Szolnok Megyei Néplap, 1955. augusztus (7. évfolyam, 180-204. szám)
1955-08-25 / 199. szám
4 SZOLNOKMEGYÉI NÉPLAP 1955 augusztus 25. AZ UTÓPIA MEGVALÓSUL — JEGYZETEK A MÁSODIK GENFI KONIERENCIÁRÓL — Mr. Loftus, a jós „Képzeljük el egy pillanatra, miilyen hatása lenne ebben az országban és külföldön is, ha 195. .-ben egy napon a Pravda a következő történetet közölné: „Az ENSZ megfigyelőinek egy csoportja jelenlétében ezen a héten a Szovjetunió bemutatta a világtörténelemben először, a Bogoszlavszki Alumínium Műveket, mint azt a gyárat, mely az atomenergiát békés célra használja fel, A magyar kormánynak a látogatáson megjelent képviselői tárgyalásokat kezdtek, hogy 196..ban a Vértes-hegységben, a gánti bauxittelepek közelében, hasonló üzem létesüljön. Feltételezik, hogy a közeljövőben hasonló kísérletet tesznek más, olyan európai országok képviselői is, melyei: nyomasztó tüzelőanyag- és villamosenergiainségbem szenvednek." E néhány mondat a The Reporter 1950. januári számában jelent meg és írója, Joseph E. Loftus professzor, a washingtoni egyetem tanára megállapítja, hogy „az oroszok mindig túloznak“ és így nőm kell komolyan venni a szovjet atomtudomány eredményeit. Végül aztán körülményesen bevallja, hogy a Szovjetunió „rendkívül nagy erőfeszítéssel az ötvenes évek vége felé tud egy atomén ergiagy árat építemi.1’ Mr. Loftus cükkítt belepte már az idő pora — de jóslatait, ha némi időbeli különbséggel, valóraváltak. A Pravda jó egy esztendővel ezelőtt, tehát az ötvenes évek elején valóban közölte, hogy működni kezdett a világtörténelem első atomvillanytelepe, A szovjet kormány valóban ad segítséget egy egész sor országnak, közöttük Magyarországnak is, az atomenergia békés felhasználására. A Szovjetunió jóval előbb ért oda, ahová Mr. Loftus jósolta: 1955-ben már 50 OOO—100 000 lew teljesítményű abom-villanyerőművek felépítésének tervein dolgoznak és a világ első békés atom tel epe egy év alatt már mintegy 15 millió kw-óra villamosenergiát termelt, Hogy Mr. Lofttis jóstehetsége nem mindig ilyen pontatlan, bizonyítja cikkének egy másik mondata: „Amerikának a legjobb esetben sincs reménye arra, hogy 1957. előtt gyakorlatilag atomenergiával rendelkezzék.“ Itt alig tévedett a professzor —* hiszen csak a minap érkezett az első hír Amerikából egy kísérletről. „Az Utah Power and Light Co, amely Arco község villanyáram-szükségletét szolgáltatja, 1955. július 17-én egy órára felfüggesztette az áramszolgáltatást. Ez idő alatt a kísérleti állomás kísérleti atomerőműve szolgáltatta az áramot" — jelentette az Associated Press, Mr.- Loftus tehát tévedett. Ä Szovjetunióban egy éve működik az atomvillanytelep, bár az Egyesült Államokban is volt már egy egyórás kísérlet. Vajon miért? Hiszen Amerikában fejlett, gazdag tapasztalatokkal rendelkező atomtudomány van! Miért? Az ok: a bomba. Abderálól Genfig Két ezredévnél is öregebb az abderai Démokritosz bátor gondolata, amely azt mondja el az emberiségnek, hogy az atomoknak a térben való örökös „mozgása alkotja a változatos, pompás világot“. Az atom búvó energiáját kiszabadította az ember — Lomonoszov és Newton, Rutherford, Soddy és Loschmidt, Mendeűejev és Curie asszony, Einstein és Joliot-Curie munkája nyomán született korunk atomtudománya. Ám az első pillanatban azon az 1945-ös újmexikói hajnalon, amikor az égen megjelent az első atomrobbantás gombafellege, a tudós, a „bomba atyja", Robert Oppenheimer, Bhavagad-Gita két verssorát mormolgatta: „íme én lettem a Halál — a világ elpusztítja." A pompás világot alkotó atommozgás energiájának felhasználása Los Alamos felett, aztán Hirosimában és Nagaszakiban joggal ébreszthették fel Oppenheimerben a szörnyű látomást. Alig oszlott el a vad füst a porígrombolt japán városok fölött, amikor már új bombákról hallott a világ: hidrogénbombát gyártottak a tengeren túlon, olyan bombát, amelyben „az atombomba' csak a gyufa szerepét játszhatja.’* Esztendők sem teltek el és még pusztítőbb fegyverrel kísérleteznek az új-mexikói laboratóriumok: a kobaltbombával. A tíz esztendő, amely a losalamosi kísérleti robbantás pillanatától eltelt, fájdalmas igazolás volt: a fizikus, aki egy keleti vers szinte misztikus sorait idézte, csöppet sem túlzott. Az tnár külön történet — és jől ismert történet is, — hogyan vált egyes körök politikai zsaroló eszközévé a bemba, hogyan silányult semmivé a zsarolási kísérletek sora. hogyan döbbentek keserűen „erőhelyzetük“ elmúltára a tengerentúli atombombahalmozók, amikor nyilvánosságra kerültek a szovjet atomtudomány eredményei. Amikor most, a genfi július, a négy nagy értekezlete jó reményt és bizakodást keltett az emberiségben, akadt jónéhány nyugati férfiú, aki rosszul titkolt belső haraggal köszöntötte a hidegháború jéghegyeinek olvadását jelző genfi híreket. Salvador de Madariaga például, akinek jókora szerepe van a hidegháború szellemi fegyverzete előállításában, a Manchester Guardian egyik legutóbbi számában szinte a legnagyobb veszedelemnek látja „a nukleáris fegyverek valamiben formában való kiküszöbölését." Most újra Genf felelt Madariagának és a hozzá hasonlóknak (nem kevesen vannak és közülük jón-éhánynak tengerentúli címtárakban találni meg a nevét) az efféle aggályokra. Genffcen az abderai Démokritosz gondolatát vizsgálják korunk tudósai: hogyan szolgálhatja az új, páratlan' tudomány, az atomkorszak tudománya a pusztítás helyett az alkotást a „változatos, pompás világban,“ f h rr «• sürgős ogy Válaszolt az emberiség egésze is a bombáimádóknak; nincs a földön olyan lakott hely, ahol ne került volna aláírás azokra a felhívásokra, amelyek a tömegpusztító fegyverek betiltását követelték. De felel niekik a föld lakóinak jövendőjén gondolkodó tudósok ezernyi számadata, kutatási eredménye is. Sürgős üggyé vált, hogy bomba helyett élet szülessen az atomenergiából: Amerikáiban minden lakos annyi energiát fogyaszt, amennyinek előállításéhoz nyolc ionná kőszén kell. Olaszországban 0,9, Franciaországban 2,2 tonna ez a mennyiség. Űj energiaforrás kell, olyan, amelyhez bőven van nyersanyag. Miért kell sietnünk? A becslések szerint a szükségletek 1955-től a 2000. évig a következőképpen alakulnak: az iparban hatszorosra, a közlekedésben ötszörösre, a polgári fogyasztásban háromszorosra emelkednek. Az energiatermelés a kőolajszármazékok és a magas kalóriájú szén hiányában nem követheti ezt a fejlődést. A világ energiaszükséglete a legközelebbi félévszázadban évenként 3,5 százalékkal növekszik. Még az olyan országok, mint Olaszország és Svájc, amelyek gazdagok vízdenergia-forrásokfoan teljesen kiaknázzák ezt és vagy növelniök kell olaj-, gázszénimportjukat, vagy fokozott mértékben az atomenergiához kell folyamodniok. Izraelnek, Dániának és Ausztráliának a legközelebbi tíz-tizenöt évben nukleáris atomtelepeket kell építenie, mert természetes üzemanyagkészleteik addig kimerülnek, Hol tartunk ? Genf tehát mindenekelőtt azt üzeni a világnak: gyorsan kell haladni. Az atomenergia békés felhasználásában megkezdődött a verseny. A beszámolók, filmek és kiállítások, amelyeket a genfi tanácskozáson résztvevő 79 ország tudósai tárnak az értekezlet elé, hatalmas munkáról számolnak be. Nézzük meg először az atorrwillanytelepeket. Az első működő erőműről, az egyéves szovjet atomvilianytelepről minden adatot nyilvánosságra hoztak Genfben: a kérdésekre adott válaszokból a nagyszerű mű teljes technikai képe kirajzolódott. Szfcobelcin akadémikus elmondta egy tudósítónak, hogy még I960, előtt többszázezer kilowatt energiát termelő, a mainál sokszorta nagyobb erőművek épülnek a Szovjetunióban. „Az elkövetkező években a szovjet területet kétségkívül atomenergiával működő objektumok hálózata fogja borítani" -—1 írja a Liberation, —• Nagy-Britanniában egy ötvenezer kiilowaittos telep építéséhez kezdtek hozzá és 1965-ben atomerő segítségével pótolják majd a szénhiányt, amely ebben az időpontban már jelentkezni fog Angliában. Az Egyesült Államokban az áprilisi energia-konferencián jelentette be Davis, az atomenergiabizottság reaktorokkal foglalkozó osztályának igazgatója, hogy a bizottság már megrendeléseket kezd kiadni több nagyobb atomerőmű építésére: Ám az afomtu<Jomány a leglényegesebben, az új energia Prometheus! ajándékán kívül más kincseket is ad. Saxton, az United Press genfi tudósítója jelentése minden soréban az álmélkcdás lelkiállapotát árulja el, amikor a genfi szovjet atomkiállításról beszél: „A szevjet tudások nagyszerű géipkolüekciób mutatnak be j,. E gépekkel villamosenergiát lehet termelni, gyógyítaná lehet a rákot, ellenőrizni lehet az acéühengerműveket.;. A Szovjetunió atomeszközeinek bemutatásával az első nap egész dicsőségét learatta... Az amerikai, angol és más országokból való tudósok elismerik, hogy a szovjet kiállítás váratlan sikereket mutat az atomnak az orvostudományban, az iparban és a mezőgazdaságban való felhasználása terén.“ Baranov professzor előadásából tudhatta meg a világ, hogy a Szovjetunióban az aeroradiometrikus kutatási módszerrel repülőgépről számos urán és thóriumlelőhelyet fedeztek föl. Egy orvosi beszámoló a rákgyógyítás rádióaktív anyagokkal való gyógyításáról (94 százalék gyógyult a szemhéj ráknál!), tüdő-, tejmirigy-, -mandula-, gégemegbetegedések újmódszerű gyógyításáról beszélt. Az út az atomkorszak tudományának útja a fizika, a kémia, biológia, technika, orvostudomány, mezőgazdaság eddig csak álmodott eredmény eih ez vezet. Néhány éve csak, hegy Pierre Rousseau meglehetősen utópiának bélyegzett könyve (La Conquete de la Science) ezért a látomásért lett „tudománytalan, felhők közt járó." „Az energia nem fog többe kerülni, mint a centrálék felépítése vagy a motorok vételára. Egyszerre senkinek sem kell a szén s a petróleum éra néhány fillérre zuhan le. A munkás legfeljebb egy órát dolgozik naponta, de leggyakrabban ez sem áll másból, minthogy egy számlapon ingadozó mutatót kell figyelnie.“ Utópia? Most már sókkal kevésbé az, mint Rousseau könyvének megjelenése idején! Mégegysser a bomba Dehát a bomba! A bomba léte a losalamosi kísérlet óta fékezte a békés atomtudomány tengerentúli fejlődését; az atomtudomány körülötti titokzatosság biztos hasznot jelentett a gyártóknak: Ez a szó: atomerő *=* nemcsak a részecskék millióinak áramot, energiát adó mozgását juttatja az ember eszébe, hanem azt a másik erőt is, amit a nukleáris fegyverek elleni tiltakozás jelent. Elemi erő az atomhasítás felszabadította energia, de éppilyen elemi erejű a tiltakozás is az ellen, hogy az új energia pusztító, veszett tomboláiba kezdjen. Egy francia tudós, a politikailag a jobboldalom álló Perrin mondta Genfben: „Ha nem jön létre a lefegyverzés, ez hátráltatná fogija az atomenergia fejlődését. -Egyrészt azért, ment továbbra is a túlzott titkolózás tartja majd hatalmában a kormányokat, másrészt pedig ntem lesz nyers-ayag elegendő bőségben mind-két célra.’* A genfi tudós-értekezlet tehát, pedig nem volt politikai konferencia, hanem szaktudósok munkaösszejövetele, a leghatározottabban parancsol, a józan ész nevében kiált: vesszen az atomfegyver, jöjjön a békés atomkor! Bomba -helyett erőmű — ez lehetne a legtömörebb összefoglalása mindannak, amiről a 79 ország tudósai beszélnek: - jp**» K, Kőkorsxah, acélkorszak, atom korszak... Oliphamt, a nagy angol fizikus mondta: „Az az ország, mely elsőnek tudja az atomenergiát ipara szolgálatába állítaná, a többi népet olyan távolságra fogja megelőzni, amekkora az acél korszakát választja él a kőkorszaktól.“ OMphant kőkorszakról és acélkorszakról beszél, az idézett Mr. Lcftus Washingtonból azt mondja, hogy „az oroszok mindig túloznak", az United Press Saxton — a „meglepő szevjet sikerekről“ számol be. A történelmi korszakokra kell gondolniok e nyugati csodálkozóknak, ha jó feleletet akarnak adni. Nemcsak az acélkorszak és a kőkorszak között alig mérhető különbség — a szocializmus korszakának ereje teszi, hogy a szovjet nép most ott Genfben a vliág elé tárhatta és a tudósok közös kincsévé tehette a hdnap tudományának első gyakorlati tapasztalatait, az atomenergia ipari' felhasználása több mint egy éves tanulságait! ' • - Gái’dos Miklós. •Megjelent az Iroialmi Ujrigban, 7ű,iéditeiefiíek írtat Gyomai György A nagypapa először bivalyos volt. Minden reggel, pontosan a hatórás harangozáskor, lehajtotta a bivalyokat a Tiszához. Ott már várta négy ember. Kettő bement a tutajra. Kis fejszékkel elvagdosták a köteleket, melyek a szálfákat tartották össze. Aztán csáklyákkal nekiestek a legszélső szálfának. Tolták-húzták kifelé az iszapban. A végére, a cövek mellé beakasztották a bivalyok láncát. S megkezdődött a parton a húzatás, fölfelé a telepre. A bivalyok nagy fújással másztak fölfelé a meredeken. Legszívesebben belefeküdtek volna az iszapba. De a vasvilla szúrásától annyira tartottak, hogy inkább húzták a szálfákat, hagy nyálcsorgatással, kegyetlen lassúsággal, míg csak oda nem értek a tetthelyre. A sóházak felől tutajok úsztak a fűrésztelep alá. A tulajosok lélekszakadva húzták óriási evezőiket, hogy a partra kormányozzák a hosszú fenyőtörzseket. Aztán kipakoltak kis kunyhóikból a partra. Bementek a fűrésztelep bódéjába, a gazdához. Átadták a tutajt. A gazda ilyenkor leküldött velük egy embert. Megolvasatta, hány darab szálfát hoztak. S mikor minden hiánytalanul készen volt, leolv>asott a tutajosok kezébe fejenkint tiz-tíz koronákat. A tutajosok batyuikkal és a pénzzel elindultak a piacra. Bekenyereztek, bepálinkáztak. Jót aludtak valamelyik ház tövénél. Aztán, amilyen észrevétlenül jöttek, olyan csendesen eltűntek a városból. Egy nyári nap a bivalyok belefeküdtek az iszapba. Ezer vasvillávai se lehetett onnan kimozdítani őket. Akkor a gazda, nagy kiabálás mellett felzavarta a fűrészesekhez. — Ha ott se becsülöd meg magad, kirúglak! Az anyád bivalyos úristenit! — ordította rá és végigvágta kötélostorával. Amikor megszólalt az ebédszünet végét jelző kongatás, már bent állt a két méter mély gödörben. Fölötte két szálfa fehérlett. A két szálfán feküdt keresztben a fenyőtörzs, amelyet fűrészeltek. A hosszú fűrész nyele ott villogott előtte. Fönt. a gödör fölötti állványon állt a társa, ki a fűrész másik végét fogta. — Készen vagy? — kiáltotta le neki. — Készen — morogta 6 vissza és a szemébe húzta a nagykarimájú kalapot, hogy a fűrészpor ne hullhasson a szemébe. — Kezdhetjük! Hő-rukk! — nézett lefelé hozzá a társa és felrántotta a fűrészt. A fűrész fogai duruzsolva martak bele a puha fa húsába. Lerágtak belőle egy sort. Aztán az ö kezén feszültek meg az izmok. Lefelé húzta a fűrészt. Figyelte a kalapjára hulló fűrészpor-esőt. Így húzták fel-le a fűrészt egy végtelenségen át. A fűrészhúzás szétmarja a gerinc csigolyáit, megmerevíti a nyakat, a derekat. Halálra dögleszti az emberfiát. De megállni nem lehet. Ha megállnak, kirúgja őket a gazda azonnal. És mit eszik akkor otthon az asszony, meg a gyerek? Egy reggel furcsa vasakat hoztak a telepre. Olajos, idegen munkások összerakták a vasdarabokat. A gazda pedig nevetve mondta nekik: — A fűrészesek reggel már mehetnek az anyjuk keserves kínjába! Ezután majd a gép fűrészel! _ Másnap reggel ott állt a telep kerítése mellett. Káromkodott. És fogcsikorgatva nézte a Gépet, mely elrabolta tőle az ötvenkrajcáros napszámot. •?•** ».#• Égy hét múlva mégis visszakerült a zsindelyvágókhoz. Ott dolgozott addig, míg egy szálfa le nem ütötte a lábáról. A fia a gép meTlett dolgozott. Izzadva, görnyedve görgette, emelgette társaival a szálfákat, a gép, a fűrész örökké éhes fogai alá. A gazdát akkor már nagyságos úrnak kellett szólítani. De a napszám még alig érte el a hatvan krajcárt. Drágult a ruha, az élelemféle, A gép duruzsolása mellett sokszor emlegették társaival, hogy emelni kéne a napszámot. El is határozták, hogy követelésükkel bemennek az irodába. Egy reggel oda is állt aranyláncos uruk elé. — Nagyságos úr, az emberek azt kérik, öt krajcárral tessék felemelni a napszámot. Nem bírunk élni. Drága minden! — Mi az? Hát már itt is cucilistáskodnak, mint Pesten?! — ordította nekivadulva a tulajdonos. — Mit gondolnak maguk? Lopom én a pénzt? Még aznap kirúgták a telepről, mint lázitót. Bevitték a rendőrségre. Onnan átvitték a kaszárnyába, pár hét múlva, mert kitört az első világháború. Végigtetveslcedett, végigkoplalt két esztendőt. Akkor fogságba került. S mikor látta, hogy a forradalmak tüze lángol mindenfelé, hazaszökött. Beállt a Vörös Hadseregbe. Harcolt a szolnoki hídnál. Ült az ujszászi fogolytáborban. Végre visszakerült munkahelyére, e fűrésztelepre. Ekkor már jeles ember volt. Minden héten jelentkeznie kellett a rendőrségen. A várost elhagynia nem volt szabad. Mégis, amikor az éhség odatette hideg kezét az éhezők torlcára, a legnagyobb titokban szervezni kezdte társait. Esténkint kiült velük a Tisza partjára. Nézte a csendesen folydogáló, sárga vizet. És arról beszélt, hogy van már egy ország a világon, ahol nincs elnyomás, nincs kizsákmányolás, ahol nem kutya a munkás és nincs naplopó úr. — Elvtársak, tartsunk össze! Ne féljünk semmitől! Akkor győzünk! — mondogatta. Valami besúgó feljelentette. Becsukták, összeverték. Attól kezdve minden május elseje előtt bevitték a rendőrségre, nehogy felvonulást, vagy tüntetést szervezzen. Hurcolták, hajkurászták a családjával együtt. Mégis szervezett sztrájkot. Tűrte az igazságtalan üldözést, a pofonokat. Mert tudta, hogy a mun- Icások, az elnyomottak igazsága mielőbb diadalmaskodni fog. Egyszer a tulajdonos az irodába hivatta. — Hagyja már abba a hülye izgatásait, a társai lázitását. Ha van egy kis józan esze, belátja, hogy itt a vörös zászlónak, nincs jövője. Ha még meghallom, hogy jártat ja a száját, mehet a fenébe. — Igazgató úr — mondta akkor —, ha van egy kis józan esze, beláthatja, hogy itt a munkásnyúzásnak már nincs jövője. A maguk rendszerének el kell pusztulni! — Véresszájú kommunista! Mars ki innen! — üvöltötte rá az igazgató és azonnal kizavarta a telepről. Másnap a társai letették a szerszámot. Nem dolgoztak addig, míg őt vissza nem vették. A második világháború végefelé eltűnt a telepről. Nem várta meg, amíg a németek összeszedik és elviszik. A családját ekkor a fia tartotta el. Az járt helyette dolgozni a fűrésztelepre. A bombázások alatt hazajött. Türelmetlenül várta azt az órát, amelyik meghozza az úri hatalom, ayilkos jármából való kiszabadulást. A sok nélkülözés, koplalás, munka, verés azonban annyira tönkretették, hogy a kalapácsot, fejszét le kellett tenni kezéből. Annyi erőt azonban még gyűjtött, hogy feltűzze a vörös zászlót a fűrésztelep kapujára, a felszabadulás napján, az Uj Élet hajnalán, * A z unoka is napszámos volt a *1 telepen. Cipelte a deszkákat, emelgette a szálfákat. A fasiszta hadseregből megszökött. A Tisza füzeseiben bujkált. S ahogy az ágyúdörgés közeledett, egyre bátrabban kezdte szervezni az üldözötteket. A kerületi pártszervezet első pártnapján meghatódva mondta. — Elvtársak! Megértük azt a napot, hogy nem a füzesben kell lopva összegyülekeznünk és suttogva beszélnünk! Beszélhetünk nyíltan és hangosan! Nem kell már rettegnünk senkitől! Aztán nekifeküdt a tanulásnak. Amitől a múlt elzárta, ami tilos volt a számára, annak esett neki rettenetes éhséggel. Falta a könyveket éjfélekig. Rágta a szavakat. Darabokra harapta a mondatokat, hogy megérezze a mondanivaló izét és a sorok lényegét. Tanult hosszú esztendőkön át minden szabad pillanatában. Vizsgáltat tett le. Bizonyítványokat dugott szerény csendességgel a zsebébe. Amikor az üzemet államosították, boldogan szívta tele a mellét. — Most érezzük valóban, hogy kölönc, iga, járom, béklyó hull le egyszerre rólunk! Most kezdjük szürcsölní a kizsákmányolásmentes élet szépségeit! — mondta. Bekerült az irodába. De a párt alig hagyta megmelegedni új beosztásában. Pártiskolára vitték. Onnan a minisztériumba tették. Ma a termelést irányítja, ezrek és ezrek sorsát intézi. Közben állandóan tanul és tanul, egyre mélyíti tudását, az agyonvert fűrésztelepi napszámos fia, az egykori mezítlábas, hasigsáros, örökké koplaló bivalyos-, nak az unokája. I
