Szolnok Megyei Néplap, 1955. július (7. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-09 / 160. szám
1953 július 9 SZOLNOKMEGYEl NÉPLAP 3 ?6 mázsa árpa termeit a mezőtúri lőre Pál TSZ javított földjén A terméketlen szikek javításához nagy harcok árán 170 évvel ezelőtt fogott hozzá Tessedik Sámuel kézi munkával, olasz kordélyosokkal. Innen, ebből az időből származik még a digózás elnevezés is, amit egyes helyeken sárgázásnak hívnak. A régi Magyarországon nem volt érdeka senkinek sem a talaj megjavítása, a kisparasztok pedig csak annyi pénzzel rendelkeztek, hogy földjükön szinte csak tengődni tudtak, de talajjavításra gondolni sem mertek. Hazánkban 1942-ben kezdték meg a talajjavítást, nevetségesen kevés, évenként 200 k.-hold eredménnyel és 1944. évig 450 hold sziket javítottak meg digózással. Érdemes most megvizsgálni, mit változott a helyzet a felszabadulás óta. A Szovjetuniótól kapott SZ. 80-as lánctalpas traktorokkal vontatott nagyteljesítményű szkréper ládákkal évenként 1000—1050 holdat javítunk meg. Az ötéves terv befejezéséig 5000 hold terméketlen sziket tettünk digózással művelésre alkalmassá, vagyis egy év alatt ma már kétszer annyi terméketlen földet javítunk meg, mint az elmúlt rendszerben összesen. Szolnok megyében különösen megnőtt az érdeklődés a talajjavítás iránt. Az 1955-ös évre a megadott 4400 kh. meszezési tervvel szemben megyénk termelőszövetkezetei 7000 hold talajjavítási igényt jelentettek te. A népgazdaság előtérve alapján országos viszonylatban egyébként másfélmillió kát. hold kerül javítás alá, ezzel szemben vállalataink jelenlegi kapacitásával évenként legfeljebb 15.000 hold földét tudunk megjavítani. Ebből a számból is érzékelhető, milyen nagyra nőtt feladatunk a fel- szabadulás óta. Államunk évről- évre rendkívül nagy összegeket áldoz a talajjavításra. A digózásnál egy köbméter föld kitermelése és szétterítésé hat forint 60 fillérbe kerül és kát. holdamként átlagosan 350 köbméter földet kall szétteríteni. A talajjavítási összberuházás összegének kétharmad részét ezzel szemben az állam viseli, vissza nem térítendő költség címén. A fennmaradó egyharmad részt termelőszövetkezeteinknek, amennyiben igénybeveszik a talajjavítást, 10 év alatt kell visszafizetniök. Az eddig digózott területeken máris kiemelkedő terméseredményekről számolhatunk be. A Tisza- sülyi Állami Gazdaságiban, a mezőtúri Törő Pál Termelőszövetkezetben többszáz holdakat javítottunk meg és ennek következtében 100—150 százalékos terméstcbble- tet is elértek a tsz-ek és állami gazdaságok. Ahol eddig legfeljebb 5 mázsa búza termett, a digózás után 9—10 mázsás termésre lehet számítani. A mezőtúri Törő Pál Termelőszövetkezet tagsága már ennek megfelelően készítette el termelési tervét s ennek megfelepzernyolcszáznegyvenhét szep- t' mber elsején akkora volt a nyüzsgés Szolnok városában, mintha országos vásárt tartottak volna. .4 deszkapadlós utcákon ünneplőbe öltözött emberek, bőszoknyás, pántlikáé lányok igyekeztek a sóházak felé. Az iskolásgv er ekeket nagybajusza rektor vezette párosával. Nagy János főbíró, a város embereivel, feketébe öltözve ballagott komolyan a nótárius mellett, végig a Molnárok utcáján, a templom irányába. A Fő utcán vasasnémet század lovagolt teljes díszben, recsegő trombitaszóval, csillogó, kivont karddal. — Mi a csuda lesz Itt máma? — álmélkodtak a sóházak előtt álldogáló szekeresek, akik a sót fuvarozzák a Mátra felé. — Most avatják fel a központi magyar vaspályát! Most jön Pestről az első gőzvonat Szolnokra! Hozza Kossuth Lajost! Az tartja a szavalatot! — magyarázták az emberek az idegeneknek és tovább ballagtak a vaspálya új állomás- épülete felé. A fehérre metzelt, emeletes állomásépület a város szélén állt. Előtte barnahátú sóházak lapultak. Jobbra tőle végtelen mérgeszöld nádas susogott. Az állomás körül, a sínek mellett ünneplőbe öltözött vasutasok szaladgáltak. A főnök a zászlókat figyelte. Van-e elég fekete-sárga kitűzve? Nem sértődik-e meg a császár képviselője, a főherceg, hogy magyar zászlót is tűztek ki az osztrák mellé? Mert a főherceg nagy úr. ö az első császári utas a vonaton. Diszszázad és négylovas hintó várja az állomás előtt. A z állomás körül egyre szaporo- dott az ünneplő, kiváncsi tömeg. Felálltak zászlóikkal a küldöttségek. Felsorakoztak a katonák, a tisztek, a város emberei, a sóházi tisztek. S amíg a szemek a távolba vesző síneket figyelték, hogy lát- szik-e már Abony felől a vonat füstje, arról beszélgettek: csak meglétesült a vasút, pedig a parasztok kaszával mentek a mérnökökre. Féltek, hogy felgyújtja majd a gőzös a búzájukat. Agyonverték éj- szakánkint az első pályaőröket is. De hiába volt minden ellenkezés. A vasút csak elkészült. £s felvirradt az a nap is, amikor iderobog lön irányozta elő a termésátlagokat. Azon az 5000 hold földön, amit az utóbbi években idáig megjavítottunk, összesein 25.090 mázsás többtermelési eredményt ért ,el népgazdaságunk. Ez —■ a búza szabadpiaci árát figyelembe véve — 7 és fél millió forintot tesz ki. Ez a néhány szám is tisztán mutatja, hogy sokkal többet kell törődnünk itt Szolnok me,gyében is a talajjavítással, mint eddig. A gépi sziktalaj avítás gyors és olcsó, hiszen egy szkréper láda, egy kezelővel öt perc alatt végzi el azt a fö'dmunkál, amit egy személy kézierővel 10 órahessza alatt terítés nélkül csak kitermelni tud. Egy Sz. 80-as lánctalpas traktor egy nap alatt végez el annyi munkát, mint négy kor- dcsló és két személy négy nap alatt, 14 óra napi műszakban. A digófölddel való talajjavítás mellett megyénkben a kémiai úton való javítás is oly komoly méreteket öltött. Jászladányban, Pusztakürtön, Jászkiséren, Karcagon. Kisújszálláson, Turkevén, Mezőtúron, a Törökszentmiklósi Tangazdaságban, a Tiszaigari, Nagykunsági és Tiszafüred-kócsi Állami Gazdaság-, ban, valamint a kunszentmártoni Zalka Máté Termelőszövetkezetben cukorgyári mész iszappal, lignitporral, őrölt mészkőperrad, karbid- mésszel, gipszel, és lápimésszel való talajjavítás is folyik. Rövidesen megkezdődik ez a munka Kunmadarason és Kunhegyes környékén. Ebben az esztendőben 9559 vagon talajjavító anyagot szállítunk ki. Ha ezt a mennyiséget egy vasúti szerelvényre kapcsolnák, vagononként 109 mázsa talajjavító anyagot véve alapul, 80 km hosszú vasúti szerelvényt lehetne összeállítani, Ennek értéke 13 millió 370 ezer forint. Többek között ennyit áldoz államunk a Szolnok megyei terméketlen szikek javítására. Hogy mennyire érdemes a szik- talaj javítással foglalkozni, ismét a mezőtúri Törő Pál Termelőszövetkezet példáját említeném meg, ahol az 1954. év tavaszán rnssze- zett területen az idén kombájnnal aratott őszi árpa 20 mázsás termést adott olyan földön, ahol azelőtt legfeljebb 5 mázsás termésre lehetett számítani. A terméseredmény emelkedésén kívül eredménynek könyvelhető el, hogy a digózott és kémiai úton javított talajok 40—50 százalékkal könnyebben munkálhatok. A talajművelő gépeket kevésbé veszik igénybe, tehát azok sokkal tovább tartanak, a javított talaj vízbefogadó képessége és műtrágya hasznosítása is sokkal jobb a javítat- lanokénál. Vasadi János Vita az értelmiségi klubban a házasságról és a válásról A TTIT Szolnok megyei szervezetének értelmiségi klubjában július 7-én este vita volt a házasság és a válás kérdéseiről. A bevezető előadást dr. Szécsi Ferenc járásbíró tartotta, aki a két és fél évvel ezelőtt megjelent családjogi törvényt, főbb rendelkezéseit, az azok alapján történt egyes elvi és gyakorlati eseteket ismertette. Dr. Szécsi Ferenc előadását széleskörű vita követte. A felszólalók megállapították, hogy hazánkban a Védjük meg- terményeinket a tűzkártól EZEKBEN írtai Gyomai György Pestről a gőzös a szolnoki állomás elé. Kongatás hallatszott. — Jön a vonat! — kiabálták egymásnak az emberek és még jobban meresztették szemüket a nádas szélén húzódó vaspálya felé. Trombitaszó harsogott. Német vezényszavak pattogtak. A fehérköpenyes német katonák megmerevedtek. A magyarok levették fejükről a kalapokat. A nádas széléről fekete füst vágódott fel. Trüsszögés, csörömpölés hallatszott. S egyszerre feltűnt a távolban a vonat mozdonyának fekete teste. if Ijen! Éljen! —- kiabálták kalapjukat lengetve az emberek és álmélkodva nézték az ismeretlen vasgépet, mely füstöl is, gőzöl is, zörög is. És olyan gyorsan halad, hogy nincs olyan versenyparipa, amelyik utólérné. A vasgőzös nagyokat fújva, szuszogva közeledett. Füstje hetykén szállt az ég felé. Aztán a csodálatos masina, nagy csikorgás után, az állomás előtt megállt. Az éljenzés egyre harsogott. Kürtszó hasított élesen a riadalomba, mintha csak figyelmeztette volna az ünneplőket, hogy csendben legyenek. A szemek az utasokat figyelték. A németek az első kocsira meredtek, ahol osztrák császári egyenruhák villogtak. A főherceg leszállt kocsijából. Fogadta a kivonult katonák parancsnokának jelentését. Aztán zsebéből papírt húzott elő. Németül olvasni kezdte. — őfelsége a császár nevében a Pest—Szolnok közt épített központi vaspályát ünnepélyesen megnyitom. — Éljen! — kiabálták a sótisztek, feleségeikkel, gyerekeikkel és az összesereglett vasutasokkal. — Polgártársak! — hallatszott ebben a pillanatban egy zengő hang a vonat második kocsijáról és egy zsi- nórosruhás, körszakállas férfi délceg alakja jelent meg a szolnokiak előtti népi demokratikus rendszer mindent megtesz a boldog családi élet kialakítása érdekében. Védi a családi élet tisztaságát, új erkölcsre neveli a dolgozó népet. A vitában résztvevők azonban kifejtették azt is. még sok gyakorlati tennivalóra és felvilágosító munkára van szükség, annak érdekében, hogy minél nagyobb mértékben érvényesüljön a szocialista erkölcs, minél több boldog házasság legyen és mind kevesebb válás. _ h Ijen Kossuth Lajos! — zúgo tt fel szélvészként az örömordítás. — Polgártársak! Szolnok népe! Kedves magyar testvéreim! — kezdte el újból Kossuth. A főherceg csodálkozva nézett az ismeretlenre, aki most levette a kalapot is a fejéről. — Ki az az ember? — nézett rá a körülötte álló, megmerevedett tisztekre. — Kossuth Lajos, — szaladt ki hirtelen a név az egyik tiszt száján. A főhercegnek ráncba szaladt egyszerre a homloka. — Ez az a lázitó, aki a császár ellen izgatja a népet? Ez az, aki börtönben is ült emiatt? — Ő az — mondták fejüket csóválva a németek. — Magyar nyelven akar ünnepi beszédet mondani. — El kell hallgattatni a rebellist — intett a főherceg és kíséretével a város főbírója elé lépett. Az állomásfőnök és a katonai parancsnok egymásra meredtek. Mit csináljanak? Hogy hallgattassák el a vad magyart, akit csillogó szemmel hallgatnak a csizmás szolnokiak, öregek, gyerekek mind? Mit tegyenek, hogy a főherceg parancsát teljesítsék? Néhány pillanatnyi keserves izzadás után az állomásfőnök intett a német mozdonyvezetőnek. — Sípoljon! Engedje meg a gőzt! A mozdonyvezető olajos keze megmozdult. A mozdony élesen sípolni kezdett. Aztán vad sistergéssel hófehér gőzfelhő zúdult a vasgép köré. A zúgás, fütyülés akkora lett, Ivogy a füleket majd szétrepesztette. Nem érteti egy árva szót senki. A főherceg megelégedett mosoly- lyal lépkedett ki kíséretével az épület előtt álló négylovas hintához. Kossuth Lajos pedig beszélt még egy darabig. Próbálta túlkiabálni a gőz zúgását, sistergését. De mikor látta, hogy hiába minden, abbahagyta a beszédet. Leszállt a vonatról. A szolnokiak vállukra kapták. — Éljen Kossuth Lajos! — zúgták és amikor megtisztult a hely a németektől, elindultak vele a város felé* a napokban megyénkben sok-sok ezer holdon beérik a termés. Földjeink tele lesznek keresztekkel, asztagokkal. Rövidesen kezdődik a cséplés. A nyári nap heve különösen kiszárítja és gyúlékonnyá teszi a lábon álló. \agy learatott terményt. Ha csak ránézünk a hatalmas értékre, dolgozó parasztságunk évi munkájának gyümölcsére, lehetetlen. hogy fel ne ébredjen bennünk az óvatosság, a védekezés érzése. Sokan talán úgy gondolják, hogy a tűz tiszta véletlen, hogy az utóbbi években nálunk nem szoktak nagyszámú tűzesetek lenni, tehát nyugodtan alhatunk. Ahhoz azonban, hogy tűz legyen, a természeti feltételekhez, mint a meleg, a szárazság, még hozzá szokott járulni az emberek, gondatlan, sőt a népünk ellen és annak boldogulására törő. gyűlölettől elvakult ellenséges elemek esetében, szándékos magatartása. Ez az éppen, amit meg kell akadályoznunk. |a TCzVéDELEM'I az egyes ember és a közösség legteljesebb érdek azonosságán alapul. Ne vonakodjék tehát egy dolgozó sem.,akit erre. az egyébként rendeletekben előírt, kötelező erejű feladatra beosztanak, hogy a belterületi tűzkészültségi és a külterületi tüzfigyelő szolgálat keretében, a közösség ügyéért, benne sajátjáért. 1—1 napot áldozzon. Ma én vigyázok a máséra is. holnap más vigyáz az enyémre is. A legtisztább kölcsönösség ez. Ki-ki nyugodtan alhat a betakarítás ideie alatt, annak ellenében, hogy egykét éjjel résztvesz a figyelő szolgálatban. S itt nem sokat számít az sem. ha valaki nem dolgozó paraszt. hogy neki terem-e vagy sem. hiszen közvetve érdekelt abban, hogy a községben, vagy városban a tűztől se semmisüljön meg egyetlen szem gabona sem. Megyénk területén, több községben sok udvarra is behordanak. Azok. akik ehhez ragaszkodnak és arra hatósági engedélyt kaptak, gondoljanak rá, hogy rendkívül nagy a felelősségük, mert az udvarukon kelethezhető tűz. a szomszédokat. egész utcasorokat, sőt az egész községet is szerencsétlenségnek teheti ki. Fejtsenek tehát ki megfelelő óvatosságot. Ugyancsak a tűzrendészeti szabályok teljes megvalósítása és a leggondosabb őrzés utján kell a közös szérűket — cséplőhelyeket is védelmezni. A cséplés folyamata az ebben résztvevőktől a traktoristáktól, a cséplőgépek felelős vezetőitől. a cséplömunkásoktól. magas fokú éberséget, szakadatlan figyelmességet és bátorságot kíván. Mert a tűz csírájában még elfojtható. kell fordítani NAGY GONDOT a termelőszövetkezetek tűzvédelmére. Ugyanez áll mindenkire, aki a termények körül jár, tüzet felfedez, vagy egyébként a tűzoltásban módjában áll résztvenni. El kell zárni a gyermekeket a tűzvész okozás minden lehetőségétől, amiért elsősorban a szülők felelnek. A tűz nyári időben mindenütt lehetséges, az könnyen feltámad és így mindenütt jelen kell lenni a védekező erőnek, a védekezési készségnek. így tudjuk csak megoltalmazni terményeinket. Tehát mindenki köteles tartózkodni a tűzveszélyes magatartástól (a termények közelében való dohányzás, tűzgyújtás stb.) Nemcsak lelkiismeret kérdése ez. hanem a felelősség kérdése is. E felelősség formája az egyszerű szabálysértéstől a legsúlyosabb bűntettekig terjed. A tűzkészültségi és tüzfigyelő szolgálat beindult. Ebben is. mint a feladatok egyéb területein, minden becsületes dolgozó embernek helyt kell állnia. Tanácsaink, tűzoltóságunk pedig gondoskodjanak ezen szolgálatok megszilárdításáról és hiánytalan fenntartásáról. D. Réti Ferenc megyei tanács ig. osztályvezető DICSÉRETET ERDEMEL a tiszakürti községi tanács, amely leleplezte Ha.jda Mihály kulákot. A lmlák nagyobb mennyiségű lisztet vásárolt össze a községben azzal a céllal, hogy azt a dolgozó nép elől elvonja és egyben pánikot keltsen. A községi tanács felfigyelt Hajda iizelmeire, leleplezte s ellene a feljelentést megtette. A tiszakürti eset azt bizonyítja,- hogy a községi tanács éberen vigyázza a község életét és azonnal megtorolja ha a kulákok bűnt követnek el a dolgozó nép ellen. 4 Mínisülepíanács határozata a kenyérgabona állami felvásárlásának rendszeréről A Minisztertanács — áz ország kenyérellátásának zavartalan biztosítása érdekében — legutóbbi ülésén határozatot hozott a kenyérgabona állami felvásárlásának rendszerérő!. A határozat szerint az egyénileg gazdálkodó termelők, a termelőszövetkezeti csoportok tagjai, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek kmyérgabo- naf steslsgüknek a községi (városi), illetve járási tanács végrehajtó bizottsága által meghatározóit részét kötelesek az állam számára, értékesítési szerződés alapján — számukra kedvezményes feltételek mellett — átadni. Az eladási kötelezettség címén előírt kenyér- gabonamennyiség tehát a község kötelező begyűjtési tervébe tartozik. Ezek szerint az a község kapja vissza a szabadpiaci értékesítés jogát, amely mind a beadás, mind a kötelező állami felvásárlás tervét hiánytalanul teljesítette. A határozat az általános rendíl- kezések után az eladási kötelezettség megállapításával foglalkozik, majd az eladási kötelezettség címén előírt kenyérgabona átvételéről intézkedik, végül vegyes rendelkezéseket tartalmaz. (MTI.) A Néplap cikkei nyomán A Földművelésügyi Minisztérium közli A Szelnakmegyei Néplap 1955 június 25-i számában megjelent „Az aratógép zsineg nyomában" c. cikkel kapcsolatban közöljük, hegy az aratógépzsinegnek a LENKER Vállalat által történő forgalmazását a Földművelésügyi Minisztérium már eddig is ellenőrizte. A cikk nyomán ezt az ellenőrzést fokozzuk s amennyiben nehézséget vagy zavart tapasztalunk, azonnal intézkedünk, BALOGH GYÖRGY s. k., h. igazgató. A KERESKEDELEM HÍRED A Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat és a Zöldszöv a város jobb zöldség- és gyümölcsellátásának érdekében megállapodott abban, hogy a Zöldszöv minden reggel legkésőbb 8 óráig a zöldség- és gyümölcsárut a város boltjaiba kiszállítja. így előreláthatólag nem áll elő az a helyzet, ami legutóbb a gyárváros 4. számú Népboltjáfoan, hogy a főzni való zöldségfélék 10 óra után kerültek ki az üzletbe. Ha a Zöldszöv a megállapodást betartja, akkor minden háziasszony reggel megvásárolhatja az ebédhez szükséges zöldárukat. * Szolnokon az elmúlt napokban kévé-, volt az újbungonya, de voltak napok, hogy egyáltalában nem lehetett kapni. A városi tanács kereskedelmi osztálya felhívta a Zöldszöv figyelmét, hogy fokozottabban biztosítsa a város burgonyaszükségletét. Ennek nyomán kilátás van arra, hogy a város burgonya- ellátjása pár napon belül megjavul. MUNKA UTÁN SZÓRAKOZZON a Karcagi Földmíivesszövefkezet Vendéglő Éttermében Nyári idényre megnyitotta gyönyörűen berendezett kerthelyiségét is, afio! kellemes zene és tánc várja a szeretett vendégeket Állandóan kaphatók: hideg, meleg ételek és kitűnő italok DÓZSA GYÖRGY-UTCA 2 SZÁM.