Szolnok Megyei Néplap, 1955. szeptember (7. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-11 / 214. szám
Szofiw&nwgyd MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TAN ÁCS. LAPJA VII. évfolyam 214. szám Ara 50 fillér 1955. szeptember 11.. vasárnap MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: Beszélgessünk el újra a pártokiatás hallgatóival (2. o.f Az őszi munkák sikeréért (3. o.) JÁSZ-KUN KAKAS Sport hírek (4. o.) Begyűjtési terveink teljesítésével előre a Minisztertanács vándorzászlajáért! irta: laíiísz Imréné, a Megyei Tanács VB elnöke Megyénk termelőszövetkezetei, egyéni gazdái a gabona betakarítását a mostoha időjárás ellenére is jó eredménnyel, kevés szemveszteséggel elvégezték. Nem volt ez könnyű, hisz az aratás-cséplés mindig a legnehezebb mezőgazdasági munkának számított. Most még hozzájárult ehhez a rendkívül sok csapadék. Aratás alatt csaknem minden nap esett az eső, ha reggel ki is sütött a nap 2—3 óra múlva mintha már „dézsából’* öntötték volna. De gépállomásaink, termelőszövetkezeteink, dolgozó parasztságunk megbirkóztak a feladatokkal. Kárpótolta a munka nehézségeit a bőséges termés. Egyéni dolgozó parasztságunk majdnem két mázsával. termelőszövetkezeteink több mint 4 mázsával termeltek többet holdanként, mint tavaly. S termelőszövetkezeteink termésátlaga búzából majdnem 2 mázsával, de helyenként 3—4 mázsával is meghaladja az egyéni gazdák termésátlagát. Ezzel kézzelfoghatóan bebizonyították a nagyüzemi gazdálkodás fölényét. Nemcsak betakarításban végezték jó munkát megyénk termelői, hanem becsülettel teljesítették a gabona-beadási kötelezettséget is. — Termelőszövetkezeteink adták az első gabonát a hazának. A július 20-ig megadott 600 vagon gyors- beadási gabona-keretet július 19-ig 1017 vagonra teljesítettük, és ez kimondottan termelőszövetkezeteink kombájnnal aratott és csépelt gabonájából adódott. Több termelőszövetkezetünk eddig az időpontig az egészévi gabonabeadását teljesítette, mint például a turkevei Vörös Csillag, amely július 19-ig 54 vagon komiba jn-sratta gabonát adott be. így megyénk termelőszövetkezetei több mint egymillió forint gyors- beadási prémiumot kaptak az államtól. Pártunk Központi Vezetőségének a mezőgazdaság megerősítéséről szóló határozatát dolgozó parasztságunk nagyra értékeli, hisz ezen keresztül jövedelmük állandóan növekedik. Dolgozó parasztságunk nagy többsége tudja, hogy ezzel szemben mi az ő kötelezettsége az állam iránt. Ez megmutatkozik abban is, hogy az állampolgári fegyelem egyre javul. Az idén a dolgozó parasztságunk 98 százaléka a cséplőgéptől teljesítette gabonabeadási kötelezettségét. Megyénk valamennyi községe és termelőszövetkezete, valamint 16 000 dolgozó paraszt vett részit a gabonabeadási versenyben. Termelőszövetkezeteink versenyvállalásaikat augusztus 20-ra teljesítették. A versenyben álló dolgozó parasztok közül szeptember 8-ig 15 500-an tet- . tek eleget becsülettel a verseny- váüalásukroak. Ebben a versenyben termelőszövetkezeteink, párttagjaink, tanácstagjaink példamutatóan élenjártak. Sánta Imréné tisza- örsd 6 holdas tanácstag választóinak azzal mutat példát, hogy a községben mindig elsőnek teljesít, s gondoskodott arról is, hogy választókerületében senki sem legyen hátralékos. De ugyanígy dolgoznak Szolnok városában Dóka Gyula, Pintér Béláné, Magyar Károlyné, Szabó Ferenc, Bartos Imre tanácstagok. S. Tóth Bálint tiszaszöllősi 7 holdas tanácstag akinek felvilágosító munkája nyomán választó- kerületében minden beadásra kötelezett termelő beadását gabonából, hízóból, baromfiból, tojásból teljesítette. A szolnoki járás a nagykiterjedésű járások között országosan a második. A kunhegyesi járás a Il-ik csoportnak között első, a kunszentmártoni második, Tiszafüred a III. csoportú járásokban első. Mezőtúr a városok között országosan első, második Turkeve. A II. csoportú városokban Szolnok az első. A községek közül a legjobb Kunhegyes, második Kunmadaras. A II. csoportú községeknél első Jászivány. második Kőtelek. A III. csoportú községeknél első Martfű, második Tiszaörvény. Országosan legjobb tsz a kunhegyesi Vörös Csillag, második a jászjákóhalmi Béke. Párttagjainknak, tanácstagjainknak, termelőszövetkezeteinknek, ekdk ezen a téren is jó példával járnak elől, valamint becsületes dolgozó parasztságunknak köszönhetjük, hogy megyénk a galbona- begyüjtési versenyben a beindulástól egészen 7 héten keresztül, augusztus 27-ig első volt. Ezért a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága köszönetét fejezi ki mindazoknak a termelőknek, beadásban élenjáróknak, akik' példamutatásukkal, jó hozzáállásukkal ezt elősegítették. Azokat a termelőket pedig, akiknek hanyagságából, nemtörődömségéből, vagy spekulatív magatartásukból, — akik miatt néhány tized százalék még hátra van a megye tervteljesítéséből, alhhoz, hogy megkapja a szabadpiac jogát, —■ figyelmeztetjük, hogy a saját maguk érdekében is sürgősen rendezzék fennálló hátralékukat. A jól teljesítő termelők, valamint az igazság és a rend is megköveteli, hogy helyi tanácsaink és begyűjtő szerveink ezeket a hátralékosokat a legsürgősebben elszámoltassák. Ami annyit jelent, hogy a kötelezettségüket 10 százalékkal felemelik és minden kedvezménytől elesnek, nem kaphatják meg a mázsánkénti 10 kg. korpajuttatást sem. Azokat az ellenséges elemeket pedig, akik a nép államát becsapják, terményeiket eltek etézik, elspckulálják, a törvény szigorával fogjuk sújtani. Az osztályellenség most is a legfondorlatosalfcb módon akarta kijátszani az államot a ga- bomabeedás területén. Szalai János szolnoki kulák saját fiával kötött aratási szerződést a közösen műveit területükre. Szűcs Zsigmcnd 35 holdas öcsödi kulákot, aki az állataival búzát etetett, bíróságunk másfél évi börtönre és 2000 forint pénzbüntetésre ítélte. A gabomalbeadás területén helyt tanácsaink, begyűjtési hivatalaink, tenmányforgalmi szervetek kemény munkát végeztek. Az időjárás, a nedves gabona tárolása kemény feladat elé állította őket. Most vigyázni kell arra, hegy az állami magtárakban, tsz-ek raktáraiba nehogy befulledjen a gabona. Egy-két nedves zsák gabona az egész több- vagonos raktár tartalmát megdoho- sítaná. Ezért helyi tanácsaink vezetői, a begyűjtési megbízottak, a Termónyfongalmi Vállalat emberei naponta ellenőrizzék és a vastagon lévő, nem egész száraz gabonát for- gattasisák, s ha a vékonyabb tárolás azt kívánja, további szükség- raktárakat is igénybe kell venni. A beadási versenyben Szolnok megye, amely elejétől fogva tartotta az első helyet, most a verseny értékelése előtt való héten a második helyre került, Bács megye megelőzött bennünket. •— Miért? Azért, miért néhányszáz gabonahátralékos termelő mellett még igen sok termelő hízó, vágómarha, baromfi, tej, tojás, beadási hátralékos. Márpedig a versenyértékelés alapját a gabona, állat- és állati termékek begyűjtésének együttes teljesítése jelenti. Itt sem indokolt a hátralék. A sertés, baromfi-állomány országosam, de megyei viszonylatban is jelentős mennyiséggel szaporodott. Kukorica termésünk már tavaly is elég jó volt. így a hátralékos termelők nem tudnak elfogadható indokot felhozni, mint azt, hogy nem volt meg náluk az akarat a teljesítéshezi Megyénk termelőszövetkezetei ezen a téren is élenjárnak. Legtöbbjük túlteljesítésben van. A sertéshátralék egyrésze az állammal kötött hízlaiási szerződés nem teljesítéséből ered. A hízlaiási szerződés keretén belül az állam a termelőnek előleget, takarmányt és rendes árat fizet, amivel a termelők élnek is, csak az a baj, hogy egyesek vissza is élnek ezzel. Ügy gondolják, hogy elég, ha felveszik ez államtól a több száz forintot, — olyan is van, aki többezer forint előleget, — aztán a teljesítés már nem kötelezi. Egyre több termelőszövetkezet és dolgozó paraszt tapasztalja, Aki tanulni és szórakozni akar, látogassa meg az Országos Mezogazdasagi Kiállítást Eddig legfeljebb fényképről, vagy filmekről ismertük ötéves tervünk egyik alkotását, a Tiszalöki Duzzasztóművet. Minket, Szolnok megyeiket sokkal közelebbről érint ez a nagyszerű létesítmény, mint mondjuk a Vas megyeieket, hiszen megyénkben az öntözéses gazdálkodás Iriterejsztése óta sokezer hold földről űztük el a fenyegető aszályt. A duzzasztómű a Keleti Főcsatornán és a Hortobágy-Berettyón keresztül már ezévben is jelentős mennyiségű vizet biztosított az öntözött telepek számára. A Keleti Főcsatornából másodpercenként 9— 11 köbméter víz érkezett Szolnok megyébe és ez a karcagi, kisúj*- sz állási, turkevei és a mezőtúri határban mintegy 8000 hold rizs- telep öntözését tette lehetővé. Szolnok megyében az idén több mini 40 ezer holdon folytainak öntözéses gazdálkodást, és a víszükséglet egyötöd részét a Tiszalöki Duzzasztómű szolgáltatta. A második ötéves tervben elkészül a Nyugati Főcsatorna, és ezzel a Szolnok megyének nyújtott öntözővíz mennyisége megsokszorozódik, kibővülnek a szántóföldi öntözési lehetőségek a Jászság és a Kunság eddig még vizet nem látott területeire is. A Tiszalöki Vízierőmű hatalmas arányairól képet alkothatunk _ a Mezőgazdasági Kiállításon. A vízgazdálkodási pavilon bejáraténál a duzzasztómű kicsinyített mását helyezték el. Ez az építmény is egy emeletes házzol vetekszik. Közepére ügyes kezek zsilipkaput építettek, amelyen át — akárcsak Ti- szalöknél — vastag sugárban, nagy zúgással ömlik keresztül a víz. A vízgazdálkodási pavilonokban, mindjárt a bejáratnál, grafikonok, tablók, festmények és fénykép- felvételek ábrázolják, hogy a fel- szabadulás előtt milyen volt hazánk vízgazdálkodása, és hogyan hasznosítottuk "1945 után öntözési lehetőségeinket. Némi büszkeséggel mondhatjuk el, hogy a kiállításon Szolnok megye az elsők között szerepel a vízgazdálkodás tekintetében is. Távolabb — a pavilonok mögött mintegy két holdas térségen párszáz négyszögöles krumpliföldek, herefüvesek, öntözött kukoricatáblák. parányi rizsföldek váltogatják egymást. Sokan itt a kiállításon ismerkedtek meg az alföldi szikesek kincsével, a rizzsel. Távolabb öntözött takarmányrépa sorok húzódnak,. az egyik táblán, melyen öntözéssel kát. holdra átszámítva, 325 mázsás holdanként! átlagtermésre lehet számítani. A herefüvesek öntözésének jelentőségéről egy másik parcellánál győződhetünk meg. Míg száraz termeléssel holdanként 18—25, öntözéssel 57—68 mázsás szénatermésre lehet számítani ebből a tafearmányféleségből. A kukorica és a takarmányfélék öntözéses táblái mellett a korszerű öntözési berendezések, talajegyen- getök. csatornanyitók, barázdahúzók és talajsimító eszközök sorakoznak. Megtalálhatjuk a Kisújszállási Öntözéses Kísérleti Gazdaságból jólismert, úgynevezett „mű- vakond”-ot. Ez egy különlegesen kiképzett eke, melynek segítségével a tatai felszíne alatt 50—60 cm nyíre alagcsöveket lehet ásni. A korszerű gép, — melyet 50 lóerős traktor vontat — naponta 3—4 holdnyi területen képes az alag- csöveket megásni és a hazánkban még alig ismert altalaj öntöző- berendezést beállítani. A permetező öntézésen kívül ennek van a legnagyobb jövője. A talaj felszínét a szükséges 25—30 cm mélyen a legnehezebb traktorokkal és talajművelő eszközökkel lehet előkészíteni és alatta mégegyszer annyi mélységben az alagcsöveken az öntözővíz kering. Az öntözött növények betakarítását egyáltalán nem zavarja a barázdás öntözési módszernél ismert hullámos talajfelszín. Különösen a nagyüzemi gazdaságokban van ennek nagy jelentősége. S hogy a korszerű öntözőszivaty- tyúkról, berendezésekről se feledkezzünk meg, a Középtiszai Öntöző Vállalat kunhegyesi telepének dolgozói az Európa szerte ismert Csk 800-as rendszerű öntözőszivattyút mutatják be a kiállításon. Az em- ber-deréknél jóval vastagabb vascsöveken másodpercenként 800 liter víz ömlik keresztül. Ilyen öntözőberendezések, szivaibtyúművek szolgáltatják az életet adó vizet a Ti- szasülyi Állami Gazdaság és a termelőszövetkezeti városok sokezer holdas rizsföldjeire. Aki tanulni és szórakozni akar, menjen az Országos Mezőgazdasági Kiállításra. K esz ü 1 az új cukor PÉNTEK reggel óta megelevenedett az élet a Szolnoki Cukorgyárban: elkezdődött az őszi „kampány”. A nagy munka idejére közel ezer új ember jött be dolgozni, többnyire a környékbeli falvakból. A legtöbb munkáskezet a szomszédos Tószeg községből kapja a gyár minden évben. Szolnok e nagy tartaléka azonban most hamarosan kimerült, sőt az egész megye is, úgy hogy jelenleg is férfi dolgozókat várnak még. Rendkívül nagy feladat ennyi új emberrel megkezdeni a folyamatos termelést, a tervszerű gyártást. Az üzem azonban pénteken hajnal óta folyamatosan, fennakadás nélkül megy. Az iparvágányon állandóan közlekednek a répával megrakott vagonok. Hatalmas teherautók, vontatók és lovas- kocsik járnak ki-be szüntelenül a nagykapun terhükkel. A Tisza-part felől fújtatva hozza hosszú csillesorát a kismozdony, éles sivítással kanyarodik az úsztatócsatornák partján tornyosuló répahegyek mellé. Vasúton, országúton, vízen jön állandóan megszakítás nélkül a gazdag termés, hogy meggyőzze, ellássa a jóétvágyú gyárat. AZ ELSŐ munkáscsoportok már napokkal üzemkezdés előtt megérkeztek, hogy előkészítsék a termelést. A Mészáros mészégetőcsoport tagjai már hétfőn munkához láttak. Megrakták a kemencét mészkővel, begyújtottak. Ez a legelső munka a gyártás megindításához. Az égetés maga hosszú folyamat s úgy kell belekezdeni, hogy mikorra az első culcros-lé megjelenik, a derítéshez elegendő oltott- mész álljon rendelkezésre, meg tartalék is legyen égetett mészből. Maga Mészáros bácsi, a brigád vezetője, mozgékony kis ember. 1921 óta minden ősszel ő kezdi el a munkát csoportjával, a meszesekkel. Tószegről járt be minden kampánykor vagy húsz éven át. Aztán megnősült s jászsági lakos lett. — JÖTTÜNK most is vagy százan — meséli a kemenceház bejárata előtt. Autóval hord bennünket a vállalat haza, meg vissza. Hétfő óta sikerült 4 vagon égetett mész tartalékot biztostíani. Most már mehet a munka, ahogy csak kell. Igaz, a létszámunk még nincs ki, de majd csak kialakul még, hiszen csak most indultunk. A gyártás megy is jól. Bent a gyárban Bujtás műszakvezető és csoportja viszi a munkát. Az elmúlt évben ez a parti került ki győztesen a versenyből s nekik volt legnagyobb részük abban, hogy a gyár több mint 30 vagon cukrot készített el terven felül. Most, az indulás elején még nem lehet lemérni az eredményeket. A kilúgo- zókból átkerült a lé s a be- párlótestekben forr, sűrűsödik egészen addig, míg elég tömör lesz ahhoz, hogy megkezdődjék a kristályosodás. Hatalmas, modern berendezésekben történik ez a gyártásfolyamat — egyre nagyobb légritkítás alatt, azonban mégis csak idő kell neki. EGY PRÓBAFŐZETET már leeresztettek. A második most készül. A kockásában már várják a lányok, A kristály, utóter- mékszitálók is nekigyür- kőztek a munkának, a centrifugasziták azonban egyelőre még állnak. A bepárlók, főzök azzal biztattak, hogy szombat délután megjelenik az első cukor. Egy néhány óra híjjá még ennek. Azért mindannyian itt vannak, hogy senki se késsé el, mikor az idei újtermésből készült hófehér cukorral megtelik az első csille s megindul az üresen ásító raktár cementmedencéi felé. A szeletszárítóban már megkezdődött a munka. PALATÍNUS ISTVÁN Hermann István nyolctagú brigádjával serényen dolgozik, hogy a szeletért jelentkező első termelők már megrakott kocsikkal térhessenek haza. Hordják is a gazdák a szeletet szaporán, nehogy ne jusson, mint tavaly. Hermann elvtárs azonban megvigasztal_ hatja őket: AZ IDEN nem lesz fennakadás. Minden szeletet fel tudnak dolgozni, amit a gyár átad. Jól kihasználták a nagykarbantartás idejét s teljesen rendbetették a berendezéseket. Hermannék, csakúgy, mint a gyár legjobb szakmunkásai, két mesterséget űznek. Tavasszal és nyáron szakszerűen kijavítják, karbantartják a gépeket, mint lakatosok, a kampány alatt pedig bekapcsolódnak a gyártás folyamatába. Néhány nap múlva megjelenik az üzletekben az első új cukor, az ország legnagyobb ilyen üzemének, a Szolnoki Cukorgyárnak a készítménye. A vállalat munkásai, vezető' elhatározták, hogy az idei kampányban megszerzik az élüzem címet. A megindulás alkalmával ehhez kívánnak sok sikert, erőt, egészséget a megye dolgozói. hogy mennyire érdemes az állammal szerződést kötni. A mezőtúri Haladás termelőszövetkezet 1953- ban a hízlaiási akció keretén belül több mint egymillió forint, 1954-ben pedig már több mint kétmillió forint bevételre tett szert. If j. Rénes Mihály karcagi lakos ezévben a 10 db. szerződéses sertés után 25 000 forintot, majdnem 1000 forint prémiumot, előzőleg 4000 forint előleget kapott. Szabó István szolnak i lakos 8 db. szerződéses hízója után 27 000 forintot kapott. A Minisztertanács ezév júliusában jövőévi húsellátásunk biztosítása érdekében elrendelte, hogy azok a termelőszövetkezetek és beadásra kötelezett egyéni termelők, akik 1955. IV. negyedévére kötnek szerződést és december 31-ig teljesítik a szerződéses átvételi áron felül taJkarmánytoeadási kedvezményben is részesüljenek. Pl. az a termelő, aki szerződéses hízóját 140- tői 160 kg-os súlyban adja át, 17,50 forintot kap kilójáért és 150 kg. takarmánybeadást engednek el neki; a szövetkezetnek pedig 180 kg. beadási kedvezményt jelenít. 160 kg-cn felüli hízó után 19 forintos átvételi ár mellett egyénieknél 230 kg. takarna ánybeadási kedvezményt, tsz-nél pedig 280 kg. kedvezményt jelent. Ilyen kedvező feltételek mellett érdemes szerződni. Viszont becsületbeli kötelesség is a szerződésben vállaltaknak eleget tenni. Akiknek tehát akár beadási, vagy szerződéses kötelezettségük van, teljesítsék azt, hogy mentesüljenek az elszámoltatástól, a kedvezmények megvonásától; hogy megyénk a nyári begyűjtési versenyszakaszban ismételtein az élre kerüljön és elnyerjük a Minisztertanács vándorzászlaját, Fártunk, Kormányunk, dolgozó népünk elismerését, megbecsülését.