Szolnok Megyei Néplap, 1956. március (8. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-18 / 67. szám

1956. március IE.

5

MŰVÉSZET ★

KÍNAI HUMOR

Avanti költözködik

Avanti az ujgur mesék kedvenc alakja, egyflgyü fickó, de rendszerint megleckézteti azokat, akik ravaszabbnak hiszik magukat nála.

Egy éjjel négy tolvaj tört be Avanti házába. Rendkívül óvatosan, nehogy felkeltsék a ház urát, összeszedték a berendezést, a cók- mókokat és gyorsan elindultak a házbóL

Alig voltak fele útjukon, amikor észrevették, hogy egy ötödik ember is jön mögöttük, aki néhány kisebb tárgyat cipelt.

„Há te mit keresed itt?” — csodálkozott riadtan az egyik tolvaj.

„Csak én vagyok” — mondta Avanti — „mór régen el akartam költözni ebből a házból, de sohasem kaptam szekeret a haknik elszállításához és nagyon örülök, igazán szép tőletek, hogy segítetek nekem.”

A pénz hatalma

A -földműves megpróbálta, hogy a kertjében lévő padlizsánok termését foltozza, azonban sehogyan sem sikerült neki. Megkérdezte napszámosát, hogy mit tegyen.

„Áss el egy rézpénzt minden jtadlizsán bokor tövébe!" — tanácsolta a napszámos. — „Meglátod, sikerül

„HogyanT' i— kérdi meglepetten a földesúr.

A napszámos elvigyorodott.

„Nem te mondtad mindig, hogy azok, öleiknek pénzük van, virágoznak, terebélyesednek, akiknek pedig nincs, megdöglenek.”

A kocsis háta

Egy idős kocsis elment a főnökéhez, közölte vele, hogy nyugdíjba vonul és reméli, a főnök megajándékozza őt.

A főnök aki egy dölyfos, merev hivatalnok volt, azt kérdezi tőle:

„Mióta is vagy az én szolgálatomban?”

„Tizenkét éve” — hangzik a válasz.

„Nem emlékszem, hogy vadaira is látalak volna” — momdá kevélyen a gazda.

A kocsis erre nagykiábrándulva megfordult, de alig hogy elhagyta a szobát, a gazda utána kiáltott:

„Nemde Sun vagy, a kocsis?”

„Igen, miért, uram?”

A főnök ekkor gavallérosan megajándékozta az idős embert, ugyanis sohasem érdekelte szolgájának arca, de azonnal felismerte, amint az hátatfordított.

SZERB NEPMESE

A paraszt és az úr

Egy parasztlegény elherdálván atyai örökségét, kénytelen-kelletlen elindult szolgálatot keresni. Betért egy gazdag ember házába, s kö- nyörgött neki, hogy fogadja szolgái közé. A gazdag ember így felelt:

— Szolga az valóban kellene, de mondd csak, mit tudsz, mit bízhatok rád?

— Tudok én uram, süimí-főzni, de úgy, hogy akárki megnyalja utána a tiz ujját — válaszolt a legény.

— És mennyit kérsz a szolgálatodért, egy esztendőre?

— Egyezzünk meg abban, hogy te adsz nekem egy évre 12 pénzt, azontúl pedig öltöztetni fogsz, meg kosztolni.

Megörült a gazdag, hogy most ugyancsak olcsó szolgára akadt, s föl is fogadta.

Kora hajnalban már talpon volt a szolgascreg, majd a ház népe is előkászolódott, végül maga az úr is fölkelt. Csak az új szolga nem volt sehol. Dél felé aztán megmérgesedett az úr, s ment, hogy fölkeltse. Ahogy benyitja az ajtót, látja ám, hogy a legény ott ül az ágya szélén, karbatett kézzel, meztelenül.

— Gyalázatos léhűtő, hát így szolgálsz te engem?

■— Uram, — felelte amaz nyugodtam., — már reggel óta várakozók rád ezen mód: a pénznél is előbbvaló az egyezség!

— Miféle egyezségről beszélsz te?

— Tegnap megegyeztünk, öltöztetni és kosztolni fogsz. Hát, mondok, megvárom, mikor jössz öltöztetni!

A varsói vendég

jr gy bizonyos író átutazván egy

^ bizonyos helységen, elhatározta, hogy meglátogatja fiatal kollégáját. De nem találta otthon. A feleség fogadta, akit azelőtt nem ismert. Búcsúzni akart, de az asz- szony majdnem erőszakkal tessékelte a szobáiba, s mielőtt szabadkozhatott volna, már ott ült egy mély karosszékben és hallgatta a ház asszonyának szóáradatát:

— Magának fogalma sincs róla, mennyire örülök, hogy végre Varsóból is meglátogat valaki bennünket. Ugyanis, mi itt vidéken egyszerűen képtelenek vagyunk tájékozódni ebben a mai zűrzavarban. A férjem pedig igazi tökfilkó, aki ráadásul még költészettel is foglalkozik. Hát lehet ennél rosz- szabbat elképzelni? De azelőtt tudtuk, hogy ha valamilyen évforduló volt, akkor Wiesiek leült és írt egy verset. Ha tegyük fel, nem tudta azt, ki az az Avicena, vagy hogyismondják, akkor belenézett a lexikonba és becsületszavamra, mielőtt a rántotta elkészült volna, már kész is volt a vers. Aztán, amikor megtudtuk, hogy Varsóban nagy kelendősége van a lírai verseknek, akkor Wiesiek először ugyan azt magyarázgatta, hogy neki nem megy a dolog, mert az ilyen lírai versekhez, valamiféle „lelki túlára- dás‘’-ra van szüksége, vagy én már nem is tudom, hogyismondják, de amikor félórára rázártam az ajtót, akkor olyan lírai verset írt arról, hogy mennyire szeret engem, hogy becsületszavamra, a szomszédok sírtak a meghatódottságtól. Amikor pedig az a kritikai divat kezdődött, akkor Wiesiek megint tanácstalan volt.

Fogalma sem volt arról, hogy mit kritizáljon. De hát miért van valakinek felesége9 Mondom neki „Min töprengsz?’* Ahogy csak lehet, ronts neki mindennek. írjad a lépcsőházról, hogy szennyes, kritizáld azt a vajat, amit csak tegnap este hatkor kaptunk meg a fűszeresnél, Kwaszikowskát, hogy erkölcstelen életet él GTzaitkiewicz-csel, Grzat- kiewiczet, hogy epekedik Pastetów- na után. Megtámadhatsz valamilyen kisebb beosztású tisztviselőnőt is a járási pártbizottságról, vagy akár a belügyből, csak főnök ne legyen, mert kedves az életem. Szóval írt is néhány kritikát és most azt

Irta: Krystyna Zywulska

mondják, hogy megint nem szabad. Mesélték, hogy volt ott valami zűr, de Wiesiek semmit sem tudott arról, ami ott történt. Mondom: „Mit csináljunk? Menj Varsóba és szimatold ki, mi van ott, mert ettől függ a kenyerünk*’. Hát nem? Mondtam neki, bele ne köss senkibe, és ha példáiul azt mondják neked, hogy annak a Kottnak, vagy hogyishívják, nincs igaza, akkor még a fejedet se biccentsd egyik irányba sem. mert aztán kiderülhet. hogy mégis neki volt igaza. Es ha megkérdezik tőled, mit gondolsz arról a „Költemény felnőttek’’-ről, könyörgöm, mondd azt, hogy nem olvastad. Mert ha azt mondod, hogy neked n-m tetszik, ‘híre mehet nálunk is a városban és akkor a Pakula soha többé ebben az életben nem ad nekem csontnélküli húst- Ha meg azt mondod, hogy neked tetszik, akkor azt mondják, hogy hízelegsz az írószövetségnek. Helyes volt a tanács? No, ügye. Mert hát hogyan is tudhatja egy szegény vidéki költő, hogyan viszonyuljon?

11/ iesiek azonban még butább volt, amikor hazatért Varsóból, mint az utazás előtt. Egyetlen embert sem talált, aki megmondta volna neki, hogy ki ki ellen van és miért? Az a szocialista realizmus is, vagy hogyismondják, ma már egészen más, de hasonló. Azok a könyvek pedig, amelyek a tíz év alatt megjelentek, ma már nem fontosak, mert ugyan ma is a munkásokról kell írni, de már tégla és műhely nélkül, olyan pszichológikusan, vagy hogyismondják. Wiesiek azt mondja, hogy Varsóban most általában arról divat írni, hogy minden, ami volt, az rossz volt és kizárólag csak azok tudnak javítani a helyzeten, akik éppen írnak róla. A Nyugatról is jobb azt írni, hogy általában jól megy náluk, mert van.

az a genfi szellem, amitől megjavultak. Eta ugyan nem nagyon hiszek benne. Wiesiek sem, de hát Varsóban jobban tudják.

Wiesiek találkozott valakivel, aki azt mondta neki, hogy manapság nincs jó könyv, mert az írók egész nap a kávéháziban üldögélnek. Ott pedig nincs sok keresnivalójuk, mert azok a félmeztelen csitrik, akik éjszakánként énekelnek, egyáltalán nem az írók részére vannak szánva, hanem a széles tömegeknek.

Becsületszavamra mondom, életemben először, magam sem tudom, mit írassak vele. Magyarázgatott valamit, hogy az a legjobb, ami valamiféle belső szükségletből fakad, vagy hogyismondják, de hát az én belső szükségletemből télikabát fakiad és sícipó a gyerekeknek. Nincs ez rendiben, azok ott veszekednek és itt az embernek nincs egy rendes télikabátja és ezzel a kutya sem törődik. Arra szeretném hát kérni magát, maga biztosan beavatott, magyarázza el nekem, ki kinek az oldalán áll és miről a legjobb most írni. Mihelyt megtudom, erre becsületszavamat adom, meglátja, Wiesek hazajön és mielőtt kisül a szalonna, már kész lesz az új vers.

A z író hirtelen felkelt és bocsánatot kért, eszébe jutott, hogy korábban indul a vonata.

Amikor Wiesiek hazatért, a felesége eképpen tájékoztatta: Itt volt egy varsói kollégád, ritka pimasz egy alak. Egy kukkot sem szólt, pedig láttam a pofáján, hogy tudja miről kellene írni, amit szívesen látnak. De én már ismerem az ilyeneket. El nem mondanák másnak a világért sem, megtartják maguknak, mert félnek a konkurrenciától.

A siker titka

A* „Ellenség és bölcsesség“ c. angol gyűjteményes kiadvány- . ból.

Stephan Leacock-ot, a hírneves angol humoristát egyszer felkereste néhány tisztességtudó, de tehetséggel csak vékonyan megáldott író. A látogatók arra kérték a mestert, mondja el, hogy tulajdonképp miben is rejlik boszorkányos sikerednek titka. Leacock vidám könnyedséggel válaszolt: „Egyáltalán nem

nehéz mulatságos dolgokat írni. Vegyenek csak elő tintát, tollat, meg papírt, üljenek asztalhoz és írják, ami eszükbe jut!”

„Igen, persze” — helyeselt szokása szerint az egyik ifjú toRnok, Leacock pedig így fejezte be a tájékoztatást: — „írni valóban nem nehéz, csak arra ügyeljen az ember közben, hogy eszébe is jusson valami.”

A lekehalmi Fehér Imre Tsz istállója előtt néhány aranyparázs szikrázik az éjszakába ::: Odabenn meleg van.,. aludni nem lehet. Meg aztán cigarettázni sem alkalmas.:. azt meg csak kell?.»

Földvári Sándor, Imre Gyula meg György Sándor hát kiült az istálló elé egy régen ottfelejtett akáctörzs- re. Nem igen beszélnek;.: így tizenegy óra felé már jobb csendben... Jobb hallgatni a nyári éj ezerhangú muzsikáját, amit a paraszt ember annyira szeret és annyira megért, amiből megtudja, hogy holnap milyen idő lesz, amiből 'viszont azt is megtudja, hogy holnapra mint készüljön a munkába.

Horkanás hallik bentről:. i

— Zita nyugtalankodik — ismeri hangjáról egyik lovát György Sándor, a fiatal kocsis. Hallgatnak rá egyet, mert azt mindegyik tudja, hogy Zita már az este se volt rendben.

Hirtelen nagy huppanás hallott az istállóból, amit fájdalmas nyerítés is követett.

Szinte egyszerre ugrott fel a három ember és be az istállóba. Ott bizony nagy baj volt. Zita már lent feküdt a földön és igen hevesen járt a horpasza, szinte hörgő hangok jöttek a torkából.:.

— Hinnye, azt az úristenit.:: — fohászkodik a György gyerek, de Sándor bácsi nem hagy téblábolni, hanem egy kettő intézkedik...

— Te Gyula, csinálj egy puha csóvát, hozzál vizet s be a tejházba megmelegíteni... Indulj! Te meg Sándor, biciklire és bemégy a faluba... Várj csak! Az állatorvos nincs itthon ... Derzsre nem tudunk most telefonálni... akkor elmégy Sóvárihoz. a brigádvezetőhöz, tudod hol lakik?

— Tudom! A kocsma mellett!

— Ott! Oszt azonnal jöjjön ki!

— De fog örülni!

— A’ most nem kérdés!.:. Na! Lódulj1... Oszt egyik lábod itt, a másik ott! — Sándor bácsi pedig letérdelt a beteg ló mellé és gyöngéden simogatni kezdte kecses, izmos, izzadságtól nedves nyakát;

BÍRÓ LÁSZLÓ:

LOMENTÉS LEKEHALMAN

riL

Jóval elmúlt már éjfél, de még nem derengett, sót mintha még sö- tétebb lett volna, mint éjfél felé. Először csak halk kopogás hallatszott az ablakon, de hogy bent nem neszeitek föl, egyre hangosabban verte az ablakot Sóváriéknál, a György fiú .:. be Is szólt.:.

— Géza bátyám!

— Mi van? — hangzik egy bizonytalan hang belülről;..

— Jöjjön azonnal, mert a Zita:: <

— Zita? Várj! Azonnal megyek!.:. Te vagy, Sanyi?

— Én ... én .:. de siessünk!

— Jól van .. -. egy perc! Hallod? Te menj előre! Mivel vagy? Biciklivel?

— Avval!

— Na! Akkor menj előre és költsd fel az öreg doktort!

— Balogot? — ütödik meg a legény ; :.

— Igen-igen és mondd, hogy

mingyárt megyek.;. De ne szólj, hogy a ló beteg! Érted?

Dehogy is értette ezt a György gyerek, de azt tudta, hogy Géza bátyám igen „fimájszos” ember... Hát nem akarta, hogy ó butábbnak lássék..:

— Értem:.. értem!

— Na, gyerünk! — lépett ki Sóvári a tornácra felöltözve.

— Várjál csak, te! — állítja meg az induló fiút.

— Ha felkelt az orvos, akkor eriggy, oszt költsd fel a patikust is!

— A patikust is? — mostmár végkép meg volt zavarodva a fiatal legény. Hirtelen villant az agyába, hogy Sóvári az este „beszíj t” és még most is mámoros, már éppen meg akarta kérdezni, hogy a papot meg a harangozót ne költse-e fel, mert úgyis útba esik, de meggondolta a dolgot, mert... szóval ezt Géza bátyám jobban tudja, meg oszt nem szokott az inni,

(NOVELLARÉSZLET)

— Na, eriggy! Oszt a patikánál megvársz. Majd együtt megyünk ki.

Balog doktor már negyven éve van a faluban, nehi szokatlan az éjszakai felkelés és mire a brigádvezető odaért, már a rendelőben volt, kérdőn nézett Sóvárira, hogy üdvözölték egymást.

— Doktor úr! Adjon egy fecskendőt reggelig kölcsön, legyen szíves!

— Fecskendőt? Hogyan? Hát...

— Doktor úr az egyik ló nagyon beteg ... Most jöttek értem... Állatorvos nincs, be akarom oltani a Zitát..; Mármint a beteg lovat.:.

— Dehát elvtárs, az én .fecskendőim embernek valók, nem lónak! — érvel az öreg orvos, akinek negyvenéves prakszisában nem igen fordult elő ilyesmi.

— Nézze, doktor elvtárs, nincs sok idő a beszédre. Ha nem kap segítséget a ló, megdöglik. Felelős vagyok érte, tudom, mibaja. Máskor is segítettem.:, és lehet, hogy ezen múlik a dolog..:

Az orvos ránézett a soványarcú fekete brigádvezetőre és aggódást, felelősségérzetet olvasott ki Sóvári szeméből... És nem ellenkezett...

— Hanem vigyázzon rá, Sóvári elvtárs... — nyújtotta át a tűt. — Bele ne törjön. Aztán reggel jöjjön be hírt adni.

Sóvári az aktatáskájába helyezte a jókora fecskendőt s néhány perc múlva már a patikussal vitázott.

— Értse meg, elvtársi Ez egy hatezer forintos ló! Nem szabad neki elpusztulni!

— De a felelősség! Ha kiadom a gyógyszert! — így a patikus.

— Igen, a felelősség! Ez bürokrácia. elvtárs! Tudom, mi baja a lónak ... állatorvos nincs és idő sincs, értse meg az elvtárs!

— Se recept... se vizsgálat... nem lehet... nem lehet! — ingadozott a patikus, aki nemrég került a

faluba s talán Innen a bizalmatlanság . ::

— Nem kell ide recept se meg vizsgálat se! Most gyógyszer kell, de sürgősen! Minden perc drága! Nézze, elvtárs, most az aratás idején egy ló kiesik a munkából! — próbál érvelni Sóvári. — Eh! Nemérti ezt az elvtárs, ’szén nem paraszt! — válik kissé keserűvé a hangja.

— Hm. Szóval azt hiszi az elvtárs, hogy az én bölcsőmet Auguszta főhercegnő ringatta? — idézi a nagy humoristát a patikus.

— Hát tudja mit? írjon egy papírt, hogy vállalja a felelősséget a gyógyszer kiadásáért és felhasználásáért és itt az orvossága! Vigye annak a beteg lónak ... — Kicsit dörmög, morog a patikus, míg becsomagolja a háromfajta orvosságot. A papír is kész, az orvosság a táskába a fecskendő mellé és egy perc múlva a patikus már egyedül morfondíroz sok fényes tiszta üvege közt.

— Hm. Hogy én nem paraszt vagyok? ... Hogy én nem értem őket? — s egy kis meleg mosollyal gondol most egy szabolcsi falura, ahol egy bogárhátú ház tiszta szobájában egy tisztes korú őszbajszú öreg paraszt vagy negyven éve szuszog egy melegszemű parasztasszony hátába.

IV;

A nyári éjek nagyon rövidek, de azért még nem pitymallott, mire a két ember kiért a tanyába.

— Na! Megjöttél? — Míg a beteg lóhoz értek, az öreg röviden elmondta az észrevételét a brigádvezetőnek.

— Beoltjuk!

— Próbáljuk!.;; De mivel?.;. Van-e medicina?

— Az van! — s míg a kezét mossa, figyelmesen nési a beteg lovat.

— Hát tű?

— Balogtól hoztam!

Aztán nagy csend lett; Sóvárinak átvillan egy film az agyán. Ott is egy orvos diploma nélkül gyógyított. u bíróság lett a vége;;. Mindegy::: közös vagyon :.. Erre jobban kell vigyázni. Halk kis sóhajjal letérdelt a ló mellé. Kikereste az alkalmas helyet. A két ember megértőén nézett egymásra s az öreg Sándor meg a fiatal Sándor segítségével Sóvári beadta a beteg állatnak az első injekciót. Zita mindebből nem sokat értett, de látta, hogy gazdája, a fiatal Sándor is ott van s az állatok ösztönével érezte, hogy jót akar ez a sok ember. Nyugodtan feküdt. Nagyon forró lett a levegő a három ember gallérja körül. Mindenképpen se- gítni akartak. Tudták, ha kimúlik a ló, az okvetetlenkedők hangja rákezdi majd a nótát, hogy „így megölték a Zitát, meg úgy megölték a Zitát”. De bezzeg, ha a ló jobban lesz, senkinek sem jut eszébe, hogy megemlítse a küzdelmet.

Eltelt a szabályos félóra, újabb Injekció. Majd még egy félóra és a harmadik injekciót is beadta a beteg lónak Sóvári.

Hirtelen nagy kimerültség lett úrrá a brigádvezetőn. Szinte rosz- szul érezte magát, most hirtelen fázni kezdett- és olyan levert lett, hogy alig bírta kinyögni a szót.

— Úgy másfél óra múlva költsenek fel... a százasban ledűlök egy kicsit. — Az ajtóból még visszaszólt:

— Ha valami baj lenne, azért rögtön szóljanak!

— Eriggy csak, majd meglássuk!

Aztán már csak egy-egy horkanás hallott az istálló túlfeléből. Majd egy kakas rákezdett a hajnali ébresztőre, amire innen is, onnan is felhangzott a válasz. Megvirradt s a téeszben megszokott reggeli kép fogadta Sóvári brigádvezetőt, amikor első útja a Zitához vezetett. Az nyugodtan ropogtatta az illatos szénát és vidám nyerítéssel fogadta megmentőjétj