Szolnok Megyei Néplap, 1956. április (8. évfolyam, 79-102. szám)

1956-04-26 / 99. szám

1936 április 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 NÉGY NAPPAL AZ ÜNNEP ELŐTT Lázas készülődés folyik me­gyénk minden városában és közsé­gében május 1-re, a munkásosztály naey ünnepére. Az ünnep két napján gazdag program várja a dolgozókat. SZOLNOKON zenés ébresztővel keltik fel a város lakóit. Az üzemekben és hivatalok­ban gyülekeznek a dolgozók, hogy innen vonuljanak fel a város főte­rén elhelyezett dísztribün elé, ahol a párt, az állami és tömegszerve­zeti, valamint a gazdasági vezetők, kiváló munkások, dolgozó parasz­tok és értelmiségiek fogadják őket. Délután a vidámkerti szabadtéri színpadon, a Móricz Zsigmond, a József Attila és a fűtőházi kultur- otthonban az üzemek és iskolák legjobb kulturcsoportjai szórakoz­tatják a résztvevőket. A JÁSZBERÉNYI JÁRÁS valamennyi községében bizottságo­kat alakítottak az ünnepségek elő­készítésére. Itt már előző este meg­kezdődnek az ünnepségek. Tábor­tűzzel, térzenével, szabadtéri tánc­cal köszöntik már éjjel május 1-ét. A nagy ünnepen a járási párt­végrehajtó bizottság küldöttei tart­ják az ünnepi beszédet, utána fel­vonulás. majd majális, kultúr- és sportműsorok teszik felejthetetlen- nebbé ezt a napot. Jánoshidán az öregek és fiatalok labdarúgómérkő­zését, Jászboldogházán az MNDSZ és a DISZ népi táncát láthatják a dolgozók. . TÜRKEVE termelőszövetkezeti város szövetke­zeti parasztjai a munkában való helytállással ünnepelnek. Vállalták, hogy a nagy ünnepre befejezik minden tavaszi növény vetését, s hozzáfognak a cukorrépa és a mák darabolásához. Ekkor avatják fel délelőtt 9 órakor a Népművelési Minisztériumtól és a Magyar Szov­jet Társaság Országos Központjától kapott „Magyar vendég a kolhoz­ban” témájú, Gyenes Tamás szob­rászművész kétfigurás, élőnagysá­gú bronzszobrát. A felvonulás sor­rendjét a munkában való helytállás szerint állítják össze. A legjobb ter­melőszövetkezetek lesznek az élen. A gépállomás, a földművesszövet­kezet és a kisipari termelőszövetke­zetek dolgozói bemutatják legújabb gépeiket, illetve készítményeiket. A kulturotthonban a földművesszövet­kezet színjátszói Sós György: Pety- t.ves c. színművét mutatják be. Ezenkívül a városi futballbajnoksá- gon, háztömbkörüli kerékpárverse­nyen szórakozhatnak a város dol­gozói. A TISZAFÜREDI JÁRÁSBAN is munkával ünnepelnek. A járás dolgozó parasztjai hétfőn is dolgoz­ni akarnak, mert időben el szeret­nék végezni a munkákat. Nagyivá- non, a Rákosi Csillaga Tsz tagjai vállalták, hogy április 28-ra befeje­zik a kukorica vetését. Az állami gazdaságok dolgozói is hasonló fel­ajánlást tettek. Tiszafüreden, az Erzsébet téren tartják az ünnepsé­get. Ide vonulnak fel az üzemek és termelőszövetkezetek, valamint a hivatalok és a tömegszervezetek dolgozói. Az állami gazdaságok leg­jobb lovaikat és teheneiket is be­mutatják. A járásban mozgalom in­dult a beadási és adófizetési hátra­lékok felszámolására. Amint mond­ják, minden adottság megvan ah­hoz, hogy tervüket valóra is vált­sák, s tiszta beadási könyvvel, az állampolgári kötelezettségek telje­sítésével ünnepeljenek. KUNGYALU község dolgozói a beadási kötele­zettség 160 százalékos teljesítésével ünnepük május 1-ét. A Zöld Mező Termelőszövetkezet tagjai egészévi tojás-, baromfi- és hízottsertés be­adási kötelezettségüknek eleget tet­tek. Megkezdték a cukorrépa sara- bolását, a borsó kapálását be is fe­jezték. Egy levél nyomán Rendszeres dolog Rákóczifalván, hogy szombaton délelőtt 10 óráig lehet kenyeret kapni, de délután egyáltalában nincsen és így vasár­napra sokan kenyér nélkül marad­nak. De nemcsak szombaton, ha­nem más napokon is előfordul ilyesmi. Hétfőn reggel elmentem, hogy vegyek kenyeret, 10-kor kap­tam egy kilót, pedig már az üzlet nyitásánál ott voltam. Akik utá­nam jöttek, azoknak meg egyálta­lán nem jutott kenyér. Mi már számtalanszor szóltunk emiatt a tanácsnál is, de eddig semmiféle intézkedés nem történt. Kérjük tehát az illetékeseket, hogy nézzenek utána ennek a dolognak. Kocsis Antal Rákóczifalva, Ságvári-u. 32. A fenti ügyben felkerestük a Megyei Tanács Élelmiszeripari Osz­tályát, ahol Turóczi Ferencné elv- társnő. osztályvezető a következő­ket mondotta: — A Szolnok megyei Néplap meg­írhatja, hogy az ügyben azonnal in­tézkedtünk. Tudunk arról, hogy Rá­kóczifalván kicsi a kenyérüzem ka­pacitása, tehát nem tudja teljes egé­szében kiegyenlíteni az igényeket. Éppen ezért gondoskodunk, hogy a Szolnoki Sütőipari Vállalat szállítson ki Rákóczifalvára kenyeret. Most ál­lítjuk össze az 1957-es terveket, ebbe felvesszük a rákóczifalvi sütőüzem bővítésének a költségeit. Új mezőgazdasági kisgépek Vegyssercs gyomirtás a kukoricánál Ebben az évben a Növényvédelmi Kutató Intézet több évi előkísér- letek után első ízben állít be Ma­gyarországon a kukoricánál szabad­földi vegyszeres gyomirtó kísérle­teket a martonvásári Mezőgazda- sági Kutató Intézet és a Keszthelyi Délnyugat-Dunántúli Mezőgazdasá­gi Kísérleti Intézet kísérleti gazda­ságaiban. A kísérleteknél részben a Növényvédelmi Kutató Intézet­ben és a Nitrokémiánál előállított hazai, részben külföldi, elsősorban szovjet és amerikai gyártmányú gyomirtó vegyszereket próbálnák ki. A kísérletek során összehasonlít­ják a csali kapált és a vegyszeres gyomirtásban is részesült táblák terméshozamát, továbbá gondosan figyelik a két módszernél az ön­költség alakulását. Választ adnak majd a kísérletek arra is, hogy a különböző külföldi és hazai gyom­irtószerek közül melyik a leghatá­sosabb. ÚJFAJTA TALAJGYALU A Bánhalmi Állami Gazdaság­ban újfajta mechanikus talaj- gyalu üzempróbái folynak. A gép Kunhegyesen készült a Közép­tiszai Öntöző Vállalatnál, Gagán Józsefnek, a vállalat műszaki ve­zetőjének tervei szerint. A hazai viszonyoknak megfe­lelő talajgyalu jóval egyszerűbb és olcsóbb az eddig alkalmazot­taknál. Előállítási költsége körül­belül 23.000 forint. Különösen nagy előnye, hogy az eddig hasz­nálatos S0 lóerős Sz—80-as trak­torok helyett vontatásához töké­letesen megfelel az általánosan használt 50 lóerős magyar DT 413-as lánctalpas traktor. Másfél, valamint két és fél köbméteres típusa került kivitelezésre. Az előbbi egy műszak alatt 40—50 ember munkáját takarítja meg, az utóbbi 50—60 emberét. A gép első bemutatkozása a na­pokban történt meg s a szakem­berekből alakult bizottság meg­felelőnek találta. Ha a most kez­dődő kéthetes üzempróbán is ha­sonlóan megállja a helyét, meg­kezdődik a gép szériagyártása és szövetkezeteink, állami gazda­ságaink még eZ év őszén alkal­mazhatják. Képünkön az új mechanikus meghajtású talajgyalu másfél köb­méteres típusa látható. Gépek a vízben A Tisza vízállása az utóbbi na pókban emelkedett és Szolnokon elöntötte az alsó rakpartot. Akik a Tisza-sétányan járnak, azoknak feltűnik, hogy a vízben három transzportőr áll. Ezeknek az épí­tőipari gépeknek a víz már ten­gelyen felül ér, tehát rozsdásod­nak, ki vannak léve a tönkre­me nősnek. Az emberek felteszik maguk­ban a leérdést: „Vajon melyik vállalaté lehet ez a három inmsz- porlőr?” És mindjárt utána a második kérdés is felötlik: „Va­jon annál a vállalatnál, amelynek tulajdonába a három gép tarto­zik, hogyan vigyázhatnak a nép vagyonára?” Az első kérdésre nem tudunk válaszolni, de a má­sodikra igen: nem törődöm mód­ra, hanyagul, lelkiismeretlenül. Véleményünk szerint az illeté­kes szerveknek nem ártana kiku­tatni, hogy melyik vállalaté a há­rom transzportör és a vállalat ve­zetőit felelősségre vonni, mivel ilyen felháborító hanyagsággal kezelik a rájuk bízott néptulaj- dont. „Az élet nagy kérdései“ című előadássorozat következő elő­adását április 27-én, pénteken este 7 ómkor rendezik meg Szolnokon, az Egyetem kis előadói termében „Vannak-e megismerhetetlen dol­gok?” címmel. Az előadást Varga György egyetemi docens tartja. A bérlettel nem renáielkezők a hely­színen is válthatnak belépőjegyet. A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár vezetősége figyelemben veszi az új mezőgazdasági kisgépek gyártásánál a dolgozó parasztok gyakorlati tapasztalatait. A képen: Sándor János szerkesztő és K, Szabó Illés technológus megbeszéli az új lógereblye konstrukcióját. Pásztor Béla az MO 4-es kukoricamorzsoló gépet fényezi. Szállítják a gyárból a kész mezőgazdasági kisgépeket. Már kikelt a tavaszi vetés A kunhegy esi Lenin Tsz a ta­vasai kalászosok vetését befejezve hozzálátott az őszi kalászosok ápo­lásához, fej trágyázásához, fogasolá­sához, hen gépezéséhez. Mikor a ta­gok ezzel végeztek, megkezdték a cukorrépa sarabolását. Eddig több mint 20 hold cukorrépát saraboltak meg a 80 holdból. Ezzel párhuza­mosan folyt a cukorborsó első ka­pálása is, amelyet már be is fejez­tek. A kukoricát négyzetesen vetik. Több mint 512 hold területen vé­geztek már a vetéssel, s a napok­ban teljes egészében befejezik. Vö- röshenét 43 hóidon vetettek olasz­per j ével és angolperjével vegyest; A 100 hold öntözött takarmányke­verék vetését is befejezték. A vetés egy része már ki is kelt, úgyszin­tén a 88 hold újvetésű lucerna is. így jó munkával köszöntik a tsz tagjai május 1-ét. Oda is eljuttatjuk a könyveket, ahol nincs könyvesbolt A Földművesszövetkezetek Kun­hegyese Járási Központja az el­múlt hónapok során jó eredménye­ket értek el a könyvterjesztés te­rületén. A hozzá tartozó földműves­szövetkezetek pl. a februárban megrendezett téli könyvvásár két hete alatt 2389 könyvet adtak el 24.130 forint értékben. Ugyancsak jó eredmények születtek ezen a té­ren a Szovjet Könyv Ünnepi Hete alkalmából, amikor a járás föld­művesszövetkezetei 8287 forint ér­tékű könyvet hoztak forgalomba. Annak érdekében, hogy a könyv- vásárlás fokozódjon a járásban, a boltok könyvkészletét állandóan el­lenőrizzük, rendszeresen kiegészít­jük, s biztosítjuk a szükséges pro­paganda-munkát. Boltjainkban —s ez másutt is alkalmazható — igen hasznosnak bizonyult a könyvek közvetlen ajánlása olyan esetben, mikor a vásárló más áruféleségért tért be a boltba. Az eredmény nem kis mértékben annak is köszönhető, hogy vala­mennyi földművesszövetkezetnél létrehoztuk a bizományos könyv­terjesztő hálózatát. Járásunkban már huszonnégy bizományos könyv- terjesztő működik, s a téli könyv­vásár idején már a forgalom mint­egy 24 százalékát ők bonyolítot­ták le. A föildművesszövetkezetek közül a kenderesi érte él eddig a leg­jobb eredményt a könyvterjesztés vonalán. Itt Lévai Sándor üzemág- vezető és az 1. számú bolt dolgo­zói szorgalmazzák különösen a könyvek árusítását. Az a megállapításunk, hogy a bi­zományi hálózat bevált. Tervünk, hogy ezt a hálózatot tovább szé­lesítjük s eljuttatjuk a könyveket oda is, ahol könyvesbolt, vagy más üzlet nincsen. SOMOGYI BÉLA Kunhegyes, Földművesszövetke­zetek Járási Központja. Állami gazdaságok dolgozói! Jó munkával küzdjetek népünk ellátásának állandó javulásáért Tőatoanan - eqij miatt A napokban levelet kaptunk Józsa Mihály fegyvernek i lakostól, aki a következőket írja szerkesztőségünknek: „1956. április 21-én délután Szolnokról Fegyvemekre utaztam. Mikor megérkeztem az állomásra, a többi fegy- vcmekivcl együtt beültem a kisvonatbá, amely beviszi az utaso­kat a községbe, mivel az 9 kilométerre van a fővonali állomástól. Csak vártuk, mikor in­dul már a vonat befelé. Lassan az indulási idő is elmúlt. Ipacs István vonatvezetőtöl érdek­lődtünk a várakozás okáról. Körülbelül hat­vanan utaztunk volna, ha a vonat vitt volna bennünket. De az a vi­lágért sem mozdult el a helyéről. Nem is moz­dulhatott, hiszen a ve­zetője nem indította az­zal az indokkal, hogy meg kell várnia a Deb­recen felöl érkező mun­kásvonatot, mert azon jön a gazdasági vasút vezetője. Lám, ezért vá­rakoztunk mi hatvanan hosszabb ideig a vasút­állomáson akkor, ami­kor hét végén mind­nyájan sietünk haza családunkhoz! Az uta­sok közül tizenöten már nem győzték a várakozást és gyalog in­dultak útnak. Vajon neiyes-e az, noyy emberért hatvan dol­gozónak kell várakoz­nia hosszabb ideig szombat délután? Sze­rintem — és dolgozó­társaim véleménye sze­rint is — elítélendő a gazdasági vasút dolgo­zóinak ilyen magatar­tása. Kérjük, hogy ezen minél előbb változtas­sanak.” Eddig a levél és alat­ta harminc névaláírás. Nekünk is az a véle­ményünk, mint Józsa elvtársnak. Helyes len­ne, ha a gazdasági va­sút vezetői mielőbb megszüntetnék az ilyen eseteket. Az utasok ezt várják tőlük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom