Szolnok Megyei Néplap, 1955. október (7. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-22 / 249. szám

2

SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP

iü5ö ünicöer a.Nincs értelme a felesleges jelentésgycktásnalc

A községi pártbizottságok mü- cödésétől nagymértékben tügg a akosság boldogulása. Éppen ezért szükséges, hogy a községi pártbizottságok élén ne „párthivatalno- tok'f hanem aktív, tevékeny emberek álljanak. A községi pártbizottságok munkájának eredménye azonban nemcsak a párttitkár egyéniségétől, hanem jórészt a járási pártbizottság irányításától is Cügg. Vegyük például a kunmada- rasi községi pártbizottság munkáját.

A közmondás is azt tartja, hogy „az idő — pénz”. Bizony nagy értéke van minden percnek, minden negyedórának, mikor egy község ügyes-bajos dolgait kell intézni Alaposan meg kell fontolni, mivel foglalkozzék a titkár.

nehogy csak „papírmunkát" végezzen.

Igen haszontalan például a felesleges jelentések gyártása. Több ízben előfordult már. hogy a telefonon leadott tájékoztató után azt mondták a járási bizottságon: „Jól van eívtárs. de ezeket jelentsd papíron is.” Megtörtént az is. hogy Korozs elvtárs. a járási pártbizottság párt- és tömegszervezeti osztályvezetője kiment Kunmadarasra, ahol helyszínen vizsgálta meg az egyik feladat megoldását és — bár a községi titkárai való beszélgetés közben pontosan feljegyezte az adatokat — „jelentést kérek erről” — mondással távozott. A iárásj pártbizottság aktivistáival kapcsolatban sok ehhez hasonló példát lehetne megemlíteni. Nyilvánvaló, hogy az ilyen jelentések feleslegesek csak a községi titkár idejét veszik el, gyakorlati célt nem szolgálnak. A felsőbb szervek irányító munkájához természetesen szükséges' a megfelelő tájékozottság, s ennek érdekében elkerülhetetlen a jelentések kérdése, de ez

nem lehet ok a pártmunka bürokratizálására.

Ezek mellett meg kell említeni azt is, hogy a járási pártbizottság munkatársai sok segítséget adnak a helyszínen a községi titkárnak. Bizonyára nem kerül nekik különösebb munkába, hogy a fentebb említett hibákat kiküszöböljék s ezáltal több időt biztosítsanak a községi titkárnak;

Szükség van erre. hiszen a tervbevett feladatok megoldása mellett ezernyi egyéb problémával is eltelik az idő. Sokan keresik fel a községi párttitkárt jelentéktelennek tűnő ügyekben is. Az egyik asszony például azzal állított be hozzá: „Tegyen igazságot titkár elvtárs. A kacsám átbújt a kerítésen, s megette a szomszéd kutyája. A gazdája — arra hivatkozva, hogy a kutya pórázon volt. — nem hajlandó a kár megtérítésére.” A panaszosoknak természetesén nem mondhatja a párttitkár. — hogy „nincs időm.” Türelmesen meg kell őket hallgatnia, tanácsot adni nekik.

Sok időét elvett az eleven, gyakorlati munkától az értekezletek, megbeszélések végtelen sora is. A gyakorlat azt bizonyította, hogy — bár vannak fontos megbeszélések — lehet csökkenteni az értekezletek számát. A megbeszélések legtöbbje ugyanis csak felesleges határozathozatalhoz vezetett. A kun- madarasi községi pártbizottság hetenkénti ülésein például átlag 2—3 határozatot hoztak.

Ezek végrehajtására legtöbbször nem volt idő.

Határozatot hoztak például arról is, hogy az I. típusú tszcs-ket III. típusúvá fejlesztik. Mivel azonban a szervező munka fő eszközének csak az ülésezéseket, a határozat- hozatalt tartották, s megfeledkeztek a feladat végrehaitásának megszervezéséről. nem érték el a kívánt eredményt.

Az első típusú termelőcsoportok továbbfejlesztésénél első lépésként azok pártszervezeteit kellett volna erősíteni, hiszen a párttagok létszáma a legtöbb tszcs-ben nem érte el a tíz főt. így aztán nem is tudtak kellő erőt kifejteni. Mikor a területi instruktor megkérdezte a községi titkárt, kiket javasol a csoporttagok közül tagjelöltnek, hét-nyolc nevet is felsorolt. Az instruktor munkáiénak eredményeként három csoporttagot vettek fel pártunk soraiba abból a tízesből, melyben sem tavaly, sem az

év első hónapjaiban nem növekedett a pártszervezet létszáma. Ebből is adódik a tanulság: a községi párttitkár nagyobb eredményt érhet el megfelelő szervező munkával, mintha csak „fényképez”. — beszámolóhoz, vagy határozati javaslathoz gyűjt adatokat. A siker a munkán, a segítségnyújtáson múlik elsősorban.

Nincs szükség határozathozatalra minden kérdésben,

hiszen a párt és kormányhatározatok úgyis megszabják a tennivalókat. Ezeken pedig nem lehet vitatkozni, maradéktalanul végre kell hajtani őket. Csak így lehet a rendelkezésünkre álló erőt fe- csérlés nélkül gyümölcsöztetni.

A felesleges jelentésgyártás megszüntetése az értekezletek és határozathozatalok számának csökkentése mellett a községi párttitkár csak akkor érhet el jó eredményt. ha munkatervébe minden sallangtól mentesen, csak a gyakorlati tennivalókat, sorolja fel. s ragaszkodik is azok megvalósításához. A kunmadarasi községi pár! bizottságnak volt olyan háromhónapos terve, melybe a párttitkár csak egyszer nézett bele. Az ilyen terv eleve nem szolgálhatja a közvetlen munkát, az élettel való szoros kapcsolatot ;

Márpedig most erre van szükség. Simon Béla

BELFÖLDI HÍREK

AZ OKTATÁSÜGYI MINISZ. TÉRIUM, a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság felhívást inté_ zeit az iskolák irodalmi szakköreihez helyi irodalmi hagyományok gyűjtésére. Az irodalmi szakkörök gyűjtőmunkáját az Oktatásügyi Minisztérium, a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tanév közben is irányítja és segíti.

A gyűjtés szervezésével kapcsolatban a megyei szakfelügyelő ad felvilágosítást. Tárgyi emlékek, könyvek és kéziratok előkerüléséről, az összegyűjtött, illetőleg a szakkör által készített fényképanyagról a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeumot kell értesíteni (Bpest. V., József Nádor tér 7.), népi emlékezések gyűjtéséről a Magyar Irodalomtörténeti Társaságot (Bpest, XI., Ménesi út 11—13).

1956. május 1-ig a szakkörök részletes jelentésben foglalják ösz- sze egész évi gyűjtőmunkájuk eredményét.

A versenyben résztvevő szakkörök november 15-ig jelentkezzenek a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeumnál. A legjobb munkát végző szakkörök között a következő díjakat osztják ki: I. díj: 2000 Ft, két 11. díj: cgyenkint 1500 torint, három

III. díj: cgyenkint ezer forint, négy

IV. dij: cgyenkint ötszáz forint. —

A jászberényi Petőfi Termelőszövetkezetben a 22 hold őszi árpa és a rozs igen szépen zöldéi. A traktorok a búza vetőágyát készítik és vetik á magot, hogy mielőbb kizöl- düljön a kenyérgabona is. A tsz- tagofc a négyzetes kukorica betakarítása után a burgonya szedéséhez fogtak, igyekezniük kell, hogy - jó időben végezzenek az őszi betakarítással:

A munka mellett az állam iránti kötelezettség teljesítésére is gon- lolnak a szövetkezeti gazdák. Kilenc sertést hizlalnak a beadásba és szerződésre.

A FELSŐ JÁSZSÁGI ÁLLAMI GAZDASÁG az agrotechnikai módszerek alkalmazásával ez évben is szép termést takarított ■ be földjeiről. 900 holdon termeltek búzát, s az egy holdra eső átlagtermés 16 mázsa 31 kg volt. A nyári munkákban lelkesen helytálló dolgozók most a kapásnövények betakarításában is tovább fokozzák eredményeiket. Kukoricából 34 mázsa 93 kg az átlagtermés. Október közepéig már a cukorrépa 80 százalékát felszedték, s a búzavetést 50 százalékra teljesítették. A silózással is igyekeznek, hogy a betervezett 2400 köbméter jő minőségű siláia- karmány mielőbb meglegyen.

Az Humanifé a Saar-vidéki népszavazásról

Párizs (MTI) Az Humanité külpolitikai vezércikkében a vasárnap tartandó Saar-vidéki népszavazással foglalkozik. A lap leszögezi, hogy a megbukott ..európai védelmi közösség” hívei most a Rajna mindkét partján egyaránt aggódva tekintenek a népszavazás elé, mivel attól félnek, hogy a Saar-vidék lakossága elutasítja majd a statutumtervezetet. amelyben pedig terveik sarokkövét látják. Jól tudják, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása is majdnem megbukott a Saar-kérdés miatt, s most aggódnak, hogy a népszavazás eredménye felborítja az egész politikájukat.

A lap ezután rámutat, hogy a Saar-vidék „európaizálásának” terve nem más, mint a francia és német trösztök közötti pillanatnyi és gyenge lábakon álló kiegyezés. Ez a terv távolról sem oldja meg a Saar-kérdést, csupán állandó tűzfészket teremt e területen. A nyugatnémet revansiszták már most is olyan soviniszta jelszavakig hangoztatnak Franciaország ellené* amelyek Hitler és Göbels kirohanásaira emlékeztetnek. Az a mód. ahogy Bonn ezt a propagandát támogatja, sejteni engedi, hogy a Saar-vidék „európaizálása” milyen jövőt tartogat Franciaország számára.

Az Humanité hangsúlyozza, hogy az „európaizálás” csak azok számára lenne előnyös, akik Washingtonban azt tervezik, hogy a döntőbíró szerepében lépnek majd fel Németország és Franciaország között. vagyis — a leggyengébb imperialista rovására — a maguk számára kapartatiák majd ki a tűzből a gesztenyét.

A Saar-vidéki Kommunista Párt. miközben szembeszáll a soviniszták hadjáratával, aira szólítja fel a saar-vidéki választókat, hogy vasárnap mondjanak „nem”-et az „európai” statútumra. A Saar-vidéki Kommunista Párt e harcával síkra száll a Saar-vidéki németek nemzeti törekvései mellett és ugyanakkor a béke ügye mellett is. A béke ügye ugyanis azt követeli, hogy tartós módon oldják meg a Saar-kérdést. Ilyen megoldás lenne az, melyet Grotewohl ajánlott. Eszerint a Saar-vidék német terület, de Franciaország jogos gazdasági érdekeit a Saar-vidéken figyelembe kell venni, s úgy kell rendezni a Saar-kérdést. hogy közben számot vetnek Franciaország biztonságának követelményeivel is. Ha a genfi konferencián megteremtenék az európai biztonsági rendszert amelybe Németország mindkét fele résztvenne. ez megkönnyítené a német kérdés békés és demokratikus megoldását s ezzel a Saar-kérdés rendezése felé is egyben lépést tennének előre — szögezi le végezetül az Humanité. (MTI).

A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Jugoszláviában

Szubotica (TASZSZ.) A Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége október 20-án felkereste a „Béhye” jugoszláv állami gazdaságot.

Ebéd után a vendégek Batánába utaztak, ahol a dunai átkelésnél 1944 novemberében elesett szovjet harcosok gyönyörű emlékműve emelkedik. Az emlékmű felirata a következő: „A hős Vörös Hadsereg

elesett hőseinek — a jugoszláv nép. 1947.“

A. P. Volkov, a küldöttség vezetője és N. P. Firjubin, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott belgrádi nagykövete megkoszorúzta az emlékművet.

Este a küldöttség tagjai Szwbo- ticába érkOTtek. (MTI.)

A rádióműsor technikai okokból lapunk mai számából kimaradt.

.................................................................UHUIM......I......Willi................

Az emberért

A Hmelnyickij-területi cukorrépaültetvényeken több új betakarító és lerakó gépet próbálnak ki. — A képen: Cukorrépalerakás az egyik új géppel a makovói cukorgyárban. (Foto: V. Prihogyko.)

Maxim Gorkijt

LENIN

(Sxemeleény)

Lenin herojzrousából teljesen hiányzik a külső ragyogás. Heroiz- musa az Oroszországban nem ritka szerény aszkéta-hősiesség, mely azoknak a becsületes intellektuel forradalmároknak a tulajdonsága, akik rendíthetetlenül hisznek abban. hogy a szociális igazság megvalósítható a földön. Lenin hero- izmusa annak az embernek a he- roizmusa, aki a világ minden öröméről lemondott, az emberek boldogságáért való nehéz munka kedvéért.

..: Ma is magam előtt látom a nevetségesen szegényes, fából épült templom mezítelen falait London külvárosában, a nyomorúságos iskolaszobára emlékeztető szűk kis terem csúcsíves ablakait. Ez az épület csak kívülről hasonlít templomhoz, belül teljesen hiányoztak a vallásos kultusz tárgyai, sőt az alacsony szószék sem a terem belsejében állott, hanem a két ajtó között, a bejáratnál.

Mindaddig nem találkoztam Leninnel. írásait sem olvastam any- nyira, amennyire kellett volna. De az, amit olvastam és még inkább a Lenint személyesen ismerő elvtársak lelkes nyilatkozatai, nagyon vonzottak hozzá. Mikor bemutattak neki, erősen megszorította a kezemet, figyelmesen rámnézett és régi ismerős hangján, tréfásan mondotta:

>— Jó, hogy eljött! Maga úgy-e szereti a verekedést? — Itt nagy csete-paté lesz.

Én nem ilyennek képzeltem Lenint. Valami hiányzott belőle számomra: Raccsol, kezét a hóna alá dugja és karját kifeszítve áll. Es egészben véve. valahogy túlságosan

egyszerű, nem érez bérme az ember semmit a „vezéréből. Én író vagyok. A foglalkozásommal jár, hogy megfigyeljem az apróságokat s ez már szokásommá, néha bosz- szántó szokásommá vált.

Mikor Flechanov elé „vezettek”, két kezét a mellén keresztbe- fonva állt és szigorúan, unottan nézett iám, mint ahogy a munkájában kifáradt tanító néz, ha még egy tanítványt hoznak elébe. Azzal az ugyancsak elcsépelt frázissal fogadott, hogy „tisztelője vagyok a tehetségnek“. Ezenkívül semmi olyasmit sem mondott, ami emlékezetemben maradt volna Ez a kongresszus egész tartama alatt egyikünknek sem jutott eszébe, hogy jó volna egy kicsit „elbeszélgetni.“’

Ez a kopasz, raccsoló, zömök, erős ember viszont egyik kezével szokrá'teszi homlokát simogatva, másik kezével a kezemet rázva, csodálatosan élénk szemében gyengéd fénnyel, azonnal az „Anya“ hibáiról kezdett beszélni és kiderült, hogy már kéziratban olvasta, amit Ladizsnyikovtól, a kiadómtól kapott meg. Én azt mondtam, hogy siettem a könyv megírásával, de arra sem volt időm, hogy megmagyarázzam, miért siettem, Lenin már bólintott és maga magyarázta meg: jó, hogy siettem, a könyvre szükség van, sok munkás vett részt öntudatlanul, ösztönösen a forradalmi mozgalomban és most nagy hasznukra lesz az „Anya“ elolvasása.

„Nagyon időszerű könyv." Ez volt egyetlen, de számomra nagyon értékes bókja. Aztán kikérdezett arról, hogy lefordítják-e az „Anyát“

idegen nyelvre s hogy mennyire csonkította meg az orosz é<i az amerikai cenzúra és amikor meghallotta, hogy a szerzőt vád alá helyezték, először összeráncolta homlokát, aztán fejét fölvetette, lehunyta a-szemét és elnevette magát valami furcsa nevetéssel. Nevetésére odajött, ha jól emlékszem, ■Foma Uralsjkij és még három munkás.

Nagyon ünnepélyes hangulatban voltam: háromszáz válogatott párttag között találtam magam és megtudtam. hogy 150 OOO szervezett munkás küldte őket a kongresz- szusra s magam előtt láttam a párt összes Vezéreit, a régi forradalmárokat, Plechánovot, Axelrodot, Deutsche!. Ünnepélyes hangulatban egészen természetes volt és .az olvasó is megért, ha megmondom, ’hogy az aüatt a két év alatt, amit hazámtól távol töltöttem, hangulatom nagyon megrosszabbodott.

Es egyszerre, mint a mesében, itt vagyok az Oroszországi Szocáil- demoknata Párt kongresszusán. Persze, hogy ünnep volt ez.

De ünnepélyes hangulatom csak az első ülésig tartott — amíg ki nem tört a vita a „napirend” kérdéséről. A vita vadsága hideg zuhanyként zúdult rám, nemcsak azért, mert éreztem, hogy milyen élesen szakadt a párt reformistákra és forradalmárokra, — ezt már 1903 óta tudtam, — hanem azért is. mert láttam, hogy menynyire gyűlölik a reformisták Lenint. Ez a gyűlölet átjárta a beszédeiket és úgy buggyant ki szavaikból, mint a nagy nyomás alatt álló víz a régi tűzoltócsőből:

Eb ime, Vlagyimir Iljics gyors léptekkel a pódiumra sietett és raccsolva mondotta: „Elvtársak!“ Ügy éreztem, hegy rosszul beszél, de már egy pillanat múlva engem is, mint a többieket, „lenyűgözött“’ a beszéde. Először életemben hallottam, hogy a politika legbonyolultabb kérdéseiről ilyen egyszerűen lehet beszélni. Ez a szónok nem próbáit szép frázisokat szerkeszteni, de minden szónak csodálatos könnyedséggel a legpontosabb értelmét adta. Nagyon nehéz megrajzolni azt a mély benyomást, amit a szónoklata tett.

Elörenyújtott keze és kissé felemelt tenyere, mely mintha minden szót mérlegre tett volna, visszautasítva az ellenfél frázisait, nyomós érvekkel helyettesítve azokat, bizonyítékokkal, hogy a munkás- osztálynak joga és kötelessége saját útján és nem a liberális burzsoázia mögött, sőt nem is vele egy sorban haladni, — mindez rendkívüli volt és mindezt Lenin valahogy nem a saját nevében, de tényleg a történelem akaratából mondotta. Beszédének tömörsége, befejezettsége. közvetlensége és ereje, ő maga ott a pódiumon — mindez olyan volt, mint valami klasszikus mű: minden a helyén benne és semmi se fölösleges, semmi cicoma és ha van is, nem látszik, mert annyira természetes és szükséges, mint az arcon a két szem, a kézen az öt ujj.

Ami az időt illeti. Lenin kevesebbet beszélt, mint az előző szónokok, de ami a benyomást illeti, sokkal többet: nemcsak én éreztem ezt. a hátam mögött lelkesen suttogták;

■— Tömören beszél:.

ley ia volt. Minden érve önmagától bontakozott ki a benne rejlő erő folytán: A mensevikek nem restelték megmutatni, hogy Lenin beszéde kellemetlen nekik, Lenin maga pedig — több, mint kellemetlen. Minél meggyőzőbben bizonyította Lenin, hogy a pártnak a forradalmi elmélet magaslatára kell emelkednie, hogy annál jobban ellenőrizhesse a gyakorlatot, annál

gyűlöliködőfobek voltak a közbe- szólásote.

— A kongresszust nem azért hívtuk egybe, hogy filozofáljunk!

— Ne tanítson bennünket, nem vagyunk gimnazisták!

Különös igyekezetei fejtett ki egy magas, szakállas, röfös kereskedő-képű ember.

Az. ingerültség, a gúny, a gyűlölet .gonosz, forró szele fújt a teremben, százak szeme különbözőképpen tükrözte vissza Vlagyimir Iljics alakját. Nem látszott rajta, hogy az ellenséges kirohanások izgatják, hévvel beszélt, de nyorna- tékkal, nyugodtan. Néhány nap múlva megtudtam, hogy mibe került neki ez a külső nyugalom.

Az volt a benyomásom, hogy Iljics ereje, harciassága, önbizalma a kongresszus minden napjával nő, hogy napról-napra keményebben csengenek a beszédei s a kongresz- szus bolsevik részének hangulata napról-napra határozottabb á, szigorúbbá válik.

Néhány munkát, aki most látta először Lenint, a Hyde-parktoari Leninnek a kongresszuson tanúsított viselkedéséről beszélgetett. Valamelyik a következő jellemző szavákat mondotta:

— Ntem tudom, lehet, hogy itt Európában a munkásoknak van még más ilyen okos emberük is, Bábel vagy más valaki. De hogy volna még egy Olyan, akit én azonnal így megszeretnék, azt nem hiszem!

Egy másik munkás mosolyogva hozzáfűzte;

— Ez a mi emberünk!

— piechanov is a mi emberünk — hangzott az ellenvetés.

A felelet fején találta a szöget:

«—• Pleohanov tanítónk és amellett úr, de Lehin: vezérünk és elvtánsunkj