Szolnok Megyei Néplap, 1955. december (7. évfolyam, 282-307. szám)
1955-12-14 / 293. szám
2 SaOLNOEMEGYBl NÉPLAP 9 1955 décembftr t# PARTÉIÉT a A vexetőségválasstás előkészületeiről Alig néhány hét választ el bennünket a pártvezetóségek iijjává- lasztásától. Pártvezetőségeinknek nagy figyelmet kell fordítani ezre a kérdésre, hiszen nem egyszerű, hanem sokoldalú a pártmunka minden ágára kiterjedő feladat megoldásáról van szó. A vezetőség ujjáválasztásakor például be kell számolni a párttagoknak az eddigi munkáról. Magától értetődő, hogy a pártszervezet két éves tevékenységének, eredményeinek, hibáinak alapos elemzésére a titkár egymaga képtelen. Ezért he lyes, ha a vezetőség beszámolója egyes részeinek kidolgozását brigádmunkával oldják meg. E módszer hasznossága ellenére kevés párt- szervezetben gondoltak még alkal- mazására.Az előkészítési időszakban igen fontos annak mérlegelése, hogy kik kerülhetnek a vezetőségbe, hiszen a vezetőségi tagoktól jóval többet várnak, mint a többi párttagtól. A tiszaszentimrei Fehér Imre TSZ kommunistái például felvetették a közelmúltban, hogy Fábián Gábor, az akkori párttitkár becsületesen kivette részét a termelőmunkából sokat tett a kertészet gazdaságossá tételéért, de a párttagok és pártonkívüliek neveléséért, s ezáltal a szövetkezet közös ügyéért már nem érzett olyan felelősséget- Márpedig — vélekedtek a kommunisták — a párttitkámak nemcsak saját munkakörével (nevezetesen a kertészettel) kell foglalkozni. hanem szövetkezete minden problémáját ismerve, buzdítani kell a párttagokat arra. hogy sokoldalúvá. jövedelmezőbbé tegyék gazdaságukat. teljesítsék az állampolgári kötelezettséget, agitációs munkát végezzenek az egyéniek között, stb De vajon elég-e csupán ez? — Korántsem. A magánéletben, a kommunista erkölcs terén is példát kell mutatniok a pártvezetőségi tagoknak. Helyesen vetette fel például a novemberi taggyűlésen Járdány elvtárs, a tiszafüredi Úttörő TSZ tagja, hogy aki rendszeresen a kelleténél jobban a pohár fenekére néz az nem méltó arra, hogy pártvezetőségi tag legyen. Mindezek figyelembevétele mellett elsősorban azt kell szem előtt tartani a jelöltek kiválasztásánál. hogy csak képzett pártvezetőségi tagok irányító, segítő munkájával biztosítható minden téren való előrehaladásunk. Ahhoz azonban, hogy valóban arra méltó emberek kerüljenek a párt- szervezetek élére, már most olyan légkört kell teremteni, hogy minden párttag őszintén megmondja a véleményét. Ennek elősegítése érdekében a párt és gazdasági vezetéknek kell elsősorban önkritikusan elemezni munkájukat. Nem úgy mint a KISZÖV pártszervezetében, ahol csak ..szőrmentén1’ foglalkoznak a bírálat-önbirálat kérdésével. Pedig köztudomású, hogy ezen a téren nincs minden rendben a KISZÖV-nél. Szebeni elvtárs hamar érezteti a bírálókkal, hogy ő a vezető. így aztán érthető, hogy az egyik párttag így nyilatkozott a városi pártbizottság instruktorának: ,,Nem mondom el a véleményemet, mert már ismerém Szebeni elvtárs viselkedését." Más szerveknél, intézményeiméi, üzemekben is előfordulhatnak hasonló jelenségek. Ezek megszüntetése, a segítőszándékú bírálók felkarolása a kommunisták, legelsősorban a pártvezetőségi tagok feladataTermészetesen nemcsak a pártéletben megmutatkozó hibákra kell felfigyelni és harcot indítani ellenük Növelni kell a kommunisták aktivitását. felelősségérzetük növelését, építőmunkánk, életünk minden területén. Igen helyes volt például. hegy az Alcsiszigeti Állami Gazdaság kommunistái a novemberi taggyűlésen határozottan állást fog- laltak az akkori igazgató ellenséges elemeket pártfogoló magatartása ellen. A gazdaságban volt horthysta tiszteket helyeztek — még jól dolgozó párttag leváltásával is — felelős funkciókba. Pártszervezeteinknek gondolni kell ebben az időben a pártegység, a pártfegyelem, a pártdemokrácia, a kollektiv vezetés szilárdítására is. Ennek érdekében magyarázzák ezeket a kérdéseket a pártagoknak. Természetesen ne csak felületesen, egyes részeiket említve hanem elemző módon. A Tisza Bútorgyárban például a kollektív vezetésről csak azt említették meg. hogy hány vezetőségi tag dolgozik, de a kollektív határozathozatalról, a határozatok kollektív végrehajtásáról már nem tettek említést. A párttagok egyik legfontosabb feladata ebben az időszakban, hogy példamutató munkával biztosítsák az éves terv teljesítését, az 1956-os terv zökkenőmentes kezdését, az önköltség csökkentését, a technikai színvonal emelését, a termelőszövetkezetekben pedig a zárszámadások sikerét, a jövő évi terv elkészítését, a tsz fejlesztés továbbvitelét. E feladatok megoldásával készülnek legméltóbban a vezetőségválasztásra. Horrocks tábornok kiönti a szívét B. Horrocks a második világháborúban az északafrikai brit páncélos csapatok parancsnoka volt. Jelenleg jóval békésebb foglalko zást űz. Még 1350-ben alapított hagoymányos tisztséget tölt be a parlament felsőháziban: az a feladata, hogy öv. ja a királyt és a rendet a Lordok Házában. B. Horrocks azonban elfojthatatlan vágyat érez a puskaporfüst és a bombarobbanás után. Genf szelleme — a békés együttműködésnek, különösen az angol és a szovjet nép békés együttműködésének szelleme •— rendkívül ellenszenves ennek a gént lemanne k. Vallomástételére azt a pillanatot találta alkalmasnak, amikor angol nyelven megjelent von Mellenün hitlerista vezérőrnagy „Tankcsaták 1939-től 1945-ig” című militarista fércműve. B. Horrocks véleménye szerint a fasiszta tábornok „műve" igen sok tanulságot tartalmaz (különösen az oroszok ell-ni hadviseléssel kapcsolatban)’’. Horrocks többek között azt tamácsoljá, hogy tanulmányozni kell „a számbeli túlsúlyban lévő orosz csapatokkal szembeni széles front létesítésének német módszerét”. Horrocks a továbbiakban kifejezi örömét amiatt, hogy. úgymond, a harmadik világháború esetén „a németek a mi oldalunkon fognak harcolni". .. Sir Bryan Horrocks harcias gondolatai rendkívül időszerűtlenek azokban a napokban, amikor a nemzetközi barométer mutatója a háborús viharok felől mindinkább a békés, jó időjárás felé hajlik. Görög lap a népi demokratikus országokhoz fűződő kapcsolatok rendezéséért Athén (TASESZ). Az Avgi című lap hosszabb cikket közöl, amelyben Görögországnak a népi demokratikus országokhoz fűződő kapcsolataival foglalkozik. A lap rámutat, hogy Görögország ENSZ képviselője nem szavazott a 1'8 ország ENSZ felvétele mellett. Ezen országok közt voltak a Görögországgal szomszédos népi demokratikus országok: Albánia, Bulgária, valamint Románia. A lap ezzel kapcsol atban az aliábfodakat írja: „Ezek az orzógok többízben k.ife- jezére juttatták Görögország iránti barrti szándékukat, amikor azt javasolták, hogy állítsák helyre a diplomáciai kapcsolatokat országukkal. A Kairamanllsz-karmány nem szavazott a szomszédos országok ENSZ-felvételére, ezzel elutasítja ezen országok baráti javaslatait. Ilyimódon akadályozza, hogy a Balkánon megszülessenek azek az élőfeltételek, amelyeknek segítségével elháríthatjuk más balkáni népekhez fűződő kapcsoltainkat elhomályosító meg nem értést.1’ Az Avgi című lap a továbbiakban felsorolja a népi demokratikus országoknak a Görögországgal való jószomszédi viszony megteremtését célzó intézkedéseit és rámutat: „A görög kormány mindezen lépésekre elutasító választ adott. A görög nép azonban nem osztja a kormány ezen elutasító álláspontját.“ (MTI.) Mao Ce-Tung elnök dfszebédei Köztársaság kormánykül Peking (Uj Kína). Mao Ce- tung a Kínai Népköztársaság elnöke hétfőn este díszelbédet adott a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségének tiszteletére. A diszebóden megjelent Ottó Grotewchi miniszterelnök, feleségéadott a Német Demokratikus döltséflének tiszteletére vél, valamint a küldöttség többi tagja. (MTI.) Indonézia követségei nyit Belgrádiján Belgrád, A belgrádi rádió jelenti, hogy a Jugopress értesülései szerint Belgrádban rövidesen megnyílik az Indonéz követség. A jugoszláv követség Dzsakartó.ban ez év februárjában nyílt meg. — Megjelent a S a politikai gazdaságtan ta Moszkva (TASZSZ.) A Gosz- poMtizdat kiadta a politikai gazdaságtan tankönyv második, bővített kiadását. A második kiadást új adatokkal és megállapításokkal egészítették ki. Ezek bemutatják a Szovjetunió és a népi demokratikus országok szocialista gazdaságának fejlődését, valamint a kapitalizmus általános válságénak további elmélyülését. zovjetunióban ukönyv második kiadása A második lei ad ás előkészítésénél a szerzői kollektíva tekintetbe vette a politikai gazdaságtan tankönyvnek a főiskolákon, a pártoktatás hálózatában és önképzés útján való tanulmányozása tapasztalatait, valamint a könyvvel kapcsolatban több városban tartott közgazdasági értekeztetken, a főiskolások politikai gazdaságtan tanszékeinek ülésein és az olvasók leveleiben kifejtet. kívánságokat, (MTI.) Dulles fogadta a washingtoni jugoszláv nagykövetet Belgrád (MTI.) A Jugopress jelentése szerint John Foster Dulles amerikai külügyminiszter hétfőn, december 12-én fogadta Leo Mateszt, Jugoszlávia washingtoni nagykövetét. A látogatásra a jugoszláv nagykövet kéréséire került sor. ■— Jugoszláv-albán gazdasági tárgyalások Ebben a hónapban megkezdődnek a jugoszláv—albán gazdasági tárgyalások a jövő évi árucserefor- galmi egyezmény megkötéséről. A tárgyalásokra Tiranában kerül sor — jelenti a belgrádi rádió, (MTI.) KÜLFÖLDI HÍREK A DISI»sierv@z@t lelkes titkára Ha eimégy a Nagykunsági Állami Gazdaságba és aziránt érdeklődsz, hogy milyem ember Mihályi István, a kenderesszigeti üzemegy- ' ség DlSZ-titttcára, megelégedéssel válaszolják: —• Alig akad párja az egész gazdaságban vidámság és munakszere- tet dolgában. De olyan aztán csakugyan nincs, aki túl is tenne rajta. Ez a fiatal ember Borsod megyéből került ide egyetemi vizsgái után. Megszokta a várost, a kultúrát, de a kötelesség a nagyalföldá pusztákra szólította, ö azonban itt is feltalálta magát. A fiatalok hamarosan megszerették az új gépcsoportvezetőt, mert az kezdettől fogva kitett magáért a munkában is. Közvetlenül, egyszerűen viselkedett és szívesen beszélt mindenkihez. Bebizonyította, hogy igenis vannak lehetőségek kint a pusztában az igényes életmódra, a falutól, várostól távolt is. A fiatalság megérezte, hogy új, egyetemet végzett társuk érdemes a vezetésre és egyöntetűen megválasztották u DISZ-szervezet titkárának. Az új titkárban nem csalatkoztak. Mihályi elvtárs — aki párttag — teljes odaadással végezte kötelességét. Megválasztása után a legények. lányok nem futottak haza mindjárt munka után. Egyre gyakrabban tértek be az ifjúsági szervezetbe, érdeklődtek, hogy vajon mi újat talált ki Mihályi elvtárs, milyen tervei vannak a tanulásra, a szórakozásra. Ha már mozgalmas élet folyik a kenderesszigeti üzemegység DISZ- szervezetében. A Petőfi-iskoián 16 fiatal tanul, az iskolát maga a titkár vezeti. Igen nagy népszerűségnek örvend a rádiós-szakkör. Amellett, hogy a fiatalok alaposain megismerkedhetnek a híradás-technikával, nagy gyakorlati jelentősége is van ennek a rádiós-szakkörnek. A gazdasági 11000 holdat művel és ma még nincs összeköttetés az üzemegységek között. A szakkör tagjai azt a célt tűzték maguk elé, hogy rádió segítségével megteremtik a kapcsolatot. A gondos DISZ-titkár azt is tudja, hogy szórakozás nélkül. ízetlen, unalmas az élet. Ezért megalakította a zenekart, amelynek nagy sikere van a gazdaságban. A hosszú estéken gyakran hallatszik muzsikaszó a kenderesözigeti üzemegy- segbeA^. A leofönfosabba munka. Éppen az a hivatása a fiatalságnak, hogy serény szorgalommal küzdjön Á termelési eredményekért. A DISZ- titkár minden nagy feladatra mozgósítja a szervezet tagjait. Most például a téli gépjavításokra DISZ- brigádot alakítottak. A munka nagyon jól halad, a gazdaság vezetősége elégedett a fiatalok teljesítményével. De a mezőgazdasági teendőknél is megmutatta képessé\ szovjet Külföldi Irodalmi ** kiadónál napvilágot látott India miniszterelnökének és külügyminiszterének, Dzsváharlal Neh- runak „Önéletrajza.“ Az „önéletrajz" főképpen Nehru politikai tevékenységével foglalkozik a huszas évek elejétől 1935-ig Neihru élete elválaszthatatlanul ösz- szekapcsolódik az indiai nemzeti szabadsagmozgalommal és az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt tevékenységével. Neihru ismerteti az indiai nép hősies harcát az angol gyarmatosítók ellen. , Az angol hatóságok kemény kézzel bántak a nemzeti szabadság- mozgalom részvevőivel. Nehru sok évet töltött börtönben, ott írta mindkét könyvét. 1940-ben kiegészítette önéletrajzét az eseményeket a második világháború kitöré- tárgyaló fejezettel, A függetlenségi harc nehézségei ellenére Nehru mindenkor bizolam- mal nézett a jövőbe. A történetem őt igazolta: India kivívta nemzet; függetlenségét, s egyre nagyobb szerepet játszik a nemzetközi éietgét a fiatalság. A takarmányrépa szedéséhez munkacsapatot szervezett a DISZ a műszaki és az irodista fiatalokból. Megállták a versenyt azok mellett, akik csak a földműveléssel foglalkoznak. A pártszervezet és a gazdaság vezetői megszerették a fiatalokat a mindenkori helytállásukért. A közelmúltban könyvtárat, zenegépet és rádiót kapott alándéktoa a DISZ-szervezet. Mihályi ístván elvtárs otthonának érzi már a Nagykunságot. Kommunista műszaki értelmiségi dolgozó, aki ismeri a párt által megszabott kötelességét. A kunsági fiatalok, szeretettel, tisztelettel fogadták maguk közé és ragaszkodnak hozzá. G. M. ben, az általános biztonság és a világbéke megszilárdulásában. A szerző a következő előszóval fóréul az orosznyelvű kiadás olvasóihoz: „Mintegy hat hónappal ezelőtt előszót írtam „India felfedezése!’ című könyvem orosz kiadásához. Kevéssel ezután alkalmam volt ellátogatni a Szovjetunióba. Tizenöt -napot töltöttem ott, s a nagy országról és népéről elevenen élő emlékeidet hoztam magammal. Utazásom, az idő rövidsége ellenére világosabb képet adott a Szovjetunióban elért nagy előrehaladásról, a szovjet nép me_ legszívűségéről, baráti érzéseiről és békeszeretetéről. Ezek az emlékek mélyen a szivembe vésődtek. örömmel értesültem, hogy könyvem kedvező fogadtatásra és sok olvasóra talált a Szovjetunióban. Természetes, hogy mint szerző erre büszke vagyok. Amellett, remélem, hogy könyvem hozzásegíti az orosz népet hazám jobb megismeréséhez. Most arra kértek, hogy írjak előszót másik könyvem, az „önéletrajz’ orosznyelvű kiadásához. Örömmel teszek eleget a kívánB erűin- (MTI). A Német Szociáldemokrata Párthoz közelálló Telegraf című nyugatberlini lap azt az értesülését közli, hogy Pearson kanadai külügyminiszter az Atlanti Tanács december 15-től 17- ig Párizsban tartandó ülésén a Nato- szerződés felülvizsgálását és módosítását fogia javasolni. A lap szerint Pearson abból indul ki, — hogy a „A Nato- szerződés mai alakjában túlságosan merev és ezért akadályozza műid a német kérdés megoldását, rrftnd pedig a kelet és nyugat közti viszonv alapvető megjavítását.’’ * Berlin (MTI). A nyugati sajtó részletesen foglalkozik a Német Szövetségi Köztársaság diplomáciai képviselőinek a bonni külügyminisztériumban tartott értekezletével súgnak, szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy ezt az önéletrajzot húsz esztendővel ezelőtt írtam. Börtönben készült ez is, éppúgy, mint az első könyvem. Olyan kérdéseket fejtettem ki benne, amelyek abban az időben elsőrendű fontosságúak voltak számomra, de ma már nincs nagy jelentőségük. A könyv azonban lehetővé teszi, hogy belepillantsunk az akkori India leikébe, s különösen azok leikébe, akik szabadságunkért harcoltak. Sok esemény történt azóta; magától értetődik, hogy közülünk sokan bizonyos mértékig megváltoztak. Remélem, hogy ez a könyv szintén hozzájárul a szovjet és az nidai nép teljesebb, kölcsönös megértéséhez. Delhi, 1955. november 9. Dzsavaharlal Nehru." * A szovjet társada’om egyetért a könyv szerzőjével abban, hogy a mű kiadása a Szovjetunióban elősegíti az indiai és a szovjet nép barátságának megszilárdulását a világbékéért; folytatott közös harcban! és Brentano külügyminiszter «mert niyilátkozatávál, hogy Nyugat-Né- metország megszakítja kapcsolatait azokkal az államokkal, amelyek elismerik a Német Demokratikus Köztársaságot. A Newyork Times véleménye szerint a bonni diplómata — értekezlet s Német Szövetségi Köztársaság nemzetközi tekintélyének hanyatlását tükrözi. A lap ugyanakkor kénytelen megállapítani, hogy a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi helyzete szüntelenül erősödik. A londoni Times hasábjain Lord Hinching-Bróke konzervatív képviselője kijelenti: „Moszkva és Bonn diplomáciai kapcsolatainak felvétele után lényegében lehetővé vált, hogy Nagy-Britannia. Franciaország és az Egyesült Államok megfele’ő intézkedéseket tegyenek Kelet-Németország elismerésére és a vele folytatandó kereskedelem megvalósítására. ” • P ár i s. (MTI), a franciaországi választások során a hétfő esti Paris Presse szerint a listakapcsolások nagy száma ellenére a választókerületeknek körülbelül kéhar- mad részében az arányos választási módszer fog érvényesülni. A ’ap szerint a kommunisták — mint a jelek mutatják húsz-harminc mandátumot nyerhetnek, mert a jobboldalnak nem sikerült olyan listakapcsolásokat létrehozni., amilyeneket szeretett volna, * Bukarest. (Agerpres.) A Ro- minia Liibera című la-p közlése szerint megalakult a román hazatelepítési bizottság, amelynek célja megkönnyíteni a külföldről hazatérni szándékozó román állampolgárok hazatelepítését. A román hazatelepitesi bizottság székhelye Berlin. A bizottság „A haza hangja“ címmel folyóiratot ad ki. (MTI.) Olvasd, tanulmányozd PÁRTÉPÍTÉS-t! Nehru önéletrajza orosz nyelven «