Szolnok Megyei Néplap, 1955. október (7. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-08 / 237. szám

V SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1955 círtdlSír'4 ünnepélyesen nyitoüák meg Szolnokon az országos röplabda bajnokság középdöntőjének küzdelmeit Pénteken reggel fél 9. órakor ünnepélyes keretek között nyitották meg Szolnokon az országos röplabda bajnokság közép­döntőjének versenyeit. Ünnepi díszt öltött ez alkalommal a városi TSB sporttelepe. Nemzetiszínü, vörös és kék zászlókat len­getett a szél. a VTSB Betoiannisz-útl pá­lyáján. Negyed 9 órakor érkeztek meg a résztvevő csapatok a Budapesti Vasas, Gö­döllői Bástya, a Győri Dózsa, a Debre­ceni Haladás és a Nyíregyházi Építők. — Jeten volt Sziklavári Lajos elvtárs, az OTSB Társadalmi Röplabda Szövetsége szervező bizottságának elnöke, a verseny- bíróság elnöke, Pázmány Kálmán MTSB előadó, Juhász Ferenc, a versenybíróság elnökhelyettese, Bozsó István a verseny- bizottság titkára. Pázmány Kálmán üdvö­zölte a résztvevőket és többek között a következőket mondota: „Kedves elvtár­sak, kedves sporttársak. A Szolnok megyei Testnevelési és Sportbizottság nevében me­leg szeretettel köszöntőm önöket a Ma­gyar Népköztársaság 1955; évi röplabda országos középdöntő mérkőzések alkalmá­val. Valamennyien messziről jöttek ide, hogy 3 napon át nemes küzdelemben döntsék el, hogy melyik lesz az a csapat, amely résztvehet az országos döntőn. Kí­vánom, érezzék jól magukat városunkban. Kérem, hogy sportszerű küzdelemben te­gyenek tanúságot röplabda sportunk fejlő­déséről. A Budapesti Vasas—Gödöllői Bástya csa­patainak mérkőzésével kezdődött meg ez­után a 3 napos torna. Ma délután lesz a Szolnoki Törekvés Baráti Kör taggyűlése A Szolnoki Törkevés Baráti Köre ma dél­után 18 órakor Madách-uicai székházában tartja taggyűlését. A gyűlés igen fontos kérdéseket tárgyal meg. Többek között foglalkozik a bajnokság megnyerése után az — NB II.-be való feljutásért lejátszás­ra kerülő — osztályozó mérkőzésekre való előkészületek feladatairól is. A fontos tárgysorozatra való tekintettel, kéri a ve­zetőség a tagok, valamint a város sport- kedvelőinek minél nagyobb számban való megjelenését. Mi lesz a hét végén! Atlétika A hétvégi sportműsor együk legkiemel­kedőbb eseménye a Jászberényi Járási TSB megrendezésében lebonyolításra kerülő at­létikai pályabajnokság. Ez a találkozó a jászberényi—jászapáti járások válogatott­jainak Szolnok város válogatottja elleni versenye lesz. A versenyzők erőviszonyait ismerve minden bizonnyal szép izgalmas küzdelem alakul majd ki az egyes szá­mokban. Számítani lehet egy-két kiugró eredményre is. Birkózás A Szolnoki Honvéd birkózók a Debreceni Honvéd kötöttfogású birkózóversenyén lép­nek szőnyegre vasá -nap Debrecenben. A szolnoki versenyzők szombaton délután vonattal indulnak Debrecenbe. Labdarúgás A labdarúgás szolnoki hívei ezúttal is­mét NB I.-es labdarúgó mérkőzésnek le­hetnek szemtanúi. A Légierő a Budapesti Vasas Izzóval játssza soron következő baj­noki mérkőzését vasárnap délután fél 3 órakor a Törekvés sporttelepen. Ezt meg­előzően fél 1 órakor a két együttes tarta­lékcsapatai mérkőznek az NB I. tartalék- bajnokságért. A Vasas Izzó 9 ponttal csu­pán jobb gólaránnyal áll a Légierő előtt a bajnoki táblázaton. A szolnoki csapat az utóbi mérkőzésen javuló formát muta­tott, különösen a védelem működött nagy­szerűen. Ezt láthattuk a Salgótarjáni Bá­nyász elleni találkozón is. Ha a csatárok lendületesebb játékot, nagyobb átütőerőt tudnak felmutatni és többet lőnek kapura, akkor vasárnap hosszú idő után győzelem­mel örvendeztethetik majd meg szurkoló- táborukat. A csapat a legújabb hírek sze­rint a következő összeállításban lép majd pályára: Garamvőlgyi — Kapuszta, Jan­csik, Czuczor — Sípos TI.. Paulás — Ná- rai, Sfpos I., Dombai, Bárfi, Hernádi. A megyei bajnokság T. osztályában kü üőnösen a Szolnoki Kinizsi — Jászberényi Vasas találkozó elé tekintenek különös figyelemmel a szurkolók. A Szolnoki Ki­nizsi 42 ponttal a második, míg a Jászbe­rényi Vasas 41 ponttal jelenleg a harma­dik helyen áll. Ez a mérkőzés kimenetele döntő fontosságú a második hely megtar­tására, illetve megszerzése szempontjá­ból. A találkozóra Szolnokon a cukorgyári sportelepen vasárnap kerül sor. Ezenkívül kiemelkedik még a fordulóból a Szolnoki Bástya—Mezőtúri Traktor mérkőzés, melyet vasárnap délelőtt, fél 10 órakor játszanak le Szolnokon a vidámkerti pályán, k két együttes ifjúsági csapatainak találkozójára ugyanott fél 12 órakor kerül sor. Mindkét együttes -a bajnoki táblázat közepén áU és jő játékerőt képvisel. Röplabda A röplabda sport hívei szombaton és va­sárnap az országos röplabda bajnokság férfi középdöntőjének lehetnek szemtanúi Szolnokon a VTSB Belolannisz-úti sport­telepén. A két napon a következő sorso­lásban kerülnek a* mérkőzések lejátszásra: Október 8-án, szombaton: 8.30-kor Győri Dózsa—-Nyíregyházi Építők 9-kor Debre­ceni Haladás—Gödöllői Bástya, fél 11-kor Nvregyházi Építők — Debreceni Haladás, 14-kor Budapesti Vasas—Győri Dózsa; — október 9-én, vasárnap: 9-kor Debreceni Haladás—Budapesti Vasas, fél 11-kor Gö­döllőt Bástya—Nyíregyházi Építők. E mér­kőzés lejátszása után kerül sor a 3 napos torna végleges eredményhirdetésére és az ümméVes bezárásba. Budapesti Vasas — Gödöllői Bástya 3:0, Debreceni Haladás—Győri Dózsa 3:1, Győ­ri Dózsa—Gödöllői Bástva 3:0, Budapesti Vasas—Nyíregyházi Építők 3:0. Az elsőnapi eredmények után a résztvevő csapatok között a helyezési sorrend a kö­vei kezeképpen. alakult: 1. Budapesti Vasas 2. Debreceni Haladás 3. Győri Dózsa 4-5: Gödöllői Bástya 4-5: Nyíregyházi Építők Úttörő szpartakiád Az űttoro szervezet fennállásának 10. éves Jubileumi évére készülve vasárnap délelőtt fél 9 órai kezdettel* és hétfőn dél­után 3 órai kezdettel a Szolnoki Törekvés sporttelepen ren-lezi meg a Dolgozók Ifjú­sági Szövedékének • Szolnok városi végre­hajtó bizottsága az ú'.törők jubileumi szparlakiádját. RÁDIÓMŰSORA 2 2 — 6:0 4 í 1 — 3:1 2 2 t 1 4:3 2 2 — 2 0:6 — 1 — 1 0:3 — ÄPROHIRDE TÉSEK 150-es ZETKA íóállapolban sürgősen eladó. Bucsi, Tiszaföldvár, Baross-u. 137. SZTK Alközpont időszaki fűtőt keres. Je­lentkezés: Szolnok, Madách-u. 9. ÍRÓGÉPET, töltőtollat veszek roncsban is Jótállással iavítok, a tavftás időtart­máig kölcsöngépet adok. Fehér műszerész. Szőlnok. Főpostával szemben. Az 51. sz. Autóközlekedési Vállalat felvesz benzin és piesel üzemű gépkocsik szerelé­sében jártas, szakképzett szerelőt. Jelent­kezés: Szolnok, Verseghy u. 5. sz. Műszaki Osztály. ___________^_ 12 5-ös CSEPEL motorkerékpár kifogásta­lan állapotban eladó. Tatár Sándor, Tisza- sas. JÖÁLLAPOTBAN lévő 200-as DKW kisebb- vsgy nagyobbra elcserélhető. Kiss András motorszerelő, Szolnok, Keskeny Jránós u, 11. ^ SZOLNOKI. PanFevár bizalmas munka­körbe azonnali belépésre keres többéves gyako-Iattl rendelkező perfekt gyors- és géprónöt. KIFOGASTALAN 125-ös Csepel motorke­rékpár sürgősen eladó. Törökszentmiklós, Sztálin u. 108. Minden szombaton és vasárnap ötórai tea t a Nemzeti Étterem­ben. WEIÍSIMG KAROLY tánczeneied ra játszik AUTOKRAT rugónélkull sérvkötő. éjjel-nap­ja] viselhető. Nagy sé"vekre rugóval kom­binálva. Lúdtalpbetétek, haskötők. Kérjen 3. számú díjtalan képes isme-tetőt. Pártos László Budapest, Néphadsereg (Fáik Mik­sa) u. 3. NAGY gyakorlattal rendelkező technikust .keres felvételre műszaki vezetői beosz­tásba a mezőtúri Vasipari Vállalat. Mező­túr, Rákóczi út 21. Jelentkezés írásban, vagy személyesen. A KUNSZENTMÁRTONI Belsped kiren­deltség azonnal* belépésre ke^es hajtó és rakodó munkásokat. Vidékiek részére szál­lás biztosítva. Jelentkezés a klrendeltség irodájában. PÉM^SlSZÓLÓ szakmunkásokat felvételre keresünk. Vas- és Fémipari KTSZ, Jász­apáti. B SZIGLIGETI SZÍNHÁZ jelenti, hogy a vasárnap esti etőadások 8 órakor kezdődnek 5 BÁLLÁI Állami Gazdaság keres felvétel re tehenészeket, egv kőművest, két juhászt és munkásokat répaszedés' és rizsaratási munkák elvégzésére. Jelentkezni lehet: Bal­lal Állami Gazdaság Turkeve. A SZOLNOKI Vágóhíd azonnal felvesz munkára kőművest, ácsot vasbetonszere­lőt és segédmunkásokat. Munkaruha, láb­beli, étkezés, vidékieknek szállás bizto­sit*«. Jelentkezés: Szolnok, Vágóhíd u. 70, BALKAROS príma clnészpép sürgősen el­adó. Szolnok, Csarnok u. 1. 1200-as „INDI IN" motorkerékpár óriás ol- datkocslval sürgősen eladó. Szabó Lajos, Jászapáit. Állandó hétköznapi müjioraxámoh t KOSSUTH RADIO: 4.30: Hírek. Időjárásjelenté». - 4.40-8.»-ig: Reggel) zené* műsor. — Közbeni 6.00: Falurádió. — 8.00: Hírek. — «.30: Színházak műsora. — 7.00: A Szabad Nép mai vezércikke. Hírek. Időlárásjeleotéa. — 7.45 Naptár. — 8.221 Mflsorls­mertetéa. — B.20: A Gyermekrádid műsora. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. — 12.00: Hírek. Idöjárásjelen- téa. — 14.00: Hírek. Közérdekű közlemények. — 14.10: Idő- lárás- és vízállásjelentés. — 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. — to.oo: Esti Híradó. Időlárásjelentés. — *2.00: Hírek. Időjárásjelentés. Sport. — 24 00: Hírek. Időjárasjelentés. — 8.221 Himnusz. Utána: Vlzjelzőszol gálát. PETŐFI RÁDIÓ: S.3(h A ki* Iskolások műsora. — 8.40: Torna. -•«* 11.30: Műsorzárás. — 23.00: Műsorzárás. A baráti rádiók magyar adásai MOSZKVA minden nap 7 00-7.30: a 25. 81 és 41 m-eu, — I5.00-IS.30: a 4» m-eu, hétfőn és pénteken meg 16-00 18.30 és a 40 m-en. - UZSGOROD 9 és 17.30: a » in. — BESZTERCEBÁNYA. POZSONY .11., KASSA 11.1 hét­köznap 8.15-6.30. 14.00-14.1U. 17.20-1S.00. szombat 6.15­6.3». 14.00—14.10: 16.30-17.00, vasárnap 6.00-7.00. 9.30— 10 00. 14.00-14.30 és 17.20-18.00 a 427.9 m-en. — ROMAN RADIO hétköznap 5.40-8.00: *81. 897. 1935 m (szombaton csak 261 és 1935 m). 20.30—21.15: 261 m, vasárnap 7.00— 7.20: 261, 897 m. 12.20-15.00: 281. 397 m, 18.00—19.00: 261 897 m. 20.30 - 21.15: 261 méteren. A 'baráti rádiók fcnllómíioaaífflí MOSZKVA 1.1 1734 m, 1935 m. nappal 31, 25. 1» *•** 64 és 41 méteren. MOSZKVA II.: 1500 m. 547.4 m, 25, 41 és 50 méteren. MOSZKVA III.: 844 m és 49 ni. LVOV: 320.9 m. MINSZK: 1068 m. KISINYEV: 800.6 m. KIEV: 1435 m. ODESSZA: 256.6 m. UZSGOROD: 531.1 m. PRAHA 1.: 11U2.9 m. BRATISLAVA: 273.5 m. BANKABYSTRICA: 427.9 m. KOSICE: 243.5 m. PRAHA II.: 470.7 m BUCU- RESTI I.: 351.3 m. WARSZAWA I.: 1322 m. WARSZAWA 11.1 387 méter. SZÓFIA I.: 352.7 m. SZOI1AII.: 606 méter. BERLIN: 375 méteren. ,,•**&*,■ i-ve.-*> Október 10 HÉTFŐ Operarészletek. - 21.20: Egészségvédelem tudományosan kidolgozott módszerét. — Október 15 21.30: Hétmérföldes léptekkel... — 22.00: SZOMBAT FIGYELEM! Vasárnap, 0-én nyit a Törökszentmiklósi Földműves szövetkezet CUKRÁSZDÁJA (volt iparoskor helyiségben). Sütemény különlegességek, expresszó, fekete, cukorkák, csokoládék, likőrök, hűsítő italok. Megrendeléseket elfo­gadunk. NÉPLAP Dolitika) napilap \ megyei pártbizottság ea a megyei tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Előfizetést ár I bóra II torint Megrendelhető a megye valamennyi posta­hivatalánál és oostás kézbesítőiénél. Teriesztl a Megyei Hfriaphívatal Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DAVID FERENC Szerkesztőségj Szolnok. Irodaháa. I. emelet Szerkesztőség: Teletöm 20—Ö3, »3—20. 20-60 Szolnoki Nyomdaipart Vállalat Szolnok MaMnovszki u. 19. felelő» vehető; Mészkőt Sándor KOSSUTH RADIO: 8.10: Zeneikari hangverseny. — 9.40: A Debreceni Zeneművészeti Szakiskola nö’ vendékzenekara játszik. — 10.10: Bálint Agnes zongorázik. — 10.30: Óvodások mű­sora. — 11.00: Ba'ettrészletek. — 11.30: Otthon. Elbeszélés. — 11.45: Vidám zene. — 12.10: Csehszlovák szerzők operettjei­ből. — 13.00: Nótacsokor. — 14.15: Úttörő- híradó. — 14.40: Charles Imbert énekel. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Az Ifjúsági Rádió természettudományos folyóirala. — 16.25: A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel. — 16.40: Mándy Alargit Mozart-dalokat énekel. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: Riportniüsor a Meteorológiai Intézetben. — IS.20: Az Ál­lami Népi Együttes énekkarának műsorá­ból. — 18.40: Az ifjúság írói. — 19.02: Is* merkedés a zeneirodalommal. — 20.20: Könnyű zene. — 20.32: Tudományos hír­adó. — 20.52: „Európa hangversenytermei­ből.^ — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 23.20: Szól a harmonika'. — 23.35: A Ma­gyar Rádió népi zenekara játszik. — 0.10: Népzene. Farkas Úona énekel. PETŐFI RADIO: 14.00: Operarészletek. — 15.00: Szórakoz­tató zene. — 16.00: Operettrészletek. — 16.30: Lengyel és német népzene. — 17.00: Kórushangverseny. — 17.25: A Magyar Rádió szimfonikus . zenekara játszik. — IS.20: Hoffner Pál dániai és angliai útjá­ról beszél. — 18.40: Vidám zongoristáik. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.30: Tánczene. — 19.43: Lermontov elbeszélő költeménye Vaszje- vics Iván cárról. — 20.20: Sporíhíradó. — 20.40: Zenekari hangverseny. — 21.20: Va" szy Viktor népdalfeldogozása. — 21.40: A kéz. E!beszélés. — 22.00: Szelenád. Márta énekel. Október 13 CSÜTÖRTÖK Október 11 KEDD Csütörtök, október 13 KOSSUTH RADIO: 8.10: Zenekari hangverseny. — 10.10; Nyá ri Károly és zenekara játszik. — 10.50: Baletlzene. — 11.30: Fiatal írók és költők félórája. — 12.10: Verdi operáiból. — 13.00: Hangszerzsóiók. —■ 13.20: Részletek a „Szelistyei aszonyok” cím’ű daljátékból. — 14.15: A Rádió Gyerniekújság műsora a kisiskolásoknak. — 15.25: Az épü’ő kom" munizmus nagy országában. — 15.55: A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. — 16.10: Klairom-puszta. Irodalmi riport. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.25: Egy falu — egy nóta. — 17.55: Pillantás a nagyvilágba. — 18.00: ígéretek nyomában. — 18.20: ,A mikrofon előtt: Antal István.” — 19.02: Ifjú Figyelő. A nőik megbecsü­lése. — 19.30: A Magyar Rádió tánczene­kara játszik. — 20.20: Rácz Aladár cim- balmozik. — 20.35: Jenufa. Opera három felvonásban. — 22.55: Szórakoztató zene. — 0.10: Verbunkosok. PETöíl RADIO: 14.00: Zenekari muzsika. — 14.40: Nép­zene. — 13.20: Kertész Lajos zongorázik. 15.47: Mesélő muzsika. — 16.30: A zene­hallgatás művészete. — 17.25: Bolgár néoi muzsika. — 17.45: A pártoktatási év előtt. — 18.00: Kamarazene. — 18.35: Az öreg teknősbéka. Elbeszélés. — 19.00: Filmzene. — 19.30: Glier, a szovjet muzsi" kusok tanítómestere. —■ 20.00: Népdalok. — 20.40: Makótól — Londonig. Elbeszélés. — 21.00: Tánczene. — 21.30: Sporthíradő. —21.50: Vidám kórusok. — 22.26: Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. KOSSUTH RADIO: 8.10: Indulók és táncok. — 8.50: Operett- kettősök. — 9.20: Úttörő-híradó. — 10.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: Hegedű ­muzsika. — 11.30: A politikai irodalom leg­újabb könyveiből. — 11.40; Kórusmüvek. 12.10: őszi séta. — 13.00: Magyar népi muzsika. — 13.40: Fúvószenekari hangver­seny. — 14.15: Szórakoztató zene. — 15.10: Szív küldi szívnek szívesen. —• 15.40: 1914. október 15 A Horthyrendszer áru­lásának betetőzése. — 16.00: Könyv, mu­zsika, színház. — 17.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 17.40: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 18.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.05: Útón-útfélen. — 19.10: Szombatesti muzsi­ka. — 20.20: „Házasságnak dicsérete.” — Vidám zenés irodaim* műsor. — 22.15: Tánc éjfélig. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO: 14.00: Operettrészleteik. — 15.00: Dalok. — 15.20: Az opera mindenkié. — 16.20: Tánc- zene. 17.05: Ifjúsági műsor. — 17.30: Áriák és dalok. — 18.30: Kamarazene. — 19.00: Külpolitikai kalauz. — 19.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.45: A balatoni hajó- raj. Elbeszélés. — 20.00: Északi, népek kó" rusai énekelnek. — 20.20: Sporthfradó. — 20.40: Operarészletek. — 21.20: Népdalok, — 22.20: Zenekari hangverseny. Október 16 VlSfiRNAP KOSSUTH RADIO: 8.10: Népdalok és verbunkosok. — 9.00: Indulók. — 9.15: Úttörő-híradó. — 10.11): Zenével a föld körül... — 11.00: Lá­nyok, asszonyok... — 11.15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 11.30: Magyar fúvósegyüttesek műsorából. — 11.47: Villanás az égen. Kuczka Péter költeménye. — 12.10: Vidéki népi zenekarok játszanak. — 13.00: Hangszeres muzsika. — 13.30: Strauss-operettek. — 14.15: Hang­verseny gyermekeknek. — 15.10: Kancsi gróf vadászik. Vidám történet. — 15.25: Szecsödy Irén* és Palló Imre éuekel. — 16.00: Irodalmi műsor Petőfi Sándorról. — 16.50: Magyar szerzők kórusmüvei. — 17.10: Vá’aszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: A népművészet mestereinek műhelyében. — 18.20: Ifj. Magyari Imre és zenekara ját­szik. — 18.50: Szabadság — szerelem. Re­gényes daljáték három felvonásban. — 22.42: Karádi nóták. — 23.00: Bartók vo­nósnégyesei. — 23.33: Szórakoztató zene. — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI RADIO: 14.00: Népek zenéje. — 15.00: Szórakoztató zene. — 16.00: Népi zeneikarok hangver" senye. — 16.59: Orgonaműsor. — 17.30: Beszélő atlasz. Indonézia. — 17.45: Tánc­zene. — 18.25: Pillantás a nagyvilágba. — 1S.30: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 19.00: Négy évszázad költésze­tének dalaiból. — 19.58: E’cadómüvészeink hangversenye. — 20.40: „A szorgalmas me­zei gazda”. Előadás. — 21.00: Részletek Weber operáibő’. t— 21.30: Lakatos V’n^e és zenekara játszik. — 22.00: Zenekari hangverseny. Október 12 Október 14 PÉNTEK KOSSUTH RADIO: 8.10: Operarészletek. — 10.10: Zenls szó­tár. — 10.30: Óvodások műsora. — ti.00: Az Állami Orosz Énekkar és az Oszipov- együttes hangversenye. — 11.30: Szülőknek — nevelésről. — 11.50: A Moszkvai Rádió zenekara játszik. — 13.00: Két dán mese. — 13.20: Régi magyar muzsika. — T4.15: Úttörő-híradó. — 14.40: Hangszeres mu­zsika. — 15.10: Tévedés az egész. Rádió­játék. — 15.50: Zenekari hangverseny. — 16.40: Válaszolunk haMgatóinknaik. -— 17.10: Bemutatjuk legújabb népzenei fel­vételeinket. — 17.45: Riporterszemmel a vi­lág körül. — 18.00: Dalok a békéről. — 1S.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: A virágzó mezőgazdaság útján. *— 19.17: Jónmnkáért — szép muzsikát! — 20.20: Arcképcsarnok. — 21.20: Horváth Péter ja­vasolta... — 21.25: Tánczene. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. — 23.35: Éji zene. — 0.10: Lukács István cimbai mozik. PETŐFI RADIO: 14.00: Mövészlemezek. — 14.40: Vidám zene. — 15.20: Mai operettekből. — 16.20: Márványbavésett verssorok. — 16.40: Ifj. Kovács Imre zenekara játszik. — 17.20: Kezdődik a pártoktatási év. — 17.40: Ka­marazene. — 18.30: Orosz nyelvtanfolyam haladóiknak. — 18.50: Operettrészletek. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 20.00: Modern francia szerzők kórusművei. — 20.20: Sporíhíradó, — 29.40: KOSSUTH RADIO: 8.10: Mezei csokor. — 9.00: Dalok. — 9.20: Hamupipőke. Mesejáték. — 10.10: Pcs­tyánszky Ella énekel. — 10.30: Ateseinűsor. — 11.00: Lányok, asszonyok... — 11.20: Filmzene. — 11.30: Magyar operákból. — 12.10: A Magyar Rádió népi zenekara ját­szik. 12.35: Úttörő-híradó. 13.00: Tánczene. 14.15; A Textil Szakszervezet népi zenekara játszik. 14.40: Kiss Ferenc hegedül. 15.10: A szovjet Irodalomról. — 15.40: Részletek a Szabadság — szerelem című daljátékból. — 16.00: Orosz nyelvtanfolyam kezdőknek. — 16.20: Fiatalok sporthíradója. — 17.10: A kohászat gépesítése. Ríportműsor. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Húsz perc a Budáik eszi Szanatóriumban. — 18.20: Hanglemezek. — 18.30: Magyar képeskönyv. Táncszvít hét képben — 19.02: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk, — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! — 20.25: Operarészletek. — 21.00; Beszélge­tés Ruttkal Évával és Gábor Miklóssal. — 21.20: A varsói VIT hangversenyeiből. — 21.40: Sporíhíradó. — 22.15: Tíz perc külpolitika. —- 22.25: Tánczene. — 22.50: Szabó 'Lőrinc versei. — 23.00: Szép esti muzsika. — 0.10: Hallgatók és csárdások. PETŐFI RADIO: 14.00: Operarészletek. — 14.50: Népi zene — népi tánc. —■ 15.30: Magyar kamara­zene. — 16.00: Szovjet népek dalaiból. — 16.25: A marxizmus-Ieninizmus a legjobb fegyver a gyakorlati munkában. — 16.40: Zenekari muzsika. — 17.17: Zendülés az úrfiért. Regényrészlet. — 17.47: Ravel mű" veiből. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Két asszony szerelme. — 20.15: Ünnepi hangverseny Bartók Béla emlékére. — 21.20: Zenei riport. — 22.20: Wagner operáiból. KOSSUTH RADIO: 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Fotóamtőrök öt perce. — 9.00: Uj Zenei Újság. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Kíváncsiak klub­ja. — 11.00: Vidám népdalok és táncok. — 11.25: Őszi pincézés. Zenés irodalmi mű­sor. — 12.15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. — 13.30: Han­gos Naptár.— 14.15: Jó munkáért — szép muzsikát! — 15.C0: Helyszíni közvetítés a 100. magyar-osztrák válogatott labdarúgó- mérkőzésről. — 15.45: Egy hét a külpoli­tikában. — 17.00: Szív küldi szívnek szí" vesen. — 17.40: Kincses Kalendárium. —■ 18.40: Tánczene. — 19.20: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 21.30: A vasárnap sportja. Totóhírek. — 22.10: Esti muzsika. — 23.00: Zenekari hangverseny, — 0.10: Utry Anna énekel. PETŐFI RADIO: 8.00: Fúvószene. — 9.00: Bura Pál és zenekara játszik. — 9.30: Miska bácsi le­mezes ládája. — 10.(0: Szív küldi szív" nek szívesen. — 11.00: Vidám szüret. — 11.40: Részletek a varsói VIT hangverse­nyeiből. — 12.30: A világirodalom humora. Svejk, a szimuláns. — 13.00: Tavaszi han­gok. Vígopera két felvonásban. — 14.35: Filmzene. — 15.00: Tudóséit a mikrofon előtt. — 15.20: A Pitvarost Népi Együttes műsora. — 16.00: Nagy kö’tők megzené- sífet rriüvei. — 17.00; „Bögöly”. Rádiójá­ték. — 18.00: Könnyű szimfónikus zene. — 18.35: Szivárvány. Zenés irodalmi tarka" est. — 19.30: Színes magyar népi muzsika. — 20.20: A „Tartós békéért, népi demokrá­ciáért!” című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Népek dalai. — 21.56: Zenekari hangverseny. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja. HIRDESSEN a Szolnokmegyei NÉPLAP-ban! 1 Hivatalos nyereméayjeytzéi; a nyeremÉnybeiÉtkönv*eh III. negyedévi sarsolásárél Mindazok a nyereménybeté’tfcöny- velk, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) az alább felsorolt számokkal meg­egyezik, az 1955, III. negyedévi át­lagbetét üknek a számok mellett fel­tüntetett százalékát nyerték. A nye- remémybetétkönyvek sorozatszámát a nyerő könyvek megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni. Szám­végződés Nyerem. Szám­végződés Nyerem. 024 100% 523 50% 123 50% 532 50% 217 50% 556 50% 235 200% 768 50% 261 50% 870 50% 420 100% 901 50% 429 50% 989 50% A sorsolás minden oly an forga­lomban lévő nyereményib:tétkönyvre vonatkozik, amelyet 1955. szeptem­ber 29. napjáig váltottak, Kukorica termelő gazdák és tsz-ek figyelem! A* 1956. évi sertéshizlalási akcióban 1955. október 31-ig szerződés köthető kukorica beadási kedvezménnyel, vagy anélkül. Ha ser­tésre szerződik, magas árat kap a beadott sertésért. Leköthető bár­mily súlyú sertés. Előleg tsz-nek 600,—, egyéninek 400.— Forint állatdarabonként. Társulás lehetséges 5 db-on felül. Átvételi ár súlytól függően 18-TC- Ft. Ha kukorica beadási kedvezményt vesz igénybe 16—19.— Ft. — Szerződés kö.hető az Állatforgalmi Vállalat felvásárlójánál. Állatforgalmi Vállalat Szolnok. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom