Szolnok Megyei Néplap, 1955. június (7. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-02 / 128. szám
4 BZOLNÜKMEGAEI NÉPLAP 1955 június 2. MÓRICZ ZSIGMOND SZOLNOKON írta; GYOMAI GYÖRGY ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1955-------------— ' _____________ C mberhervasztó, ikáinülculás nyári délután volt, amikor Móricz Zsigmoncldal a Tisza Szálló kertjében, egy árnyékos helyen beszélgettem. — Fáradt vagyok öcsém, nagyon fáradt, — simította hátra krétás- színű, hosszú hajét és bshúnyta néhány pillanatra a szemét. Tudtam, hogy rengeteget dolgozik. Óráikat ül írógépe mellett minden nap. Kínozza a betegség is, a gond is. Akkor már a Kelet Népe című lapot, a saját folyóiratát szerkesztette. Az előfizetőket akkoriban már nyilván tartották. A letűnt rendszer urai még arra is kíváncsiak voltaic, ki milyen újságot és folyóiratot olvas. Kik mertek ilyen körülményeit között előfizetni a Kelet Népére Szolnok megyében és magában Szolnokon, ahol a mindenható alispán trónusa ott pöf- feszkedett egy hajításnyira a Tisza Szállótól? Móricz Zsigmond elnézett a liget óriási rezgőnyárfái felé, a Tisza túlsó partjára. Nézte a ragyogó kék eget. Aztán lassan megszólalt: — Leginkább a párasatokról írsz. Honnan ismered úgy ókét? — Húsa évig éltem köztük tanyám — Akkor értem. — Ott hallottam egyszer ezt az érdekes szólást: akfeoir szép a legény, ha ballag. — Igaz, — mosolyodott el a nagy fró és bólogatott, hogy érti, miért is akikor szép igazán a parasztlegény, ha ballag. Van ennél még érdekesebb szólás is a szolnoki tanyák közt, — Micsoda? Nyári kutya, téli menyasszony egy se jó. Móricz Zsigmond egy szempillantásig rám nézett. Aztán jóízűen elnevette magát. — Ez még jobb, mint az előbbi volt. Az értelme nyilván az a dolognak, hogy a két szereplő mindig a melegre, a vacokba, az ágyba kívánkozik. — Ügy valahogy, Lejött az emeletről Móricz Zsigmond ügyeinek intézője, titkárnője, a lánya. Notesz volt a kezében, meg ceruza. Odaült mellénk egy üres nádszékbe. Ránézett az édesapjára. Mintha kérdezte volna tőle: kezdhetem? S amikor az eknólázva bólintott, rám nézett, — Egy kis szívességre szerelném megkérni. — Kérem, tessék. — Itt leszünk vagy három napig. Hoztunk magunkkal a legutóbb megjelent kötetekből néhány példányt. A közönség tudomására kellene adni a helyi lapban, hogy édesapám saját aláírásával látja el a példányokat. Várjuk a vásárlókat a könyvkereskedésben, délelőtt, délután. Egyszerre megértettem mindent. A pirosra festett asztal mellett vigyorogva megjelent a tőkés világ véres ura, a PÉNZ. Herczeg Ferenc főúri környezetben, álomszerűim berendezett nyaralóban éldegélt. Saját jachtján járt az Adrián kiutazásokra. Iiár- sányi Zsolt ezer jó hold földet szedegetett össze könyvei, színdarab- iái jövedelméből. Ugyanakkor Nagy Lafos, a szocialista író. ajtőrót- ajtóra járt hóna alatt néhány kötettel és árulta a saját könyvét és boldog volt, ha egy példányt el tudott adni. Móricz Zsigimpndnak is vásárlók kellettek. Pénz kellett, hogy a lapot meg tudja jelentetni és fenn tudja tartani. A munkatársaknak a leközölt cikkekért fizetni mór nem tudott. Ezért próbálkozott hát meg Szolnokon is egy kis vásárcsinálással, hátha 'összeverődne egy pár pengő a bu- gyeltárisba.' p eljegyeztem, amit kellebt. Elköszöntem. Hazamentem. És megírtam a Móricz Zsigmonditól szóló cikket. Megírtam, hogy hol találkozhatnak és b°'7®1h°HTgk vele tisztelői és olvasói az elkövetkező napokban. A cikk megjelent az uisáebar rendes helyen, vastag címmel. És megjelent a könyvkereskedésben könyveivel másnap és harmadnap Móricz Zsigmond is. Mindönki jelen volt: az író, a könyvek, a segítő udvarias könyvkereskedő. Csak az nem jelentkezett, akit legjobban váltak, a közönség. Az ősz író ott ült elgondolkozva, haját simogatva a hűvös, papírszagú könyvesboltban és bizonyára azon gondolkozott, hogy miért kell ennek így történni? Miért olyan közönyös, miért olyan elutasító itt csaknem mindenki az ő írásaival szemben? Móricz Zsigmond jól tudta az igazi okot. Csak nem hangoztatta. Tudtam én is, és tudtuk még sokan. A vármegye urai még nem felejtettek el semmit. És a vármegye atistenének a keze elért Móricz Zsigmond után mindenhová. Erről én is meggyőződtem személyesen. A kkortban katona voltam. S ^ amikor, a következő nap este parancskiadás volt az alakulatomnál, hallom, hogy a napostiszt ezt olvassa, de keményen ám. — Katonai szolgálatot teljesítő honvédegyén bármilyen hírlapba, újságba sajtóközleményt csakis parancsnokságának előzetes engedélyével írhat. Az ez ellen vétőket a Szolgálati Szabályzat szerint fogják büntetni. Később az egyik tiszt azt kérdezte tőlem: — Beszélt Móricz Zsigmanddall? — Beszéltem. — Hallotta, mi van a mai parancsban? — Hallottam. — Rendben van. Ahhoz tartea magát. Szolnok akkori fő- és alistenei felszisszentek minden szóra, mely a nagy írót méltatta. És még a katonai mundért is felhasználták arra, hogy elhallgathassanak mindenlát, aki írni merészel a dzsentrik nagy ellenségéről. Az egyik megye urai kutyakorbácsot ígértek Móricz Zsigmond- nak, mert megírta róluk az igazságot. A szolnoki megyeháza bojkottéba és feketelistáira tette igazmondásáért és fizentoilences szerepléséért a termelőszövetkezeti mozgalom egyik első, nagy szerelmesét. Megfbocságthatatlan volt a bűne: igazat írt. Az embereknél a ha) természetes göndörségét a hajszálaknak a szőriüszőben végbemenő csavarodása okozza. Ez a csavarodás abban is mutatkozik, hogy a Miért göndör a haj? göndör haj keresztmet- miért változik egyénen- szete nem kerek, mint ként, sőt fajonként c a sima hajé, hanem haj természetes göndörovális, ami a hosszten- gége, erre vonatkozólag gely körüli csavarodás ma vusg nem tudnak kl- következménye, Hogy elégítő választ adni. TAVASZ PEKINGBEN A utaskor rövid pekingi tél most sehogy sem akarta beadni a derekát. Színes esernyőkkel jártak a pekingiek az utcán, hogy megvédjék ruhájukat a nedves hó- pelyhektől, amelyek a tél folyamán másodszor húztak fehér sapkát a háztetőkre, a kis utcai boltok tarka ernyőire, Végül a napsütés felgöngyölte ezt a meglepetésszerűen leterített fehér takarót is, s a levegő megtelt tavaszi illattal. Galambok búgnak a tetőkön, csengnek a gongok, zúgnak a kereplők. Az egyik utcasarkon a szakács mesteri hozzáértéssel (bármely háziasszony megirigyelhetné!) dagasztja a tésztát, Néhány perc múlva már garmadában áll előtte a metélt. Sietni kell, hiszen a reggelizni készülő vendégek már helyet foglalnak az asztaloknál! A közeli olvasóteremből nyaláb- számra hordják ki a képeskönyvet. Rövidesen idetódul a gyerekhad, elfoglalja az összes lépcsőket, deszkákat, köveket. Az apróságok számára ilyenkor aztán megszűnik a világ, csak a könyveket bújják. E pöttömnyi olvasók órák hosszat üldögélnek könyveik felett, a tavaszi napsütésben. Az árusok már felerősítették tábláikat a hosszú bambuszrudakra. A tavaszi szél vidáman lobogtatja a színes feliratokat. A Tunghua- mentacse-utcán összesereglettek a minden lében kanál gyerekek. Szakértelemmel figyelik, hogyan aszfaltozzák az utat a tolatómozdonyhoz hasonló gőzhengerrel. Az ágas-bogas fák között idelátszik a hajdani Tiltott Város egyik tornya. Ha végigmegyünk a Tiltott Város északi fala mentén, rövidesen a Feíhai-park kapujához jutunk. Ide Is bekukkantott a tavasz, sőt talán még jobban érezhető, mint másutt Nemrég még korcsolyázók rajzolták nyolcasaikat a tó jegére, most pedig már frissen festett csónakok sorakoznak a stégek menten. A sétálgató embereket írfa« L. KASSZISZ két bárka szállítja a tó északi partjára, ahol öt kis lugas nyúlik a víz fölé. A lugasokat apró hidak kötik össze egymással. Azt mesélik, hogy valaha a császár és bizalmasai idejártak halászni. Ma a dolgozók kedvenc pihenőhelye lett ez a környék. Valahonnan énekhangok kelnek szárnyra: a Peihai-parkban üdülők végzik reggeli tornagyakorűataikaf. A parkba egymás után futnak be a kirándulókkal teli autóbuszok. Jönnek a munkások, gyermekes anyák, diákok, a népi felszabadító hadsereg harcosai, hogy Feking egyik leggyönyörűbb helyén töltsék a szép tavaszi napot, Itt is, ott is fehér köténykék lebbennek, s jelzik, hogy az óvónők is kihozták növendékeiket egy kis sétára. Gyönyörű a park, de a kicsinyeket mégis csali a játszótér vonzza a legjobban. Milyen nagy öröm is leereszkedni a csúszdán, megnyergeSni a hintalovat, felülni a körhintára! A vidám gyermekzsivaj egy pillanatra sem ül el, A bejáratnál már lobognak a csillagos vörös zászlók, s hírülad- jók, hogy megérkeztek az úttörők, a park leggyakoribb vendégei. A fiatalok türelmetlen pillantásokat vetnek a Pejta-torony felé: szeretnének minél előbb feljutni, hiszen onnan úgy látják az egész várost, akár a tenyerüket. A kirándulás- vezető csodálatos történteteket mesél. Megtudjuk, hogy e hatalmas tó, sőt „tenger1’ (Peihai magyarra fordítva: „Északi tenger‘‘-t jelent), meg a Csunhuatao-sziget helyén, ami-ilyen most a torony áll, 800 évvel ezelőtt rizsföldek húzódtak. A császár megparancsolta, hogy parkot létesítsenek ezen a helyen. A palota közelében a szorgos munkáskezek nyomán gyönyörű tó keletkezett, olyan hatalmas, hogy egész hegy nőtt ki abból a földből, amelyet a tó medréből kiástak. Egy másik császárnak eszébe jutott, hogy szeszélyes sziklákkal kellene díszíteni a hegyet. Alárendeltjei gyönyörű köveket kerestek, éppen olyanokat, amilyeneket a császár óhajtott. E köveket Kaj- feng városból kellett idecipelni, 500 kilométer távolságból. Lám, ilyen áron létesült ez a mesébeillő szépség. Itt minden kő él. itt minden kő a nép nagy munkájáról és tehetségéről beszél. Később Csumhuatao-szigeten és a tó partján új paloták, tornyok épülteik. Az építményeknek gyönyörű költői nevet adtak. Az egyik lugast Csiemosuntdngnek nevezik, ami annyit jelent, hogy „Lugas, ahonnét a tavasz érkezése látható.“ Az egyik emlékművön ezt olvashatjuk: Csungtaacsunjin — lefordítva: ,Az örök tavasz és békesség szigete.“ Peihaiban van egy pavilon, amelyet úgy hívnak, hogy „A fénysugár és a derűs napsütés pavilonja.1’ S ha a messzi múlt emberei tudták volna, hogy eljön az idő, amikor a tavaszt és a napsu- garas tavaszi napokat nem a császár és az udvari előkelőségek élvezik itt, hanem a dolgozók ezrei, bizonyára könnyebben vontatták volna a súlyos köveiket a távoli városból, ... Az úttörőcsapat vidáman rohamozza a hegyet, s néhány perc múlva már ott zsibong a Pejta- torony lábánál. A város Olyan messzire nyúlik el, ameddig a szem ellát. Bármerre tekintünk, mindenütt építkezéseket, új háztömböket látunk. A kínai nép kemény léptekkel menetel előre, mélyeket szippant a szabadság levegőjéből, alkot, teremt, építi új életét. A napsütés már nyári meleget áraszt. A jó időjárás sok művészt csalogatott ki a parkba. Egyesek éppen a torony tövében telepedtek le. Tanulók hajolnak jegyzeteik fölé — vizsgákra készülődnek. — Tajvan-sziget térképénél minden diák tovább időz, mint a ta- nullnivaló fölött. Még a pöttömnyi gyerekek is tudják, hogy ez a hatalmas sziget a kínai népé, hogy nemsokára oda is eljut a szabad tavasa. Készülődés a könyvhétre A június 5-12-ike között rendezendő ünnepi könyvhétre mind a fővárosban, mind a vidéken már megkezdődtek a széleskörű előkészületek. Vidéken, ahol a Magyar írók Szövetségének helyi csoportjai működnek — mint Debrecenben, Pécsett és Szegeden — tagjai az első sorokban dolgoznak a könyvhét előkészítésén. A vidéken élő írók maguk is dedikálják majd a helyi kiadóknál megjelent -műveiket a könyvsátrakban. A nagyobb városokban külön szépirodalmi, politikai és műszaki, illetve mezőgazdasági jellegű könyvsátrat állítanak fel. A bányavidékeken, Kazincbarcikán és másutt számos szakkönyvet hoznak majd forgalomba. Az ünnepi könyvhét programját sokhelyütt élénkítik érdekes kezdeményezésekkel. A műsorokban fellépnek a vidéki színházak művészei. Részlet Jóxscf Jolán „József Attila“ című könyvéből Fekete, a falu bolondja állott az ajtó előtt. Rongyos kiska- bátjábart, dideregve, kezét tördelve. Borostás ajka rángatózott, szeméből könnyek potyogtak. Csak állt ott és nézett befelé, a világosságba cs rázkódott. A hideg rázta-e, vagy a sírás? ... Végre megszólalt nyögve, akadozva: — Ne tessék megijedni .. j Csak annyit láttam, hogy Etus nekiesett az ajtófélfának. Nem emlékszem, hogy a szegény, nyomorult ember mit mondott még. Hogy mondott-e még valamit. Kirohantam. Végig a kihalt villasoron, ijedt szűköléssel, mint egy kutya. A sarokra érve láttam, hogy az állomás minden ívlámpája ég. A világosság felé rohantam tovább. A sorompón túl pár ember álldogált, az állom&sfő- nök, meg egy csendőr. Feltúzött szuronnyal. A szélesvállú csendőr utamba állt. Megfogtam a kabátját és ráztam. Nyöszörögtem valamit, kérleltem valamire. Nem, nem, rázta a fejét és forgott előttem, hogy ne tudjak tovább menni. Háta mögött, azon a helyen, ahol nyáron Nagymagyarország térképe virít piros és kék virágokból, fehéi1 kavicsokból kirakva, feküdt Attila. Nagymagyarország térképével takarták le. Az állomásfőnök szedte le az iroda faláról, ő borította rá. Először csak a színes vonalakkal tarkázott, nagy papírt láttam. Aztán a két cinőréf, amit a papír fedetlen hagyott. Kialudt szememben a lámpák fénye. A csendőr fogott fel és rázoga- tott karjában. Magamhoz tértem. Valaki odajött és megkérdezte, hogy mit akarok, hova vigyék? Haza? vagy a temető halottasházába? — Hát meghalt? . -. — kérdeztem értelmetlenül és végignéztem az embereken. Azok nem mozdultak, nem feleltek semmit. A csendőr megint utamba állt. nem engedett egy lépést sem oda .: Megfordultam és végigrohantam a falu sötét utcáján. A jegyzőmé fogott el, hogy Etus keres. A gyerekek félnek és sírnak otthon. Anyjuk is elrohant, nyitva feledte az ajtót. A szoba kihűlt és a gyere* kék sírnak .; « Az est sötétjében ott rohangászott Etus is na utcán. Amikor ráakadtunk, a jegyzöné haza- kisért bennünket. Tüzet raktunk. Az idegeit asszony nekiállt és áttörte a meghámozott krumplit, befejezte a kovászolást. Látta, hogy kenyérsütéshez készültünk .. -. Nem feküdtünk te. Virrasztoftunk egész éjjel. Szótlanul. Mindkettőnkben kegyetlen kérdés kóválygott: miért eresztettük, miért hagytuk magára egy percig isHa nincs ott körülöttünk a három alvó gyerek, a marcangoló vád utána vitt volna bennünket is ..a PRATOLINI: Szegény szerelmesek krómkáia Pratolinl a mai fejlődő, kavargó olasz irodalom egyik legszínesebb, legjelentősebb írói egyénisége. Firenzei, mint Boccaccio, s mint a nagy mester, ő is Firenze ízes nyelvét beszéli, ott él a nasy- multú, ősi város népei közt, ismeri életük minden fényét, minden árnyoldalát. Nem kezdő író: számos könyve jelent meg eddig is. Pratolinl az olasz nyelv egyik legtehetségesebb művésze: a nagy boccacciói hagyományokat alakítja. kelti uj életre napjainkban, Egyik legvonzóbb vonása előadásmódjának költőisége, Talán legnépszerűbb számos nyelvre fordított műve: a „Szegény szerelmesek krónikája’1. Színhelye ennek is Firenze, szereplői egy eldugott kis utca kis emberei: a cukorkaárus. a zöldséges, a kovács, a kubikos, az utcaseprő: az 5 hétköznapjaik látszólagos szürkeségéből emeli ki az író életük küzdelmeit, szépségeit, bánatát, s mindezt az olasz történelem egyik fordulópontján, nehéz periódusában, a 20-as években, amikor Mussolini átveszi a hatalmat. Szerelem, költészet, a firenzei élet színes kavargása, politikai feszültség fonódik, váltakozik a könyv lapjain. A kis emberek csendes, de leküzdhettlen hősiességének, tartalmas emberségének szimfóniája ez a szép könyv, az Állami áruház június 3-án, péntek délután 5 érakor a Szigligeti Színház művészeinek közreműködésével müsorc* RUHABEMUTATÓT rendez az Állam! Aruház udvarán (Sáevárl Endre-utcai kapu), melyre szeretettel meghívja a dolgozókat. BELEPÖDU NINCS. — BUFFE. • 9 IPudltátt &CdL <L (átdlátéieű Egy pádon ülök a játszótéren és gyönyörködöm: mennyi! szebbnél-szebb, az élettől viruló gyermek! Legékesebb, legdrágább virágai az életnek. A libegő masnís, fodros ruhás kislányok csoportja labdát dobál. Amott, a lejtős úton első bizonytalan, de már önálló lépéseit teszi egy kis baba.n — Egy, kettő! Egy, kettő! Papírcsákóval a fején, kezében trombita, rövidnadrágos kisfiú masíroz a széles sétányon. Nem messze mögötte anyukája hófehér gyermekkocsit tol. — öcsike elesel' — szól a mama fiacskája után, aki se lát, se hall, csak megy előre, nagyokat fújva a trombitába. Most a közelben labdázó kislányok egyike elejti a labdát A menetelő kisfiú észreveszi, lekapja fejéről a csákót, s a trombitával együtt eldobja. Majd nekifut a labdának és nagyot kiált: i,,gól!” A következő pillanatban a labda már messze repül. De öcsike túl nagy lendületet vett, széles ívben repül, követi a labda útját. Hozzászaladok, felállítom és leporolom, Közben odaér a kismama is, és angódva kérdezgeti, hogy fiacskája nem ütötte-e meg magát. — Nem fáj! — jelenti ki nagy komolyan a kislegény. — Gól volt! Leülünk előbbi helyemre és megdicsérem a kis futbalistát. — Szejbusz néni, adok pacsit! — mondja és már nyújtja is a kezét. — Te is tudsz gólt lőni? Kinevetem magam, és felteszem a kérdést, amelyet minden gyermeknek feltesznek a felnőttek. —Áruld el kis barátom, mi leszel, ha megnősz? — öcsike már nagy! Elmúlt kétéves! —- utasít rendre, — Ért katonabácsi leszek, meg futbalista, Puskás! Katica, a párhőna- pos baba nagyot kacag a kocsiban. Anyukája ölébe veszi és beszélget hozzá, mi pedig, öcsike és én elmegyünk sétálni. Egy sátor előtt megállunk. — Hatalmas pettyes labdákat árul a néni. Kiválasztottam a legszebbet, legnagyobbat és barátságunk fejében átadtam neki. Es ekkor a világ jövendő puskás öcsije átölelte a nyakamat és két nagy cuppanós puszit adott jutalmul, r. a
