Szolnok Megyei Néplap, 1955. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-19 / 116. szám

SZOLÍV okmegyei néplap 1933 május 16, DADUSKA FÉRJHEZ MEGY Délután 2 óra az idő. A jász kíséri napközis óvoda kistermében pontosan megjelentek a szülői munkaközösség tagjai. Magdus ovónéni sem késlekedik a be­számolóval. A múlt hé­ten lezajlott kullurelő- adás eredményeiről be­szél, de érezhető, hogy a mai összejövetelnek valami más célja is van. Mindenki gyönyörköd­ve nézi az íróasztalon felhalmozott virágokat. A szomszédos teremből áthallatszik a gyerekek zúgása. Az ovónéni rövidre fogja beszámolóját és rátér az összejövetel igazi céljára. 6 éve dol­gozik az óvodában Csa­jági Borbála: „Boróka” daduska. Most férjhez- megy — mondja. — Borókát szeretik az anyukák, az ovónénik, a többi munkatársai is, különösen a gyerme­kek, amiből kétségtele­nül következtethető, hogy Boróka is szereti a gyerekeket. Köteles­ségét becsülettel látja el. Felhangzik a gyere­kek dalos köszöntője — hat gyermek lép elő a nagy csoportból, virá­got, ajándékot nyújta­nak át és kórusban mondják: sok örömet, boldogságot kívánunk Boróka néninek. Ő szólni sem tud a meg­hatottságtól, szeretettel öleli meg az apróságo­kat. Az anyukák sem ta­lálnak szavakat, de te­kintetük elárulja a há­lát az óvoda dolgozói iránt, mert nyugodtan végezhetik munkáju­kat, hiszep szeretettel nevelik kicsinyeiket. E sorok írója nagy­mama, kisunokája ré­vén tagja a szülői mun­kaközösségnek, mely­nek nevében ezúton is kíván Boróka daduská- nak minden jót és szé­pet az új élethez. BÁROK GYULÁKÉ Jászkisér Új módszer a panaszkönyv használatához A szolnoki gőz- és kádfürdőben jártam a napokban. Mint sokan, akik idejönnek, fürödni akartam. Csak akartam, mert csak forróvíz jött a csapból. S mivel úgy tartom, Hogy semmivel sem jó túlzásba vinni a dolgot, ezzel nem is próbál­koztam. Csalódásomat azonban tu­domására akartam hozni a vállalat­nak, mégpedig a panaszkönyv út­iam Addig nem adták ide a könyvet, rmg szóban el nem mondtam sérel­memet Mikor pedig elsoroltam, azért nem adták ide, mert, mint mondták, már úgyis tudják a pana­szomat Uj módszer ez, látom, de szeretném, ha nem kapna lábra és még idejében felfigyelne rá a vál­lalat vezetősége. Ne fojtsák el így a dolgozók bírálatát. Fodor István Szolnok Idöjárásjelentés Várható időjárás csütörtökön es­tig: Erősen felhős idő, sok helyen eső, helyenkint zivatar. Élénk déli- délnyugati, később nyugati-észak­nyugati szél. A hőmérséklet nyu­gat felől csökken. Várható legalacsonyabb hőmér­séklet ma cjjel: Nyugaton 5—8, keleten 10—13, legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtökön nyu­gaton és északon 13—16, máshol 17—20 fok között. (MTI.) Dolgozó Parasztok és Termelőszövetkezetek! Sertéshizlalási szerződés köthető 40—100 kg súlyú hizlalásra al­kalmas süldőre és 40—80 kg súlyú fehér hússüldőre. Szerződéskö­téskor előleg 400.— Ft. A lekötött sertést a szerződéskötéstől szá­mított 2 hónaptól, legkésőbb 1935 szeptember 30-ig a megállapo­dás szerinti szállítási hónapban legalább 126, illetve 90 kg súly­ban kell átadni. Átvételi ár: 126—140 kg között 18.— Ft, 141 kg-n felül 20.— Ft. Amennyiben augusztus 31-ig a sertést átadják, úgy kg-ként még 2.— Ft nyári prémium. 5—20 sertés lekötésekor 80 fillér, 20-nál nagyobb kötéskor külön mennyiségi prémiumként 1.— Ft prémiumot fizet a vállalat. Szerződés köthető 70—250 kg súlyú bika-tinó borjúra, melyet 400 kg-os súlyban kell a beállítási súlytól függően 5—18 hónap múl­va leadni. Átvételi ár minőség szerint élősúly kg-onként extrém 1L—« Ft, I. o. 10. —Ft, II. o. 9.— Ft. Előleg drb-kénl 300.— Ft. Szerződés köthető az Allatforgalmi Vállalat kirendeltségein, illet­ve a községi felvásárlóknál. Ajánlatos a gazdáknak ezen magas árakat kihasználva minél hamarabb állataikra szerződést kölni. SZOLNOKMEGYEI ALLATFORGALMI VÁLLALAT. APRÓHIRDETÉSEK A SZOLNOKI Ruhára» és Háziipari Vál­lalti raaképzett férfi és női szabó dolgo­zókat azonnal felvesz. Pólya Tibor-u. 5. sz. KÉT lóra komplett saerszám van eladó. — Szőkít*. Kárász-utca 5 ________________ YENNEK Jóállapotban lévő vadászfegy­vert. Cím a kiadóban. A SZOLNOKMEGVEI építőipari Vállalat kőraflves, asztalos, bádogos szakmunkáso­kat és segédmunkásokat azonnali felvétel­re teres. Jelentkezni lehet: Szolnok, Iro­daház. Munkaügyi Osztály. # ______ VIZVEZETEKSZEREXÉST, eszterga és gép­javítás!, autó- és motorszerelés! munkát határidőre vállalunk. Gépjavító Vállalat, Tórókszenlmlklós. Hunyadi-tér 2. HARMADOS kukorica kapálását vállal­nám. Cfm a kiadóban. BOGNÁR szakmunkást azonnal. lelveszünk: Szolnoki Mezőgazdasági KTSz, Beloiannisz út 36. JOALLAPOTBAN lévő Írógépet vennék. — Cfm a Inadóban. ÜVEGEZÉST háznál Is. k'épkeretezést Íz­léses keretekben készít. Danka István, Szolnok. Beloiannisz-utca 13. MOTORTEKERCSELEST és villanyszerelés­ben bármely munkát azonnal a helyszínen végez Török Ferenc villanyszerelőmester. Szolnok, Beloianisz-utca 13. ASTAER Styria jóállapotban lévő kerékpár eladó. Cím a kiadóban. 24 ORAN belül írógépét, töltőtollát Jótál­lással megja\nla: Feliér műszerész, Szol­nok, Főpostás il szemben. A TISZA Bútorgyár fenyőfa munkára bú torasztalosokat "felvesz. Fizetés kollektív szerint. A SZOLNOK] pályaudvart Utasellátó éjjel- nappal a dolzorők szolgálatában áll. A varakozó utasok idejűket Itt kellemesen, lóminőségfl ételek ás Italok fogyasztása mellett tölthetik el. TÖRPESZUPER világvevő rádió eladó. Cím a kiadóban. AKAR olcsón és szépen öltözködni? Keresse lel a karcagi Ruházati KSz maradékbolt- ját Kossuth-tér 8. sz.. ahol a legszebb férfi és női felső és alsó ruha cikkeket nagy választékban és Ízléses kivitelben maradék­anyagból 10—20 százalékkal olcsóbban vá­sárolhatja meg. Ugyancsak férfi és női cipők, szandálok bőséges választékban kap­hatók. A SZOLNOKI Miami Fodrászat Jólképzett férfi szakmunlí j-t ke es azonnali belépés­re. Jelentkezés srnánbk Mártírok útja 19., Patyolat Vállalatira1 VÁLASZTÁSI malacok eladók. Cím a ki­adóban. KOHNE fcézihajtásos nagymorzsolót ven­nék. Panyik Lajos, Pusztakengyel, Polgár halom 29. FELVÉTELRE keresünk vezető adminisztrá- tort.lehetöleg helyi illetőségű, vagy malom­szakmában Jártast. Szolnoki Tiszatnalom. A KISÚJSZÁLLÁSI löldmüvesszövetkezet mezőgazdasági és vas-szakbollot létesített, ahol különböző mezőgazdasági kisgépek, borona, eke, ekekapa, kukoricaniorzsoló és egyéb gazdasági (elszerelések beszerezhe­tők. VENNEK lóállapotban lévő kézikocsit. Cim a kiadóban. CIROKLEMEZ, nádlemez 2x1 méteres táb­lákban Állami Gazdaságok, Termelőszövet kezeteknek és magánosoknak Is eladó. Ho­zott nádból építkezéshez alkalmas szolo- mlt és nádpadlót készítünk. Ládagyár, Kisújszállás. GARÁZST re az utca 99. ZST keres személygépkocsija részé- Erdögazdaság. Szolnok, Ady E.­MOSAST, vasalást vállalok. Cim a kiadó­ban. VIRÁGOT, menyasszonyi csokrot, virág­ás zöldségpalántát, temetéshez élő- és mű- koszorút vásároljon a Törökszentmiklósi Községgazdálkodási Válta'at virágüzleté­ben. MUNKA után keresse fel Törökszentmikló- son, Kossuth-lér 2. sz. alatt a Földműves- szövetkezet Vendéglőjét, ahol kellemesen szórakozhat. Május 15-én nyitja meg kert­helyiségét, ahol kitűnő zene és tánc van. Hűsítő Italokkal és a legelőzékenyebb ki­szolgálással várjuk szeretett közönségün­ket. Ugyanott szállodai szobák kaphatók. II DISZ, a SZOT és az OTSB felhívása a VIT jelvényszerző versenyek sikeréért A DISZ Központi Vezetősége, a SZOT Titkársága és az OTSB Elnöksége a VIT jelvényszerző versenyek megindulásával kapcsolatban az alábbi felhívást bocsáj- tóttá ki: IFJAK ÉS LEÁNYOK! DOLGOZD FÉRFIAK ÉS NŐK! Vegyetek részt a VIT jelvényszerő ver­senyekben. Készüljetek a világ ifjúságának 1955. évi varsói találkozójára, amely ki­emelkedő eseménye lesz a demokratikus ifjúsági mozgalomnak. Mutassátok meg a találkozó alkalmával, hogy a magyar if­júság elszántan áll a béke és a haladás nagy ügye mellett. Egyesítsétek erőiteket, növeljétek szellemi és fizikai felkészültsé­geteket! A felkészülés időszakával egybeesik a DISZ II. kongresszusának időpontja is. Induljatok harcban a termelés, tanulás, testedzés folytán újabb eredmények eléré­séért. Ünnepeljétek úi sikerrel a DISZ !I. kongresszusát és a VIT-et. DOLGOZZATOK! TANULJATOK! SPORTOLJATOK! Legyetek szeretett hazánk erős és mü­veit építői, ha kell bátor védelmezői. Kap- csolódjatok be fiatalos lelkesedéssel száz­ezres tömegekben a rendszeres testedzés és versenyzés mozgalmába. Használjátok ki azt a lehetőséget, hogy a DISZ, a SZOT és az OTSB megindítja a VIT jelvényszer. ző versenyeket. SPORTOLNI VÁGYÓ MAGYAR IFJAK ÉS LÁNYOK! Induljatok-a siker reményében a jelvény megszerzéséért folytatott küzdelembe. Je­lentkezzen minden 14. életévét betöltött fiatal és dolgozó a munkahely, iskola, község sportkörében, vagy DISZ szerveze­tében. DISZ SZERVEZETEK, SPORT- SZERVEZETEK. ÜZEMI BIZOTTSÁGOK! Tekintsétek főfeladatnak a tömegek moz­gósítását a VIT versenyek sikeres meg­rendezéséért, amelyekhez a versenyszabá­A FALUSI SZPA A törökszentmiklósi járásban Fegyverne­men és Tiszabőn rendezték tneg először a falusi szpartakiád községi versenyeinek el­ső fordulóját. Tiszabőn 77 résztvevő állt rajthoz a versenyen, melyen több kiemel­kedő eredmény is született Távolugrás: \. Dobos Zoltán 5.35/ m; 2. Hegedűs Kálmán 5.10 m. , ■ ,, ~ 1000 méteres síkfutás: 1. Nagy' Ferenc 2:55 p; 2. Savóiéi József 2:47 p. 100 méteres síkfutás: 1. Dankó Gábor 12.02; 2. Hegedűs Kálmán 12.04 mp. Fegyverneken 37 fiatal indult a különböző ző versenyszámokban. Itt Is 3zép credmé­lyokat valamennyi járási, városi, kerületi TSB biztosítja számotokra. JÁRÁSI, VÁROSI, KERÜLETI TSB-Kl Segítsétek a sportköröket, DISZ szerveze­teket, hogy legkésőbb 1955. szeptember l-‘ mindenütt megrendezhessék a versenyeki FIATALOK, DOLGOZÓK! Lelkesen vegyetek részt a jelvényszer. versenyeken! Népesedjenek be uiégjobbi sporttelepeink, sportolni vágyó / vidám tö­megekkel! Hordjátok büszkén a VIT sportjelvényeit. DISZ Központi Vezetősége, SZOT Titkársága, OTSB Elnöksége. RTAKIÁD HÍREI nyék születtek. Ezek a parasztfiata sportterén elért fejlődését igazolják. Távolugrás: 1. Pruzsinszki Sándor 5.1T m; 2. Szász Imre 4.85 m. Súlylökés: 1. Hajnal Gyüla (tsz tag) 9 m; 2. Berta Mihály (gépállomás) 1.60 m. Gránátvetév 1. Dobler Károly 60 m. Női súlylökés: 1. Kovács Teréz 7.55 m; 2. Bőheim Teréz 7.20 m. Női gránátvetés: 1. Nagy Mirt« 34 m; 2. Nagy Ágota 30.5 m. Női magasugrás: 1. Nagy Máris 116 cm; 2. B. Kovács Teréz 100 cm. Férfi magasugrás: 1. Baunok József 146 cm; 2. Kindorf Ferenc 135 cm. Szép eredményeket hozott a Traktor S. E. első súlyemelő versenye Szolnokon, a Petőfi kulturotthonban ren­dezte meg a Traktor SE első súlyemelő versenyét. A Szolnoki Traktor SE verseny­zőin kívül az alsózsolczai. gyulatanyai, a kemecsei, püspökladányi, a nyíregyházi és a tiszavasvári Traktor sportkörök súlyeme­lői is elindultak. E versenyt Eszes Illés, a Traktor SE Szolnok megyei elnökhelyet­tese nyitotta meg. A résztvevők üdvözlése után ismertette a találkozó célját. Hang­súlyozta, hogy a Traktor SE országostul is első súlyemelő bajnokságának feladata a hazánkban még elmaradt keretek között működő súlyemelősport fellendítése és ki- szélesítése. Erre a Traktor sportkörök a leghivatottabbak. Ez a sportág ugyanis a mezőgazdasági ,dolgozók adottságainak fe­lel meg a legjobban. A jövőben biztosítani kell, hogy az állami gazdaságok, gépállo­mások és egyéb mezőgazdasági jellegű üzemek dolgozói minél nagyobb számban bekapcsolódjanak ebbe a sportágba. A Traktor SK-k súlyemelőinek első 6zo!-, noki találkozóján különösen szépen szere­peltek a helyi fiatalok, akiknek további fejlődése Pál József testnevelő tanár, or­szágos bajnok személyében biztosítva van. Lelkes munkájukért, elért eredményeikért dicséretet érdemelnek a többi sportkörök versenyzői is. Késztetés eredmények: Légsűly: 1. Hollói Tamás (Szolnoki Trak­tor) 152.5 kg; 2. Gidai Endre (Püspökla­dányi Traktor) 142.5 kg. Pehelysúly: 1 Bozsó Sándor (Szolnoki Traktor) 235 kg; 2. Bénél Ernő (Alsózsol­czai Traktor) 190 kg. Könnyüsűly: j. Szalka Imre (Nyíregy- házi Traktor) 180 tfg; 2. Hapka Dezső (Nyíregyházi Traktor) 160 kg. Váltósúly: l. Mészáros László (Szolnoki Traktor) 235 kg; 2. Kulinczki Béla (Nvír- egvházi Traktor) 180 kg. Középsúly: I. Németh József (Nyíregy­házi Traktor) 160 kg; 2. Pénzes János (Szolnoki Traktor) 142.5 kg. Félnehézsúly: i. Juhász Ferenc (Alsó- zsolezai Traktor) 260 'kg; 2. Lipők Antal (Nyíregyházi Traktor) 177.5 kg. ZOMÁNCOZOTT tűzhely eladó. Cím a ki­adóhivatalban. VIRAGPALANTAK nagy választékban kap­hatók jutányos áron a Szolnoki Kertészeti Vállalat Vöröseslilag-úti telepén. S zolnakttteqjjjtl NÉPLAP politikai napl'ap A megyei pártbizottság és t megyei tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti e szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DAVID FERENC Szerkesztőségi Szolnok, irodaház, I. emelet Szerkesztőség: Telefon: 29— 93, e3—SO. to—69 Terjeszti a Megyei Htrlaphivatal Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Szolnok. Malinovszkl-u. 16 Megrendelhető a megye valamennyi poéta hivatalánál és postáskézbeeftőjénél Előfizetési ára I bóra 11 formt. A Néplap sportpályával« 9. hetének eredményei A Néplap sportpályázatinak 9. hete a meglepetések hetének nevezhető. Talán egyik héten sem volt ntég ilyen nagyszámú és váratlan Meglepetés az egyes mérkőzé­seken. Különösen ilyennek mondható a Szolnoki Szikra győzelme a Kinizsi felett. De annak számít Jászapátinak a jóképes­ség mezőtúri csapat felett aratott győzel­me és Martfűnek a Törökszentmiklósi Va­sassal szemben elszenvedett veresége, vagy Kisújszállásnak Karcagon elért pontszer- zése. Ezen a héten beérkezett szelvények között sem teliíalálatos, sem 9 találatos nem volt. Nyolc találatot ért ti három pályázó: Szabó Sándor Mezőtúr, Szabadság-tér 23; Ráczi György Tiszaföldvár, Árvái János-u. 17; Birkás András Jászkisér. Viola-u. 15. Hét találatot ér tel tizenkilenc pályázó: Báródy Mihály Cibakháza, általános iskola, Varga Ferenc Szolnok, Sas-u. 3; Lesén Ilona Törökszentmiklósi özv. Szlkszai Ká- rolyné Fegyvernek, Felszabadulás-u. 120; Kocsis Mihály Tiszföldvár. Darvas-u. 6. sz.; Márki István Kisújszállás, Szodoma-u. 11; Bódi János Jászberény, járási kórház; Barta József Ujszász, Erkel F.-u. 2; Szilá­gyi János Jászapáti, Honvéd-u. 1; Szívós Mária Jászberénv, Ady Endre-u. 29; Ko­csis Lajos Törökszentmiklós, Balassa Bá- lint-u. 13; Kiss András Törökszentmiklós, Engels-u. 14; Ladánvi Ernő Törökszentmik- lós, Lenin-u. 126: Vass Lajos Törökszent­miklós. Bethlen G.-u. 7; Varga József Uj­szász. Mohácsi-u. 12; Bódi Petronella Zagy­varéba*. Egvség-u. 20; Pintér László Szol­nok. Markotányos-u. 18; Hegedűs Károlv Szaiol, Zalka Máté-u. 35: Barta József Szolnok. Vas Gereben-u. 32. Hat találatot ért el ötvenkilenc pályázó. Mint érdekességet említjük meg. hogy ezen a héten egy 0 találajbs szelvény is beérkezett. Ilven még e^vik héten sem fordult elő. Tulajdonosa Kocsis Mihályné Mezőtúr, Petőfi-u. 24. Tizenegy pályázó szelvénvét érvénytelen­nek minősítettük, mert egy mérkőzésre több tippet is közöltek, vagy számszerű ered­ménnyel pályáztak, ami szabálytalan. ,4 megyei if júsági labdarúgó bajnokság állása A megyei Ifjúsági labdarúgóbajnotaág- ban a máius 15-i forduló lejátszása után a helyezési sorrend a következőképpen ala­kult: Nehézsúly: 1. Klein Andor (Szolnoki Traktor) 185 kg. A versenyt mintegy 300 érdeklődő nagy figyelemmel nézte végig. Egv-egy széD teljesítményt lelkes tapssal Jutalmaztak. A versenyzők lelkes munkája és kezdeti szép sikereik, valamint a nagyszámú lelkes kö­zönség érdeklődése biztosíték arra, hogy a jövőben Szolnok város és az egész megye új sportággal erősödjék. Minden remény megvan arra, hogy a súlyemelés Is elfog­lalja a többi sportágak között az őt meg­illető helyet. A továbbiakban a Traktor SE megyei elnöksége és a Traktor sportkörök mindent elkövetnek annak érdekében, hogy súlyemelő sportunk mind megyei, mind or­szágos színvonalon minél szebb eredmé­nyeket érjen el. HOGYAN TIPPELJÜNK? 1. BUDAPESTI VÖRÖS LOBOGÓ—BUDAPESTI KINIZSI NB I. Négy ponttal vezet a Vörös Lobogó a Kinizsi előtt. Növekszik-e, vagy csökken ez az előny? Ez a kérdés. A papírforma határozottan a V. Lobogó mellett szól. A tavalyi találkozó alapján meglepetés is lehetséges. Es még valami: a Vörös Lobogó válogatottjai csak pén­teken este érkeznek haza. 2. GYŐRI VASAS-BUDAPESTI HONVÉD NB !. A Budapesti Honvéd 1952 óta nem nyert a győriek ellen, sőt tavaly nijn d két találkozón a győriek diadalmaskodtak. A győriek kedvezőbb körülmények között készülhetnek a mostani találkozóra, de ellenük szól, hogy az eddig otthon játszott öt mérkőzés közül caak kettői nyertek meg. 3. DIÓSGYŐRI VASA5—SALGÓTARJÁNI BÁNYÁSZ NB I. A diósgyőriek hazai pályán legutóbb biztosan győztek a Dorogi Bányása ellen, valószínűnek tartjuk, hogy a salgótarjániakkal szem­ben is sikerrel használják ki pályaelőnyüket. 4 DOROGI BÁNYÁSZ—CSEPELI VASAS NB 1. A haz^i pálya a dorogiak mellett szól, de a csepeliek meglepetés* okozhatnak. 5. BUDAPESTI VÖRÖS METEOR-SZEGEDI HALADAS NB II. A Budapesti Vörös Meteor vasárnap Salgótarjánban is igazolta Jó formáját, de a Szegedi Haladás is 5:2 arányban győzte le az addig veretlen Gödöllői Dózsát. Mindkét csapat gerincét tapasztalt — NB I.-ben szerepelt — játékosok alkotják. A Vörös Meteor otthon eddig csak egyszer maradt alul az ózdiak ellen. Viszont a Szegedi Hala­dás még veretlen. A palyaelőny a Vörös Meteor mellett szól. 6. GÖDÖLLŐI DOZSA-BUDAPEST! TÖREKVÉS NB II. Nagyon sokat mond: a Gödöllő valamennyi hazai mérkőzését meg­nyerte. A Bp. Törekvés 6 mérkőzést ,'játszott idegenben és csak egy vereséget szenvedett. A hazai pálya előnyét figyelembevéve, a Gödöllői Dózsa győzelme várható. 7. VÖRÖS LOBOGÓ KISTEXT-BUDAPESTI SZIKRA NB II. Sokat számít a pályae’őny, továbbá az is, hogy a Bp. Szikra for­mája nagyon ingadozó. A papírforma határozottan a Kistext győ­zelmet ígéri. Kérdés azonban, hogy a Bp. Szikra ezúttal milyen napot fog majd ki. «. KECSKEMÉTI HONVÉD-SALGÓTARJANI VASAS NB II. Ha a számszerű eredményeket nézzük, akkor azt látjuk, hogy az u i mérkőzésen szinte teljesen egyformán szerepeltek. A salgotarjantak azonban az utolsó három mérkőzésüket a táblázat élén álló három csapattal játszották. A salgótarjániak vannak jobb formában, viszont a pályaelőny miatt a kecskemétiek esélyesebbek. ' ’ ■ ....................................... I. 1 .... — .................................mm 9. ÓZDI VASAS-DEBRECENI TÖREKVÉS NB II. Az ózdiak otthon eddig 6 pontot, a debreceniek idegenben 3 pontot szereztek. A papírforma 1-re mütat. 10. PÉCSI TÖREKVÉS—TATABANYAI BÁNYÁSZ NB II. A veretlen tatabányaiak nagy feladat előtt állnak. Vasárnap a pé­csiek nagyiramú mérkőzésen szenvedtek vereséget a Gyárépltőktől. A Tatabányai Bányász aránylag gyengébb játékkal győzte le a Győri Törekvést. t. Jberényl Vasas fi 9 2 _ 45: 5 M 2. Martfűi 1 V. L. ii 8 2 1 25: 4 18 3. Jberényl Bástya ii 7 3 t 14: 3 17 4. Szó. Törekvés 11 7 3 1 24:11 17 5. Mezőtúri Traktor 11 7 2 2 30:12 16 6. ■lapát! Törekvés 9 7 — 2 33:10 14 7. Karcagi Szpart. 11 6v 2 3 29:14 14 8. Szolnoki Bástya 10 4 3 3 26:18 11 9. Tmlklósi Vasas 11 5 1 5 25:19 11 10. Ujszászi Törekv. 11 4 t 6 21:23 0 ti. Kszáüási Bástya 12 3 3 6 9:26 9 12. Tmilklósi Bástva 10 3 2 5 33:29 8 13. Szolnoki Kinizsi 11 3 — 8 27:34 r* 14. Kunhegyes: Tr. 10 1 2 7 8:19 4 15. Szó. Haladás MTH 9 1 2 6 11:20 4 16. Kmárteni Bástya 12 — 2 10 3:57 2 17. Síoinoki Szikra 11 — 2 9 3:62 2 II. SOPRONI TÖREKVÉS-TÖREKVÉS SZÁLLÍTÓ NB II. A Soproni Törekvés Jó játékával váratlanul biztos győzelmet ara* tott vasárnap Kaposvárott. A Szállítók is kitettek magukért, a Sztalinvárosl_ Vasassal szemben szereztek győzelmet. A Szállítók idegenben játszott őt mérkőzésből mindössze egy pontot szereztek. A soproniak formája javuló. 1-• VASAS DINAMO-VACI BASTYA NB II. A Dinamó otthon még nem vesztett. Formájuk fokozatosan javul A Váci Bastya éppen ellenkezőleg, az utóbbi időben esett vissza.' POlMÉRKŐZÉSEK: A 13.-on döntetlen eredmény várható. A többi ine-kozeseken az elől álló csapatok az esélyesebbek. Tipp 1 x 2 x 1 x J 2 x 1 A megyei labdarúgó bajnokság I. osztálya május 15-i fordulójának válogatoUi A megye; labdarúgóbajnokság május 15-, fordulójában .mind a védelmek, mind a csa­társorok elég gyenge teljesítményt nyúj­tottak. Különösen gyenge termát mutattak a balhátvédek, a jobbfedezetek és a bal­szélsők. Ezeken a posztokon jóformán nem is igen volt választék, hogy ki kerüljön a forduló válogatottjába, illetve a tartalék­csapatba. Az egyes posztokon mutatott formák alapján a forduló válogatottja a következő: Kiss (Kunhegyesi Traktor) — Kádár Szol­noki Szikra), Fakkelmann (Törökszentmik­lósi Bástya), Balázs (Törökszentmiklósi Vasas) — Bonczi (Jászberényi Vasas), Modla (Jászapáti Törekvés) — Dósa (Szol­noki Szikra), Varga (Jászapáti Törekvés), Potemkin (Jászberényi Vasas), Pintér (Szó. Törekvés), Iván (Szolnoki Törekvés). Tartalékcsapat; Helmreich (Szó. Szikra) — Lengyel (Szolnoki Törekvés), Takács I. (Kunhegyesl Traktor), Schmidt (Jászberé­nyi Vasas) — Pál (Szolnoki Bástya), Mancza (Martfűi Vörös Lobogó). Nagy II. (Jászapáti Törekvés), Pintér (Törökszent­miklósi Vasas), Kalina (Törökszentmiklósi Bástya). Dicséretet érdemel még: Kapus: Lázár (Szolnoki Törekvés), Krizsán (Szolnoki Bástya), Baranyi (Mezőtúri Traktor). Jobb­hátvéd: Udvarias (Jászberényi Vasas). Pál (Kunhegyes! Traktor). Középhátvéd: Vörös (Szolnoki Szikra). Hőgye (Ujszászi Törek­vés). Seres (Martfűi Vörös Lobogó). Jobb­fedezet: Papo (Kunszentmártoni Bástya). Balfedezet: Csaba (Szolnoki Bástya), Sza­bó (Tör$lsszcntiniiiló$i Vasas), Pál (Mart­fűi Vörös Lobogó), Szakáll (Kunszentmár­toni Bástya). Jobbszélső: Nagy l. (Jász­apáti Törekvés), Király I. (Ujszászi Törek­vés. Jobbösszekötő: Molnár (Ujszászi Tö­rekvés), Lengyel (Kunszentmártoni Bástva). Középcsatár: Horváth (Szolnoki Törekvés), Lesitz (Törökszentmiklósi- Vaoas), Balösz- szekötő: Török (Szolnoki Bástya), Baricza (Szolnoki Szikra). Magyar (Mezőtúri Trak­tor). Balszélső: Kővári (UjszászITörekvés). A megyei labdarúgó bajnokság I* osztályának állata A megyei labdartígóbajnoksáf T. osztá­lyában a május 15-1 forduló lejátszása után a helyezési sorrend a következőkép­pen alakult ki: 1. Szó. Törekvés T1 te t 42: 6 so 2. Jb. Vasas Ap. 11 8 1 2 35: 4 17 3. Jb. Bástya Lehel 11 b 2 3 23: 8 11 4. Szó. Kinizsi 1t B 2 3 21:15 14 5. Tmikl. Bástya 12 6 1 5 25:17 13 6. Martfű! V.L. 12 5 3 4 21:16 13 7. Mezőtúri Traktor 10 6 1 3 29:23 13 8. Tmikl. Vasas 10 5 2 3 17:13 12 9. Kunhegyesl Tr. 10 4 2 4 11:13 19 10. Szolnoki Szikra 11 3 3 5 15:16 9 ti. Ujszászi Törekv. 10 3 3 4 15:19 9 12. Szolnoki Bástya 11 3 3 5 11:20 9 13. Japáti Törekvés 10 3 2 5 13:25 8 14. Szó. Haladás 11 2 3 6 24:21 7 15. Karcagi Szp. 11 2 3 6 9:27 7 16. Kmártoni Bástya 12 2 3 7 10:35 7 17. Kszillátsi Tr, ' • 12 l o •e 9 12:45 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom