Szolnok Megyei Néplap, 1955. július (7. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-19 / 168. szám

i»85 Mllus 19 áZQLNOKMEGEEl NÉPLAP 3 Német egyetemi hallgatók látogatása a Szolnoki Közlekedési Műszaki Egyetemen Szombatin* kedves vendégek érkeztek Szolnokra. A Drezdai Közlekedési Műszaki Egyetem két­hetes tanulmányúton hazánkban tartózkodó húsz hallgatója és négy tanára tett baráti látogatást a Szol­noki Közlekedési Műszaki Egyete­men. A Német Demokratikus Köztár­saságból jött diákok szombaton délelőtt érkeztek Szolnokra. Az egyetem kollégiumában helyezked­tek el, utána pedig az egyetemre mentek ót. Itt dr. Rehbeip, a drez­dai egyetem prorektora Turányi István elvtórssal, az egyetem dé­kánjával folytatott hosszas beszélge­tést. Günther Mai, a drezdai egye­tem pártszervezetének titkára pe­dig Szilágyi Imrét, az egyetem párt­titkárát kereste fel. Kari Heinz Gummieh, a drezdai egyetem FDJ (Szabad Német Ifjúság) szervezeté­nek titkára a DISZ szervezet titká­rával cserélte ki tapasztalatait. A diákek a tanszékeket látogatták végig, behatóan érdeklődtek az egyetemen folyó munka iránt s maguk is elmondták, hogyan, mi­lyen módszerrel folyik otthon, Drezdában a közlekedési tudomány elsajátítása. A német diákok délben a Tisza Szállóban ebédeltek, délután pedig a látogatókból alakult labdarúgó- csapat barátságos mérkőzést vívott a szolnoki egyetemi hallgatók lab­darúgócsapatával. A mérkőzésen a szolnoki csapat győzött 3:1 arány­ban. Ezután a Damjanich-strand- fürdőben töltötték idejüket a német fiatalok, este pedig bensőséges, ba­ráti ünnepségen vettek részt a Köz­lekedési Műszaki Egyetem nagyter­mében. Ax ünnepségen, amelyen részt- vett a vasút politikai osztályának és az Oktatásügyi Minisztériumnak a képviselője is, elsőnek Turányi Ist­ván dékán üdvözölte német nyel­ven a vendégeket. Ezt követően a szolnoki egyetemi hallgatók meg­ajándékozták a német fiatalokat, mindegy küknek átnyújtották a „Magyarországi útikönyv” egy-egy példányát és egy-egy kulacsot. Az üdvözlésre Günther Mai, a drezdai egyetem pártszervezetének titkára válaszolt. — Mélyen meg vagyunk illetődve attól a szeretettől, amellyel itt Szol­nokon fogadtak bennünket — mon­dotta többek közölt. — Tanulni, ta­pasztalatokat szerezni jöttünk szép hazájukba. Engedjék meg, hogy tel­jesítsem a drezdai egyetem minden tanárának és hallgatójának megbí­zását s átadjam szíves baráti üd­vözletüket. — Nyolc napja tartózkodunk Ma­gyarországon. Ez alatt az idő alatt gyönyörű országot ismertünk meg. Különösen nagyszerű érzést ébresz­tett bennünk az itt folyó élet, azok a sikerek, amelyeket a magyar nép a párt vezetésével ért el az elmúlt évek során. Láttuk a modern vasúti berendezéseket Miskolcon, Nyíregy­házán, jártunk Tiszalökön a hatal­mas vízierőműnél. Mindez büszke­séggel tölt el bennünket, hiszen úgy érezzük, hogy az Önök eredményei a mi eredményeink és így áll ez fordíva is. ígérem, hogy hazatérve, beszámolunk az itt látottakról, hal­lottakról, tapasztaltakról, elmond­juk: barátaink vannak itt, nagy­szerű barátaink. — örülünk annak, hogy a szol­noki egyetemi hallgatókat Drezdá­ban üdvözölhetjük majd. Biztos va­gyok benne, hogy ez a tapasztalat- csere is hozzájárul a béke ügyének hathatósabb megvédéséhez. Günther Utat elvtárs a Ma­gyar Dolgozók Pártja, a magyar kormány és Rákosi Mátyás elvtárs éltetésével fejezte be nagy tapssal fogadott szavait. Ezt követően pedig a küldöttség nevében átnyújtotta Turányi Ist­ván dékánnak a Kari Marx-emlék- érmet, három kiváló egyetemi hall­gatónak pedig a Schiller-emlékér- met, az egyetem könyvtára részére Themas Mann összes műveit, több szakkönyvet, valamint két képet az újjáépült Berlinről. Kari Heinz Gummieh, a drezdai egyetem FDJ szervezetének titkára emelkedett ezután szólásra. — Ez a baráti találkozás — mon­dotta többek között — lehetővé teszi számunkra, hogy, ha kisebb méretekben is, átéljük a világ ifjú­ságának nagy találkozóját. Találko­zunk a magyar fiatalokkal, akik a német fiatalokkal együtt nagy lel­kesedéssel készültek a varsói VIT- re. — Célunk az és ígérjük, hogy a kettészakított Németországban min­den erőnkkel megvédjük a békét. Ismertetjük a nyugatnémetországi fiatalokkal eredményeinket és ez­zel segítjük a háború ellen folyta­tott harcukat. Hart fíeinx Gummieh beszéde végeztével a német vendégek há­romszoros „Hoch!”-hal üdvözölték a DISZ-t, majd az FDJ titkár há­rom harsonát, egy, a német ifjúság életét bemutató képes albumot, a drezdai vasúti javítóműhely fia­taljai által készített vasúti híd- modellt nyújtott át a szolnoki egye­tem DISZ-szervezetének. Ezután a német fiatalok német dalokat énekeltek, rövid kultúrmű­sorral szórakoztatták a megjelente­ket, majd az ünnepség befejeztével tánc következett. A tánc közben beszélgetünk Kari Heinz Gummieh FDJ titkárral, aki kérdésünkre a következőket mon­dotta: — örülünk, hogy ellátogathat­tunk Szolnokra, ebbe a szép város­ba, ahol legelőször is az ragadja meg az ember figyelmét, hogy a forgalmas utcákon életvidám em­berekkel találkozik. Ugyanezt ta­pasztaltam a strandfürdőben is és az a véleményem, hogy Szolnokon jól dolgoznak az emberek, a fiata­lok, s ennek következtében élnek jól, derűs, szép az életük. Vasárnap a német fiatalok to­vább folytatták útjukat. Szolnokról Budapestre utaztak. Azzal búcsúz­tak a szolnokiaktól, hogy örömmel és szívesen várják küldöttségüket Drezdába. A szolnoki egyetemről ugyanis augusztus 3-án 25 tagú kül­döttség indul a Német Demokra­tikus Köztársaságba, a drezdai egyetemre Halász Tibor tanszék- vezető docens és Elekes Sándor egyetemi tanár vezetésével. Péteri István Üzemi éríekezlefen beszélik meg a szolnoki csomópont vasutasai az őszi forgalom tennivalóit A szolnoki — a ferencvárosi pá­lyaudvar után — az ország legna­gyobb forgalmú állomása. Itt men­nek keresztül, vagy kerülnek ren­dezésre, s Irányvonatként tovább- Indításra a Tiszántúlról érkező, s a főváros, vagy a Dunántúl felé tartó vonatok, s azok a szerelvények is, amelyek mezőgazdasági gépeket, építőanyagot, tüzelőt s más egjéb árut szállítanak a Tiszántúl dolgozó népének. A szolnoki vasúti csomópont dol­gozóit minden évszak nagy felada­tok elé állítja, de a legnagyobb munkát az őszi forgalom jelenti számukra. Még meg sem kezdődött teljes erővel a gabonaszállítág — ami a nyár egyik nagy munkája —, a szolnoki vasutasok máris az őszi forgalom sikeres lebonyolításán dol­goznak. ..A legfontosabb a fűtőházzal, a pályaíenntartássai és a szállító vál­lalatokkal való jó együttműködés" — tartják az állomás dolgozói. Ezért iÚUus 27-én vasúti üzemi értekezle­tet tartanak, amelyen résztvesznek a Szolnoki Járműjavító, valamint Abony, Ujszász és Szajol — az utóbbi mint Szolnok előrendezője, nagy szerepet játszik az őszi forga­lomban — állomások képviselői is. Az értekezletre m^r készülnek a szol neki állomás vasutasai. Az el- ■nult évek tapasztalatai alapján jorraveszik azokat a feltételeket, amelyek befolyásolják az őszi for- 5 aIom lebonyolításának sikerét. Az egyik az. hogy a vonatok fel- artás nélkül induljanak Szolnok­éi. s a fütőház gépei se ácsorogja- lak az állomáson. A fűtőház dol­gozóitól az értekezleten azt kérik a forgalom vasutasai, hogy a moz­donyfordulók meggyorsításán kívül a javításokat is gyorsabban — s az eddiginél jobb minőségben — vé­gezzék el. A Járműjavító is tud segíteni az őszi csúcsforgalomban — bár az in­nen kikerülő mozdonyok és vago­nok az ország különböző részeibe mennek. A szolnoki vasutasok ezért azt kérik július 27-én a Járműjavító képviselőitől, hogy gyorsabban ja­vítsák ki a vagonokat, a szolnoki fűtőház mozdonyait pedig határidő előtt adják vjssza a forgalomnak. A szállító vállalatokra is nagy feladat hárul. A szolnoki vasutasok elhatározták, hogy a szállíttatok ré­szére mindig pontosan adnak ko- esit, de a vállalatokkal betartatják a rakodási időt. A szolnoki vasutasok ezzel az ér­tekezlettel el akarják érni, hogy az elmúlt évinél jobb munkával ebben az évben harmadszor is elnyerjék az élüzem címet. Másodvetéssel biztosítják növekvő SöszágáHományuk takarmányellátását a megye termelőszövetkezetei A idén megye tisrmelöszöveljkezetei is jelentős mérteikben szapo­rítják jószágállcmányukat. Szarvas­marha-állományuk például a műit évihez képest már edd:g mintegy 30 százalékkal növekedett. A szaporodó állatállomány ta­karmányéiul tusának biztosítá­sára tervbe vették, hogy idén több mint tízezer holdon vet­nek rövid tenyészidejű kuko­ricát. kölest, napraforgót és egyéb másodnövenyt. A tsz-ek dolgozói — és a legtöbb községiben az egyéni gazdák is — jól kihasználták az esős napokat: a letakarított őszi árpa és búzafölde­ken hétfőig több mint 5000 holdon vetettek másodnövényeiket. A kunihegy esi: járásban a tervbe- vett 1200 hold másodvatésnek hét­I Uj gépeket gyárt a Jászberényi Apritógépgyár Az első ötéves terv során sok új zemmel gazdagodott megyénk. Ezek közé tartozik a Jászberényi tprítógépgyár is. Az üzem — rövid nuködése ellenére — már ismert a alföldi piacokon is. Gyártmányai lismerést szereztek munka sosztá- yunknak mind a kapitalista, mind népi demokratikus országokban. Ebben az évben már több új gé- *t gyártottak, amellyel csak nö- elték jó munkájuk hírét az itt dol- lozó vasasok. A közeli napokban ejeződik be a Lengyel Nápköztár- aeág részére gyártott 85 tonna sú­lyú pofás törőgép szerelése. Telje­sítménye súlyához aránylik. Órán­ként 10—12, naponta 100 vagon kő, vagy érc zúzását végzi el. A gépért 1,100.000 forint értékű árút és nyersanyagot kapunk. Ebben a hónapban elkezdték a 000x500-as jámiűves hengermű mintadarabjának elkészítését. Ezzel a géppel az útépítések idejének le­rövidítését segítik elő, és lehetővé teszik, hogy a főközlekedési és be­kötő utak hálózata jelentősen növe­kedjék. A makadám alépítményhez szükséges zúzalékból óránként 3 köbmétert termel ez a gép. főig több mint felét elvégezték már a szövetkezetek és az egyéni gaz­dák. Sőt több termelőszövetkezet miár túl is teljesítette másedvetési tervét. Kenderesen például a Ha­ladás TSZ másfélszeresen, a Vörös Csepel TSZ pedig 120 százalékra teljesítette tervét. Ennek láttán az egyénileg dolgozó parasztok is ki­vétel nélkül idejében elvégezték a farlóvetést. A kunhegyesi Vörös Október Termelőszövetkezet, amely a múlt évben is kitűnő termést ta­karított be, a tervbevett 60 hold helyett már eddig 75 holdon vetett másednövényeket. Tagjai: ugyanis elhatározták, hogy tehenészetüket 80—100 szarvasmarhából álló törzs- tenyészetté fejlesztik az idén, s en­nek takarmányeLlátását jórészt a máscdvetéssel biztosítják. Húsz hold tarlót a vetés előtt még meg is trágyáztak. Itt — úgy számítják — 50—70 mázsa, sőt: kedvező esetben 100 mázsa silókukoricát termelnek hol­danként. Jászberény város hatóiéiban hét­főre mintegy 800 holdon már ki is keltek a máscdvetéseik. A város terve 1500 hold, de mér eddig is úgy mutatkozik, hogy .mind a ter­melőszövetkezetek, mind az egyéni­leg de-lgozó parasztok túlteljesítik másedvstési tervüket. Különösen nagy területem vetnek rövid te- nyé^idrjú kukoricát, amelyre igen kedvező a jelenlegi időjárás. Ügy számítják, hegy — közepes termés esetén is — átlag IS—20 mázsa csöves kukoricát takaríthatnák majd be ősszel. gőxmosdony, 18 teherkocsi terven felül A szolnoki Járműjavító dolgozói a X. vasútüzemi konferencia hatá­rozatainak megfelelően igyekeztek műnél több mozdonyt és kocsit ad­ni az uj negyedévben is. Már az első dekád eredményei arról tanúskodnak, hogy Ígéretük nem marad papíron. Különösen jó munkát végeztek eddig a moz­donyosztály dolgozói s leküzdötték a kovácsmunkáknál mutatkozó ne­hézségeket. 10-ig nemcsak tervüket teljesítették, hanem egy középjaví- tásos gőzmozdonnyal többet is ad­tak ki, mint kiszabásuk. Csupán a fővizsgánál mutatkozik csekély lemaradás, A kocsiosztály terven felül 18 te­her és 7 személykocsit adott a for­galomnak. Az osztályok versenyé­ben egyébként 2 százalékos tervtúl- teljesátéssel a mozdonyosztály jár az élen. Utána a másik nagy osz­tály, a kocsijavító következik. A legjobb dolgozók és brigádok már az első tíz,napban is igyekez­tek túlszárnyalni az uj időtétele- ket. Hamzi László asztalosbrigádja 157. Csiki József esztergályos 176, Fülöp Béla bognár 138, Balázs Ká­roly mozdonygépezetjavító 141 szá­zalékot ért el a javított időtéte­lekkel. A Szolnoki Papírgyár több mint 31 tonna előnyt szerzett A Szolnoki Papírgyárban az új negyedév első tíznapjában az I-es papírgép 20,5, a ll-es 12,1 tonna pa- pírt gyártott terven felül. A 111-as gép 1,3 tonnával adósságba került. A jó eredmények elérését nagy­ban elősegítette a brigádok igyeke­zete. A Farkas-brigád 42, a Jakus- brigád 50 a Tassi-brigád 31 száza­lékkal túlszárnyalta tervét. Az at­lasz-gépen a Papp-brigád, a similó- ban a Hamzi-brigád, a válogatónök közül B. Tóth Kristóf né jár élen. A terv túlteljesítéséhez hozzájárult a műszaki és munkafeltételek javu­lása. Az I-es gép, amely mindig visszahúzta az üzemet, nagyjavítá­son esett át. Ez alkalommal Nyitrai Dezső TMK-vezetS és csoportja Át­alakítást is végzett rajta, mely nö­veli a gép teljesítőképességét. Elkér szült a tetőjavítás is s így a géptér rém dolgozói zavartalanul végezhet tik munkájukat. A gyár munkája csak akkor teU jes, ha minden folyamaton hasonló igyekezettel dolgoznak. Az első az­napban a kiszerelő dolgozói ma­radtak el a papírgépek mögött. Fő­leg a különféle címen történő hiányzások akadályozták a terme­lést. Van olyan nap, hogy 16-an, 17-en maradnak távol munkahe­lyükről. A fegyelem terén itt még komoly javítanivaló van. Az út megyei rendelőintézetben növekedett a rendelési órák száma Harmadik hónapja, hogy átadták céljának Szolnokon a megyei tanács rendelőintézetét. Az azóta eltelt idő megmutatta, hogy megyénk egészségügyi ellátásában milyen ja­vulást hozott ennek a modern inté­zetnek a létesítése. Május előtt az SZTK-rendelés Szolnokon összesen 22 helyiségben folyt, ebben benne voltak a váró­szobák is. Azok a szakrendelések és intézmények, amelyek a város különböző pontjain szétszórva mű­ködtek és jelenleg a rendelőintézet­ben vannak elhelyezve, összesen 27 helyiséget foglaltak le. Ez összesen 49 helyiség. Az új megyei rendelő- intézetben viszont 326 szoba áll a vizsgálat, a gyógyítás és az admi­nisztrációs munka rendelkezésére. Ez tette lehetővé az új osztályok felállításét. Ilyen új önálló osztály az urológia, az ideggyógyászat, a száj­sebészet és a fogászati röntgen. Hogy ezek létesítése mit jelent, arra egy példa: ezelőtt ha valaki ideg­gyógyászati szakvizsgálatra szorult, Debrecenbe, vagy Budapestre kel­lett utaznia. A megnövekedett hely lehetővé tette, hogy emeljék a napi rende­lési órák számét^ A belgyógyásza­ton, a fizikótheffpián napi 3 órá­val, a röntgennél 5-tel, míg a fogá­szati rendelésnél napi 35 órával emelkedett a rendelési órák szárny Felépült Csallóköz első tüdőszanatóriuma. A tőkés Csehszlovákia urai az ország éléskamráját, Csallóközt csak arra használták fel, hogy md- nél többet sajtoljanak ki belőle sa­ját céljaik érdekében A népi de­mokratikus rendszer mindent elkö­vet azért, hogy viszonylag rövid idő alatt mind kulturális, mind gazdasági szempontból az ország első vidékévé fejlessze Csallóközt. Néhány nappal ezelőtt 'Lenice köz­ségien Benovsky kon kas­télyában átadták rendeltetésének Csallóköz első tűdőszaniatóriurnát. A korszerűen berendezett szanató­riumban 90 beteg nyer gyógyulási* Az elmúlt évadban 181 fájelőadást tartott — Itt az Állami Szig­ligeti Színháztól Czi- ráky Júlia művészeti titkár. — Aziránt érdeklő­dünk: hogyan sikerül­tek a színház tájelőadá­sai? — Nagyon jól. A me­gye területén júliusban 11 ízben mutattuk be a „Dulszka asszony erköl­cse” és 33-szor a „Nász­utazás" című szovjet zenés vígjátékot. Min­denütt igen nagy sike­rünk volt. — A siker fokmérője agy-agy előadás látoga­tottsága. Van véletlenül adata arra, hogy egy- egy tájelőadáson mi­lyen számú közönség jelenik meg? — Júniusban — ösz- szesen — negyvennyolc tájelőadást tartottunk (négyszer szerepeltünk a „Párizsi vendég”-gel, Sztálinvárosban, Ceglé­den és Budapesten), ezen összesen 8457 néző jelent meg. Egy-egy előadásra 131 néző ju­tott, így tervünket 119 százalékra teljesítettük. — Tehát meg vannak elégedve az elvtársak? — Meg, de különösen az egész évi tájelőadá­sok sikerével. Az 1954— a Szigligeti Színház 55-ös színházi évadban összesen 181 vidéki elő­adást tartottunk, Egy- egy előadáson átlag 358 néző jelent meg, ezzel évi tervünk teljesítése során 132.5 százalékot értünk el. — Mikor kezdődnek ismét a tájelőadások? — Augusztus 23-áni Vasárnap volt az évad­záró társulati ülés, a kollégák szabadságra mentek, — Kellemes üdülést kívánunk az Állami Szigligeti Színház mű­vészeinek, dolgozóinak, „Úgy dolgozunk, hogy a gabonabetakarítúst augusztus 1-re befejezzük“ — Levél a Surjáni Állami gazdaságból — ^azdaságunkbam az aratást június hó 25-én kezdtük meg, Kombájnosaink, aratógépkezelőink a szeszélyes lidójárás el­lenére is nagy lendülettel végzik munkájukat. Több mint 1000 hold kalászos vár rájuk, mert a betakarítási munkát teljes egészében gép­pel fogjuk elvégezni. Szorgalmasan dolgoznak, szívükben ott él a 'párt szava: a legkisebb szemveezteségigel takarítsuk be jövőévi kenyér- nekvalónkat. Kombájnosaink 301, aratógé [»kezelőink 236 holdat arattak le július 14-ig. A kombájn-betakarítás útján 3018 mázsa termény került magtárunkba. Beadási kötelezettségünk fejében e hó 14-ig őszi búzá­ból 1371, őszi árpából 1239 mázsát, törlesztettünk. Süveges Dániel kombájnéi, a „Szocialista Munka Hőse“ 400 hald őszi kalászos be­takarítását vállalta. Csatlakozott hozzá Kutasi János és Nemes József kombájnvezető. Ezidő szerint Kutasi János 122 hold betakarításával végzett és 1429 mázaa terményt aratott le. Kineses Ferenc 149 holdat vágott le eddig aratógépével. A tarióháníás is folyik, másodnovényt is '/etünk. így akarjuk biztosítani az őszi adózáshoz szükséges zeldtakarmányf. Ügy dolgai sunk, hogy a gabenabstakarítást augusztus 1-ig befejezzük. \ Losonci József, Surjáni Állami Gazdasag.

Next

/
Oldalképek
Tartalom