Szolnok Megyei Néplap, 1955. december (7. évfolyam, 282-307. szám)

1955-12-29 / 306. szám

1955 december 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A helyi ipar jövő évi feladatairól Az utóbbi esztendőkben az or­szág helyi iparának a képe jelen' lösen megváltozott. A fejlődés ma­gával hozott bizonyos szükségszerű változásokat. A kót-három óv előtti állapot okhoz képest szembe tűnő különbségeket találunk nemcsak a helyiipar szektorok szerinti össze­tételénél, hanem a termelés szer­vezettsége, a termelékenység, a mi­nőség, a lakosság ellátása, a nép­gazdaság egészébe való bekapcsoló­dása terén is. A helyi ipari váMolatok me­gyénkben is egyre jobban el tud­ják latoi azokat a feladatokat, hogy kiegészítsék a nehézipar és a minisztériumi ipar munkáját. És talán itt lehet legszembetűnőb­ben kidomborítani a helyi ipari vállalatok 1956. évi feladatait. A helyi ipar átszervezésének gy üTnekfosetgsége volt az a jelen­ség, hogy egy-két évvel ezelőtt minden körülmények között gyár­tani akartaik olyan cikkeket, me­lyek gazdaságos előállításához fel­tétlenül nagyüzemi berendezés, so­rozatgyártás, modern munkagépek kellenek, ami egyébként mind hiányzik a helyi ipar vállalatainál. Ma már megszűnt ez a törekvés s csak olyan munkához fognak a he’yi iparban, melyhez be­rendezésük, gyártási módszerük és gépeik megfelelnek. De nincs is értelme annak, hegy a kunszentmártoni, vagy más ve­gyesipari vállalat, lópatkcba való sarökcsavurt gyártson 1.86 Ft-os termelői áron, mikor ugyanazt a cikkel, egy sorozatgyártásra beren­dezett kovácsológyár 46 fillérén; gyártja. Ahhoz pedig, hogy egy ve­gyesipari vállalatot e cikkek soro­zatgyártására beállítsanak — több- százezerforimtoe gépi beruházásra lenne szükség. Ugyanakkor a vál­lalat egyoldalúvá válna — ami egy vidéki helyi ipari vállalatnál egyenlő a kapuzárással. A lakosság részére tehát csak olyan iparcikkeket gyártsanak a lövőben is a helyi ipari vállala­taink, amelyekhez megfelelő gépi berendezésük is van. így nagy választék all rende'kezé- sükre füstcső, veder, vizeskan­na, üstház, szeneskanna, lapát, konfekcionált ruhanemű, bútor, háziipari termékek és más cik­kek terén. A lakosság ipari szolgáltatással való ellátáséban ma sem vesznek részt nagyobb százalékkal a helyi ;pari váEalatok , mint 2—3 evvel ezelőtt. Inkább valamivel csökkent a részvétei, tekintve, hogy az utóbbi időben sók magán kisipari engedélyt adtait ki. fiem is lenne egyelőre célszerű a vállalatok na­gyobb százalékban való részesedé­sére törekedni, mert a KTSZ-ek és a magánkisiparosok általában jól ellátják feladatukat. A helyi ipar 1956. évi feladatai közül legfontosabb, — a lakosság fokozódó igénye kielégítése mellett — kiegészítem a nagyipar, főleg a nehézipar munkáját. Mert amint a nagyüzemi ter­meléssel kifizetőbb a magas fokú gyártástechnológiát igény­lő munkák elvégzése; a mun­kaigényesebb, főleg kézi mun­kát igénylő egyes javítási-, szerelési, sorozatgyártásra be nem rendezhető egyedi cikk- gyártási munkák — a mozgé­konyabb helyi ipari vállalatok keretében jobban mego'dhatók. Például a Tisza Cipőgyár 50 darab speciális rendeltetésű mun­kaasztalát egy helyi ipari vállalat kifizetőbberi gyárthatja, mintha a csőbútorgyárnak kéllene berendez­kednie és átáll ania erre. Vagy a» Építóanyagipari Egyesülés gyorsab­ban jut a szükséges 25 darab füg­gőpályás kocsihoz, ha egy helyi ipari vállalattól rendeli meg. mintha a Szállítóberendezések Gyá­rának nyújtaná be igényét, ame­lyik csak a következő óv negyedik negyedére készítené el. Egy tégla­gyári, hengermalma szerelés ma már el sem képzelhető a helyi ipari vállalatok munkája nélkül., Ez lenne néhány kép megyénk helyi ipari vállalatainak 1956. évi föladataiból. Ilyen módon vehetik ki löszüket leg tevékenyebb módon a nagyipar munkájának kiegészíté­séből és így kapcsolódhatnak be legjcbban a népgazdaság egészébe. Vajon nem látja-e ennek kárát a lakosság? Egyáltalán nem. Azok a munkák ugyanis, me­lyeket a helyi ipari vállalatok elvégeznek, a lakosság számára közvetlenül termelő üzemek számára teszik. Ha ezeket nem készítenék el a helyi ipari vállalatok, vagy nem időben csinálnák, végeredményben a lakosság ellátásában állmának be zökkenőik. A helyi ipari vállalatok több­éves múltra tekinthetnek vissza. A kezdeti nehézségen régen túl­jutottak. Vezetőik, irányótó szer­veik évrő:-évre tökéletesebben old­ják meg feladataikat. Igaz, hogy a legnagyobb munka, a helyi ipar korszerűsítése még hátra van, — az azonban hosszú éveket és sok- millió forintot igényel. Egyelőre az adott körülmények között kell megtalálniok a legalkalmasabb módot arra,' hogy minél eredmé­nyesebben kapcsolódjanak be a népgazdaság vérkeringésébe. Ez legjobban úgy lehetséges, ha az egyes helyi ipari vállalatok 1956. évi feladataik megtervezésénél már előre figyelembeveszik ezeket a tényeket. Sulyák István. HÍREK — A jászberényi Községgazdál­kodási Vállalat dolgozói 1955. má­jus 3-ári tartett termelési értekez­letükön vállalták, hogy éves ter­vüket 1955. december 15- a lefeje­zik. ígéretüknek eleget tettek. — Jászkiséren átadták rendelte­tésének a 220.000 forintos beruhá­zással épített általános iskolai tor­natermet. Az átadó ünnepségen a jászapáti általános Gimnázium nö­vendékei nívós tornabemulatot tar­tottak. f — Tiszakürfön hat közi rég értel­miségi dolgozói részvételével ér­telmiségi-nevelői értekezletet tar­tottak. Kun Elek a megyei riép­iircntbizO'ttsáig elnöke tartott érté­kes beszámolót. — Ujszászon 460.000 forintos be- luliáza sál 4 tamt-rmes i: kólát épí­tettek, melyet december 18-an ad­tak át ünnepélyesen a gyermeKek- nek. A nevelők részére a felvonu­lási épületből eO.O'OO forintos költ­séggel 2 lakás készült. — A megyei középiskolai DISZ vezetők és az általános iskolai út­törő csapatvezetők részére a DISZ M. B. január 2-töl kezdődően Szol­nokon 1 hetes tanfolyamot tart. — A pedagógus továbbképzés keretében a M. T. Oktatási osztá­lya a propagandisták részere 1956. január 5—tí-án két napos megoe- iésést tart. — A szolnoki Uttörőház turista szakosztálya sítáborozásra vute a szakkör tagjait Somoskóu.ualu — Eresztvény kőbányához. AZ UTOLSO TALÁLKOZÁS Tra’an Banu ismét a „szigeten“ állt, a forgatag kellős közepén. Az ifjak sértő Száváikkal illették a járó­kelőiket, hangosan nevettek saját tréfájukon, belekötöttek a lányok­ba... Nem törődtek sem a szigorú rendre utasító pillantásokkal, sem az emelt hangú feddő szavakkal. „Szó­rakoztak", azt hitték, így illik az ifjúsághoz. Banu már hosszú ideje minden szabadidejét ezekkel a „nagyvonalú fiúkkal töltötte és egyáltalán ^nem lehetne azt mondani, hogy Íz az időtöltés nem volt kedvére való. Igen ám, de egy idő óta a művezető „piszkálgatni” kezdte. Reggelente ritkán fordult elő, hogy Banu a munkapad mellett volt. Általában késett, vagy be sem jött (no de egy­általán nem könnyű idejében fel­kelni, amikor az ember még késő éjszaka is azzal „fáradozik“, hogy a kö rutákat rój ja). Brelauer Viadislau művezető az egyjk ebédszünetben megállította Banut: — Miért késtél már megint? — Az orrúm előtt ment el az autó­busz — hangzott Banu válasza. — Hogy lehet, hogy az üzem any- nyi munkása nem kési le az autó­buszt, csupán te? Gondolkozz egy kicsit, Banu fiam, hiszen sajátma­gadat lopod meg... Banu egyáltalán nem vette szívé­re a művezető szavait. Ami a mun­kát illeti, dolgozott, bár nem lehet mondani, hogy nagyon kitett volna magáért. Ugyan miért? Vagy talán ezen a világon csak az élmunkások számára van hely? Nem is fért Ba­nu ifjúmunkás fejébe, hogy a mű- vezteő őt is ki akarta oktatni, amint azt az ifjúmunkásszövetségi taggyű­lésen be is jelentette. És a kommunista művezetőnek mégis sikerült Traian Banuban fel­ébreszteni valamit, amit „munkés- büszkeségnek“ lehetne nevezni. Per­sze, ez nem ment könnyen. Éoaen befejeztek egy új kazánt, amelyet hamarosan több más felsze­reléssel együtt az ország valamelyik olajmezejére kellett irányítani. — Itt most meglátszik minden munkás kezemunkája. A tied is, Banu! — szólalt meg váratlanul a művezető. — Ugyan, talán az olaimunkások majd meg tudják állapítani, hogy ezt a kazánt hol hegesztette Traian Banu? — kérdezte hitetlenkedve az ifjúmunkás. — Azt mindenesetre tudni fogják, hogy a kazán melyik részét* hegesz­tette jó munkás, melyik részét pe­dig hanyag munkás, hozzá nem értő munkás... Mert ez a ltazáp a piaesti „Május 1.” üzemben készült. Az olajmunkások ezt is tudni fog­.Miliő az dl! ... de vajon út ez? Mely ha kisül, leszen belőle Vagy fekete kovász talán? Kenyér az ördög asztalán.” petőíi Sándornak ezek a sorai járnak az eszemben, amíg a kengyeli tanács kocsiján kifelé dö­cögünk, vagy inkább úszunk a la­tyakos, kátyás dűlöiíton a Petőfi TSZ tanyája felé. E gondolatok nemcsak azért időszerűek, mert a majd 110 évvel ezelőtt éppen e vi­déken ábkocsizó Petőfi agyában tá­madtak először, s a vendégmarasz­taló alföldi sár azóta mit sem vál­tozott, hanem azért is, mert ezen a ködös, borongás vasárnapi délutá­non éppen abba a. fiatal, nemrégen alakult TSZ-be igyekszünk, amely legnagyobb költőnket, az Alföld szülöttjét s halhatatlan szerelmesét választotta névadójául. Ha az utak nem is, a táj bizony alaposan megváltozott azóta. Amerre utunk vezet, mindkét olda­lon hatalmas táblákon zöldéi a jövő esztendő kenyere: a búza, s bokro- sodik tavaszt varázsolva a téli tájra az őszi árpa. Ahol azelőtt a Har­kányiak 1000 holdas táblái fojto­gattak a kisparasztok keskeny par­celláit, most a Satllai és Béke TSZ földjei biztatnak bő aratással. Amott a hatalmas istálló sem az uraságó már, a tsz tehenészetét ■melengeti most szorgos kezek gon­dozása alatt. Az is'áUö végén — mintha Petőfi „A puszta télen”-jé- böl lépett volna ki — javákorbeli férfi áll. s ugyanolyan mozdulattal mint 100 év előtti őse, „rátölt, s lomhán szipákol”. De a köszönté­sünkre visszhangzó öntudatos „Sza­badság!” már meggyőzi a múltba révedöt, hogy nem „béres” áll ott. hanem a maga gazdája, a testvéri összefogásban művelt 1000 holdak ura. A leszálló alkonyaiban a kö­dön át villanyfény integet felénk a Sállal TSZ újonnan berendezett otthonából. Vidám nóta szól, kaca­gás hangját hordja hozzánk a kö­döt gomolygató szél. Vasárnap este uu» szórakoznak a tsz fiataljai, ft :zony, öreg este van már, ami- " kor a ritkuló fasor csupasz 'ái között találgatva a helyes utat, bekanyarodunk a Petőfi TSZ udva­rába. Igaz, jó vezetőnk volt, a la­Névadó ünnepélyen a kengyeli Petőfi TSZ-ben nyavégen lobogó tűz s az ágason föléje mesterkedett bográcsban To­tyogó birkapaprikás ínycsiklandó illata. Jó, tiszta zamatú bor — jól esik az at fázott testnek —, szives illata. Jó, tiszta zamatú bor — jól eső az emberségre s barátságra szomjazó szívnek. Köpcös kemence árasztja mele­gét a frissen meszelt szobában. A tisztaság és a rend a háziasszonyok munkáját dicséri, hiszen gyors munkával hozták helyre a szobát, hogy méltó keretek között ünnepel­hessen a tagság első közös össze­jövetelén. Valóban ott is ülnek mind a 16-an a sebtében összetákolt asztalok közölt, s nem is egyedül: mindenki elhozta feleségét, család­ját, de még a szomszéd tsz-ből is vannak itt vendégek, hogy együtt örüljenek legfiatalabb testvérük­kel, a most alakult Petőfi TSZ-szel. Amíg a beszéd árja megindul, elnézem az egymás felé hajló arco­kat, amelyekről a bizalom és az egymás iránti szeretet melege árad, az asztalon nyugvó munkáskezeket, amelyek egy életen át szorítottál,, a Harkányi bárók ekéjének szarvát, de amelyek 10 év óta a maguk földjét szántják. Nem egynek fejét ■megütötte már a tél dere, mégis mindannyian megértették, mit je­lent a földeken a szocializmust épí­teni. Most mind itt vannak, mint egy népes család, amely egy-egy kézfogára, esküvőre, torra vagy ke­resztelőre összejön, hogy a barát­ság, a társas együtttét lélekvidámi- tó érzésével fogjon hozzá újra, ün- nepmúltával, a hétköznapok mun­kájához. Amíg Kovács elvtárs, a községi párttitkár s Dombainé elvtársnő, a tanácselnök a tagokkal van élénk beszédben, arra gondolok, nem vé­letlen, hogy Kengyel is a tsz-közsé- gek sorába lépett. Hiszen ahol a szabadságát töltő párttitkár nem sajnál 22 km-t kerékpározni, s az elnökasszony gondolkodás nélkül hagyja kihasználatlanui színházje­gyét — pedig nem minden nap lá­togatnak el fővárosi színészek Ken­gyelre —, hogy résztvegyen egy tnőst alakult, elsötípusü kis tsz név­adó ünnepélyén, ott a tagok való­ban érzik, hogy hivatott vezetői vannak, akiknek egy a gondjuk s egy az örömük az övékével. f~‘ ondolataimnak Rimóczi elv­'-r társnak, a tsz elnökének sza­vai adnak új irányt, aki lelkes sza­vakkal rajzolja meg előttem a Pe­tőfi TSZ terveit. Tizenhatan van­nak alapító tagok, 180 holdon gaz­dálkodnak. 50 holdon már kidugta fejét a hant álól az őszi búza, s a gépállomás traktorai nyomán mély barázdák húzódnak hosszan a ha­tárban, hogy átpihenve a telet, ma­gukba fogadják a tavaszi magot, meghozva gazdáik munkájának gyümölcsét jövőre is, s lehetővé te­gyék, hogy a tsz a jövő esztendő­ben is úgy teljesíthesse államiránti kötelességét, mint ebben az évben — maradék nélkül. — Még két- három évig első típusú tsz-ként ulcarnak működni, hogy anyagilag megerősödve, az állatállományt gazdagítva lephessenek a közös gazdálkodás útjára. „Szeretnénk ál­lami kölcsön nélkül, a magunk erejéből meghálálni államunknak, hogy egykori nincstelen zsellérek­ből földbirtokosokká telt bennün­ket" —- fejezi be mosolyogva Ri­móczi elvtárs. Amikor az előadásra kerül a sor, clcsendesedik a zsibongó beszélge­tés és egyre növekvő érdeklődéssel hallgatják Petőfi élettörténetét, s clgyönyörködnek sokszínű költésze­tének tarka csokrában. Együtt"*ne­vetnek „A helység kalapácsa” tra­gikomikus történetén a költővel, együtt szalad ráncba a szemöldök a barázdás homlokon, amikor a nép nehéz sorsáról szóló verseket idé­zem, együtt válik befelénézővé a szem, amikor a „Szeptember vé­gén" vagy a „Búcsú” szavait tol­mácsolom — kü’önösen a lányok, fiatalasszonyok szeme, s együtt szo­rul ökölbe a kéz, mikor „A nemzet­hez” szól a hazája sorsán aggódó, vészharangot kongató költő szava. ines taps, nincs elismerő szó-t" — nem szokás az itt — de nincs is rá szükség. Úgy érzem, a nagy költő hazajött. Ezeknek a „szűrös, gubás emberek”-nek és utódaiknak akart szólni és szólt is a költp, s szavait megértették ak kor, megértik most is. Szavára ak kor kaszák, egyenesedtek, paloták urai reszkettek s kunyhók népe éledt, ifjú legénykék és vén zászló­tartók hullottak porba a hazáért, ajkukon az ő dalaival. Most az ő szavaival vág neki összefogva az újnak, a még- nem próbáltnak: a jövőnek ez a kis csoport, amely az ő nevét irta zászlajára, s mint aho­gyan nem csüggedtek az ősök, nem csüggednek ők sem. Ez rajzolódik ki az elnök záró­mondataiból is, aki immár a lélek épülése után gondol a gyarló test kielégítésére is, mert egy intésére párolgó tálak kínálják kincsüket az asztalokról, s az iménti csöndet, feszült érdeklődést felváltja a vi­dám vacsorazaj. Még a zeneszó sem hiányzik, mirt vacsora végez­tével megzendül Kovács elvtárs­nak, a tanyasi iskola tanítójának harmonikája, s hamarosan messze- hangzó énekszó veri fel a pusztai éjszaka csöndjét. Nehéz ellenállni a szives marasztalásnak, de a ked­ves közösségben gyorsan múló idő távozásra int. S míg a vágnivalóan sűrű éjsza­kában viharlámpánk fényében előt­tünk járt szekerek nyomát keres­sük, kevés beszédű kísérőnk szű­kén mért szavai, ki nem mondott gondolataimmal találkoznak: he­lyes úton járt a Hazafias Népfront és a TTIT, amikor felhívta a tsz-ek figyelmét névadó ünnepségek meg­rendezésére. De helyesen jár el minden tsz, amely a Petőfihez ha­sonlóan valóban gondol is erre mert az ilyen ünnepélyek hozzák közelebb egymáshoz az embereket, s erősittk meg bennük a közös munkához nélkülözhetetlen testvéri összetartozás érzetét. SZURMA1 ERNŐ jak És minden munkás kezemunká- jában benne van az egész üzem be­csülete. .. Egy napon Traian Banu észre­vette, hogy Brelauer művezető Iliescu ifjúmunkás-szövetségi tit­kárral 'beszélget. Csak a művezető néhány szavát hallotta: — ..; nem elég azt mondani va­lakinek, hogy lépjen ki a sötét­ségből. Meg kell neki mutatni, me­lyik út vezet a világosság felé, s ha kell, kézenfogva vezessük ki a sötétségből... Néhány nap múlva Iliescu fel­kereste Banu ifjúmunkást, aki bi­zalmatlankodva fogadta. Még a gondolatra is felháborodott, hogy őt valaki kézenfogva vezesse, mint egy kisgyereket! Öt, Traian Banu ifjúmunkást! Iliescu arról beszélt, hogy az üzem inandoim-zenékará-- ban elkelne néhány tehetséges ifjú és hívta Banut a zenekarba, mert többen tehetségesnek tartották. Banu kezdett eljárogatni a zíne- kar próbáira, inkább azért, mert felvetődött benne a kérdés, hogy vajon csakugyan van-e benne ze­nei tehetség? Aztán egyre gyakrabban járt a próbáikra. sőt később egyetlen pró­báról sem maradt el. A zenekar­ban öaszebarátkozott Ion S. Ion ifjúmunkással, akit kezdetben nem kedvelt, mert zárkózottnak tartotta. A zenekarban közelebbről megis­merte, kezdetben irigye’te, majd csodálta zenei adottságait. Ion S. Ion nemcsak a zenéhez értett, ha­nem kiváló munkás is volt. Banu egyre jobban vonzódott hozzá, kez­dett pontosabban bejárni munka­helyére és min+ha a hegesztések is jobban sikerültek volna. Brelauer művezető most már úgy beszélt vele, mintha a múltban mi 'em történt volna: — Nektek, fiataloknak úgy keli dolgoznotok, hogy később átvehes­setek a mi helyünket... Az üzem­nek szüksége van a jó munká­sokra, akik az üzemmel együtt fejlődnek... B’sry délután Traian Bauu a szokottnál korábban hagyta abba a munkát. A mandolin-zenekar Ploesti város vezetékes rádióköz­pontjában szerepeit. Fütyürészve szelt? át az üzem udvarát, ame­lyen hatalmas ládákban sorakoztak az olajipari gépek, hogy néhány nap múlva útiakeljenek a távoli Kínába, Indiába, más országokba, vagy a Román Népköztársaság különböző olajmezőir?. Amikor ki­lépett az utcára, meggyorsította lépteit és ... és nemsoká ra a körüt forgatagában találta magát, a „szi­geten". ahogy a „fiúk“ nevezték. Banu ösztönösen felriadt. „Mit ke­resek itt?“ — ez a gondolat nem hagyta nyugton. Hiszen néhány perc múlva már a rádióállomáson keüiett lennie, hogy üzembeli tár­saival együtt néhány szép melódiát játsszon a ploesti dolgozóknak. És egymás után jöttek a kérdés k: mit szól majd a művezető? Hát munkatársai? Azt fogják mondani, hogy egész eddigi elhatározása sz-aimaláng volt. Tekintetét a mellette álló ifjúm emelte. Borzasra bodorított hajjal, mély karikákkal körülvett szem­párral, fáradt tekintettel találko­zott. Az ifjú szája szögletében rég kialudt cigaretta fityegett, tekin­tetével nyomonkövetstt minden arra menő lányt. Fiatal volt, mint Banu és mégis milyen öregnek látszott. „Nem, nem itt az én he­lyem, hanem a zenekaiban, az üzmeben, társaim között!’* — vi- láglott fel az elhatározás Traian Banuban és gyors léptekkel elin­dult. A „szigeten“ ácsorgó 1 iá rom ifjú csodálkozva fordult utána. — Hová mégy. Traian? Mi ütött beléd... Látszik. hogy beteg vagy ... Mikor látunk megint a „szigeten?*’ — Soha. Ma láttatok itt utoljára. Ez volt az utolsó találkozás. IDŐJÁRÁS JELENTÉS — Várható időjárás csütörtökön estig: Felhős, párás, helyenként még ködös Idő. Több helyen ködszitáláe kisebb havazás, eső. Mérsékelt szél. A hőmérséklet nyuga­ton kissé emelkedik, keleten alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éj­jel nulla—mínusz három. legmagasabb nap­palt hőmérséklet csütörtökön nyugaton há­rom-hat, keleten nulla-plusz három fok között A fűtés alapján! szolgáló várható középhömérséklet nulla — négy fok között.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom