Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-03 / 259. szám
Siotnokmegyd NÉPLAP A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VII. évfolyam 25?. szám * Ara 50 fillér 1?55 november 3., csütörtök Éljen a Szovjetunió békeseerető külpolitikája — a béke megőrzésének és megszilárdításának megingathatatlan politikája, a nemzetközi együttműködésnek és az összes országokkal való gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztésének politikája! Minden erőt a vetésre! D NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM TISZTELETÉRE A Tószegi Gépállomás dolgozói október 29-ig 61,9 százalékra teljesítették őszi vetéstervüket. Ettől kezdve újabb munkasikereket értek el, hogy november 7-i vállalásaikat teljesítsék. Szombaton, va- , sárnap és hétfőn mintegy 20 százalékkal növelték vetésterületüket. Ezt a gyors előrehaladást érdemes közelebbről megvizsgálni és a tószegiek módszeréből tanulni azoknak a gépállomásoknak, amelyeknek körzetében még mindig nagyon sok a vetnivaló. A gépállomás vezetősége kapkodás helyett higgadtan és körültekintően intézkedett és néhány ötletes eljárást javasolt a termelőszövetkezeteknek, A tószegi Dózsa TSZ-ben például a lassú betakarítás gátolta a vetés befejezését. A kukorica talpon állt, a traktorok nem dolgozhattak. Később a törés teljes erővel megindult, de akkor meg^a szárletaikarítás akadozott. A gépállomás vontatókat küldött és a szépedig az erőgépek nyomban megkezdték a vetőszántást. A heterózis kukorica betakarítására csak néhány nappal ezelőtt kaptak engedélyt a tagok. Hogy ez a munka szintén gyorsan haladjon, az úgynevezett apaszérat csövestől vágták ki. Ezzel egyharmadára csökkentették a heterózis kukorica le- táfcarításának idejét. ■ A vetést végző traktorosok a munkanapot teljes egészében kihasználják. Ifj. Szabó Ferenc traktoros például kedden korareggel munkához látott s csak tankolás közben, valamint a búza felöntésekor állt meg. De hogy kevesebb legyen az állásidő, ő is segített, amikor a búzát a vetőgépbe öntötték. A munkaidő jó kihasználásával aznap 20 holdon végezte el a vetést. A gépállomás traktoristái másutt is hasonló ötletes megoldásokat alkalmaznak, mert november 7-re a körzetükben lévő tsz-ekben mindenütt teljesíteni akarják a vetéstervet. A Tószegi Gépállomás a körzetében lévő tsz-ekben november 7-ig befejezi a vetést rat a dűlő végére hordták. Utána Emlékeztető a járási és városi tanácsok mezőgazdasági osztályvezetői számára Október 22-én a megyei tanács mezőgazdasági igazgatóságán a járási és városi mezőgazdasági osztályvezetők értekezletet tartottak. A búzavetési tervek gyors teljesí- -téaéről volt szó. Valamennyi osztályvezető bizakodó hangon számolt be tervéről, s beszélt azokról a módszerekről, melyek segítségével ezt a mindennél fontosabb munkát meggyorsítják. Az akkori megbeszélésen az osztályvezetők számos dologban a megyei igazgatóság segítségét kérték. Horváth Imre elvtárs még azonnyomban intézkedtt, hogy a vetési tervek teljesítésében valóban semmi fennakadás ne legyen. Ponyokai Mihály a törökszentmiklósi városi, Majnár József a törökszentmiklósi járási, Klement Lajos a karcagi, Karsai József a kunszentmártoni mezőgazdasági osztályvezetője és a jelenlévők mindannyian arra tettek ígéretet, hogy járásúk, illetve városuk területén november első napjaira a vetésterveket teljesítik. ‘ Ma november 3-ika van, jó lenne, ha a járási és a városi tanácsok mezőgazdasági osztályvezetői visszaemlékeznének október 22-én tett Ígéretükre! Hit tegyenek a tiszaföldváriak ? AZ ÜNNEPI MŰSZAK HARMADIK NAPJA A% első két nap IS tonna kénsar terven felül Hétfőn, a forradalmi műszak első napján kiemelkedő eredményt értek el a Vegyiművek dolgozói. A savüzemnek,' ígérete szerint, két százalékkal kellet volna túlszárnyalni napi tervét. Többszörösen teljesítették ígéretüket s 11 tonna kénsavat gyártottak terven felül. A második napon újabb 4 tonnát adtak ehhez. . Az ígéretek közé tartozott az is, hogy a kiégett piritben maradó kén nem emelkedik 2 százalék fölé. A hétfőn reggel munkábaálló Kása Béla műszak még nem tudta ezt az eredményt elérni. Délután 2 órakor Szimonidesz Lajos mű- szakvezető mérnök és csapata váltott s este 10 órára sikerült leszo- rítaniok a pirít kiégetten hasznos kéntartalmát 1,9 százalékra. Este 10 órakor Volf mérnök csoportja vette át az üzemet. Reggelig egy- tized százalék különbséggel megőrizték ezt a jó eredményt. Elsején szintén Szimonidesz Lajos mérnök csoportja érte el a legjobb mutatót: 1,8 százalékot. A többi csoportok is teljesítették ígéretüket. A második napotn sikerült megvalósítani a hasznosítási százalék emelésére tett ígéretüket is. Csupán a savüzem egyik oldalán maradtak le, váratlan géphibák miatt. A lakatosok és az üzemkarbantartók is jó iramban dolgoznak vái látásaik valóraváltásáért. A Járműjavító újra él üzem A Pályafenntartási főnökség SO garnitúra konyhabútor és 21 asztal terven felül A Tisza. Bútorgyár dolgozói az Októberi Forradalom évfordulójának ünnepére készülve vállalták, hogy megtakarított anyagból terven-felüti bútorokat készítenek; ígéretüket már valóraváltották; Idáig 50 garnitúra konyhabútor készült el terven felül, megtakarított anyagból — s már át is adták ezeket az értékesítő vállalatnak. Elkészítettek ezen felül 21 darab asztalt is. Mindezt elősegítette' a lelkes november 7-á_ verseny s az. ezt betetőző forradalmi műszak. Ötvös Gábor, Csongrádi Sándort Angyal József, Boros László és még sokan mások több, mint másfélszeresen teljesítették nca-májúkat. Jó eredmények az Aprítógép gyárban Az Aprítógépgyátr minden részében kiváló eredmények születtek. A hengerszerelő brigád az első napon a tervezett 5 darab helyett hét hengert' adót i ki. Bordás Gyula, Nagy László és Vajzer János a traktorhenger oldalfal menetvágásában kiemelkedő 125 százalékos teljesítménnyel dolgozott. A termelőüzemek munkáiét példamutató szorgalommal segítik elő a többi részlegek. A Bódi-bri- gád pl. a fűrészgépet és a kombinált nyírót helyezte át egy másik munkahelyre. A tervezett határidő előtt két órával végezték el a munkát, hogy ez se akadályozza a folyamatos termelést, az előrehaladást. Ifj, Szabó .Sándor. Dudás László. Nyika Gá- bomé a folyamatos anyagellátás terén végez jó munkát; ' r*u Három gépállomás teljesítette eddig éves tervét Lázas versengés folyik a megye gépállomásai között az éves terv határidő előtti teljesítéséért, az őszi mezőgazdasági munkák mielőbbi elvégzéséért. A verseny során ladta, a kisújszállási azonban jobban áll a vetéssel, tizenegyszáza- iékfcal megelőzte versenytársát. A Mezőtúri és a Karcagi Gépállomás közötti versenyben a mezőtúriaké őszi kampány idején 146 műszak- normát teljesített s ezzel csaknem háromszor olyan eredményt ért el, mint amennyit" a norma megkövetel. Laskaá Ignác különben az orA tiszaiöldvári határban még mindig csak hellyel-közzel találni búzavetést. A község mindössze 20 százalékra teljesítette tervét. A vezetők szedjék össze végre minden tudásukat és ne alkudjanak meg senkivel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a jövőévi kenyérről van szó. A padláson maradó vetőmagot jövőre nem lehet lenálva. Szükség esetén a tanács saját hatáskörében elrendelheti a fogatzárlatot. A községben a vetéstervből még mintegy 2800 hold hiányzik. A meglévő 450 fogattal naponta legkevesebb 800 holdat el lehet vetni, 4—500 holdat pedig kézzel. Ezt viszont csak úgy lehet megvalósítani, ha az igaerő teljes egészében a búza vetését végzi. eddig három gépállomás: a turke- vei, a kunmadaras! és a cibakházi teljesítette éves tervét. A négy termelőszövetkezeti város traktorosai között nagy vetélkedés folyik az elsőségért. Kisújszállás Turkevével, Mezőtúr pedig Karcaggal versenyez. A turkevei ugyan már teljesítette üzemi tervét, sőt két százalékkal tel is haidáig a dicsőség, mert mind a vetésterv, mind az éves terv teljesítésében megelőzték Karcagot. Szép eredményeket hozott a traktorosok egyéni versenye, Nemcsak megyei, hanem országos viszonylatban is kitűnő teljesítményt nyújtott számos gépállomási dolgozó. Laskai Ignác, a turkevei gépállomás sztahanovista traktorosa az szagos verseny második helyezettje a legutóbbi értékelés szerint, ifj. Csóró Lőrinc zsákai traktoros vezet előtte mindössze öt műszaknormával. Az országos verseny harmadik és negyedik helyezettje is a megyében van: Kondor László mezőtúri traktoros 144,7, Pádéi' Imre kunhegy esi traktoros pedig 144 műszaknormát teljesített eddig az Új, jelentős létesítményekkel gazdagodik a második ötéves tervben Szolnok aratni. Mit tegyenek a tiszaföldváriak. hogy a súlyos elmaradást pótolják? Elsősorban meg kell érteni, hogy a vitatkozásnak és a tanácskozásnak az ideje elmúlt. Az egyénileg dolgozó parasztok egyrésze azzal érvel, hogy sáros a föld, nem lehet rámenni vetőgéppel. A jobb időt, a föld felszikkadását viszont most .nár nem várhatjuk. Novemberben vagyunk s ilyenkor csak rosszabb dóré számíthat az ember. Ha telét vetőgéppel nem lehet a földre menni, akkor kézzel kell vetni. A Minisztertanács határozata a oúzavetés végső határidejét október 31-dbcn állapította meg. A tanács vezetői tehát vonják felelőségre azokat, akik még mindig tétlenkednek. Egyes jászsági községekben a falut körzetekre osztották s a tömegszervezeti vezetők, a tanácstagok, valamint a termelési bizottsági tagok körzetenként felkeresték a dolgozó parasztokat és a vetés sürgős befejezésére szólították fel őket. Ezt a munkát még ma elvégezhetik Tiszaföldváron is. A személyes látogatások során mindjárt vegyék számba, hogy az igaerő megfelelőén ki van»c haszSzolnok a felszabadulás óta jelentős ipari várossá növekedett. A következő öt esztendőben kormányunk és pártunk gondoskodása folytán a város tovább gazdagodik és gyarapodik. Már eddig ismeretes, hogy tovább bővül a Tisza- menti Vegyiművek, a Cukorgyár mellett új üzem létesül és a Papírgyárnak külön áramfejlesztő telepe lesz majd. Most újabb létesítmények megvalósításáról adhatunk hírt. Újjáépül a Szolnokon áthúzódó főútvonal Szolnokon húzódik keresztül az ország egyik legjelentősebb köz- útja, amely a várcp területén mar igen rossz állapotban vari. Az út annyira elrongálódott, hogy szükségessé vált az újjáépítése. A tervek szerint jövő év tavaszán hozzáfognak az új műút építéséhez. A Kolozsvári hídtól a szajoli állomásig terjedő szakaszon felszedik, újra alapozzák és aszfaltozzák az utat. A tervek szerint a város belterületén külön sáv épül a kerékpárosok számára; Az új útvonal építése előreláthatólag 40—50 millió forintba fog kerülni. Átépítik a hidakat A meglévő Tisza-híd már nem felel meg a megnövekedett forgalomnak, ezért szükségessé válik újjáépítése és teherbírásának növelése. A következő öt évben sor kerül a híd átépítésére. Az új állomás építésével és a pályaudvar kiszélesítésével szükségessé válik a Kolozsvári híd átépítése is. Ezenkívül a következő öt év alatt megvalósítják a szajoli sorompó eltávolítását és oda egy felüljáró építését. Tavasszal megkezdődik az új állomás építése Már hírt adtunk arról, hogy az új szolnoki állomás tervei elkészültek. Az új vasútállomás az ország legszebb és legmodernebb vasúti létesítményei közé tartozik majd. Építése 56 millió forintba kerül. A munkák a jövő év tavaszán elkezdődnek és befejezésük 2 — 3 esztendőt vesz majd igénybe; Új lakóházak Arról is hírt adtunk már, hogy a Ságvári körúton új házak épülnek a 'következő öt esztendőben. — Az alapozási munkák már meg is kezdődtek. 1956-ra 85 lakás építését vették tervbe, de előreláthatólag ez a szám tovább növekszik majd. A Kőolajkutató és Feltáró Vállalat a következő évben két házat épít Szolnokon. Az egyik a Beloiannisz utca és a Ságvári körút sarkán lévő Nemzeti Bank épülettel szemben emelkedik majd és ezzel tulajdonképpen megkezdődik a Ságvári körút megnyitása. Az épület 3 emeletes lesz, homlokzatán dombormű díszítéssel. Ez az épület is — éppen úgy, mint a József Attila úton épülő másik — amelyet szintén a Kőolajkutató és Feltáró Vállalat épít — 32 lakásos lesz. Gázgyárai kap a város Ki kísérletezték a hazai szénből nyert gáztermelést, amely nagy megtakarítást jelent, hiszen nem kell külföldről drága kokszolható szenet behoznunk. Az első hazai szénből termelő gázgyárat Szolnokon építik fel a következő öt esztendőben. A tervek szerint az új közút építésével együtt fektetik le a gázvezetéket is. őszi kampányban. A megye legjobb traktoros bt'i- gádja Mezőtúron van és Kiss Nándor a vezetője. Országosan harmadikak 92 százalékos í érv tel jesi lésükkel. Ennél a brigádnál az egy gépre eső teljesített müszaknorma 102,7, n Őriedbe vették Ali Árpád jásztelki szabotáló kulákot Ali Árpád jásztelki kutak a múltban 36 hold földön gazdálkodott, jelenleg 26 holddal rendelkezik. Ali Árpádot most őrizetbe vették és az ügyészség bűnvádi eljárást indított ellene, mert nagymértékben szabotálta a mezőgazdasági munkákat, ezzel komoly kárt okozott a dolgozó nép államának. Álj Árpád a tanács állal kötele zőcn előírt 10 és fél hold velöszáJs- fást nem végezte el, 2 hold kukoricáját nem törte le, valamint egy hold napraforgó termését nem takarította be, Ennek következteben a kukorica és a napraforgó tönkrement. A kulák nemcsak a termelést szabotálta, hanem az állam iránti kötelezettségét is elmulasztotta! 80 mázsa búza beadási hátraléka van és 18 000 forint adóval tartozik az államnak. feltételeit, másrészt elősegítik a gyorsabb közlekedést. Tegnap ígéretük szerint a szajoli X. szakasz dolgozói 60 darab betonaljat és talpfát cseréltek ki terven felül. minden szakaszán szép vállalásokat tettek a dolgozók november 7-e tiszteletére. Egy sor munkát végeznek el terven felül s ezzel részben biztosítják a téli munka lékenység' több mint 8 százalékkal nőtt s javult a minőség is. A nagy kitüntetés még jobb munkára buzdítja a Járműjavító dolgozóit a versenyben. > A Szolnoki Járműjavító dolgozói • III. negyedévi munkájukkal is> mét kiérdemelték az élüzem címet, i Termelési tervüket közel 10 szá- i zalékkal szárnyalták túl; A terme-