Szolnok Megyei Néplap, 1955. augusztus (7. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-04 / 182. szám

4

SZOLNOK.MEGYEI NÉPLAP

1053 augusztus 4,

rúTHiisTvü fivornycis Szabados megtérése

Elbeszélés, több. valóban meptörtént eseményből ő^szeszóve

szagú csókjától. , így aztán Istette a gyereket.

Az valamennyire megnyugodott, bizalmatlanul pislogott alulról felfelé a nagy emberre.

— Voltál-e tegnap moziban? — kérdezte bambán, kóváiygó fejjel a kicsit s maga is szégyelte, hogy jutott ilyen ostoba kérdés az eszébe. Nem is mert a gyerekre nézni, inkább fáradt nagy markával ügyetlenül sepergette a nadrágjára ragadt törekit.. 3 A kicsi morcos, józan hideg szava megint belecsavart.

— Én már régen nem mehetek moziba.-.. Anyukám azt mondja, ilyen ruhában nem lehet..,

Most itt van az üzemben.- Felmászna a létrára, de nem bírja emelni a lábát. Fásultan, tanácstalanul fordítja fejét komája, a kis Kuik felé. Az sem sérti, hogy amaz haragosan kerüli a tekintetét. Két pamacsos szemöldöke mérgesen ágaskodik, olyan, mint a bagolyé. Sovány arcán rángatóznak az inak a belső feszültségtől. Nagysokára szólal mag.,, és az sem

fölé kapta őrült részegségében, annyira tetszett neki, ahogy partnere ingébe, hátul a nyakánál beöntötte a kiivatlan fáldeclt s a piszkos, rozsdás lé alul vékony erekben csordogált a 'bokáján.

— Ph Ö . . i a szajha — köpött maga elé Szabados és az így keltett zajra feleszmélt ismét a valóságos helyzetre. Kisfia rémülten mászott el teile. Apró tenyere tövisek, cserépdarabok közt kereste térdecskéi előtt az utat. Gömbölyű kis fenekén olyan lelket szaggatóén libegett a régen lekopott foltocska szilánkja.

Józsika hirtelen hasára roskadt. Megijedt attól az ismeretlen, borzalmas kiáltástól, ami apjából kitört.

— Kisfiam.., rongy apád van!

Aztán feltápászkodott Tőle telhetőén a leggyorsabban. Kisfiához támolygott, felkapta, arcocskáját odahúzta volna borostás képéhez. De a kicsi két apró öklét apja mellének feszítve, rugkapálva, irtózva szabadkozott apja orrfacsaró

izáfti&lf, DCúeiis clolán!

" ^Tincsen igaza Kabódinak!

Kocsis Ferenc fúj egyet, belecsap a levegőbe, mintha valami láthatatlan ellenfél fejére sújtana, aztán hirtelen körülnéz, nem látta-e valaki, hogy ilyen hangosan, hevesen vitatkozik önmagával.

De a külvárosi utca néptelen, a kertekben meghúzódó családi házak redőnyei, függönyei lehúzva, csak a méhek zümmögnek a virágba-borult akácfáknak,

Az igaz, hogy hamar fejembe száll az indulat — folytatja most már befelé a hangosan elkezdett mondatot — dehát ki az a birkatürelmű ember, akit Vörös Tóni ne hozna ki a sodrából? Hát esztergályos az olyan, aki még egy egyszerű tengelyt sem tud becsületesen megmunkálni? Az ilyen egy hatók..,

Nagyot szusszant,

Illetve;: s Abban a számolásban azért igaza van Kabódinak. Hogy is mondta? „Ha azt érzed, hogy kezd elönteni a méreg, akkor előbb számolj el tízig és csak azután nyisd ki a szádat."

► Kocsis maga előtt látja a párttitt kárt, amint ott ül vele szemben, rö’vidlátóan hunyor gat, mert nem tűri ' szemén a pápaszemet és miközben !mutatóujjával feléjebök s azt kérdezi: -Mondd, Kocsis elvtárs, ml a véleményed az olyan csoportvezetőről, aki a türelmes nevelés, oktatás helyett állandóan szentségei, gorombáskodik a beosztottjaival. Vajon jé vezető az ilyen?

" ö először védekezett, hogy nem ö, hanem Veres Tóni a hibás, mert már éppen eleget magyarázott neki de az rá sem hallgat. A párttitkái egy darabig figyelt, aztán hirtelen nekiszegzl:

— Mondd, mit szólnál te ahhoz ha én most lemarháználak?

Hát erre aztán már igazán nem, lehetett mit válaszolni. Nézte i párttitkárt, meg a feje fölött a falon a Lenin-képet, Lehajtotta a fejét, egy valahonnan, odatévedt hangyát szemlélt a padlón.

Ez történt egy órával ezelőtt,

0igarettát kotor elő, rágyújt nyeli, rágja a füstöt, viasko dik benne a szégyen, meg az indulat.

Akkor bukkan eléje a tanítónő.

•— Jónapot, Kocsis Ferenc,

Megállnak, kezetfognak,

A tanítónő kicsi, ősz asszony A most hozzájáró gyerekek nagyrészének a szülei is tőle tanulták as Írás, számolás tudományát. Kocsit Ferenc is,

p“ Mondja, Kocsis Ferenc, miér nem foglalkozik többet a gyerekekkel? —9 néz féloldalt, kutatóan t ' férfire,

Mindig ilyen, nem kertel, nem udvariaskodik, épven olyan anyaim szigorú a szülőkhöz, mint 15—21 évvel ezelőtt az iskolapadban,

Kocsis zavart lesz:

— Miért, mi a baj, tanító néni?

Nem tanul a Feri, pedig feje vas

; hozzá. Ha így halad, lerontja a fél ' évi bizonyítványát.

1 Az apa a homlokát ráncolja é\ éppen olyan a helyzet, mint eg\ ; órával ezelőtt a párttitkárral, félrt ‘ tekint, hangya helyett most a ciga

Irettája hamuját szemléli,

A tanítónő meg folytatja:

— Ilyenkor tavasszal nehezebb gyerekkel. Kiszabadul a szobából é

Szabados Zoltán üzemi fényező es mázoló hétfőn délelőtt már hatodszor mászott le a festőlétráról. Szaktársa, a kis Kuik Féter egyre elboruitabb arccal figyelte a szépszál ember vergődését. Mert szenvedett az a nagy erős munkás. Marta, marcangolta gyomrát, torkát az ital mérge. Hiába adta ki magából fejrepesztő erőlködések közben a vasárnapi tivornya utolsó cseppjeit is, a sok esztendeje kínzott gyomor égett, szúrt, hasított,

Kuik Péter száján elnémult a füttyszó, amint lopva cimborája után sandított. Éppencsak huzigálta, jóformán egyhelyben táncoltatta a lucskos ecsetet. Egészen nem akarta abbahagyni a munkát, nehogy Szabados megsértődjön, amiért a szeme rajta csüng már jó negyedórája. Elnézte a hosszú, szikár férfit, ahogy visszafojtott nyögésekkel csetlett-botlott a vízcsapig. Ott mélyet sóhajtott s ahogy a belső kíntól görcsölve, verejtékezve összegörnyedt, akkor Játszott igazán, mennyire semmivé teszi az iszákcsség a legerősebb embert is,

Mert ritka erő szorult abba a fekete, büszke tartású munkásba. Ha a vasárnapi dáridókat kiheverte, mindenki élgyönyörködött arányos formájában, határozott, erélyt sugárzó arcában. Tudták róla, hogy bár két fekete bogárszeme szúr, mint a késpenge, ha valami bántja, —• mégis nagyon jó, melegszívű ember.

Olyan, aki az utcán gügyörészve kapja fel az eléje kerülő parányi gyereket, hogy megcirógassa. Aki leszáll a bicikliről, ha egy zsákot cipelő öregasszonyt lát és segít neki hazavinni a terhet, még a város másik végére is. Mondják, hogy egy héten keresztül éjszakájának felét feláldozta, hogy segítsen teitő alá hozni egy öreg pár cseléd házikóját. És a végén még ő hagyott náluk 100 forintot, hogy iPe induljanak pénz nélkül az új lakásban,”

Azt mondjak, annál forróbb, annál több ember számára tárul ki az ember szíve, minél többet fogad szeretetébe, Ez tökéletesen így van Szabados Zoltánnál is, akinek a számára —> saját szavai szerint — „a mennyország nyílik ki'*, mikor munka után hazamegy és teli torokkal, jókedvűen harsogja? „Hadd lám. — Pista, Klári, Zsóka, Erzsi, Jóska, Zoli, Imi. Frici —• jól van, mind a nyolcán megvagytok." Mert tizedmagávaí él ám a Böllér-utcai kis kertes házban Szabados Zoltán.

És az a szívfájdítóan érthetetlen, hogy ennyi sok emberség, derű, tiszta szív mellett — hogy feledkezik meg minden másról, mikor az ital mámorba ejti. Hogy tudja olyankor megállni, hogy felé se néz a családjának. Nem törődik vele, tud-e vasárnap meleg ételt tenni az apraja-nagyja gyereknek az asszony,

Csak vasárnap veugy hétfő hajnalon botorkál a fülledt szobába. Csüngeti bánatos fejét s rendszerint neki áll feljebb, ha kisürtszemű felesége ingerülten rápiszszegj „Ha már a vacsorájukkal nem gondoltál, legalább az álmukat ne zavard."

— Ne jártasd ast* Erzsiké is keres, éhen nem haltok,,. Többet nem történik meg,,, <— dohog kaparós hangon s hogy a bódulatban nem törődik azzal, hova hajítja a cipőjét s ezért a kicsinyek nyöszörögni kezdenek, felcsattan a hangja, ,, Csak egyszer tartanád a pofád, ne törnéd össze az ember önérzetét .! ;

óh, hogy gyűlöld ilyenkor az asszonyt, mert —> neki van igaza.

*— Fogd be te a majd mit mondtam midet.,, Hányszor fogadkoztál, hogy többet így nem, úgy nem,,, Nem lesz már tebelőled ember, csak bűzös borpince,

Mire idáig jutnak, már fant vannak a gyerekek. A picik sivalkodqak, a nagyok vacogva húzódnak egymás teste melengetésébe. A legidősebb lány, Erzsi, aki vele egy gyárban dolgozik, nem éppen megtisztelő szavakat morzsolva apja felé, felkel; Ruhát kap magára s az ajtót becsapva, kiviharzik a konyhábaj

Szabados érzi mindannyiszor, hogy súlyosan vétkezik a család ellen, hiszen szereti mindanynyiukait. A szégyenérzet, vagy a pállott levegő teszi-e, de ilyenkor fordul fel a gyomra. Annyi ereje még van, hogy kitámolyogjon az udvarra s az ól mögött könnyítsen magán.

Arra viszont már nincs mersze, hogy a házban lefeküdjön. Ledűl a szalmaboglya vagy csutkakúp tövére s jajgat, nyög reggelig.

Ma reggel is így volt. ült, li lgett, mint a kivert kutya s arn

nem vigyáznak rá és elmarad a lecke. Rendre, fegyelemre kell nevelni a gyereket, de — mintha most még áthatóbban nézné Kocsist — nem türelmetlen, hangos szóval, hanem igaz szeretettel.

P Iválnak. Kocsis befordul a kő^ vetkező utcába, ott lassít: „Még ráadásul ez is’’ — csikorog, Megáll.

Dehát ki van odahaza a gyerekkel, én, vagy az anyja? Én egész nap dolgozom, neki kötelessége rá vigyázni.

És mire lenyomja a kapukilincset, tökéletesen meg van győződve arról, hogy a gyerekért kizárólag az asszony a felelős.

Julis ott áll a tornácon, kezében egy kiscsirke és szidja a kotlóst:

— Micsoda dolog ez, hogy vered ezt az ártatlant? Hát micsoda anya vagy te?

Kocsis fellép a verandára:

— Azt kérdezem én is — tőled. Az asszony meglepetten fordul

feléje:

■ •— Mit mondasz? s— Azt, hogy micsoda anya vagy

— tagolja a férfi a szavakat. — Miattad az év végén megbukik a gyerek.

Ezt ugyan nem így mondta a tanító néni, de ha már lúd, legyen kövér.

Julis levegő után kapkod:

<— Ezt meg ki mondta? És ha megbukik, miért én vagyok a hibás?

— Hát ki van idehaza a gyerekkel, te vagy én?

/~V ocsis most egészen közelről látja a felesége arcát — és megdöbben. Arra hirtelen valami kemény, ellenséges álarc merevül, orra tövében két éles, függőleges ránc áll vigyázzban. Ez az arc éppen olyan ellenséges, mint Vörös Tónié volt ma reggel.

— Én! — csattan élesen az aszszony hangja. — De törődsz te valamit a gyerekkel? Akár ne is lenne apja!

A férfinak hirtelen fejébe száll a vér:

—■ Hogy én nem törődök vele? Hát mikor? Azt a hétsz.-.-,

„Előbb számolj, Kocsis elvtárs"

— villan át rajta hirtelen a figyelmeztetés és olyan gyorsan fékezi le a nyelvét, hogy ráharap. Szeme könnybelábad, fájdalmasan sziszeg:

nyolc t -. kilenc s : ; tíz.

Az asszony mit sem vesz észre, mondja a magáét: o-i Csak veszekedj, káromkodj, hiszen egyebet sem tudsz. Egészen elvadítod magadtól a gyereket, meg engem is!

És olyan mérgesen, elkeseredetten dobja le a kezében lapuló kiscsirkét, hogy az elterül, mint a gyalogbéka.

A férj meg nagy erővel szívja be a levegőt, hogy hűsítse fájó nyelvét, Julis meg folytatja:

— Hogy hová tettem a szememet, meg az eszemet, mikor ilyen goromba emberhez mentem feleségül. Bezzeg Vörös Tóni megbecsülne!

&z már sok.

— Vörös Tóni! — hördül fel Kocsis. — Az a hatok... hét. -.. nyolc. i i kilenc... — vágja ki dühösen.

Julis rámered, arcáról nagy csodálkozásában lehull az a csúnya, mérges álarc, kivirul, kiszépül, még kuncog is:

— Ez a legújabb káromkodás?

Az ember leül, morcoskodik:

— Inkább a gyerekről beszélj. Hol van most is? Miért nem tanul?

Julis bűnbánóan, enyhültén mondja:

— Elengedtem játszani a szomszédba. Szegény éppen eleget ült télen a szobában.

Nagyon engedékeny vagy, azért kanászkodott el — jelenti ki a férj.

Az asszonyban mégegyszer felágaskodik az ellentmondás:

— Hát segítesz te valamit a gyereknevelésben? Mert nem nevelés 1 az, ha időnként rákiabálsz. ‘

Az ura ránéz: a két harcias ránc az orratövében megint vigyázzban áll, megint csunyul.

Pbben a pillanatban szalad be [

^ a gyerek, már messziről kiabál:

— Anyukám, anyukám!

Amint észreveszi az apját, hirtelen ijedt és zavart lesz.

Kocsis megdöbbenten néz a feleségére és hétéves fiára, kettőjükre, akik legközelebb állnak hozzá. Hát ö nem tud maga körül megelégedett, mosolygós arcokat teremteni? Vörös Tóni milyen gyűlölködöen, a párttitkár' vádlóan, a tanítónő roszszallóan nézett rá és most az övéi...

Nagyot sóhajt:

— Gyere ide, fiam.

Feri csodálkozva lassan megindul az apja felé. Az ölbeveszi:

— Számoljunk, jó?

A gyerek kissé fészkelődik, aztán beleegyezően bólint:

— Jó. Kérdezz.

— Számoljunk egytől.

A kis legény elbiggyeszti a száját:

— Az semmi, nehezebbet kérdezz, apa;

— Csak kezdjétek elölről — nevet kifényesedett tekintettel az asszony —, apád most tanul számolni i,,

TÓTH KORNÉL

aj, amit mond neki az a csepp

srr.ber,

— Nemsokára semmi se lesz beül ed Zoltán ... Te, a múltbeli hies rendőrverő, akire büszke volt i Tégláskert, maholnap leesel a áfoadról.., Mondd, mikor ébredsz nár fel? .,, A lány od sztáhanonsta, a versenytáblán ott a neve » tiéd mellett. ; . Csak a tiéden így elgondolkozunk ;.. Hiába ke-es jól ez az ember, mit 'iát beőle a család?... Azt, hegy három eladó lányod van, de az udvarlók Áriadnak tőlük, amikor a házatok iáját meglátják, — hisz még becsületes ablak sincs a lakáson. Hova menjen velük az asszony szórakozni, ha az a ruhájuk van, amiben otthon dolgoznak.:. Pedig te nem volnál rongy ember .. 3 Zoltán, Zoltán .,,

„Rongy ember“ — ez is kimondta, amit ma reggel sajátmagáról bevallott a kisfiának..» Nem . 5, Soha többet.. ä Meg kell állni.

Észre sem vette, hogy a kis Kuik kiment a műhelyből. Még sz is elfordul tőle. De miféle cédula az a földön? Biztosan kirántotta a zsebéből. Odamegy, felveszi. Használt, sárga levélpapír. Azért használt, mert valaki sokáig tartogatta, míg írt rá. Nem illik más írásába beleolvasni, de mi ez? Levél, vagy valami számla? Olvassa. Hiába akarja elhúzni a szeme elől, hiába tiltakozik benne az illem, a becsületérzés, az első szavak követelik, hogy olvassa tovább.- ■” *—■> 1 ■

„Nagyon kérem, ne dobja a szemétkosárba kérésemet. Segítsen rajiam és 4 apró gyermekemen. Kéré- 5cm az, hogy az én férjem már a harmadik hónapban a fizetését elissza. Mivel 4 apró gyermekünk van, a legnagyobb hetedik éves, a, legkisebb hetedik hónapos, úgyt hogy dolgozni sem tudok menni. Én elmentem oda, ahol iszik és elzavart és azt mondta, menjek a fenébe. Es az uram akkor is bent volt is evett, ivott, mert ott minden kapható. Még a disznótorba is meg volt híva, sőt a legtöbbet nem jön haza éjfélre sem. A házbérem fizetetlent már a háziasszonyom nagyon haragszik. ha iszik. Most is négyezer forintos házat vettek. Kérem, tessenek rajtam valami úton segíteni Ahova jár, megírom. Ott valamikor kocsma is volt, a tejüzem mellett, abban az alacsony lebúj épületben. Valamikor IS-as körnek hívták. A bort Molnár né özvegyasszony hordja este 6—7 óráig egy bádog dobozban. Az is háromezer forintos hízót vett. Es őtet is kértem már, de azt mondta, emeljem fel a fenekem. Tessék mondani, mit tegyek. Se fűteni valóm, se enni nem tudok. Ha nem tudnak rajtam segíteni, elpusztítom a családomat és magam is. Nagyon kérem., mentsenek meg bennünket X.-né.”.

Szabados állt, minden érzékszerve felmondta a szolgálatot. Ha valaki látja, biztosan azt hiszi, rögtön elhagyja az élet. Igen, igen.ö is ismeri ezt a lebújt. Hát ide juthat egy. anya, egy család? Ez lenne a sorsa az övéinek is?! „Nem!" — ordított egy nagyot, — legalább is 6 úgy gondolta, de csak hörgés hagyta el a torkát s öszszerogyott.

Ügy segítette fel Kuik Fé*er. S amikor a csomóvá gyűrt levelet kifejtette ujjal közül, csendes :n jegyezte meg: „Látod, milyen vigyázatlan az ember.. 3 Tudod, hogy népi ülnök vagyek. Egy aszszony, egy családanya írta nekem ezt a levelet;.. A rendőrség miár intézkedik., 3 Majd neked is elmondom . s a

•

Nem sok idő telt el az emlékezetes hétfő óta, De Szabadoséi: házatája kivirult azóta. Most készül a régi 70 cm-es ablak helyett egy 230 cm szélességű. Szabados legkedvesebb dalait kacskaringózza a vidámkék ég felé, ahogy a háztetőt javítja; Este meg sárkányt csinál a kis Jóskának. A legutóbbi üzemi majálison szóról-szóra könny szökött a kis Kuik Péter szemébe, hisz olyat látott, amit évek óta senki sem az üzemben. A tíztagú Szabados-család príma ünneplőbe öltözve az apával az élen kanyarodott a leghosszabb asztalhoz. Mikor köszöntötték egymást, szokás szerint előhúzta dózniját; — Gyújts rá, cimbora.

Szabados rámosolygott? — Nem tudod, hogy március óta nem szívok .., Még te mondtad, hogy abba kellene hagyni. Mert kinek szólhat joggal az ember, ha magamagának se tud parancsolni.;: Inkább halászok mostanában,.-,

De örült Kuik a „vereségnek."

eszmélt, hogy a hatesztendős Jóska settenkedik feléje négykézláb. — Okos n/agy fekete szemében csak úgy lobog a félelem, ahogy apjához kúszik s poros, sáros, nyálcsurgásos bakancsát melléje teszi.

Az apa belsejében, ott elől, nedves, rosszagú inge alatt megmozdult valami, Mintha fényes, egészséges bőrű, reszkető kisfia egy egészen más világból nézne rá rettegve, szemrehányóan. Azokban a percekben úgy gyűlölte a büdös lebújt, ahol az eszét, a pénzét, a becsületét elitta; Elfogta újból a hányinger, amint az utálatos képű zugárus kövér ujjait látta maga előtt; Becsipásodott szeme majd leragadt az álmosságtól, de mosta, szívós kitartással a részeg vendégek poharait. Piszkos könmealjának- félholdjai úgy táncoltak a vízcsap alatt forgó pohárban, mint a rablógyilkos kegyetlen karmai az . áldozat torkán... A zugkocsmás kisegítője, az a kiélt vén rtogyó sárga fogait mutogatva úgy röhögött az egyik alvó törzsvendég ölében. mint aki megtébolyodott... Még mocskos szoknyáját is feje

Hírek aVIT-ről

■ jas, üzenetet intézett az V: VIT résztvevőihez.

• Az üzenet többek kö■ zött a következőket s mondja?

t A Béke Világtanács 2 mindig nagy jelentősé- get tulajdonított az ifr júság találkozóinak.

Ebben az évben a béke fenntartásáért világä szerte folytatott harc- ban rendkívül jelentő- sége van a varsói talál- kozónak. (MTI!

tes ifjú táncosai szerepeltek.Hétfőn este a tudomány és kultúra palotájának 3500 férőhelyes kongresszusi termében rendezték meg az Ifjú lengyel művészek díszelőadását az V. vn résztvevői tiszteletére.

*

Isabelle Blume, belga 1 békeharcos, a Béke Vi. lágtanács titkára, nemzetközi Sztálin-békedí-Hétfőn délután avarsói Sztálin-téren, a tudomány és kultúra palotája előtt felépített hatalmas szabadtéri színpadon léptek először a VIT közönsége elé a magyar művészküldöttség tagjai. A román, csehszlovák, német és lengyel fiatalokkal közösen adott nem : zetközi kultúrműsorbar 1 a Debreceni Né^iegyüt-