Szolnok Megyei Néplap, 1955. október (7. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-22 / 249. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1955 Oktober 32. Mi less a hét végén? A hét vége igen gazdag sportese­ményekben. Úgyszólván majdnem minden sportág hívei komoly ver­senynek lehetnek majd szemtanúi szombaton és vasárnap. Legkiemelkedőbb eseményt a ví­vó sport szolgáltat. Szombaton és vasárnap rendezi meg az MTSB Szolnokon a Közgazdasági Techni­kum tornacsarnokában a területi tőr- és kardvívó csapatbajnoksá­got. Különös érdekessége e viadal­nak, hogy a tőrversenynél vidéken először használják az elektromos találatjelző készüléket; Ezenkívül az adja meg a találkozó jelentősé­gét, hogy az itt mutatott formák alapján választják ki a területi vá­logatott tagjait. A szolnokiakon kí­vül az igen népes mezőnyben az Egri Traktor, a Kisújszállási Bás­tya, a Salgótarjáni Vasas és Bá­nyász legjobbjai lépnek majd pást­ra, de számítani lehet még az Egercsehi Bányász és a Gödöllői Vasas csapatainak indulására is. A tornasport hívei is komoly cse­megében részesülnek, hosszú idő után. A Szolnoki Vörös Meteor és a Pécsi Törekvés legjobb női tor­nászainak vetélkedésében gyönyör­ködhetnek maid. A két jóképes­ségű együttes találkozójára vasár­nap délelőtt 10 órakor Szolnokon a Közgazdasági Technikum torna- csarnokában kerül sor. A szolnoki csapat a következő összeállításban veszi fel a küzdelmet: Szentannai Józsefné, Kovács Margit. Péteri Istvánné. Pénzes Magdolna. Mol­nár Mária és Cs. Farkas Erzsébet. A csapatot Kovichich Piroska test­nevelő tanár vezeti. • A megyei felnőtt atlétikai pálya­bajnokságot vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel rendezik meg Szol­nokon a Törekvés sporttelepen. Ezen a versenyen megyénk legjobb felnőtt férfi atlétái állnak majd rajthoz * Labdarúgásban NB I.-es csapa­tunk, a Légierő Budapesten a Dó­zsa Megyeri-úti sporttelepén szom­baton délután egy órakor a Buda­pesti Dózsával játssza soronlévő bajnoki mérkőzését. Erre a talál­kozóra a szolnoki együttes a kö­vetkező felállításban lép pályára: Garamvölgyi — Kapuszta, Paulás. Czuczor — Sípos I.. Sípos II. — Nárai. Bárfi. Dombai. Csányi, Fi­scher. A megyei I; és II. osztályban, va­lamint a megyei II. osztályba ju­tásért folyó osztályozó mérkőzések során a sorsolás szerinti forduló­kat játsszák le a csapatok. A me­gyei I. osztályban a Szolnoki Tö­rekvés a Szolnoki Kinizsivel Szol­nokon. vasárnap délután fél három órakor játszik. Ez a találkozó még Kinizsi győzelem esetén sem ingat­hatja meg a Törekvés bajnoksá­gát. A Kinizsi viszont visszaszerez­hetné második helyét.' A bajnok Törekvés győzelme valószínű, mert az osztályozókra kialakított leg­jobb együttesével lép pályára. Az Ujszászi Törekvés otthonában a Kisújszállási Traktort látja vendé­gül. A kisújszállási csapat már biz­tos kieső, viszont az uiszásziak- nak még esélyük van. hogy elke­rüljék a kiesési zónát. Éppen ezért minden pontra nagy szükségük van. így ezen a mérkőzésen hazai győzelem várható. — A Mezőtúri Traktor a Kunszentmártoni Bás­tyával játszik Mezőtúron. Itt a hazai csapat győzelme valószínű. A Törökszentmiklósi Bástya ottho­nában a Martfűi Vörös Lobogóval játszik. A hazai csapat az esélye­seb, de a vendégek pontszerzése sem' volna meglepetés. Karcagon a Szpartakusz a Jászberényi Bástyá­val játszik. Ennek a mérkőzésnek a vendégcsapat az esélyese. Kun­hegyesen a Szolnoki Szikra az ot­tani Traktorral találkozik. Az utób­bi időben feljavult papírgyári együttes valószínű Kunhegyesről is hazahozza a két pontot. • A Szolnoki Honvéd céllövői Mis­kolcon, az országos meghívásos kis­puska versenyen vesznek részt. * Jászberényben szombaton délután 3 órakor a járási kulturotthonban Sándor Béla nemzetközi sakkmes­ter 39 táblás szimultánt játszik a helyi sakkozókkal. Jól szerepeltek Törekvés vivőink Salgótarjánban Az elmúlt napokban a Szolnoki Törekvés vívói Salgótarjánban az országos minősítő III. osztályú női tőrversenyen léptek pástra. E ket­tős találkozó újabb szolnoki sikert jiozott. Az igen erős mezőnyben Járdány Ildikó holtversenyben má­sodik lett. Az előmérkőzések során megis­métlődött a kecskeméti verseny esete. Gyenge kezdés után Járdány erősen feljavult és végül is csak az újravívás után maradt alul az első helyért folytatott küzdelem­ben. Hibát követett el azzal, hogy időnként átvette ellenfele nagy- mozdulatú vívásmódját. A vonal­ból végrehajtott támadásai és vé­dés visszasz órásai pedig általában sikerületek. Az elmúlt versenyeket is figyelembe véve fiatal női ví­vónk szépen fejlődik. További ko­moly edzéssel biztosan halad a II. osztályú minősítés felé; A férfi tőrversenyen négy szol­noki fiú került be a döntőbe. B. Nagy Pál holtversenyben második helyen végzett. Jól küzdött s jól vívott, de a merevsége sajnos nem engedett fel a verseny végéig sem. Előző napon megerőltette a karját s így nem tudott a szokott laza pengevezetéssel vívni. Sok esetben alig tudta megtartani a pengét. Rajta kívül Philipp. Józsa és Bánkúti kerültek be a döntőbe. He­lyezésük sorrendjét még nem tud­juk, mert a verseny elhúzódása miatt az eredményhirdetést a vi­dékiek nem tudták megvárni sőt Philipp, aki harmadikként végig versenyben volt az első hplyért. a2 utolsó mérkőzést le sem tudta vív­ni. A rendezéssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a legutóbbi al­kalommal. amikor tízzel több in­duló s csupán egy főbíró volt Sal­gótarjánban, 90 perccel hamarabb fejeződött be a verseny, mint most a kisebb létszámú induló és két fő­bíró mellett. Tekintettel kellett volna lenni a vidéki vívók vonatá­nak indulására, s arra. hogy a sportoló diákoknak tanulniok és pihenniük kell. Gyorslista a !l. Békekölcsön VII. sorsolásának második napjáról APRÓHIRDETÉSEK BURGONYAVALOGATOKAT felvesz a Szol­noki Sütőipari Vállalat. Jelentkezni iehet: ballal Imre út 17. sz. alatti irodahelyiség­ben. Ugyanott éjjeliőröket is felveszünk. Mezőgazdasági Technikumot vég­zett gyakornokokat, brigádszámo­lói munkakörbe felveszünk. Gya­korlattal rendelkező kőművest azonnali belépéssel keresünk. Je­lentkezni lehet: mindennap 7 — 12 óráig. Mesterszállási Gépállomás. Perfekt gyors- és gépíró ajánlkozik Titkárnőnek is. „Perfekt” jeligére a kiadóba kérek ajánlatokat. NÉVNAPRA virágot, esküvőre menyasszo­nyi csokrot, temetésre strcsokrot. vagy ko­szorút a törökszentmiklósi Községgazdál­kodási Vállalat virágüzletében vegyem Megnyílt a törökszentmiklósi föld­művesszövetkezet cukrászdája a volt iparoskor helyiségében. Állan­dóan kaphatók: sütemény-különle­gességek, expresszó fekete, cukor­kák, csokoládék, likőrök, hűsítő italok; Lakodalmi és alkalmi meg­rendeléseket elfogadunk; A MEGYEI TQdőbeteggyögyintézet perfekt gyors- és gépfrónöt keres azonnali belé- résre. TERMELŐSZÖVETKEZETEK figyelem! A szolnoki földmüvesszövetkezet mezőgaz­dasági szaküzletében 3 db téglaprés el­adó. Alkalmi vétel. AZ ABADSZALOKI földmüvesszövetkezet vezetősége cukrászüzeme részére Jutalékos bérezéssel azonnali belépéssel cukrászt keres. SÉPLOGEPHEZ, traktorhoz értő szerelő­it, 'gyakorlattal rendelkező traktorvezető­ét azonnal felvesz a Szolnoki Gépállomás, clentkezni lehet 7 órától 9 óráig, a gép- llomáson, tRádióleadó mellett). ________ CR ÖDJÖN minden héten a törökszent­miklósi Gőz és Kádfürdőben. Orvosi ten- íeltire iszappakoUst Is végez. Zongorát tökéletesen hangol, javít Rakovszky, a Színház és Zeneisko­la hangoló ja; Előjegyezhető: a szol­noki Zeneiskolában. A JÁSZBERÉNYI Dohánybeváltó Özem fel­vételre keres könyvelési munkában jártas több éves gyakorlattal rendelkező vezető- könyvelöt, (adminisztratív-vezetőt! jelent­kezés levélben önéletrajzzal együtt; Jász­berényi Dohánybeváltó Özemnél. A cserkeszöllői földműveszövetke- zet főkönyvelőt keres. Jelentkezni lehet a földműveszövetkezet irodá­jában írásban, vagy személyesen. A FELSOJASZSAGI Állami Gazdaság fejő- gulyásokat felvesz, fizetés kollektív sze­rint. Jelentkezni lehet: Jászberény, Thököly utca 17. szám. ERTESITJOK a vállalatokat és intézménye­ket, hogy Irodagépjavjtó, rádiójavftó rész­legünket nem a Malinovszki u. 2. sz. alá helyeztük, hanem a Beloiannisz u. 39. sz. alá. Szolnoki Vasipari Vállalat. Gyönyörű kombinált szobák, hálók, rekamiék és konyhabútorok kaphatók a Törökszentmiklósi Földmüvesszövetkezet újonnan megnyílt bútor­üzletében. Csarnok épüler. — Piac-t6r. Zzoinoknttgjjtí NÉPLAP politika) napilap A megyei pártbizottság és a megyei Unác« lapja Feleld* szerkesztő: DÁVID FERENC Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Felelte vezető; Misiin* Sándor 50.000 Ft-ot nyert egyenkénti húzással 0849 0619 0901 0638 3894 0413 5219 0206 5783 0918 6777 0161 25.000 Ft-ot nyert cgyenkéiill húzással 1873 0964 1925 0629 2699 0807 3052 0862 3317 0404 5594 0935 5654 0450 6501 0207 10.000 Ft-ot nyert egyenkénti húzással 0130 0012 0352 0656 0387 0458 0806 0816 1284 0429 1372 0731 1687 0511 2337 0418 2380 0616 2586 0114 2890 0139 3446 0841 3858 0569 5069 0116 5516 0668 6112 0328 6546 0972 6719 0285 5000 Ft-ot nyert egyenkénti húzással 0100 0211 0317 0941 0370 0303 0381 0223 0414 0497 0438 0897 0523 0961 0868 0855 0870 0709 0981 0453 1073 0485 1128 0461 1155 0802 1181 0395 1392 0548 1413 0997 1429 0510 1444 0698 1457 0881 1503 0221 1580 0184 1622 0630 1830 0509 1838 0530 1854 0121 1981 0101 2087 0428 2102 0625 2143 0636 2171 0409 2208 0651 2566 0650 2578 0806 2583 0088 2587 0527 2637 0796 2640 0995 2647 0562 2869 0176 2869 0069 2975 0413 3038 0108 3068 0078 3126 0492 3167 0605 3242 0077 3383 0049 3469 0079 3617 0512 3633 0229 3961 0803 3998 ,0648 5117 0182 5164 0887 5186 0333 5272 0294 5416 0165 5461 0841 5465 0023 5476 0807 5501 0634 5531 0633 5656 0284 5701 0072 5822 0176 5833 0331 6071 0300 6097 0631 6512 0067 6561 0712 6742 0159 6776 0921 7193 0203 7198 0652 1000 Ft-ot nyert sorozat húzással 0539 001—0100 o7o3 401—0500 o9o7 701—0800 2o58 401—0500 2458 901—1000 2758 701—0800 2856 401—0500 3ol6 101—0200 3o78 001—0100 3136 301—0400 377o 901—1000 3942 501—0600 4c65 101—0200 5o78 401—0500 5187 901—1000 571o 201—0300 5773 501—0600 6111 601—0700 6598 201—0300 7198 901—1000 500 Ft-ot nyertek o849 601—0700 7164 901—1000 4o51 601—0700 2oll 001—0100 sorozathúzással o87o 701—0800 7198 601—0700 4o76 301—0400 2ol2 601—0700 oo62 501—0600 o9ol 601—0700 ?oo Ft-ot nyert: 4c82 001—0100 2o74 101—0200 olo2 101—0200 0981 401—0500 névértékben 4o99 001—0100 2131 801—0900 0214 501—D600 lo8o 301—0400 0075 501—0600 5o2o 601—0700 2167 601—0700 0341 401—0500 1181 301—0400 oc88 701—0800 5o28 201—0300 2189 101—0200 0455 401—0500 1228 601—07C0 0119 701—0800 5o39 601—0700 22o2 701—0800 o537 701—0800 1284 401—0500 0156 001—0100 51o6 001—0100 2211 301—0400 o634 801—0900 1353 301—0400 0215 701—0800 51o7 501—0600 2216 101—0200 o719 001—0100 1372 701—0800 0263 301—0400 5113 301—0400 2243 001—01C0 0775 001—0100 1392 501—0600 0282. 8G1—0900 5118 701—0800 2244 801—09G0 o79o 301—0400 1413 901—10C0 o3ol 901—1000 5133 001—0100 2251 401—0500 0818 401—0500 1444 601—0700 0323 801—0900 5143 901—1000 2276 001—0100 o9o4 401—Ó500 1449 701—0800 0374 101—0200 5162 801—0900 2312 801—0900 0934 201—0300 1457 801—0900 0394 001—0100 5226 401—0500 2369 201—0300 0938 501—0600 15o3 201—0300 o398 901—1000 53o4 601—0700 2379 501—0600 lo52 801—0900 1565 501—0600 o4o8 801—0900 5426 101—0200 244o 301—0400 1265 301—0400 158o 101—0200 o414 201—0300 5438 801—0900 2442 301—0400 1268 401—0500 1622 601—0700 o458 901—1000 5488 901—1000 246o 801—0900 1344 401—0500 1687 501—0600 o462 501—0600 55o6 501—0600 2493 701—0800 14o2 101—0200 1761 401—0500 o5o3 601—0700 5515 801—0900 2496 501—0600 1492 301—0400 1022 601—0700 0543 001—0100 5523 001—0100 2512 101—0200 2o56 301—0400 183o 501—0600 o556 901—1000 5546 901—1000 2517 101—0200 2o74 901—1000 1925 601—0700 0582 001—0100 5556 301—0400 2582 101—0200 2o83 701—0800 1981 101—0200 o626 001—0100 5583 401—0500 2638 101—0200 2372 001—0100 2o52 501—0600 0675 601—0700 5618 901—1000 27ol 801—0900 2414 301—0400 2171 401—0500 o713 901—1000 5631 801—0900 2724 601—0700 2466 201—0300 2322 901—1000 0797 201—0300 5635 501—0600 2768 901—1000 2724 801—0900 244o 901—1000 0842 601—0700 5637 301—0400 2781 801—0900 2993 201—0300 2577 901—1000 o859 201—0300 5661 001—0100 2812 701—0300 3c 57 001—0100 2586 101—0200 0899 601—0700 57o5 101—0200 2845 4Ó1—0500 3177 901—1000 2626 901—1000 o9o4 501—0600 5739 601—0700 2865 301—0400 3287 601—0700 264o 901—1000 0938 301—0400 5773 201—0300 29ol 801—0900 3399 901—1000 2647 501—0600 o94 7 101—0200 58oo 901—1000 3o48 001—0100 345o 001—0100 2666 801—0900 o952 101—0200 581o 201—0300 3o81 301—0400 3455 901—1000 2699 801—0900 0955 001—0100 5842 201—0300 3118 001—0100 346o 701—0800 27ol 701—0800 0969 001—O1C0 5835 601—0700 312o 501—0600 347o 801—0900 277o 201—0300 o99o 201—0300 5848 601—0700 3133 901—1000 348o 301—0400 2776 601—0700 lol7 801—0900 5993 901—1000 3141 401—0500 3499 101—0200 2956 701—0800 llo5 301—0400 5926 301—0400 3143 401—0500 3549 401—0500 2962 401—0500 1125 301—0400 6c69 301—0400 3146 201—0300 3829 401—0500 2975 401—0500 1141 301—04GC 6o73 001—0100 315o 501—0600 3847 601—0700 3ool 701—0800 1183 101—0200 61o7 501—0600 3157 901—1000 3875 201—0300 3o52 801—0900 1193 201—0300 61c8 701—0800 3196 201—0300 3883 901—1000 3126 401—0500 1194 701—0800 6539 301—0400 3212 101—0200 5o37 401—0500 3167 601—0700 12o6 401—0500 6549 001—0100 3243 901—1000 5o48 001—0100 3184 201—0300 1228 701—0800 6552 401—0500 3257 301—0400 5o49 801—0900 3317 401—0500 1249 401—0500 6568 901—1000 3275 201—0300 5c51 201—0300 3383 001—0100 1266 801—0900 6570 401—0500 33c9 001—0100 523o 701—0800 3633 201—0300 1352 001—0100 6598 701—0800 332o 301—0400 5278 601—0700 3673 201—0300 1445 601—0700 6669 401—0500 3336 801—0900 5417 901—1000 3716 001—0100 1568 401—0500 6673 601—0700 3356 201—0300 5538 301—0400 3766 001—0100 1563 701—0800 6686 201—0300 338o 401—0500 5547 101—0200 307o 101—0200 1627 001—01.00 67o3 001—0100 3416 401—0500 5927 201—0300 3891 201—0300 1668 501—0600 6757 301—0400 3478 801—09C0 6142 301—0400 3944 401—0500 1675 701—0800 6761 801—0900 3495 301—0400 6167 101—0200 3945 C01—0100 1689 101—0200 6824 601—0700 3515 901—1000 66o5 701—0800 3961 801—0900 1694 401—0500 6839 601—0700 3527 601—0700 6632 201—0300 3998 601—0700 1695 101—0200 6847 501—0600 354o 101—0200 6723 901—1000 5o69 101—0200 1749 601—0700 6855 901—1000 3581 301—0400 6814 701—0800 5117 101—0200 1753 801—0900 6857 101—0200 3628 101—0200 7! 88 701—0800 527o 501—0800 1763 401—0500 6895 201—0300 3647 401—0500 500 Ft-ot nyert: 5294 801—0900 1782 901—1000 7112 201—0300 3669 601—0700 sorozathúzással 5461 801—0900 1794 001—0100 7128 201—0300 3676 001—01C0 0112 701—0800 5476 801—0900 182o 901—100Ó 7142 401—0500 37o5 601—0700 ol3o 001—0100 55ol 601—0700 1822 401—0500 715o 601—0700 3735 101—02C0 0181 901—1000 5533 601—0700 1868 001—0100 7183 201—0300 3757 901—1000 o317 901—1000 5654 401—050C 19o8 101—0200 7185 101—0200 3788 001—01G0 0324 801—0900 5656 201—0300 1958 001—0100 oo84 901—1000 3818 901—1000 0381 201—0300 5689 401—0500 1983 601—0700 0239 001—0100 3835 001—0100 0337 401—OoOO 25659 001—0100 2o31 801—0900 0314 301—0400 3872 501—0600 0395 301—0400 57ol 001—0100 2o57 501—0600 c357 201—0300 •3887 601—0700 0523 901—1000 5833 301—0400 2o65 401—0500 0424 701—0800 3981 401—0500 o586 901—10C0 5978 001—0100 2o81 701—0800 0426 001—OljOO 4o21 601—0700 o8c6 801—0900 6112 301—0400 2127 601—0700 0477 601—0700 4 »42 701—0800 0806 901—1000 6182 001—0100 213o 101—0200 o5o5 701—0800 4c61 801—0900 0868 801—0900 65ol 201—0300 2135 501—0600 o5o8 001—0100 4o78 901—1000 o875 401—0500 6561 701—0800 2234 501—0600 0521 401—0500 5ol-3 401—0500 o9o5 601—0700 6665 301—0400 2235 401—0500 0529 101—0200 5J2o 101—0200 o99c> 601—0700 6666 001—0100 2242 201—0300 0567 501—0600 5127 601—0700 lo35 901—1000 669a 001—0100 2271 401—0500 o611 001—0100 5144 601—0700 lo73 401—0500 6719 201—0300 2298 901—1000 0716 001—0100 5161 601—0700 1228 401—0500 6777 101—0200 2324 101—0200 o727 701—0800 5198 601—0700 1155 801—0900 6951 201—0300 2347 201—0300 0832 101—0200 52o3 901—1000 1168 901—1000 7136 301—0400 2374 601—0700 0848 701—0800 5225 201—6300 12ol 801—0900 7139 501—0600 2381 301—0400 0883 901—1000 5248 001—0100 1429 501—0600 7193 201—0300 2389 901—1000 o913 801—0900 5266 301—0400 1597 301—0400 2961 001—0100 24o2 801—0900 o939 001—0100 5285 701—0800 1699 501—0600 3ol4 001—010C 2485 301—0400 0931 701—0800 5287 301—0400 1713 201—03C0 3o38 101—0200 25ol 701—0800 0942 101—0200 5332 401—0500 1838 501—0600 3o4o 401—0500 262o 101—0200 0977 401—0500 5333 901—1000 1854 101—0200 3o68 001—0100 2632 701—0300 0981 601—0700 5349 901—1000 1873 901—1000 3242 001—0100 2649 601—0700 c995 401—0500 5362 001—0100 1892 501—0600 3254 501—0600 2658 201—0300 lo31 801—0900 5363 001—0100 2o37 401—0500 3311 901—1000 2678 301—0400 lo43 101—0200 5392 901—1000 21o2 601—0700 3446 801—0900 2681 401—0500 lo53 301—0400 5394 701—0800 2143 601—0700 3469 001—0100 2681 501—0600 lo88 401—0500 5483 101—0200 2145 501—0600 3496 301—0400 27o8 ' 301—0400 1133 901—1000 5486 901—1000 22oö 301—0400 3859 801—0900 2713 801—0900 1157 401—0500 5492 901—1000 22c8 601—0700 3858 501—0600 2714 801—0900 1178 401—0500 5498 201—0300 2219 101—0200 3517 501—0600 274o 501—0600 1186 901—1000 55o3 601—0700 2248 101—0200 3858 501—0600 2765 101—0200 12o5 201—0300 5574 501—0600 2337 401—0500 3859 801—0900 28o7 201—0300 1241 201—0300 5582 901—1000 238o 601—0700 3894 401—0500 2882 001—0100 128o 001—0100 5587 201—0300 2464 501—0600 5o75 101—0200 28o9 501—0600 1317 701—0800 3592 301—0400 2498 901—1000 5o77 601—0700 294o 401—0500 1413 301—0400 5597 701—0800 252o 001—0100 5111 101—0200 3ol9 701—0800 1471 101—0200 5612 001—0100 2566 601—0700 5118 801—0900 3o42 601—0700 1589 901—1000 5622 401—0500 2578 801—O90C 5164 801—0900 3o44 001—0100 1697 801—0900 5626 801—0900 2583 001—0100 5186 301—0400 3o74 801—0900 1743 301—0400 5688 501—0600 2587 501—0600 5219 201—0300 3176 801—0900 1761 201—0300 574o 301—0400 2589 701—0800 5272 201—0300 3F98 001—0100 1766 501—0600 5742 1(U—0200 2623 601—0700 54o3 501—0600 32ol 301—0400 1768 501—0600 5744 901—1000 2637 701—0800 5416 1QI—0200 3235 501—0600 1769 801—0900 5761 701—0800 2671 401—0500 5465 001—0100 3256 701—0800 1795 001—0100 59c6 201—0300 2796 101—0200 5516 601—0700 3246 901—1000 !8o7 701—0800 59o7 201—0300 2869 101—0200 5587 101—0200 3314 501—0600 1819 801—0900 5971 301—0400 2881 001—0100 5594 901—1000 3333 701—0800 1865 201—0300 6ol6 201—0300 2890 101—0200 5652 101—0200 3436 801—0900 1866 401—0500 bo73 601—0700 oo!2 401—0500 5723 601—0700 35o5 001—0100 1915 701—0800 6o76 101—0200 ool3 901—1000 5783 901—1000 3543 701—0800 1922 301—0400 ÖO01 401—0500 oo76 401—0500 5822 101—0200 3599 201—0300 1948 701—0800 6o96 801—0900 oloo 201—0300 5869 001—0100 3599 801—0900 1958 301—0400 8138 701—0800 0273 001—0100 5899 301—0400 3617 701—0800 1971 901—1000 62oo 701—0800 o296 001—0100 6o4o 901—1000 3646 901—1000 2oo7 001—0100 6526 001—0100 0315 101—0200 6o71 201—0300 3749 801—0900 0352 601—0700 6o97 601—0700 3789 401—0500 A fenti gyorslista közvetlenül a o37o 301—0400 6181 701—0800 38o6 301—0400 húzás után készült. Az esetleges 0414 401—0500 6512 001—0100 3861 401—0500 számhibákért felelősséget nem vál­o433 901—1000 6546 901—1000 3882 501—0600 lalunk. A nyereménnyel és névér­0438 801—0990 6661 401—0500 3899 301—0400 tökkel kisorsolt kötvények beváltá­o6o9 801—0900 6742 101—0200 392o 301—0400 sát a hivatalos nyeremény jegyzék 0612 701—0800 6776 901—1000 3946 101—0200 alapján október 25-én ! kezdik meg o646 701—0800 6821 501—0600 3976 401—0500 az Országos Takarékpénztár fiókjai 0659 001-0100 6859 301—0400 399o 201—0300 és a postahivatalok

Next

/
Oldalképek
Tartalom