Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-24 / 276. szám

1955 november 24. SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 5 A jánoshidai Kerekes-család minden tagja elismeri a szövetkezeti gazdálkodást Milyen is egy tekintélyes kö­zépparaszt? Ha ezt Jánoshidán kérdezzük, akkor gondolkodás nél­kül azt válaszolják, hogy olyan, mint Kerekes H. Pál, közismert ne­vén Harangozó Pa ja. A ragadvány­név még valamikor a nagyapák ko­rából származik, s mivel több Ke­rekes él a községben, hát az uno­ka is viseli. A tekintély sem mai keletű. Sok munkában eltöltött esztendő eredménye. Kerekes H. Pál soha nem ült ülhetett kézzel a búboskemence mellett, mert a természete nem állhatja a semmit­tevést. Ilyen időtájt, amikor a föl­deken lassan kifogy a munka, ő a ház körül tesz-vesz. Mikor néhány nappal ezelőtt fel­kerestem, akkor is a hátsó udvart rendezgette. „Mindig van munka, <sak kéresni kell” — mondotta. Aztán csak szakított annyi időt, hogy beszélgessen. Nemcsak szor­galmas, hanem képzett ember is. Ami nem csoda, hiszen kétéves mezőgazdasági szakiskolát végzett, ezüstkalászos gazda. — 1953-ban fneg hathetes terme­lőszövetkezeti élnökképző iskolá­nak voltam a hallgatója. Ez volt az első meglepetés, hi­szen az elég furcsa, hogy valaki egyénileg dolgozó paraszt létére termelőszövetkezeti élnökképző tanfolyamon vegyen részt. — Hogyan került erre az isko­lára? Mosolyog; — Nincs ezen semmi csodálkozni való. 1953-ban. tszcs-elnök voltam. A Rákóczi TSZCS-nek az elnöke. 820 hold földön gazdálkodtunk. In­kább a megválasztásom volt érde­kes. Én akkor még nem írtam alá a belépési nyilatkozatot, de azért gazdatársaim elnöknek választot­tak. Gondoltam, ha már így van, akkor megyek, hiszen a bizalom nagy szó. Közéjük is álltam. Már akkor is tetszett a szövetkezeti gazdálkodás, — S mi történt a Rákóczi TSZCS-vel? Kerekes elvtárs hallgat. Felesége, aki eddig csendben volt, most meg­szólal; — Mondd meg úgy, ahogy van. Az volt a báj, hogy Nagv Imre né­zete megzavart benőteket és ti szanaszéjjei mentetek. Szétfutot­tatok mindannyian. A férj bólint, mert igaza van az asszonynak, szétfutottak s ma már senki nem tudná megmondani, hogy miért. A tszcs-tagok egyrésze akkor átment a helybeli Dimitrov TSZ-be, a többiek meg visszatér­tek a régi gazdálkodási formához. Semmi nem maradt a Rákóczi TSZCS-ből, csak az iratok: a mű­ködési engedély és a belépési nyi­latkozatok. — Az iratokat még mindig őr­zőm, s most úgy gondolom, hama­rosan elő kell venni őket, hiszen jónéhány gazdatársam ismét szö­vetkezni akar. Mert olyan formán vagyunk, hogy amit 1953-ban el­hamarkodtunk, azt most jóvá akarjuk tenni. Nyolcan-tizen ismét pengetjük a közös gazdálkodás lét­rehozását. Kerekes H. Pál elbeszélte, hogy ő 1953 óta majdnem minden hónapban kijár! a Dimitrov iSZ-be s látta, hogy a szövetkezeti gazda­ságban milyen sok lehetősége van a föld szakszerű megművelésének, a jövedelem gyarapításának. Egy alkalommal felajánlotta a szövet­kezet elnökének, hogy elvállalja a 36 holdas kertészet irányítását. — Azt mondtam az elnöknek, bízzák rám a kertészetet, adjanak 20 ezer forintot és én ennek fejé­ben a 36 holdas kertészetből egy év alatt 400 ezer forintot az aszta­lukra teszek. — Ezt az ajánlatát persze a szövetkezet nem fogadta el. Az volt a helyzet ugyanis, hogy Kerekes Pál nem tagként, hanem jutalékosként szerette volna a ker­tészetet irányítani. — Én mindig kísérletezem vala­mivel. Ez évben másfél hold hete- rózis kukoricát vetettem. Meg le­hetett nézni azt a kukoricatáblát. Két-három cső volt minden szá­ron. Most a búza műtrágyázásával kísérletezem. Csali persze korlá­tozva vagyok. A kis gazdaságban nincs meg a lehetősége a széles­körű agrotechnika alkalmazásának. Bár együtt dolgozik az egész csa­lád és ez már felér egy kis szövet­kezette]. de mécsem olvan. mint az igazi — vélekedik Kerekes H. Pál. Majd szóbajön azoknak a neve, akik pár nappal ezelőtt már alá­írták a belépési nyilatkozatot. Zrupkő Béla, Eszes Balázs, Gaval- dik Lajos és még jónéhányan is­mét megkezdik, amit 1953-ban ab- bahagvtak. — Örülök neki, hogy újból van­nak kezdeményezők. Mondtam már, hogy szeretek kísérletezni s engem legelsősorban az visz a cso­portba, hogy ott igazán megvan a lehetősége kisérleiező szenvedélyem kielégítésének. Ha megalakítjuk a csoportot, akkor feltétlenül a táblás gazdálkodás mellett állunk ki. És ha én me­gyek, velem jön a család is, mert családom minden tagja elismeri a szövetkezeti gazdálkodást. Mikor búcsúzunk, mosolyog. — Lehet, hogy mire ismét talál­kozunk, addigra már én is szövet­kezeti gazda leszek. — És mikor találkozunk? — Disznóöléskor — volt a szíves válasz. Szekulity Péter — A Társadalom- és Természet­tudományi Ismeretterjesztő Társu­lat megyei szervezetének törté­nelmi szakosztálya a Történelmi Társulat megyei csoportjával és a szolnoki Damjanich János Mú­zeummal közös rendezésben ma, csütörtökön este fél 8 órai kezdet­tél a Társulat klubhelyiségében „A szolnoki vár története“ címmel klubestet rendez. Az előadást Ka­posvári Gyula, a Damjanich Já­nos Múzeum vezetője, a Társulat történelmi szakosztályának elnöke tartja, TÓTH ISTVÁN: van az, hogy ha az ember a semmitevésnek akarván hódolni s beül valamelyik szórako­zóhelyre, mondjuk egy presszóba, mindjárt kerülgetni kezdi a plety- kaság ingere? Ez talán együtt jár a tartalmatlan időtöltéssel? Igen, azt hiszem, ilyenkor hajlamos az em­ber a pletykálkodásra. Mert például milyen mozgalmas az élet itt a cukrászda-presszóban vasárnap este. Nem, érdekes lát­vány például annak a néhány öreg- urnák súlyra és hallgatásra nézve is tekintélyes társasága a tükör alatt? Példaképei annak, hogyan kell türelemmel, kedélyesen mor- zsolgáini a morcos öregség óráit. ugyanakkor bosszantó az a ta­pintatlan lárma, amellyel az a nagysága bedübörög. Atléta terme­tével csak a kora versenyezhet. S hogy az utóbbi van ,Jórban”, bizo­nyítja festett hajának ősz tövezete. Ha már a hajnál tartunk. Azt be­szélik erről a zajos hölgyről, hogy réme a fodrásznőknek. Villámlik rájuk, ha nem nagyságosasszonyo- mozzáJe le és rosszul érzi magát, ha ötször-hatszor nem változtat ere­deti frizuraelképzelésén. Valamivel csak el kell töltenie a napot, nem­de? Most bizonyára azért olyan fel­tűnően hangos, mert ez a vasár­napi presszó-délután igazán kijár neki a heti divatfáradalmak után... Hogy beleesik az ember a pletyká- zásba!? Nemhogy arra a barnára kvarco- zott asszonyra figyelnénk, aki ál­matagon keresi férjét a szeparék valamelyikében s közben jótéko­nyan mutogatja a lépcsői eljárón formás lábait... Mennyit tud az ember a másikról összefecsegni?! A benszülött presszósokat abszo­lúte nem érdekli az az édes két fiatal, aki meghatva, szótlanul csi­pegeti a krémest és mignont. Pe­dig nekik igazán ünnepi alkalom, amikor kettesben lehetnek a cuk­rászda csábító, meleg, csillogó fé­nyei között... Hja, erről mit le­het pletykálni?! JV ini! Itt a fogas mellett egy csendes sarok. Kopaszodó, pi­rospozsgás fiatalember ül magában, lábát keresztbe rakva. Fürge moz­gású fekete szeme a földrengésjelző készüléknél is érzékenyebben ész­leli új vendégek érkezését. Különö­sen a nők láttán csillan fel benne érdeklődés. Ilyenkor finoman meg­simogatja parányi, tömött bajuszát, hevesen nyújtogatja a nyakát. Hadd lássa mindenki, hogy gaval­lér és valakit vár. Az őslakókat azonban nem téveszti meg. Tudják, hogy évek óta ezt csinálja. Minta­szerű agglegény, aki itt éli ki forró vágyait. A presszó biztonságában nincs semmi rizikó. Nem kell „futni” a nők után. Ha jönnek, jönnek, ha nem, úgy is jó. Egyszer majdcsak „befut" valaki. De micsoda tűz lappang e nagy nyugalom mélyén! Micsoda láng perzseli azt a szemben ülő hölgyet, aki tüntetőén másfelé néz. Előtte felignél tovább szívott Harmónia füstölög bágyadtan és ruzsos végé­vel sikkesen támaszkodik az alatta heverő papírlapra. A lány csökönyösen félrefordítja fejét. Pedig a kopasz fiatalember hogy reszket egy pillantásáért! De nem és nem. Még akkor sem, mikor a fiú zsebébe nyúl és egy kockás noteszlapot tesz maga elé. Mutató- és középsőujja körmehegyét töp­rengve csipteti fogsorához. Kurta., csíkos nadrágba bujtatott lábait szenvedélyesen szorítja egymáson keresztbe és így kocogtatja, lóbáz- gatja ki a — rímeket. Mert azokat faragja az ártatlan télben-nyárban, esőben-sárban. És közben izgatot­tan tekint minden új belépőre: hátha végrevaláhára Ö suhan be. Most itt van Egy szemben. Ki lrJL tudja, nem erre vár-e hosszú évek óta? Szikrázik fekete haja, amint dús függönyként elfedi fél arcát. A sötét fürtök mögül csak mélyvörös szája csücsörödik lazán becsukva és kissé tupisz orra hegye fénylik. Amikor pedig fehér arca a papírra hajol, az agglegényben új rímeket érlel szemének bánatos borúja. Mit írhat a feketehajú démon? Erre nemcsak a kopaszfejü ki­váncsi, hanem a hölgy melletti asztalkánál feketéző két férfi egyi­ke is. Először csak hosszan rámo­solyog. A lány fagyos marad. Az­tán suttog neki valami kedveset. .4 tiő hideg, mint a mirelit. Sőt a har­madik próbálkozásnál mintha ki­kérné magának a molesztálást. A fiatalember harcosabb fán termett, mint a kopaszfejü. A tiltakozásra még élénkebben támad. — Biztosan szakító levelet ir, azért olyan haragos?... — Van hozzá valami köze? — Sajnos, nincs. A lány halkan o'neveti magát. — Verset ír? — Azt, ha tudni akarja — vála­szol mü-durcávál. Pásszl Nesze neked kopasz. Mi lesz ebből? Az, hogy tíz másodpercen belül olvassa a fiú a kétoldalas költe­ményt. Már nem is a sorokat nézi, hanem a 1ányt, aki véleményét, várja. Na, nem úgy, mint aki ver- selésböl él. — Tudja, ennek a versnek a stílusa milyen? _ ■? — M int maga. _ ?? — K iismerhetetlen, lány cérnaszálnyira borot­vált szemöld öke nyájas ívre hajlik, mire a lovag leözelebb ug­ráltatja székét. Egészen mellé. Szemben az agglegény gyűlölködve bombázza szeme sugarával a köny- nyed, magabiztos fiút, akinek egy­ből, sikerült. Hova önthetné csaló­dását? Természetesen versbe. Az ötödik strófa befejezetlenül marad, mélán magábaroskad a kopasz. Nem is néz többe: a nőre. Csak még egyszer. Éppen a legmelegebb diskurzus álakul a démon és a győztes fiú közt, mikor megrebben a hölgy és ottléte alatt először elpirul. Nem azért, mert új ismerőse túlmerészen hajolt halántékához, hanem azért, mert egy másik fiú termett az asz­tal mellett. Elegáns kabátban, fölényes mo­sollyal hajol meg. A lány idegeset nevet, ami kényes sikongásnak is beillik. — Szevasz, Tivi! fUj iközben rendkívül ügyesen rántja ki a szomszédja kezé­ből a verset és gyűri a retiküljébe. székét visszatáncoltatja a partner mellől. Az .,p/i fiú” értékeli a helyzetet. A „régi” még erősebb nála, kevés lenne a remény. Ö is visszalovagol székével eredeti helyére. Ül, me­red a semmibe, mintha sosem látta volna a lányt. Barátja enyhe mali- ciávál lesi a szeme sarkából. Az angyal szendén, lefüggönyö­zött szemmel simul a régi fiúhoz mikor udvariasan ráadja bunda bé­léses köpenyét. Röpke, kiszámíthatatlan a ptesz- szó-szerelem és — sokaknak jut belőle, SZOVÁTESSZÜK Több figyelmei.. a Szolnokon a Fürst Sándor-utc-á- ban a reggeli órákban többször előfordul, hogy a járdához vezető átjárókon 8—10 tehergépkocsi áll, rajta a felírás; 51. számú Autóköz­lekedési Vállalat. A dolgozók, akik reggel munkahe'yükre sietnek, sok­szor bosszankodnak amiatt, hogy a gépkocsik a gyalogjárók közlekedé­sét akadályozzák, zavarják. Nem beszélve arról, hogy az autók által összevágott utak miatt sárban, jkv csolyában lehet csak közlekedni. — Kérjük az illetékeseket, megfelelő intézkedéssel biztosítsák, hogy a fenti hiányosság ne ismétlődjék meg. Az autók által összevágott utak felt töltésére pedig a városi tanács sür­gős intézkedését kérjük. Cseh Zoltán levelező, Szolnok. Sürgős iaíézbetíésí bérünk Több dolgozótársam nevében for­dulok a szerkesztőséghez panaszom­mal. A történet a következő: Alaty- tyánról és Jánoshidáról — mint az ország több községéből — jó páran Budapestre járunk dolgozni, és csak hetenként egyszer, szombaton jövünk haza családunkhoz. A MÁV 12,30-kor indít egy munkásvonatot a Keleti-pályaudvarról, mellyel 15 árakor már Jiszboldogházára érke­zünk. Nmen aztán községünket csak autóbusszal közelíthetjük meg. A jászberényi MAVAUT kocsija közlekedik ezen a vonalon. Több­ször előfordul, hogy a jánoshidai dolgozókat azonnal elszállítja, vi­szont az álattyániaknak mindaddig várni kell, míg a Szolnok felől ér­kező személyvonatok be nem fut­nak Jászboldoghízára. Függetlenül attól, hogy mi munkások is meg­töltjük az autóbuszt. Van rá eset, hogy a vonat 30—Í0 percet is ké­sik s nekünk addig ott kell rosto­kolni az állomáson. November 19-én, szombaton is hasonló volt a helyzet. Dürucz Pál gépkocsivezető a jánoshidai mun­kásokat hazaszállította, s amikor visszatért, mi megkértük, hogy bennünket is vigyen haza, hiszen éppen 32-en vagyunk, vagyis any- nyían, mint az autóbusz befogadó- képessége. Durucz gépkocsivezető gúnyolódva otthagyott bennünket és betért a közeli söntésbe. Még 17 órakor is Jászboldogházán voltunk, amikor már a fentebb említett vo­natok is beérkeztek. A vége az lett a dolognak, hogy 11 fő lemaradt a2 autóbuszról, s értük mégegyszer vissza kellett jönni Alattyánról. Szeretnénk megtudni, hol itt a logika. Még az önköltségcsökken­tésre sem hivatkozhatnak az illeti- kesek, hiszen kétszer kellett meg­tenni az utat Jászboldogháza és Alattyán között. A másik dolog pedig az, hogy 15 órától lS-ig az alattyáni munkások ott várakoztak az állomáson. Kérjük az illetékese- két, hogy Durucz Pál gépkocsiveze- rőt vonják felelősségre és igyekez­zenek a fenti hiányosságot kikü­szöbölni. Sándor István, és dolgozó társai. A szolnoki városi tanács figyelmébe! A Petőfi-utca sarkán van egy ro­mos épület, meiynek pincéjében a MEZÖKER (vagy jelenlegi utóda) gyümölcsöt és zöldségféléket tárol: Ez helyes is, hiszen a város lakosai** xiak szüksége van ezekre. Az vi­szont nem dícséretreméitó dolog, hogy a szállításoknál a gépkocsik, lovaskocsik egész déleiőttökre le­foglalják a járdatestet a rakodás miatt. Száraz időiben ez nem is ve­szélyes, de esőben, sárban nem va­lami kellemes a bokáig érő latyak­ban a kocsikat kerülgetni. Igen sokszor még a félcipők is elmerül­nek, nemcsak a szandálok. Kérjük a városi tanács illetékes osztályát, kötelezze a vállalatot az úttest karbantartására, hiszen né­hány kocsi salakkal, vagy homok­kal meg lehetne szüntetni ezt a le­hetetlen állapotot. Az MTH ipari tanuló-iskola dol­gozói és ötszáz ipari tanuló nevé­ben: Rács Gyula igazgató. Szlobcda Józsefné, MTH dóig. Mlérí késik a munkásvonaí ? A szolnoki vasútállomásról min­den reggel a menetrend szerint 7.15 h-kor indítanak Törökszentmik- lósra he'yi vonatot, amely 7.47 h-kor érkezik céljához. Ezen a vo­naton igen sok dolgozó jár Türök- szentmiklósra, akiknek lakóhelyük Szolnokon van. A munkaidő leg­több helyen 8 órakor kezdődik, s ha késik a vonat, akkor ez munka­kiesést eredményez. Pár nappal ez­előtt, pontosabban november 17-én, 7.47 perc helyett 8.30 h-kor érke­zeti Tör&kszenfmiklósra a helyi vo­nat Nem értjük meg, hogy miért kell ennek így leírni. Ennek a vonatnák nincs csatlakozása. Ebben az Idő­pontban ellenvonat sem érkezik. Mi okozza hát a rendszeres késést? További kérdésünk az, kit terhel a felelősség azért, hogy munkahe­lyünkre késve érkezünk, s van-e mód arra. hogy a MÄV megszün­tesse a helyi vonat késését. Gedon József és hatvanhét aláírás. Hiányosságok az Iskolák nyárt tatarozása körül Jelen levelemben az iskolák nyári tatarozásával kapcsolatos hiányos­ságokról számolok be. Egyes vál­lalatok és magánmestereik olyan hanyagul és felületesen végzik az iskolák tatarozását, hogy az tűrhe­tetlen. Az újszászi Asztalos KTSZ- nek még a múlt évben kiadtuk a munkát, hogy iskolánkban a szüksé­ge? asztalosmunkákat végezzék el. ök ezt vállalták, azonban még a mai napig nem fejezték be a mun­kát. A sóshidi iskola melléképületé­nek ajtója már több mint egy éve készül. Hónapokkal ezelőtt kiküldtek egy csomó deszkát. „Na, végre — gon­doltuk — jönnek az asztalosok.1’ Azonban a mai napig nem tették tiszteletűket. Az ajtó nélküli WC és szeneskamra is a „gyors“ mun­kát dicséri. Természetesen költség­vetésünkben is zavarokat okoz ez a késedelem, mert a hiteleket nem tudjuk idejében felhasználni. A kőműves- és az ács-kisiparosok sem dolgoztaik jobban. Kiadtuk a munkát Bathó István jászberényi kőműves kisiparosnak, hogy végez­ze el a só^h'di iskola tetőzetének javítását. Bathó István meg is je­lent időben, szétszedte a tetőzetet és vissza is rakta. Eddig rendjén is lenne a dolog, azonban, hogy egy fillér értékű anyagot se kelljen neki felhasználnia a melléképüle­tekről leszedett 50 darab cserepe- és abból pótolta a hiányt. Ennek immár közel három hónapja, azóta verj az eső a ny’tott paddíst, ami majd a vakolat iemállását s a falak ös.-zeornlásat fogja eredmé­nyezni. A munka átvételekor S tál óki elv­társ, a jászberényi járási tanács szakértője felhívta Bathó figyelmét a hiányosságra, azonban sem a figyelmeztetés, sem a kérések özö­ne nem használt eddig semmit. Ezúttal is szeretnénk felhívni az illetékesek figyelmét, hogy állami épületeink javítási munkáit na- gjobb gonddai végezzék el. A tanácsok pedig ne fizessék ki addig a munkabért, amig a munka nincsen befejezve, vagy pedig az nincsen rende­sen elvégezve. Régi közmondás, hogy „Bajos a kutya szájéiból a húst kivenni!’1 —* de jelen esetben nagyon találó. A dolgozó nép vagyona nem csákiszalmája, amit mindenki ked­ve szerint huzigálhat. Erre szeret­ném felhívni az említett munka­vállalók figyelmét. Grecsuha Mihály, a pénzügyi áll. bizottáág ein., Jászboldogháza. Grecsuha Mihály levele igen fon­tos kérdésre hívja fel a figyelmet. A szerkesztőség is tapasztalta már, hogy a vállalatok nem nagy gon­dot fordítanak az iskolák tatarozást munkáira. Itt van egy má$ik eset. A Szolnoki Vegyesipari Javító Vál­lalat ígéretet tett arra, hogy az is­kolaév kezdetéig elvégzi a Beloi­annisz úti iskola tornatermének padlózását. Az ígéret ellenére a padló a mai napig nem készült cl, nincsen hol megtartani a tofnaórá- kat. Ez azonban csak egyik tanulsága ■i levélnek. A másik, a tanácsok ál­landó bizottságainak tagjai; min­ien tanácstag elé példaképül állít­juk Grecsuha^ Mihályt, aki hivatá­sát nagyszerűen betöltve, éberen vigyáz a dolgozó nép vagyonára és ’elemeli szavát, ha azt tapasztalja, hogy nem elég lelkiismeretesén bánnak azzal, A szerkesztőség.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom