Szolnok Megyei Néplap, 1955. december (7. évfolyam, 282-307. szám)

1955-12-09 / 289. szám

2 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1955 december 9. PARTÉLÉT★ A pártbizottság akkor dolgozik /ói, ha érvényesül a kollektív vezetés Régi igazság, hogy a pártmüniké- ban, a pártsjcervezertík irányításá­ban egyetlen ember mimikája meg­közelítőleg sem pótolhatja a kol­lektíva bölcsességét, közös erőfeszí­tését. Ezt tartatta szem előtt Vi­lágit János elvtárs, amikor néhány hónáppal ezelőtt megválasztották a tlsaaderzsi községi pártbizottság titkárává. Azóta egyetlen fontos kérdésben sem dönt a végrehajtó bizottság tagjainak meghallgatása nélkül. Ez teszi lehetővé, hogy sokoldalúan megvitassák a község problémáit és helyes határozatot hozzanak. A község jobb élelmiszer-ellátása ér­dekéiben például a helyi párt- végréha jtóbizottság javaslatára ke- rsete fel a MÉSZÖV-öt a községi tanács azzal a kéréssel, hogy 60 férőhelyes sertéshizlaldát építsenek a falutan s ilymódon a helyi föld- rnűvesszövetlkezet biztosítsa a köz­ség hús- és zsíreláltósát. — A MÉSZÖV egyetértett ezzel a javas­latai, s bizonyára valórawáltja ilyenirányú Ígéretét. Mivel a végrehajtó bizottságon megoszlik a munka, több idő van arra, hogy a községi párttitkár jobban törődjön a lakos­ság problémáival, s gyors intézke­déseket tegyen azdk megoldására. Említsünk meg. példát ezzel kap­csolatban is. — A begyűjtőhelyen órákhosszat álltak a legnagyobb dologidőben a lovaskocsik. Mivel a kukoricának nem volt megfelelő tároló helye, kisebb padlásokon he­lyezték el. 15—20 kocsi haladt egyik helyről a másikra, míg sza­bad helyet talált. A községi párt­titkár intézkedésére a kukorica prizmába rakásával gyorsították meg a munkát. Községi párt-végre- hajtóbizottsági ü’ésen került szóba az is, hogy rendbe kellene hozni a csatornák átereszeit, mert a víz nem folyik le, s így á/tnedvesed- hetnlek a lakások. Az útjavító vál­lalat a VB. figyelmeztetésére ki­tisztította az átereszeket. A kollektív vezetés, a közös erő- fesztíés yomán megélénkült' a párt­élet. Egyre szilárdabb ez'Ital köz­ségi viszonylatban is a párt vezető szerepe, aktívabbak a párttagok. Egyre többen ismerik fel, hogy a párWégrehajtóbizottság a párt útmutatása nyomén — a dolgozóit érdekeiért küzd, s ezért állandóan növekszik a bizalom iránta. A párt­tagok is jobban érzik most már felelősségüket. Tudják, hogy a község eredményei elsősorban a kommunistáktól függnek. A pártszervezet iránti bizalmat, a kommuniEták aktivitását fejezi ki, hogy adófizetési tervüket már 102 százalékra teljesítették és be­adásban, a községfejlesztési hozzá­járulás fizetésében elsők a járás­ban. A mezőgazdasági munkák meggyorsításában is érződik a kol­lektív vezetés előnye. Legutóbb pl. a VB-tagok pártmegbízatásként kapták az őszi tennivalók gyors lebonyolítását Munkaterületükön aztán megvitat­ták a párttagokkal, hogy mit le­hetne tenni. Sz : Varga István, a Szabadság TSZ tagja ekkor java­solta, hogy ha a meggyőző szó nem használ, a távolmaradókat az alap­szabály előírásai szerint büntessék meg. Ezután csökkent a hiányzók száma, meggyorsult a munka. A végrehajtó bizottság tagjai a tsz-fej lesztésben is nagy segítsé­get adnak a községi titkárnak. Po- lyik János, a Szabadság TSZ párt- titkánhelyettese például a pártta­gok segítségével három egyénileg gazdálkodót győzött meg a héten a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről A 70 éves B. Nagy Gábor, a Haj­nalcsillag TSZ párttitkára, Dobi Lajos tsz-elnök segítségével négy fővel növelte a héten a tsz tagok Az ENSZ Különleges Politikai Bizottságának december 6-i ütései szamát. A keddi tanácsülésen is tíz új tag jelentkezett felvételre. A munkamegosztás teszi lehető­vé, hogy a párt sorainak rendsze­res erősítéséről, a tagdíjfizetésekről se feledkezzenek meg. Ezeknek a kérdéseknek napirenden tartásával érték el, hogy októberben 10, no- vemTaerbeh' pedig négy tagjelöltet vettek fel, köztük több, termelő- szövetkezetbe lépett középparasz­tot. A párttagokkal való egyéni foglalkozás eredményeként- mint ahogy mondani szokás — ,100 százalékos a tagdíjfizetés.“ — Nem egyedüli Szatmári Sándor példája, aki több hónap óta nem fizetett tagdíjat. A közelmúltban aztán felkereste a községi párttit- kárt. s visszamenőleg rendezte a tagdíjat. Persze, tennivaló még ezután is akad. Vannak még olyan párt­tagok, akiknek tevékenysége kime­rül a taggyűléseken való részvétel­ben. Több párttag még egyénileg gazdálkodik. Ezekkel is beszél­getni kell még, emlékeztetni őket a Szervezeti Szabályzatra, mely ki­mondja: a párttag kötelessége, hogy „ ... világosítsa fel a pártonkívüli dolgozókat a párt politikájáról és határozatairól, legyen tanácsadójuk, vezetőjük.“ Köztudomású, hogy a párt politikája a mezőgazdaság szocialista átszervezéséire irányul. Hogyan támogatja ereje, képessége javát adva ezt a politikát az a nú-ttag, aki egyénileg gazdálkodik? Ha beszél is róla, szava nem meg­győző, miivel hiányzik a példa- mutatás. A községi párt-végréhajtóbizott- ság további jó munkájának alapját ezután is a kollektív vezetésnek, a közös erőfeszítésinek kell képez­nie. Az eddigi eredmények adja nak több erőt, nagyobb kedvet munkájukhoz. A Néplap segítségével örömmel tájékoztatom az elvtár­sakat, hogy ügyem elintéződött. A szerkesztőség levele nyomán a köz­ségi pártbizottság lelkiismeretesen képviselte ügyemet, s ennek ered­ményeként folyó hó 2-án felesé­gemmel és kilenchónapos kisfiám­mal beköltözhettem az új lakásba. Köszönöm a községi pártbizott­ságnak és a szerkesztőségnek is, hogy igazságos intézkedésükkel se­gítettek panaszom orvoslásában. Csatai Béla Jászárokszállás *_ A november 23. Néplapban meg­jelent bíráló cikknek meg lett az eredménye. A UTÁSZ intézkedett a Tiszapüspökiben lévő hiányossá­gok megszüntetésére. A Deák Fe­renc úton és a mozi környékén is megjavították a közvilágítást szol­gáló lámpahelyeket és viUanyégő- vel látták el. A szerkesztőség segít­ségével a dolgozók jogos panasza elintézést nyert. PAPF ISTVÁN levelező Törökszenimiklós * Köszönöm a Néplap segítségét. Af* szerkesztőség közbenjárására vizsgálta ki a jászapáti Járási Ta­nács VKG-csoportja az ügyet, s megállapította, hogy követelésem jogos, mjvel az 1946-ban kapott házhelyet 1949-ben tárház építésé­hez igénybevették, viszont az adót és a juttatási árelőleget nem töröl­lek. Most már pótolták mulasztásu­kat, így ügyem kedvezően intéző­dött el.­Muln&r István Jászapáti Halezer Halai vesz részt az országházi tcnyóía-üunepélyeti A tanulóifjúság téli szünidei gaz­dag programjában kiemelkedő ese­mény lesz a hagyományos fenyő­fa-ünnepély. amelyet a szeretet, a barátság és a népek közötti béke jegyében rendez a főváros fiatalsá­ga. A három napig tartó ünnepsé­gen — december 24-én 25-én és 26- áu — az Országház épületében mintegy hatezer útörd középisko !ás és MTH tanuló vesz részt. December 26-án déleiét vidéki gyermekek szórakoznak majd az Országházban. az őket vendégül lá­tó budapesti testvércsapatok kül­dötteivel. (MTI). NEMZETKÖZI KULTURÁLIS HÍREK Carlo Levi olasz író Moszkvában A Szovjet írók Szövetségének meghívására Moszkvába érkezett Carlo Levi, a neves olasz író és fes­tőművész. Carlo Levi beszámolt a Lityeratumaja Gazcta’’ tudósító­jának első moszkvai élményeiről és jelenlegi irodalmi munkásságáról. — Moszkvában szerzett első be­nyomásaim nagyon elevenek és ér­dekesek. Mindig izgatott vagyok, ha Végre saját szememmel is meglát­hattam, amiről mér régóta hallot­tam, s amit képzeletemben magam élé rajzoltam. A klíma és az élet­mód különbözősége ellenére itt, Moszkvában, egészen otthon érzem magam. Nagyon tetszik a város, már sók mindent megtekintettem. Elsősorban az emberek érdekelnek, akikkel az utcákon, az üzletekben, a mozikban és a színházakban ta­lálkozom. Moszkvában mindenütt a kollektiv élet lüktetését, a nagy szovjet ország erejét érzi az ember. A szovjet emberek legjellemzőbb vonása a szolidaritás érzése és an­nak tudata, hogy valamennyien egy biztosan előrehaladó, egységes tár­sadalom tagjai. Megismerkedtem több szovjet nép nemzeti életével és kultúrájával. Megbizonyosodott előttem, hogy a soknemzetiségű szovjet név egysége olyan egység, amely mellett az egyes köztársasá­New York (TASZSZ). — Az ENSZ Különleges Politikai Bizott­sága december 6-án folytatta az új ENSZ-tagck felvétele kérdésének vi­táját. A délelőtti ülésen a Bjelorvtsz SZSZK, Norvégia és Salvador kép­viselője szólalt fel. Mindhárman tá­mogatták a 28 ország határozati ja­vaslatát, amely mind a 18 ország egyidejű felvételét indítványozza. M. T. Linykov, a Bjelorusz SZSZK képviselője hangsúlyozta, hogy ha az ENSZ mindazokat az államokat fel­veszi tagjai közé, amelyek még a szervezeten kívül vannak, valóban világszervezet lesz amely közelebbi kapcsolatban áll majd a reális való­sággal, az élettel és a világ vala­mennyi népének szükségleteivel. Felhívta a figyelmet, hogy egyes kép­viselők újból a vétójoggal próbál­ják magyarázni azt a zsákutcát, amelybe az új tagok felvételének kérdése jutott. Nem mozdítják elő a felvétel ügyét azok a küldöttek — mondotta Linykov — akik elvben ugyan támogatták a 28 küldöttség javaslatát, de különböző fenntartá­sokkal éltek a javaslatban szereplő 18 ország némelyikével szemben. Lunde, Norvégia képviselője ki­jelentette, hogy nincs egyetlen olyan , komoly érv sem, amely indokolhat­ná valamelyik állam kizárását a fel­vételét kérő 18 állam sorából. A délutáni ülésein Panama, Indo­nézia, Thaiföld, Afganisztán, Li­béria, Szaud-Arábia, Guatemala, Iz­rael, Jemen, Ethiopia, Equador, Uruguay, Honduras és Costa-Rica küldöttei támogatták a 28 ország ha­tározati javaslatát. Izrael képviselője megjegyezte, hogy küldöttsége „nem támogathat- jp mind ?. 18 áűam 'elvételét”, majd bizonyos fenntartásokat hangozta­tott Jordánia és Ldibia felvételével szemben. (MTI). N. A. Bwlganyiw és A. Sz. Hruscsov Barmából visszatéri Indiába Ászán szol. A TASZSZ különtudósítójától: N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov hatnapos bumiai tartózkodás után december 7-én visszatért Indiába. A repülőgép Aszanszol-ba a Damodar folyó völgyéibe, az új India egyik ipari központjába szállí­totta a vendégeket. Az aszanszoll repülőtéren N. A. Bulganyint és N. Sz. Hruscsovot ünnepélyesen fogadták. N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov a repülő­térről gépkocsin Csittaradzsanba ment. Itt van az ország legnagyobb állami mozdonygyára és nem messze tőle a Damodar völgyének egyik legnagyobb duzzasztója, a Bajakar folyón épülő Maithom-gát. (MTI.) gok nemzeti kultúrája nemcsak, hogy nem veszíti el eredetiségét, hanem ellenkezőleg, fejlődik és el­mélyül. Órákig tudnék beszélni él­ményeimről és egész könyvet írhat­nék róluk. Irodalmi munkásságával kapcso­latban Carlo Levi elmondta, hogy új regényen dolgozik, amely a mai Szicíliáról, lakosainak életéről és egy parasztasszonyról szól, akit maggyilkol a maffia, a szicíliai földesurak érdekeit védelmező ban­diták szövetsége. Szépirodalmi al­kotás lesz ez a könyv, de megtör­tént, reális események leépezik alapját. A jövőre vonatkozó terveiről Carlo Levi így nyilatkozott: — Mennél többet szeretnék látni és mennél jobban szeretném hasz- nositani a Szovjetunióban tett láto­gatásomat. Egyébként ne felejtsük el — tette hozzá —, hogy nemcsak író vagyok, hanem képzőművész is, elsősorban festő. Munkámnak ezt az ágát sem akarom elhanyagolni Carlo Levi festményem megörö­kítette Pablo Nerudát és Alberto Moraviát, a híres olasz írót is. Ké­véinek hősei főleg olasz napszámo­sok, parasz+asszonyok, gyermekek. Carlo Levi végül őszinte köszöne­tét tolmácsolta a vendégszerető szovjet népnek. New York (MTI). Hírügynök­ségi és rádiójelentések szerint az ENSZ Különleges Politikai Bizott­sága szerdán elfogadta a kana­dai küldöttség határozati javaslatát, amely felkéri a biztonsági tanácsot, hogy vegye fontolóra a 18 ország (köztük Magyarország és négy má­sik népi demokratikus ország) egy­idejű felvételét az Egyesült Nemze­tek Szervezetébe. A kanadai határo­zati javaslat mellett 52 küldött sza­vazott, ellene két szavazatot adtak le (a csankajseklsta Kína és Kuba), míg 5 ország küldöttsége (Belgium, Franciaország, az Egyesült Államok, Görögország és Izrael) tartózkodott a szavazástól. A szavalatok megindokolása so­rán az Egyesült Államok megbízott­ja kijelentette, hogy bár kormánya ellenzi a népi demokratikus orszá­gok felvételét — különösen a Mon­gol Népköztársaságét — a bizton­sági tanácsban nem fog vétójogával élni. Az Egyesült Államok azért tar­tózkodik a szavazástól — mondotta — mert nem támogatja ezen orszá­gok felvételét. Az ENSZ közgyűlés csütörtökön tárgyalja a Különleges Politikai Bi­zottság határozatát: amennyiben a közgyűlés elfogadja a határozatot, akkor a biztonsági tanács elé kerül. (MTI). Moszkvában XV—XX. századi francia képzőművészeti kiállítást rendeztek A szovjet dolgozók nagy érdeklő­dést tanúsítanák a francia nép kul­túrája iránt. Ennek az érdeklődés­nek ás a francia, kultúra iránti megbecsülésnek újabb megnyilvá­nulása a XV—XX. századi francia képzőművészeti kiállítás, amely november közepén nyílt meg Moszkvában. A Puskin Állami Kép­zőművészeti Múzeumban neves fes­tők, irodalmárok, muzsikusok, tu­dósok, filmszakemberek, a moszk­vai társadalmi szervezetek képvi­selői, a Moszkvában akkreditált nagykövetségek és követségek ve' zetői vettek részt az ünnepélyes megnyitáson. A megnyitón felszólalt N. A. Mi hajlov, a Szovjetunió kulturális ügyeinek minisztere, aki üdvözletét tolmácsolta a francia népnek és ki­fejezésre juttatta azt a kívánságát, hogy állandóan erősödjenek a két ország kulturális és baráti kapcso­latai. N. A. Mihajlov elmondotta, hogy meggyőződése szerint ez a Iá- állítás nagy 6rdeklödést kelt a szov­jet emberek leörében, akik nagyra- becsülik más népek kulturális ered­ményeit. A kiállítás a Szovjetunió és Franciaország barátságának erő­sítését szolgálja. A. M. Geraszimov, a Szovjetunió Képzőművészeti Akadémiájának elnöke, a Szovjetunió népművésze és B. V. Joganszon, a Szovjet Kép­zőművészek Szövetsége szervező- bizottságénak elnöke, a Szovjet­unió népművésze a francia képző­művészet kivaló képviselőinek munkásságát ismertette. A meg­nyitón G. de Roy, Franciaország moszkvai ideiglenes ügyvivője is beszédet mondott. A kiállítást már az első napa: többezer ember tekintette meg. Kennedy amerikai u;ságíró levele a TASZSZ genfi tudósítójának Genf (TASZSZ). Stetson Ken­nedy amerikai újságíró levelet inté­zett a TASZSZ genfi tudósítójához, a levél írója annak az óhajának ad kifejezést, hogy levele tartalmáról szerezzen tudomást a világ közvéle­ményé. Amint a levél rámutat, Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere kevéssel a négyhatalmi külügymi­niszteri értekezlet előtt kijelentette, hogy az Egyesült Államok állam­polgárai amerikai útlevéllel Kínán kívül bármelyik országot megláto­gathatják, ennek ellenére az ameri­kai hatóságok meg akarják vonni az útlevelet Stetson Kennedytől csak azért, mert járt több keleteurópai országban. Kennedy azt írja, hogy utazásain „tényanyagot akar gyűjte­ni egy könyv összeállításához, amely a leszerelésre, a nemzetközi együtt­működésre és a szabadságra Irá­nyuló általános törekvést tükrözné.’’ „fin voltam az első amerikai új­ságíró — íi-ja Kennedy — aki ellá­togattam Kínába és kifejezésre jut­tattam azt. a meggyőződésemet, hogy Kína nem akar háborút, de joga van Tajvan szigetének felsza­badítására. Ez az amerikaitól eredő vélemény nem tetszett Dulles úrnak és a Wall Street terjeszkedő szelle­mű elemeinek. Az Egyesült Államok külügyminisztériumában nyilván azt képzelik, hogy ha megvonják az út­levelemet, arra kényszerítenek, hogy nyomban visszatérjek az Egyesült Államokba, ahol inkvizdtoroknak szolgáltatnának ki." „Bármerre jártain mutat rá Ken­nedy — cikkeimben mindig hazám­nak, Floridának ezt a jó elvét tar­tottam szem előtt: „Senkinek ne ha­zudj és senkit meg ne rágalmazz. De a tárgyilagosság nyilván nem felel meg Dulles úr célkitűzésed­nek. (MTI). A Koreai Munkapárt Központi Bizottságának plenáris ülése Phenjan (Uj Kína). A Koreai Munkapárt Központi Bizottsága december 2-án és 3-án tarl ótta tel­jes ülését — jelenti szerdán a No- dón Színműn. A teljes ülés résztvevői megvi­tatták többek között a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága 1954. novemberében tartott teljes ülésén a mezőgazdaság gyors talp- raállítására és fejlesztésére teendő intézkedésekről hozott határozat 'égrehajtásának a kérdését. A teljes ülés résztvevői a párt- kongresszus összehívásának kérdé­sével foglalkoztak. Úgy döntöttek, hogy a párt III. kongresszusát 1956; áprilisára hívják össze. (MTI) KÜLFÖLDI HÍREK London (TASZSZ). Az Angol- Szovjet Baráti Társaság nyilatkoza­tot adott ki, amely hangsúlyozza, hogy az Angol-Szovjet Barátság Hónapja nagy sikerrel zajlott le. A barátsági hónap idején Angliá­ban több mint száz szovjet művész vendégszerepeit. Nagy sikert ara­tott a Mojszejev-együttep vendég­játéka. A londoni Emprese-hallban 90 ezer ember tekintette, meg ez együttes előadásait. Nagy siker kí­sérte Kogan szovjet hegedűművész és Mar'nyin zongoraművész hang­versenyeit, továbbá a szovjet színé­szeknek a londoni .,Fnncess“ szín-» házban, a londoni televízióban és a odoni rádióban adott műsorait is. MTI). Mint az AFP jelenti, a Pá- foszi különleges bíróság szerdán egyenként hat, illetve tíz korbács­ütésre ítélt négy ciprusi diákot, mert november 17-én tiltott gyűlé­sen vettek részt. A korbácsai test ak­kor vezették be, amiké? a ciprusi kormányzó a közelmúltban kihir­dette a rendkívüli állapotot. Az ENSZ Különleges Politikai Bizottsága elfogadta a tizennyolc ország felvételéről szóló kanadai javaslatot

Next

/
Oldalképek
Tartalom