Szolnok Megyei Néplap, 1956. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-08 / 7. szám

1956. január 8.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

TÓI ti KORNÉL.

Elmegy a ßabmadik

fontra parti, kontra ulti! —

X Deák bácsi oiyan erővel vágta ki a zöld ászt, hogy a kecske- lábú asztal nekibcfcrcsodott, és bs- lefejelt a szembelévő Cimmer pocakjába.

— Na-na, ne olyan hívesen — kapott Cimmer először a borospohár felé — majd a hasához. — A végén, akkor legénykedjen szak- tára. Egyébként hivatalból rekontra, az írásbeli értesítéstől kérek eltekinteni és itt van a zöld nyolcas, mint legnagyobb elismerésem kifejezője. ön következik Lábass szaktárs.

— Várjunk csak — Deák bácsi ősz sörényébe túrt — szóval re- komtra — száját ossz csücsörítette, úgy gusztálta a kártyáit, aztán Lábasra pillantott, legyintett egyet: — Ha nem ilyen zöldfülű lenne a partnerem, elmennék az isten zsámolyáig is, pedig az állítólag igen magasan van. Na gyerünk, majd a végén meglátjuk.

Lábass nem válaszolt az egyértelmű lebecsülésre, csak ült behúzott nyakkal, mint egy évvel ezelőtt az ipariskolában, amikor núm tudta a leckét. A kártyát meg olyan kétségbeesetten szorongatta, mint valami kötelet, amelyen az ég és a föld között lebeg.

•— Na, tegyen rá valamit fiatalember — noszogatta Cimmer.

A fiú kihúzta a zöld alsót, közben majdnem az egész kártyát leejtette, erre fülig pirult.

Deák bácsi csak a fejét csóválta, eltette az ütést, aztán (kijátszotta a zöld tízest:

—* Aki mer, az nyer.

Lábass aduval ütött, s amikor maga elé tette a három kártyát, hirtelen nagyon megijedt A parti piros, rekontra. nyolcszoros pénz. Mit játsszon ki? Ha Deák bácsi miatta veszít, még talán a brigádból is kitagadja.

Fejest ugrott: kijátszott egy alacsony makkot, magas nem is volt nála.

Az öreg először meglepetten, aztán elismerően hunyorított rá:

— Mit bántod azt a szegény Cimmer szakit? Nála az idén igen rossz volt a makktermés.

És csakugyan a makk tönkretette Cimmert. A végén az a kis árdrágító, a piros hetes is Deák bácsi zsákmánya lett.

Az elégedetten dűlt hátra:

*— Az annyimint... — mormolt, csámcsogott —■ tizenhat forint per ikopartyú.

Cimmer olyan képet vágott, mint akit egyszerre kap el a hascsika- rás és a fogfájás.

— Nem mondom.s, drága mulatság volt... De ha van még egy zöldem, akkor fuccs a rekontnának, mert akkor tovább birorn aduttal...

Deák nevetett:

— Ha nagyanyámnak gumikerekei lennének — aztán Lábass felé fordult: — Hát ezt ügyesen csináltad Jancsi. Most már elmondhatod, hogy valóban kőműves vagy.

Besöpörte Cimmertől a pénzt, bort töltött:

<— Igyál, fiam.

Lábass hátratolta a széket, ke- resztbetette a lábát és igen férfias képet igyekezett vágni. A feléje nyújtott poharat fenékig itta.

Cimmer felállt, .evetette ócska pulóverét, az egyik ágyra dobta:

— Hu, de meleg van itt... Egy ilyen taknyos. Az ember vesződik vele, megtanítja kártyázni, aztán hálából mindjárt megkoppasztja.

— Én ezelőtt negyven évvel kismesternél tanultam — könyökölt az asztalra Deák bácsi. — Jó ember volt a mesterem, csak az volt a baj, hogy minden évben csinált egy gyereket és azt mind nekem kellett pesztrálni. Na ez a Mayer — így hívták — nagy zsugás vo:t. Egy hónappal a szabadulásom előtt odajön hozzám, éppen falaztam. Azt kérdezi tőlem: „Egy hónap múlva segéd leszel, tudsz-e már ultizni?’“

— Mondom, hogy nem. Erre se -szó, se beszéd lekever egy pofont, aztán odébbáll. Rá egy hétre megint jön: „Tudsz-e már ultizni?*’ — mondom, hogy tudok. <•— „Na, akkor mondd meg nekem, mi fizet többet: a negyvenszáz, vagy az ulti?“ Nem tudtam. Erre durr, megint egy pofon. A harmadik héten már jól feleltem, amikor pedig felszabadultam, elhívott az ipartestületbe kártyzni. Nyertem tőle két koronát, akkor azt mondta: „Na. látom fiam, jó kőműves leszel, mert télen is megkeresed majd a fröccs- re valót.’’ - Én meg a két koronán

— életemben először — jól berúgtam.

;mmer ott állt előttünk, zseib'■'* redugott kézzel, nyitott inggel, amint D ák befejezte a történetet, legyintett:

— Az semmi, amikor én a Har- bák és Társánál utazó voltam — igen finom úri cég volt — egyszer a vontáén összeakadtam másik két kollégával..,

Lábass csodálkozva szólt közibe:

— Utazó? Az micsoda?

Cimmer gúnyos grimaszt vágott:

— Látszik, hogy nemrégen sza- lajtottálí Csajágóröcsögéről, mert még ezt sem tudja. Az utazó az olyan úriember volt a múlt világban ..,

— Vigéc — bökött közbe az öreg kőműves.

Cimmer megsértődött:

— Én utazó voltam kérem, ékszerben utaztam.

Deák bácsi türelmetlianül legyintett:

— Volt már maga minden, csak akasztott ember n®m. Most van életében először becsületes szak- mája, amióta átképezték darusnak.

Cimmer visszaült a helyére:

— Ne személyeskedjünk kérem, inkább nézzük, amiből élünk, illetve vissza szeretném nyerni a pénzem rt — felhajtott egy pohár bort, aztán keverni kezdte a kártyát. — Maga a felvevő, Lábass szaktárs.

Lábass tudálékos homlokránco- lással szemlélte a leosztott lapokat, aztán fölényesen bejelentette:

— Hát akkor a változatosság kedvéért legyen megint piros.

Tj’ s ekkor lépett be a kislány, a kulturfelelős.

Innét jött a szomszédból, a leányszállásról. Fején selyemkendő, asz- szonyosan megkötve, alóla barna fürtök huncutkodtak elő, a szürke szövetruha fölött piros kardigán, amely élesen kirajzolta a kerek mellek minden vonalát, lábén nylon harisnya, fekete antilop cipő.

Mind a három férfi feléje fordult, Deák bácsi csodálkozva, Lábass egy kicsit zavartan, önkénytelenül dugdosia a kártyát, mint va'ami bűnjelet, Cimmer szemei úgy tapadtak rá a kardigánra, mint a legyek a mézespapirra.

Felállt, két lépést tett r> lány felé, bókolva meghajolt:

— A liliom a bűntanyán. Mivel szolgálatunk Erzsiké? — Kiegyenesedett: — Vagy talán mag-cska is ultizni jött? — húzta a szót. —• Vagy talán valami másért? Állok rendelkezésére — és összecsapta a bokáját.

A kislány szeme megrebbent, egy pillanatig gondolkozott, aztán keresztülnézett a volt ügynökön.

— Hozzád jöttem, Lábass száktárs, van eey színházjegyem a számodra.

A fiú félizegen Mailt, hátamögé dugta a kártyát:

— Köszönöm... de én nem megyek. Itt vannak a szaktársak ... Aztán nincsen harmadik az ultihoz. Meg aztán én még sohasem voltam színházban.

Hirtelen rájött, hogy butaságot mondott, s hogy visszaszerezze tekintélyét, határozottabban tette hozzá:

— Különben sincs kedvem;

A kuitúros szíjaszegleteben kis gúnyos grimasz rajzolódott:

— Persze, nincs kedved. Itt kártyázni, büdösödni, ahhoz van.

Fújt egyet, mrgvetően nézett körül a szobán, amely olyan sivár volt, mint általában a férfiszéllá- sck, ahonnét hiányzanak a térítők, a képek, a nőd csecsebecsék, az otthonosság.

De% bácsi is felállt.

•— De nagyon finnyás vagy. Még emlékszem, két évvel ezelőtt azt sem tudtad, mi a kultúra, eszik-e, vagy isszák.

Erzsi nem sértődött meg:

— Igaz, így volt, de most már másképpen van — szava vágott. — Csak az a baj Deák bácsi, hogy maga azóta is a kártyánál, meg a bornál maradt és még a fiatalokat is erre csábítja.

Az öreg alig talált szavakat:

— Ezt nekem mondod? ... Hogy én elrontom őket.:. Hogy beszélsz te egy idős emberrel?

Cimmer ismét gúnyosan meghajolt:

— El keli ismerni, csodálatraméltó nyelve van;

A kuitúros úgy nézett rá, mint valami hüllőre.

— A régi világban is hasig kigombolt ingben társalgóit a nőkkel.

Cimmer elképedt, önkénytelen

mozdulattal kezdte gombolni az ingét, a lány e1 fordult tőle, Deákhoz, beszélt:

— Mi lett Bállá Ferivel? Az is a maga keze alatt dolgozott, A kocsmákat bújja, rossz szoknyák

azt a Jolánt, meglásd, nem lesz jó vége.

— Bolond vagy te tisztára, vén- asszonybeszéd! Hogy valami Tcódist összeszedjen, annál több esze van. Olyan a természete, mint az apjának, makacs, de tudja, höl kell kereskedni.

NEH BÍRT a jókedvével. Félrecsapta kalapját, kacagott s reumás lábával körbetáncolta a szobát. Amint az asszonyhoz ért, nagyot vágott a farára, úgy, mint azt fiatal házas korában szokta.

— Hej, le asszony, lesz itt még jó világ, boldogság!

Az asszony dacosan felvetette a fejét. Ügyetlen ujjakkal nyúlt keblébe s egy gyűrött levelet ráncigáit elő.

— Lesz?! Hát akkor olvassa és aztán kergiiljön itten nekem!

Az öreg a pápaszeme után kotorászott;

Ebben a pillanatban a szomszédék Pista fia bevisította az utcáról:

— Ehun gyünnek-e Jani bátyámék.

Az asszony kezéből kihullt a levél, az öreg arca elszürkült

Akkor egy nagy izmos kéz félrerántotta a függönyt és megjelent Jani. Szép sötétkék ruhában, meg- emberesedve, megvastagodva, kicsattanó egészséggel, öblös vidám>- Sággal. Olyan volt, mint maga az élet. Kezében nagxi politúrozott deszkatáska, mögött? egy kicsi, lenszóke hajú asszony: Maiiska, a feleségei

Az öreg homlokából kifutott a vér, amint megpillantotta az asz- szony domborodó hasát. Torka úgy össze szorult, hogy hiába akart, nem tudott megszólalni. Ernyedt tagokkal botorkált ki a konyhából. Az udvar végében álló rönkre ült. Annyi erőt nem érzett tagjaiban, amivel egy szúnyogot agyonüthetne. Csak ült s nézte a házát, a dilié de- ző, rozoga kis viskót, amelyet előbb még palotának látott, s amely most így összezsugorodott, mint maga az ő élete.

ÖT PERCET ült, vagy egy órát, nem tudta, elmosódott előtte tér és idő. Arra eszmélt fel, hogy egy nagy, meleg kéz nehezedik a vállára.

— Édesapám-.-.-. — hallotta a fia hangját, mintha nagyon távolból szólna. Nem felelt, nem tudott. Nem érzett haragot a fiával szemben, inkább valami nagy szégyen égette belülről. Valami nagyon fájt, de maga se tudta pontosan, hogy mi,

— Édesapám-.-.-. — ismételte a fiú, — hát nem tudja elfelejteni azt a gyerekséget?... Pofonütött, megszöktem... mejbántam magam is ... Aztán meg írtam volna én, csak restelltem, nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá, No, apa, ne haragudjék.; j

Az öreg döbbenten nézett fel a fia bűnbánóan mosolygó, kedves arcába. — Hát nem érti. Azt hiszi, amért elszökött.;. — gondolta s fáradtan legyintett = Tűz és víz,a

Az asszony hívta őket ebédelni. Ottbent Kasza Ignác megdöbbenve látta, hogy az új asszony előtt kötény van, s éppen a levest teszi az asztalra.

— Hozd be, lányom, a kenyeret, ott van a polcon a kamrába... — mondta az öregasszony természetesen, mintha ki tudja, mióta ismerné már a menyét. — Ezek már értik egymást — gondolta az öreg — és ki tudja, mit beszéltek rólam, kinevettek, vén bolondnak tartanák. — És annál inkább fájt ez Kasza Ignácnak, mert egyre az o gondolat fészkelődön benne: igazuk lehet. Hiába próbálta elhessegetni, az csak ott dönglosétt a füle körül. Szurkátta, bele-belehasított a szívébe.

— Egy kis. bort kellett volna hozni — mondta Jani ebéd után.

— Bort, — mordult az öreg —, olyan sok elpazarolni való pénzed van?

— Akad, ha nem is elpazarolni való.

A fiú nevetett, s cigarettára

gyújtott.

— De egy fröccsre beballaghatunk a faluba. Jólesnék ismerősökkel találkozni...

— Eredj, ha kíváncsi vagy rájuk.

A fiú csodálkozására az anya felelt.

— Nem megy sehová, hiába küldöm, mindig itthon ül, és csak morogni tud.

Jani most már minden erejét lat- bavetette, hogy az öreget kksalja

A Fővárosi Owreltszínliáz vendégszereplése Moszkvában

A Fővárosi Operettszínház együttese nagy sikerrel vendégszerepei Moszkvában. A magyar művészeket nemcsak a közönség — a szovjet főváros művésztársadalma is meleg szeretettel veszi körül.

A képen: Az együttes egy vidám csoportja Miljutyinnal, a világhírű szovjet zeneszerzővel. Balról-jobbra; Kőműves Erzsi, Latabár Kálmán, Váradi László karmester, Miljutyin, Németh Marika, Zentai Anna, Székely György, Gáspár Margit.

Horváth Kiss László karcagi zenetanár sikere

A SZOT az év végén kórusművekre pályázatot hirdetett, melyre több, minit kétszáz kórusművet és tömegdalt; küldtek be. A bíráló-bizottság december 29-án hirdette ki a pályázat eredményét, és osztották ki a díjakat. Az első díj kiadását a zsűri mellőzte, a második díjat (2000 forintot) a bíráló bizottság

egyedül egyhangúlag Horváth Kiss László karcagi zeneiskolai igazgató, zeneszerzőnek ítélte oda „Hazám, te drága táj’* c. vegyeskari kompozíciójáért;

Horváth Kiss László zeneszerző eddigi munkásságát ez a pályázat újabb sikerrel koronázta és még több sikeres győzelemre serkenti.

után szaladgál. Hát Simon Jóska? Az is a maga neveltje volt. Részegeskedés és munikakerülés miatt most javítómunkán van.

¥ ábass megdöbbenve nézett egyikről a másikra, észre sem vette, hogy a kezéből kihullott a kártya.

— Azt alkarja, hogy Lábass is

idejusson? 1

Erzsi szava úgy csattant, mint penge a vason.

Az öreg kitört:

— Hát talán én tehetek rota? Ilyen a természetük. Azért, mert néha kártyáztunk, meg ittunk, attól még nem kellett volna eizülleniük. Igaz, megiszom én is a boromat, de láttál te már engem részegen?

— Maga kőműves, Deák bácsi, — enyhült meg kissé Erzsi hangja — mondja meg nekem: ha rossz az alapozás, tartósan állhat-e a fal? Ugy-e, nem? Hát idekerültek ezek a gyerekek, tizenhét-tizennyolc évesek voltak, maga meg ahelyett, hogy azt mondta volna nekik: olvassatok, tanuljatok, járjatok színházba, meg rendes lányokkal táncolni — inni, meg kártyázni tanította őket

Egy pillanatra elhallgatott, aztán szinte belecsuklott a hangja, amint folytatta:

az odújából, bár fogalma sem volt apja zárkózottságának okáról. Sokáig kellett beszélnie, míg Kasza Ignác, az emberkerüiő, rászánta magát az indulásra.

SZÓIE4NVL ballagtak. Kasza Ignác, a makacs öreg, aki képes volt egész életét egyetlen cél igájába rodgyasz'ani, most félszeg n lépkedett a fia mellett, s míg ezelőtt semmibevéve, hetykélkedett, ha a faluról volt szó, most éles kés módjára hasított bele a kérdés: mit tart róla a falu.

Az út kanyarulatánál megállott, s hátra fordult. Nagy lé fejezetet vett. Olyan volt ez a szippantás, mintha hosszú ideig betegeskedő, csípős tavaszba lép ki. Tüdejét égeti az éles levegő, de csiklandozza, izgatja, s kimondhatatlanul, itatja magáit.

A fiú megállt, s követte az apja tekintetét. Az a kis ház a portával, bizony úgy nézett ki, mintha egy évszázaddal ezelőttről felejtették volna itt, valami poros, dohos időből. Mikor az öreg észrevette, hogy a fia nézi, hirtelen megfordult, s tovább indult. Egy ideig duzzogott, aztán 5 maga se tudja, hogyan, egyszer csak kiszaladt a száján:

— Tudod, Jani, én már öreg vagyok. Nem megy a munka úgy, mint régen. Sehogyan se tudok boldogulni . . ,

Ellhállgatott. Megbánta. A fiú fürkészni kezdte az arcát,

— Sok az adóssága?

Az öreg csak bólintott,

*—■ Az én apám részeges volt, tudom, mi ez. De ugye, Deák bácsi, maga is azt szeretné, hogy a mostani fiataloknak rendesebb, különb legyen az életük, mint a mag-é volt? — lehajtotta a fejét. — Igaz, mi is hibásak vagyunk, mi DISZ fiatalok, — mert azt mondtuk: hadd hulljon a férgese.

Az öreg fehér lett, szótlanul ült le egy székre, a kislány meg Lábass Jancsira nézett:

— öltözz, várunk rád.

— És kiment a szobából,

A fiú megmozdult, tétován nézett körül, észre se vette, ‘hogy a kártyán tapos, hirtelen savanyú, pállott ízeket és szagokat érzett, aztán a szekrényéhez lépett. Előszedte a tisztálkodó-szereket, fehérneműt, kiakasztotta az ünneplő ruháját és átment a másik szobába.

Cimmer dühösen vetette végig magát az egyik ágyon:

— Ez a Ids dög elcsábította a harmadik partnerünket.

Deák bácsi ránézet, felállt, köpött.

— Te. -. Te vigéc.

Fejébe vágta a sapkáját, az ajtóhoz ment, kinyitotta. Ahogy kilépett az udvarra, csípős, friss levegő áramlott be a szobába.

— No, majd minden rendbejön.

Olyan magabiztosan mondta,

hogy az öregben önkénytelenül is nagy bizalom ébredt. Éppen szólni akart, mikor észrevette, hogy Molnár Balázs jön velük szemben. Gyorsan körülnézett, hogyan térhetne ki előle. De Molnár Balázs akkor már egészen közel volt.

— Szervusz Jani, de megembere- sedtél, látod, Ignác, elhagy már bennünket.;:

Az öreget elöntötte az indulat. — Van képe így beszélni, mikor megmondtam neki! Most azt hiszi, hogy a gyerekkel majd rá tud beszélni!

— Láttuk ám a fényképedet az újságban, büszkék is voltunk rád.

— Képét.-.-, az újságban.-,-. — képedt el az öreg.

— Te nem láttad, Ignác?

Kasza Ignác szó nélkül sarkon

fordult. Jani kezelt Molnár Balázs- zsal, az meg utána kiáltotta.

— Nézzél majd át, egy cseppet beszélgetünk, nagy szükség van rád itthon.-.3

K 4SZ 4 IGNÁC hazaérve, leült az ámbitusra. A pipája is kihűlt, s ő csak szorított markában, mint a fájdalom szorította a szivét.

Estefelé Jani odaült melléje, de nem tudott hirtelen megszólalni. Látta, mennyire vívódik az öreg önmagával, s ez megdöbbentette.

Egyszerre aztán Kasza Ign-ic Jani felé fordult, s ügyetlen kézzel megfogta annak karját. Hangja akadozott, amikor megszólalt!

6= Isten hozott, fiam, -. j