Szolnok Megyei Néplap, 1956. február (8. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-19 / 43. szám
JUHÁSZ GYULA IGAZI ARCA teseg, a néppel, a szegenyefcfcel valló h Társadalom- és Természettudomány! Ismeretterjesztő Társalat e heti Irodalmi klubestjén Juhász Gyula életéről és költészetéről tartott előadást dr. Péter László aspiráns, a szegedi Egyetemi Könyvtár munkatársa. Az alábbiakban előadásának főbb gondolatait foglalta össze. „Magyar szegénység bű költője, rn — ma is a régi berniem a remény, —■ hogy a jövendő csak neked terem, — s hogy e jövőt építi ciekem." 1924-beo, AndaJgó című versében így vallott; az Ady utáni és József Attila előtti magyar líra legnagyobbja, Juhász Gyula. Amíg a magyar szegénységgel, munkássággal és parasztsággal való mély emberi azonosulásig eljutott, nagy utat tett meg. A családi hagyomány, mely 4® két legnagyobbjának, Petőfinek és Kossuthnak örökségét ápolta, már a gyermek Juhász Gyulát is formálta. Pesti egyetemi évei, majd nagyváradi és makói tanároskodása idején megismerkedett a századelő számos modem eszmerendszerével, s hatott rá a szabadgondolkodó, polgári-radikális világnézet éppenúgy, mint a munkásmozgalom akkori ideológiája is. 1910-ben a Népszava május elsejei számában versében így írt: Már jön a május Minden szenvedők, minden szegények és minden szerelmek a tavasz tág szabad fényére jerteik! S a teremtő nagy föld szent színe előtt érezzétek, hogy nincsen itt enyészet, holt álmaink szabad jövőben élnek! (Piros remény) Világnézeti, s vele együtt költői fejlődése természetesen korántsem egyértelmű: a modernség mezében számos dekadens hatást befogad, s egyéni sorsa nagy tragédiáinak — tanári hányattatásainak, kisvárosok kínzó magányának, egyre elhatalmasodó idegbajának — nem egyszer az egyetemessé általánosított világfájdalom,' jörvőtlem pesszimizmus hangján ád kifejezést. Alii, amikor 1918. őszén a polgári forradalom egy független, demokratikus, nemzeti Magyarország ígéretét jelzi a háború és összeomlás romjain, Juhász Gyula egyszeriben az életigenlés, a közéleti tevékenység mámorában ég; verssel, vezércikken, élőszóval küzd a dolgozó magyarság jogaiért, főként szellemi gazdagodásáért. „Kultúrát a népnek. E két szó jelenti programunk művészi és szociális tartalmát1’ — mondja a költő, a jeles operaénekes ücskay Kornéllal közös beadványában, melyben űj színház létesítését követeld. S a Tanácsköztársaság idején — a szegedd viszonyok sajátos alakulása folytán csupán egy rövid hónapig — meg is valósíthatja álmait. Mint a szegedi színház háromtagú direktóriumának vezetője, a színház igazgatója munkáselőadásokat, munkáshangversenyeket rendez, tájszinházat tervez.., Az ellenforradalom győzelme után, csalódottan, keserűen vonul vissza a közélettől. Móra Ferencnek, nagy harcostársának írja e napokban: Ali marad itt meg végső menedékül az élet elfáradt Robin zónának, ha a vihartól minden álma szétdül? (Terzinák) Mély bánata most kap mélyebb zengést: egyéni bajaiban, élete torzóként maradt, vidékinek vallott költői summájában a magyar szegénység egyetemes tragikumát visszhangozza. Most mélyül el a munkásággal való kapcsolata igazán, a közös ellenség, az ellenforradalmi rend ellen. Ekkor írja verselt, melyek költészetének csúcsára emelik, köztük József Attila előtti proletárköltészet legnagyobb himnuszát, az Cj vallomást: Minden szerelmet, amely bennem égett, mint égi tűz és kárhozat! láng, melytől kigyúrtak bennem messze fények, s ragyogtak föld! fároszok gyanánt, minden szerelmet most rád pazarolva szeretlek nép, munkás és szenvedő. Minden gyülSIség szálljon most felétek, kik a szabad jövendőt félitek, kik renyhe jólét párnáin henyéltek, s tagadjátok az egyetlen hitet: hogy szent az élet és hogy szent az ember, ki jévőt épít mint korállt a tenger, ki a sötét odúból fényre vágyva, majd győzni fog a főidőn nemsokára! Irodalomtörténeti közhely, hogy Juhász Gyula „kevéshúrú, passzív, szemlélődő, busongó költő"; költészete „nem nagy skálájú és szürke, mint a tanyai homok...” Hamis általánosítás, egyoldalú kép kóltői arcáról. Senki sem tagadhatja, hogy költészetének alapszövete az a .magyar bánat’*, ame'y alkati adottságainak, betegségének és keserű sorsának, valamiint a kor, a magyar társadalom felszabadulás e'ötti viszonyainak kettős indításából táplálkozott, —- De pp'itikaí &öltéczete, & kultúr gajdig kincsestárának, a histórián*!», 'irodalomnak, színháznak, unflvfcwrtnek. nagy emberi értékeiéi! ihletett számos költemény®, e asm utolsósorban annyira sajátos »gWBjrnj lírája — tükrözi a® egyetemás emberi érzés minden változatát. S most, amikor Juhász Gyula költészetét egész népünk közkin csővé. akarjuk tenni, éppen erre kén ffigyéLmeznönk: egyszínű — akár bánatos barna, akár forradalmas vörös — fátyollal bevont költő portré helyett Juihász Gyula költői arculatának sokszínűségét, költészetének sokoldalúságát kell hangoztatnunk. Költő értékeinek számbavételénél nem utolsósorban esik latiba lírájának a korabeli kötészetben oly ritka erénye: kifejezés demokratizmusa. Minden műve közérthető, kristálytiszta, félreérthetetlen. Ez a titka népszerűségének egyben 'záloga aranak, hogy újabb és újabb tömegek szeressék és értsék meleg vonzó, emberi költészetét. Egyebek közt ebben vált József Attilának igazi tanítómesterévé. Juhász Gyula költészete a fiatal József Attila száMegjelent Heine egyik szatirikus eposzának, a „Németország" című halhatatlan „téli regének” első teljes magyar kiadása, Rónai Mihály András fordításában. A fametszetekkel, Heine-arcképpel és a verses útinapló térképrajzával díszített s eposzról szóló Marxhoz intézett lez öt zsák árpa ott állott az iroda előszobájában. Oda tettéit még a betakarításkor, mert tele lett a kamra, magtár, minden. Felhasználására addig senki nem gondolt, míg nem lesz rá szükség. Qtt van a raktárban a zöme, közelebb esik az istállókhoz. Megszokta hát mindenki az öt zsákot. Éppenúgy, mint az ajtófélfát, vagy a pókhálót fent a szegletben. Ezért szúrt szemet Késmárki Lajos munkacsapat vezetőnek, ■— mikor udvari szemléje után visszatért, — a hatodik zsák. az öt más!k tetején. Már csak azért is, mert ez a hatodik üres volt, ezért fért el jelentéktelen kis gombolyagban a többin. Biztosan valaki jött az irodába. —* gondolta Késmárki — és míg megmelegszik, k'nt hagyta a zsákot, De odabent csak az adminisztrátor percegtette álmosan a tollat. ■— Járt itt valaki?-- Miért járt volna? *— Csakugyan nem volt itt senki? — nyomta meg erélyesebben a szót a kicsit görnyedt hátú munkacsapatvezető. Hátha lusta gondolkozni a kislány. — Csakugyan, csakugyan — fordult feléje Marika s most 6 nézte csodálkozva a kezét dörzsölgető topogó öreget. Mi jutott vajon eszébe? Mindig forgat valamit gubancos szemöldöke mögött. JJ ésmárkit nem hagyta nyugod, v ni a titokzatos zsák. Alig várta, hogy nyíljon az ajtó,. Először Hajdúné jött fekete kabátban. Feje a fekete kendő alatt még egy másik kendővel is védve volt a hideg ellen. így is nagyon szipogott. Zsebkendőjével először könnyező szemét törölte meg. sűrűt pislogva. Szemhéja vörös volt. égett a hidegtől. s most utána a meleget lehelő kályha mellett. Aztán az orrát fújta ki s erősen jobbra-balra nyomkodta csomóba gyűrt zsebkendőjével. Úgy szólalt meg elfúljad va. — El lehetne monda«!, hoar ^érdig érő szél fúj. — Magáé aj a zsák odakint? — Mily er. a*ik? — kérdezte vísasza az öregasszony s kinézett a? ajtón. mert amaz kinyitotta. — Az ott-Hajdúné úgy tett. mintha latolgatna valamit, aztán válaszolt: — Sose volt az enyém. Akkor hát kié? Megkérdezte déegyüttérzés iskolája volt. Lírai realizmusa, amely a magyar vidék megtartó magyarságából táplálkozott, a magyar költői örökség egyik legnagyobb, klasszikus értéke, s ez nem múlik el a tűnő idővel, sőt napjainkban mutatkozik meg új és új oldaláról. Érezte a költő maga is, hogy életműve a jövendőé: A legények testvére, én, zokogtam a magyar viharba, 6 a hant alá úgy térek én, mint a mag, mely kihajt tavaszra! (EpHáfiutti) A költő nem érhette meg népe új tavaszát. De élete műve a k'csiny magból a mi számunkra terebélyesedett árnyat, fölüdülést, emberi melegséget, folyton tápláló gyümölcsöket hozó életfává. Péter László veiét Is közlő könyvet, melyet a mű fordítója bevezetéssel és jegyzetanyaggal is kísért, a költő halálának centennáriumára az Országos Béketanács adta ki. A szép könyv 2,50 forintért kapható a könyvesboltokban, a hírlapárusoknál, valamint a városi, üzemi és községi békebizottságoknál. TÓTH ISTVÁN: IT É lig ötször, ebéd után hétszer. Nem akadt gazdája a zsáknak. Este lett. Se gyűlés, se semmi nem volt, korán hazamentek Marikával. Bezárta az előszoba ajtót s a kulcsot feldugta a culáp gerendájára. Ha valamelyik vezetőnek dölga volna, tudjon bemenni, ó messze járt már. Nagy utat kellett megtennie a város aljáig. Hallgatta a hó csikorgását s mérgesen mordult egyet-egyet. mikor a frissen hullott fehér vattaszőnyeg úgy csúszkált a lába alatt, mint a fédervejsz. Baktatott, baktatott s nagy nyugalom szállt rá, mikor a sarki villanylámpák fényénél a végnélkül szálldosó hópelyhek milliárdjait figyelte. Képzeletben bejárta a termelőszövetkezet földjeit s valósággal gyermeki öröm fogta el. Nem kell félni fagytól, szélvihartól, a természet végtelen fehér takarója alatt biztonságban, védve van a vetés. Megcsúszott de most nem a síkos járda miatt, hanem mert hirtelen akart megállni. Eszébe jutott a zsák. Azt meg otthagyta az előszobában az öt teli zsákot. Majd megtalálja a gazdája holnap — nyugtatta meg magát, hogy ne kelljen visszakutyagolni a nagy úton. Később mást gondolt. A zsák mégis csak zsák Sokkal többet ér minden paraszt embernek, mint a pénzbeli értéke. Zsugorgatja, varrogatja, foltozgatja, míg csak valamire használható. Nagy kár lenne, ha elveszne ez az egy is. hiszen látszott rajta, hogy nem elkusbitolt. így aztán ■visszafordult, hogy bevigye az irodába és elrákja a szekrénybe. \ agyon meglepődött az öreg, 1 amikor'a kulcs nem forgott a zárban. Zavarában, meg valami rossz előéraetébő! lábával, könyökével nyomkodni kezdte az ajtót, ügy hogy toppanjon is. Majd lenyomta a kilincsei, az ajtó engedett. Nem. tárta ki egészen. csak bedugta karját a hézagon s felkattintotta a Villányt. Ott volt a kapcsoló közvetlen a bejáratnál Ijedt, nyomott kiáltást hallott. Nagy elhatározással gyorsan belépett. Maga is visszahőkölt, nem mára az egyszerűség, a költőt őszin-HEINE: TAKÁCSOK Könnyük, se csordul, csak ülnek zordul, előttük rokka, foguk csikordul. Ez a gyolcs Germania szemfödele, három nagy átkot szövünk bele. Szőjjük csak, szőjjük! Atkos az isten, kihez könyörögtünk, fagyban ha vacogtunk, éhen ha hörögtünk; vártunk, reméltünk több mint eleget, megcsalt, kicsúfolt, kinevetett — ■ Szőjjük csak, szőjjük! Atkos a király is, urak királya, ki nem hederít a nyomor jajára, Hnyúz belőlünk minden garast, s mint a kutyáikba, golyót szalaszt — Szőjjük csak, szőjjük! Atkos hazánk is, hazug hazátok, hol csak gyalázat tenyész meg átok, bimbóra gázol a durva láb s dögön a poudró hízik tovább. Szőjjük csak, szőjjük! Perdül az orsó, a rokka kattan, szövünk napot s éjt fáradhatatlan — ez a gyolcs Germánia szemfödele, három nagy átkot szövünk bele. Szőjjük csak, szőjjük! Gáspár Endre fordítása Heine egyik főművének teljes magyar kiadása ★ IRODALOM DCínáhéL kapjunk iemiet... A múltkoriban egy Karcagról szőlő cikkben megemlékeztünk Hajdú Lajosról, aki mint diák a Kínai Népköztársaságban tanul. Pénteken a következő levelet kaptuk Kínából: „Kedves Szolnok megyei Néplap! Olvastam a rólam való megemlékezést 6 mondhatom, nagy őrömet szerzett ez a meglepetésszámba menő dolog nálam. Köszönetemet azzal szeretném kifejezni, hogy küldök haza egy kb. 2500 éves, kis történetet, amiről eddig úgy tudom, magyarul nem jelent meg. lEz különben nem csoda, mert ilyesmit nehéz megérteni, hiszen azóta sokat fejlődött a nyelv, Ráadásul küldök egy „saját termést”, aminek keletkezéséről már magam sem tudnám megmondani, hogy Juhász Gyula szép kezdősorai, az első pekingi hó, vagy a kettő együtt teremtette meg bennem a vers alaphangulatát. Hajdú Lajos” A kegyetlen törvény gonoszabb, mint a tigris Kung-ce egyszer a Táj-hegy mellett haladt el, s észrevette, hogy egy asszony keservesen sír egy sírhant előtt. A bölcs egyrészt kocsija elejébe fogódzott, másrészt figyelte az asszonyt, majd odaszólt tanítványának — Ce-lunak — kérdezze meg, mi baja. Ce-lu így szólt az asszonyhoz: — A te sírásod nagyon hasonlít egymásra halmozott szomorúsághoz. — Az is — felelt az asszony. — A multkorában apósomat megölte egy tigris, utána a férjemet, most meg a fiamat is. — Dehát miért nem költözöl innen más helyre? — kérdezte a bölcs, mire az asszony csak ennyit mondott: — Mert itt nincs törvény. Kung-ce ekkor így fordult tanítványa felé: — Fiam, emlékezz erre: a kegyetlen törvény gonoszabb, mint a tigris! Eddig az önmagáért beszélő kis bölcselkedés, amely azonban nem csak Kínában volt így, hanem az egész világon, ahol kegyetlen elnyomás, kizsákmányolás volt. A szegény ember szívesebben viseliel, ha választhat két dolog között — az elemi csapásokat, mint az erőszakot, A történet különben a Li-csi nevű könyvben maradt fenn, keletkezési ideje nagyjából i. e. 500-ra tehető, szerzőjét ezidelg nem sikerült kideríteni. A történetben szereplő Kung-ce egyenlő Koníuciusszal — ahogy általában ismerik — de itt nem használják a nevét így. HAJDÚ LAJOS: • . y AZ FT SÓ HÓ PEKINGBEN „Ma hull a hó és álom hull a hóban,” Egy roppant ország roppant álmai, S ez álom mélyén mennyi minden jó vav. Azt nem lehet szóval kimondani. „Ma hull a hó és álom hull a hóban,” És minden ember álma vágyra vál, S e vágy a földön ál- meg átrohan, S ott pihen, hol vár az álom-vár. „Ma hull a hó és álom hull a hóban," S az álomképnek tündöklő színén A valóság jön vággyal megrakottan És jövőt fest az álom függönyén. „Ma hull a hó és álom hull a hóban,” De szétvonva egy álom függönyét, A jövő — mint egy harcos — elénk toppan. És jelenti: az álom-vár miénk! LET is annyira az ijedtségtől, hanem inkább attól, amit látott. A Bana gyerek állt előtte falfehéren. hangtalanul hebegve. Lába előtt zsák, majdnem félig tele árpával. A hatodik zsák. Megismerte a munkacsapatvezető a madzagjáról. Már az utolsóból meregetett a fiú egy füles fazékkal. Rémültében a földre öntötte az árpát A többi zsák szája Is nyitva volt. Akkor akarta bekötözni a tolvaj, mikor már mindegyikből egyenlően mert. — Hát lopni mersz a szövetkezéből? — csapott le keményen Késmárki a kétségbeesett legényre. De az képtelen volt szólni. Csak szorongatta, emelintette volna magánkívül a fél zsákot. Az öreg újból rákiáltott. — Kösd csak be. Seperd össze, amit kiszórtál, tedd azt is a te zsákodba,,: Kösd be a többi száját is. Mikor a legény készen volt. kurtán utasította. — Vállra! Gyerünk. *— Hová? — reszketett Bana Imre hangja. !— Tihozzátok, Coha még ilyen nehéz nem volt fél zsák árpa az erős legénynek. Átkozta magában a bált. aminek már fuccs! Majdnem hányt a végtelen kellemetlen érzéstől, hogy megtudják. Miért is nem tartotta elegendőnek 150 forintját? Miért is akart nagy eresadeláhajamat-murit csapni cimboráival? Miért akart hencegni azzal, hogy ő viseli a cekket? ,.; Eszébe jutottak a gyűlések, a munka a mezőn, a cséplés embert próbáló erőfeszítése — s mindenütt a csoport tagjait látta, tízesével, ötvenesével, százával. Mindegyiknek a verejtékcseppje bíborlott a búzaszemek tengerén, benne zizegett igazgyönggyé válva az árpa fénylő sárga szemeiben. Az övé is! De ő jogtalanul többet akart a többinél .. Meglopta őket, tízesével, ötvenesével, százával... Próbált mentséget találni abban az érzésben amely erre a tettre indította Egyéni torukban T.á.idrem csepp lelkifurdalást sem érzett, amitor egy-egy zsákot leemelt a szekérről s eldugta valamelyik komájánál. Abból jött egy kis dugaszpénz. így csinálta majd minden ismerőse így tett legénykorában az apja,,: De ez a lopás más Ez sok-sok ember megkárosítása, Tolvaj lett.:: tolvaj— Felad ? — bátortalankodott, mikor a kapuban letette a zsákot, bogy a kulcsot leakassza. — Ne félj. nem kerülsz a bírósághoz. A szövetkezet elbír ilyen tolvajjal..: Tudd meg, hogy a szövetkezeti társadalmi bíróság elnöke vagyok. Holnap előttünk felelsz. A legény láthatólag megkönynyebbült. Csak azt nem értette, miért kellett hazavimnie a lopott árpát. fi z izgatta egész éjszaka. Inge hozzátapadt, héja csapzott lett, úgy verejtékezett- Nem aludt egy szemet sem. Rettenetes képek gyötörték, mindig fojtogatta valami... Akkor is hánykolódott, mikor Késmárki megrázta a vállánál fogva. Már világos volt. Elszörnyedve látta, hogy Csete Józsi, az ő munkacsapatvezetője is ott áll az ágyánál, meg Biczó a tehenész. — Veszed a zsákot és jössz velünk! Nyomta vállát a fél zsák árpa. mint a malomkő. Alig vonszolta a lábát. Tüdeje zihált, szíve dübörgőit mellkasában. Sokszor még a szemét is behunyta, vagy a csizmája orrát nézte csökönyösen. Ismerősök jöttek-mentek ... Jajj, ha Erzsiké talál jönni, elsüllyed! — Díszmenetben viszik azt a fél zsák terményt? — érdeklődött valaki gúnyosan s nem lehet tudni, sejt-e valamit, • Arca kiveresedett. hosszú orrán nem múltak el az izzadságcseppek. Kucsmája már csak a fél felét takarta. haját a zsák összekuszálta A székháznál már lesték, várták őket s jöttükre beszaladtak. Úgy kellett a haragos, csip kelődő. macerálő csoportok közöt cipelnie a lopott árpát. A kultur terem ajtajában nem bírta tovább Elesett volna, ha meg nem kap ják. S mikor odaállították a zsák kai együtt az előadói asztal elé amelynél az öreg Késmárki. í munkacsapatvezetóje meg még hé rom tag ült — a társadalm: m ság — ordított volna D® csak »vij szőrözni tudott, mikor fökzólítót ták. — Forduljon, a tagtársaWwl «sst tői szembe. Egyszóval csak rekedten ssaks dozott belőle. — Inkáb.b kaptam volna hat hé napot.
