Szolnok Megyei Néplap, 1956. március (8. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-01 / 52. szám

1966. március 1. SZOLNOK MfaliVU Nti-i.A. 3 KARCAG ELETEBOL Szívesen tanulnak tőlük Több mint félmillió forint lakásjavításra, építkezés Berekfürdőn, 7 hold virágkertészet, 2 kilométer új vízhálózat, új autóbuszmegálló Mindezefc csak egy részét alkot­ják az idén megvalósuló felada­toknak. A végleges községpolitikai terv még nincs teljesen kidolgozva. A felsorolt munkákat már végle­Minden tanácstag ismerteti sa­ját körzetében a lakossággal azo­kat a terveket, amelyeket az idén kívánnak megvalósítani. Már eddig negyvenegyen tartották meg be­számolóikat. A felszóla’ásókat, ja­vaslatokat a tanácstagok feljegy­zik és felhasználják majd a terv végleges kidolgozásánál A jelek azt mutatják, hogy ilyen jól még nem végezték ezt a munkát a ta­nácstagok egy évben sem, mint most. Lássuk, milyen nagyobb beruhá­zásokat hajtottak végre az idén? Erre a kérdésre a Községgazdál­kodási Vállalatnál kaptam választ. Megtudtam, hogy az idén 490 000 forintot fordítanak lakások felújí­tására, további 80 000 forintot la­kások kisebb javításának elvég­zésére. — Kilenc házon végzünk majd nagv javítást ez évben. — mondja a VKG vezetője. — Különösen a nyílászáró szerkezetek — falak, te­tők és mel'ékhelyiségek — rend- behozása igényel komoly munkát. Van. ahol a nádfedél helyett cse­réptetőt készítenek, máshol pedig a vízvezeték-hálózatot kell átépí­teni. A Berek-fürdőben is építkez­nék. Eddig a fürdőmedencébe szabad-befolyón ment a víz, mely egészségügyileg kifogásolható. Az idén a szabad-befolyó helyett zárt csatornát készítenek. Karcagon igen nagy a virág utáni kereslet. Más városokból, községekből hoznak ugyan vala­mennyit, de nem fedezi a szük­ségletet. A virág-ellátás megjaví­tására a Községgazdálkodási Vál­lalat 7 kát. hold földön virágker­tészetet létesített. Egy üvegházat már meg is építettek, de még két. összesen 147 m2 a’apterületű üveg­házat és egy 60 m2 területű mun­katermet építenek közel 70 000 fo­rintos költséggel. A szabadban fog­ják termelni a virágok zömét, az üvegházakban főként télen fognak csak nevelni. Külön egy kisméretű szegfű-házat is készítenek, ahol a lakosság télen is hozzájuthat szeg­fűhöz és egyéb virágféleségekhez. Ez évben körülbelül 2 km-rel növelik a vízhálózatot is. Ezt fő­ként a múlt évben készült két kútnál valósítják meg. A nagy hi­degek komoly károkat okoztak a város vízhá’ózatában. Megjavítá­sára szintén nagyobb összeg vált szükségessé. Am idén teljesül a város lakos­ságának régi vágya is. Autóbusz­megállót fognak építeni a földmű­vesszövetkezet előtt. Eddig az uta­sok ennek hiányában kénytelenek voltak a szabadban várakozni az autóbuszra, a nagy hidegben is, gesen jóváhagyták, csak a meg­valósításuk következik. Varga János. A tanács kezelésében újból működik a vásártéri malom A karcagi vásártéri malom már több mint három éve állt. A múlt évben még a Malomipari Egyesü- l’s kezelésében volt, ez év január 1-én a város irányítása a’á került. A meglévő kisebb hibákat gyors ütemben kijavították és a malom megkezdte működését. Ma már tel­jes üzemmel dolgozik. Az őrölt liszt minősége javul, sőt versenyképes a vülanymalom őrleményeivel. Ezt bizonyítja az is, hogy más váro­sokból is hoznak be Karcagra őrö’nivalót. Az elmúlt hetekben például Püspökladányból és Kis­újszállásról adtak a tsz-ek . nagy- mennyiségű gabonát a vásártéri malomba. Az eddigi eredmények azt mu­tatják, hogy nyereséggel fog az ismét működő vásártéri malom dolgozni. A gőzkazán, mely a meg­hajtóerőt szolgáltatja, nem képes olyan hatásfokot biztosítani a ma­lomnak, hogy megtermelje, amit nagyobb meghajtással képes lenne Ezért tervbevették az üzem vil­lamosítását, amit lehet, még ebben az évben, de jövőre minden bi zonnyal végrehajtanak. Az üzem jobb kihasználása érdekében rö­videsen áttérnék a kétműszakos munkára. Az említett célok meg­valósítása — nem kétséges — nö­veli majd a malom kapacitását. Ehhez szükséges az is, hogy a mű­ködő telepeket a tanács vegye át, ami reméljük, hamarosan meg is történik. Harcban a sárral, hőiével Már egy hete elmúlt, hogy meg­kezdődött a nappali olvadás. Az elolvadt hóié megállt az utak mé­lyedéseiben s ez éjjel jéggé fa­gyott, ami veszélyeztette a közle­kedést az út síkossága miatt. A vízlevezető-csatornák is megteltek vízzel és befagytak. Egy bekövet­kező hirtelen olvadás — ami min­dennap várható — problémát okozhat a víz eltávolításánál. A karcagi városi tanács erre időben gondolt. Már jó néhány nappal ezelőtt felhívta a lakosság figyelmét az átjárók, hidak és csa­tornák szabaddátételére, jégtelení- tésére. A felhívás következtében mindenki köteles a saját háza előtt levő árkot és átjárót kipu­colni. A város átereszeit az úttörők fogják megtisztítani. Ezzel az in­tézkedéssel megkönnyítik az olvadt hóié eltávozását és elkerü’ik a na­gyobb belvizek keletkezését. Eltárohtoiiuk a rendbontóhat A JÁSZBERÉNYI Harcos TSZ a múlt évben alakult át termelőszö­vetkezeti csoportból. Mióta Kardos János elvtárs lett a tsz elnöke, szinte gyökeresen megváltozott minden a tsz-ben. Addig nem volt gazdája semminek. Az új vezetőség megválasztása után kizárták a tsz- ből azokat, akik eddig csak beszél­tek a tsz megszilárdításáról, de ab­ban példát nem mutattak. így tá- távolította el a tsz-tagság soraiból többek között Horti Józsefet, vala­mint a könyvelőt, aki hűtlenül ke­zelte a közös vagyont. A rendbontó, fegyelmezetlen, iszákos elemek eltávolítása után mindössze tizennyolcán maradtunk, de ma már negyven tagja van a szövetkezetnek. Szorgalmas, becsü­letes dolgozó parasztok kérték felvé­telüket, olyanok, akik eddig a régi vezetőség hibájából és az összefér­hetetlen elemek miatt távoltartot­ták magukat a tsz-től. A HARCOS TSZ-BEN jelenleg huszonöt család negyvenegy tagja 439 kát. hold földön gazdálkodik. Szövetkezetünk állami juttatás út­ján kapott romos épületeket és építőanyagokat. Most ezek kijaví­tásával foglalkozik a tagság egyik része. Szünet nélkül folyik a mun­ka, hiszen nemsokára itt a tavasz. öröm lenni ebben a tsz-ben. Igen megszerettem a tagságot, s szorgalmukért, igyekezetükért mél­tán meg is érdemelnek minden di­cséretet. Badari Ilona levelező Jászberény, Harcos TSZ mndsz hírek >— Sza jóiban a Nemzetközi Nőnap alkalmából az MNDSZ asszonyai felolvasást tartanak szovjet írók szépirodalmi műveiből. Legköze­lebb Maxim Gorkij „Az anya” c. könyvéből ismertetnek részleteket. *— Törökszemtmiklóson a Vasas Kulturotthonban rendezik meg a Nemzetközi Nőnap ünnepségeit. Kultúrműsor keretében több mint húsz sokgyermekes anyát tüntetnek ki, illetve jutalmaznak meg. Úttö­rők és DISZ-fiatalok is köszöntik az édesanyákat, az asszonyokat. <— Szolnokon a Járműjavító Vál­lalat MNDSZ szervezete a Nemzet­közi Nőnap alkalmából kultúrmű­sorral egybekötött ünnepi gyűlést rendez. A jól dolgozó munkásnőket meg j utalmazzák. — Kunhegyesen a Vörös Októ­ber Termelőszövetkezetben tsz-asz- szonyok és egyéb paracztasszanyok részére találkozót rendeznek a Nemzetközi Nőnap alkalmából. — Ujszászon március 4-én rende­zik meg a Nemzetközi Nőnapot. Óvódások és iskolások köszöntik az édesanyákat. A Tüdőgondozóban MNDSZ szervezetet alakítanak ez alkalomból. — Ma nyílik meg Szolnokon, a Marx-parki bölcüőde helyén a vá­ros ötödik bölcsődéje. Az üzemi bölcsődéken kívül 199-re emelkedili: a férőhelyek száma, DEBRECZENI LÁSZLÓ elvtárs, általános iskolai igazgató két éve vezet DISZ Petőfi-iskolát. Jelenleg a turkevej Harcos TSZ fiataljainak körét vezeti. Foglalko­zásait kultúrmunkával köti egybe, hol filmet vetít, hol hegedűkíséret­tel tanítja indulókra a diszistákat. erős Ágoston elvtárs, az Abádszalóki Gépállomás igazgatója. Politikai körén a beosz­tott 11 fő helyett 22—24 fő jelenik meg. Annak köszönheti eredmé­nyeit, hogy közvetlenül és érthe­tően magyarázza el az anyagot. HÍREK a lermelőszövRthezeti városokból — A turkevei Harcos Termelő- szövetkezetben a múlt hónap elején megkezdték a korai karalábé áru­sítását. A paprika és a paradicsom palántákat ped g átültették az üvegházikba további nevelésre. — A mezőtúri Bercsényi Terme­lőszövetkezetben a tsz-tagság egy- rásze kosárfonással foglalkozik. Ed­dig 200 darab kosarat kötöttek, amelyeket a piacon értékesítenek. — A mezőtúri termelőszövetke­zeti állatgondozók részére egyhetes tanfolyam indul a technikumi tan­gazdaságban, amelyen áz itatásos borjúneveléssel ismerkednek meg a hallgatók. A tanfolyamon a terv szerint hatvan személy vesz részt. — A turkevei Vörös Csillag TSZ- ben folyamatban van a két 100-as tehénistállóba az önitató beszere­lése. Megyénk termelőszövetkeze­teiben 1270 tehenet itatnak istál­lóban. Ez részben önifátóból, rész- pen pedig vízzel teleereszthető já­szolból történik. Az újabb beruhá­zások és építkezések révén ez a szám évvégére 2500-ra emelkedik — A karcagi Táncsics Termelő- szövetkezet segíti a nemrégen meg­alakult Kossuth TSZ-t. Szerszámo­kat adtak az új szövetkezetnek. A Táncsics TSZ műhelyében a kisebb- nagyobb javításokat is elvégzik a Kossuth TSZ számára. A Szabad­ság Termelőszövetkezet pedig ta­pasztalt, jó vezetővel sietett segítsé­gére az új szövetkezetnek, Balogh Lajos elvtársat, a Szabadság TSZ elnökhelyettesét — a Kossuth TSZ kérésére — átengedték az új tsz-be, ahol megválasztották elnöknek. — A karcagi Béke Termelőszövet­kezetben a szociális és tartalék­alapból rendszeresen támogatják az idős és beteg tsz-tagokat. Halálo­zás esetén az elhúnytak hozzátar­tozói 1000 forint térítésmentes se­gélyt kapnak. A DISZ fiatalok részére 5 ezer, az MNDSZ szervezet részére 3 ezer forintot juttatnak sport- és kultu­rális cé'okra. A tsz vezetősége most azzal a gondolattal foglalkozik, hogy egy nagyobb házat vásárol, amelyben a termelőszövetkezet DISZ és MNDSZ szervezet kul­túrtermet kapna. Vadai József leve’ező, Karcag, Béke TSZ. RÖVID BELFÖLDI HÍREK SZŐLŐTERMŐ VIDÉKEINKEN évente sokezer mázsa szőlőmag megy veszendőbe, holott értékes anyagokat tartalmaz, elsőrendű ét­olajat és cserzőanyagot vonhatnak ki belőle. A Szőlészeti Kutató Intézet ve­gyészei négy éves munkával új el­járást dolgoztak ki. Sikerült olyan oldószerkeveréket előállítaniok, amellyel a szőlőmagból egyszerre vonják ki az olajat és a csersavat E gazdaságos módszerrel egy má­zsa szőlőmagból körülbelül 13 kiló. ízében és színében az oliva-olaj- hoz hasonló, kiváló minőségű ét­olajat és mintegy 7 kiló cserző­anyagot nyernek. A cserzőanyagot az ipar már kipróbálta és megfele­lőnek találta. A MICSURIN AGRÁRTUDO MANYI EGYESÜLET és a Mező- gazdasági Könyv- és Folyóirat­kiadó Vállalat „Melyik megjelent mű volt az 1955. év legérdekesebb mezőgazdasági szakkönyve” cím­mel pályázatot hirdet. A három — öt gépelt oldal terjedelmű pályá­zatban bírá’ni kell valamely kivá­lasztott szakkönyvet, elsősorban szakmai szemszögből, továbbá a könyv népgazdasági jelentősége, szerkezete, nyelvezete és kiállítása szempontjából. A legjobb pálya­munkák szerzői között négy-négy darab ezer, illetve ötszáz és há­romszáz forintos díjat osztanak ki, tizenöt pályázót pedig 200 fo­rintos könyvutalvánnyal díjaznak. A jeligés pályázatokat március 31- ig kell bekü’deni a Micsurin Ag­rártudományi Egyesületbe (Buda­pest, Reáltanoda-utca 13 szám). * AZ ELMÚLT ÉVBEN 146 állami gazdaságban kötöttek kollektív szerződést. A tapasztalatok azt mu­tatják, hogy a szerződések jelen­tős mértékben segítették az áTami gazdaságokban az 1955. évi terv­feladatok megvalósítását. Ebben az évben — néhány gaz­daság kivételével, ahol a vezetőség az előfeltételeket még nem tudta biztosítani, — minden állami gaz­daságban megkötik a kollektív szerződést a vezetőség és a dolgo­zók között. ? it NORMAL FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA Március 1-tőt 4-ig Helység neve: Dátum: Film címe: Matinék: március 4*én; ABADSZALŰK 1—2 Riadó a cirkuszban ABADSZALÖK 3-rtf Taxi úr CIBAKHAZA 2-4 Mi nemzedékünk Baráti becsület FEGYVERNEK 2-5 9-es kórterem Rákóczi hadnagya JASZALSÓGYŰRGY 2—4 Ürí muri JÁSZAPÁTI 1-4 Hin tón járó szerelem AranyBjmafácska JASZAROKSZALLAS 2-5 özönvíz ejött Tilos a játék JÁSZBERÉNY 1-4 Az é.et hídja Felszabadult föld JASZDÓZSA 2—4 Papa, Mama, Ő meg Én JÁSZFÉNYSZARU 2-4 Különös ismertetőjel Csuk és Gek JÁSZJ A KŐHALMA 2-4 Egy nyáron át táncolt Hópelyhecske JASZKISÉR 2—4 Dandin György Gőgös hercegnő JÁSZLADANY 2-5 Gázolás Grant kapitány gyermekei KARCAG 1-6 Körhinta Rákóczi hadnagya KISÚJSZÁLLÁS 1-4 Volt egyszer egy király Vidám verseny KUNHEGYES 2-4 Ed Martin a pincérfiú Föltámadott a tenger KUNSZENTM4RTON 1-4 Argentiná+ói—Mexikóig Első boxkesztyíí MEZŐTÚR Dózsa 2—7 ‘ Tiltott játék MEZŐTÚR Szabadság 1—4 Mettekü és Franc’aországba Kis szökevény ÖCSÖD 2-4 MÚh enbergi ördög RAKŰCZIFALVA 2—4 Liiiomfi Alrutiás szultán SZOLNOK ,V. Cs.” 1-7 Szakadék Beszterce ostonna SZOLNOK ..Tisza” 1-4 Dfszmagyar Bűvös szék SZOLNOK MÁV Mill. 2—4 Isten hozta Mr. Marshall TI SZA FÖLDVÁR 2—4 Kutyafej űek Halló Moszkva TISZAFÜRED 2-4 Rózsa és a csavargó Gyöngyvirágtól— Lombhulláslg TISZAKORT 1-2 ürf muri TISZAKOR! 3-4 Csapda TÖRÖKSZTMIKLOS 1-4 A kapu bezárul Tűzkeresztség TURKEVE t—4 Kulmi ökör Egy katedra története UJSZÁSZ 2-4 Hirosima gyermekei MaJkszimka keli mennie és valami ólomsúly- lyal húzza vissza. Szűk lett a világ, kevés a levegő ahhoz, hogy tüde­jébe sűrítse., i Amikor az elnök vidáman áMott eléje s azt mondta: — Jól van, Vince, Vehetsz magad mellé tanulót. Tajthy Vince újabb ütést kapott a szívére. Nem merte felemelni máskor oly tiszta tekintetét. Arca olyan volt, mint vihar előtt az al­földi égbolt. — Nem kell! — mondta indulattól fojtott hangon. Az elnök arcáról eltűnt a mosoly. Értetlenül nézett, s várt. — Kilépek! — De hiszen azt mondtad . i; — Akkor is! Az elnök sóhajtott, erős kezeivel végigsimított a homlokán. — Rendben van. Kényszeríteni senkit se lehet. Cselekedjék min­denki a saját meglátása szerint. Aztán keményen a szeme közé nézett. — De azt megmondom, hogy jól meggondold! Ezzel otthagyta. És ő nem nézett utána. \ ehéz napok következtek ez­í ~ után. Az anyósa 13 és fél hold földjén kezdett gazdálkodni. Amit az előző évben a termelőszövetke­zetben keresett, egy-kettőre el­nyelte a gazdaság és még csak meg se nagyon látszott. Háztáji jó­szágból igavonót állított be. Ko­csit maga csinált. Volt 300 mázsa trágyája. Mégegyszer ennyi kellett volna. A gabonakeresetét vetőmag­ra cserélte, persze rá kellett fizetni. Amikor a félig trágyázott földbe először beleakasztotta az ekét, úgy érezte, kanállal akarja Idmerni a tenger vizét. Távol a tsz földjén traktor pöfö­gött vidáman, s mintha minden puf­fanása egy-egy szivének lőtt kaca­gás lenne. összeszoritotta fogát. Dolgozott, dolgozott, hogy ne kelljen gondol­koznia. De jött az este. Máskor a jólvégzett munka jóleső zsibbadtsága merítette mély, egészséges álomba. Most a gondok rajzottak körülötte, mint felbolygatott darazsak. Reggel fáradtabb volt talán, mint este, mikor lefeküdt, de hajtotta magát s erőszakkal hessegette el a gondolatot, ha eszébe jutott a ter­melőszövetkezet. Nem akart tudo­mást venni arról az óriási különb­ségről, ami tsz-beni és a mostani élete között volt. Nem is annyira az bántotta, hogy akkor jobban élt, mint most, hanem az, hogy seho­gyan se tudta megtalálni a célt, miért csinálja mindezt. Miért, miért, miért? — zakatolt benne a kérdés. Hová juthat ezen az úton... Bár­mihez fogott, mindjárt az ötlött az agyába, mennyivel jobban meg le­hetne ezt oldani a közösben... Oly­kor dühös volt magára ezért, de hiába. S Tajthy Vince sokkal becsü­letesebb ember annál, hogy áltatni tudja magát, de annál büszkébb, hogy odamenjen a tsz vezetőségé­hez, hogy vegyetek vissza. Imúlt egy esztendő, el a má­sik. Lehullatták sárgás leve­leiket a fák már az 1955-ös eszten­dőben is, amikor Tajthy Vince ne­vére írták az apai örökséget. Valami olyasféle érzése volt, mint aki hosszú álom után jéghideg vízben megmosdik. Megkapta a földjét, a jó földjét, az apai örök­ségét! Kissé szorongó szívvel hívta el magához a tsz-elnököt, meg a párt­titkárt, s amikor belépett a két ven­dég az ajtón, egyszerre inába szállt a bátorsága. Azok csak hallgatták, noha tudták, miről lesz itt szó. Amikor nagynehezen sikerült ki­mondania, hogy visszamenne, mele­gen megszorították a kezét. Egy rossz szót se szóltak. Ez talán job­ban fájt neki, mintha szemrehá­nyásokat tesznek a tévedés miatt. De mégis ez volt az első éjszaka, amelyet úgy aludt végig, mint az­előtt, egészséges, üdítő, mély álom­ban. Azóta újra vidáman cseng-bong az üllő a Kossuth TSZ kovácsmű­helyében. Tajthy Vince erős markában da­lol a kalapács, s búg a fújtatóval szított tűz. 0 maga mondta nekem: magam kárán tanultam, keservesen tanul­tam, de nem is téríthet már le semr mi erről az útról. HERCZEGH LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom