNŐ Június 4-én, hétfőn: SZÜNNAP Június 5-én, kedden Szolnokon: este 7 órakor: MÄGNAS MISKA Jászapátiban este fél 8 órakor: TITKÁRNŐ Június 6-án, szerdán Szolnokon: este 7 órakor: SZEPTEMBER — Érvényes a 9 számú bérlet Június 7-én, csütörtökön Szolnokon: d.u. 3 órakor MÁGNÁS MISKA Ifjúsági előadás „Sállal” bérlet Június 8-án, pénteken Szolnokon: délután 3 órakor MÁGNÁS MISKA Ifjúsági előadás „Kosevoj-’ bérlet Június 9-én, szombaton Szolnokon: este 7 órakor: MÁGNÁS MISKA Június 10-én, vasárnap Szolnokon: délelőtt 10 és 12 órakor HAMU­PIPŐKE; este 8 órakor: MÁGNÁS MISKA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom