Szolnok Megyei Néplap, 1955. szeptember (7. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-15 / 217. szám
1955 szeptember 15. SZOLNOKMEGYE1 NÉPLAP 5 •• Osszee§ k üvés (Ma két hete, a Szolnotcmegyei Néplap-1 ban cikksorozat indult „Három nap az öcsBdi kulákok között” címmel. Ez a bárom riport bemutatta, mit tesznek a kulákok kívülről, hogy lassítani próbál- ják a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődését. Most egy újabb cikksorozat indul, Tiszapüspőkiről. A három egymásután kővetkező Írásban rávilágítunk: milyen módszerekkel dolgozik az osztály- ellenség akkor, ha belüljut a termelőszövetkezeti mozgalom sáncain.) Három ú] termelöcsoport alakul 1951. Turkevén, Karcagon, Mezőtúron, Kisújszálláson megmozdul a föld, eltűnnek a mesgyék egybeszaladnak a kisparcelláík. hogy győzzön rajtuk az emberi tudás és akarat, hogy hátukra vehessék mindazokat a gépeket, amelyeket a munkásosztály küld a falu dolgozó népének a munka megkönnyítésére, a terméshozam növelésére. A négy város egységesen a termelő- szövetkezet útjára lépett, hogy nagyobb darab kenyeret, nagyobb jövedelmet biztosítson a földek dolgozói számára. Ez a forradalom nem maradt'hatás nélkül. A megye minden községében megindult az erjedés. A dolgozó parasztok tanakodtak, vitatkoztak és a lelkes népnevelőknél gyűltek a belépési nyilatkozatok, egymásután alakultak a termelő- szövetkezetek és csoportok. A ku- lákságnak nem volt ereje ahhoz, hogy ezt a fejlődést visszatartsa. Amellett, hogy dühödten uszítottak a termelőszövetkezeti mozgalom ellen, más módszereket is alkalmaztak. Egyrész üknek sikerült már előzőleg, vagy akkor szétirattatni a földjeiket, így „dolgozó parasztok“- ká átvedleniök, — egyrészük — ott, ahol a dolgozó parasztok és a község vezetői nem voltak elég éberek — befurakodott a termelőszövetkezetekbe és csoportokba, sőt alapító-tagként jelentkezett. Ezeknek az volt a céljuk, hogy kibújjanak a korlátozás politikája alól és belülről próbálják zülleszteni, rombolni a termelőiszövetkezeteket és csoportokat. Pártunk márciusi 'határozata óta ezeknek a mesterkedéseknek nagyrészét lelepleztük. A szétírt földeket összevontuk és a termelőszövetkezeti, valamint esoporttagok sorra zárták ki a befurakodott ellenséget. Vannak azonban helyek, ahol ezt elmulasztották. Ilyen község Tisza- pitepöki. Itt 1951-ben három terme- lőcsopart alakult: a Búzakalász, a Dózsa és a Béke. 1951-ben ezekbe furakodtak be a kulákok, sőt még az Előre Termelőszövetkezetbe is került belőlük. „Eltűnnek" a kulákok Még ezelőtt egy héttel is, ha az ember Tiszapüspökin aziránt érdeklődött hány kulák van a községben, azt válaszolták: három. Pedig a dolgozó parasztok a megmondhatói, hogy ennél sakkal több van. Olyanok, akik 1950-ben, 1951- ben szétiratták a földjeiket és jeÁz Országos Mezőgazdasági Kiállítás egyik nagy vendéglőjében találkoztam velük; Azzal kezdődött, hogy a pincér udvariasan megkért, költöznék át egy másik asztalhoz, mert ide egy nagyobb csoport jön; Átköltöztem s kíváncsian vártam, vajon kik lesznek az összetolt asztalok mellett a szomszédaim; Alig kanalaztam be a levest, már jöttek is. Vidám beszélgetés közben telepedtek le az asztalhoz, összesen vagy tizenheten s ha nem látom meg közöttük Bemáth Lajosnak, a kunhegy esi Lenin Termelőszövetkezet elnökének erőteljes, zömök alakját, akkor is tudtam volna, hogy termelőszövetkezeti tagok, s egy szövetkezetből valók, ami abból is nyilvánvaló volt, hogy együtt ebédeltek.Mikor már a sörnél tartottak s szemmelláthatóan jóízűen hajtották fel a korsó jeges árpalét, magam is áttelepedtem az asztalukhoz. Ber- náth Lajos elvtárs régi ismerősöm, még abból az időből, amikor a tur- kevei Vörös Csillag Termelőszövetkezet párttitkára volt. Ö mondta el, hogy negyvenen jöttek fel a kiállításra a szövetkezetből, két napig lesznek Budapesten s szállásra a Vörös Csillag Traktorgyár látta őket vendégül; Lippay László állattenyésztési agronómus és Botos János takar- ményos brigádvezető mellett kerítettem magamnak egy széket s mindjárt megindult köztünk a szó s ugyan mi másról, mint a kiállításról. Rögtön kiderült; hogy a kunhe- gyesi tsz-tagok igen nagy körültekintéssel kezdtek neki a kiállítás megtekintésének. Lippay László, aki ezév februárjában végezte csak az egyetemet s került le a Lenin a dolgozó parasztok ellen DISZ PROPAGANDISTÁK lenleg mint termelőszövetikezeti és csoporttagok vannak számcmtartva. Vegyük sorra Őket. Itt van elsőnek a legnagyobb: Benedek József. Egészen a földreformig a Káptalantól több mint 300 hód földeit bérelt és a sajátjával együtt 400 hold körül gazdálkodott. Állandóan cselédeket tartott és olyan jól ment a sora, hogy egy évben egyszerre 30 hold földet vásárolt. A földreform után _ földjét szétiratta a gyermekei között. Ez a Benedek József, amikor beszéltünk vele, az Előre Termelőszövetkezet tagjairól szólva a következőket mondotta: „Aki oda belép, az cseléddé válik.’1 Csodálatos, Benedek Józsefnek, hogy megesett a szíve a termelőszövetkezeti tagokon. Amikor ő tartott cselédeket, nem sajnálta őket. Itt van például Pádár bácsi, aki 20 évig cselédes- kedett nála és időnap előtt megrokkant. Benedek Józseféket Tiszapüspö- kiben hivatalosan sohasem tekintették kulákmaik. így aztán nem volt semmi akadálya, hogy fiai közül Vilmos és Márton 1951-ben belépjen a Béke Termelőcsoportba, János pedig a Dózsa Termelőcso- port egyik alapító-tagjává váljék. A következő: Hajnal Dániel. Neki 18 és fél hold saját földje volt. — Emellett 20—25 ho’dat bérelt, cselédeket tartott, traktora és cséplőgépe volt. A cséplőgépet Novák Vince középparaszttal közösen vásárolta, ezt a sckcsaládas embert aztán teljesen tönkretette. Mivel a községben a bérletet nem számolták, Hajnal Dániel és Kálmán nevű fia, mint tőröTmetszett középpa- rat-etok 1951-ben szintén a Béke Termelőcsoportba léptek be. Egy másik kulák-família: a Folyások. Pólyák Jánosnak 22 hold saját földje volt, Pólyák Ferencnek 26. Emellett mind a ketten 30- 30 holdat béreltek, állandóan cselédekkel dolgoztattak. Pólyák Ferenc háromfelé Íratta a földjét és István és M5kMfe nevezetű fiával alapító tagja lett a Béke Termelőcsoportnak. Példájukat követte Pólyáik János is. De ezzel még nem zárult le a névsor. Magyar Lőrincmé Mátyás nevű fiával 1945. előtt állandóan kb. 40 hold földön gazdálkodott. Földjét 1950-ben szétiratta, 1951-ben pedig fiával együtt szintén a Béke tagjává vált. És végül: Benedek Pálmák a felszabadulás előtt csaikinem 26 hold földje volt, emellett 10 hold bérlete. Q is cselédekkel művedtetrte a földjét. Béla nevű fiával együtt az Előre Termelőszövetkezetibe fura- kodott be. A másik fia, István pedig a Dózsa Termelőcsoportinak lett alapító-tagja. 1951-ben, tehát egyszerre tizenhárom kulák tűnt el Tiszapüspökin. Mi történt ásót a f Az elmúlt négy évben a termelőszövetkezeti és «»párttagként álcázott kuláfcofenak sikerült a dolgozó parasztok nyakára ülniük. Az Előre Termelőszövetkezetiben Benedek Béla állattenyésztési brigád- vezető lett, majd elnökhelyettes. A Dózsa Termelőcsoportban Benedek Istvánnak vitte fel isten és a kellő éberség hiánya a dolgát egészen az elnökségig. A Béke Teimelőc-oport lett a tiszapüspöki kulákok paradicsoma és fellegvára. Itt a kulákok kezükbe kaparintották az összes vezetőségi tagságot, Pólyák István Miklóst választották meg elnöknek. Ez a Pólyák István Miklós „megértve a fejlődést“ két héttel ezelőtt alapító tagja lett az Uj Élet Termelőszövetkezetnek, tehát kilépett a Békéből. De hogy megmaradjon a termelőcsoportban a jogfolytonosság, egy másik kulákot, Benedek Vilmost választották meg elnöknek. így érkeztünk el a jelenhez, amelyről holnapi számunkban számolunk be. Tóth Kornél. „Megbízható66 jelentés Vékonyan, vagy vastagon fogjon a tsz-elnök ceruzája"! — Erről a kérdésről tartott szivhezszőló előadást a kenderest tanács mezőgazda- sági előadója, a Haladás TSZ elnökének. A „nevelés” valahogy imigyen festett: MEZG. ELŐADÓ: Miért ilyen kevés, vetést jelentenek? TSZ-ELNÖK: Nem jelenthetünk többet, mint amennyit elvégeztünk. MEZG. ELŐADÓ: Miért nem? Nem tudja, hogy a jelentésekből értékelik a versenyt? Ha csak ennyit jelent kend, maradi embernek titulálják a járási tanácsnál. Ezt pedig könnyen el lehet kerülni, kicsit jobban meg kell nyomni a ceruzát, hogy vastagabban fogjon. A vetést úgy sem befolyásolja a jelentés, előbb-utóbb mindenféleképpen elvégziki Eme épületes oktatáshoz csak annyit: Eszerint a vetés kezdetén is lehet jelenteni, hogy „földben a vetőmag”. — Csak az a kérdés, mi a teendő, ha az illetékesek — a „megbízható” jelentés alapján — „&t- diszpcmálják” máshová a gépeket. —Sibé-ri FEHÉR JÓZSEF mérnök, a Tisza Cipőgyár fiataljait neveli a szocialista erkölcsre KISS LÁSZLÓ általános iskolai igazgató, Kengyelem vezet Petőí;- iskolát. Készülnek a búzavetésre a díjnyertes Karcagi Kísérleti Intézetben Az Országos Mezőgazdasági Kiállításon nap-nap után ezren meg ezren tekintik meg a nagykunsági mezőgazdasági kísérleti intézet búzáját, amelyből az idén átlag 16 és fél mázsa termett a karcagi gazdaságban. A 80 százalékban szikes területű kísérleti intézetben jelenleg öt búzafajta nemesítése folyik. A cél az, hogy olyan búzafajtát hozzanak létre, amely a sziken is magas termést ad, amellett ne dőljön meg, tehát géppel lehessen aratni. A kísérletek már az idén is sikerrel jártak: a karcagi 21-es fajtából például 1.01 holdon 20.8 mázsa, 41 holdon pedig 22.2 mázsa búza termett. Ezért az eredményért az intézet első díjat kapott a kiállításon. A kísérleti intézet növénynemesítő gazdaságában a napokban megkezdődtek az előkészületek az őszi vetésekre. Ebben az évben 256 holdon folytatják a fajtakísérleteket. Mintegy 160 holdon — len, lucerna és zabosbükköny elővetemény után — már elvégezték a vetőszáníást és jelenleg a tárcsázás folyik. A búza szikes vetésterületén az idén elsőízben végeznek al-talajlazítást: 9 holdon kísérletképpen, 20 holdon pedig nagyüzemi módon. Már kijelölték a parcellákat, talajmintákat vettek és szerdán munkába álltak a gépek, ötféle géppel — köztük szovjet és keletnémet géppel — végzik az al-talajlazítást: a felszántott termőréteg alatt 8—15 cm mélységben. A gondosan előkészített területen előreláthatólag szeptember 25-e táján kezdik meg a búza vetését. Az intézet munkatársai már eddig is sok segítséget nyújtottak a karcagi termelőszövetkezeteknek. A múlt év őszén a Szabadság, a Táncsics és a Szabad Ifjúság tsz- eknek 4—4 holdra adott a gazdaság a különböző nemesített búza- fajtákból vetőmagot. A legjobb eredményt a karcagi 54-es fajtával érték el a szövetkezetek, amely a szikes földeken is jó termést adott, s emellett géppel lehetett aratni. A karcagi termelőszövetkezetek az idén már nagyobb területen vetnek az intézet által nemesített vetőmagból. Sőt a terv szerint kísérletképpen a jászsági termelőszövetkezetekben is kipróbálják a karcagi búzafajtákat. Augusztus végéig 92 termelőszövetkezeti község alakult az országban Augusztus hónap mozgalmak volt a termelőszövetik esetek életében. Augusztus 1-től 31-ig 10 706 család lépett a termelőszövetkezeti gazdálkodás útjára. A belépett családok 14 374 taggal és 63 277 hold földdel erősítették a nagyüzemi gazdálkodást. A termelőszövetkezetek fejlesztésében Somogy megye jár az élen. Egy -hónap alatt 21-04 Család 3314 taggal lépett termelőszövetkezetibe. «=» A beüépők 24 344 hold földet vittek a közös gazdaságokba. Augusztus végéig, ebben az évben 92 termelőszövetkezeti község alakult az országban. Somogy megye példamutatása meglátszik a termelőszövetkezeti községiek szervezésében is. Itt húsz község. alakult termelőszövetkezeti községgé. Termeloszivetkezeti Inakkal az Országos Mezőgazdasági Kiállításon Termelőszövetkezetbe, Kunhegyesre, tavaly — még egyetemi hallgatóként — vezető volt a mezőgazda- sági kiállításon s az ott szerzett tapasztalatok alapján előre elkészített menetirányterv szerint vezeti most szövetkezetének tagjait; Délelőtt a gépesítési részt, a főpavilont, a kertészetet és az erdészetet nézték végig s most az állat- tenyésztés következik; Már szedelőzködtünk, mikor egy idősebb, de alaposan kifestett nő lépett oda az asztalhoz s a kiállítás tombolajegyeit kínálta árusításra. Sorolta, hogy mi mindent lehet nyerni. Különösen Baláti Józsefet, a takarmányos brigád egyik tagját igyekezett meggyőzni. Bernáth Lajos még segítette is, mondván: — „Arra a nagybajuszéra sózzon rá egy jegyet.” Mire Baláti József, akinek immár őszülő, de igen tekintélyes bajusza van, így válaszolt: „Éppen ez a bajusz a baj, emiatt nem tudnék én Pesten megélni :: * Hiszen mindig pirosítós lenne:: A nő tovább erősködött, hogy érdemes tombolajegyet venni, hiszen akár egy hízót is lehet nyerni vele, a felcsattanó nagy derültség közepette azonban Lippay László megjegyezte: „Nem a sorsa bízzuk mi a hízónakvalót; Nevelünk mi magunknak.” Nagy jókedvvel indultunk kifelé a vendéglőből s először a takarmányszárító berendezésnél állapodtunk meg. Botos János, a takarmány os brigád vezetője, alapos vizsgálat alá vette a renden és a ventillátor segítségével szárított lucerna minőségét. Felhívta a többiek figyelmét, arra, nézzék csak meg, hogy a ventillátor segítségével szó- rítottról alig pergett le valami levél, majd annak a véleményének adott kifejezést, hogy az ő takarmányos brigádjának is elkelne egy ilyen szárító. Ebben Baláti József is egyetértett vele, meg a többiek is. A következő állomás a Mosonmagyaróvári Kísérleti Gazdaság Stej- man-rendszerű itatásos borjúnevelő bemutatója volt; A borzderes- kosztromai fajták keresztezéséből származó borjak karámjánál Kiss József lelkendezett a fényesorrú bocik csontozatának fejlettségét vizsgálva, miközben ilyen felkiáltásokat hallatott: „Ezt nézzétek!;;; Micsoda copákok!.:: Micsoda csontozat!” Vincze Lukács pedig megjegyezte Bemáth Lajos felé fordulva: „Ammondó vagyok, elnök elvtárs, ennél jobbat nekünk se kéne nevelni” — s elismerően vakarta meg a karámon keresztül egyik kis boci nyakát; A szarvasmarhaistállók következtek ezután. Itt szétszakadozott a társaság ki itt, ki ott állt meg hosz- szabb ideig, egy csoport a Bábolnai Állami Gazdaság családi díjat nyert Carmen nevű tehenét csodálta meg, mások a Cukor nevű nagydíjas tehénnél vitatkoztak a magas tejhozamról, Bernáth Lajosék a Tolna megyei Harcos TSZ elsődíjas, Cifra nevű tehenének a külemét vizsgál- gatták a gépesített tehénistállóban Itt önitgtók működnek s az egész istálló gépi fejésre van berendezve, Tar Miklós, mikor belépett az istállóba, elmondta társainak, hogy ilyet ő még életében nem látott. Éppen ezért senki sem ütközött meg rajta, hogy Tar Miklós az állatok közé is bement, hogy alaposabban szemügyre vehesse az ön- ítatót, ezt a fura szerkezetet, amelynek a tetejét a jószág csak fellöki, beledugja az orrát és egy gombot megnyomva már jön is a víz s a marha annyit ihat, amennyi neki jólesik; „Hej, ha a mi istállónk ilyen lenne” — sóhajtott fel, mire Bemáth elvtárs megjegyezte, hogy ha nem is lesz éppen ilyen, de azért jó istálló lesz a most épülő 100 férőhelyes, hiszen vízvezetékkel is el lesz látva, nem kell karon emelni a vödröket a tehenészeknek. Aztán pedig jön majd a többi is, a gépi fe- jés, az önitató. Egyszerre azonban nem lehet mindent. „Voltunk mi kisgyerekek is oszt mégis megnőttünk” — ezzel fejezte be; Már a sertéstenyésztés bemutatóját jártuk. Szabad ég alatt épített szellős kutricákban helyezték el a kocákat malacaikkal együtt. Lippay László itt így magyarázott: — „Látják, elvtársak, így kell megépíteni a malacoknak a kifutót, egyik fele legyen téglából, a másik fele meg a csupasz föld, így aztán köny- nyű tisztántartani, a malacok meg a földes részen kedvükre túrhatnak.” A csodálkozás, az elismerés csak úgy áradt a csoport tagjaiból, amikor a sertéstenyésztést végigjárták. Nagyszerű eredményeket láttak itt s arra gondoltak, hogy bizony az ő sertéstenyésztésükben ebben az esztendőben hibák vannak a yorkshir- malacckkal. Kocsis Gáborné,. a szövetkezet legjobban dolgozó asszonya ezért lelkendezett egyik york- shir-koca tizenkét malacának láttán: „Ő, hogy egyelek meg benneteket!;;; Nézzétek, még a vályúban is alszik egy;:j Milyen édesek.” Botos Lajos az egyik rekesz felé invitálta a többieket. „Ezt nézzétek meg, lám ezek ,a malacok” — mutatta a tiszaigari Petőfi TSZ harmadik díjas mangalica kocáját ée annak malacait; Mikor odaérkeztünk, ahol a Sóskúti Állami Gazdaság iizenhatmalacos kocáját lehet látni, mindnyájan oda tömörültek a korláthoz. Tizenhat malac; „Hol van Kovács János?” — érdeklődtek egymástól. ->• „Ezt neki kéne elsősorban látni”. Megérdeklődtem, hogy miért? „Hát azért — válaszolták —, mert ő a sertésgondozó”; Még kint a kiállítás általános beszédtárgyát képező 530 kilós hízónál is a tizenhat malacról folyt a szó; Aztán indultak tovább, megtekinteni a kiállítás többi látnivalóit, többek között a vízgazdálkodást, ahol Kovács Sándor rizsőr akart némely tapasztalatokat szerezni és hát a többiek is, hiszen komoly rizstermelést folytat a kunhegyesi Lenin TSZ. Bernáth Lajos, az elnök is sürgette az indulást tovább mondván, hogy még a lovak is hátra vannak. Én pedig elbúcsúztam tőlük s míg az estébe hajló órákig jártam a kiállítást s parasztemberekkel, termelőszövetkezeti tagokkal találkoztam. amint itt vagy ott szinte szenvedélyes érdeklődéssel álltak meg egy-egy gép, termény, vagy állat előtt, mindig arra gondoltam, hogy micsoda nagyszerű iskola ez a kiállítás azoknak, akik a földdel foglalkoznak. PÉTERI ISTVÁN