Szolnok Megyei Néplap, 1955. június (7. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-11 / 136. szám
1955 június Íí? SZOLNOKMEGTEI NÉPLAP 3 3657 dolgozó paraszt lépett be ebben az évben a megye termelőszövetkezeteibe Eiév január elsejétől június 7-ig megyénkben 3657 dolgozó paraszt választotta a közös gazdálkodás útját. 6709 hold földet hoztak magukkal a tsz-ekbe. Az idén 7 tsz és 11 termelőszövetkezeti csoport alakult. A megye területén most 37 előkészítő bizottság működik, amelyek közül tizenhármat I. típusú tszcs-tagok alakítottak azzal, hogy segítsék elő III. típusúvá alakulásukat. 94 szakcsoport működik A Szolnak megyed MÉSZÖV, illetve az egyes földművesszövetkezetek igen komoly mértékben támogatják az egyénileg dolgozó parasztok szövetkezését, szakcsoportba való tömörülését. Megyénkben jelenleg 94 szakcsoport működik, Ebből a legnagyobb számú a rizs- termeléssel foglalkozó parasztok egyesülése, akiknek megyeszerte 50 szakcsoportjuk van együtt. — Ezenkívül 25 méhész, 13 szőlőműveléssel foglalkozó, két dohánytermelő, 2 zöldségtermelő és két öntözéses szántóföldi termeléssel foglalkozó szakcsoport tevékenykedik megyénkben. A Téglagyári Egyesülés teljesítette félévi nyerstégla és égetett eserépgyártási tervét Mezőtúrról, a Téglagyári Egyesülés központjából tegnap délután büszkén jelentették, hogy megyénk téglagyárai összeségük- ben csütörtökre teljesítették első féléves égetett cserépgyártási tervüket. Nyerstéglagyártási feladat tukat a tegnapi nappal fejezték be. Az égetett tégla- és nyers- cserépgyártással 3 napon belül végeznek. A félév végéig hátralévő időben téglagyáraink tervük túlteljesítéséért, éves vállalásukban tett ígéretük valóraváltásáért harcolnak. A termelést tekintve, a Szolnok megyei Egyesülés májusi eredményei alapján az ország legjobbjai közé került. Jól halad a gyártási idény előkészítése a Szolnoki Cukorgyárban 'A Szolnoki Cukorgyár nem termel jelenleg. Az őszi gyártási kampány előkészítése azonban annál nagyobb lendülettel halad. — Az üzem karbantartói a 20 budapesti üzem felhívásához csatlakozva igyekeznek olyan munkát végezni, hogy a gyártás megindulása után zökkenőmentes legyen a gépek működése s a legalacsonyabb szintre szorítsák le a meghibásodásokat. Májusban a karbantartók 126.8 százalékos teljesítmény-átlaggal dolgoztak. Ez azt jelenti, hogy a gyártás előkészítésével határidő előtt végeznek. Emellett májusban észszerű gazdálkodással 9000 forint értékű anyagot takarítottak meg. A jó előrehaladásban nem kis része van a DISZ szervezet tagjainak, akik kiemelkedő murikéival készülnek a DISZ országos kongresszusára. Csényi Rozália ifi esztergályos a gyár legjobb vasmunkásai közé tartozók. Teljesítményátlaga 146 százalék volt. Nem sokban maradt le mögötte a másik esztengályoslóny, Herkó Rozália sem. Sonkoly Katalin rézműves hegesztő. Szöllősi József konstrukciós lakatos, Urbán Katalin körszívó lakatos s még többen mások a fiatalok közül 20—30 százalékkal túlszárnyalták normáljukat. A Járműjavító dolgozói a dehódterveh teljesítéséért A vasút munkájának súlypontja, — most a nyári hónapokban — 'a járműjavító műhelyekre tolódott át. Még az őszi forgalom megindulásaelőtt a lehető legtöbb mozdonyt és kocsit kell üzemképes állapotban a forgalom rendelkezésére bocsátani, hogy zavartalanul el tudják látni a megnövekedőit szállítási forgalmat a termés betakarítása után. Szeptemberre el kell végezni a legszükségesebb munkákat. Különösen fontos a jó minőség biztosítása, mert nem lehet közömbös az, hogy a műhelyekben kijavított mozdonynak és vasúti kocsinak mennyi az élettartama, mikor szorul újra a műhelyre. Osztályaink igyekeznek megvalósítani ezeket a célokat —1 bár nem kis ne* hézséget kell leküzdendők, Májusban, moxdonyostlályunhnah nem sikerült dekádról- dékédra teljesíteni tervét. 5 fővizsgáival, 9 főjavítással és 11 futójavítással készen lettek s ezek a gépek el is hagyták üzemünket. — Két mozdony azonban visszamaradt. — Ezeken a villanyvilágítást kell még átalakítani. Az osztály műszaki vezetői igyekeznek megvalósítani az egyenletes munkát, az akadályok egyré- sze azonban még mindig fennáll. A 411 sorozatú mozdonyhoz a csőfal hiányzik. A 322-es sorozatúhoz a csőfalon kívül a gőzhenger. Ügy hogy ezeket a gépeket nem is tudjuk munkábavemni — mert a javítás feltételei hiányoznak. Ezzel szemben a 324 sorozatú mozdonyok javítása jó ütemben folyik. A VI. osxlály dolgozói kiemelkedő eredményeket értek el a korszerűsítési munkálatokban. Itt tervüket nemcsak teljesítették, hanem túl is szárnyalták. Eddig már elkészítettek 9 villanyvj- lágításos átalakítást, 9 se- bessógórát felszereltek, a 411 sorozatú mozdonyhoz 3 vestimgátalakítást végeztek és átalakítottak egy 375 sorozatú ikermozdonyt. Több más átalakítást is végeztek, így a korszerűsítések terén már harmadik negyedévi kiszabásuk teljesítésén dolgoznak. Júniusban az elmúlt hónaphoz képest javult a munka. Mindjárt az első napon két mozdony, egy 411-es és egy 324-es sorozatú ment próbaútjára. Egy 324-es fővizsgás mozdony szerkocsi munkálatai már május 31-én befejeződtek. Jó az előrehaladás a kocsiosztályon is, bár a munka egyre nehezebbé válik. A nap- ról-napra növekvő forgalom miatt erősen rongálódnak a vagonok. Ehhez járul még az is, hogy nem kímélik eléggé a teher- és személykocsikat azok, akik ezekkel bánnak és éppen legfontosabb feladatuk volna az állami tulajdon megóvása. Ősszel és télen különösen nyitott kocsikban van hiány. A forgalom ezt úgy oldja meg, hogy fedett kocsikba rakja be pl. az építési anyagokat^ Ezzel a fedett kocsik alkalmatlanná válnak finomabb, igényesebb áruk szállítására, s erősen megrongálódnak; Ez is növeli a kiadásokat, a javítások mennyiségét. Ezek ellenére is a szolnoki Járműjavító kocsi- osztálya javítási munkák terén élenjár az országban. Május havi tervüket nem csak teljesítették, hanem jelentősen túlszárnyalták; Teherkocsi fővizsgából 17 darabbal, futójavításos kocsiból 41 darabbal adtak többet a kiszabásnál. — Személykocsijavításnál a poggyászkocsik munkált szorgalmaztuk, úgy hogy ezekből is sikerült két darabot terven felül elkészíteni. Népgazdaságunk fontos érdekei fűződnek a zavartalan export* szállításokhoz s ebből a munkából nagy részt vállaltak a Járműjavító kocsiosztályán is. A kivitelt szolgáló Gzr és Gzk sorozatú fővizsgás kocsikból 93 darabot adtunk át a forgalomnak, hogy lehetővé tegyük a pontos* igényes exportszállítást! Kocsiosztályunk így 15 százalékkal túlszárnyalta május havi tervét: Az eredmények elérését elősegítette a verseny? Műhelybizottságaink," szakszervezetünk eredményesen szervezi tovább a felajánlásokat, hogy ezek erejével is biztosíthassák műhelyeink az őszi forgalom zavartalan előkészítést; Ehhez azonban szükséges az is, hogy felettes szerveink, vezetőink időben gondoskodjanak a szükséges anyagokról; Csak így indulhat eleven verseny üzemiünkben, — csak így tudjuk hiánytalanul ellátni feladatunkat? CSEH ZOLTÁN üzemi tudósító? Egésznapos ünnepségek megyeszerte a Traktoros Nap alkalmával Az öt szolnoki és környékbeli mezőigazdasági üzem, a Szolnoki Gépállomás, a Cukorgyári Cél- gazdaság, az Alcsdszigeti és Palotás! Állami Gazdaság, a Mezőgazdasági Vízépítő Vállalat dolgozói holnap közösen ünnepük meg a Traktoros Napot. Az ünnepi műsor vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a Vidám-parkban. A szabadtéri színpadon az Űttörő- ház művészeti körének bemutatója, majd a központi tánc- és énekegyüttes előadása tölti. ki a délelőtti programot. A közös ebéd után déli egy órától este 8 óráig röplabda-, ökölvívó- és futballmérkőzések teszik változatossá' a napot. A Vidám-parki pályán játsszák a Szolnoki Bástya és a Kisújszállási Traktor közötti megyei bajnoki futballmérkőzést, Megyéink többi városában, községében hasonló változatos kultúr- és sportműsorok szórakoztatják traktoristáinkat. Mezőtúron, Jászberényben a gépállomás, a tangazdaság és az állami gazdaság dolgozói szintén közösen ünnepelnek. Cibakházán a Traktoros Nap mellett helyi mezőgazdasági kiállítást is rendeznek. A szolnoki dolgozók megünnepelték a Magyar-Szovjet Társaság fennállásának 10, évfordulóját a második kézi kapálást is Folyó hó 9-én, csütörtökön este a Szigligeti Színházban jöttek ösz- sze a szolnoki dolgozók, hogy megünnepeljék a Magyar-Szovjet Társaság fennállásának 10. évfordulóját. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Maigyari Károlyné, a Magyar-Szovjet Társaság szolnoki szervezetének elnöke nyitotta meg az ünnepséget, majd Kálmán István elvtárs, az MDP megyei végrehajtó bizottságának másodtitkára mondott ünnepi beszédet. Kálmán István elvtárs beszéde bevezető részében hangsúlyozta, hogy hazánk történelme során nemesebb céllal még nem jött létre mozgalom, mint a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság. A felszabadító szovjet nép már közvetlen a felszabadítást követő időkben baráti segítséget nyújtott népünknek, élelmiszerrel látta el Budapestet, vetőmagot adott a parasztoknak, megtisztította a háborúban lerakott aknáktól az országot . Népünkben azóta egyre erősödik a Szovjetunió iránti szeretet és hála, a szovjet népek iránti barátság, melynek -gyökerei mélyen visz- szanyúlnak a magyar nép történetébe, s olyan dokumentumai vannak, mint a magyar hadifoglyok hősi harca a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméért, Lenin levele a Tanácsköztársasághoz. A reakció éveiben arra törekedtek, hogy befeketítsék a Szovjetuniót, hogy elzárják dolgozó népünket a Szovjetunióból érkező hírektől, a szabad, kizsákmányolástól mentes világ bíztató híreitől. A kommunista párt azonban az i'legalitás nehéz éveiben is módot talált arra, hogy kielégítse a dolgozók Szovjetunió iránt megnyilvánult és egyre fokozódó érdeklődését. A felszabadulás teremtette meg a magyar-szovjet barátságot, s ez a barátság egyre mélyül. A Szovjetunió támogatásával és hathatós segítségével népünk az elmúlt tíz esztendőben gazdagon gyümölcsöz- tette alkotó erejét, tehetségét. A Szovjetunió az Ipar, a mezőgazdaság és a kultúra területén nyújtott nagy segítséget. Gazdag tapasztalatainak tárházát megnyitotta, szakemberek jöttek hazánkba a Szovjetunióból, s a magyar szakemberek keresték fel a Szovjetuniót. Megyénkből is igen sokan jártak az épülő kommunizmus országában, legtöbben a szovjet szocialista mezőgazdaságot tanulmányozták. Ezt követően Kálmán István elvtárs a Szovjetunió hatalmas nemzetközi jelentőségéről beszélt, a külpolitika közelmúlt eseményeiről, rámutatott awa, hogy a Szovjetunió véd meg bennünket az imperialisták törekvéseitől s a kilencszázmilliós béketáborban mi is minden erőnkkel küzdünk a béke megvédéséért. Ä Magyar-Szovjet Társaság aktivistáinak i— mutatott rá Kálmán elvtárs —1 az legyen a céljuk, hogy a jövőben még tovább mélyítsék népünkben a Szovjetunió iránti szeretetet s elsősorban azzal, hogy megmutatják a szovjet ember életét, közvetítik tapasztalatait. A nagy tapssal fogadott beszéd után Horváth Imire elvtárs, a Magyar-Szovjet Társaság megyei szervezetének elnökhelyettese a MSzT legjobb aktivistádnak átnyújtotta a Magyar-Szovjet Társaság arany-koszorús jelvényét. Aranykoszorús jelvényt kapott Szigeti László, Csótó István, Papi Lajos, Polgár Istvánná, Nyitrai Sándor és Borbély László. Az ünnepség az Intemacionálé hangjaival ért véget, majd színvonalas kultúrműsor szórakoztatta a megjelenteket. A műsorban fellépett a Kilián György Repülő Hajózó Tiszti Iskola zenekara, a túr- ke vei kultúrház színjátszó csoportja, az Üítörőház tánccsoportja, a szolnoki központi énekkar Bar- tók-brigádja és a szolnoki központi tánccsoport. Újságára soka t keresünk azonnali belépésre. Jő kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet: Szolnok 1. sz. postahivatal vezetőjénél Befejezték Tavaly a kétpói Szabadság TSZ- ben harmadosok kapálták a kukoricát. ősszel aztán nézhették is a tagok, hogy mi maradt nekik. — Amikor a jól megpakolt szekerek mem a tsz gőréjéba, padlására hordták a tengerit, hanem a harmadosok portájára, akkor érezték csak igazán a tsz tagjai, hogy milyen sokat vesztettek. Okulva a tavalyi hibáiból, elhatározták, hogy nem lesz többet harmados kukoricájuk, hanem a gépek segítségével saját maguk végzik el a növényápolást. S hogy adott szavukat valóra váltják, ezt legjobban bizonyítja szépen díszlő kukorica és répatábflá- juk. Bodó Gyula elnökhelyettessel és Pegén Ferenc agronómussal elért eredményük titkáról, a munkaszervezésről* a gépek kihasználásáról beszélgettünk. Mostani sikereinknek — mondotta Pegám elvtárs — már az ősszel megvetettük az alapját. A kengyeli gépállomás segítségével idejében elvégeztük a mélyszántást. A négy növénytermelési brigád már januárban tudta, hogy területén milyen kapásnövényeket fog vetni. Tavasszal kulti- vátorok, boronák munkálták meg az őszi szántást, s az elsimítózott földben, megfelelő magágyba került a tavasziak vetőmagja. Addig nem engedtük a vetés megkezdését, amíg a talaj nem volt kellően elkészítve. Három brigádnál van agronómus, akik, mint a gépállomástól kihelyezett szakemberek, ellenőrzik a munka minőségét, segítik, nevelik a tsz-tagokat és traktorosokat, Ezévben először sikerült a tsz-ben a kukorica négyzetes vetése — fűzték tovább a beszéd fonalát az elvtársak, összesen 55 holdon, ebből a Rákosi brigád területén 40 holdon — vetettük négyzetesen a kukoricát. Dudás Imre igazgatósági tag és Gonda Lajos fogatos pontos, lelkiismeretes munkát végzett a sorr-vonalazásnál. S a tagok, akik kézi erővel, vagyis puskával vetették a magot, szintén vigyáztak a minőségire. Mind arany iufc érdeme, hogy olyan szép kukoricát keresni kell a határban, mint a tsz négyzetes -táblája. Szemet gyönyörködtető, egyenes sorokban díszük a friss zöld növény s tiszta, gyommentes az egész terület. Amióta kikelt a kukorica, jóformán állandóan végzi a Zetor a gyomtalanítást; nemcsak a négyzetes vetésnél, hanem a sorosan vetett kukoricánál is. Három Zetor állandóan a tsz-ben dolgozik s kul- tivátonral kétszer megkapálták mór összes kapásnövényeinket skézienő- vel is befejeztük a második kapálást. A cukorrépát egyelés előtt kétszer saraiboltuk meg, jelenleg pedig harmadszorra gyom tál anit- juk. A Zetorosck becsületes munkájukért megérdemlik a dicséretet, a tsz-tagok elismerését. Ifj. Csató József párttag munkagépkezelőjével, a DlSZ-fiatal Pelczoffpr Bétával eziideig 363 hold gépi kapálást és 119 hold kaszálást végzett el. Polgár István Zetoros minőségi munkájával tűnik ki, A gépek jó kihasználása mellett sikereink másik forrása a tsz-tagok igyekezete. A kapásnövények területét egyéniekre osztottuk fel és aki csak teheti, családja segítségével végzi a gyomtalanítást. Rommel Pál harmadmagával kapált, Dudás Imrének is segítettek gyermekei. Sorolhatnánk tovább a példákat, mely mind azt igazolja, hogy a családtagok bevonJása mi« lyan komoly lendületet adott a növényápolás végzéséhez. Általában 38—40 családtag vállalt részt a munkában. A tagok reggel 5 órakor, sőt még korábban kínt vannak a területen és este 7—8 áráig dolgoznak. Azt akarjuk, hogy minél magasabb terméshozamot érjünk él e fontos takarmánynövényből, ezért gépi erővel négy- szer-ötször, kézzel pedig háromszor végezzük el a gyomtalanítást. Ügy szervezzük munkánkat, hogy a gazoló kapálásra is jusson időnk, A pár nappal ezelőtt megtartott közgyűlésen értékeltük eddigi eredményeinket s megbeszéltük a következő nagy munka, az aratás, cséplés -tennivalóit. Közel 1850 hold kalászos betakarításáról kell gondoskodnunk. Itt is nagy segítségünkre lesz a gépállomás, amtedy kombájnokkal és aratógépekkel könnyíti meg munkánkat Természetesen a gépek mellett kézi erőre is szükség van s ezért a nyári munkák idején is nagyon fontos a családtagok foglalkoztatása. — A közgyűlésen úgy határoztunk, hogy saját erőnkből végezzük el a betakarítást is. Bízunk abban, — folytatta Fé- gán elvtárs, — hogy ha továbbra is olyan szorgalommal és munka- kedvvel dolgoznak a tsz-tagok és családjaik, mint eddig, sikerrel oldjuk meg a ránk váró feladatokat. Moszkvába utazott a magyar vízilabda válogatott Moszkvában június 12-e és 17-e között nemzetközi meghívásos vízilabda-tornát rendeznek. A tornán a rendező Szovjetunión kívül Magyar- ország, Olaszország, Románia és még két ország csapata vesz részt. A magyar csapat tizenegy játékossal vesz részt a tornán. Boross (Szolnoki Dózsa), Ambrus (Bp. Kinizsi), Gyarmati (Bp. Dózsa), Hevesi (Bp. Honvéd). Záidor (Gheorghiu Dej Hajógyár), Markovits (Bp. Vasas), Bolváry (Bp. Honvéd), Martin (Bp. Dózsa), Kárpáti (Bp. Kinizsi), Kanizsa (Szolnoki Dózsa). Mayer (Bp. Dózsa); A magyar sportküldöttség szerdán indult el a ferihegyi repülőtérről Moszkvába. A fenti játékosokon kívül a magyar csapattal utazott Múlt Béla, az Országos Társadalmi Uszószövetség elnökségi tagja, Vágó Sándor állami edző és Laky Károly szakvezető. A tiszaföldvári postahivatal hírlapárusokat keres. Jó here- seit lehetőség. Jelentkezni lehet a postahivatal vezetőjénél k