Szolnok Megyei Néplap, 1955. szeptember (7. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-18 / 220. szám
m Csak tucatszám Harminchetedik csípés SZATIRIKUS OLDAL 1955 szeptember 18 A főutcán van egy özlet APISZ annak a neve: Táskával és írószerrel Füzetekkel van tele. Nagy a forgalom most benne, Vásárol 60k kisdiák. Tolltartó kell, gombfe6ték és Mindenfajta ceruzák. Tintát kérnék egy forintért Félig egy kis üveget. Zordul szól a kiszolgáló: „Egy forintért nem lehet! Két forintért tele adom. Telis-tele, úgy biz ám!” Szomorúan latolgatom: Nem lesz nékem már tintám! Ceruzabél kéne akkor. Fekete és öt darab. „Ha nem viszi fiolástul, Mind az egész itt marad.” Csomagolópapírt végül Nem merek már kérni se. Féltucatot rám sóznának Istenuccse izibe. Kedves Kaka6 csípd meg őket Eressz meg egy jó csípést, Diákzsebre mért csinál az APISZ tervteljcsítést? Nagy Izabella Szolnok. Vetőszántás idején Nltg mindig akid traktoros, aki nem ügyel a szántás minőségére — Hej, öcsém, nem látod, hogy rosszul szántasz? — Látnám, ha hátrafordulnék, de nem fordulok.., A Mezőcjazdasöcgi Kiállításon Megtörtént eset. — Hát én még ilyet életemben nem láttam, mint ez a gépi fejes. — Most látsz .. i — Most?... De én azt szeretném, ha már otthon is láthatnám. A későn jövő magyaráz — ... Kérem, az úgy volt, hogy lcgurultam a lépcsőn ... v Pc hiszen akkor korábban kellett volna ideérnie, Tiszapiispökin két héttel ezelőtt Nagy Károlynénak és Túri Imrénének elveszett öt libája. Kereste- kutatta a két asszony napokig az öt buta jószágot, megjárták jóformán az egész falut, de a libákat, mintha a föld nyelte volna el, nem találták sehol.:: :;. Két héttel ezelőtt öt liba állt meg Tombor Jenő kulák háza előtt. A gúnár tudálékos képet vágott, úgy szemlélte a portát, rövid lúdeszével ugyanis elfelejtette, hogy hol laknak. Viszont a tojók szemrehányóan gágogtak, hogy Őt (íba eítüník * *. ki az ördög látott ilyen gúnárt, aki azt sem tudja, hol az ól. Bentröl az udvarról Tombor Jenő figyelte a libákat. Felismerte menten, hogy ez a két szomszéd- asszonyáé, aztán az villant át az agyán, hogy mi lenne, ha;; j Odament a kapuhoz, kinyitotta és mint valami szerelmes legény íuvoláz- ta a libák felé: — Paj, paj, paj, paj, paj;; 3 A gúnár szemmel láthatóan ingadozott: belépjen-e vagy sem? Tombor Jenő felismerte a lélektani pillanatot és hátraszólt a feleségének: — Asszony, hozzál gyorsan kukoricát. Az asszony gyorsan gurult a kukoricáért és pár pillanat múlva egy rossz lábasban már ott zörögtek a kukoricaszemek, izgatva a libák éhségét; A kukoricaérv hatott; A gúnár megindult befelé a kapun, utána a négy tojó.; i A minap az asszonyok az öt libából kettőt megtaláltak Tombor Jenónéi. Ez a két liba már jól el- hájasodott, Tömbömé ugyanis már két hete tömte őket. 1— Jajj — sopánkodott Tomborné —, ebből akartuk kifizetni az adónkat... Hiába, ez a szokás hatalma. A kulák, ha már a szegény ember munkaerejét nem tudja meglopni, akkor ellopja a libáját:-,? t. k. Hogy kerül a szekér az istálló tetejére? Érdekes leírást őriz a szolnoki Damjanich János Múzeum Jészkis- érről, Nemes Cerzson jászkiséri dolgozó paraszt feljegyzéseiből, hallgassuk is meg, milyen ízesen örökíti meg a legények tréfálkozását: ;,. Egyszer három cimbora ösz- szefogott, hogy negyedik társukat megtréfálják. Tudták .róla, hogy disznótorban lesz hajnalig apjával- anyjával együtt. A terepet ismerték, hiszen komájuknál sokszor voltak. Még a kutya sem ugatta őket. Meglehetős sötét este volt, így aztán nem kellett attól tartaniok, hogy meglátják őket. Este tizénegy után hát beugráltak a komájuk becsukott kapuja tetején. Teljes felszereléssel. Kettejüknél egy-egy ru- dalló kötél, a harmadiknál többfajta csavarhúzó kulcs. Az udvar belső részén volt az istálló. Alacsony, nádtetős épület, kiugró szintén nádas, széles eresszel. Először is lecsitították a kulyát. Biztonság okáért egy jó karéj kenyeret is hoztak neki, hogy hadd „foglalkozzék”. Aztán kinyitották a kocsiszín ajtaját és a kocsit szép csendesen az istálló eresze elé húzták. A kerekeit, saroglyáit és a rudat kiszedték. A kocsi alvázára azután köteleket erősítettek és némi erőlködéssel fel- 1 ciháitok az ereszre. Onnan aztán I karon felvitték az istálló legtetejére, a girincre. Egy aztán ott tartotta, hogy le ne billenjen. A másik kettő pedig feladogatta-hordta a kerekeket. Odafent belerakták a kerekeket a kocsiba, úgy hogy a bal első és a bal hátsó kerék túlfelöl, míg a jobb első és hátsó kerék in- nenről volt a girincen. De még a saroglyákat, kocsirudat, kocsiülést is felhordják és így teljesen felszerelték odafent a kocsit. Mikor azután ezzel készen voltak, eltakarították a nyomokat. Becsukták a félszer ajtaját, s mivel éppen sár volt, betaposták a keréknyomokat, majd a jól végzett tréfa érzetével, kuncogva eltávoztak. A házbcliek jóval éjfél után jöttek haza a disznótorból jól beborozva. Másnap a szomszéd zörgette fel őket már világos nappal. Ö már látta, hogy hol van a kocsi. Bizony a házbeliek — úgy lehet — aznap nem látták volna meg zákányos fővel. De a szomszéd sem mondta meg, hanem így szólt a gazdához: — János szomszéd, nem adná kend ide kölcsönbe egy kis időre a kocsit? A malomba akarnék vinni, aztán az enyémnek hibás egy kereke, félek, hogy összetörik. — Lehet, szomszéd, lehet — mondotta a gazda, majd odaszólt a fiának, aki a jószágoknak adott enni. — Eredj, fiam, húzzátok ki a kocsit a fólszerből, majd a szomszéd belefog. Megy a szomszéd a legénnyel a iélszerhez. A legény felrántja az ajtót és... és csodálkozva bámul be az üres félszerbe, amelyben a kocsinak híra-hamva sincs. — A fene! — dörmögi, — hát hol van a kocsi? Hiszen itt vines. — Talán kint van az udvaron! — Így a szomszéd. — Ördögöt — szól a legény, — ki 1 húzta volna ki? Mennek aztán az udvar minden részébe, a kazlak közé, minden zugba, de a kocsi nincs. „Pedig el sem lophatták — morfondírozik a legény félhangosan —, mert nincs az udvaron keréknyom, pedig a sárban meglátszana.” — Apám! Apám! — kiabál, mire a gazda kilép az istállóból. — No, mi az mán? — kérdi. — Apám, a kocsi sehol sincs. — Ményküt! — dohog a gazda. ■— Hiszen ott van a félszerben, még ahogy oda behúztuk. w- De nincs ott! — bizonykodik a legény — és a portán se sehol. Az istálló előtt állva egyszercsak a legény az istálló tetejére néz és elrikkantja magát: — Hogy a fene! Ni, ott a kocsi! Oda fel, e! Mind felnéznek a tetőre, hát csakugyan a kocsi ott áll szépen, békésen, rúdjával a ház felé fordítva. Szájtátva nézik, mármint a házbeliek. A szomszéd meg mosoFaskó Mihály kátpói lakos néhány nappal ezelőtt 80—00 kg-os hízójának kényszervágási engedélyével a kezében felkereste a helyi földművesszövetikezet ügyvezetőjét, Libor Imrét. Köztük a következő párbeszéd folyt le: Raskó: Volna egy jó hízóm, kényszervágásra kerül, megvennék-e? Ltbor: Megvesszük, ha jó hízott. Raskó: Olyan az, mint egy gömlyog a bajusza alatt, hiszen 6 már látta és gondolta, hogy tréfa van a dologban. S így szól kötekedve a legényhez: — Nini, hát tik az istálló tetején tartjátok a kocsit? No, onnan nehezen lopják el! Aznap aztán, sőt még két-három napig az egész falu erről beszélt és ezen nevetett. Később-tovább aztán kiderült, hogy történt, mint történt .. De persze, nem haragusz- nak érte, hiszen csak tréfa volt.” Sok hasonló tréfálkozást próbálnak a jászkiséri fiatalok, ami szívderítő annak is, aki csinálta, de annak is, aki hallja vagy olvassa. Persze megtörténik ilyen máshol Is, máskor is. Érdemes is megszívlelni a Jászkiséren gyakran használt mondást: „A tréfa az élet fűszere, Mikor lehet, éljünk vele.” K. Gy; Szolnok, Múzeum: böc. Csak az a kérdés, hogy mennyit adnak érte? Libor: Mivel kénysze 1 -vágásról van szó, kilónként élve 6, hasítva pedig 8 forintot. Raskó: Ez kevés. Akkor inkább hizlalom még egy hónapig, jgy eléri a 120—130 kilót is, aztán levágom magamnak. A párbeszédet feljegyezte: Molnár János Kétpó. Kutyatulajdonosok egymás között — Nem is hinné, vannak kutyák, melyek okosabbak, mint a gazdáik. •— Nekem is van ilyen kutyám.,, — - *'“**'" ’— -'"-1 „Kényszervágás66 Kéípón
