Szolnok Megyei Néplap, 1956. április (8. évfolyam, 79-102. szám)
1956-04-15 / 90. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1256. április 15 ★ IRODALOM Csehov: Kövér és sovány A nyikolájevi vasútállomáson két " ismerős tailMlcozott: az egyik kövér volt, a másik sovány. A kövér éppen az előbb ebédelt meg az állomási étteremben, a vajtól csillogó ajka olyan piros volt, akár az érett cseresznye. Finom héroszbor és narancsvirág illata áradt körülötte. A sovány pedig most szállt ki a vonatból és fel volt málházva alaposan bőröndökkel, csomagokkal, dobozokkal. Sonka és káiézacc szaga érződött a közelében. Háta- mögüil kis, cingár, hosszúállú asz- szonyka pislogott elő — a felesége ‘— s egy nyurga, hunyorgószemű gimnazista — a fia. — Porfirij! — kiáltott fel a kövér, ahogy meglátta a sovány embert. — Te vagy az? Galambocs- kám! Milyen rég nem láttalak! — Uram isten- — csodálkozott a, sovány. — Misa? Gyerekkori jó- barátom! Hogy kerültél te ide? összeölelkeztek, és hosszan egymás könnyel telt- szemébe nézlek. Mindketten meglulbultak kissé a hirtelen örömtől. — Kedves barátom! — kezdte a sovány, miikor kibontakoztak egymás karjaiból. — Nem is gondoltam volna! Ez aztán a meglepetés! No, nézz csak rám! Ugyanolyan szép legény vagy, mint voltál. Olyan kedves, olyan elegáns! Ó, istenem! Hát, hogy és mint? Gazdag vagy? Házas vagy? En megnősültem, amint látod... ö itt a feleségem, Lujza, született Wanzenbach ... református ... Ez meg a fiam, Nafana.il, harmadikos már. Látod, Nafanja, ő az én gyermekkori jó barátom! Együtt jártunk gimnáziumba! Nafanail gondolkozott egy laeve- set, aztán levette a sapkáját. — Együtt jártunk gimnáziumba! — folytatja a sovány — emléltszel, mivel csúfoltunk? Heroslratosnal: neveztünk el. Merthogy a kincstári könyveket átlyukasztgattuk cigarettával. Engem meg Efialtesnek, mivel szerettem árulkodni. Ho-ho... Gyerekek voltunk! Na, ne félj Nafanja! Jer csak közelebb a bácsihoz... Ez meg itt a feleségem, született Wanzenbach ... református. Kjafanail kis gondolkodás után ^ apja mögé bújt. — Nahát, hogy élsz barátom? — érdeklődött a kövér és elragadtatással tekintett a másikra. — Hol szolgálsz? Nyugdíjban vagy már? — Szolgálok, kedves barátom! Látogatóban Arany János kisújszállási Kollégiumi ülnök vagyok. Már a második éve és már van Sztanisz- lav-rendem is. A fizetés persze rossz... node sebaj! A feleségem zeneórákat ad, ért, meg mellékesen cigarettadobozokat csinálok fából. Elsőrendű cigarettadobozokat! Egy rubelért adom darabját. De ha valaki tízet vesz, vagy még többet, akkor tudod, még engedek belőle. Hát csak megélünk valahogy. Tudod, az ügyosztálynál szolgáltam, most aztán idehelyeztek iroda főnöknek ugyanazon hatóság keretében ... Most majd itt dolgozom. Hát te, hogy s mint? Nemde te már államtanácsos vagy? Mi? — Följebb kedvesem, följebb — mondta a kövér. — Már elértem a titkostanácsos címet... Két csillagom van. A sovány hirtelen elhalványodott, földbegyökerezett a. liba. De csakhamar széles mosolyra torzult az arca; úgy látszott, mintha az arcáról és szeméből szikrák szóródnának szerte. Ö maga összezsugorodott, meggörnyedt. Bőröndjei, csomagjai horpadtakká váltak, összegyűrődtek. A felesége hosszú álla most még hosszabb lett, Nafanail vigyázállásba merevedett és végig begombolta köpenyegét... — Én, nagyméltóságod .;. Nagyon örvendek! Barátom, ha szabad így mondanom., gyermekkori barátom, és egyszerre csak kiderül, hagy ilyen előkelő... Hi-hi-hi, — No, hagyjuk ezt — ráncolta a homlokát a kövér — minek ez a hang? Gyermekkori barátok vagyunk, hát minek emlegetnénk itt a rangot ! — Már engedelmet kérek... hogy méttóztatik gondolni... — vihogott a sovány és még jobban meggörnyedt. — Nagy mólt óságod kegyes figyelme ... akár az éltető nedv... Ez itt, íme, méltóságos uram, a fiam, Nafanail... Lujza, a feleségem, bizonyos tekintetben... A kövér válaszolni akart valamit, de a sovány ember arcán annyi tiszteletteljes rajongás, édeskés nyájasság tükröződött, hogy a titkostanácsost undor fogta el. Elfordította arcát és gyorsan kezet nyújtott neki. A sovány megfogta a feléje ^ nyújtott kéz három ujját, mélyen meghajtotta magát és vihogott: „Hi-hi-hi”. A felesége elmosolyodott. Nafanail pukedlit csinált a lábával és leejtette a sapkáját. Mindhárman rettenetesen meg voltak illetődre. 1834-ben százhúszon két esztendővel ezelőtt korán beköszöntött a tavasz. A felengedett fagy a Nagykunságot sártengerré változtatta. A nagy kiterjedésű vadvizeken, amelyek Kisújszá'lás város szélső házainak a küszöbén is be-beloccsan- tak, csónakokkal közlekedtek elődeink, akik a nádrengeteg keskeny folyosóin a legnagyobb biztonsággal csónakázgattak el egész Békésig is. Általában kelet félé vezetett útjuk, a messze Debrecen volt a központ, oda húzta őket a szívük, meg a hitük is. Ilyenkor idegen utas nem igen járt, mert a futó betyároknál is nagyobb veszedelmet jelentett a feneketlen sár. Aki az egyetlen járható utat, a Kara János gátját elvétette, könnyen halálát lelhette a süppedő zsombékok között. Kisújszállás város azonban elzár- kózottságában is nőtt és fejlődött. Két elemi iskolája és egv négyosztályos latinos iskolája is van ntár. amelyet nem az állam kultúrpolitikai törekvése hívott életre, sőt annak ellenére, a hívek hívtak életre és tartottak fenn nagy áldozatkészséggel. 1834 tavaszán, a Gergely napkor kezdődő tanév elején annyi gyermek jelentkezett iskolába, hogj’ Török Pál rector nem tudta ellátni egyedül teendőit. Segítségre szorult. Elhatározta a város vezetősége, hogy segédtanítót kér az ősi, debreceni kollégiumtól. Két tisztes ember fel is tarisznyázott és két jó lóval, csengő« szekérrel el is hozták az új segédtanítót, Arany Jánost, ót ajánlotta a kollégium nagyüsateietü rectora, de maga is szívesen vállalkozott, hiszen csekély pénze elfogyott már. Szalontárói pedig hiába várt segítséget, az elöregedett szü'ők maguk is támogatásra szorultak. Ügy gondolta, hogy egy ideig segédtanítóskodik és az összekuporgatott pénzzel majd tovább folytatja kollégiumi tanulmányait.. Az út két napig tartott. Nádudvaron, háltak meg és másnap este érkeztek meg a Kara János gátjára. Ez volt az egyetlen keskeny szekérút a tengerré vált vidéken, amelyen a külvi’ágba. ott is csak Debrecen fölé be- és kijuthattak. A fiatal segédtanítónak a nőtlen praeceptorok számára fenntartott kis nádfedeles épületben jelöltek ki lakást. Az iskola is nádfedeles, hosszú öreg épület volt. A fa’át vályogból verték, padlója döngölt föld volt és teli időszakban a búboskemence adta a jó meleget. A fiatal segédtanító az első reggelen megdöbbenve látta, hogy erről is, arról is óriássá nőtt gyerekeik közelednek az öreg iskola felé. Járda, kikövezett út nem volt és a gyerekek, Különösen az idősebb fiúk, falábakon jöttek a cuppogó sárban az iskolába. így legalább szárazon maradt jól bezsírozott kiscsizmájuk. Az iskola folyosóján katonás rendbe rakták egymás mellé néptanítónál a falábakat és hangos köszöntéssel üdvözölték új tanítójukat. A fiúk, lányok egy tanteremben tanultak. A leánytanulókat az apjuk, vagy idősebb fiútestvérük hozta ló-vagy ssamárháton az iskolába, a módosabbakat pedig a legfiatalabb szolgagyerek szintén lóháton. Olyanok is akadtak, akik nagy sütőteknő- ben, vízen tették meg az út jórészét. Könyveiket, palatáblájukat vászonzacskóban hordták, ami mellől elmaradhatatlan volt az öntött máié. a görhe, a fokhagymás pirí- tós, nem ritkán pedig jó darab kolbász, kenyérrel. Szükség is volt a kiadós uzsonnára, mert a tanulókat csak a késő délután vetette haza az isko'ából. De a tanszereken és az elemózsián kívül más csomagot is kellett a tanulóknak reggelenként magukkal hozni. Minden tanuló köteles volt egy-egy darab jól kiszáradt leveles ganét is hozni, amivel a meleget szolgáltató kemencét fűtötték. Erre azonban csak akkor került sor, ha az iskola számára kiutalt száraz nádcsörmő már elfogyott. A hetesek már reggel 6 órakor kötelesek voltak az iskolában mocielenni és 8 órára be kellett fűteniök a kemencét, amely egész nap egyenletes meleget árasztott. Az egeik nan olyan volt. mint a másik. A fiatal kezdő segédtanító lelkesedéssel foglalkozott a kis kerekfejű kun gyerekekkel. Gyakran ránézett Török Pál rector uram is, aki hcsszúszárú pipáját csendesen szívogatta még a tanórákon is. Ez a hosszúszánj pipa annyira szolgált rector uram számára élvezetül, mint fegyelmezési eszközül. A fiatal segédtanító nem elégedett meg annyival, hegy a tanulók kórusban, hiba né'kül el verselj ék a bibliai történeteket, vagy a magyar históriát Garay nyomán, hanem gyakran kipirulva lelkesedett bele a magyarázatba. Török Pál rector, aki később a dunamelléki egyház- kerület híres, tudós püspöke lesz, nagy figyelemmel kísérte fiatal kartácsa irodalmi érdeklődését és gazdag könyvtárát rende:kczésére bocsátotta. Arany János élt is a kedves alkalommal és mikor estefelé útjára bocsátotta a legutolsó kjsemberkét is. behúzódott kis szobájába és a pislogó olajmécses fényénél szüntelenül olvasott ős főképpen tanult. Franciául és németül egészen jól megtanult, nagy hasznára a magyar műfordítás gazdagításának. Társaságba nem igen járt, legkedvesebb társasága a könyvek voltak. Arany János kisújszállási néptanító legöregebb tanítványa is már régen porlad a nagykunsági akac- lombos temetőben. Nincsenek már élő tanuk, kik emlékeiket felidézve beszé'ni tudnának egykori kedves tanítójukról. A hagyomány annyit őrzött meg róla, hogy kevés beszédű, szinte lányos szslídségű fiatalember volt. írásos emlék is maradt fenn tőle. Az egyházi levéltár ma is őriz egy 'kimutatást, amelyet Arany János segédtanító állított össze. Az írást vizsgáló szakavatott szemek tüstént rá is isméméi!: a Toldi írójának kezevoná- sára. Az sem képezheti vita tárgyát, hogy parasztaiaikjainak megformálásánál, a paraszti élet oly megkapóon reális ábrázolásánál, szókincsének népi motívumokkal való gazdagodásánál Szalonta mellett a Nagykunság is gazdagította Arany költői vénáját. A róla tartott előadásaink során arra is következtethettünk, hogy a baj usztalam Szűcs György históriája is kisújszállási eredetű, mert a hagyomány jelenleg is őriz egy ilyen történetet; A „Dévaványaj juhbehajtás” című hosszabb költői elbeszélését, amelynek a kritikai vizsgálata most van folyamatban, szintén Arany kisújszállási tartózkodásával lehet kapcsolatba hozni. A kisújszállásiak nagyon szerették és igen megbecsülték. Ö6z- szel, a tanév befejezése után (abban az időben egy naptári esztendőben két tanév volt) lelkében kellemes emlékkel távozott el. Visszaemlékezéseiben maga is elismeréssel adózik a klsű jszál lásd aktiak, akik bőven ellátták a Debrecenbe való visszaszekerezbelésekor. A kisújszállási praeceptonséga idején megtakarított kis pénzecskéje adta meg a lehetőséget ahhoz, hogy visz- szatérve Debrecenbe, továbbfolytathatta kollégiumi tanulmányait A későbbi időkben is, amikor Pesten már az Akadémia titkára volt, Pál napkor mindig felkereste a nagyhírű ősz püspököt, aki kisújszállási rector korában olyan nagy szeretettel egyengette a fiatal praeceptor útjait. A pedagógusok büszkék lehetnek arra, hogy legnagyobbjaink közül sokan kezdték nevelői munkával pályájuk ívelését. Az értelmiségnek a néppel való kapcsolata a tanítón, vagy ahogy még kifejezőbben mondották, a néptanítón keresztül volt mindig a legszorosabb. Kisújszálláson ma egy utca neve és egy 1934-ben elhelyezett emléktábla beszél nagy költőnk, Arany János kisújszállási tanítóskodásának az idejéről. Várjuk, nagyon várjuk hagyományainak gazdagabb feltárását és emlékének hozzá és korunkhoz méltóbb megörökítését. DR. BŐRÖK IMRE gimn. tanár, a TTIT tagja. A tanító kettőt—hármat csámcsogott, végigtörtilte száját kezefe- jével, s a fal felé fordult. Akkor hirtelen felébredt és felült. Szemében félelem kucorgóit. A három kis pizsamás maszatos gyerek egyszerre ugrott az ágyába. — Apuka fe’ébredt, apuka felébredt, játszunk állatkertest, Apuka lesz a víziló. — Nyughassatok! — mondta erőtlen, rekedt hangon. Azok kíváncsian nézték, amint apjuk kikászálódik az ágyból, vézna. csontos lábait papucsba bujtatja s az ablakhoz csoszog, homlokát a hideg ablaküveghez nyomja s kinéz csüggedten, kétségbeesetten. Odakünt metsző szél ereszkedett alá a Mátráról, kopaszra borotválta a dómból! tetejét, lesöpörte a havat az apró durcás házak tetejéről és jajveszékelve rohant végig a kihalt utcákon. — Nézd kedves, befagyott a tankok nyoma a sárba. Az as-zony a szép, kopott, szőke asszony az ura mellé lépett, az megsimogatta a haját. — Ne félj Sárika, én megvéde- lek.;. A három gyerek közben huncutul, felfújt arcocskával, lábujjhegyen közeledett. — Balek! Most megijedtetek. Az asszony halkan felsikoltott, a férfi elsápadt, s remegett rajta a hálóing. A három gyerek sikengott, ugrált. táncolt örömében. Milyen jól sikerült tréfa. HERCZEGH LÁSZLÓ: A vendég Az asszony gyorsan kituszkolta őket a konyhába. A férfi félhangosan motyogta: — Csali ez a csend, ez az őrjítő pokoli csend, ebbe bele lehet őrülni. Akkor hirtelen, mintha a földből nőttek volna ki, paplankabátos emberei! szivárogtak elő. Falak mellett lapulva, előreszegezett géppisztolyokkal. A tanító megbénult, elzsibbadt. Néhány lövés dördült, majd egy feketeruhás német katona rohant ki Fa Bálint Péter hatalmas kőházából, 2-3 paplankabátos utána, az egyik utolérte, elgáncsolta, addigra ketten már hátrakötött kézzel vezették Fa Bálint Pétert. A tanító eltakarta a szemét. Dies irae... dies irae ... kivégzik ... Kintről lábdobogás hallatszott. Felpattant az ajtó, s hatalmas, kerekképű oro-z állt az ajtóban, gyanakodva körülnézett, majd töviről- hegyire átkutatta a szobát. Az asszony az ajtóban állt sápadtan, elszántan. A térti a katonához fordult. — Én tanító- Kisgyerekeket tanítok. A katona nem értette. t— ír, úr, ra — mutogatta a tanító. s közben veríték ült a homlokára, kapálódzott, hadonászott. A vendég meg csak nézte elképedve. A tanító remegett. — Iskolában tanítom a kisgyereke1-"» — Ah skola! — Az, az skola! Belépett az aszony, tálcán teát és néhány szelet zsíroskenyeret hozott. Letette az asztalra, s nyájasan kínálta a katonát, de az hirtelen felugrott, megragadta a géppisztolyt, s feszülten figyelte az ajtót, amely óvatosan, lassan nyílt. Izgatott remegés töltötte meg a szobát. Altkor egymás felett két kíváncsi, szöszke fej jelent meg. Tágra- nyílt szemekkel bámulták az idegent, aztán a harmadik gyerek is közéjük furakodott. A katon a felkacagott, s kinyújtotta a kezét a gyerekek felé. Az asszony ijedten, mintha, a kotló— tyúk vércsét gyanít, futott az ajtóhoz s megvadulva tuszkolta ki őket. — Nem megmondtam, hegy nem szabad bejönni! A gyerekek megszeppentek. A katona utánuk ment, leguggolt, s intett a gyerekeknek. — Adjál cukrot — mondta a kicsi, a lány — akkor odamegyek. — Sto? — nevetett a katona. A kislány odalépkedett, kényeskedve, magát kelletve. A katona elkapta, magasba emelte, a kislány csiklandósan kacagott, vison- gott. A másik kettő is odabátorko- dott. —• Engem is!... engem is!.:. De a katona egyéb érdekeset is tudott, kukorékolni, kotkodácsolni, malacvisítást utánozni. Pár perc múlva a gyerekek ott nyüzsögtek a nyakában. A tanító, meg az asszony fehéren, mereven, nagy izgalommal szívükben nézték őket. Később a katona felállott s intett a tanítónak, hogy öltözzék fel. Az asszony sírvafakadt. — Tudtam. A tanító remegett, hogy az asz- szony- ellenkezni talál. Fő, hogy neked, meg a gyerekeknek bajuk ne essék... Velem majd c-.ak lesz valami... ne félj, vigyázok magamra, mi lenne veletek nélkülem. És elindult, mintha a vágóhídra menne. — Ggye skola? Átvágtak a téren, az iskola nagy szürke épülete felé. Mikor beléptek, a tanító megdermedt. A nagy tanteremben sehol egy pad, csak szalma, s lóganéj. A padok kidobálva a folyosóra. A katona a tanító arcát figyelte, aztán intett, hogy menjen haza. A tanító már nem örült „megszabadulásának”. A feldúlt iskola látványa szívenvágta. Otthon a sírás fojtogatta, elcsuklott a nevetése. Az ablak . előtt teherautók száguldoztak katonákkal, ágyúkkal. A három gyerek beszaladt. — Hol a bácsi, a katona bácsi? Vele akarunk játszani! Kifelé! Azok ijedten szaladtak ki az anyjukhoz, s bőgve panaszkodtak. Az asszony, a csendes, fáradt asz- szony remegő orrcimpákkal vihar- zott be. — Ha valami bajod van, ne a gyerekeken töltsd ki a mérged. — Hallgass! — Gyere enni. Puliszkát főztem. —• Nem kell. Ott ült egész nap. Alkonyodon a tanító meg se moccant. Arra riadt fel, hogy kopognak az ajtón. A katona jött két társával. Kerek arcán széles nio-oly. — Da vaj! — Mit akarsz? — Davaj, davaj. V skólje! A tanító feltápászkedott. s gépiesen követte a katonát. Kint míg ketten csatlakoztak hozzájuk. A tanítónak most már mindegy volt. Beléptek az iskolába. A tanító megállt az ajtóban. A tanterem ragvogott a tisztaságtól, a padok helyrsrakva, össze- szegelve, ha sután, ügyetlenük is, de ülni lehetett bennüt!. És a tábla, az is megszegelve, a katedra is áll, a tanári szék" ha egyik" lábát seprűnyél helyettesíti is. A tanító csak állt, arca hpsan eltorzult, ökleit szeméhez kapta a hangosan felzokogett. — No no papka... nyicsevó!..; Az egyik törte a magyart. — Itt nálatok már béke van ... a gyerekeknek tanulni kel)... mi itt úgyis pihenünk pár napot... ráérünk... A tanító szédült, a katonába kapaszkodott, s rázta á zokogás.
