Szolnok Megyei Néplap, 1955. október (7. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-06 / 235. szám

1935. eéctőber 8. SZOLNOKMEGTEI NÄTLAF A cukorgyára sárprés-brigád A hfeiérő higanyszála 40 folk fő­ié szökik a sárprések köimyélkén. A sűrű gőzben félmeztelenre vetke­zett emberek mozognak olyan für­gén, mintha fel se vennék a fonró- ságot. Pedig itt van a cukorgyártás legnehezebb állomása. Gőz, gáz, víz, egyszere hat az emberre s emellett munka közben olyan fizikai erőt is ki kell fejteni, ami rendes körül­mények között is becsületére válna bárkinek. Ezenfelül komoly hozzáértés Is szükséges a munkáihoz. A gyártás fontos folyamata történik itt: az első cukros lét szűrik le a bele­adagolt mésztől, a homoktól s más természetes szennyeződéstől. A sár­prést olyan tiszta lének kell elhagy­ni, mint a tükör, másként a csőve­zetékeken, útószűrőm rakódik le a szennyeződés, megnehezíti a lepár­lást s meglassítja az egész gyártási folyamatot. Apáról fiúra száll a 6árprés-mes térség. Mióta csak működik a szolnoki üzem, mindig a jászfényszarudak tartják ezt az állomást. Az idén történt először, hogy „idegen" sárprésesekkel indult a kampány. Idős Cseszkó Nándor, a legidősebb préses 1917 óta j árt el rendszeresen minden évben, — most nem, s nem jött nélküle a bangád sem. Pedig már a nyár folyamán üzen­tek érte, mégpedig a saját fiával, ifjabb Cseszkóval, aki állandó mun­kása a gyárnak. — Nem szerződünk az idén, mondd meg odabent — volt a rövid válasz. Ez egyébként csak most hangzott el ilyen határozottan. Hosszú tana­kodás előzte meg. A brigád tagjait sorra felkereste előbb. Mentek is volna, meg nem is. — Tudja tavaly is bajj volt már a főzéssel, nem adtak külön kony­hát. Meg úgy beszélik, keresni se lehet már ott, a norma is bizonyta­lan — mondták meg nyíltan a bri­gádvezető szemébe. Ha így a szót a szá jába adták, 6 sem hallgatta el, ami a szívét nyomja, — Ej nincs is tán már ott ránk szükség, nem becsülnek meg min­ket ügy, mint azelőtt. Nem is ne« gyón hívnak. Szeptember közepén »utó állt meg Cseszkóék kapuja előtt. Nagyot nézett a házigazda', mikor meglátta Hegedűs főmérnök ismerős alakját. — Hej hát mégiscsak emlékeznek az öreg Cseszkóra, hamár a főmér­nök is így megtisztel, — ez volt az első gondolata. Aztán az is eszébe- ötlött hirtelen, hogy a becsület mégiscsak ngy kívánta volna hegy 26 év után ne hagyják csak úgy egyszerűen ott a munkát. Aztán hamarjában betessékelte a vendéget. Hosszan elbeszélgettek. A jó brigádvezető gondosságával ér­deklődött minden után, elmondta a sérelmeket is. Sőt mi tagadás, Ígé­retet is szeretett volna kaprai a fi­zetésre vonatkozóan. Hegedűs elvtárs azonban nem Ígért. A célja csak az volt, hogy meglátogassa az öreg munkást, megmondja neki, mi az igaz, mi nem az ellátás, meg a kereset körül. Cseszikó csak egyet jegyzett meg ebből jól. — Ha jól teljesítik a normát, ha­lad a munka, 1 000—1 300 forintot is megkereshetnek A gyár figye­lembeveszi a nehéz munkát, a leg­jobb besorolást adja, ami erre jár. Alighogy a fényszarui por elnyel­te a főmérnök autóját, a brigádve­zető nyakába vette a falut. Két napig járt, minden emberét szemé­lyesen felkeresett. Nem ment most már könnyen a dolog, de végül is 15 kapuból búcsúzott így: — Na, akkor készülődjetek, haj­nalban Indulunk. Mindannyiszor egy kő esett le a válláról. Egy ember hiányzott csak még a gárdából. Virág Jóska, egy jóképű barna fiatalember. ö sem maradt volna el a csoport­tól, de egy bökkenő volt. Eeadta a munkakönyvét a Hatvani Cukor­gyárnak, sőt már orvosi viziten is volt. A bizonytalanra nem akart várni. — Idehallgass Jóska, — vette elő az utolsó érvet a brigádvezető, so- katmondóan összeráncolva hcmlo­— Ahhoz mit szólsz, ha a félesé­ged elvisszük magunkkal szakács­nőnek. Tudod az a megállapodás, hogy egy asszonyt vihetünk ma­gunkkal, aki szájunk íze szerint főz. A gyár fizeti őt is. Ketten keresné­tek ... Mégiscsak jól jönne majd a kétezer forint. Még fiatal házasok is vagytok. Csak jobb együtt az asszonyai. Ez már hatott. Virág tudta, ha ne­met mondania, az asszonytól nem lenne maradása. így hát ő is csat­lakozott a csoporthoz s a 16 tagú sárprés brigád 10 nappal a kam­pánykezdés után mégis megérkezett Szolnokra. A Bíró műszakba kaptak beosz­tást. Egy pillanatig szóhoz sem tudtak jutni, mikor felmentek a présekhez. Állt a víz a sár minden­felé, már ki voltak vételezve a gu­micsizmák is. — Látom, hogy csak hiányoztunk itt mi, — mondta félhangosan Cseszkó s ahogy a műszakbeliek összesereglettek az új brigád körül, egy kicsit ki is húzta magát a szak­ember büszkeségével. Aztán mun­kához láttak, hogy pótolják az el­mulasztottakat. S nehogy valaki kételkedjék a jászfényszaruá brigád hírnevében, erőpróbái tartottak Kelemen és Gönczöl elvtársakat a legerősebb emberek közé sorolják a gyárban s testalkatuk is megvan hozzá. — Húzzátok meg ketten a prést, ahogy tudjátok — buzdította a bri­gádvezető őket. Mi még egy fokot húzunk rajta. Én már nem, mert 56 éves vagyok, hanem a helyettesem. S a két ember tényleg nekirugasz­kodott, közös erővel húzták a prést, ameddig bírták. — Na, most te jössz Balázs. Bobák Balázs, a zömök, széles­arcú ember nekiállt, kidagadtak karján az izmok s egy másodperc alatt kattant a következő fok a pré­sen. —Na, ilyen emberek kellenek a sárpréshez. * „A Cukorgyár szeptember havi tervét 38 vagen cukorral túlszár­nyalta’1 — mondja a tervteljesítés­ről kiadott jelentés. Palatínus István. Köszönetét mondunk Terenyei Béla MÁVAUT. dolgozónak A Néplap hasábjain sokszor olvastunk alapos és jogos panaszé kai a MAVAUT-tal és dolgozóival kapcsolatban. Most n«a bírálni, hanem dicsérni akarunk. Olvastunk már a munka hőseiről, önfeláldozó becsületes mun­kásokról. Október 3-án, hétfőn reggel Ierenyei Béla MAVÁUT gép­kocsivezető is hősi munkát végzett. Kákóczifalváról a 6.35 érakor in­duló autóbusz nagy sebeséggel haladt Szolnok felé. A százlábú hídnál eltört az első tengely. Terenyei Béla minden tudását és ereiét latba- vetette, hogy el ne gázoljon egy szembejövő lovaskocsit. Nemcsak erről, a munkába igyekvő sok dolgozó életéről is szó volt. A Néplapon keresztül köszönjük meg Béla bácsinak, hogy be­csületesen helytállt, azt hogy ma dolgozhatunk. egészségesek va­gyunk. 28 dolgozó aláírása­Lelhiismeretes munkát végezzen a Vegyesipari Javító Vállalat Szolnokon a Thököly út 7 szám alatt lakom. Ez év májusában hoz­záfogott a Vegyesipari Javító Vál­lalat egyik részlege az épület tata­rozásához. Kívül nagyon szépen rendbe tették, belül azonban nem. Az Ingatltnkezelő Vállalatnál a nyár folyamán panaszt tettem. Azt a választ kaptam, hogy a műszaki átvétel még nem történt meg, s an­nakidején majd megnézik a hiá­nyosságot. Mivel nem történt sem­mi, újból elmentem a vállalathoz. Most meg azt mondták, hogy nem tehetnek semmit, mert elvonult on­nan o javító részleg. Sajnos, lelkiismeretlen munkát végeztek. Az ablakot beszegezték, így nem lehet szellőztetni. A pad­lót felbontották, a kőműves mun­kát sem fejezték be, Szeretném, ha mielőbb orvosol nák panaszomat, ELEK JUSZTINA Szolnok Híradós lászdózsáról Örömmel közölhetem a szerkesz­tőséggel, hogy községünkben a múlt hónapban negyvenkét család választotta a nagyüzemi gazdálko­dás útját. A felvilágosító munká­ban Gyurkó István tsz tag járt elől, aki 12 mázsa búzát és 8 mázsa árpát vitt haza előlegként. A földművesszövetkezet dolgozói kiveszik részüket a kukorica szer­ződtetésből. Soós József szabad felvásárló ezideig közel 100 mázsa kukoricára kötött szerződést a dol­gozó parasztokkal. Kovács László levelező Jászdózsa Esztétikai verseny a tiszaföldvári leányiskolában Iskolánk nevelési feladatai között szerepel: ki kell fejleszteni tanuló­ifjúságunkban a szép iránti érzé­ket, hogy szeresse a rendet, a tisz­taságot. Ennek érdekében a tanter­meket otthonossá, családiassá, ba­rátságossá kell tenni. A szülői munkaközösség esztétikai versenyt hirdetett valamennyi osztályban. A verseny feltételei: virágos tante­rem, képek, felírások ízléses elhe­lyezése, az ablakokon függöny, s a tantermi felszerelések rendbentar- tása. A versenyt tanulóifjúságunk örömmel fogadta. Az elmúlt na­pokban háromtagú bizottság dön­tött az eredményről. „A legszebb osztály” címet a VII. osztály nyerte el. Dicséretes az osztály lelkesedé­se, ahogy az újat, a haladót felka­rolja. ök gyűjtöttek legtöbb papírt, jegyeztek legtöbb békekölcsönt, az ő tantermük a legszebb. Megérde­melten kapta meg a szülői munka- közösség ajándékát. A leányiskola a szolnoki járás valamennyi általános iskoláját ver­senyre hívja ki „A legszebb osz­tály” címért. Ser főző János Kovács Ferenc igazgató MDP titkár Bódi Imréné SzMK elnöke Macek Vilmosnét Kenki sem szereti a környéken. Még is min­denki beengedi a házába, mert tart ettől az ásatag satrafától. Az ut­cán játszó gyermekek is elhall­gatnak, ha mellettük visz el az öreg nagysága útja. A félénkebbek még a híd alá is bebújnak, mert úgy hallották nagymamájuktól, hogy Macekné minden fiatalt gyű­löl és amelyikre kirúg, megveri szemmel; Az ifjabb nemzedékhez tartozó szülők persze fütyülnek a rémítő külsejű vén bútor tudományára, sőt szemtől szembe kinevetik, ha 6zerét ejthetik. Különösen azóta nincs semmi becsülete Macekné- nak, mióta ügy megjárta szeszka­zán természetével. Mert szereti ám az itókát ez a hőscincér formájú nyanyó. Különösen a rumot bírja. Ettől olyan szép bíborszínű az orra. Ha felteszi fátyolos, művirágos fekete kalapját, úgy tűnik, mintha egy szép egészséges sárgarépát tűztek volna arca közepébe. Akkor is ilyen gálába volt. mikor úgy megjárta. Lakodalomba hívták segíte­ni; Tüzelt a birkapaprikás alá. Ismerve gyengéjét, a vendégek már csak heccből is itatták. Leg­inkább rummal. Magában még tán nem ártott volna pallérozott torká­nak a sok ital, de ezalkalommal a rum borral, sörrel, Bálinkéval, málnaszörppel keveredett. Ugy- annyira, hogy alkonyattájra már a gledicsia-bokrok alján húzta a bőrt a fagyon s a szeszgőz csak úgy gomolygott belőle. Meg is feledkeztek volna róla, ha öreg estén az egyik félre-ügyét légző vendég a bokrok táján nem jár. Arra lett figyelmes, hogy Ma­cekné született Pite Zsófia korát meghazudtoló hanglejtéssel társa­log valakivel. Mégpedig ígyen: — Ne vacakolj már Vilmos .:; Na ne izélj .:: Teee. csiklandozod a számat. Mi ütött beléd héj?! Tíz esztendeje nem huncutkodtál ve­lem ::: — és így tovább egészen addig, míg már csak suttogni tu­dott Zsófia, egyre elhalóbban — Teee, teee:-.i Az infámis vendég majd elkiál­totta magát meglepetésében, de uralkodott magán, s rögtön a tár­saságra gondolt. Micsoda jó muri lesz ebből mindjárt? Kicsődíti a násznépet s közös gyönyörűségükre kilesik a szerelmeteskedő öregeket; Percek múltán jött is a vendég­koszorú; Már inkább a fiatalja, mert az öregek bizonyára szemér­meteskedtek volna, ha szólnak ne­kik. Lépegettek vagy nyolcan-tízen. még arra is ügyeltek, meg ne recs- csenjen valami szalmaszál a lábuk alatt. Leghátul három cigány su- nyított, — hátha tusst kell húzni?! Odaérnek, szuszogás nélkül he­gyezik a fülüket. Tényleg hallat­szik: — Vilmos, elég legyen már. majd máskor;:: Egyik türelmetlen legény négy- kézlábra állva közelebb mászik a bokorhoz. Félrehajt egy ágat. Ab­ban a pillanatban óriási hahóta karikázik belőle. Pszt. oszt! — csi- títgatják. Már áll is fel, hívja oda valamennyit; Hát a gledicsia aljáin csakugyan ott fekszik Macekné és mellette lusta nyugalommal nyalja — most- már saját száját a Sajó kutya. Szóval ezóta pláne nincs hitele a vén szárazfának a fiatalok előtt. A szájasabb menyecskék egyene­sen megmondják neki. hova men­jen, mikor tanyázni bekerül vala­hova. Küldik a Sajóhoz. Utálják, mert azt lesi. hol tudna viszályt támasztani pletykáival. Mindig az­zal revolverezné a hiszékenyebbe­ket. hogy tud ám ő rengeteg titkot mindenkiről. Tudja, kinek ki a sze­retője, hol járt angyalcsinálni a bábasszony, hol lehet feketén ku­koricát kapni. Egy tányér leves vagy falás szalonna a kisebb titkok éra, A nagyobbakért már szabály- szerű üzleti tárgyalásokat folytat Macekné; Gergely Lőrincné a minap látta, hogy Macekék padlásáról lámpa­fény szűrődik ki a deszkahasadá- kon. Minthogy szomszédok, nem volt nehéz kilesni, mit csinálnak; Kis létrát támasztott a padláslyuk alá s belesett. Macek. neje Zsófia meg a kacskakezű Szabics kupec működött ott nagyban. Hatalmas halom lisz volt kiöntve a padlás közepén, távolabb egész kicsi ku­pát korpa. Azt csinálta a három jó­madár, hogy a zsákokat majdnem színig megtöltötte liszttel, s hogy egészen tele legyenek, korpát ön­töttek a lisztre. Körülbelül egy jó arasznyi vastagon; Gergelyné mindjárt kitalálta, hogy piacolni mennek a spekulán­sok s korpaként adják el a lisztet, csak zsákszámra. A korpán tudni­illik nagy a haszon.­De nem mert szólni senkinek a szomszédasszony, mert ő meg ten­gerit vett feketén Macekéktól; Erről az oldaláról is nagyon Is­merik, csak még nem merte senki feljelenteni. Hiába, megvan kötve o4 Íaiflíev-&>i5­Irta: Tóth István az ember keze. ha akármilyen kis susmusban társa volt az effajtának. Meg aztán senki se mondja, hogy saját szomszédján vereti el a port. Azért nem mindenkinek volt ügye a vén Maceknéval. Ehol pél­dául a fiatal asztalosné, Marika. Úgy zavarta ki vagy két esztende­je az udvarról, hogy azóta tájára se nézett Zsófia. Akkor azzal állí­tott be a menyecskéhez, hogy tud ám kártyát vetni. De már kártya nélkül is tudja, hogy igen kívánja egy szép barna fiű. Nem, nem az ura. Neki sokszor elmondta már négyszemközt. mennyire izgatja Marika ringó csípeje. Majd a fene ette éjszakákon át. mikor egyszer a padlásra menet megpillantotta szép fehér combját, ahogy kivillant a szél-libegtette szoknya alól. Nem lenne hálátlan, ha szót értene vele Marika. No de két esztendő nagy idő, a régi bűnök megfakulnak, a régi mérgek felszívódnak a feledésbe. Kiváltképpen kitágul az asszony szive, amikor kisgyerek gügyögése, dudorászása melegíti a házat, az udvart. Az meg melyik anyanak ne simogatná a szivét, ha kicsijét di­csérik. Marikának a tavaszon szüle­tett kisfia. Már akkor feltűnt neki. hogy kerülgeti a házat Macekné. Ha arra járt. lelassított a kerítés­nél s látszott, arra számít, hátha megszólítja az asztalosné. Erre vár­hatott. Kezdte hát a vénasszony; Éppen olyankor, mikor fürdetett a menyecske s a vizet lódította ki az udvarra; — Jajjaj. lelkem; Vigyázzál már; Nyugat felé kell önteni a vizet, csak úgy alszik jól a gyerek; Marika szeme olyan hegyesen szúrt vissza a banyára, hogy az vasvillára szúrva érezte magát s elkocogott. Június elején az udvaron hen- csergett a pici. Anyja jó puha pokrócot terített a selymes fűre. úgy hogy árnyékban legyen a kis Sanyi, meg azért a nap is rá-rásüs- sön. Varrogatott a menyecske s kedvesen társalgóit a fiúcskával; Azon a nyelven, ahogy fiatal ma­mák szokták; — Jaj de aranyos a kisfiad lel­kem ;:; Mekkorát nőtt. mióta nem láttam! Azok a szemek, akárcsak a tiéd. Az orra szakasztott a tiéd­nek a mássa, még az a kis gödör is az álián;;; Oh. óh drága jó iste­nem, hogy tud ilyen gyönyörű len­ni! — lelkendezett a kapu felől Macekné s meg se várva a hívást, döcögött befelé. Kováné engedte. Mert szó köz­tünk maradjon, csak jólesik az anyának még az is. ha egy hara­gosa dicséri a gyerekét. Ha meg már bejött: — Üljön már le na .;: Ne vigye el az álmunkat — ütötte el a fiatalasszony erőltetett ked­vességgel a belsejében kavarodő haragot. — Bizony megáld az isten lyá­nyom ;;: Szerencséd, hogy leültetsz. Mindig így kell tenni a vendéggel, el ne vigye a gyerek álmát.;; Jaj csak megőrizné már az isten, ha világra hozta ezt a parányit.;; De nem is nézem már: te se engedd másnak, mert megrontja. Tudod-e hogy lesz egészséges a kicsi? Na­hát megmondom. Vigyétek el ven­dégségbe, de adjatok neki tojást és dörzsöljétek meg az arcát, hogy olyan egészséges legyen mint a to­jás .:: Van-e pénz a pólyájába? — ömlött a sok jótanács az öregasz- szonyból. Meg se várta a feletet. tovább fújta a magáét — Nincs? hát tegyetek bele. Úgy nem szűköl­ködik az életben. — Ne hordjon már ennyi sza­márságot összevissza Zsófi néném lohasztotta Marika. ■— Nem szamárságok ezek. lyá­nyom, csak ebben a mai istentelen világba tartják annak.:; Pedig magamról tudom, mind bevált sze­gény Bincikémen;:; Nagyon ügyelj ne nézzen tükörbe a gyerek, mert nem jön ki a foga. Ha meg kijön, vigyázzátok már előre, alul jön-e vagy felül. Mert ha alól jön. ak­kor marad meg. Ha felül, akkor meghal, mert a föld felé mutat a foga is ; : ; Más alkalommal megneszelte Macekné. hogy beteg a Marika ki­csije. Eltekergett hát feléjük. A fiatalasszony éppen a pelenkákat szedte a kötélről, — de már egész későn. Feljött a holdvilág is, — Hogy tehetsz • ilyet lyányom, hogy tehetsz?! — sipítozott megint kapun kívülről a boszorka s ló­dult befelé hívás nélkül. Az asz- szonyka elkeseredetten tudakolta: — Mi rosszat tettem már megint? — Hát nem ismered a nagy tör­vényt galambom? Naplemente előtt kell leszedni a pelenkát, mert más­kép nyugtalan lesz a gyerek álma. s-T Nyugtalan az anélkül is s- só­hajtott Marika. Megy a hasa sze­génykének. Olyan súlyú megint, mint másfél hónappal ezelőtt. — Látod, látod — nyekeregte feddőleg Zsófia, miközben farát billegetve talpalt a konyhába a menyecske mellett. Mikor pedig Marika babúsgatta. cirógotta a ko­csiban hadonászó Sanyikát, majd lehajolva megcsókolta a talpánál, karját az ég felé rázva jajveszé- kelt az öregasszony, — Csak a talpát ne csókolgasd sose, mert akkor nem jár el. — Ahogy állt szikkadt testével a pla­fon felé nyúlva, úgy nézett ki. mint egy megaszalt jehovista prédikátor. Közben azonban szeme élénken ku­tatott. fitetett, mi ragadna meg emlékezetében, miről lehetne tovább adni a szót. Törte a fejét valamin. Mielőtt leült volna. felemelte kopott fekete 6lafrokiát, amiből csak úgy szitált a por. A slafrok alatt a cakkos szélű alsószoknya alját ragadta meg s felcibálva nagy sercegések kíséretében fújta bele fitnyos orrát. Végül még jobban alsószoknyája alá nyúlt s valahon­nan a térd alatt masnira kötött bu- gyogó korca tájáról előhúzott egy kis vászonzacskót. — Látod-e lyányom. Ilyen "sT-rt nem találsz egy patikában se has­menés ellen. — Már bontotta is ki a kis tarisznya száját s redves mar­kába szórt néhány mérgeszöld szí­nű, babszemfoi-májú magot. — Ezt főzd addig, míg nem habzik, utána hagyd lehűlni, egy kis békasawal ízesítve kávéskanálnyit önts a csepp gyerek szájába.;: Meglásd helyre jön. Beszélgettek még egy ki­csit, majd elköszönt Macekné. Ma­rika elgondolkozva görgette a csé­szealjára rakott magvakat. Gon­dolkozott. megfőzze-e a gyereknek. Az öregek sokmindent tudnak, meg igaz az, hogy fűben fában az or­vosság. A csészealjat magostól együtt letette a gyalogszékre, Majd kiment valamiért az udvarra; De nyitvahagyta a pitvarajtót. így az eperfa alatt alvó kacsák álmo­san fecsegve egymásután bebiceg­tek a konyhába. Ették, amit értek. Elérték a gyalogszékre tett mérges­zöld magvakat is. Leborították a csészealjat s civakodva kapkodták egymás elől a szemeket; Mikor Marika visszajött, négy kacsa vonaglott hátára fordulva a konyha közepén. Három már ki­nyúlt majdnem, csak a negyedik nyaka csapkodott ügy. mint valami furcsa ostor.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom