Szolnok Megyei Néplap, 1955. október (7. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-06 / 235. szám

f SZOLNOIUXEGTEt NÉPLAP 1955 cfetóber 6. PARTÉIÉTi Bizalommal fordulnak a dolgozók a Kunhegyest Gépállomás pártszervezetéhez Földes Béla elvtáre ezelőtt négy évvel határozta el, hogy otthagyja a nagyüzemet, a Rákosi Műveket, s elmegy falura. A munkásosztály harcos magatartását, törhetetlen optimizmusát s szép fiatal felesé­gét vitte magával Kunhegyesre. Itt három évig a pártbizottságokon dolgozott, az elmúlt év októberé­ben pedig vállalta a gépállomás pártszervezetének irányítását, A jó gazdasági vezetés mellé kel­lett az erős pártszervezet, a politi­kai segítség. Azóta az alapszerve­zet taglétszáma közel százötven százalékkal emelkedett, Egy év alatt huszonegy, munkában kitűnt dolgozót vettek fel tagjelöltnek, s tizenegyen ezek közül már tagsági könyvüket is megkapták. Mi volt a pártszervezetben Föl­des elvtárs első tennivalója? Elő­ször is fel kellett újítani a pártve­zetőséget; Aktív, a traktosokhoz legközelebb álló párttagot válasz­tottak, Pénzes László agronómus személyében. Nem is csalódtak ben­ne. Állandóan beszélget a dolgo­zókkal. figyeli munkájukat, Mint pártvezetőségi tag, hat tagjelöltet javasolt eddig, hat traktorost, akik szorgal­mas munkások, Jelenleg a brigádok legtöbb ré­szében szervezett és eleven pártélet van. Ezt bizonyítja, hogy a napok­ban több traktoros, sőt ebben a dekádban több brigád is befejezi éves tervét. A traktorosok nagyré­szét szeretik, és szívesen fogadják a szövetkezetekben, A kenderes! Vörös Csepelnél például M. Szabó Mihály komba jncenak. Borbély Andrásnak, Pásztor Zsigmondnak a terven felüli takarmánygaboná­ból prémiumot is adtak ió munká­juk elismeréséül, A kunhegyesi Leninben szintén ezzel fejezik ki Imre Gábor, Kéri Mátyás, Kén István. Hubai Imre és még több traktoroshoz való ragaszkodásukat. A politikai munkát általában az nehezíti meg. hogy a gépállomás­tól messze, s egymástól eléggé tá­vol esnek a munkahelyek. Nem könnyű így a dolgozókat össze­fogni, vagy egy-egy _ feladat gyors megoldására mozgósítani. A Kun­hegyesi Gépállomás pártszervezete úgy Igyekezett áthidalni a nehézsé­geket. hogy brisádszervezésnél ará­nyosan osztották el az erőket. Ahol pedig ezt akkor nem sikerült el­érni, most erősítenek. Főleg a ken­deres! brigádoknál van erre szük­ség. Ide mindkét brigádba osztot­tak be pártvezetőségi tagot. Ezek az elvtársak állandó nevelő mun­kát végeznek. Pásztor Zsigmond traktoros például már több tagje­löltet javasolt, jelenleg pedig az egyik fiatal segédvezetővel foglal­kozik. akinek munkája kifogásta­lan. Pásztor elvtárs javaslatára e hónapi taggyűlésen tagfelvételét ké­ri. Mivel a kenyércsata döntően a traktorosokon dől el. a tagjelölt felvételi munkát mindenütt úgy irányítják, hogy elsősorban a trak­torosokat vegyék fel, Földes elvtárs pártszervezeténél a fegyelem megszilárdí­tására is komoly gondot fordítanak, Ma­gyar Béla. egyik régi traktoros an­nak ellenére, hogy meghívták, négyszer is elmaradt a taggyűlés­ről. Pártmegbízatást sem vállalt. A taggyűlés ezért tagjelöltté minősítette vissza, Ez persze nem azt jelenti, hogy a régi jó munkást, aki most valami okból passzív magatartást tanúsít, magára hagyják. Nem, Foglalkoznak vele. mégpedig a vele egy brigádban lévő pártvezetőségi tag kapta ezt feladatul, A dolgozókkal való foglalkozás a pártszervezet egészének feladata. A gépállomás igazgatójához. Suszter elvtárshoz éppen úgy mennek prob­lémáikkal a dolgozók, mint Földes elvtárshoz. Az utóbbi napokban Suszter elvtárstól egyik dolgozó családi ügyeinek rendezésére kért tanácsot. S e tanács segített. Föl­des elvtársat Madarász Elek bácsi kereste fel a múlt hét közepén. Nem tudott egyedül dönteni, <— Négy hold földem van — mondotta — de nem tudom művelni. Elég ne­kem az a munka, amit a műhelyben végzek. A kereset Is elég, minek küszködjek. A párttitkár azt a tanácsot adta Madarász elvtársnak, hogy lépjen be a tsz-be. Bármelyikben szíve­sen fogadják. Október elsején Ma­darász Elek követte a tanácsot. Minden jel arra mutat a gépál­lomáson. hogy az emberek többsé­ge bátran, bizalommal fordul a pártszervezethez, annak tagjaihoz. Most már azonban tovább kell menni egy lépéssel az elvtársak­nak. A pártvezetőség tagjai keres­sék fel azokat a dolgozókat is. akik nem annyira közlékenyek s nem mennek a vezetőkhöz, Igye­kezzenek velük is felvenni a kap­csolatot, hogy az ő problémájuk is tisztázódjon, A gépállomás a tavalyihoz ké­pest óriásit fejlődött. Ezzel együtt megnőttek a feladatok is. Éppen ezért még többet kell foglalkozni az emberekkel, még jobban kell támaszkodni rájuk. Most is több nagyon fontos feladat vár megol­dásra, az őszi vetés, a mélyszántás gyors és jó elvégzése és a gépjaví­tás. Különösen az utóbbinál lesz­nek nagy nehézségek, mert a gép­állomás javítóműhelyeinek befoga­dó képessége nagyon kicsi. Ha az általános javítás megindul, még na­gyobb megpróbáltatás vár a dolgo­zókra. Csak úgy tudnak haladni, ha egyik helyről a másikra hord­ják a gépeket. Itt különösen a párttagoknak kell látni azt: meny­nyire fontos, hogy a gépeket szál­lítás közben óvatosan kezeljék, ta­karékoskodjanak az alkatrészek­kel. vigyázzanak, hogy az üres-já­ratokat lehetőleg elkerüljék. S még sok hasonló esetben lehetnek a legegyszerűbb dolgozók is a gépál­lomás segítségére. Az eddig végzett munka azt igazolja, mind az őszi vetésben, mind a gépjavításban megmutatják a kunhegyesi trakto­rosok, hogy tettrekészek. s méltó­an képviselik a munkásosztályt. Az egyenletes pártélet. a határozott vezetés az évi terv teljesítésében, a Hatodik Békekölcsön jegyzésben elért eredmények, a dolgozók lel­kesedése mind biztosítéka és bizo­nyítéka ennek. Párthir Közöljük, hogy az MDP története I. —n. tanfolyam és a filozófia I.— II. tanfolyam hallgatói részére ok­tóber 8-án, szombaton délelőtt 11 órakor megbeszélést tartunk a Me­gyei Párt V. B. ágit. prop. osztá­lyán. írásban küldött értesítésünk időpontja téves, MDP Szolnok megyei V. B. ágit. prop. oszt, Hogyan kapunk jő gabonatermést írfa: Ihrig Pál, a gépállomások megyei fdagrondmma Megyénkben az őszí búza előve- teménye mintegy 60—70 százalék­ban a kukorica. Ha ennek a beta­karítása késik, a nagy • termések alapját, a vetésig jól beéredett, üle­pedett talajt nem minden esetben tudjuk biztosítani. Természetesen nem lehet belenyugodni ebbe a kö­rülménybe és a szakembereknek kel] arra törekedniük, hogy a jó termés előfeltételeit mégis megte­remtsék; Egyik legfontosabb tényező, a jő talajelókészítés. de ehhez recepte­ket írni nem lehet. Hogy a kukori­ca után milyen vetés előkészítési módszert alkalmazzunk, azt min­dig a helyi adottságok és a talaj állapota dönti el. Az idén a talaj nedvességi állapota kedvező, köny- nyen munkálható. Benne a magvak gyorsan, erélyesen, szinte maradék nélkül kikelnek. Az ilyen vetés jól megerősödve mehet a télbe, A gyommentes kukorica tarlót jó éles tárcsával, kereszt és hosszirányban 10—12 cm mé­lyen megtárcsázzuk, a tá,res» után slmílózunk, vagy fogaso- lunk, a vetés után pedig gyű­rűs hengerrel hengerezünk. Ha a tárcsával egyedül nem érjük el a kívánt jó magágyat, akkor a tárcsázást kiegészíthetjük 10—12 cm mélyen járatott kultivátorozás- sal, de ebben az esetben is ketl simítózni. a vetés után pedig hen- gereznii Ha kukoricaföldünk etősen gyo- mos. akkor azt nehéz gyűrűs hen­gerrel töressük össze, utána leg­alább kétszer jó éles tárcsával munkáljuk meg. Itt is elengedhe­tetlen a vetés utáni hengerezés. Ha a tárcsával nem tudunk jó mag­ágyat készíteni, akkor szántsunk, a vetés után pedig használjunk gyűrűs hengert, A kukorica rendkívül nagy szűr­és gyökértömege nagymennyiségű tápanyagot von el a talajból. Ennek pótlásáról gondoskodni kell, A ta­pasztalat beigazolta, hogy azokban a gazdaságokban, ahol nem sablonosán, hanem az elő- veteményeknek megfelelően, a talaj Igényeihez igazodva mű­trágyáztak, nagyobb termése­ket értek e!ä Agronómusaink a legnagyobb kö­rültekintéssel határozzák meg a szükséges műtrágyaféleséget és an­nak a mennyiségét. A nagytömegű gyökérmaradványok gyors elkör- hasztása érdekében az idén is szük­séges a nitrogén trágyázás, emel­lett foszfor és kálitrágyát is hasz­náljunk. Cél az, hogy megfelelően sűrű növényállományú és megerő­södött bűzavetés menjen a télbe. Az ilyen vetés jobban bírja a ke­mény telet és a kedvezőtlen tavaszi időjárást. Ha kalászos után ismét kalászost vetünk, kát holdanként 80—100 mázsa jó érett istállótrá­gyát dolgozzunk bele a talajba, A nagy termések elérésének a jő magágy készítésén kívül másik té­nyezője a vetőmag tisztasága, mennyisége, esírázóképessége. Csak ép egészséges magból fejlődik egészséges növény, Törött és rosszul csírázó ma­got kár elvetni, mert ilymódon a kívánt növénysűrűséget nem érjük el. kevesebb lesz a ka­lász, kisebb a termés. Nem szabad figyelmen kívül hagy­ni. hogy ez az esztendő nagyon kedvezett az üszögfertőzésnek; Ép­pen ezért csávázatlan vetőmagot semmi körülmények között ne ves­BELFÖLD —* *Nera vagytok halva, ti hő­sök!” címmel csütörtökön, október 6-án 21.20-kor a Kossuth-adó a ti­zenhárom aradi vértanú emlékére sugároz műsort, » — Budapest főváros tanácsának városrendezési és építészeti osztá­lya főváros területén folyó sajátház építés előmozdítására tervpályáza­tot hirdet családi házak irányter­veinek készítésére, A kiírással kap­csolatos kérdésekkel az érdeklődők október 15-én déli 12 óráig fordul­hatnak a városrendezési és építé­szeti osztályhoz, • Hazánk éghajlata, talajviszo­nyai lehetővé teszik, hogy jóminő­ségű, csíraképes magokat termel­hessünk, A népgazdaság szempont­sünk. Számolni kell ezévben a na­gyobb 1000 magsullyal. ezért agro­nómusaink nagy körültekintéssel ennek alapján állapítsák meg a ve­tőmag mennyiséget, A sűrű. egyen­letes növényállomány eléréséhez október hónapban folyóméteren­ként 70t-80 mag elvetése szüksé­ges. Igen fontos körülmény a vetés mélységének helyes megválasztása. Az agronómusok. növénytermelési brigádvezetők ügyeljenek arra nagyon, hogy a vetőgépek csoroszlyái mind egyenlő mélységben járjanak. Száraz ősszel mélyebben ves­sünk. Általában arra töreked­jünk, hogy a mag nedves föld­be kerüljön, A jő termés elérésének Igen fon­tos feltétele még a fenti alapvető agrótechnikai eljárásokon kívül a keresztsoros vetés alkalmazása. Bár az idő előrehaladottsága sürgeti a vetést, mégis minden szakember tö­rekedjék arra. hogy a termelőszö­vetkezetben minél nagyobb terüle­ten kereszteorosap vessenek, Ha a felsorolt agrótechnikai kö­rülményeket biztosítjuk, vetésein­ket a későbbiek folyamán is rend­szeresen ápoljuk, bő termésre, na­gyobb jövedelemre teszünk szert, I HÍREK iából jelentős magtermelés fellen­dítéséért a Minisztertanács rende­letet bocsátott ki. amelynek értel­mében az exportminőségű magot termelő gazdaságok, termelőszövet­kezetek és egyéni termelők export felárban részesüljenek; A kedvező feltételek nyomán export céljára a gazdasági aprómagvak, valamint a kerti magvak termelése az eddigi­eknek a háromszorossára növeke­dett; A magyar gazdasági magvak nagy külföldi kereslete szükséges­sé teszi, hogy növeljük ezek terme­lését. A jövő évi export célterme­lésre folynak a szerződéskötések. Az idei magtermelés hasznosságát látva, a gazdaságok és az egyéni gazdák is szívesen kötnek szerző­dést exportmag. termelésére, Kínai pártmunkások tízezrei mennek e falvakba, beov segítsenek győzelemre vinni a mezőgazdaság szocialista átalakításának nagy ügyét Peking (MTB A Kínai Nép- köztársaságban jelenleg több mint hatszázötvenezer mezőgazdasági termelőszövetkezet van. E szövet­kezetek mintegy kilencven száza­lékában a nyár folyamán sokkal magasabb termelékenységet értek el, mint az egyénileg dolgozó pa­rasztok. Ennek tulajdonítható, hogy az év őszén a parasztok tö­megesen özönlenek a szövetkeze­tekbe, A Kínai Kommunista Párt éppen ezért komoly erősítéseket küld a falvakba. Ezeket az erősí­téseket a kínai pártmunkások leg­jobbjai jelentik, Az előkészítő tanfolyamok el­végzése után. kommunista munka- csoportokat alkotva máris több tízezer kínai kommunista indult el a falvakba, hogy falusi munkával szolgálja a pártot, a szocialista építést. (MTI) Győzelmes bérharcok a kapitalista országokban Párizs (MTI) Győzelemmel fe­jeződött be a La Rochelle-i vas és fémmunkások sztrájkja, a munkál­tatók háromezer dolgozót érintő szerződést írtak alá huszonhét *»- ötven frank órabéremelésrőL A nantesi vas és fémmunkások ötezernégyszáznyolcvanhét sza­vazattal négyezerhatezáznegyven- négy ellenében elfogadták a mun­káltatók felemelt javaslatát. Ked­den este írták alá a végleges szer­ződést, amely tizenhat—harminc frank Örabéremelést biztosít a dol­gozóknak. Montevideo (TASZSZ) Ok­tóber harmadikén véget ért a Fer- rosmalt kohászati üzem munkásai­nak sztrájkja. A sztrájk 84 napig tartott. Véget ért más üzemek ko­hászainak a Ferrosmalt sztrájkoló munkásaival való szolidaritásból szeptember 8-án kezdődött sztrájk­ja is, A sajtó megállapítja, hogy a sztrájk az utóbbi évek legnagyobb sztrájkja volt. A munkások, a kormánybizott­ság és a munkáltatók között létre­jött megállapodás értelmében a munkáltatók visszavesznek minden munkást és szakszervezeti vezetőt, akiket a sztrájk idején elbocsátot­tak és teljesítik a sztrájkotok több gazdasági követelését. Kötelezték magukat, hogy nem élnek megtor­lással a sztrájkolókkal szemben, (MTI) N. fl. Bulganyín távirata Otto Grotowohta Moszkva (TASZSZ) N, A, Bulganyín a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke táviratot in­tézett Ottó Grotewohlhoz. a Német Demokratikus Köztársaság minisz­terelnökéhez abból az alkalomból. hogy a Szovjet Szocialista Köztár­saság kapcsolatairól szóló, 1955, szeptember 20-án Moszkvában alá­írt szerződést a Német Demokrati­kus Köztársaság Népi Kamarája egyhangúlag jóváhagyta, (MTI) V. M. Molotov távirata Lothar Bolzhoz Moszkva (TASZSZ) V, M. Molotov a Szovjetunió belügymi­nisztere táviratot intézett Lothar Bolzhoz a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszteréhez abból az alkalomból, hogy a Né­met Demokratikus Köztársaság Né­pi Kamarája ratifikálta a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövet­sége és a Német Demokratikus Köztársaság kapcsolatairól szóló, 1955 szeptember 20-án Moszkvában aláírt szerződést. (MTI) Venizelosz nyilatkozata Athén (TASZSZ) Venizelosz volt görög külügyminiszter október 2-án Szalonikiben beszédet mon­dott s egyebek között kijelentette: „Görögországnak ki kell szélesíte­nie nemzetközi kapcsolatait, egy­formái) baráti politikát kell foly­tatnia kivétel nélkül minden or­szággal. olyan feltételek mellett, hogy azok tiszteletben tartják Gö­rögország területi sérthetetlenségét és függetlenségét és hogy nem avatkoznak be belügyeibe”, Venizelosz kijelentette, hogy fel kell oszlatni a parlamentet és új választásokat kell tartani. fl Marokkói Komnranlsfa Párt közlemény« Párizs (MTD Az Union Fran- caise D’ Information közli a Ma­rokkói Kommunista Párt közlemé­nyét, A Kommunista Párt közle­ménye hangsúlyozza, hogy Ben Arafa távozása a marokkói nép el­ső győzelme és a probléma meg­oldása felé vezető első lépés. Az, hogy Ben Arafa a szultáni hatalmat unokaöccsére ruházta, újabb mes­terkedés, a kérdés igazi megoldá­sának akadálya és csak zsákutcába vezethet. Eljött az ideje annak. hogy elmozdítsák Ben Arafa utó­dát, kormányzótanácsot állítsanak fel, reprezentatív marokkód kor­mányt alakítsanak. Ebben a kor­mányban képviseletet kell kapnia a nemzeti mozgalom minden irányzatának. beleértve a Marok­kói Kommunista Pártot is. amely követeli helyét a kormányban. A Marokkód Kommunista Párt végül felhív minden marokkód hazafit, hogy erősítse meg egységét Faure és Pinay elhalasztja moszkvai átázását Párizs (TASZSZ) A párizsi la­pok bőven kommentálják, méghoz­zá az esetek többségében bíráló hangnemben a franciái kormány­nak azt a döntését, hogy Faure kormányfő és Pinay külügyminisz­ter elhalasztja moszkvai utazását Még néhány jobboldali lap is. jól­lehet kirohanásokat intéz a Szov­jetunió ellen, úgy vélekedik, hogy KÜLFÖLD Peking (TASZSZ) A japán rá­dió végleges adatokat közölt a táj­fun által nemrég Japánban okozott károkról. Eszerint 46 ember elpusz­tult. 319 megsebesült. 23 nyomta­lanul eltűnt • Moszkva (TASZSZ) Október 4-én a nagy Kreml Palotában A; A. Lebegyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának el­nökhelyettese és P. G, Ticsina, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Nem­zetiségi Tanácsának elnökhelyette­se fogadta a Moszkvában tartózko­dó luxemburgi parlamenti küldött­séget i Bécs (MTI) Az Osztrák Béke­tanács a múlt hét végén utazást szervezett Prágába, amelyen 220 felsSausztrlal és 100 bécsi lakos vett részt. Az utasok zöme Ausztria leg­nagyobb ipari üzemének munkásai­ból került ki. a francia államférfiak moszkvai utazása minden körülmények kö­zött hasznos lehetett volna. A Mon­de például felveti a kérdést: nem lett volna jobb mégis elutazni? A Combat azt írja, hogy „A közvet­len tárgyalások pozitiv tényezőinek diadalmaskodniok kell a bizalmat­lanság fölött,” (MTI) I HÍREK (MTI) A londoni rádió Jelenti, hogy kedden este, 72 éves korában meghalt Papagosz tábornagy, gö­rög miniszterelnök. Néhány órával halála előtt hatáskörét Sztefano- pulosz külügyminiszterre ruházta át. Az AFP értesülése szerint Ka- nellopulosz miniszterelnökhelyettes és hadügyminiszter Papagosz dön­tése következeiében benyújtotta le­mondását, London (TASZSZ) Eden angol miniszterelnök október negyedikén fogadta A, N. Kószigint a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnökhe­lyettesét, aki szovjet szakemberek egy csoportjának élén érkezett Angliába, hogy tanulmányozza az angol könnyűipar munkáját. Koszi­gin ugyanazon a napon látogatást tett Thorney-Croft angol kereske­delemügyi miniszternél is. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom