Szolnok Megyei Néplap, 1955. augusztus (7. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-18 / 194. szám

SZOLNOKMEGFEI NÉPLAP

A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL

Talajjarítás — légköri elektromossággal

Irta: L. Gricsenko

fentere/e«, hogy Földünk légkörének. nagy része nitrogénből áll. Ez a gáz nem ég el; a tiszta nitrogénbe kerülő állatok, vagy növények elpusztulnak, a neve is anynyit jelent, hogy „közömbös“, „élettelen“. Ennek ellenére lehetetlen lenne az élet Földünkön nitrogén nélkül. A nitrogén ugyanis szerves alkotórésze a fehérjéknek s mint tudjuk, fehérjék képezik minden élő szervezet legfontosabb anyagát.

De sem az állatok, sem a növények nagyrésze nem tudja közvetlenül a levegőből felvenni a tiszta nitrogént. Ember és állat egyaránt állatok húsálból, vagy növényekből nyeri a nitrogént. A növények pedig a nitrogénnek a talajban lévő oldható sóit veszik fel. Ilyen azonban nagyon kevés van, hiszen a szikes talajú fö’dek felső1 rétegében hektáronként legfeljebb egy tonna nitrogén, a feketeföldek egy hektárján alig három tonna nitrogén van. Ez a mennyiség ugyanakkor állandóan csökken.

A talaj nitrogénhiánya a termés nagyfokú csökkenését vonja maga után, ha viszont oldható nitrogénsókat juttatunk a földbe, úgy növekszik a terméshozam. Ez azonban nem egyszerű feladat. Ugyanis az egész földkerekségen egyetlen helyen tehet jelentősebb mennyiségű nitrogént találni, mégpedig Dél-Amerikában, Chile víztelen sivatagaiban, salétrom formájában.

»A nitrogén műtrágyát tehát leginkább gyárakban állítják elő. Ez a módszer azonban igen költséges.

Vajon nem volna-e más olyan eljárás, amellyel növelni lehetne a talaj nitrogén tartalmát? A föld légkörvét tulajdonképpen úgy tekinthetjük, mint egy roppant nitrogén raktárt. A föld felszínének minden négyzetkilométere fölött mintegy 750,000 tonna nitrogéngáz van. Ilyen rengeteg nitrogén található a föld fölött és mindössze három tonna a szántóföldben! Milyen szűkösen, morzsánkint megy át a nitrogén a levegőből a földibe. Ez a folyamat csak egyes nitroorganizrr.usoknak, a föld felső rétegében tenyésző nitrogénbaktériumoknak titokzatos, élő laboratóriumaiban megy végbe. Amikor például hüvelyes növényeket vetünk, egyúttal nitrogénnel dúsítjuk a talajt, mert ezeknek a növényeknek a gyökerein sok ilyen nitrogénbaktérium él.

Kötött nitrogén keletkezik még ezenkívül a légköri kisüléseknél is.

Tájékoztató számítások segítségével megállapítható, hogy minden egyes villámlásnál 80—1500 kilogramm ndtrogénoxid képződik, amely az esővel együtt a talajba kerül. A földfelület egy négyzetkilométerére számítva évente egykét villámcsapás jut, vagyis hektáronként évente átlagosan 16 kiloganmim nitrogénoxld jut a csapadékkal a földbe.

De nem lehet-e vajon valamilyen módon fokozni a vihar tevékenységét a mezőgazdasági vidékeken és arra kényszeríteni a villámot, hogy

HIM..................

közvetlenül a felhasználás helyén .készítsen“ nitrogénoxidot a levegő nitrogénjéből? Mint kiderül, lehet. N. A, Zubarjev szovjet meteorológus és agronámus több konkrét eljárást javasolt, hogy a légköri villamosság energiájának segítségével nitrogénoxidot állítsanak elő és azzal dúsítsák a talajt.

Mint ismeretes, viharban nemcsak villámok keletkeznek, hanem úgynevezett csendes kisülések is. A villám kisülését az jellemzi, hogy az energia nagymértékben koncentrálódik, magas hőmérséklet keletkezik, 3000—16,000 fok, s a kisülés folyamata egy másodpercnek csupán kis töredékéig tart. A hirtelen keletkezett magas hőmérséklet mellett pedig a nitrogéngáz és a levegő oxigénje nitrogénoxiddá egyesül.

A villám kisülését megelőző csendes kisülések tulajdonképpen nem mások, mint a levegő villamosságának tartós, vagy kevésbé tartós áramlásai, valami hegyes tárgyakon keresztül. Ezek a hegyes tárgyak villámhárítók, vagy fák csúcsai lehetnek.

A csendes kisülések gyengítik a föld és a viharfelhők közti villamoserő feszültségét, megakadályozzák a villámok kisülését. Csendes kisüléseknél nem képződik nitrogénoxid.

A fent elmondottakból következik: ha a villámlás következtében képződő nitrogénoxid mennyiségét növelni akarjuk, akkor először is azt kell elérnünk, hogy a légköri elektromosság ne csendes kisülésekben vezetődjenek el, hanem villámok formájában.

De hogyan lehetne ezt elérni? Kiderült, hogy nem is egy mód kínálkozik erre. Az egyik módszerhez szükség van egy léggömbre, amely akkora, mint a közönséges játékiéggömb. Ezt azonban nem zsinór, hanem mintegy tíz mikron átmérőjű fémszál köti össze a földdel. Egy kilométer szál súlya kevesebb egy grammnál. A gömb a viharfelhők közeledése esetén felfelé száll és maga után gombolyítja a vezetéket. Amikor beér a viharfelhőbe, vagy közeledik hozzá, a fémszálon keresztül, mintegy összeköti a két elektromos pólust; a felhőt és a földet. A fémszálba kerülő áram egy pillanat alatt fémgőz oszloppá változtatja a szálat. A vihar nagyerejű kisülése, a villám ezen az ionizált oszlopon, mint egy csatornán halad végig. Mivel a viharfelhők rendszerint nem szállnak egy-két kilométernél magasabban a föld felett, a fémszál súlya és a léggömb méretei nem növekszenek meg túlságosan.

Van egy másik módszer is, amely a levegő villamosságát használja fel arra, hogy nitrogénnel dúsítsa a talajt. Ez a módszer tulajdonképpen nem más, mint az, hogy a terepviszonyok figyelembevételével a földeken magas oszlopokat állítanak fel és azeiknak a tetejére „nitrogénképző villámhárítókat“ szerelnek. Ezek a villámhárítók szerkezetileg lényegesen eltérnek a közönségesektől. Az újfajta villámhárító felső végén nem hegyes csúcs lesz, hanem egy üres acélgömb. Ez a forma elősegíti, hogy vihar idején minél kevesebb villamosság „szökjön el“ a villámhárítóról és megakadályozza a villamos erőtér feszültségének, csökkenését. Ezáltal kedvező feltételeket teremt ahhoz, hegy minél több legyen a villámok közvetlen kisüléseinek száma.

Ha a levegő villamosságának fentvázolt kihasználási eljárásait kipróbálják és a kísérletek kedvező eredménnyel járnak, úgy e módszerek gyakorlati megvalósítása technikailag már a közeljövőben lehetségessé válnak.

Képzel UHi el magunk elé a következő képet. Verőfény ragyogja be a kolhozok vetéseit. A földek fölött különböző helyeken magas farudak emelkednek, végükön üres acélgömbbel. Köröskörül csend honol, sehol egy ember.

Egyszerre csak sűrű viharfelhők gyülekeznek. Az első szélroham felkavarja a dülőutak porát. Dörög az ég és vakító villámok cik-cakja összeköti az újfajta villámhárító e gömbjeit a fekete viharfelhőkkel. Egymást követik a villámcsapások, minden villanás alkalmával értékes műtrágya nitrogénoxid képződik, amely belekeveredik a megeredő eső cseppjeibe és azokkal együtt behatol a földbe.

RIZS ÉS PUSKAGOLYÓ

Fernando Okampo. a haladd fűlőpszlgeti író elbeszéléskötetét 1952- ben adták ki a köztársaság fővárosában, Manilában. A „Rizs és puskagolyő’’ című elbeszélés ebben a kötetben Jelent meg.

Gura korán reggel ment el otthonról. Vállán egy ócska jutazsák. Azelőtt rizst tartottak ebben a zsákban, a család legfőbb eledelét. Most azonban három éles kődarab gubbasztott a zsákban. Az este szedte össze őket Cura a ház közelében.

— Mire kellenek ezek a kövek? — kérdezte Mária, a felesége.

— Rernulló mondta, hogy mindegyikünk hozzon magával legalább három nagy követ.

— És miért van ezekre szükség? — firtatta tovább az asszony.

— Magam sem tudom, de Rémülte azt mondta, hogy a kövek segítségével élelmiszerekhez jutunk —» aztán hozzátette: — És azt is mondta Rémülte, hogy nincs olyan törvény, amely előírja, hogy nekünk éheznünk kell! Éppen olyan jogunk van az élethez, mint bárki másnak.

Márta elhallgatott, de azután csak nem állta ki, hogy meg ne kérdezze: — Biztos, hogy nem lesz ebből valami baj?

— Már miért lenne?

Gura vállára dobja a zsákot és elindul. A vézna, rongyos gyerekek csüngedten néznek utána.

Gnra gyorsan áthalad a keskeny utcákon, melyeken ugyanolyan nyomorúságos viskók állnak, mint az övé. Rövidesen kiér az aszírta: Fernando Okampo

faltozott útra és utóién a többieket. Mindegyikük vállán ott van a kővel telt zsák.

Sokan táblákat visznek, melyekre nagy betűkkel felírták: „Adjatok rizst! Élni akarunk!” Gura amint meglátja őket, máris szinte boldognak érzi magát: nemsokára annyi rizst ehetnek a gyerekek, amennyit akarnak.

Megtöi-li sovány, borostás állát. „Valami meleget kellett volna enni indulás előtt; — gondolja. — De olyan kevés az étel és hagyni kellett a gyermekeknek, meg az aszszonynak is”.

Kínzó fájdalmat érez a gyomrában. Az éhség okozza. Nagyokat nyel és elhessegeti magától a szomorú gondolatokat. A tömeg a város egyik tere felé igyekszik.

Amikor Gura és társai a gyülekezés helyére érnek, a nap már magasan ragyog.

Hatalmas tömeg áll a téren, Az emberek kővel telt zsákokat cipelnek. Zászlók és nagy pirosbetűs táblák tűnnek fel mindenfelől. Gura és társai elvegyülnek a többi között.

A tömeg zajong, a lárma egyre nő. Valaki rálép Gura meztelen lábára. Mérgesen megfordul, de aztán látja, hogy véletlenül történt, s egy férfi bocsánatkérően tekint reá.

„ő is enni szeretne” — gondolja Gura, látva a férfi elkínzott arcát. Még nagyobb erővel érzi azt az erős fájdalmat a gyomrában, „Éhezés,

KU KUNG — NYÍLT VÁROS

Irta i A. SZURODUB

PEKING 1 központjában, a világhíres Tienanmer.-tér közelében fekszenek Ku Kung palotái és parkjai... Ku Kung — Tiltott város. Néhány évszázadon át egyszerű kínai nem léphetett át kapuin. A császár lakott itt családjával és kíséretével, s vastag falakkal és vízzel telt széles árkokkal határolta el magát „a csőcseléktől“. A nép; mesterek legkiválóbb alkotásai díszítették a „Nap fia" lakóhelyét. A tiltott város igazi gazdái nem élvezhették munkájuk gyümölcseit.

A forradalom végre megadta a népnek, ami az alkotó jogén megillette. Ku Kung nyílt város lett. a nemzeti művészet múzeuma. A népi felszabadító hadsereg harcosai a szuesuami, a santungi, a tibeti, hunangí parasztok, a pekingi, sanghaji, kanteni, az amsartí munkások úgy járják végig a múzeumot, mint a műkincsek gazdái. Mindegyikük szemében büszkeség és öröm csillog. Büszkék őseikre, akik ritkaszápségű remekműveket alkottak.

bolyongtam

.ELBÜVÖLTEN

Ku Kung épületedben. A múzeumban látható műkincsek gazdagsága valósággal elképeszti az embert,, s megrázza a lelke mélyéig. Csodálkozva néztem a sokszínű hímzéseket, finomművű csont-, fa- és kőfaragványekat. azokat az égetett zománcedényeket, amelyek többszázévet átvészétek, a bronzcsengésű porcelánokat, a gyönyörű tussrajzekat, akvarelleiket, a fára- és egontra festett képek finom árnyalatait, a kőből faragott, s sziinte élő virágokat, a masszív, sötét bútorokat, a gyöngyházzal berakott szelencéket, hofoozekat... Néha szinte hihetetlen, hegy miirdezefcet emberi kéz alkotta. Találhatunk olyan műremekeket, amelyeket egész nemzedékek készítettek, mert egy emberélet nem volt rá elegendő. A magunk szemével győződhetünk meg róla itt a Ku Kumg-ban, hogy az igazi művészet — a munka.

Mennyi mesterségbeli tudás, mennyi türelem kellett ahhoz, hogy csontiból kifaragjanak egy többemeletes pagodát és minden emeletére emberaiakokat állítsanak! Mennyi munkába került, míg egy szürkészöld kőtömbből kis hsörökös éhezés, — gondolja. — Oh, ha legalább egy cigarettám volna!” Jó lenne, ha valaki rágyújtana. Rászánná magát és legalább egy szippantást kérne.

— Meg kellene kezdeni — mondja valaki mellette.

Gura is úgy véli, ideje lenne hozzáfogni. Még mindig a cigarettáról ábrándozik, amikor mindenfelől éljenző kiáltásokat hall. A tömeg az emelvényhez közeledik.

Az emelvényen feltűnik egy férfi. Olyan fekete inget visel, mint a favágók. Hangos kiáltással üdvözlik: „Éljen Rernulló-” Az emberek integetnek a táblákkal és a zászlókkal, ő pedig meghajolva válaszol: „Éljen a nép!”

Rernulló beszéd közben gyakran megtörli arcát egy színes kendővel. Olyan nagy a tömeg, hogy Gurához csupán szófoszlányok érkeznek, de a szónok taglejtéséből látja, milyen szenvedéllyel beszél.

— Ennünk kell. .

— Rizst akarunkl

— Majd megszerezzük magunknak ...! — hallja Gura. A tömeg lellcesen helyesel, éltetik Remullót. Gura is egyre izgatottabb lesz, még éhségéről is megfeledkezik. Izzad, ahogy a téren fejére süt a nap, de nem érzi lankadtunk magát, hanem egyre erősebbnek.

A szónok elhagyja az emelvényt

** és az emberek a kövekkel tömött zsákokkal, meg a zászlókkal, amelyeken az igazság szavai ra-Sseretettel várjuk

augusztus 20 — 21 - én az Ünnepi Vásárra

a Tiszafüredi Füldmiivesszifvstkezet Halászcsárdájába

Szolnokon, a Ságvár:-út végén.

Különféle halakból készült hsiti ap rakás. kalászié, ráitottka', tiszafüredi kisüsti pálinka és kitűnő borok

gyognak, zajosan követik az úton.

A rongyosok és éhezők serege az egyik nagykereskedő rizsraktára felé közeledik.

Meztelen talpukat égeti a forró aszfalt, de Gura mindebből nem érez semmit, csak igyekszik minél előbbre furakodni. És már látja Rémülte erős alakját, amint a tömeg előtt halad.

Rernulló egy hatalmas kőépület, az első raktár közelében megáll. A tömeg köré seregük. Gurának lehetősége nyílik, hogy egészen előre jusson.

Az első sorba érve, látja, hogy a raktár ajtajánál rendőrök állnak. Hatalmasaknak látszanak egyenruhájukban, sisakjukkal, készenlétben tartott fegyverükkel.

— Jobb lenne, ha szétoszlanának — mondja egyikük. — A törvénnyel kerülnek szembe.

Törvény? Miféle törvény? Gurának kedve volna sok mindent odakiáltanl. Szeretne beszélni az éhező gyermekekről, akik otthon várják, a szűnni nem akaró fájdalomról, amelyet a gyomrában érez, de a torkán akad a szó.

— Menjenek haza! — ismétli makacsul a rendőr.

— Nem akarunk vérontást — válaszolja Rernulló. — Azért jöttünk csupán, hogy egy kis rizst vigyünk a gyermekeinknek.

A rendőr előre lép és fenyegetően felhúzza a ravaszt. Valaki most egy követ dob feléje. Utána repül a többi. Egész kőzápor. Az emberek lassan, de tántorithatatlanul nyomulnak előre a kapu felé.

gyet fennálltak, amelyen láthatók a fák (mindegyiken tisztin kivehetők az ágak és levelek), a lakóházak, emberek, uiak, lépcsők. Egy csontból kétárbócos hajó (a császár tengeri sétára indul nagyszámú kíséretével és zenekarral) a pontos, aprólékos kidolgozásával, az em-beralakck arcvonásainak pontos rajzával ragadja magával a szemlélőt. Az egyik teremben fthér kőből készített kisebb teáskanna áll; a fedelén gyermdkököl nagyságú szamár van kifaragva, a szamár hátén pipázó öregember ül. A kanna fülét ugrásrakész, fogát vicsorító oroszlán alak díszíti.

A porcelánkészítésben is kiválóak és művészek voltak a kínai mesterek.

|A PORCELÁNTÁRGYAK I festésében az aprólékos kidolgozás és a színek gazdagsága tűnik szembe leginkább, Itt egy hasas kancsón tarka madarak libegnek, amoH kecses szarvasüszők csordája verekszik egy vízesés mellett. Odéfete gyönyörű tájkép — hegyek, foiyók. falvak, szcmcrúfűzík hajolnak az átlátszó víz fölé; egy nagyobb vázán a rajz-sorozat egész történetet mesél el... Csodálatosain gazdagok a múzeum műkincsei, de ugyanilyen szép masa Ku Kurg is: pompás épületek sorakoznak aranysárga ívelt tetővel, festett falakkal, fehér márványból faragott lépcsőkkel, kövezett udvarokkal; a kapuknál bronz teknősbékák, oroszlánok, gólyák árinak őrt, a falakon hatalmas réz gyertyatartók, s mindezek fölött — a tiszta kék égből vakítóan ragyog a nap. Ahogy belép az ember a Ku Kungba, szinte azt hinné, hogy a XVI. vagy a XVIII. századba csöppent. A város zaja nem ér el idáig, az évszázados csendet csak a látogatók lépteinek kengása töri meg.

Kezdetben azt hittem, hogy Ku Kung — a mi elképzeléseink szerinti közönséges múzeum, egy-két épület nagy termekkel, s magamban már el is neveztem utca- és témélküli váróénak. De, a második látogatásom alkalmával az egyik cldalikapun mentem be és hosszú, széles folyosók labirintusában találtam magam, amelyek időnként udvarokba torkoltak. Beláttam, hogy Ku Kung — valóságos várai, amelynek vannak terei, utcái, mellékutcái. Bonyolult, s elég nagy város, melyben könnyen eltévedne az ember, ha nem lennének az irányjelző nyilak.

[ku~KUNG PALOTAI*} mögött utakkal, ösvényekkel átszeldelt park húzódik. Találhatunk benne pavilonokat, mesterséges hegyeket, barlangokat, patakokat és felettük kis fahidakat, odvas vén fákat és sűrű bokrokat. A csatornáikban dülledtszemű, fantasztikus alakú halak úszkálnak. Ahcgy a partra ér az ember és a víz fölé hajol, rajokban közelednek: várják, hegy valami ennivalót kapnak. Kellemes a pihenő itt a parkban Ku Kung utcáin és épületeiben megtett sok kilométeres bolyongás után.

rfLura szintén benyúl a zsákjába, s a kövekkel maga is a rendőrökre támad. Lövéseket is hall, de figyelembe sem veszi. Az elsőkkel ér a raktár bejáratához. Amint meglátja a rengeteg rizst, egy pillanatra megtorpan. Egészen megzavarodik. Azután lehajol és sebtében egy-egy marékkai a zsákjába szed.

Aztán ismét lövések hallatszanak.

— Megint a rendőrség! — hallja a kiáltást.

' Gura gyorsan összeköti a zsákot, vállára veti és indul az ajtó felé. Az ajtóban megjelenő rendőr rászegezi fegyverét.

— Vissza! — kiáltja, -r Kiönteni rizst!

Egy másik rendőr úgy meglöki Gurát, hogy elesik. Az emberek a zsákokkal igyekeznek a kijárat felé, de a rendőrök fegyverével találják magukat szemben.

Gura feláll és hogy utat törjön magának, zsákját a közelében álló rendőr felé lódítja. Abban a pillanatban úgy érzi, hogy tüzes nyíl hatol a testébe. Elveszti egyensúlyát, lassan lehanyatlik a zsákra. Homályosan hallja a lármát és a lövéseket..:

Csodálkozva látja, hogy a kiszóródó fehér rizsszemek pirossá válnak.

— Nem, nem — suttogja, — nem

vehetitek el tőlem ezt a rizst, várják a gyermekek..-.

Gura arccal a zsákra dől. Karjához piros kis rizsszemek tapadnak. „Nem éhezünk többé, van már rizsünk" — szeretné mondani. De hangja erőtlen, elhaló, senki sem hallja.

Lengyelország fokozza külkereskedelmét Afrika, Ázsia és Dél-Amerika országaival

Lengyelország egyre élénkebb külkereskedelmi kapcsolatokat létesít Afrikával, Ázsiával és Dél-Amerikával. Az árucsereforgalom Lengyelország és e földrészek országai között két év alatt több mint háromszorosára növekedett.

E távoli országok bőrt, gyapjút, gyapotot, dohányt, kávét, déligyümölcsöt, valamint különböző más értékes

cikkeket szállítanak Lengyelországnak. A népi Lengyelország pedig ma abban a helyzetben van, hogy gépeket és egyéb berendezéseket szállítson oda.

Lengyel gépekkel és felszerelésekkel látják el Argentínát, Brazíliát, Törökországot és Egyiptomot, nagy keresletnek örvendenek ezek a cikkek Mexikóban, Indiában és Indonéziában is. Burma különösképpen a lengyel Ursus-traktorok iránt érdeklődik. Lengyelország szerződéseket készül kötni Szíriával és Libanonnal is. E szerződések értelmében Lengyelország gépeket exportál Szíriába és Libanonba. A lengyel gépek iránt komoly kereslet nyilvánul meg Szudán, Belga-Kongó, Bolívia és Uruguay részéről is.