Szolnok Megyei Néplap, 1955. június (7. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-24 / 147. szám
1 SZOLNOKMEGYE1 NÉPLAP i9aö június 24 Miért nem arat Tóth László, a Szocialista Munka Hőse S külföldi sajtó a szovjet-indiai barátságnak szentelt moszkvai gyűlésről A megyei pártbizottság aktíva- értekezletén Csáki István eivtárs a gabona-betakarítás sikeres elvégzéséről szólva megállapította: „Gépállomásaink a szemlék értékelése alapján megfelelően felkészültek a gabona-betakarításra. Változatlanul szükséges azonban a még hátralevő járulékos munkák elvégzése, mozgómühelyek felszerelése, ponyvák, szíjak, alkatrészek, stb. előkészítése.'' Eme fontos tennivalónk mellett múlhatatlanul nagy szükség van arra. hogy a gépállomások vezetői a legkiválóbb, a legöntuda- tosabb dolgozókat ültessék a kombájnokra, az aratógépekre. A kenyérgabona minél kevesebb veszteséggel való betakarításának és a gépek teljesértékű kihasználásának egyik fő alapfeltétele a megfelelő szakemberek kijelölése. A kombájnvezetőknek, arató- gépkezelőknek már tudni ok kell hol van kijelölve a részükre biztosított gabonatábla és melyik lesz az ő gépük. E téren azonban még egyes gépállomásokon bajok vannak. Több kiváló szakember munkáját egyszerűen nem veszik igénybe s ez mutatja legjobban a már is mutatkozó elbizakcdást egyes gépállomási vezetők részéről. A nagy munkák lebecsülésének legkirívóbb és egyben legfigyelmeztetöbb példáját Turke- \ én találjuk. Június 22-én Turkevén jártunk. Tóth Lászlót, az ország hírneves emberét, a Szocialista Munka Hősét, az ottani gépállomás dolgozóját kerestük, őt már hosszú évek óta a kenyércsata hősének nevezik. Az újságok megírták róla, hogy a gépesített aratás egyik legkiválóbb szakértője. Ez valóban így van. 1950—1953-ig ő veit az országos aratási és cséplési verseny győztese. 1953 nyarán 400 hold gabonát aratott le és 53 vagonnal csépelt egymaga. Kiváló munkamódszer-átadó. A Bács-Kiskun megyei Hartai Gépállomáson 11 sztahanovista traktorost nevelt. A fiatalokat igazi, kommunista erényekre, hivatástudatra, szerény, harcos, munkás életre, a szocialista tulajdon megbecsülésére tanította, ő maga hét esztendő óta egy erőgéppel dolgozik. Ezt a gépet magával hozta Turkevére is. Az a szava járása, hogy a gép az ember leghűségesebb segítőtársa, de csak akkor, ha vigyáznak arra, ápolják, gondozzák. Azzal a szándékkal kerestük fel tehát Tóth Lászlót, hogy megkérdezzük tőle, hogyan készül az idei gabona-betakarításra, milyen módon hasznosítja tudását, sók-sok tapasztalatát. Hogyan gyümölosözteti ezeket Turkevén, a szövetkezeti városban. Mit tesz a gyors és a minél kevesebb veszteséggel való gabonabe tkarí tás érdekében. Kiss Lajos elvtárs, a turkevei Vörös Csillag TSZ egyik növény- termesztési brigádvezetője adta meg az útbaigazítást: „Tóth László az én brigádom területén a kukoricát kultivátorozza. Most végezzük a harmadik kapálást, de aratásig — gépek segítségével — mégegyszer megkapéljuk a kukoricát. Tóth elvtárs olyan ember, hogy az ö segítségével gyorsan megy a munka’1 — mondta a brigádvezető. Tóth László valóban künn dolgozott. Mikor szóiniiiiiMim i iM—aMM bakerült az aratás, a gabona-betakarítás, meglepő dolgokat hallottunk tőle. — Nagyon szeretnék résztvenni az aratás és a betakarítás munkájában. Ahogy körülnéztem a gabonatáblákat, úgy láttam, gépemmel 350 holdat könnyűszerrel betakaríthatnék. Munkafelajánlást, vállalást is akartam tenni, de sajnos nincs ilyen. Még azt sem tudom aratok-e az idén, vagy sem. így tehát én a felkészülésről nem tudok semmit mondani. A gabonatábláit kijelölése lehet, hogy megtörtént, nekem nem jelöltek sehol, vagy ha jelöltek is, idáig még nem mondták meg, Nem tudom elképzelni, miért nem arathatok, vagy ha aratok, miért nem hozták még tudomásomra. — mondotta Tóth László elvtárs. Nem tudni, mi a Turkevei Gépállomás vezetőinek szándéka, az aratás gyors lebonyolítását illetően, de az mégis furcsa, hogy az ország egyik legkiválóbb traktorosát eny- nyire mellőzik. Mi más ez, ha nem a gabenba-betaikarítás, az előttünk álló feladatok lebecsülése. Tóth László példája tanulság arra nézve, hogy milyen sok még a tennivaló. Tűrhetetlen az az állapot, hogy az aratás küszöbén az ország egyik legkiválóbb traktorosa nem tudja, arat-e vagy sem. Sokkal nagyobb megbecsülést a szakembereknek, annál is inkább, mert a gyors gépi gabona-betakarítás sikere jórészt rajtuk múlik. Prága (TASZSZ). — Az egész csehszlovák sajtó nagy érdeklődéssel és figyelemmel követi Nehru indiai miniszterelnök Szovjetunióbeli tartózkodását. A június 22-i központi lapok részletes beszámolót közölnek a moszkvai Dinamo-sta- diorvban Nehru miniszterelnök látogatásával kapcsolatban tartott gyűlésről. Kairo. Az egyiptomi lapok nagy figyelmet fordítottak Nehrunak és Bulgapyinnak, a moszkvai Dinamo- stadionban elhangzott beszédére. A lapok hangsúlyozzák, hogy a szovjet nép békére törekszik, ami kifejezésre jutott Bulganyinmaik, a szovjet kormány fejének beszédében. Az A1 Ahram a gyűlésről szóló jelentést ezzel a nagybetűs címmel közölte: Bulganyin a fegyverzet csökkentését, valamint az atoméi hidrogénbomba betiltását követeli. A sajtó figyelmet fordít Neferu- naik a sajtóértekezleten tett, a SzovSan Francisco (TASZSZ). Az ENSZ jubileumi ülésszakának június 22-i délelőtti ülése helyi idő szerint délelőtt tíz órakor nyílt meg. Az ülésen folytatódtak a küldöttségvezetők felszólalásai. Az első felszólaló Romuió, a FüMoszkva (TASZSZ). — N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke június 22-én a Kremi-ben ebédet adott Dzsava- harlal Nehru, az Indiai Köztársaságnak a Szovjetunióban tartózkodó miniszterelnöke tiszteletére. Az ebéden megjelent Dzsavahar- lal Nehru, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke, — leánya Indira Gandhi és kíséretének tagjai. Megjelent még az ebéden K.P.S. Menőn, az Indiai Köztársaságnak a Szovjetunióban működő rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Szovjet részről megjelent az ebéden N. Sz. Hruscsov, L. M. Kaga- novics, G. M. Malenkov. A. I. Mi-- kojan, M. G. Pervuhin, M. Z. Sza- burov, továbbá P. N. Posxpjelov és M. A. Szuszlcv, a SzKP Központi jetuniónak India számára adott, technikai segélyéről szóló nyilatkozatára. Különösen hangsúlyozzák azt a jelentést, hogy Bulganyin el- fogadta Nehrunak azt a meghívását, hogy látogasson Indiába. Koppenhága. — Valamennyi lap közli a Ritzauis Bureau és a Reuter hírügynökség jelentését a moszkvai Dinamóban a szovjet— indiai barátság tiszteletére tartott gyűlésről. A Land Og Folk hangsúlyozza „Nehru üdvözli a Szovjetunió békeszerető politikáját.1' A többi lap megállapítja, hogy Nehru és Bulganyin követelte, hogy a Kínai Népköztársaság kardon helyet az ENSZ-ben. Külöinöien aláhúzzák Bulganyin- nak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének nyilatkozatát, amely szerint a szovjet kormány minden erőfeszítést megtesz, hogy a genfi tárgyalások a nemzetközi feszültség enyhülésére és a népek közötti bizalom megerősödésére vezessenek. (MTI). löpszigeti Köztársaság küldöttségének vezetője volt. Utána V. M. Molotov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, a Szovjetunió külügyminisztere mondotta el nyilatkozatát. (MTI) Bizottságának titkára, A. P. Zave- nyagin, A. N. Koszigin, V. A. Ku- cssrenko, P. P. Lc&anov, V. A. Maii- sev, I. F. Tevoszjan, M. V. Hrunyi- csev, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesei, A. H. Pu- zanov, az OSZSZSZK Minisztertanácsának elnöke, I. A, Benegyiktov, I. G. Kabanov, M. D. Kovrigina, N. A. Mihajlov, G. K. Zsukov, a Szovjetunió miniszterei, valamint a Szovjetunió politikai életének vezető személyiségei, V. D. Szoikoh - szkij, a Szovjetunió marsallja, a szovjet hadsereg és haditengerészet vezérkari főnöke. Az ebéd során mindkét részről beszéd hangzott el. Az ebéd igen meleg hangulatban és szívélyes légkörben telt el. — (MTI). A Bútorgyár teljesítette első féléves tervét A z ország üzemei napról-napra büszkén jelentik. hogy határidő előtt teljesítették féléves tervüket. Ezek közé tartozik most már a szolnoki Tisza Bútorgyár is. Június 21-én a második dekád eredményeinek értékelésénél állapították meg. hogy 100,2 százalékra teljesítették 1955 első hat hónapjának tervét. 35 darab minőségi és 4 darab típuskonyhával készítettek többet előirányzatuknál. De nemcsak az előirányzott termelés terén értek el jó eredményeket. A Gazda-mozgalom keretén belül az épületszerelő iparnak nyújtottak segítséget. Hulladék anyagból 300 darab villanyóra-szekrényt és négyezer darab villanyszerelési segédanyagot (tiplit, kapcsolódobozt) R Vegyiművek dolgozói az üzemzavar ellenére is teljesítették féléves tervüket SÜLYOS GONDOT okozott a multheti áramszünet a Vegyiművek dolgozóinak. Az elemek káros beavatkozása 4,5 százalékos lemaradást eredményezett a második dekád feladatainak megoldásánál. Veszélyben forgott az élüzem szint megtartása. Ezért a műszaki vezetőkkel együtt igyekeztek a gyár termelő berendezéseit olyan helyzetben tartani, hogy az energia megérkezésének pillanatában azonnal indulhasson. Horváth Ödön üzemvezető, dr. Ötvös Dániel főmérnök, Békefi Gabriella főtechnológus és a vállalat igazgatója mindenütt ott volt, ahol intézkedésre, segítségre volt szükség. Irányításukkal az áramszünet idejét még egyes javítási munkák elvégzésére is felhasználták. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének jubileumi ülésszaka N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Mitrszferíanácsának elnöke ebédet adott Dzsavaharlal Nehru, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke tiszteletére gyártottak. A karbantartók is kivették ebből a munkából részüket: tizenhat darab szállítókocsit készítettek az üzemen belüli anyagmozgatás megkönnyítésére. A terv teljesítésében a szabászműhely dolgozói járnak elöl. Már a második félévben gyártandó konyhagarnitúrák anyagát szabják. Az enyvezőműhely és a kettes gépház sem hagyja magát. A szabászok által elkészített anyagot folyamatosan feldolgozzák, ezzel biztosítják, hogy az asztalosok folyamatosan összeszerelhessék az alkatrészeket. A féléves terv teljesítéséért elismerést és dicséretet érdemel az üzem minden dolgozója. Jó munkájáért mégis ki kell emelni Csongrádi Sándor szalagfürészest, Kelemen Antal fogazómaróst. Hegedűs László vastagsági gyalust, akik a félév során átlagosan 180 és 200 százalékos teljesítményt értek el, A kéziműhely dolgozói közül példás eredményeket ért el Ragály Zsigmond, Orosz Gyula és Darabos László asztalos. Ezek az elvtársak az elmúlt hat hónap során ugyancsak 170 és 200 százalék között teljesítették tervüket. Jó szervező és irányító munkájukkal a műszak dolgozói közül Kohári Zoltán főművezető, Csécsei István és Gigor József művezetők tűntek ki. A hozzájuk beosztott dolgozókat szakmailag s a műszaki feltételek biztosításával tevékenyen segítették. KÜLÖNÖSEN kiemelkedett Tóth László kemen- cés példás magatartása, aki öt percenként társaival együtt kézzel forgatta meg a nehéz Humboldt-kemen- cét. Ezzel a cink és réz lefagyást oly alacsony színvonalra csökkentették, hogy az indulásnál az ne okozzon keverőkar törést. így az előrelátható két és félórás kiesést küszöbölték ki, jelentős anyagi lcártól is megmentették az üzemet. Hacsak egy kar törik is el, az körülbelül 4700 forint költséggel növelte volna a kiesés következtében jelentkező kárt. Meg kell még azt is említeni, hogy a dekádban azért a minőségi szintet továbbra is tartotta, sőt azt 4,1 százalékkal túlteljesítette. EBBEN a minden erőt és tudást igénybevevő harcban nem volt egyedül. Sinkó Imre készülékes például a saját munkája mellett vállalta a csappantyúk állítását, valamint azt, hogy a megindulásig biztosítja a megfelelő gázkoncentráciőt. Dicséretet érdemel még Gávris János DISZ-tag is. Fiatalos lelkesedésével, kemény akarással végzett munkájával tűnik ki. A kontakt-kemence megfelelő hófolton tartását tűzte ki célul. Ezzel saját munkája mellett biztosította. hogy az üzemzavar ellenére is megfelelő legyen a sav koncentráció. AZ ÜZEM dolgozóinak helytállása nem volt eredménytelen. Huszonkettedikén reggel öt órakor befejezték elsőféléves teljes termelési tervüket. Gerő Ernő elvtárs felszólalása a megyei pártaktíva értekezleten (Folytatás az első oldalról) many, szívós osztály harcban — nem tudjuk megvalósítani. A kuláikck az utóbbi két év folyamán valahogy cseppfolyósakká, sőt légneműekké váltak. Ez is a jobboldali opportunizmusnak volt egyik kihatása Meg kell mondani, hogy nemcsak kulák van a világon: van más osztályellenség is, vannak volt horthysta csendőrök, katonatisztek, volt horthysta magasrangú hivatalnokok — és az ellenség dolgozik, sokkal aktívabban, mint bármikor. Tudnunk keil azt. hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben és a jelenlegi belpolitikai helyzetben — éppen, mert_ az osztályellenség bent az országban saját .helyzetét mind kilátás- talanabbnak tartja, mindinkább úgy ítéli meg. hogy veszve van számára a dolog, mind elkeseredettebb és eszeveszettebb eszközökhöz fog nyúlni. Erre fel kell készülni és nem általában kiabálni kell arról. hogy le kel! leplezni a ku- lákot, az osztályellenscget, hanem tényleg le kel! leplezni, tényekitel, el kell szigetelni és ártalmatlanná kell tenni Meg kell mondani,' hogy a spekuláció megnövekedése, elszaporodása részben — nemcsak ilyen hivatásos, nyílt spekulánsok, hanem a parasztság egyes elemeiből kikerült spekulánsok, akik a földdel bizonyos kapcsolatban vannak — szintén a jobboldali opportunizmus hatása. Ennek is véget kell vetni. Elvtársaik! Nem elég többet termelni. Mindenekelőtt persze többet ■kell termelni, s az 1 kh-ról több hozamot kell biztosítani; fel kell lendíteni Szolnok megyében mindenekelőtt az állattenyésztést és elsősorban a szarvasmarhatenyésztést. A föld hozama azért olyan rossz, mert igen kevés Szolnok megyében a trágya, a múlt évben ami volt, felhasználták. Kicsi .az állatállomány — kevés a trágya. Kiszámították, hogy ha az egész trágyamennyiséget, az után az állatállomány után, ami most van, felhasználnák Szolnok megyében, minden 10. évben tudnák csak megtrágyázni a földeket. Ezt persze részben pótolni lehet műtrágyával és a műtrágya-gyártásunk ez év végétől kezdve rohamosan növekedni fog. mert két nagy gyárunk, a hatalmas kazincbarcikai kombinát és a második Péti Nit- rogénmütrágyagyár lép be a termelésbe. De döntő emsliett az állattenyésztés, a szarvasmarhatenyésztés. Néhány szót a begyűjtésről: Meg kell mondani, hogy ezen a tárén nem állunk a legjobban. A begyűjtés, ebben az évben a múlt évihez képest valamit javult, de egészében véve, országosan — különösen a kukorica-begyűjtés igen-igen rosszul áll és mi — persze — többet nem engedhetjük meg magunk-, nak azt a fényűzést, hogy amit az állam, mint begyűjtendő mennyiséget előír, ne gyújtsuk be. Elvtársak! Befejezem. A Központi Vezetőség megígyőződése az, hogy a Szolnok megyei kommunisták, a Magyar Dolgozók Pártja Szolnok megyei szervezete, mely régi kipróbált, szilárd szervezete a mi dicső pártunknak, a Magyar Kommunisták Pártjának, képesek lesznek megoldani — azt hiszem előbb, mint országosan — a megyében az előttünk álló kettős, de egységes, nagy, bonyolult, nehéz feladatot (Nagy taps.) Dzsavaharlal Nehru, India miniszterelnöke Moszkvából Varsóba utazott Moszkva (TASZSZ). Dzsavaharlal Nehru, India miniszterelnöke és külügyminisztere, aki hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban, június 23-án, leányával Indira Gandhival és kíséretével Moszkvából Varsóba utazott. A Kommunista Párt, a szovjet kormány vezetői: N. A. Bulganyin, N. Sz. Hruscsov. L. M. Kaganovics, M. G. Malenkov. A. I. Mikojan, M. G. Pervuhin, M. Z. Szaburov, a Szovjetunió miniszterei, a moszkvai dolgozók képviselői, az Indiai Köztársaság moszkvai nagykövetségének munkatársai, a nagykövetségek és a követségek Moszkvában akkreditált vezetői, szovjet és külföldi újságírók kísérték ki Da:ava- harlal Nehrut a központi repülőtérre. A repülőtéren N. A. Bulganyin és Dzsavaharlal Nehru beszédet mondott. (MTI). KÜLFÖLDI HÍREK (M TI). A wash'ngtoni rádió jelentése szerint az amerikai szenátus külügyi bizottsága egyhangúlag leszavazta McCarthy szenátor határozati javaslatát, amely azt indítványozta, hogy az Egyesült Államok követelje a genfi négyhatalmi kormányfői értekezleten a „népi demokráciák kérdésének” napirendre tűzését. A bizottság visszaküldte a szenátusnak a határozati javaslatot azzal a véleményez«?"0’ bnoV vesse azt el. Bonn (ADN). A bonni kormány szerdán a szövetségi gyűlés elé terjesztette a zsoldoshadsereg felállításáról szóló törvényjavaslatot, anélkül, hegy állást foglalt volna a sz.övetségi tanács tiltakozásával kapcsolatiban. A kormánypártok már jövő kedden meg akarják vitatni első olvasásban a törvényjavaslatot, hogy a törvényt lehetőleg még a parlamenti szünet, előtt ki lehessen bocsátani. A DPA kedden közölte, hogy a Német Szociáldemokrata Párt a tervezett időpont ellen fog szavazni. A Német. Szociáldemokrata Párt szövetségi gyűlési csoportjának szóvivője a bonni kormány túlzott sietségével kapcsolatban kijelentette: „A Német Szociáldemokrata Párt nézete szerint azt a gyorsaságot, amellyel a zsoldoshadsereg felállítására vonatkozó törvényt a parlamentben ki akarják erőszakolni, végeredményben az az elgondolás diktálja, hogy befejezett tényeket teremtsenek és ezáltal befolyásolják a külszöbon álló négyes értekezletet“, Düsseldorf (ADN). A neme* lak szövetségének vezetösege. amely pénteken ülést tartott Düsseldorfban, határozatban követelte: a bonni kormány fogadja el azonnal azt a szovjet javaslatot, hogy a Szovjetunió ás a Német Szövetségi Köztársaság viszonyának rendezésére folytassanak közös megbeszéléseket. Bonn (ADN). Az Adenauer kormány, mint a párizsi szerződések végrehajtását célzó törvényt terjesztette a szövetségi tanács elé az úgynevezett védett katonai területekre vonatkozó törvényjavaslatot. A törvényjavaslat pontjai értelmében a katonai hatóságok rendelkezésére védett katonai területnek lehet nyilvánítani a nyugatnémet csapatok és a megszálló csapatok céljait szolgáló nagyobb területeket. Ilyen területen jelentősen korlátozzák majd a tulajdonosok tulajdonjogát. A tulajdonosoknak a többi között el kell tűrniök, hogy építkezéseket hajtsanak végre birtokukon vagy pedig erdőket irtsanak és szántóföldeket semmisítsenek meg. Párizs (MTI). A nemzetgyűlés külügyi bizottsága Verdier szocialista képviselőt választotta meg a francia—tuniszi egyezmény előadójául. A bizottság elhatározta, vizsgáló bizottságot küld Tuniszba, hogy tájékozódjék a helyzetről, A bizottság tagjai közül azonban — Isomi képviselőnők, Pétain volt védőjének javaslatára, s a szocialistáik támogatásával — kihagyták a Kommunista Párt megbízottját.